Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-03 / 151. szám

1978. június 3.,' szombat Dünantmt napló „Volt félig Is Ily barbár Scythia?" Tömegjelenet a drámából Shakespeare Titas Antaeus c. drámája a Pécsi Nemzeti Színházban a Titus Andronicus gyenge, méltán nem játszott drá­ma, sokáig kétségbe vonták, hogy egyáltalán Shakespeare írta-e. Sík Ferenc rendezésében mégis jelentős, teljes színházi élményt nyújtó előadást láthattunk. A látszólagos ellentmondás feloldása mélyebb elemzést kí­ván. A dráma tartalmi kivona­tánál többet mondanak a té­nyek: tizenöt nyíltszíni, motivá­latlan, dramaturgiailag előké­szítetlen, unalomig egykapta- fára megírt (levágja, leszúrja) gyilkosság — Sik rendezésében ezek is „színesebbek" —; 21 háttér halott, kétrendbeli erő­szak, nyelvkitépés, kézcsonkolás, fiai teteméből sütött pástétom megetetése anyjukkal, no és persze tocsogás a vérben. Kb. ennyi a leltár. Mindennek meg­valósítását, elviselését olyan nyelvi borzalmak tetézik — ne­héz perceket okozva színész­nek, rendezőnek, nézőnek egy­aránt —, mint az alábbi idézet: „Ó Titus, Titus, nézd meg, mit csináltál! / Rossz vitában egy jó fiat levágtál.” — s ezek jó­részt nem a fordító (Vajda Endre) rovására írhatók. Az Ar- taud-féle „kegyetlen színház” sokkoló eszközeinek egyre kö­vetkezetesebb felhasználása már Sik koraibb rendezéseiben is megfigyelhető. A több hor- rornyi alapanyaggal rendelke­ző szöveg szinte kínálja a Ma­gyarországon alig játszott stí­lusban való megmártózást —, mégis, ha csupán ennyi lett volna a rendezői szándék, bizo­nyára elvetélt kísérletről szá­molhatnánk be. Sik az értelmet­len, érzelemmentes vérfürdő­ben napjaink terrorizmusának parafrázisát találta meg — po­litikus színházat csinál Shakes­peare szövegére. Megkereste, s jelképpé magasztosította az író későbbi korszakait sejtető jeleneteket (légyölés; bohóc), s óriási rendezői lelemény a két gót herceg alakjának meg­formálása. Velük tulajdonkép­pen egész felfogásának kulcsát adja: két mosolyogtatóan vá­sott kamasz, kikre igazából ha­ragudni sem lehetne; s miköz­ben a néző megbocsátó mo­sollyal, esetleg kuncogva nézi évődésüket, megerőszakolnak és megcsonkítanak egy nőt, s gyilkosságok tevékeny részesei. (Szegvár/ Menyhért és Vallai Péter kitűnő partnerek e fel­fogás megvalósításához.) A da­rab végén egy szándékosan fél­recsúsztatott intonáció, s új­ból előbukkan napjaink leg­égetőbb kérdéseinek egyike: a terrorizmus táptalaja a katonai diktatúra születésének. A mű szövege — s ez a zsengéiben is felséjlő zsenit dicséri —, enge­dékeny, az értelmezés nem tű­nik erőszaktételnek. Rendezésé­ben Sik voltaképpen túllép a „kegyetlen színház” eszköztá­rán — neonaturalista elemeket használ, színpadképei helyen­ként eklektikusak, de sohasem öncélúak —, mindennapi újság­olvasási élményünket teszi vi­zuálissá, szinte kézzelfogható­vá. A hatalmasra méretezett fel­adat megvalósításakor felmerü­lő problémák tárgyalását érde­mes a nézőtéri nevetés elem­zésével kezdeni. Nevet a néző, mert Síknek volt ereje és bá­torsága a rémdrámát helyen­ként kipoentírozni (gót herce­gek); nevet zavarában, mene­külve a tényleges borzalmak — napjaink borzalma —, elfoga­dása és lereagálása elől, s ne­vet a statisztéria pontatlansá­gán. Mert akkor, amikor a fe­szített, óriási koncentrációt és átélést követelő játékstílusban a főszereplők mindegyike szin­te hibátlant nyújt, nem enged­hető meg, hogy a tömegjelene­tek résztvevői egy „másik da­rabban” játsszanak, olyan dur­va hibákat elkövetve, mint pl.: az „áldozat" már akkor lefek­szik, mikor ellenfele még csak a kardját keresgéli. Az anakronisztikus öröm-óda bejátszás, a bohóc záróképbeli szavai és galambröptetése mankóknak tűnnek, Sik nélkülük A Medicor Művek debrece­ni orvosiműszer-gyárában el­készült az az 1600 négyzetmé­teres új üzemrész, amelyben évente 160 millió egyszer hasz­nálható injekciós tűt tudnak gyártani. Az új üzemrészt pén­teken avatták fel. is egyértelműen ki tudta fejez­ni mondandóját. Ha, mint szük­séges stílusjegyeket elfogadjuk- és elfogadjuk — az élő sóly­mot, vadászkutyákat, naturalis­ta kellékeket, akkor zavaró egyes kellékek, illetve helyszí­nek csak jelzett, túlzottan sti­lizált volta (pl. pénz-elrejtés). A népes, igen fegyelmezett, jó játékot nyújtó szereplőgárdá­ból csak néhány nevet emel­nék ki. Győry Emil, a címszerep­ben az utóbbi időkben tőle lá­tott legegyenletesebb alakítást nyújtja. A motiválatlan szerep­ből a belső motiválatlanság jellemgyengéjével rendelkező embert állítja elénk. Bókay Mária Tamora-ja nagyformátu­mú alakítás. Mily kár, hogy rit­kán látjuk prózai szerepben. Barbár kegyetlensége, kéjsó­várgása mögött van eszköze a fenségesség megjelenítésére is; alakjában Lady Macbeth ígé­retét érezzük. Sir Kati némajá­tékénak kifejezőereje, érzelmi telítettsége emlékezetes él­mény. Györgyfalvay Péter (Sa- turninus) és Lukács József (Lu­cius) egymásra rímelő szerepü­ket a rendezői koncepciót jól szolgálva oldották meg. Paál László Marcus egysíkú szere­pét csak szimpatikussá tudta tenni. Dávid Kiss Ferenc mórja az egyetlen árnyaltan megírt szerep. E Jágó — és III. Richárd — előfutár tudatos gonoszsága ott válik félelmetessé, mikor gyermekét védve — mellesleg vízbe fojtva egy dajkát — gyen­géd apai érzelmekről tesz ta­núbizonyságot. Dávid Kiss Fe­renc mesterségbeli tudósát jel­zi, tudja, a fekete arc mimiká­ja nem látszik, de egy ebből kisütő lebiggyesztett ajak szin­te kiált. Külön meg kell emlé­kezni Mester Istvánról. A bohóc epizódfigurája pont a körülötte zajló világot nem értő bizony­talanságában nő gigantikus jelképpé. S chäfler Judit jelmezei teli­találatok, sajnos ugyanez nem mondható el Najmá- nyi László díszletéről, mely kitűnő térszervező lehetősége ellenére nem rímel a rendező által megvalósított játékstílus­Martos István, a Medicor Művek vezérigazgatója köszön­tötte a megjelenteket, majd Huszár István, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyette­se mondott avató beszédet. Huszár István avatta fel az új Medicor gyárrészleget Debrecenben Baditz Balázs kiállítása Újra kiállítás nyílott a Du­nántúli Napló Kisgalériájában. Ezúttal a fiatal pályakezdő festő, Baditz Balázs állította ki festményeit. Baditz Balázs a Tanárképző Főiskola rajzszakán végzett, je­lenleg a Moziüzemi Vállalat művészeti előadója. Kiállítá­sának megnyitóján, tegnap délután négy órakor Miklós- vári Zoltán újságíró mondott megnyitó beszédet. — Baditz Balázs a művészet bűvöletében élve szabad ide­jében ecsetet ragad és fest saját gyönyörűségére. Képeiről visszaköszönnek a különböző modern irányzatok, ám még­sem utánzásról, utánérzésről von szó. Baditz Balázs ráér­zett a modern művészetek lé­nyegére, és felhasználva mód­szereiket igyekszik egyéni han­gon szólni. A kiállítást egy hónapon át tekinthetik meg az érdeklő­dők. P. L. Felvételünk az Ifjúsági Ház kamarakórusának minap tartott hang­versenyén készült. A kórust Jobbágy Valér karmester dirigálta. „Hol is ültél, fiam?...** Kitüntetett pedagógusok „Kiváló munkáért Schraub István Néptanító ... Itt-ott ajakbigy- gyesztő nyomatékkai, jóakara­té „elnézéssel” használatos, de legyünk őszinték: kissé leki­csinylő hangulatú bizony ez a kifejezés. Pedig aligha lehet szó, amely szebben, tömöreb­ben, plasztikusabban jelezne egy korszakot, és abban egy­fajta pedagógiai magatartást. Egy generáció, amelynek leg­utolsó fecskéi ma is falusi is­kolák dobogóin tanítják azóta megszervezett szaktárgyukat, s akik számára nép és tanítóság mindig is küldetést jelentett; örmöteli elhivatottságot: a fa­lu mindenesének, tanácsadójá­nak is lenni, súlyos történelmi időkben is emberül helytállva. Számomra ez a szó épp ezért fölemelő, tiszteletet sugároz. Ilyen néptanító hittel, buzga­lommal röppent friss diplomá­val a zsebében Apátvarasd köz­ségbe Schraub István, a me- cseknádasdi általános iskola matek-fizika tanára, 1943 nya­rán. ötvenkét szempár nézett rá, akkor 6 éves korútól a 14— 15 évesig, osztatlan egytanter- mes iskolájában. Oktatta-nevel- te őket magyarul és németül: mindenre. Szép is volt, nehéz is ez az idő: magára utalva . . . Ha nevelői gondja, szakmai problémája akadt, egy közeli falu öreg mesterével tudta azt megosztani - ha átgyalogolt hozzá. Tanított háborús idők­ben, s utána tankönyvek nélkül is, meg pénz nélkül az inflációs években. Az államosítás meg­hozta a „részben osztott”, azaz alsó és felső tagozatú kéttan- erős iskola ideólisabb lehető­ségeit. Elvégezte a matematika­fizika szakot, öt évig Hidason, majd 1961 óta Mecseknádas- don működik, most már tanár­ként. Hajdani szemléletében, hiva­tástudatában mit sem változott. Csak a követelmények, a mód­szerek lettek mások, szellemé­ben a nép tanítója ma is, ami­kor a legkorszerűbb matema­tikai gondolkodásra neveli a hajdani tanítványok gyerekeit, unokáit. Ezt tükrözték gondola­tai, amiko/ arról kérdeztem, mit tart fontosnak e 35 év nevelési tapasztalataiból? — ^Közhelyeket mondhatnék: a nevelés szeretete, örömet lel­ni a munkában, felelősség, stb. A legfontosabb azt hiszem az, hogy senki ne mondhassa majd, hogy ettől én nem tanultam semmit... Figyeltem őket ké­sőbb is. Mint egy elszaladó vo­natnak, egy-egy osztályomnak Schraub István utánatekintek: hogyan - boldo­gulnak. örömük az enyém is, de a kudarcuk is, hiszen akkor valamit nem jól csináltunk ... Néha rámköszönnek, olykor én A hangjában, a tekintetében van valami megnyugtató embe­ri derű. Valami, amitől a diák­embernek virágos kedve lesz, ha rendben a szénája, de ami­től súlyát érzi, ha rossz fát tett a tűzre. . . Pedig ritkán szól, jobbára kérdez valami apró, de az egyén számára lényeges dolgot, vagy leginkább csak ránéz nagy, kikerekedő szem­mel a gyerekre s akinek ettől hogyan, hogyan se, jobb lesz a közérzete . . . Harminchatodik tanéve ez a Zipernovszky Károly Gépipari Szakközépiskolában s annak elődeiben. Itt kezdte pólyáját magyar-német szakos tanárként a szegedi egyetemről kikerülve —, mint büszkén vallja: Sik Sán­dor tanítványa és könyvtárosa volt —; itt tanít 30 éve törté­nelmet is: 1948-tól igazgatóhe­lyettesként, 14 éve igazgató­ként. Szokatlan ugyan, hogy műszaki alapképzésű intézményt „lateiner” igazgató vezessen. De aligha választhattak volna jobban, amikor kinevezték. Mindezen túl közéleti alkatú ember: volt szakszervezeti ve­zető és tanácsi vb-tag; ifjúsági tanár- és kollégiumi vezető; futballedző és párttitkár. Miköz­ben erre az intézményre a vá­rosban és országosan - szak­mailag — is mindig valahogy oda kellett figyelni. Elsősorban a jövendő szakmunkásait és a jövendő mérnökeit képezték, de az intézet sporteredményei épp Lőrinci József szólítom meg őket: „Hol is ül­tél, fiam?..." Akkor rámcso­dálkoznak: „Hát tanár bácsi emlékszik rám . .." És ez mind­kettőnknek nagyon jóleső. úgy példaszerűek, mint az itt folyó irodalmi nevelés. Újra fo­gékony, kísérletekre is vállal­kozó iskola ez, amely a közeli jövő szakmunkásokat képező szakközépiskoláinak sok hasz­nos tapasztalatot munkált ki. — Arra mindig büszke voltam, — mondta —, hogy ebben az is­kolában munkás- és munkára nevelés folyt. A kettő édestest­vér, de nem ugyanaz ... Ősz­től majd előtérbe kerülnek az üzemekkel kooperáló műhely- gyakorlatok. A szakmunkások­levelet adó szakközépiskola új perspektíva, új elvárások előtt áll. Ehhez sokoldalú fölkészült- ségű új igazgató kell majd. Van még másfél évem a nyug­díjig, addig gondolkodom az utánpótláson .. . — Mit tart pedagógiai hit­vallásnak? — Csak a tanítványokkal együtt, mindig I ... Támaszkod­ni kell rájuk, hinni kell a tanít­ványokban és előlegezni szá­mukra a bizalmat. Szerintem az a jó pedagógus, aki, úgy­mond, azt is tudja, mit vacso­rázott a gyerek... A másik: együtt a szülőkkel. És támasz­kodva a régi tanítványokra. — Említette Sik Sándort. Mit kapott tőle? — Az emberi közelség meg­teremtésének igényét, az em­beri közvetlenséget és termé­szetesen az irodalom szerete- tét... W. E. „Kiváló pedagógus": Lörincz József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom