Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-02 / 180. szám

1978. JÚLIUS 2. BELPOLITIKA DN HÉTVÉGE 7. Vas megyében jártunk Belpolitikai újságírókat látott vendégül a közelmúltban Vas megye. A kétnapos látogatás során megismerkedtünk Szom­bathellyel, Bükfürdővel és Sár­várral. Az ismerkedésben segít­ségünkre volt dr. Gonda György megyei tanácselnök (ma már az Országos Környezet és Termé­szetvédelmi Hivatal elnöke), Elek Tibor szombathelyi városi tanácselnök-helyettes és Faza- kas Péter megyei főépítész. Mindmostanáig az 1945-ös Szombathely emléke élt ben­nem, a lebombázott városé, ahol a főtér - akkor Szenthá­romság, ma Köztársaság tér — foghijait emeletmagas palán- kok takarták. A városban állo­másozó szovjet katonák csinál­ták és szárazföldi, légi, tengeri csatajeleneteket festettek rájuk. A foghíjak begyógyultak, az 1978-ban ismét megismert Szombathely egy új, szüntele­nül fiatalodó város, melynek múltja - akárcsak Pécsé — a messzi római múltban gyökere­zik. És erre roppant büszkék. Rómaikori emlékeikkel — ame­lyekkel talán szerencsésebbek, mint mi - jól sáfárkodnak. A borostyánkő út maradványa, az lseum a hozzákapcsolódó rom­kerttel, az egykori császári pa­lota maradványai stb. — min­det leplezetlen büszkeséggel hirdetik és kínálják. A Savaria névvel minduntalan találkozni — filmszínház, szálloda, utca, nyá­ri egyetem viseli, de van Clau­dius és Isis Szálló, a legújabb szombathelyi büszkeség, az új áruház pedig a Borostyánkő ne­vet kapta. S hogy mennyire le­het egy ilyen jól kiválasztott és megtalált múltbeli örökségre alapozni, azt a nyaranta visz- szatérő - már megint a római városnév — Savaria rendezvény- sorozat állandó műsorszáma, az idén tizenhatodszor szinrekerülő Varázsfuvola nem szűnő sikere és varázsa fémjelzi. Annakide­jén aggódva kezdték, ma pe­dig már fel sem merül a gon­dolat: lehet-e nyári program Varázsfuvola nélkül. Sőt, büsz­kén vallják, hogy a város zenei élete a Varózsfuvolán nőtt fel mai színvonalára. e Persze nemcsak Savariából áll Szombathely. Van barokk műemlékekben bővelkedő bel­városa, vannak új lakónegye­dei, erőteljesen fejlődő ipara is van. Bontanak és építenek. A város ugyanúgy küszködik, nagy­jából ugyanazokkal a gondok­kal, mint más város. Mégis, mintha eredményesebb lenne ez a küzdelem. Nem tudom, abból fakad-e ez, hogy a 80 ezer la­kosú városról kimondták a he­lyi vezetők, hogy „nem akarnak belőle százezres magyar nagy­várost kreálni”. Vagy abból, hogy jobban szót értenek a partnerekkel, hogy az egy nyel­ven beszélés nem óhaj, hanem gyakorlat? Vagy abból, hogy határozottabb az elképzelések valóraváltására irányuló törek­vés? A város szivében van egy 14 emeletes magasház. Azt mondták róla: „Szerencsére megúsztuk ezzel az eggyel ...” Biztos, hogy nem is lesz több. Aztán: a város keleti részén, a vasútvonal mentén épül a szov­jet testvérkerület fővárosáról el­nevezett Joskar Óla városrész. A belvároshoz kapcsolódik, ér­dekes építészeti kísérletek szín­helye, ahol jelenleg azt próbál­gatják, milyen újat lehet kihoz­ni a házgyári termékekből. Itt jelentette ki a városi tanácsel­nök-helyettes: „az az elvünk, hogy a házgyári elemekkel en­nél beljebb már nem szabad jönni...” Biztosan így is lesz. Szimpatikusnak találtam az 1962 óta épülő Derkovits város­részt, ahol a házak egy intim sarkában áll