Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-03 / 151. szám
6 Dunántúlt napló 1978. június 3., szombat Ácsa, Botor, Bobítas... A kutya kiszabadította megkötözött gazdáját IV A egkötözött ember ül a ' földön, hatalmas kutya rohan feléje, előtte megtorpan, körülcsaholja ... — Ácsa, rágd, Ácsa, rágd — mondja a megkötözött és a kutya harapja, tépi, rágja a kötelet. Néhány perc és a kötél szakad. A kis jelenet lehetne akár egy krimi kezdete is, de most sokkal békésebb körülmények között történt az emberszaba- dítás. A pécsi rendőrség egyik nyomozókutyája és annak gazdája rögtönözték a bemutatót a rendőrség épülete mögötti gyakorlóterepen. — Ácsa kitűnően végrehajtotta feladatát, adjon neki jutalmul egy kockacukrot — mondja nekem a nyomozókutya vezetője. Nyújtom a cukrot Ácsának, de az elfordítja a fejét, mint aki köszöni a jutalmat, de nem kér belőle. Most a „gazdi” nyújtja neki a cukrot, egy szempillantás alatt kikapja kezéből és örömében körülugrál bennünket. — Azért nem fogad el idegentől semmiféle ételt, mert megtörténhet, hogy meg akarják mérgezni — mondja a kutya gazdája. öt hatalmas állat — Ácsa, Botor, Bóbitás, Böbe és Ella — szaladgál az udvarban, ahol különböző műtárgyak — palánk, tűzkarika, magas mászódeszka — a gyakorlatozó kellékek. A kutyavezetők parancsszavaira egymásután „rohamozzák" meg a palánkot, felkapaszkodnak rá, aztán, mint a villám, teremnek gazdájuk mellett. Ugranak tűzkarikát, laposkúszásban haladnak végig a mászódeszkán. A nyomkövető kutyák — német juhászok —, negyven kiló körüliek. — Nem szeretnék velük üldözöttként találkozni — mondom az egyik kutya gazdájának. — Nem is ajánlatos — válaszolja. — Ha ezt az állatot például egy menekülő tolvaj után eresztem, hát az ég legyen neki irgalmas . . . Nemrég Mohács területén két fiatalember személyautót lopott, Szilágypusztáig jutottak, ahol a közlekedési járőr igazoltatta őket. Az egyik kiugrott a kocsiból és elfutott. Rövid idő múlva a helyszínre szállított nyomozókutya és vezetője üldözőbe vették a szökevényt. A kutya jó nyomon haladt, vezetője megpillantotta a tolvajt. „Álljon meg, mert ha nem, elengedem a kutyát!” ■— hangzott a felszólítás. — Megadom magam, megadom magam!” — kiáltott a menekülő. „Ha tudom, hogy kutyával jönnek, meg sem próbálok elfutni” — mondta később a fiatalember. A rendőrség úgynevezett „helyszínelő autója” korszerűen van felszerelve. Van abban az ujjnyom, a lábnyom, az eszköznyom rögzítését szolgáló felszerelésektől kezdve mindenféle technikai eszköz, ami a tettes elfogásához nyújt segítséget. De az autóban a sok „technika" mellett ott a nyomozókutya kialakított helye is! — Pincebetörésről érkezett nemrég bejelentés, négy sonkát, kát tábla szalonnát loptak el — mondja a rendőr. — A helyszínről indítottam a kutyát, az indult és az egyik közeli épületet megkerülte. Másnap telefonált a károsult, hogy a „szomszéd visszahozta a lopott sonkákat, szalonnákat”. „Láttam, hogy a kutya megkerüli a házamat, na, mondom magamban, legjobb, ha visszaviszem a dolgokat és őszintén bevallók mindent” — mondta a tolvaj. Egyik pécsi gyárból mintegy 90 000 forint értékben akkumulátorokat lopott „ismeretlen tettes". A kerítésnél vitték ki, ott találtak a helyszínelők nyomokat. — A kutya szagot vett a nyomokról, aztán elindult — mondja a vezetője. — Három kilométer hosszan követte a nyomot, amely a Füzes-dűlőhöz vezetett. Megtaláltuk a tolvajokat. Gazdája kődarabot tesz a kutya elé — „Őrizd” — adja ki a parancsot. — Próbálja elvenni tőle! Indulok a kutya felé, de félelmetes morgására megállók. — Ne is próbálja, nem lehet tőle elvenni. Csak a gazdájának adja oda. Csecsemő tűzből mentését is tudják a kutyák, — Például égő házba bemegy és a pólyát 'kihúzza a tűzből — mondja a vezető. A csát és a többi nyomkö- vető kutyát tavaly mintegy kétszázszor indították nyomon, a tolvajok, betörők nagy bánatára ... Garay Ferenc Ácsa palánkugrás közben A helyszínelő autóban a nyomozókutya (Meggyesi György felvételei). Központ a nemzetiségi kutatás fejlesztésére Nemzetiségi Közművelődési Kutató és Dokumentációs Központot létesítenek az Állami Gorkij Könyvtárban — határozták el a Kulturális Minisztériumban. A nemzetiségi kutatás fejlesztésére kidolgozott irányelv és intézkedési terv szerint a nemzetiségi könyvtárak központjában szervezik meg a nemzetiségi politika gyakorlatához, a nemzetiségi művelődés irányításához szükséges kutatásokat, felméréseket, és itt tárolják a nemzetiségi vonatkozású adatokat, információkat, kiadványokat. A döntéseket előkészítő kutatások során többek között megvizsgálják a nemzetiségi lakosság kulturális ellátottságát, a nemzetiségi klubok, énekkarok, tánckörök szerepét a nemzetiségi kultúra, az anyanyelv művelésében. Foglalkoznak az iskolán kívüli nyelvoktatás új modelljének ki. alakításával és számija veszik a nemzetiségi emlékhelyeket. A nemzetiségi tudományos kutatások, amelyeket az Eötvös Loránd Tudományegyetem kelet-európai tanszékén, a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtudományi, történettudományi, szociológiai, nyelvtudományi és más intézeteiben, valamint egyéb intézményekben eddig végeztek intenzíven folytatódnak. A Népművelési Intézet művelődés-szociológiai vizsgálatokat végez a nemzetiségi településeken. A több tudományágban és több helyen folyó kutatásokat az MTA kelet-európai és nemzetiségi komplex bizottsága koordinálja. A nemrég alakult akadémiai testületi szerv országos szakmai-módszertani, véleményező feladatokat lát el. Új gyógyszerek Mérnöki módon tervezett tri- peptidek szintézisével, olyan új gyógyszereket sikerült előállí- taniok a Budapesti Gyógyszer- kutató Intézet kutatóinak, amelyek egyrészt hatékonyan befolyásolják a vér olvadási folyamatait, másrészt a már képződött vérrög oldását is elősegítik. Külön értéke e készítményeknek, hogy tablettában is hatásosak, így minden remény megvan arra — természetesen körültekintő, bonyolult toxikológiai vizsgálatok után — hogy elkezdhetik klinikai kipróbálásukat. A felfedezés nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki. Ennek kapcsán, a Medimpex Gyógyszerkülkereskedelmi Vállalat a közelmúltban megállapodást kötött az egyik amerikai gyógyszeripari vállalattal. Ez a megállapodás a Gyógyszerkutató Intézet által előállított készítmények további kutatását hivatott elősegíteni. Eredmény esetén sor kerül e készítmények közös gyártására, illetve értékesítésére is. VIT-KIÁLLÍTÁS: A VIT-pályázat anyagából kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában. Festmények, fotók, bútorok, iparművészeti tárgyak, szőnyegek, ruhák szerepelnek a kiállításon — fiatal művészek alkotásaiból. (Részlet a kiállításról). 