Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-19 / 167. szám

NAGYVILÁGBAN A Szaljut-Szojuz program folytatódik Kovoljonok és Ivancsenkov még a Földön a Szaljut—6 űrállomás hasonmásának a berendezéseivel barátkozik. Kovaljonok és Ivancsenkov tudományos tevékenysége Külföldi mozaik MÜKINCSRABLÁS Ellopták Szent Januári- usznak, Nápoly védőszent- jének aranyszobrát a város Szent Antalról elnevezett templomából. A tolvajok az ötvösművesség remekének számító ötven centiméteres szobron kívül magukkal vit­tek több aranykelyhet és egy Krisztust ábrázoló ért- tékes 18. századi faszobrot. LIZ SZÉPSÉGES SZEMEI Elizabeth Taylor, aki soha nem tért ki a jótékony célú akciók elől, halála után is segíteni akar az emberek­nek: megígérte, hogy sze­meit egy szembank rendel­kezésére bocsátja. Az erről szóló nyilatkozatot a film­sztár egy washingtoni tánc­rendezvényen irta alá, melynek bevételét a szem­banknak adományozták. A szembank igazgatója sze­rint Liz spontán szánta rá magát erre a lépésre. Ez az orvosi intézet a világ min­den részébe küld mélyhű­tött szaruhártyát. Suzy Knickerbocker, New York-i újságírónő ezt a megjegy­zést lűzte a filmsztár nagy­lelkű lépéséhez: „ló tudni, hogy valamikor valaki egy­szer majd a világ legszebb szemei segítségével fog új­ra látni." LEHARAPOTT FÜL Egy virginiai diák kihara­pott egy darabot tanárnője füléből. A 15 éves fiú meg­támadta tanárnőjét az is­kolában, ledöntötte és du­lakodni kezdett vele. Mire elválasztották őket, a tanár­nő füléből hiányzott egy darab. A sokkos állapotba került tanárnőt kórházban kezelik. A fiatalember el­len szándékos testi sértés címén vádat emeltek, — közölte a rendőrség. ELSÜLLYEDT AUTÓK A stockholmi rendőrség egy tó lenekén egész autó­temetőt fedezett lel. A tó egyik helyén tiz méter mély­ségben 14 elsüllyedt autó­ra bukkant. Megállapítot­ták, hogy ezek közül 13 lopott gépkocsi, amelyek­nek tulajdonosai már meg­kapták értük a biztosítótól a kártérítést. A tóban ál­lítólag még 100 autó fek­szik. Arra gyanakszanak, hogy az autókat tulajdono­saik maguk süllyesztették el, hogy a biztosítótól pénzt vehessenek fel. OH LA LA! Egy párizsi divatlap a következőket írta a női ru­hák funkciójáról: „Egy ele­gáns ruhának olyan kerítés­hez keli hasonlítania, amely a tulajdont védi, anélkül, hogy eltakarná". Űjabb szovjet űrhajó kering a világűrben — fedélzetén Vlagyimir Kovaljonok parancs­nokkal és Alekszandr Ivancsen­kov fedélzeti mérnökkel. A Szo­juz—29 legénysége is a Szaljut —Szojuz programot folytatja. Ennek keretében a kozmonau­ták a korábban elkezdett tudo­mányos kutatások széles skálá­ját folytatják, kezdve bolygónk természeti közegének és kin­cseinek tanulmányozásától a súlytalanság felhasználásáig a különböző technológiai folya­matokban, az orvos-biológiai kísérletektől a csillagászati és asztrofizikai megfigyelésekig. Gergely István államtitkár Prágába utazott Gergely István államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnö­kének vezetésével vasárnap magyar vízügyi delegáció uta­zott Prágába a KGST-tagálla- mok vízügyi vezetőinek értekez­letére. A nyolc KGST-tagország és Jugoszlávia szakemberei megtárgyalják a KGST végre­hajtó bizottsága 85. ülésén ho­zott határozatból adódó felada­tokat és tárgyalnak egyebek között a Duna és a Tisza víz­gazdálkodásának kérdéseiről. A tanácskozáson több nemzetközi szervezet UNESCO, FAO, WHO, Duna-bizottság) képviselteti ma­gát. ♦ ♦ WASHINGTON: New York­ban és Amerika több más nagyvárosában hétfőn megem. lékeznek a két amerikai anti­fasiszta, Ethel és Julius Rosen­berg kivégzésének 25. évfordu­lójáról. New Yorkban nagy­szabású emlékgyűlést rendez­nek tiszteletükre. Ezeknek megfelelően a Szaljut —6 űrállomás a legkülönfélébb tudományos műszerekkel és eszközökkel van felszerelve, amelyek együttes súlya megkö­zelíti a másfél tonnát. Ahhoz, hogy velük dolgozhassanak, kí­sérleteket folytathassanak, a központi vezérlőpult mellett még további hat speciális ke­zelőhelyet is létesítettek az űr­állomáson. A kozmonauták már a Földön kipróbálták a Szaljut —6-ot, igaz, felkészítésük an­nak egy másolatán folyt, amely a Csillagvárosban, a Jurij Ga­garin Űrhajóskiképző Központ­ban található. + HAMBURG: Giulio Andre­otti olasz miniszterelnök, aki szombaton Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár meghí­vására rövid látogatást tett Hamburgban, még aznap este hazautazott Rómába. A három és fél órás eszmecsere fő témá­ja a két júliusi csúcstalálkozó volt: a brémai EGK-értekezlet és a nyugati ipari nagyhatal­mak bonni találkozója. * BUKAREST: A korábbi ren­delkezések értelmében a hét végén életbelépett Romániá­ban az egyes szolgáltatások és az építőipari szerelő munkák díjtételeinek emeléséről hozott határozat. A változást az tette szükségessé, hogy az eddigi árak és díjszabások nem fedez­ték a termelési költségeket és a szolgáltató egységek ráfize­téssel dolgoztak. + TOKIÓ: Az elmúlt évek legnagyobb hadgyakoriatát hajtották végre a dél-koreai bábrendszer szárazföldi és haditengerészeti csapatai a ko­reai háború kitörésének 28. év­fordulója alkalmából. A pro­vokatív hadgyakorlatra mind­össze három hónappal a közös amerikai—dél-koreai „Team Spirit ’78” („csapatszellem") gyakorlat befejezése után ke­rült sor. Á mongol külügyminiszter látogatása Bács-Kiskunban A hivatalos, baráti látogatá­son hazánkban tartózkodó Mongolin Dügerszüren, mongol külügyminiszter vasárnap Bács- Kiskún megyébe látogatott. El­kísérte vidéki útjára Házi Ven­cel külügyminiszter-helyettes, Szerencsés János, hazánk ulán- bátori nagykövete és Bamda- rijn Dügerszüren, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete. A vendégeket Kecskeméten, a megyei pártbizottság székházá­ban Katanics Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára fogadta és tájékoztatta Bács-Kiskun megye gazdasági és politikai életéről. Ezután sé­tát tettek a „hírős” városban és megtekintették a megyeszékhely nevezetes épületeit. Innen a vá­roshatár legnagyobb közös gaz­daságába, a Magyar—Szovjet Barátság Tsz-be vezetett útjuk, ahol Kása Antal, a tsz elnöke mutatta be a kecskeméti terme­lőszövetkezetet. A program dél­után Bugac-pusztán folytató­dott, ahol Laczkó Gyula, a kis­kunfélegyházi Lenin Termelő- szövetkezet elnöke a sportlóte­nyésztésről adott tájékoztatót, majd lovasfogaton tettek túrát a pusztán, megtekintve a kis­kunsági nemzeti park részeként védett ősi állat- és növényvilá­got. A mongol külügyminiszter a Kecskeméti Szikra Állami Gaz­daságban fejezte be Bács-Kis­kun megyei látogatását. ♦ ♦ SZÓFIA: Szombaton Szó­fiában megkezdődtek a hivata­los tárgyalások a Kadhafi ve­zette líbiai kormányküldöttség és a Todor Zsivkov vezette bol­gár tárgyalóküldöttség között. A baráti légkörben zajló érde­mi tárgyalásokon a két ország kapcsolatainak alakulását elem­zik, és véleményt cserélnek idő­szerű nemzetközi kérdésekben. ♦ BELFAST: Az „ulsteri sza­badságharcosok” elnevezésű észak-írországi szélsőjobboldali földalatti protestáns szervezet vasárnap, Belfasttól 50 kilomé­terre levő Ahoghilli otthonából elrabolta Hugh Murphy kato­likus lelkészt. A szervezet az ulsteri rádióhoz eljuttatott nyi­latkozatában bejelentette, hogy az emberrablás válasz az IRA szombati akciójára. BONN: Mohammed Sziad Barré tábornok, a Szomáli De­mokratikus Köztársaság elnöke, vasárnap hivatalos látoga­tásra Bonnba érkezett. Barré tervek szerint találkozik Walter Scheel nyugatnémet államfővel, és megbeszéléseket tart majd Helmut Schmidt szövetségi kan­cellárral és Hans-Dietrich Gen­scher külügyminiszterrel. A Szo­máliái elnök bonni látogatása a több országot érintő nyugat­európai kőrútjának első állo­mása. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keress — ács — vasbetonszerelő — kőműves — hegesztő kubikos — festő — panelszerelő — épülettakaritó — rakodó — betonozó — gépkezelő Weimár T—174. tip. rakodóra — éjjeliőröket, portásokat és minden egyéb építőipari szakmára munkaerőt. Jelentkezés: Pécs, Szántó K. J. u. I/A, munkaerő-gazdálkodás A MECSEKI SZÉNBÁNYÁK FELVESZ: 18—35 éves férfi munkavállalókat főid alatti csillés, segédvájár, vájár, lakatos munkakörbe. 35 ÉVESNÉL FIATALABB ÚJ DOLGOZÓINKAT Komlón, illetve Pécsett 1,5—2 év múlva készpénzbefizetés nélkül, rendkívül előnyős anyagi feltételek mellett juttatjuk lakáshuz A lakáskiutalás feltétele: 10 éves szerződés főid alatti munkára. A lakáskiutalásig kényelmes munkásszállói el­helyezést biztosítunk Komlón. Címünk: Mecseki Szénbányák munkaügyi osztálya, 7629 Pécs, Komját Aladár u. 5. Iff volt gyerek Theodorffr... falamikor félsziget volt itt Keszthely mellett, a fe­nékpusztai terület: ma a régészek felmérhetetlen kin­csestára. így igaz: eső után a környék szántásaiban, a Ba- laton-parti vízmosásokban ma­rékszám lehet a római pén­zecskéket összegyűjteni, ami a korábbi császári birtok gaz­dagságára utal, de mégsem ezért a legizgalmasabb a nyá­ri régésztábor élete. A Magyar Tudományos Aka­démia régészeti intézetének munkatársai és szovjet régé­szek közös munkával végzik a feltárást: építik-keresik a va­laha egyik legnagyobb római erőd — castellum — nyomait. — Irtózatosan gazdag terü­let — mondja Erdélyi István, a feltárás vezetője — s számunk­ra azért különösen fontos, mert hű képet ad a romanizált la­kosság életéről, a népvándor­lás viharáról. Technikai szem­ponyák kerültek elő, s ez egy­értelműen ittlétüket mutatja. — ön említette: az ásatá­sok jelenlegi tempója mellett, akár 300 évig nyugodtan dol­gozhatnak itt. — Rövidesen meggyorsítjuk a tempót, gépesítjük a feltárást. Elkészítettük a közelmúltban a terület légifelvétel-sorozatót, most a talajellenőrzést végez­zük. Bizonyos távolságokra acéltűket ütünk le a földbe, három méter mélységig, s ezek segítségével a talajellenállást mérjük. A nyert adatokat tér­képre visszük, s biztosan meg­kapjuk a település házfalainak nyomait, kontúrjait. Ezt követő­en meggyorsítjuk a feltárást. — Mit tartogat a jövő? — Szeretnénk egy tudomá­nyos bázist létrehozni a fenék­pusztai major központi épüle­tében. Olaszok, csehek és jugo- szlávok érdeklődnek igen erő­pontokból is szerecsénk van, hiszen Pécs vagy Sopron ró­mai nyomait esetlegesen, egy- egy építkezés dobja felszínre, de átfogó kutatást ott nem végezhetünk. — Úgy hírlik, ezen a vidé­ken, már 1883-ban megjelen­tek a régészek ... — Igen, s több-kevesebb si­kerrel vizsgálták a vidéket. Fel­tételezték, hogy az egykori Val- cum nyomaira bukkantak. Ma még nem tudjuk biztosan, hi­szen Valcumon kívül Moga- tiane, sőt az írások által rit­kábban említett Qautinaha is itt lehetett. Egy biztos: a go­tok királya, a nagy Theodorik itt gyerékeskedett, ezen a vi­dékén. A feltárt gót és alán sírokból ugyanis zsugorított ko­teljesen a feltárások iránt, s lehet, hogy őket is meghívjuk. Ügy vélem, hogy a Kis-Balaton és környékének tájvédelmi köz­pontja lehet Fenékpuszta, s a nem is olyan távoli jövőben igen sok látványt adó, idegen- forgalmi kuriózum. Aki erre jár, már ma is megállhat, szétnéz­het ... — Melyik lelet volt a régész számára a legizgalmasabb? — Megtaláltuk annak a gót népnek a temetőjét, akik a népvándorlás idején ezt a ró­mai castellumot lerombolták. S többek között előkerült a föld alól, egy ötödik századbeli láncing, egészen épen. Hozzá­tenném: hasonlót még hazánk­ban nem találtunk. K.F. A román parlamenti küldöttség Esztergomban Vasárnap Esztergom történel­mi nevezetességeivel ismerke­dett a Virgil Teodorescunak, a Nagy Nemzetgyűlés alelnöké- nek, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának vezetésével hivatalos, baráti lá­togatáson hazánkban tartózko­dó román parlamenti küldött­ség. A törvényhozói testület képviselői megtekintették az esztergomi várat, a keresztény múzeumot, majd a délutáni órákban visszaindultak Buda­pestre. flsucinyolaf forgalmi lfällalat ez év szeptemberében a 318. sz. Ipari Szakmunkásképző In­tézetben beindítja a 8. ált végzettségű és gimnáziumi érett­ségizett fiúk és lányok részére a KŐOLAJTERMÉK-ELOSZTÓ (804-2) szakmunkásképzést 8. ált. végz. gimn. éretts. képzési idő: 3 év 1 1/2 év korhatár: fiúknál 14. év 19. év lányoknál 14. év 25. év További feltételek: — iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány — egészségi alkalmasság. Juttatások: szerződéskötés esetén: 500,— Ft/hó társadalmi ösztöndíj, kollégiumi elhelyezés: 70,— Ft/hó üdülési, sportolási és szórakozási lehetőségi Kezdő szakmunkásbér: 2 700,— Ft/hó. JELENTKEZNI LEHET: 1978. augusztus 15-ig, az AFOR As- ványolajforgalmi Vállalat Dél-dunántúli Központ szem. és okt csoportnál személyesen vagy írásban. KAPOSVAR, NOSZLOPY GÁSPÁR U. 4. PF.: 118

Next

/
Oldalképek
Tartalom