Varga Imre híres Derkovits-szobra. Ahogy mosta szimpátia okait kutatom ma­gamban, egyvalami idéződik fel: a városrész központja, ahol tavaly épült meg a bevásárló központ első ütemét magába foglaló kétszintes Centrum — Oomus — Csemege áruház. Ez a három vállalat adta a pénzt, a létesítményből az hiányzik, amit megépíteni a tanács dol­ga lenne. Itt tehát egy nagy ki­terjedésű térség — közepén a sokszínű bevásárlóközpont — jel­zi a városrész kereskedelmi centrumát (a benne lévő Cent­teménynek és a két háború köz­ti magyar szocialista képzőmű­vészet alkotásainak kell otthont adni, s e cél érdekében hívták életre a Képtár Építő Egyesü­letet, amelynek több ezer pat­ronáló tagja van. A kibocsátott 6 millió forint értékű téglajegy­ből már másfélmillió értékű el­kelt. 120 képzőművész ajánlott fel alkotásokat egy aukción tör­ténő értékesítésre a képtár ja­vára. „Soha nem gondoltuk, hogy ilyen érdeklődést lehet kel­teni a képzőművészet iránt — mondta dr. Gonda György. - Megható az, ahogy a maguké­nak érzik a Vas megyeiek a képtárépítés ügyét." A felaján­lott forintoknál is többet mond, zi hírű gyógyfürdő lett, ahol igen meggondoltan parcelláz­tak, s mindössze két épülettí­pusra adnak építési engedélyt. A fürdőt uralja a SZOT gyógy­szálló, ami olyan szép és egye­di épület, hogy nehéz felfedez­ni rajta a házgyár jegyeit. Va­jon a mi valóban sok egyéni­séget hordozó panelünkből mi­ért nem született még hason­ló építmény? A mai Bükfürdő­ről azt mondta a tanácselnök: „A megye öröme, hogy szép al­kotás, hogy az emberek jól ér­zik magukat.... a többi ráfize­A SZOT-gyógyszálló Bükfürdőn rum pedig Szombathely máso­dik Centrum Áruháza), ami kö­rül elegendő számú gépkocsi­parkolóhely van. Ha már áruházról esett szó, érdemes valarfl+t mondani a bel­városi áruház-trió legfiatalabb- járól, a Borostyánkőről. Egyet­len szombathelyi nem mulaszt el büszkélkedni vele: 11 hónap alatt készült el. Iskolapéldája annak, hogy rövid idő alatt is lehet kitűnőt produkálni. Bent az áruházban az az érzé­se az embernek, hogy Jugoszlá­viában van: c szomszéd ország­ban megismert áruházi séma szerint szervezték meg itt az ér­tékesítést. Minden — még a leg­kényesebbnek mondott hangle­mez is! — a vevő kezeügyében van. A jugoszláv kooperáció egyébként annyira meghódította a vasiakat, hogy most egy újabb közös vállalkozásra készülnek. A szombathelyieknek is van egy Pannóniájuk, csakhogy ott úgy hívják, hogy Savaria Nagyszál­ló. Egyidős lehet a mi régi Pan­nóniánkkal, nagyjából együtt is robbantak le. A szombathe­lyit az idén év elején zárták le. Most azon munkálkodnak, hogy jugoszláv vállalkozásba adják a felújítást, amitől az 1980 végi nyitást várják. Vajon sikerül-e? o Nagy szó, de így van: a Bo­rostyánkőnél is nagyobb nép­szerűsége van a tervezett kép­tárnak. A Derkovits-életműnek, egy tekintélyes Dési-Huber-gyűj­hogy az iskolásoknak meghir­detett „A mi képtárunk" c. pá­lyázatra közel százezer (!) pá­lyamű érkezett be. o Mielőtt elhagynánk Szombat­helyt, hadd szedjek csokorba néhány újdonságot. Elkészült negyedmilliárd forintért az iszapégetéses szennyvíztelep, amelynek napi 30 ezer köbmé­teres kapacitása van. A Hotel Claudius környékén kialakított városi üdülőövezetben épül az új fedettuszoda, amelyet — úgy mondják — 1980. április 4-én avatnak. A város legfiatalabb ipari üzemét, a Rába Futómű­gyárat úgy építették meg, hogy a vadonatúj, színes üzemi épü­letek előterében mintegy 300 gépkocsi elhelyezésére alkalmas épített parkolóterület van. A vá­ros szívén átvezető főforgalmi út bővítése kapcsán most feje­ződött be az 50-es, 60-as évek­ben épült épületek órkádosítá- sa. e Bükfürdő — a vasi Harkány. Ahogy hozzánk járnak a jugo­szláv vendégek, úgy járnak oda az osztrákok. 