Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-02 / 180. szám

1978. JULIUS 2. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. A szocialista magyar társadalom születése (3.J Mobilitás és strukturális változások Megbecsülés, szeretet a fizetség A közösségért - munkaidőn túl is A fizikai munkából a szelle­mi munkába történő mobilitás azt eredményezte, hogy egy­részt a tradicionális értelmisé­gi pályákon kisebb, a gazdasá. gi és politikai élet értelmiségi, vezető funkcióban nagyobb mértékben egy új értelmiség jött létre. Másrészt a centrali­záció, a technikai fejlődés és társadalmi változások követ­keztében egy jelentős létszá­mú alkalmazotti-hivatalnoki ré­teg alakult ki. Ezeket az átrétegződési folya­matokat azonban csak akkor értékelhetjük reálisan, ha fi­gyelembe vesszük a vezetővé válás eltérő tartalmát és meg­ítélését 1956 előtt és után. 1956 előtt a vezetővé vált munkás — még ha a megfelelő iskolákat el is végezte —, nem konstituá- lódott értelmiségiként, és a „munkásvezető" és az „értelmi­ségi” minden szempontból el­különült egymástól. 1956 után az új társcdalompolitikai szi­tuáció az értelmiség helyzeté­ben is jelentős változásokat eredményezett. A szakszerűség egyre erőteljesebben elfoga­dást nyert a társadalomirányí­tás, a politika és a vezetés szintjén is, és ez egyfelől az ér. telmiségnek a vezetésbe való egyre erőteljesebb bevonását eredményezte, másfelől a mun­kásszármazású vezetőket is sok vonatkozásban értelmiségivé tette. Az osztályok és rétegek egymáshoz való viszonyában mindez pedig a szövetségi po­litika tartalmasabbá válását eredményezte. A mezőgazdaságból a nem mezőgazdasági területek felé történő mobilitás új munkásré­teget hozott létre. A mezőgaz­daságból az iparba való átke- rülés azonban nem járt együtt a faluból a városba való ván­dorlással. Elsősorban az ipar fejlődésénél lényegesen las­Nemrégiben az egyik műszaki egyetem docense arról beszélt, hogy a náluk végzett friss dip­lomások beilleszkedése koránt­sem annyira zökkenőmentes, mint kívánatos lenne. Az új kö­rülmények megszokásához ter­mészetesen kell néhány hét, né­hány hónap, ám hogy egy esz­tendő teljen bele, amíg a fiatal képes a tudásának megfelelő munkára, az mégiscsak túlzás. Az okot — ő is és a megkér­dezettek egyaránt — a képzés­ben látták. Pontosabban az ok­tatás formájában. Az egyetem­re bekerülő, műszaki pályára készülő fiatal esztendőkön át birkózik az elmélettel — több­kevesebb sikerrel. Ideális eset­ben nagyon sokat tud diploma- szerzéskor, ám a fejében lévő ismeretanyag jóidéig használ­hatatlan, kihasználatlan lesz. Mert elképzelése sincs róla, mi­lyen egy gyár, egy üzem. Ellenvetésként, a cáfolat ér­veként, felhozható itt az időről időre kötelezően előírt szakmai gyakorlat, amely arra hivatott, hogy megismertesse a későbbi súbb városfejlődés okozta, hogy ezek az új munkások nem tud­tak a városban letelepedni, in­gázókká váltak. (Az ingázók száma megközelíti az egymil­liót.) Részben az ingázó létből következett, hogy döntő részük segéd- és betanított munkássá vált, legfeljebb a falusi viszo­nyok között is megtalálható szakmákig (osztalos, ács, kő­műves, kovács stb.) jutott el. Ugyanakkor — ha nem is fő- foglalkozásban —, továbbra is kötődött a mezőgazdasághoz, egyrészt a mezőgazdasági ter­melésben megmaradt feleség révén, másrészt pedig úgy, hogy a munkából hazatérve maga is munkát végzett a ház. táji vagy kisegítő gazdaság­ban. Az átmeneti kettősség felbomlása A szocialista „városi" és a kisárutermelő „falusi” struktúra kettőssége tehát két vonatko­zásban is felbomlott. Egyrészt a mezőgazdaság szocialista át­szervezésével falun is a szocia­lista termelési viszonyok alakul­tak ki, másrészt pedig létrejött egy olyan réteg, amely sajátos közvetítést valósított meg a fa­lu és város, mezőgazdaság és ipar között. Falusi lakos ma­radt, de a városban dolgozott, paraszti tradíciókat is hordo­zott, de