Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-30 / 178. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek Dunántúli namo XXXV. évfolyam, 178. szám 1978. június 30., péntek Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Ülést tartott a Minisztertanács Kiosztották a díjakat Gulyás József, a Pécsi Kesztyűgyár vezérigazgatója átveszi a nagy- dijat Erb János felvétele Ma nyílik az országos Ma nyílik az országos bőr-és cipőipari kiállítás Sajtótájékoztató: ami tetszett, tárják a közvélemény elé Szépen hoztak díjakat a pécsiek, a pécsi vállalatok Bőrök, cipők a kirakatban Pécs városában ismét zászlókat lobogtat a szél, igen tetszetős és hatásos embléma kelte- geti a nagyközönség érdeklődését az országos bőr- és cipőipari kiállítás zászlaja és emblémája. Pécs és Baranya ebben az „üres" évben sem marad nagy nyári rendezvény nélkül. E törekvéseknek köszönhetően lehettünk korábban házigazdája és nézői az országos közlekedési kiállításnak, az országos kerá- miakiállitásnak az egymást rendszeresen, de csak kétévenként követő pécsi ipari vásárok mellett. Mától tíz napon át tehát ismét termékparádé színhelye lesz Pécs. A maga nemében az első ilyen országos rendezvényen a fogyasztók és a szakemberek szemlét tarthatnak minden olyan holmi felett, ami bőrből, műbőrből és szőrméből készült, amit ma nyújtani tud a hazai bőr- és bőrfeldolgozó ipar. A megyei gondolat végűi is a Könnyűipari Minisztérium elképzeléseivel találkozott össze, igy vállalt a tárca védnökséget a kiállítás felett. Az előzmény, hogy a Minisztertanács tavaly megvizsgálta a cipőipar helyzetét és határozatot hozott a belföldi kínálat színvonalának és választékának javítására. A határozat óta ugyan röpke idő telt el, mégis, egy folyamat elindult, születtek kezdeti, szerény eredmények. A kiállítás ezt szeretné bemutatni a nagyközönségnek- és a szakembereknek, kikérve véleményüket, jó úton jár-e a hazai bőr- és bőrfeldolgozó ipar. Pécs tehát az országos törekvések eredményeinek tart most tükröt, egyúttal lökést is adva a további munkának. Ugyanakkor a kiállítás, ősz- szehozva a nagyközönséget, az ipari és kereskedelmi szakembereket, a jövő évi cipőmegrendelések útját egyengeti. E hatalmas kirakatban ugyanis jórészt azokat a cipőket látjuk, amelyekben jövőre járni fogunk. A kiállítás tíz nap után átalakul országos cipőbörzévé, a kereskedelem és az ipar jövő évi megrendeléseket eldöntő tárgyalásainak színhelyévé. A megrendelésekhez támpontul szolgálhat a kiállításon végzett közvéleménykutatás: a Magyar Divat Intézet — a Mecsek Tourist mellett a másik rendező — nonstop divatbemutatói, a szakmai napok, továbbá azok a tapasztalatok, amelyeket a Konsum Áruházban az új modellek árusítása során szereztek. Külön öröm számunkra, hogy testvérmegyénk és városunk kiállítói, a Ivoviak is elfogadták meghívásunkat és kiállítják termékeiket. Egymás mellett parádéznak a magyar és a szovjet bőrruházati cikkek, ami kölcsönösen hasznos összehasonlításokra nyújt lehetőséget. A berendezők és a dekoratőrök gyönyörű munkát végeztek, bőr- és bőrfeldolgozó iparunk sok újdonsággal rukkolt ki. A kiállításnak nagy közönségsikere lesz. Miklósvári Zoltán A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a magyar párt- és kormányküldöttségnek a Lengyel Népköz- társaságban tett hivatalos, baráti látogatásáról szóló beszámolót, és megbízta az illetékes szerveket, hogy a tárgyalásokból eredő feladatok végrehajtására tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a magyar- NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság XVII. ülésszakáról szóló beszámolót. Megbízta a nemVárosi tanácsülés volt tegnap Pécsett. Napirenden szerepelt dr. Németh Lajos tanácselnök-helyettes előterjesztése alapján a város 1977. évi zárszámadása és ezzel összefüggésben az ötödik ötéves terv célkitűzéseinek eddigi végrehajtásáról szóló jelentés. A város költségvetési feladatokra 806 millió forintot, fejlesztési célokra pedig 1 milliárd 208 millió forintot költött. — Egy évvel ezelőtt azt ígértük — mondta a tanácselnök-helyettes —, hogy az 1976- os nehézségeket, problémákat leküzdve teljesítjük a tervidőszak első két évére előírt feladatokat. Most megállapíthatjuk, hogy nagy nehézségek árán, a Pécs városi Pártbizottság hathatós támogatásával, a közreműködők összefogásával teljesíteni tudtuk célkitűzéseinket, s ennek leglényegesebb része, hogy 1977- ben annyi lakás épült Pécsett — szám szerint 1982 — mint még soha. Bízunk abban, hogy 1978-as feladatainkat is teljesítjük. Komáromi József, a szám- vizsgáló bizottság elnöke annak megállapításával ajánlotta elfogadásra a zárszámadást, hogy a város tavalyi gazdálkodását a tervszerűség, a népgazdasági lehetőségekzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet az ülésszakon elfogadott határozatokból adódó feladatok végrehajtására. A kormány áttekintette a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa határozatainak végrehajtására elfogadott állami intézkedési tervben foglaltak időarányos teljesítését. A jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, és megszabta a további teendőket. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a központi gazdasági döntési gyakorlat, az ágazati irányítás hez igazodás jellemezte. Czen- fe Gyula tanácselnök kiemelte: az egymást segítés ma olyan fokon áll Pécsett, ami biztosíték arra, hogy eredményes gazdálkodást lehet folytatni a jövőben is. Felhívta a figyelmet arra, hogy az esetenként jelentkező, a tervben nem szereplő igényeket az egyensúly felborítása nélkül nem lehet vállalni és nem is vállalják a város vezetői. A tanácsülés a zárszámadást és a tervteljesítésről szóló jelentést vita nélkül elfogadta. Ezt követően Komládi Jázsefné tanácselnök-helyettes a felnőtt-oktatás középtávú fejlesztési tervét terjesztette a tanács elé. Rámutatott arra, hogy a társadalom megköveteli a felnőtt-oktatás minden oldalú segítését. Ezt megállapítván felhívta a figyelmet arra, hogy az alacsony iskolá- zottságú rétegek újratermelődése ellen már a nappali oktatásban erőteljesen fel kell lépni. Magát a tervet azzal és az állami ellenőrzési rendszer továbbfejlesztésére múlt évben hozott határozatának végrehajtásáról szóló jelentést. A belkereskedelmi miniszter javaslatára — a belkereskedelmi törvény végrehajtása érdekében — a kormány rendeletet hozott a tartós fogyasztási cikkek alkatrészellátásáról és javítószolgálatáról. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a saját, egyben jóváhagyta a kormány- bizottságok, továbbá a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság második félévi munkatervét. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. ajánlotta elfogadásra Czente Gyula tanácselnök, hogy az üzemek, vállalatok vezetői a felkínált lehetőségeket fontos, termelést segítő tényezőként vegyék igénylse. A tanács a tervet jóváhagyta. Nagy várakozás előzte meg a tanácsülés következő napirendi pontját, amely a pécsi városkép helyzetét és a javításával kapcsolatos feladatokat elemezte. E nagy fontosságú témára vonatkozóan az MSZMP Pécs városi végrehajtó bizottság márciusi állásfoglalása határozta meg a teendőket. Az állásfoglalás alapján a város különböző fórumain foglalkoztak a pécsi városkép időszerű kérdéseivel. A helyzetelemzések, észrevételek, javaslatok összefoglalásaként- került most a téma a tanács elé. Az előterjesztés elemezte a pécsi városkép adottságait, alakításának és fenntartásának főbb elveit, körvonalazta, Mára minden készen áll az országos bőr- és cipőipari kiállítás ünnepélyes megnyitására, s immár az is ismeretes, a pályázó vállalatok és termékek közül melyek vitték el a pálmát a pécsi termék- parádéról. Tegnap a kiállítás színhelyén sajtótájékoztatót tartottak, délután pedig sor került az ünnepélyes díjkiosztásra. Asztalos Ferenc, a kiállítás igazgatója üdvözölte a délelőtti sajtótájékoztató résztvevőit: a napi- és a szakmai lapok, a rádió és a televízió munkatársait, a kiállító vállalatok vezetőit és a vendégeket, köztük Genrih Joszipovics Bandrovszkijt, a Lvov városi Pártbizottság első titkárát, a Ivovi pártmunkás delegáció vezetőjét, aki Lukács János, a megyei párt-vb tagja, az MSZMP Pécs városi Bizottsága első titkára kíséretében érkezett az eseményre. A sajtótájékoztatót Markovits László, a Könnyűipari Minisztérium bőr- és cipőipari osztályának vezetője tartotta. Felvázolta a kiállítás célját, majd kitért arra is, a kiállítás megrendezését illetően miért esett a választás Pécsre. Pécs és Baranya nagy múlttal rendelkező bőripari centrum. Az utóbbi két ötéves terv időszakában intenzíven fejlődött a könnyűipar, ezen belül is a börgyártó, a kesztyű- és a cipőipar. E munkában, csakúgy, mint a feladatok megoldásában, az ágazat minden esetben segítséget kapott a megyétől. Az elmúlt év végén a megyei vezetés azzal a javaslattal élt, hogy a hazai bőr- és bőrfeldolgozó ipar kiállítással mutatkozzon be. örömmel vettük ezt a javaslatot. A kiállításon — mintegy 1000 négyzetméternyi területen — a bőr-, a szőrme, a bőrdíszmű-, a kesztyű-, a cipő- és műbőripar csaknem ötven vállalata és szövetkezete, ezen kívül tucatnyi kisiparos és a Ivovi kiállítók mutatják be termékeiket. Osz- szesen 1500 cipőmodellt, illetve cipőcsaládot, 150 féle bőit, 300 táskamodellt, ezen kívül sok-sok kesztyűt, borruházati cikket, bundákat, cipőkellékeket. A bemutatandó termékek egy részét már gyártják és értékesítik, másik részét jövőre ajánlják. —: A Minisztertanács tavalyi határozata nyomán megkezdődött a cipőipar hazai kínálata színvonalának és választékának javítása. Nem kérjük a kezdeti eredmények túlértékelését, de ami tetszett, tárják a közvélemény elé — kérte végezetül a sajtó képviselőit Markovits György. Délután került sor az ünnepélyes díjkiosztásra. A rendezők nevében Asztalos Ferenc köszöntötte a megjelent vállalatok és szövetkezetek vezetőit, azon cégek képviselőit, amelyek pályáztak a kiállítás díjaira. Vas Sándor, a Me- csek-Tourist mellett a másik rendező: a Magyar Divat Intézet igazgatója, a zsűri elnöke ismertette azokat a szempontokat, amelyek alapján a zsűri döntött a díjak odaítéléséről. Az országos bőr- és cipőipari kiállítás díjait Kelényi Gábor, a Köny- nyűipari Minisztérium ruházati főosztályának vezetője adta át. A bemutatott termékek magas színvonaláért és tetszetős megjelenítéséért a kiállítás diját kapták: a Tisza Cipőgyár, a Pécsi Bőrgyár, a Pécsi Kesztyűgyár, a Győri Graboplast Pamutszövő és Műbőrgyár, a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat, a Minőségi Bőrdíszmű Szövetkezet és a Ivovi kiállítók. Nagydíjat nyertek a Tisza Cipőgyár indiai kooperációban készülő férfi szandáljai, a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat férfitáskái, a Pécsi Bőrgyár anili(Folytatás a 2. oldalon) (Folytatás a 2. oldalon) Pécs városképéről tárgyalt a tanácsülés A lakosság cselekvő szövetséges Elfogadták a kétmilliárd forintos zárszámadást Terű a felnőttoktatás fejlesztésére