1957 végén egy olajkutató fúrás hozta felszín­re a magas kálium-nátrium és hidrokarbonát tartalmú szénsa­vas forróvizet, amire 1962-ben építették az első medencét. Másfél évtized alatt nemzetkö­tés... Már félmilliárdot építet­tünk be, de még nem mondhat­juk, hogy minden rendben van ... Persze vannak még vi­zeink a megyében, nagyon ér­tékes a sárvári sósvíz, de a ta­nács itt tette le a garast; ha valakinek lesz pénze a többire, ám csinálja ..." o Sárvár fiatal város, sok min­dent lehetne mondani róla Is­mertetésül. Kettőre szorítkozom. Az egyik a Nádasdy-vár, amely­nek 10 éve tartó felújítása las­san a végéhez közeledik. A fa­lakkal övezett jellegzetes öt- szögletű épület a város műve­lődési központja lesz. Másik sárvári élményem az, amiről az útiprospektusok még keveset szólnak, ezért többet időznék ennél. Ez — a megyei főépítész szóhasználatát idézve — a sza­badidőtáj. Erdő, amit parkerdő- színvonalra emeltek. Szélén vál­tozatos partvonalú, szigetekkel, hidakkal tarkított mesterséges tó, ahol csónakázni, horgászni lehet. Ha nem mondják, nem gondoltam volna, hogy ez nem­rég még téglagyári gödör volt. Az egésznek az az igazi érde­me, hogy a túlsó parton Sárvár új lakónegyedének házai emel­kednek, a szabadidőtájnak te­hát élő és szoros kapcsolata van a várossal. Igen szerencsé­sen egy városligetnek felel meg. Nem is lehetetlen, hogy egyszer úgy körülépül, mint a budapes­ti városliget, hiszen a város már megkezdte bekerítő hadmozdu­latait. Hársfai István Az alkohol rabjai és áldozatai Nagyobb aktivitást a káros szenvedély ellen! Ez a történet már befejező­dött: F. G.-né és három gyermek lakást kapott. A volt férj há­rom megyehatárral arrébb nya­kalja a pálinkásüveget. — Úgy hallottam, Nagyfára megy — mondja F.-né. — Valaki volt olyan bátor, hogy intézze a sorsát. Én nem mertem. Egy­szer volt elvonókúrán, s utána állandóan fenyegetett: ha pa­naszkodom, kiirtja a családot. A válás után kétszer még visz- szajött, de mióta az öcsém ide­költözött hozzánk, nem tette be a lábát. Az öcsém valamikor boxolt. Az USA-ban két évvel ezelőtt rendezett alkoholizmus elleni kongresszuson így kezdődött a megnyitó beszéd: „Az alkoho­lizmus az az állapot, melyre közelebbről meg nem határoz­ható öröklődés hajlamosít, s ledöntve a családi és kulturá­lis befolyásokat, színre lép. A huzamos alkoholfogyasztás elő­ször az agyat támadjo meg, majd magatartási, lelki elvál­tozásokat okoz." Ezt a megállapítást alapul véve rendkívül sajnálatos, hogy hazánkban — az alkoholtartal­mú italokat 100 százalékos, ab­szolút alkoholra átszámítva - az egy főre jutó fogyasztás 1964-ben 5,8 liter volt, 1974- ben pedig már tíz liter körül mozgott. A világranglistán ez­zel a fogyasztással a 10—11., a szocialista országok közölt pedig az első helyen vagyunk. Ráadásul mi isszuk a legtöb­bet azokból a tömény szeszek­ből, melyeknek legnagyobb az egészségkárosító hatásuk. J. F.-né férjét két évvel ez­előtt érte a szívinfarktus. Addig alkalmanként ivott, de az orvo­sok közölték vele, hogy semmi­kor és semmilyen szeszes italt ne fogyasszon: — Azóta úgy viselkedik, mint egy gyerek, okinek megtiltottak valamit — panaszkodik a fele­ség. — Jóval gyakrabban és többet iszik, mint két évvel ez­előtt. Ilyenkor gorombáskodik, s a kislányommal legtöbbször bezárkózunk a másik szobába. Vannak hetek, amikor egy kor­tyot sem nyel, kedves és figyel­mes, és mi megbocsátunk neki. Elvonókúráról, gyógykezelésről hallani sem akar. Én eddig nem mertem kérelmezni a kényszergyógykezelést. Pedig könnyen lehet, hogy a második infarktust siettetem . . . Hazánkban hozzávetőleges számítások szerint 400 000 a súlyosan veszélyeztetett alko­holisták száma. Táborukban 120 "ezerre becsülik az alkoho­lista beteg férfiakat, 10—12 ezerre a nőket. Pécs városában legalább kétezer alkoholista él. Róluk tudnak oz illetékesek. Észrevétették magukat azzal, hogy betegek, hogy állami gon. dozásba kellett venni a gyere­keiket, hogy garázdálkodtak, bűncselekményeket követtek el. Am minden alkoholistára, így a pécsi kétezerre is legalább két családtagot, illetve népes munkahelyi közösséget számít­hatunk. Az állami gondozásba vett gyermekek csaknem fele a szülők, illetve oz egyik szülő alkoholizmusa miatt került ál­lami otthonba. Egyre nő a kór­házak elme. és speciális alko­hol osztályain kezelt betegek­nek, az’ ittas vezetéssel balese­tet okozóknak, s más különféle bűncselekményt alkoholos ál­lapotban elkövetőknek száma. A legfőbb ügyész 1975. évi or­szággyűlési beszámolója szerint a népgazdaságnak az alko­holtól származó kára elérte, il­letve meghaladta az alkohol­ból származó bevételeket. A pécsi Detoxikáló Állomás vezető főorvosának egyik elő­adásában hallottuk, hogy a pécsieken kívül a siklósi, szi­getvári járás pácienseit is ők látják el, s az alkoholisták akár beutalóval, akár anélkül je­lentkeznek, azonnal fogadják. Régóta tudják, hogy az elvonó­kúra a gyógyításnak csak egy része. Eredményesebb lehetne a családdal, illetve a munka­hellyel való együttműködés esetén. Az ilyen intenzív fog­lalkozásra az "intézetnek csak egy-két beteg esetében van lehetősége. Ezért szükséges, hogy a betegek környezetében élők jobban támogassák a gyógyító munkát. Az elmúlt évben egyébként 204-en jelentek meg az olko- holelvonó szakrendelésen. Kö­zülük 133-an önként, 16-an- kényszerből, 55-en visszaeső­ként — ám ismét önként adták fejüket az elvonókúrára, illet­ve gyógykezelésre. Két évvel ezelőtti felmérés szerint Pécsett 168 alkoholista kötelező gyógykezelésének el. rendelését kérték az erre jogo­sultak. Az esetek 49 százaléká­ban o hozzátartozók, 30 száza­lékában pedig a rendőrség volt a kezdeményező. Ezek a mutatók arra figyelmeztetnek, a jövőben az egészségügyi szolgálat mellett mind az üze­mi szakszervezeti szerveknek, mind a vöröskereszt helyi szer­vezeteinek, valamint az alko­holizmus elleni társadalmi bi­zottságok tagjainak az eddigi­nél jóval nagyobb aktivitással kell foglalkozniuk e káros szen­vedély megfékezésével. Ha szükséges, éppen a humanitás jelszavának jegyében, tegye­nek bejelentést a gyógykeze­lés kezdeményezésére, az al­koholisták gyógyítása, illetve családjuk, környezetük védel­me, a társadalom érdekében! Török Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom