Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-19 / 197. szám

6 Dunántúli napló 1978. július 19., szerda Világhírű művek, ismeretlen szerzők írók, akik nem éltek Korhű hamisítuanyok írók, akik nem éltek? Lehetsé­ges ez? Ha valaki nem élt, ho­gyan írhatott könyvet? A könyv­történet azonban több ilyen ese­tet ismer. Nézzünk néhány pél­dát! A múlt század végén több fi­lológus tagadni kezdte Homé­rosz létezését. Szerintük az Iliász és az Odisszea népköltemény, sok névtelen író közös munká­ja. A költőről, akinek születési helyéért egykor hét város ver­sengett, semmi biztosat nem tu­dunk. Élete teljesen ismeretlen. Az évtizedekig tartó vitában ki­alakult vélemény szerint lehet, sőt valószínű, hogy a két eposz egyes részei népi eredetűek, azonban a szerkezet annyira művészi, hogy ezt csak egyetlen nagy költő alkothatta. Homé­rosz tehát feltétlenül élt. A szerző: egyiptomi isten Időszámításunk I. és II. szá­zadából 42 egyiptomi eredetű könyv maradt ránk görög fordí­tásban, közülük 4 orvosi, 4 csil­lagászati és 32 filozófiai tartal­mú. Szerzőjüknek Hermes Tris- megisztont tartották, egy egyip­tomi istent, akinek neve ebben a görögös formában szerepelt. Ki írta a könyveket, ezt ma már lehetetlen megállapítani. Biztos csak azrhogy nem az egyiptomi isten művei. A XV. században sok kiadás­ban jelent meg egy beszédgyűj­temény a következő címmel: Sermones Meffreth alias Hortu- lus reginae, magyarul: Meffreth beszédek vagy A királynő ker- tecskéje. (A középkorban sze­rettek a könyveknek hangzatos címeket adni, mint Rózsakért, Az üdvösség kocsija.) Ezeknek a prédikációknak névtelen szer­zője kettős címet adott. A Meffreth keleti szó, jelentését nem ismerjük, valószínűleg ezért lett belőle szerző. Minden ka­talógus annak tartja, sőt egy régi német lexikon többet is tudni vél róla, amikor Johannes Meffreth XIV. századi német szerzetesről beszél. Hozzá hasonlóan egy másik prédikációskötet állítólagos szer­zője sem élt, Paratus, akinek so­kan még a keresztnevét is „tud­ják": Paulus Paratus. A munka két részre oszlik, vasárnapokra és ünnepekre szóló szentbeszé­dekre és mindkét rész a para­tus szóval kezdődik. Innen a gyűjtemény címe: Sermones Pa- rati. A paratus latin szó, felké­szültet, valamivel pl. bölcses­séggel rendelkezőt jelent. Ossian nem más mint Macpherson 1761-ben nevezetes irodalmi esemény történt, James Macpher­son angol fordításban verses­kötetet jelentetett meg. Szerzője Ossian, az I—II. században élt kelta költő, kelta bárd, aki öreg­korában, megvakulva költötte verseit. Pár év múlva ugyancsak Macpherson fordításában újabb, addig ismeretlen Ossian-művek kerültek ki a sajtó alól. A gyö­nyörű költemények az egész vi­lágirodalomra nagy hatást gya­koroltak. Róluk szól Arany János jól ismert refrénje: „Jer Ossian ködös, homályos énekeddel!" A legtöbb európai nép sietett le­fordítani. Nálunk az első fordí­tások Kazinczy nevéhez fűződ­nek. Akadt azonban egy tudós, aki már 1764-ben kételkedni kezdett az Ossian szerzőségé­ben. Hosszú, szenvedélyes vita keletkezett. Macpherson az ere­deti kelta (gael) nyelvű kézira­tokat, amelyből „fordított” nem tudta felmutatni, állítása szerint elvesztek. Azóta bebizonyoso­dott, hogy Ossian sohasem élt, Macpherson felhasználta az ír nép ajkán a XVIII. században is élő költői, mondái elemeket, ezeket kiegészítette, összefűzte, átdolgozta és úgy fordította le. Magyar szellemi rokonát Thaly Kálmánnak hívták. Ö egyes kuruckorból származó verstöredékek felhasználásával művészi, a Rákóczi-kor hangu­latát idéző balladákat költött. Annyira lelkesedett a kuruc- korért, hogy inkább lemondott a szerzői dicsőségről, csakhogy minél több „eredeti" költemény­nyel növelhesse a Rákóczi kora­beli irodalom fényét. 1913-ban Riedl Frigyes bravúros nyo/no- zással bizonyította be, hogy ezeknek a balladáknak csak a tárgya, egy-egy sora, néhány kifejezése származik a XVIII. század elejéről, a többi Thaly munkája. 1850-ben egy kötet portugál­ból fordított szonett jelent meg Angliában. Tárgyuk: egy betel­jesedett szerelem lírai hangon megírt története, a szerelmes asszony diadaléneke. Az iroda­lomtörténészek azonban kiderí­tették, hogy a szonettek állító­lagos portugál szerzői sohasem éltek, a költeményeket a „fordí­tó" írta, Elisabeth Bariet-Brow- ning. Abban a korbarfnem illett nőnek nyíltan írni szerelmi bol­dogságáról és ezért félt a költő­nő, hogy a puritán Anglia ki­tagadja. Änatole France novellája? A nyomozás azonban nem mindig vezet sikerre. Komlós Aladár irodalomtörténész pél­dául évtizedek óta nyomozza egy magyarul az Olcsó Könyv­tárban századunk elején megje­lent, állítólag Anatole France novellának, A rózsafa bútornak a szerzőjét. Francia „eredetije” ismeretlen. Valóban Anatole France tollából származik a szellemes, a nagy francia te­hetségéhez mindenben méltó írás? Egyelőre nem lehet el­dönteni. Könnyen adhat okot tévedés­re az az eset, amikor az író története hősét első személyben beszélteti, mert a kitalált sze­mélyt tarthatják szerzőnek. A múlt század elején sokan kétel­kedtek abban, hogy Kármán Jó­zsef valóban írója volt a Fanny hagyományainak. Azt hitték, hogy csak kiadója egy, a sze­relmi bánatába belehalt leány naplójának. Vértesy Miklós Kínzó is kivégzOeszküziik, világéra fából A kiskunfélegyházi Börtönmúzeum A gyűjtés már 1910-ben megkezdődött Festmények, szobrok, fémesz­közök, cserépmaradványok — ilyesmi illik leginkább a mú­zeumok csendes termeibe. Leg­alábbis a régiségeket túlzottan tisztelő, azokban az elmúlt szá­zadok feddhetetlen emlékeit látó vendégek szerint. Akik összeszedik és kiállítják a régi idők látnivalóit, másként gon­dolkodnak: úgy vélik, a kevéssé tisztes emlékezetű tárgyak is méltók lehetnek a közfigyelem­re. A riasztó, egykor vérrel szennyezett eszközök is felidéz­hetik a história egy-egy szaka­szát. Különösen akkor, ha arra éppen a hatalmon lévők ke­gyetlen szigora volt a jellem­ző. .. Magyarországon külön mú­zeum őrzi azokat az emlékeket, amelyek az egymást követő év­századok börtöneiből maradtak fenn. Ügy is hívják ezt az intéz­ményt, hogy börtönmúzeum, és ahol helyet kapott — a Kiskun kerület Kiskunfélegyházán álló egykori székháza mögött —, az az épület is börtön volt egy­kor. 1951-ben nyílt meg ott ez a börtönmúzeum, mégpedig igen gazdag anyaggal, hiszen a bu­dapesti Gyűjtőfogház egykori igazgatója, Vájná Károly már 1910-től szervezte azt az Orszá­gos Börtönügyi Múzeumot, amelynek megannyi érdekes, értékes darabja aztán fél év­századdal később az érdeklő­dők számára is láthatóvá vált. Mi minden riasztja, készteti tűnődésre a kiskunfélegyházi Börtönmúzeum látogatóját? Ha megtekintette a bejárat­nál közszemlére kitett nevezetes történelmi munkát, Werbőczi Hármaskönyvét —, amely mint köztudott, a korabeli jogszoká­sokat rögzítette a bíráskodás egyöntetűsége végett —, a földszinti termek fenyítő eszkö­zeit ismerheti meg. Fenyíteni régebben annyit jelentett, mint — elrettenteni: szégyent hozni valakire a nagy nyilvánosság előtt. Ezért hát szégyenpadra kötözték az arra ítéltet; szé­gyengolyókkal gátolták meg mozgását; nyak-, és lábkalo­dákba zárták; megkorbácsol­ták, megvesszőzték, vagy fenyí- tőlapáttal elpáholták . . . Mindezek a — javarészt kö­zépkori — fenyítő eszközök szép számmat sorakoznak a börtönmúzeum földszinti termei­ben. És ugyancsak ott tátong az a vasráccsal fedett nyílás is, amely a szigorúbban megbün­tetettek őrzésére szolgáló sötét­zárkába vezetett. (Mivel a fél- egyházi „tömlöcz”-ben főképp a múlt századi betyárvilág ide­jén volt nagy a forgalom, első­sorban a lókötő és marharabló szegénylegények kerültek a sö­tétzárka dohos szalmájára. Köztük a Szeged környékét leg­inkább rettegésben tartó Tom- bácz és Veszelka famíliák pan­dúrkézre került tagjai.) Ugyancsak az egyik föld­szinti teremben gyűjtötték össze a legkülönfélébb kivégzőeszkö- zöket. Van ott pallos és kivég- zőszék, kivégzőkerék, amellyel kétféleképpen lehetett kioltani az életet. Ha kerékkel törtek, akkor az éles vaspengékkel el­látott ívek csapásai végeztek az elítéltekkel; ha pedig ke­rékbe törtek, akkor a kerékbe kötözték az áldozatot, és ad­dig ütötték, amíg testrészei a küllők között lehullottak. S hogy az életet kioltó eszközök tára teljes legyen: egy hatalmas akasztófa is itt magasodik az egyik folyosókanyarulatban. A tövénél olvasható levél tanúsá­ga szerint a szabadságharc utáni idők egyik legfélelmete­llyen szégyenpadokon pálcázták meg a bűnösöket Kivégzőpallos és kivégzöszék. Háttérben a Martinovics-féle összeesküvés áldozatainak ne­vei, sárkánytorokból feltörő lángnyelvekre irva. sebb hóhéra, Both Ferenc is használhatta. Maga Haynau dicsérte meg ebben az említett levélben, aki egyebek között Félegyházán is szép számú fel­kelőt küldött az akasztófára ... A „tömlöcz” emeleti helyisé­geiben ugyancsak sokféle tárgy idézi meg a hajdan volt üldözöttet és üldözőt. Betyár­nyerget, pandúrpisztolyt, és — hogy az egykori börtönéletről még teljesebb legyen a ké­pünk — a lakatok őrzőinek lakását is rekonstruálták a ki­állításrendezők. Persze nemcsak a szégyen­fát támasztották vagy a sötét­zárkában kuporogtak a rabok — az újabb időkben már dol­gozhattak is. Főképpen farag­tak, és — mint a börtönmú­zeum egyik tárgycsoportja ta­núskodik róla — ügyes dol­gok: hegedűk, furulyák, meg más fából fabrikált szerkeze­tek kerültek ki bicskáik alól. Egyebek között Puskás József kosárfonósegéd jó két méter magas „világórája”, amely a különböző világvárosokban mért időt mutatta. (Csak az ingába tett egy-két apró fém­darabot a váci börtön lakója.) A börtöngyűjtemény emeleti traktusa — amely A haladó mozgalmak üldözése címet vi­seli — egyebek között a város 1919-es direktóriumának tag­jait is bemutatja: fényképek, különféle iratok idézik fel Ivá- nyi Sándort, Héderi Antalt és Mártonffy Ernőt, akiket ott, a börtönfalak között kínoztak halálra Héjjas Iván különítmé­nyei. A direktórium negyedik tagját, Némedi Varga Sándort is onnan hurcolták el kivég­zése előtt. . . Akácz László Hz elsül 1462-ben alapították A zálogkölcsönt már az ókorban ismerték, s a közép­korban, különösen Olaszor­szágban, igen elterjedt. Kez­detben szinte kizárólag csak magánosok foglalkoztak köl­csönnyújtással, s nemritkán 60—70 százalékos kamatot szedtek érte. Minthogy a sze­gényebb néposztályok részére is kellett zálogkölcsön, az egyházak, mint szociális gon­dolkozók, vették fel a küz­delmet az uzsora ellen, a szegények védelmében. így alakult meg Olaszországban a világ első zálogháza, 1462- ben, amely — kezdetben —, még kamatmentesen folyósí­tott zálogkölcsönt azoknak, akik esküvel bizonyították, hogy tényleg szükségből vet­ték fel a kölcsönt. Ez akkor még valóban jótékonysági in­tézmény volt, később már öt­hat százalék kamatöt szed­tek. Az Olaszországban alapi­Zálogházak, ószeresek tott zálogházak jövedelmező­sége és szükségessége példá­ján felbuzdulva, más orszá­gokban is megalakultak a zá­logházak, így például 1677- ben Párizsban. Ez ma is a világ egyik legnagyobb ilyen intézménye. Németországban 1607-ben, Bécsben 1707-ben engedélyezték a zálogház lé­tesítését. Hazánkban Mária Terézia alapította az elsőt, 1773-ban. A latin nyelvű, 24 kutya bőr lapra írott „kivált­ságlevél”, egykorú bőrkötés­ben, máig is sértetlenül meg­van. A fatokba rejtett, függő pecséttel ellátott okmányon eredetiben olvasható Mária Terézia sajátkezű írása: az uzsorások ellen, „a szegény nép javára célozva” szervez­ték, közli az alapító szöveg. Az okmányban részletesen szabályozzák az intézmény működését, s a kizárt tárgya­kat is felsorolják. Ilyenek — a többi között — a katonai egyenruha, öltözetek, amelye­ket a köznép uniformisnak hív, ugyancsak egyéb katonai felszerelés, valamint az aranygyapjas rend, s a Szent István rend nyaklánca. A zálogházak mellett, mi­niszteri engedéllyel, közvetí­tők is dolgoztak s külön iro­dájuk volt. A közvetítőket főleg olyan személyek vették igénybe, akik nem akartak személyesen megjelenni a zálogfiókban, mert ezt lealá- zónak tartották. A közvetítő pedig, esetleg, telefonhívásra még lakásra is elment. A köz­vetítők irodája 1930-ban megszűnt. A zálogház intéz­ménye — mint téma —, az irodalomba, a képzőművé­szetbe is bekerült. Gondol­junk Balzac Goriov apójára, Dickens Copperfield Dávid­jára, no meg Munkácsy Mi­hály Zálogházban című fest­ményére. A használt cikkek forgal­mával nálunk, köztudottan, a Bizományi Áruház Vállalat foglalkozik. A használt cikkek forgalmának valamennyi te­rületét a Bizományi hálózata jelenleg még nem öleli fel. Az ószeresek — magánkiskeres­kedőket értik a meghatározás alatt — házalással vásárolják fel árujukat, s ezt vagy háza­lás közben, vagy a főváros­ban az Ecseri úti piacon, vi­déken a használtcikk-piaci árusító helyeken hozzák for­galomba. Az általuk lebonyo­lított forgalomról megbízható adat nincs. Eljön az az idő, az életszín­vonal emelkedésének bizo­nyos fokán, amikor a zálog­házak — folyamatosan — ér­tékmegőrző intézményekké alakulnak át, ahol használa­ton kívüli tárgyaknak — téli holmik nyári, motorkerékpá­rok téli tárolása - szakszerű kezelést biztosítanak. Ekkor azonban már megőrzési díjat fizetnek az ügyfelek, s nem kapnak rá kölcsönt. Bállá Sándor Olvastuk, hallottuk Baranyáról Az Új Tükör 25. számában érdekes témával foglalkozik Kiss Károly. Tudomására jutott, hogy Mohácsról egy harmadik film is készült, de születésé­nek nem csaptak hírverést, s nem írtak róla méltató, vagy elmarasztaló bírálatokat. Bár 1976-ban készült, a mozikban csak ritkán találkozhatnak vele, mert nem vetítik, a cikk írója is a Pannónia Filmstúdióban nézhette meg a csupán nyolc perces filmet, elgondolkodtató drámai részleteivel. Festészet­ről van szó, valamennyi a mohácsi csata mozzanatait örökíti úgy, mintha egy hadi- tudósító készítette volna. Eze­ket a képeket olyan ember festette, aki ott volt a csatá­nál. Tehát a töröknek volt rá gondja, hogy necsak prózai tudósítások szülessenek a Mo­hácsnál történt eseményről. így hát mai értelemben is képes riportnak tekinthetjük ezeket a miniatúrákat. A régen még gyermekben is szegény Ormánság fejlődéséről írt a Népszabadság. A sellyei- ek egy bécsi festékgyárra lép­tek kooperációra, és a hom­lokzati festékek befejező mű­veletsorát vállalták át. Ered­mény: néhány éve mégcsak 50—60 tonnát, ma már 600— 700 tonnát forgalmaznak Sely- lyéről abból a festékből, me­lyet a budapesti sortatarozáson alkalmaznak. Újabban a po­zsonyi lakótelepeket is ilyennel teszik élénkebbé, dolgoztak a festékkel Sopronban, ahová a műemléki város sajátosságai­nak megfelelő színeket kellett összeállítani. A festék szíválasztéka évről évre gazdagodik, garantált élettartamuk tíz-tizenöt év. Elő­nyük, hogy jól tisztíthatok, mos­hatók, színük élénksége nem változik. Most már ott tarta­nak, hogy a bécsi gyár alap­anyagfestéket vásárol vissza, ami devizamegtakarítást jelent, s ez még több lenne, ha a festékeskannák gyártását a ha­zai ipar megoldaná. (Most évenként 60—70 ezer olasz kannát használ fel a festék­ipar.) A sellyeiek fejlesztik terme­lésüket, évi 1200 tonna gyár­tására rendezkednek be. Gom­básodás, mohásodás gátló fes­téktípusok mellett felkészülnek a lakosság számára kisebb té­telek forgalmazására is. Néhány kiegészítés az Or­szág Világ mérlegeléséhez. A folyóiratban megjelent cikkre írja dr. Szuper Márton Pécsről: „Az állami tejipar egyik mel­lékterméke szerint 1977-ben a tej 107 féle változatban hagy­ta el a Baranya megyei Álla­mi Tejipari Vállalat kapuját. Igaz, hogy ebből csak 44 vál­tozat saját termék, a többit azért vásárolta a vállalat, hogy ezzel is elősegítse az egy főre jutó tej- és tejtermék fo­gyasztás növekedését”. A Ten- kes-sajt, az ötféle ízesítésű Bo­ci tubus ömlesztett sajt, az Anikó, a vajas márvány, a Tettye, a Parmezán sajt, me­lyek a megyének a termékei. Lázár László, a Mecseki Szénbányák KISZ Bizottságá­nak titkára nyilatkozott a Ma­gyar Ifjúság munkatársának. Elmondotta, hogy a vállalat ötödik ötéves terve szerint az évi 2,8 millió tonnányi ter­melést 3,1 millió tonnára kell emelni. Ez azt jelenti, hogy már az idén 2915 millió ton­nát akarnak teljesíteni. Tavaly hatvankét ifjúsági brigádjuk dolgozott, a tagok fele fiatal és főként a termelésben jeles­kednek, de egyben közösségi embert „faragnak" az iskolá­ból vagy másik munkahelyről hozzájuk kerülő fiatalokból. Tavaly tizenkilencen kapták meg a „Szakma Ifjú Mestere” címet, a villanyszerelők közül pedig országos döntőben is helyezést értek el. Lipóczki József

Next

/
Oldalképek
Tartalom