Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)
1978-05-06 / 123. szám
1978. május 6., szombat Dimtmtuli napló 3 liillflil! Fayard bíró, akit Seriffnek hívtak Mellbevágóan nyers, brutális igazságok fogalmazódnak meg ebben a filmben. A címe ugyan kissé ponyvaízű, műfajilag a krimik közé sorolható, tartalmilag azonban korántsem éri be a könnyed szórakoztatás izom-’és kedélylazító pirulájának szerepével. Több ennél, nem is kevéssel. Mintegy balkézzel nyújtja a .néző felé mindazt, amit egy ízig-vérig feszültségteli, elsőosztályú bűnügyi történettől elvárhatunk: marcona bűnözők és vonzó hatósági emberek késhegyre menő ádáz harcát az ehhez a régióhoz kötődő igazságért. Jobb kezében azonban értékesebb anyag lapul: információ, ismeret, tanulság. Információ és ismeret a manapság csak szerényen nyugati társadalmakként emlegetett történelmitársadalmi alakulatok árnyalt rétegeződéséről; tanulság ezen árnyalt rétegeződésű, ,,finom” szerkezetek működéséről, működésének következményeiről. A film, akárcsak a művészeti ágazatokon belüli bármelyik testvére, egyszerűsít. Lekerekíti a szögleteket, levágja a gubancos szövődményeket, az egyes és az általános közöttit ragadja meg. A Fayard bíróban ez a következőképpen történik: adott a társadalom, ahol az erényes és a bűnös dolgok megtörténnek, adott az állam, amely reagál erre. Dicséri az erényes, és üldözi a bűnös cselekményeket... És adott az állam eszközrendszere, a bűnüldözés, igazságszolgáltatás, amely rendszerint fáradt, sokatlátott emberekből áll. Ezek az emberek azonban — akárcsak a bűnözők — se ide, se oda nem tartoznak, amolyan „kétfrontos” harcosok. Hiszen a krimi-igazság mögötti tényleges igazság földerítése érdekében nemcsak a bűnözőkkel, hanem magával az állammal is gyakorta szembekerülnek. Mindez világos, feladvány marad azonban a képlet utolsó tagja, a sej- tetés szintjén a maga proble- matikusságában megmutatkozó, a társadalomtól világosan elkülönülő állam. Kikből áll, kiknek a kezében van ez a roppant eszközrendszert birtokló és mozgató eszköz? Ez az, amire a film rendezője YVes Boisset és a forgatókönyvet vele együtt író Claude Veillot és Luc Béraud csupán célozgatnak. Ezt a célozgatást azonban a lehető legjobb időben teszik, hiszen napjainkban is a filmben ábrázolthoz hasonló eseményeken, jelenségeken van a világ szeme. Több száz éves tapasztalaté polgári demokráciákkal, modern rendőri apparátusokkal játszadozó terroristák- bűnözők maroknyi csoportjai vonják magukra a világ közvéleményének figyelmét, reagálását. A jól mozgó, jól mozgatott organizmusok marionettfonalai azonban egyelőre láthatatlanok, kitapinthatatlanok. Ügy működnek ezek az organizmusok, mint az elektronikus áramkörök vezérelt egységei, amelyeknek azonban mintha nem lenne vezérlése. Pedig van. Hol? Ugyanott, ahol a rendőri-nyomozói munkát akadályozzák, ugyanott, ahol a nyomok eltüntetésére kiadott utasítások megfogalmazódnak, ugyanott, ahol a filmben vázolt mechanizmus legfőbb mozgatója, a pénz és a profit koncentrálódik. Ha a film logikája szerint végigtapogatjuk az egész szerkezetet behálózó érdekrendszer érhálózatát, csakis ehhez a ponthoz juthatunk el. Ez pedig ezúttal nem a mi „ötletünk” volt, hanem azoké, akik ezt a hasznos, tanulságos és manapság különösen elgondolkoztató filmet készítették. Bebesi Károly Jelenet az előadás első részéből. Középütt Pásztor Erzsi, jobbra: Sólyom Kati, Markovits Bori, Vári Éva, Miklósy Judit és Petényi Ilona Fotó: Murányi Zsófia F. G. Lorca bemutató Bernarda Álba háza — Spanyolország. Már a polgárháborús Hispánia, benne évszázadok elnyomott, megalázott asszonysorsú népének minden fájdalmával, vágyaival, tragikumával. Szimbólum, ahogyan sok más, ahogyan szinte valamennyi figura cselekedeteiben társadalmi összefüggéseket is hordoz ebben a megrázó drámában, „ ... Csepp a spanyol nép tengeréből, amely a tenger minden izét, elemét megmutatja" —, jellemzi találóan a mű egyik méltatója. Itt, ebben a dráma lényege. Ami Bernarda házában lejátszódik, hatásában legalábbis arra ösztönöz, hogy az elmaradottság, a babonák, a kegyetlen és időtlen konvenciók szorításából kitörni, föllázadni az egyetlen út az emberibb élethez. Akkor is, ha ez a lázadás pillanatnyilag sikertelen, tragédiába hull. Ez utolsó üzenete a szerzőnek, akit a dráma keletkezésének évében Franco csendőrei meggyilkoltak. „Költő volt — megölték ők...” — tette halhatatlanná néhány sorában Radnóti Frederico Garcia Lorca nevét. E művét nem ismerhette ugyan még akkora világ, így azt sem, hogy a Bernarda-dráma, asszony-nő- drámáinak (Vérnász, Yerma, Rosita leányasszony, Bernarda háza) sorában az utolsó, egyben legérettebb, stílusában legtisztább alkotása a körülmények folytán a szerző eszmei-politikai végrendelete is lett. Nem véletlen tehát, hogy ez a mű a legtöbbet játszott Lorca-dróma. Első magyarországi előadása után több felújításon, vidéki bemutatón sőt, a tv-ben is) láthatta a közönség. Most a Pécsi Nemzeti Színház tűzte műsorára. A darabot Gáli László rendezte. Érzésem szerint kiindulópontnak tekintve a mű: „Asszonyok drámája Spanyol- ország falvaiban" alcímét. Problémáktól és kérdőjelektől nem mentes ez a rendezés, bár a mű katartikus élményének birtokába juthatunk, olykor igényesen, helyenként in- venciózusan, mindenesetre azzal a rokonszenves törekvéssel, hogy másképpen, mint ahogyan eddig mások csinálták. A gazdag, dölyfös és zsarnok parasztasszony—„matri- árcha”, Bernarda Álba öt lányt szült, vagyonéhségében azonban csak egyet, a legidősebbet, a csúnya vénlány Augustiast akarja kiházasítani, hozzáadva a falu leggazdagabb fiatalemberéhez, Pepeel Romanohoz. A többi lány sorsa meg van pecsételve: apjuk halálával nyolcéves gyász elszigeteltsége szákad rájuk. Falak között, egymással; sóvárgó, férfiért üvöltő természetes vágyaiknak gyilkos indulatokat kavaró poklában. Gáli ezt a drámát, az öt lány egyéni tragikumát állította a középpontba erőteljes hangsúllyal. Ez érdekes, egyéni vonalvezetést kölcsönöz az előadásnak, de több hátránnyal, sőt egy buktatóval is jár. A korábbi előadásokat általában a zsarnok Bernardára rendezték, hiszen — a darab szerint is — a bontakozó konfliktusszálak gyújtópontjában az ő konokul gőgös, a valóságból látszatvilágot teremtő és a szadizmu- sig is gonosz figurája áll. Ebben a rendezésben a lányok sorsa, egymás közötti kapcsolata és konfliktusai kerülnek előtérbe, ami nem lenne baj. A hangsúlyok eltolódása azonban fölbillenti az arányokat, ugyanis Bernarda Álba figurája nem kap megfelelő nyo- matékot; ok és okozati összefüggésben — mint az események természetes oka — valahol a háttérben marad. Súlytalan, a maga drámai funkciójához képest. Következésül a dráma szimbólumrendszere, a figurák és tetteik ön- magukon túlmutató rétege jó- szerint elsikkad. A rendező érzékletesen . emeli ki a végkifejlet felé pergő konfliktusok fokozatait, de különösen a mű utolsó harmadától a kelleténél sebesebb ritmust vezényel. Ez a tempó elnyeli az itt — főleg Bernarda alakja körül — nagyon fontos dramatrugiai csöndeket. Tetszett viszont a lélektani elemek és finom árnyalatok kiemelése, közöttük a szerző által nyitvahagyott kérdés: két lány (Amélia és Martirio) természetellenes vonzódásának motivációja, s a lányok közt sistergő gyűlölet ábrázolása. Bernardát Pásztor Erzsi alakította a rendezői koncepciónak megfelelően. Nyilván ez okozza, hogy nem telepszik rá a lelkünkre úgy, ahogyan az egész házra — kellene .. . A darab valamennyi figurája hálás szerep. Megteremtésük azonban nem sikerült egyenlően magas színvonalon. Só- lyom Kati Augustiasa árnyalt, jó alakítás, a megvénült, férj- hezmenő lány érzéseit, kétségeit és tragikumát képes minden szituációban eljuttatni Hozzánk. Petényi Ilona Magdaléna szerepében — a dráma egészét illetően a legkevésbé hangsúlyos Bernarda- lány alakjából — sokszínű, egészséges humorú emberi figurát teremt. Jó volt Vári Éva Amáliája; Miklósy Judit Mar- tirioja viszont csak néhány felvillanásában maradt emlékezetes. Pedig nagyon fontos figura; Adélával együtt az egyik fő konfliktus hordozója, de játéka épp ebben a vonatkozásban színtelen. Markovits Bori játssza Adélát, az egyetlen lányt, aki fellázad a Bernarda-ház börtönkovenciói ellen. Alakítása egyenetlen, hullámzó, hangja fátyolozott; á drámai csomópontok helyzeteiben azonban túljut a középszeren, fel tudja izzítani e bátor és nagyon szép nőalak érzésvilágát. Olykor valóban parázsló, szikrázó pillanatokat teremt. Labancz Borbála az előadás legsikeresebb, színé- szileg a legteljesebb alakját formálja meg Poncia szolgáló szerepében. Epizódszerepükben Takács Margit, Arany Kató és Antal Anetta nevét említhetjük még. A díszleteket Vota Emil, a jelmezeket Torday Hajnal tervezte; a mű szövege András László fordításában hangzott el. Wallinger Endre új szervezeti szabályzat Elkészült a Pécsi Grafikai Műhely munkaterve Űj vezetőség került a Pécsi Grafikai Műhely élére. A műhely vezetője Újvári Jenő, a PTF tanszékvezetője, a társadalmi vezetés elnöke pedig Bizse János festőművész lett. A társadalmi vezetésben helyet kapott a Magyar Képzőművészek Szövetsége Dél-dunántúli Területi Szervezetének négy művésze, a Pécs városi Tanács művelődésügyi osztályának, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának, valamint a Képcsarnok Vállalatnak a helyi képviselője. A műhely tevékenységét új szervezeti szabályzat és házirend szabályozza. Ezen jelenleg is dolgoznak még. Munkatervük azonban a közelmúltban elkészült — erről kértünk rövid tájékoztatást Újvári Jenőtől és Kerényi Gábortól, Pécs város Tanácsa művelődésügyi osztálya előadójától. Elmondták, hogy a műhely művészeti programjában korunk hiteles ábrázolását kívánja megvalósítani. Tevékenységében szabad teret ad a különböző stílusok érvényesülésének és a kísérletezésnek; ugyanakkor a jövőben határozottabban fellépnek a formalizmus és a színvonaltalanság ellen. Ezzel párhuzamosan nagyobb teret biztosítanak a szocialista eszmeiségű, közéleti elkötelezettségű műveknek. Ez az ilyen művek és az ilyen műveket létrehozó művészek fokozottabb támogatásában, nagyobb megbecsülésében fejeződik ki. Ennek szolgálatába kívánják állítani az egész műhely-tevékenységet, amely természetesen nem lesz, nem lehet mentes az alkotói vitáktól. A viták azonban csak úgy lehetnek termékenyek, ha — mint ahogy ezt a munkaterv is leszögezi — középpontjukba nagyobb arányban és nagyobb következetességgel kerülnek az ideológiai és társadalmi-politikai kérdések. Ilyenek lesznek a konkrét formában is napirendre tűzött beszélgetések a kultúra és a társadalom viszonyáról, a szocialista demokratizmusról, a szocialista életmód és erkölcs kérdéseiről. Ezt kiegészítőén — az egyoldalúságot is kerülve — többet foglalkoznak a grafikával mint művészettel, a képzőművészet folyamatával, a grafika és a valóság viszonyával, amelyek mint a marxista esztétika tartalmi kérdései kerülnek napirendre. Mindez egy már most kialakított előadás- és vitasorozatra épül, amelyben még a képzőművészeti és kritikai szaklapok vezetőivel, munkatársaival való találkozások is helyet kaptak. A műhelymunkát kiegészítő közművelődési tevékenység keretében mindenekelőtt arra törekednek, hogy minél több dolgozó, elsősorban munkás ismerkedhessen meg a grafikai műhelyben született alkotásokkal. Ezt vándoroltatható kiállítási anyag formájában juttatják el az üzemekbe, ahol megfelelő tárlatvezetést is tartanak. A hazai művészek közül elsősorban a Dél-dunántúli Területi Szervezet kötelékébe tartozó művészek munkájára számítanak, de alkalmanként az ország más területeiről is vendégül látnak művészeket. Külföldi kapcsolataikat a mór meglévő bázis alapján ápolják kölcsönös meghívások formájában. A vezetésbe a Képcsarnok Vállalat helyi képviselőjét is bevonták. Ebben az a törekvés fejeződik ki, hogy a Képcsarnok Vállalattal közösen rendezhessék meg évi tárlataikat, ezzel biztosítva a kereskedelem és a kiállítás éles különbségének megszüntetését, ugyanakkor a forgalom bővülését. Újvári Jenő és Kerényi Gábor végezetül elmondták, hogy a műhely vezetősége jövőbeni tevékenységét a Művészeti Alappal, a Pécs városi Tanács művelődésügyi osztályával és a Magyar Képzőművészek Szövetsége területi szervezetével szoros együttműködésben fejti Fúvószenekari hangverseny A bányászélet sajátosságai századok óta magukban hordozzák a zene szeretetét, örömük, bánatuk hűséges kísérőjét, az általuk megszólaltatott fúvóshangszerek férfias tónusát. Jóllehet, rég elmúlt már az az idő, amikor harsogó kürtök sürgették a bányába való leszállást és tették örömtelivé ugyanezek a föld mélyéből való visszatérés perceit, de az örökség innen ered. A fúvósmuzsika századok viharain át érett nup- jaink |zéles munkásközönséget vonzó művészetévé. Gyermekkorom emlékeiben a fúvószene nagy demonstrációk főszereplője. Feszes tartású, fegyelmezett katonák, pattogó indulók nagydobot húzó póniló — villannak fel. Aztán ráúszik a fény a csillogó rézhangszerekre, megszólal az első akkord és átadom magam a zene élvezetének. A Pécsi Nemzeti Színházban rendezett hangversenyen a Mecselci Ércbányászati Vállalat Fúvószenekara Sárközi Legénytáncát játssza. Elnézem a hangszereket fúvó bányászarcokat, a nekifeszülő izmokat, a kottára figyelő tekinteteket. És csodálom őket. Mert szárnyakat kapva a kipirult akarástól a zene magas színvonalán járják az amatőrizmus szép útjait. Karnagyuk, Apáthy Árpád vezénylése nyomán sorra sikert aratnak Lendvai Mesemondó; Farkas Antal Bácsbokodi kólók című fúvószenekari kompizíciói. A Magyar Néphadsereg Központi Zenekara pozíciójánál fogva is az ország legrangosabb fúvósegyüttese. Műsoruk első számaként Kodály Intermezzóját játsszák. Auth Henrik főkarmester határozott mozdulatai előcsalogatják a fa- és rézfúvók legszebb hangszineit. Gulyás Széki muzsikája és Rossini Teli Vilmos parafrázisa, amelyen a fúvósok mellett szólisztikus szerepet kap a marimba is, egyaránt elnyeri a közönség tetszését. Szünet után a két zenekar együtt foglal helyet a színpadon. A díszes bányász- és katonaruhák kavalkádja a jóbarátság meghitt érzésével tölti el a szereplőket és a közönséget egyaránt. Apáthy Árpád Liszt Ferenc Les Preludes című szimfonikus költeményét vezényli elsőként. Ez a szenvedélyes muzsika egyfajta természetes életigénylés és diadalmaskodás az emberi gyengeség felett. Zenei megvalósítása hihetetlen hangszíngazdagságot igényel, amely fúvósegyüttessel ilyen hőfokon csak a legritkább esetben szólaltatható meg. (Maga az átirat is gátló tényezője lehet e megvalósításnak.) Csajkovszkij 1812 — nyitányát Auth Henrik mindvégig a művel való azonosulás feszültségében vezényelte. A nyitány hangulati hatásait kiemelő kontraszteffektusok ezzel az összevont hatalmas együttessel akusztikuson is lenyűgö- zőek voltak. A karnagyok megelégedéssel foghattak kezet a koncert végén. Első találkozásuk, közös koncertjük kiválóan sikerült. Bornemissza Géza