munkássá vált, tovább­ra is kapcsolódott a mezőgaz­dasági termeléshez, de főfog­lalkozása és fő kereseti forrá­sa már nem a mezőgazdaság. (Ezenkívül kisebb mértékben, de vitathatatlanul hozzájárult a falusi és városi struktúra ket­tősségének felbomlásához a mérnökökkel, műszaki szakem­berekkel a gyakorlatot. Nem mondom, némi elképzelése le­het a fiatalnak a termelésről a gyakorlat után, ám kötve hi­szem, hogy ez alapja lehet a későbbi eredményes munkának. Két hét, esetleg egy hónap, aligha elégséges a közeli isme­retséghez. A megoldás csak kézenfek­vő, s mint ilyen, korántsem biz­tos. Valamiképpen az oktatás­nak kellene szorosabban kap­csolódnia a praxishoz és nem kifejezetten a termelés gyakor­latához. Mert a mindennapi munka közben jelentkező, megoldha­tatlan gondok csupán egyik ol­dalát jelentik a dolognak. Egy munkahely nemcsak abból áll, hogy a dolgozó feladatot kap, s azt teljesíti. A szerelőcsarno­kokban, a gépsorok, a futósza­lagok mellett emberek dolgoz­nak, akikkel — értelemszerűen — együtt kell dolgoznia a dip­lomás szakembernek. Értenie kell a nyelvükön, meg kell ta­lálnia a hozzájuk illő hangot falusi ipartelepítés, és a falu éppen meginduló kommunális fejlődése is.) A magyar társadalom e fej­lődési szakaszában — amelyet mint a szocializmus alapjainak lerakását jellemzünk — tehát a volt kizsákmányoló osztályok osztályként való megszüntetése mellett a leglényegesebb struk­turális változások a falusi és városi struktúra kettősségének felbomlása, a munkásosztály számszerű növekedése és a szélső rétegek közötti nivellá­lódása paraszti származásúak- kal, korábbi háztartásbeli nők­kel, feltöltődése fiatalokkal. Ehhez járult a kisárutermelő parasztság termelőszövetkezeti parasztsággá válása, az értel­miség átstruktúrálódása, a ve­zető funkcióban levők , közel teljes kicserélődése, az alkal­mazottak számszerű növekedé­se és a városi kisárutermelés jelentős mérvű csökkenése. E korszakot tehát alapvetően a strukturális viszonyok egysé­gesülése jellemezte még akkor is, ha ez az egységesülés' — tér. mészetszerűleg — ez éppen leg­dinamikusabban növekvő mun­kásosztály és alkalmazott-értel­miségi rétegek belső differen­ciálódásával is együttjárt. A szocializmus alapjainak lerakása a magyar társadalmi struktúra gyors, olykor erőlte­tett ütemű átalakításának le­zárását jelentette. Azért be­szélhetünk átalakításról, és nem egyszerűen átalakulásról, mert ebben o folyamatban nem a társadalmi mechaniz­musok automatizmusa műkö­dött, hanem igen nagy szerepe volt a strukturális viszonyok tu­datos és szándékolt változtatá­sának. A szocialista társadalom megteremtésével ugyanis rend­kívül megnő a társadalmi fo­lyamatokat alakító politikai tu­datosság jelentősége. Bár a társadalmi forradalmak jelen­tős részénél korábban is vol­tok a forradalmi folyamatot előretervező politikai progra­mok, csak a szocialista fejlő­dést készíti elő olyan széles kö­rű politikai-ideológiai program, amilyen a munkásosztály, a munkásmozgalom bázisán ki­alakult. Uj problémák — új válaszok Az alapok lerakásán túl azonban más tényező is hozzá­járult ahhoz, hogy a hatvanas évek első felétől kezdve meg­változott a strukturális fejlődés jellege. A hatvanas évek köze­pétől a legtöbb kelet-európai szocialista országban új szituá­ció jelentkezett, amelynek lé­— ha úgy tetszik, neki, mint vezetőnek kell megteremtenie az együttműködéshez nélkülözhe­tetlen összhangot. Természete­sen segítséggel. A már régeb­ben ott dolgozó, tapasztaltabb kollégák közreműködésével. Az idősebbek sokat segíthet­nek — ha akarnak. A szándé­kon itt is sok múlik, talán a legtöbb. Rengeteg idő takarít­ható meg vele, ha az idősebb kolléga elmondja a saját, meg­szenvedett tapasztalatait a fia­talnak. És — ismét elmondom — ez esetben nem a termelé­si tapasztalatokról van szó. A munkahelyen a különféle beosztásban lévő szakembernek emberekkel kell bánnia. És a tö­rődés módszerei csak a gya­korlatban sajátíthatók el. Min­den üzemnek, gyárnak van egy sajátos, csak arra a helyre jel­lemző hangulata, vannak kiala­kult szokások, melyeknek meg­sértését az ott dolgozók min­dennél szigorúbban ítélik meg. A tapasztalatlan huszonéves be­lecsöppenve az ismeretlenbe, mitsem tudhat erről. És tudat­nyege, hogy kifogytak a ko­rábbi gazdaságfejlesztési stra­tégia forrásai. A forradalom után kialakult tórsadolom- és gazdaságirányítás ugyanis egy­fajta választ jelentett a szocia­lista építés követelményeinek és a kelet-európai elmaradott­ság felszámolásának egyes problémáira. Ez a válasz pedig az igen gyorsütemű és exten- zív iparfejlesztésnek, a magán- egyének — ideértve a magántu­lajdont is — és a mezőgozda- sógi ágazat terhére történő fel­halmozásnak és az összes gaz­dasági és társadalmi erőfor­rás feletti centrális állami ren­delkezésnek hármasságában ragadható meg. A hatvanas évek közepére azonban ezen gazdaságfejlesztési stratégia részben elérte céljai egy részét, részben pedig már nem rendel­kezett a régi felhalmozási for­rással és háttérrel. Probléma­ként vetődött tehát fel a szo­cialista fejlődés új probléma­körének megfelelő társadalmi és gazdasági mechanizmusok megformálása. Az európai szocialista orszá­gok többségében - így hazánk­ban is — napirendre kerültek ezek o kérdések és határoza­tok is születtek. Ezeknek az in­tézkedéseknek két gyakorlati pillére a gazdaságirányítás mechanizmusa és az államélet, a szocialista demokrácia, ben­ne az üzemi demokrácia, to­vábbfejlesztése volt. Ezek a határozatok és a kö­vetkezményükként jelentkező gyakorlati intézkedések sok te­kintetben új tendenciát jelez­tek. Ha ennek az új tendenciá­nak lényegét az előzőekhez hasonló tömörséggel akarjuk megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy a korábbi — a célkitűzésekben teljesen, a gyakorlatban pedig jórészt — közvetlen társadalomirányítási mechanizmust tendenciájában egy részben közvetítéses társa­dalomirányítási mechanizmus kezdi motiválni és hatékonyab­bá tenni. A társadalmi struktúra szem­pontjából mindez elsősorban azt jelenti, hogy e közvetítéses mechanizmusban a különböző társadalmi csoportok funkcio­nálása láthatóbban van jelen és hatékonyabbá válik. így olyan strukturális viszonylatok alakulnak ki, amelyben a tra­dicionális osztólyalapokon szer­veződött társadalmi csoportok különböző rétegei különböző módon mozognak. Kolosi Tamás (KÖVETKEZIK: 4. A MUNKÁSOSZTÁLY) lanságában olyan „apró hibá­kat" követhet el, amelyek jócs­kán kihathatnak pályafutására az adott munkahelyen. A már említett docens mesél­te azt is, hogy a pályakezdő mérnökök többsége általában a harmadik munkahelyén találja meg először önmagát. Az elsőt elvállalja, mert tetszik neki. Ki­alakulnak bizonyos igényei, vá­gyai — teljesítetlenek marad­nak és továbbáll. A második helyén újabb tapasztalatokat szerez, s többnyire rájön arra, mit is vár ő a hivatásától, ho­gyan képzeli el kapcsolatát a kollégákkal, a főnökkel. A har­madik állomás aztán már leg­többször a végállomást jelenti. A „rutinos” fiatal olyan vállala­tot keres a két kudarc után, ahol már kialakult szándékai­hoz partnereket talál. És köz­ben azért természetesen telnek az esztendők. A „végállomás­ra” érkezvén a fiatal már köze­lebb van a harminchoz, mint a húszhoz. Időveszteség. Látszólag kissé eltávolodtam az oktatástól, a képzéstől. Ám csupán látszólag. Mert a meg­felelő forma ismerete nélkül is bizton állíthatjuk: a képzés fel­adata a gyakorlatra felkészítés is. Malonyai Péter A nap huszonnégy órájából nyolcnál többet töltenek mun­kával. A pihenésre nagy szük­ségük van, így a legkevesebb idő a szórakozásra jut. A Pé­csi Bőrgyár előkészítő üzemé­nek Kossuth Lajos szocialista brigádja kilenc tagú. Az öt nő „stuccolja” és osztályozza a bőröket, amiket a férfiak visz­nek a különböző üzemrészekbe. Közülük többen évtizedekkel ezelőtt kezdtek itt