Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-16 / 194. szám
1978. július 16., vasárnap Dünantűlt Tlaplo 3 Tervszerűbb, dinamikusa Pécs város fejlődése Éves célkitűzéseink megvalósíthatok z első félév tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy nagyobb erőfeszítésekkel éves célkitűzéseink megvalósíthatók. Pécs gazdaságának növekedése gyorsabb, mint 1977. I. felében, a város alapvetően az V. ötéves tervben előirt ütemnek megfelelően fejlődik — állapította meg hat hónap munkáját elemezve a Pécsi városi Pártbizottság. Az ipari termelés növekedése meghaladta a nyolc százalékot. Gondot főleg az anyag- és a létszámhiány okoz. S bár az értékesítés volumene nőtt. az export —elsősorban a dollár viszonylati! kiszállítások — elmaradt a tervezettől. Exportra orientálódva A gépipar 30, az építőanyagipar 20, az élelmiszer- ipar 13 és a könnyűipar 10 százalékkal növelte termelési értékét. Dinamikusan nő a Sopiana, a Porcelángyár és a Kesztyűgyár exportja. Az EIVRT két gyára 36 százalékkal többet adott el, mint tavaly az öt százalékos létszámhiány ellenére. Gépipari termékeinek szocialista exportja 34, tőkés exportja 92 százalékkal nőtt. A Porcelángyár 34 százalékkal termelt többet, mint egy évvel ezelőtt. Exportja mindkét viszonylatban több mint kétszerese a tavalyinak, főként műszaki porcelánból, háztartási edényekből és díszműáruból. A Kesztyűgyár exportja idén is meredeken ível felfelé. Sí- és ökölvívó kesztyűivel egyértelmű sikert aratott. Tőkés exportja 30,6 százalékkal nőtt. A Bőrgyár közvetlen tőkés exportja viszont a sertésnyers- bőrhiány miatt 60 százalékkal visszaesett. Az elhatározott ütemben A beruházásban javuló tendencia tapasztalható. Az elhatározott ütemben épül a Sopiana új gyára, a Bőrgyár kéreg konfekcionáló üzeme, az ÉPGÉP új telephelye. A Kesztyűgyár bőrruházati gyárát várhatóan határidő előtt lehet átadni. Megélénkül a Húsipari Vállalat rekonstrukciója és a BÉV komplex telepének kivitelezése. Késik viszont a Baromfifeldolgozó melléktermék feldolgozójának kezdése és a Bőrgyár nyersbőr raktára. A minisztériumi építőipar építési és szerelési teljesítménye folyóáron számolva 11, a tanácsié 20 százalékkal magasabb, mint 1977. I. félévében. A beruházással kapcsolatos problémák többsége az előkészítés szakaszára jellemző. A beruházók nem mindig tudják pontosan, mit akarnak, nem tisztázzák lehetőségeiket, nem gondoskodnak idejében kivitelezőről. A tervezők sokszor hiányos terveket szállítanak és késve. Még mindig túl sok az egyidőben folyó építkezés, nincs meg az erőforrások kellő koncentráltsága. Feszültségek A Városi Pártbizottság úgy értékeli, hogy a termelő szféra, a szállítás, a hírközlés és a vízgazdálkodás folyamatban levő és előkészítés alatt álló ötmilliárd forint értékű beruházásai a dinamikus városfejlesztéssel párosulva biztosítják Pécs gyors és kiegyensúlyozott fejlődését. Az ipar szerkezetének alakulását a hatékonyság fokozására és az export növelésére irányuló törekvések jellemzik. Feszültségek a beruházási folyamatban és a munkaerő- igények kielégítésében jelentkeznek. A gazdálkodó egységek többségében igen nagy a fluktuáció. Az indokolatlan vándorlás mérséklésére tett intézkedések még nem hozták meg a kívánt eredményt. Ezért továbbra is átgondoltan és következetesen élni kell a rangsorolással és a koordinációval, a létszám-kategorizáA Jurisics