1 927-ben kerültem Mohácsra, mint kezdő tanító, a ref. felekezeti iskolába. Az alsó három osztály volt az enyém, mintegy félszáz tanulóval. Kartársam a felső öt osztályt vezette, hasonló létszámmal. Akkor még egész nap folyt a tanítás: 8—12 és délután 2—4-ig. A két osztályteremben három méteres (5—6 férőhelyes) padokban ültek növendékeink. Esteienként — rendszerint — népnevelést végeztünk, társadalmi munkában. Az 1930-as évek elején — mint már annyiszor — megint előtérbe került a cigánykérdés. A sajtó egyre hevesebben követelte az országszerte kóborló, csavargó és bűnöző tanköteles cigánygyermekek. beiskolázását. Ennek a folyamatos zaklatásnak" kézzelfogható eredménye lett: Baranya és Pécs akkori tanfelügyelőjétől, dr. Berze Nagy Jánostól — az azóta híressé vált néprajzkutatótól — hivatalos írást kaptunk, mely kellő indokolással így intézkedett: „Az iskola tartozik átvenni a tanköteles korú, de eddig be nem iskolázott cigánygyermekeket — az osztálytermek férőhelye arányában — amelyikhez azok legközelebb laknak. Vallásukra való tekintet nélkül. A rendelkezés minden államsegélyes iskolára vonatkozik." Sohasem felejtem el, mikor először léptek be az iskolába. Rendőr kísérte őket, de a háttérben, a folyosón felfedezhető volt néhány anya; féltés, aggódás és kíváncsiság szemükben. A kísérő, hivatalos személy arra kért, hogy azonnal jelentsem, ha valamelyi- kőjük elcsatangolna, mulasztana. — Meg ne lássalak benneteket az utcán, amikor itt a helyetek, mert börtönbe kerültök apátokkal együtt. Megértettétek? — Aztán megkaptam tőle okmányaikat és dolga végeztével távozott. Egyik sarokba összebújva, csendesen várták az ítéletet... Két hosszú padot szántam nekik. A kisebbek a pad szélére kerültek. Ahogy végignéztem rajtuk és a régieken, felidé- ződött bennem Gárdonyi Géza Kezdő tanítónak c. verséből egy rész: „S ha látsz közöttük rútat, rongyosat, Gyermeki arccal bubánatosat, Ismerd meg benn a korán szenvedőt, öleld magadhoz és simogasd meg őt!" — Gyerekek! Ne féljetek tőlünk! Itt jó helyetek lesz. Nemsokára fűtünk, melegedhettek. A többiektől majd kaptok néha-néha jó falatot, de a város is ad mindannyiótok számára naponként egy csésze friss tejet, zsemlével. S ha valaki csúfolna benneteket, azt azonnal jelentsétek. Vigyázzatok a rendre és tisztaságra. Otthon, mielőtt ide jönnétek, mossátok meg arcotokat, kezeteket. Amit találtok nem a tiHol vagytok gyerekek? étek. Fel kell mutatni és visz- szaadni gazdájának. Van-e itt barátotok a többiek között? Akartok-e valamit kérdezni tőlem? Hallgatás. A kioktatást szemlesütve hallgatták. Nemsokára felengedett a csend... Zajosabb lett az osztály. Sajnos a tanítás alatt is. A cigánygyerekeket is ottfogtam a tanítás után, ha rendetlenkedtek. Ezt nagyon nem szerették. Börtön volt nekik az iskola, szabadságra vágytak. Otthoni feladatokat nem adhattam nekik, ismerve környezetüket. Az elsősökkel nagyon sokat kellett vesződnöm. Különösen az írás megtanításánál. S amikor rájöttem, hogy a frissen kiosztott hófehér lapú füzetek pillanatok alatt koszosak lesznek, visszavittem az otthon őrzött, használatból már kivont palatáblákat, palavesz- szőket, és arra írattam velük. De a palatáblához madzagolt ruhácskát sohase használták: ráköptek a táblájukra és könyökükkel letörölték. Eleinte nem mulasztottak. Szívesen jöttek. Különösen akkor és addig, amíg az őszés a tél otthoni hidegét felváltotta nálunk a jó nagy cserépkályha ölelgető melege. A mindenkinek kijáró tej és zsemle is nagyon ízlett nekik. De ahogy eljött a tavasz és olvadni kezdet) a hó, ritkulni kezdtek a hátsó padok lakói is. Eleinte jelentgettem őket, az igazolatlanul mulasztókat, de hiábavaló volt a pénzbírságolás, hiszen rongyruhájukon kívül semmi egyebük nem volt. A szülők elzárása —, mert a pénzbírságot át lehetett akkor váltani börtönre is —, sem vezetett eredményre, mert a megbüntetett szülő vitte magával a rendőrségre az egész családját. — Hát, együttem! Hosztám a csáládot is. Aggyanak nékik is enni! Félévkor 30 százalékuk elégtelent kapott. A többi gyengén közepest. Hogy így visszaemlékezem rájuk, fél évszázad távlatában, néhányuk személye szinte kitörölhetetlenül megmaradt bennem. Péter arányos fejlettségű, göndör feketehajú, tüzes, sötétszemű, huncutul mosolygó gyermek volt. Az osztály kedvence lett. Az enyém is. Minden jóval elhalmozták a többiek. Élvezte is ezt a kivételezést. Az egyik szünet után észrevettem, hogy Éva, aki szépségben, okosságban és kedvességben méltó társa volt Péternek, — sír. Szinte egész testében remeg. — Gyere ki, Éva I Bántott valaki? — Igen. Péter. — Sokáig kergetett — folytatta a beszámolót Éva, és amikor már nagyon kifáradtam, megálltam. Péter ekkor elkapott és megcsókolt. (Kuncogás, — magam is elmosolyodtam.) — Péter! Igaz ez? — Hát igáznák igáz, tanító bácsi, de Sanyi megcsókuta. — Na, Éva? Mit szólsz ehhez? — Igen, de annak megengedtem. A nevetés hangorkánná fajult, és én sem tudtam türtőztetni magam, de Pétert is figyeltem közben. Arca soha nem látott szomorúságba borult, mint aki az álomvilágból a realitások világába ébred. Odamentem- hozzá és cirógatásommal vigasztalni próbáltam, de hiába. Rájöttem, hogy Péter felébredt. . . Ráeszmélt, miszerint vannak esetek, nagy ügyek, amikor a cigány az csak cigány... Aztán hamarosan kimaradt, nem vett részt a tanulásban. Ez az idő egybeesett azzal, amikor a város is -I— fedezet hiányában beszüntette az ingyenes tízóraiz- tatást. Találkoztam vele az utcán, és megkérdeztem tőle, hogy mikor jön iskolába? — Májd, ha mögindul a téjakció (tejakció). 'Anna. Már vagy tíz-tizenöt év elmúlott, hogy mindezek történtek, amikor testvérlátogatásra innen Pécsről Mohácsra utaztam. Ráérő időmben meglátogattam Baráth őrmestert, akinek négy fiát is tanítottam és rendkívül becsültem őket rendes családi életükért. Távozóban, ahogy lejöttünk az ottani rendőrség lépcsőjén, egyre hallom nevem és foglalkozásom kiabálását, szinte vésztjóslóan. Nézek jobbra-balra, de nem tudtam felfogni a hang eredetét. Zavaromban a meglátogatott szülő segített ki. Az épület alagsori rácsos ablakára mutatott. H. Anna kiabálja a nevét, volt növendéke. Lopott. Engedéllyel hozzámentem, és a rácson keresztül feléje nyújtottam a kezem. Elkapta és könnyeivel öntözte. Könyörgött, hogy szabadítsam ki. Megkérdeztem, hogy éhes-e, vigyek-e valamit oda neki? De egyre csak azt kérte, hogy szabadítsam ki. Sokáig vigasztaltam, és megígértem neki, hogy szólok őrmester ismerősömnek, hogy rövidítsék le büntetési idejét. Két kezemmel is simogattam könnytől ázott arcát, s aztán elbúcsúztam tőle. — Ahogy a szabadság fénye és melege egyre csalogatott, vissza-visszanéztem, mígnem elvesztettem szemem elől. —, De még most is azt érzem, hogy nem vesztettem el .. . Hol vagytok, Orsósok, Balogok és ti, többiek, volt tanítványaim? Adtam-e nektek annyi kultúrát, vödörbe engedett tiszta vizet és emberséget, hogy segítségével majd ki tudtok emelkedni a múlt mocsarából? . . . Dózsa Béla
