Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-25 / 173. szám
1978. június 25., vasárnap DunQntult naptö 3 Néha a felesleges munka feldühösíti az embert" Az előírásoknak, szabályoknak megfelelően kezelik-e egy-egy építkezésen a társadalmi tulajdont, hogyan bánnak a beépítésre váró anyagokkal, megfelelő-e tárolási módjuk?... A kérdésekre választ kapni a megyei rendőrfőkapitányság társadalmi tulajdonvédelmi osztálya rendszeres ellenőrzéseket szervez és ezekre a „portyákra" időnként újságírót is meghív. Az elmúlt években néhányszor részt vettem az ellenőrzéseken és a tapasztalatokból jócskán megtelt a jegyzetfüzetem. Jobbára a negatív tapasztalatokból ... Két éve például Komlón az egyik építkezési területet látogattuk meg, s már a „bejáratnál" megakadtunk. Azért mondom, már a „bejáratnál”, mert az épülő házakba, idő híján, be sem jutottunk — volt elég látnivaló az épületek körül is. Láttunk például a lezáratlan raktárban össze-visszaságban, egymás hegyén-hátán tárolt ablakokat, amelyek a helytelen raktározás következtében alaposan eldeformólódtak. A raktár egy lyukas tetejű fabódéból állt — befolyt az eső, rácsurgott nemcsak a fából készült nyílászáró szerkezetekre, hanem a kiszakadt papírzsákokban levő cementre is ... Megkötött a cement, úgyszólván használhatatlanná vált jónéhány zsákkal. „Most, hogyan számolják el a megvetemedett ajtókat, ablakokat? Vagy beépítik így? A használhatatlan cementnek, amely a sáros földdel is ösz- szekeveredett, mi lesz a sorsa? Kidobják?” Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre kért választ a vizsgálatot vezető rendőrtiszt. De kérdésekre adott okot az összedobálva tárolt egyéb építőanyag — tégla, csempe, vasáru — is. Hallgattuk a művezető, a raktáros magyarázkodását és telt az idő ... Úgy is mondhatom, hogy ezzel ment el a vizsgálatra szánt idő. A környezettel. Magára, a készülő épület alapos megnézésére már alig futotta .. . jóleső ismerkedés A közelmúltban ismét csatlakoztam a társadalmi tulajdonvédelmi osztály szervezte egyik ellenőrzéshez. Azzal a céllal mentünk — most a szigetvári kórház építkezéséhez —, hogy megvizsgáljuk: rendben van-e az anyagtárolás, fontosságának megfelelően kezelik-e a társadalmi tulajdont? Szigetváron a Lenin téren már kirajzolódnak az új városrész szép körvonalai; elkészült az általános iskola, jó néhány korszerű lakóépület és „uralja a környéket” az épülő kórház impozáns nagy épülete. A több százmillió forintos beruházás — nyolc egységből áll az objektum — 1974 végén indult és az első ütem — 330 ágy — a jövő év áprilisában készül el a tervek szerint. Az építkezés bekerített területe főbejáratánál kis portaépület — a portás igazoltat bennünket. Tehát: „bekerített terület” — „a portás igazoltat bennünket”. A fontossága miatt írtam idézőjelbe is az ellenőrzés első — és helyeselhető — tapasztalatait. Mert a bekerítés előírásszerű —, nem járhat senki illetéktelen az építkezésen. Az igazoltatás is rendjén való. A zárt területen az úgynevezett ácstelep vagy fatelep külön elkerített részen. Erre is csak igent lehet mondani. Megpillantjuk a hordókkal teli üzemanyagkertet, — elkerítve, sőt két poroltót is látunk az üzemanyag tároló mellett. Szabályosl „Nos, valahogy így kell rendben tartani egy építkezés területét, jóleső érzés tölti el az embert ezek láttán" — mondja a rendőrtiszt. Magyar József, az építkezés főművezetője kis irodájába invitál bennünket — beszélgetünk. Sokfelé épített már a megyében, a megye határain túl is — jócskán összegyűlt tapasztalataiból mond néhányat: „Épül szépen ez az ország, lakóházak, gyárak, intézmények — gyarapodunk úgy, Tapasztalatok a szigetvári kórház építésénél Tisztességesen, rendben felépíteni és átadni Nem les tárterület' mint eddig soha. Mi, építők is hozzájárulunk ehhez, többnyire nem is akármilyen munkával. Én is büszke vagyok, ha sikerül egy-egy létesítményt, legyen az intézmény, gyár vagy lakóépület — tisztességesen, rendben felépíteni, átadni. Azt hiszem, így van ezzel mindegyik munkáját szerető építész. De azt sem hallgathatom el, hogy lehetne ezt egy kicsit jobban is csinálni. Hogy mit? Például nem értek egyet a sok áttervezéssel. Elkészül egy létesítmény kiviteli terve — felvonulunk, kezdjük a munkát. Aztán valamiért csúszik a határidő — időközben az építtetőnek újabb igényei támadnak, áttervezteti az eredetit, —, ezért aztán megtörténik, bontani kell, amit már egyszer megépítettünk. Kinek jó ez? Áttervezés, idő, pénz Mert az áttervezés szerinti építés újabb időt igényel — késlelteti a befejezést. Idő is, pénz is. Csak bosszankodik az ember, az építésvezető, a munkás is. A lebontásra tudok mutatni példát ezen az építkezésen is. Azaz, hogy mégsem bontottunk. Az egyik épületnél egy lépcsősort rendeltek el lebontani. Már bocsánat, csak így mondom, hogy a melósoknak — de az volt a véleményük, hogy nem bontják le. „Nem azértj építettük, hogy most meg tönkre tegyük" — mondták. Nem tudom, miként alakul majd, de pillanatnyilag nem bontunk — ez a helyzet! Ne értsenek félre, nem arról beszélek, hogy én ellene vagyok minden áttervezésnek. Menet közben felmerülhetnek hasznos meglátások, melyek megvalósítása megéri a plusz munkát. Erre is van példa ezen az ’ építkezésen. Építés közben kiderült, hogy ebbe az objektumba belefér egy nővérszállás létesítése is. Ha jól tudom, eredetileg raktárnak tervezték azt a helyet — de rájöttek, hogy oda ésszerűbb a nővérszállás megépítése. Már kivitelezés alatt van. Igaz, végül is nem mi döntjük el, hogy hova mit építünk, mi megkapjuk a terveket, aztán csináljuk. Csak néha a fölösleges munka feldühösíti az embert... Járjuk a nagy épületek belsejét — korszerű, szép kórház lesz ez. Pillanatnyilag a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat mintegy száz munkása dolgozik itt — kőművesek, segédmunkások. Húzzák a belső válaszfalakat, betonoznak... Az egyik épület sok kis szobája egyikénél megáll a rendőrtiszt, a már megépített válaszfal négyzetméter nagyságú kibontott részére mutatva kérdi: miért bontották ki? A főművezető mondja: „A szellőző kürtő miatt kellett áttörni a falat. A terven nem volt berajzolva a kürtő helye, a kőműves az egész falfelületet beépítette — pedig ki is hagyhatta volna azt a helyet, ha a terv ezt mutatja. Megépítettük a falat, most törhetjük át." Mintegy tíz ehhez hasonló faláttörést találtunk egyetlen épületrészben! Az egyik helyiségben fehér csempék borítják az egész falfelületet. Valóban szép munka. „Szépséghiba”, hogy az egyik csempe forintnyi területen — lyukas. „A kalapácscsal üthette meg valaki, aztán úgy hagyta." Majd le kell venni, és újat tenni a helyére. Idő, pénz, munka- többlet ... A főművezető az egyik beépített ablaknál megáll. „Úgy tervezték meg a radiátor helyét, hogy ezt az alsó nyílászáró szerkezetet nem lehet tőle kinyitni..." Mérgelődve folytatja: „Az ablakról jut eszembe: szállították az ablakokat, lerakták, megszámoltuk — kettő hiányzott. Kiderült, hogy azt a kettőt még le sem gyártották, de a szállítólevélen már rajta szerepelt. Valahol valaki hibázott az adminisztrálásnál — na jó, előfordul, de ezért mondom, hogy lehetne egy kicsit jobban is...” Ezt ki fizeti meg? — kérdezi a rendőrtiszt, amikor megáll a szellőzőberendezés egy darabja mellett, amely a földön hever. A két méter hosszú, horganyzott lemezből készült cső — hajlott, behorpadt, így használhatatlan. Megjavítása nem kis időt vesz igénybe. A rakodásnál sérülhetett meg. „Valaki” csak úgy ledobta, ahogy esik, úgy puffan mádon ... Figyeljünk oda! Felépül és hasznos, szép lesz ez a kórház. Még javában épül — környezete, anyagtárolása rendben van. Most már beljebb jutottunk — az épületekbe. Ott is a társadalmi tulajdonról van szó — a közösség pénzéről. Nem törvényszerű — de tény —, hogy egy építkezésnél eltörhet, rongálódhat az anyag. Nagyobb figyelemmel sok kár elkerülhető. Hát figyeljünk oda! Mindenki — akit illet. Garay Ferenc Rendezik a Megyeri út csapadékvíz-elvezetését Parkoló a Kun Béla téren Egy minap érkezett levélből idézünk: „Árterületté alakulunk a Kun Béla téren, ha sürgősen nem történik intézkedés. A 6/A út elkészült új szakasza gátként zárja le a Megyeri utat, így az ABC mellett egyre gyűlik a csapadékvíz, gyűlik az iszap. Az építők nyilván maguk is látták, hogy ez így megoldatlan. Miért hagyták így mégis?... Körülbelül hasonló értelmű telefonpanaszokat is kaptunk. Mi hát a helyzet? A 6/A út Megyeri úti csomópontjának a kialakításakor ez utóbbinak az eredeti északi szakaszát egy járdával elzárták az új úttól. A járda Készül az új regionális terv Meddig lesz tó a Balaton? Veszélyben a keszthelyi öböl A felmérések szerint Magyarország idegenforgalma 1990-ig eléri a húszmillió főt. Ha hazánk idegenforgalmi területeit a nemzetközi látogatottság szempontjából sorrendbe állítjuk, az első helyre Budapest, a másodikra a Balaton kerül. A nyaralni, víkendezni vágyó magyarok népszerűségi listáján a Balaton vezet. Egyszerre körülbelül hatszázezer ember pihen a tó partján. Ugyanakkor kimutatható, hogy az utóbbi három évben csökkent a külföldiek — főleg a tőkés országokból érkezők — száma. Vagyis a Balaton már nem tudja azt nyújtani, amit korábban, illetve az üdülőtelepek, a kommunális létesítmények nem tartanak lépést az igényekkel. De ami ennél sokkal súlyosabb és fenyegetőbb: maga a tó sem a régi már. Ezek a problémák tették szükségessé a régi balatoni regionális terv felülvizsgálását, s egy újnak a kidolgozását. A Minisztertanács a múlt év végén hagyta jóvá azokat az irányelveket, amelyek alapján most készül az új regionális terv. Célja a tó és természeti környékének megmentése, az egész terület komplex fejlesztése. Mindehhez hosszú- és középtávú tervek szükségesek, a gyors segély csak ront a helyzeten. Ezt a korábbi tapasztalatok igazolják. A tó vizének állapota jelenti pillanatnyilag a legnagyobb veszélyt. Aki járt Keszthelyen, maga is tapasztalhatta, milyen hínáros a víz, hogy elburjánzottak a vízinövények, s mennyit kell gyalogolni a parttól, hogy úszni lehessen. A keszthelyi öbölben elkezdődött az elöregedési folyamat, a „bezöldülés”, ennek nyomait egészen Szigli- getig követhetjük. Ezt főként a Balaton környékére telepített ipari létesítményekből — számuk összesen százhuszonöt — a tóba kerülő szennyvíz, elsősorban a nitrogén és a foszfor okozza. Ezek az anyagok nemcsak az ipari településekről, hanem a vízgyűjtő területekről eróziós hordalékok útján is eljuthatnak a tó vizébe. A keszthelyi-öbölbe torkolló Zala jelenti ebből a szempontból a legnagyobb problémát. A nitrogén és a foszfor vízbe kerülése az élővilág fokozatos pusztulásához és a vízinövények túlzott elburjánzásához vezetett. A szűrő szerepét a nádasok tölthetnék be, de ehhez rendszeres aratásra van szükség. Amíg csak az első osztályú nádat aratják, a megmaradó mennyiség ismét csak káros a vízre: feltöltődést okoz és sok oxigént lekötő bomlási folyamat indul meg. A Kis- Balaton is elvesztette szűrő szerepét, mióta a Zalát gátak közé fogva vezetik át rajta, s a folyó hordalékát egyenesen a keszthelyi öbölbe szállítja. A vízszint szabályozása is- egyik módja a hínármező visszaszorításának, ha magasabb a víz szintje, a növények kevesebb napfényhez jutnak, s rohamos elburjánzásukat meg lehetne fékezni. És végül: a tóban fürdő emberekről a vízben leázó napolaj is fokozza az élővilág pusztulását. A megoldás feltételei tehát a Kis-Balaton megmentése, a tudományos nódgazdákodás, a vízszint szabályozása, a természetes partvonal megőrzése — főleg az északi oldalon. De mindezek mellett a legfontosabb teendő a szennyvíz elvezetése. Több-kevesebb sikerrel működnek ugyan a tó környékén szennyvíztisztító telepek, de a kommunális és ipari szennyvizet még tisztított állapotban sem lenne szabad a Balatonba vezetni. Arról nem is szólva, hogy a Zalán keresztül hatalmas mennyiségű tisztítatlan szennyvíz kerül a tóba! A túlterhelt — vagy éppen hiányzó — szennyvíz- tisztítók helyébe újakat kell építeni, s a szennyvíz elvezetését is egységes regionális rendszer kiépítésével kell megoldani. Hogy a Balaton meddig lesz tó, az a döntésektől és az anyagi erőktől függ, de mindenképpen szem előtt kell tartanunk, hogy ritka természeti — és nemzeti — kincsünk megmentésében nagyon szorít az idő: tíz—tizenöt év sem kell, s a keszthelyi öböl teljesen bezöldül. Dücső Csilla tehát megépült, az új utat forgalomba helyezték, aztán jöttek a kiadós esőzések és a környék lakói azt tapasztalták, hogy a Megyeri út helyén egy lefolyás nélküli tenger van. Az történt ugyanis, hogy nem építették meg a víznyelőket, így a járda gát módjára tartotta vissza a csapadékot. A KPM pécsi Közúti Igazgatóságához fordultunk a levélben foglalt észrevétellel. Ott önkritikusan elismerték: valóban, a víznyelőket elfelejtették megépíteni — egyszerűen azért, mert tervezve sem lett. Az út műszaki átadásakor észrevették ugyan a hiányosságot, de — mint mondták — bíztak benne, hogy néhány hétig nem lesz emiatt probléma (azaz csak kisebb nyári záporok lesznek, nem pedig felhőszakadások). Az Aszfaltútépítő Vállalat pécsi építésvezetőségének munkásai most a legfontosabb munkán, az 58-as út szélesítésén dolgoznak. Ezzel június 30-ig végeznek, utána tudják a Megyeri úti víznyelőket megépíteni. A Megyeri útnak e zsákutcává lett szakasza most a környék parkolási gondjait hivatott megoldcni. A Pécsi Tervező Vállalatnál dolgoznak a Kun Béla tér és környéke parkoló-tervein, mert a környék megnövekedett autó-elhelyezési igényeit csak átfogó rendezéssel lehet — legalább részben — kielégíteni. Folynak ■ n r ■ a jovo évi exporttárgyalások a Carbonnál Baranya egyik legdinamikusabban fejlődő vállalata a komlói Carbon. Alig 7—8 esztendővel ezelőtt a cipő- részleg például még olcsó házicipőket, papucsokat készített, a konfekcióüzem pedig munkaruhákat, pamut és zefír ingeket. (A termelési érték 216 millió forint volt.) Ma pedig a hazai és külföldi piacon egyaránt keresett, versenyképes, a gyorsan változó divatot rugalmasan követő termékeket állít elő. (Az 1977. évi termelési érték 579 millió forint.) A vállalat exporttevékenysége is jelentős növekedést mutat. A legjelentősebb szocialista exportpartnerek a Szovjetunió és az NDK. Bár még az idei év exporttervének teljesítésén dolgoznak, de már megkezdődtek az 1979. évi üzletkötések. Dr. Sándor György, a Carbon kereskedelmi osztályvezetője a közelmúltban az NDK-ban járt a jövő évi exportszerződés megkötésére. A szerződés értelmében 132 400 darab felsőruházati terméket — női ruhát, férfiöltönyt, „Verun” női nadrágot, „Tokaj” női szoknyát, „Tájfun" férfi kabátot, „Ciklon" és „Graboster” anyagból anorákot — összesen 56 millió 137 ezer forint értékben szállítanak majd a Német Demokratikus Köztársaságba. S. Zs.