utcai általános iskola lássál és a kötelező munka- közvetítéssel. Figyelmeztető az is, hogy a gyártmányfejlesztés a szükségesnél kevesebb figyelmet kap. A munka termelékenysége valamennyi ágazatban növekedett. Ez részben a technikai, technológiai korszerűsítés, részben munkaszervezési intézkedések következménye. Az ígéretek tekintélye Elismeréssel nyugtázta a pártbizottság, hogy Pécs város fejlődése ma tervszerűbb és dinamikusabb, mint korábban, bár továbbra is feszültséget okoz, hogy a végrehajtás több területen nem azonos a tervvel, csúsznak a határidők, és nem válnak valóra a hivatalos fórumokon tett komoly ígéretek a tervezést és kivitelezést illetően. Az idén 1641 lakást építünk, ebből 553 készült el. Ez alig több mint az éves terv egyharmada. A IV. negyedéves lakásótadási csúcs mérséklésére irányuló törekvések tehát eddig nem vezettek eredményre. Tervünk 400 óvodai és 40 bölcsődei férőhely átadása. Az első félévben elkészült a POTE száz férőhelyes óvodája és a Köztársaság téri óvoda 25 férőhelyes bővítése. Sza- bolcs-faluban a 25 férőhelyes bővítés kapacitáshiány miatt az idén elmarad. Szeptemberben megkezdődhet a tanítás a Jurisics úti nyolc tantermes iskolában és a POTE tornatermében. Év végére meglesz a Bajcsy-Zsi- linszky utcai fiókkönyvtár, jövőre marad a Lvov-kertvárosi orvosi rendelő, viszont terven felül átadják a gyermekorvosi rendelőt a magasházban. A kereskedelemben, vendéglátóiparban és szolgáltatásban a második félévben adnak át új egységeket. A nyáron nyílik meg az Autóker Fürst Sándor utcai szaküzlete. Erre az időre szól a magasház mellett levő ABC és étterem üzembehelyezése is. Ez azonban még bizonytalan. Év végére várható az Alkotmány utcai és a Hősök tere-i ÁBC áruház, a szigeti városrész TV-szervizének és a Bajcsi-Zsilinszky utcai üzletsor megnyitása. A Szabadság utcai halbisztró az idén nem lesz meg. Sok gonddal, zökkenőkkel folytatódik a város úthálózatának és közműveinek rekonstrukciója. A 6/A út harmadik szakasza határidőre elkészült. A Bolgár Néphadsereg útját, az Alkotmány—Ifjúság—Ja- kabhegyi utat, a Bálicsi és Megyeri utat a nyáron, a Káptalan utcát év végén adják át. A Petőfi utcában a víz- és gázvezeték rekonstru- ciója miatt csak jövőre kezdődik a munka. A távhő-, víz-gáz, villanyellátás az első félévben zavartalan volt. A Duna 2. vezeték a tervezettnél gyorsabban épül, a tervnek megfelelően folytatódik a szennyvíztelep rekonstrukciója. Év végére egy 2500 köbméteres víztározó készül el Lvov-Kertvárosban. Szeptember 15-re meglesz az új városrész távfűtő gerincvezetéke. Előrelépés tapasztalható a városfenntartásban és üzemeltetésben, bár továbbra is sok még a feszültség. Kapacitásgondok fékezik a lakóház felújítást, a karbantartást és a parképítést. Lakóházfelújításra 181 millió forint áll a város rendelkezésére, ebből 320 bérleményt lehet felújítani. Az első félévi felhasználás 69 millió forint, és felújítottak 96 bérleményt. Hasonló a helyzet a karbantartásnál. Az idén befejeződik a Petőfi utcai tömb rekonstrukciója, megkezdődött az Elefántos tömb és a Jókai tér 5. számú épülettömb felújítása. A pincerendszer feltárása, a megerősítés, illetve megszüntetés jól halad. Az erre az évre tervezett munkákat elvégzik: megszüntetnek 128 pincét és 46-ot megerősítenek. Előkészület 1979-80-ra Az 1979/80-ban átadásra tervezett létesítmények előkészítése, illetve kivitelezése az előirányzott ütemben folytatódik. Megkezdődött a nevelési központ, a vásárcsarnok, á 2000 adagos konyha-étterem, a Griffaton ház és a III. kerületi mozgalmi ház kivitelezése. Létrejöttek a feltételek a képcsarnok, a sportcsarnok bővítésének és a Fogtechnikai Laboratórium építésének megkezdéséhez. Szervezetten folytatódik az I. kerületi rendelő- intézet, a 3000 adagos konyha-étterem, a DOMUS áruház, a BARKÁCS áruház, a TÜZÉP, az OTP irodaház és a Művelődési Központ területének előkészítése. Üj étterem a magasház mellett A nagy seregszemle Pécs nemzetközi bőrös szakvásárról álmodik Nagy siker volt a magyar bőrés cipőipari kiállítás Lezajlott hát a magyar bőr- és bőr- feldolgozó ipar első országos szemléje, amely minden bizonynyal piros tintával írotton kerül be Pécs rendezvényeinek nagykönyvébe, s bizonyosan az ipar is úgy könyveli el a pécsi szereplést, mint fejlődése bemutatásának fontos állomását. A kétévenként rendezett ipari vásárok kieső éveiben sem maradt sok ezres tömegeket vonzó rendezvény nélkül Pécs és Baranya. E törekvések gyümölcseként lehettünk korábban nézői Pécsett az országos közlekedési kiállításnak és az országos kerámiakiállításnak. A magyar bőr- és cipőipari kiállítás azzal a céllal jött létre, hogy a szakemberek és a fogyasztók képet kapjanak a bőr- és bőrfeldolgozó ipar, ezen belül is elsősorban a ci- pőippr fejlődéséről, a minisztériumi és vállalati intézkedések kezdeti eredményeiről, különös tekintettel a Minisztertanácsnak a hazai cipők minőségének és választékának javítására hozott tavalyi határozatára. Itt találkozott össze a megyei kezdeméáyezés a Könnyűipari Minisztérium elképzelésével, s ezért is vállalt a tárca védnökséget a kiállítás felett. Hogy aztán a kiállítás nagy sikerrel zárult, köszönhető a rendezőknek, a Mecsek-Touristnak és a Magyar Divat Intézetnek, s természetesen maguknak a kiállító vállalatoknak, szövetkezeteknek és kisiparosoknak, s a termékeikkel a kiállítás külön színfoltját jelentő Ivovi kiállítóknak. Ami a hely megválasztását és a rendezést illeti, a bőr-és bőrfeldolgozó iparnak aligha nyílt még alkalma így —egy- helyen és együttesen, nagyon hatásosan bemutatkoznia. Mert azért az őszi budapesti nemzetközi vásárok mégiscsak egész fogyasztási cikk-iparunkat állítják reflektorfénybe, s benne kissé elvész a bőr- és bőrfeldolgozó ipar. A Pécsett berendezett országos kirakatban végül is élesen kirajzolódtak azok a törekvések és az intézkedések eredményei, amelyek az elmúlt években születtek. A sok új termék parádéja mindenkit meggyőzhetett, az ipar, s gondolunk itt elsősorban a cipőiparra, jó úton jár. A tárca és a vállalatok demonstrálhatták, eljutottak már odáig, legalábbis a gyárak teljesítő képességét tekintve, hogy ellássák, akár el is kényeztessék szép és kényelmes cipőkkel a magyar fogyasztót. Tehát, hogy a feltételek adottak, ha szükség is van további erőfeszítésekre. A pécsi kiállítás kitűnő lehetőséget nyújtott a tájékozódásra és az összehasonlításra, a szakmai napok, a zavartalan körülményeket biztosító tárgyaló helyiségek alkalmat adtak arra, hogy az alapanyaggyártók és a felhasználók összejöjjenek és párbeszédbe kezdjenek, új kapcsolatokat teremtsenek. A látogatók kikérdezésével élénk piackutatás is folyt, több vállalat is jól kiaknázta a kiállítás és a divatbemutatók kínálta reklám-lehetőséget. A kiállítás ugyanakkor összehozta az ipart és a kereskedőket is, a cipőnagykereskedelmi vállalatok éppen a kiállításon látottak alapján kérhették ki a kiskereskedelem, a boltvezetők véleményét, hogy aztán a kiállítás bezárását követően asztalhoz üljön az iparral az ugyancsak Pécsett kezdődő országos cipőbörzén, és kiválassza, rendeljen az ipar által a jövő év tavaszára és nyarára felkínált cipő- modellekből. Pécs tehát az eredményes munkához mindent összehozott. S végül, de nem utolsó sorban a minisztériumnak is módja nyílt, hogy szemlét tartson a bőr- és bőrfeldolgozó ipar felett. S mit nyertünk a kiállítással mi, a fogyasztók? Húszezren látták a termékparádét, s ez a szám nem lehet lebecsülendő. Megláthattuk, miben járunk, miben szeretnénk járni jövőre, feltéve, ha az ipar és a kereskedelem is úgy akarja. Nem kell mondanunk, a felvonultatott sok szép termék és a divatbemutatók sora milyen ízlésformáló erővel bír. Az ilyen kiállítások igényességre nevelik a fogyasztót, az igényesség pedig visszahat az ipar és a kereskedelem munkájára. Már a kiállítás megnyitásakor, a siker előérzetében felvetődött, lesz-e folytatás. Részünkről ebben a kérdésben úgyszólván minden illetékest megnyilatkoztattunk. Olaszországban Milánóba jár a kereskedő cipőt beszerezni, miért ne lehetne Pécs a bőrés bőrfeldolgozó ipar rendszeres kiállításainak és az év közepi országos cipőbörzéknek a színhelye? Ezzel kapcsolatban megyei tanácselnökünk azt fejtegette, erősíteni kellene a kétévenként rendezendő pécsi ipari vásárokon a bőrös karaktert, hiszen itt Baranyában és Dél-Dunántúlon szerencsésen találkozik az alapanyaggyártás és a bőrfeldolgozás néhány ágazata. Kedvezően nyilatkozott meg maga a miniszterasszony is, mondván, ha Pécs helyt tud adni az országos cipőbörzének, akkor a minisztérium szívesen támogatja ezt ö törekvést. Elhangzottak további vélekedések, miszerint a későbbiekben a pécsi rendezvény nemzetközi bőrös találkozóvá — szakvásárrá is kinőheti magát. Lehetne továbbá a mostaninál nagyobb helyszíni vásárlási lehetőséget biztosítani a látogatóknak. Mi mindenesetre nagyon reméljük, lesz folytatás. S hogy miért éppen Pécs? Keresve sem találhattunk volna jobb, alkalmasabb helyet a kiállítás megrendezésére, mint éppen Baranya székhelyét, ahol a kiállításon látható termékek gyártásának óriási hagyományai vannak — mutatott rá megnyitójában dr. Bakos Zsigmond könnyűipari államtitkár is. Őt idézzük most befejezésül, megnyitó beszéde e részének most adva nyilvánosságot, íme: Ez a kiállítás kitűnően szimbolizálja Baranya megye vezetésének a könnyűipari vállalatok, az egész ipar és a minisztériumi vezetés irányában megnyilvánuló segítőkészségét, alkotó aktivitását. Az elmúlt évek során a megye és a tárca vezetőinek kapcsolata rendszeressé, kiegyensúlyozottá vált. Minden iparfejlesztési . célkitűzéseink mögött ott éreztük a megye párt- és tanácsi szerveinek sokoldalú gondoskodását, segítőkészségét. Sok nehéz problémán, bonyolult feladaton sikerült eredményesen túljutnunk ezen együttműködés segítségével. A kiállítás kezdeményezése, megszervezése, figyelemmel kísérése és mindmáig segítő támogatása mindezeknek csak újabb bizonyítéka. Bízunk abban, hogy a jövőben, a következő években az előttünk álló még bonyolultabb, nehezebb feladatok megoldásában is számíthatunk a megyei vezetők megértésére, támbga- tására. Miklósvári Zoltán