dolgozni, pe­dig a bőrgyári munka nem tar­tozik a legkönnyebbek közé. Az előkészítő üzemben is alapo­san el lehet fáradni egy mű­szak alatt. A brigád helytállá­sát példázza, hogy az elmúlt évi gyári munkaversenymozga- lomban az első helyet szerezték meg. De mintha összebeszél­tek volna, annyira egységesen terelik a szót a munkaidőn túli közös dolgaikra. Talán mert itt szövődnek szorosabbra az isme­retség fonalai, s mert ezért a munkáért fokozott megbecsülés, szeretet a fizetség. A brigádnaplót lapozva mu­tatják a helesfai szocialista ott­honban készült fényképeket, két vietnami kislány sorait, egy Vietnamból nemrég érkezett üdvözlőlapot, az első világhá­borús pécsi katonasírok felvé­teleit, s nem utolsósorban a most bővülő gyári óvoda fotó­ját. A helesfai szociális ott­honba gyakran kijárnak. Nem­csak virágcsokros látogatók, akik beszélgetnek az itt élők­kel, hanem dolgoznak is. Zöld­ségféléket ültetnek az otthon konyhakertjébe, kapálnak és parkosítanak. A katonasírokat is rendszeresen gondozzák. A két Pécsett tanult vietnami lánnyal évekkel ezelőtt kötöttek barátságot, csakúgy, mint az újmecsekaljai autóbusz-végál­lomásnál lévő gyógyszertár szo­cialista brigádjával. Egyszer egészségügyi felvilágosító elő­adást tartott nekik a brigád ve­zetője, dr. Fűzi Istvánná, s az­óta együtt járnak múzeumokba, kiállításokra, és kölcsönösen el­látogatnak egymás munkahe­lyére. A gyári óvodájuk bőví­tésénél már több délutánon és szabad szombaton segédkeztek. * Nincs köztük harminc éven aluli. A nyugdíjkorhatárhoz vi­szont többen közel állnak és néha már belenéznek az „élet — visszapillantó” tükörbe. Ke­resztes Mária — aki 1943 óta dolgozik itt — a régi gyárat, a mindent kézzel időszakot és öt kistestvérét látja, akiket egye­dül nevelt fel. Néha annyira kínozza a lába, hogy sírva ér haza .. . Váradi Dezső mint va­lamikori egyéni gazda, a pir­kadattól sötétedésig tartó ro­botot, Rudolf Márta a maszek kőművesek melletti önsanyar­gató tempót említve kérdezi vissza: „akkor hány órát dol­goztunk? Persze, a napi nyolc órai munka most is csak papíron létezik. Egy műszakként a Bőr­gyárban. Csakhogy ma az asz- szonyok nem éjszaka mosnak, főznek, vasalnak, hanem dél­után vagy este. Keresztes Má­ria legkésőbb fél nyolckor fél­retesz minden házimunkát és tévét néz, olvas, vagy hímez. Egri Gábornénak, Radics Já- nosnénak, Ritter Józsefnénak néha arra is van ideje, hogy férjének segítsen a szőlőben. Kovács József is a kertjének rendbentartásával tölti el sza­bad ideje legnagyobb részét. Gyakran jár a legkisebb lányá­val moziba. Draxler Ottó pedig farag. Csontból, fából készít dísztárgyakat. Beregszászi Já­nos itt a gyárban végezte el a hetedik, nyolcadik osztályt, a tímár szakképzettséget adó tanfolyammal párhuzamosan. Mostanában pedig ő is a télen vett telkén dolgozgat. Az asszonyok 3000—3500 fo­rint között keresnek, a bőröket szállító férfiak fizetése 4000 fo­rint körül van. Ebből a pénzből, no és a férjük, illetve feleségük keresetéből gyűjtötték össze a házra, lakásra, szőlőre, illetve egy-ketten a kocsira valót. Az utóbbi években többen jártak külföldön. Akadnak még megvalósítás­ra váró terveik is, amikre félre­teszik a forintokat, s melyeket gyorsabban elérnének, ha vala­hol még pénzes pluszmunkát vállalnának. Idáig jutunk a be­szélgetésben, amikor Gungl Já­nos művezető — akinek apja és két nővére is a gyárban dol­gozott — megszólalt: — Maszek munkát senki sem vállal. — Kilógna a sorból, aki lazítással, itt akarná kipihenni a fáradtságát. Egymásnak gyá­ron belül és a kapun kívül is segítenek. Aki az ő kárukra akar boldogulni, nem tűrik meg maguk között. Volt már rá példa. Török Éva Korszerű mezőgazdasági gépek kezeléséhez szakképzett mező- gazdasági munkások kellenek. A sellyei mezőgazdasági szak- középiskola biztosítja a szakember-utánpótlást. — Szokolai felv. — Beilleszkedés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom