Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)
1978-05-28 / 145. szám
1978. MÁJUS 28. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Kerekasztal-beszélgetés a debreceni példáról Egészséges gyermekszemeket! lilém kerül le a napirendről a gyermekszemgondoző témája A pécsi szemészeti klinikán is folyik a bölcsödéi és óvodás korúak szűrővizsgálata, elsősorban oktatási célból Fotó: Szokolai A kultúra és az életmód (3.) Az egységes életmód és kultúra kialakulása Minden szemész tudja: a gyermekszembetegségek gyógyítását nem lehet eléggé korán kezdeni. Bizonyos fénytörési rendellenességeket, tompalátást az 1—3 évesek körében viszonylag egyszerű mádon és könnyen lehet korrigálni, gyógyítani, de hat év felett már gyakorlatilag semmit sem tehet az orvos. Így aztán égető igényként jelentkezik a prevenciós feladatokat legjobban ellátó gyermekszem- gondozó intézet létrehozása, egy olyan szűrőbázis létesítése, ahol orvos, asszisztens és gép azon munkálkodik, hogy az apróságok közül kiválassza azokat, akik fénytörési hibával élnek, s haladéktalanul megkezdje a gyermekszemek karbantartását. Néhány hónapja Debrecenben jártam, abban a gondozó intézetben, mely országos példaként és mintaként állítható. Hojdú-Bihar központjában minden bölcsődés-, óvodáskorú gyermek komplex szemvizsgálatát elvégzik, kiszűrik azokat, akiknek nem tökéletes a látásuk, s a gyógyítást haladéktalanul megkezdik. A kérdés kézenfekvő: vajon hogyan lehetne Pécsett és Baranyában tető alá hozni egy hasonló gyermekszemgondoző intézetet? Kerekasztal-beszélgetésünkön részt vett dr. Jáni Lajos, a megyei főorvos helyettese, dr. Szilasi Anna, városi főorvos, dr. Várbíró Béla, az Egyesített Egészségügyi Intézmények igazgatójának nő- és gyermekvédelmi helyettese és dr. Halda Tamás, a POTE Szemészeti Klinikájának adjunktusa. Szerkesztőségünket a beszélgetésen Kozma Ferenc, rovatvezető-helyettes képviselte. — Kezdjük talán a legelején: hogyan állunk ma a gyermekszemészettel, jelenlegi apparátusunk mire képes? Dr. Várbíró Béla? — A gyermekszemészeti ellátás lényegében egy gyermekszemészettel 1966-ban indult városunkban a rendelő- intézet keretében. Gondozó jelleggel 1970-től — a nő- és gyermekvédelmi hálózaton belül — már két szemész szakorvos végezte ezt a munkát, mégpedig oly módon, hogy az egyik az iskolákban, a másik pedig bent az intézetben rendelt, illetve látta el a kiszűrt és egyéb betegeket. Néhány óvodában is szűrtünk... Az igazat megvallva a feladat nagy, és a százszázalékos munkához hiányoztak a feltételek. így csak két évig bírtuk, s ahogy múlt az idő, szemészeink sorra elmentek: egyedül nem bírták, más állás után néztek. Jelenleg másfél éve kimondottan gyermekszemészetünk nincs, a gyerekeket is a felnőtt szemészeti rendeléseken látják el. Gyermekszemészeti szűrést, néhány területen, elsősorban oktatási célból a szemészeti klinika végez. Dr. Halda Tamás: — Igen, mi próbálkoztunk szűréssel néhány pécsi óvodát felkeresve, nem éppen „legálisan". Vállalkozásunk azonban eleve kudarcra ítélt. Nincs elegendő emberünk hozzá. így a szűréseket abbahagyjuk. Némi gyakorlatot, rutint azonban a munka során szereztünk, tapasztalatainkat összegezni fogjuk. így, merem remélni, hogy munkánk, mely- lyel a figyelmet kissé a gyermekszemészetre tudtuk irányítani, nem volt teljesen hiábavaló. — Lapunk hasábjain többször is foglalkoztunk a témával: a szemészgond országos, égető szakorvoshiányról beszélünk. Vajon miként tudnánk rendet teremteni — s ez már túllép a gyermekszemészet ügyén —, miként tudnánk a szemész szakorvosi állásokat betölteni, s a létesítendő új státuszokra szakorvost szerezni? Dr. Szilasi Anna: — Hetvenkettőben startolt az első úgynevezett központi gyakornokunk, aki szakvizsgát is tett, de nem bírva az iramot — ismeretes mindenki előtt rendelőink zsúfoltsága — más munkahelyet választott. (Sajnos, az is növeli a gondunkat, hogy a klinikáról nem jönnek a végzett szakorvosok területi munkára.) Pillanatnyilag négy leendő szemészre várunk, akik mint központi gyakornokok a klinikán ismerkednek a szakmával, van egy gyakornok a rendelőintézet státuszán, s április 1-től még egy fiatal orvos kezdett. Reménykedjünk: ma már nem olyan kilátástalan a jövőnk, s 1980-ra, 1981-re saját magunk biztosítani tudjuk azokat a személyi feltételeket, amit a szemészet megkíván. — Ez tehát a pécsi kép. Hogy néz ki megyei szinten a szemészeti ellátás? Dr. Jáni Lajos: — Hasonlóan nehéz helyzetben vagyunk. Baranya déli területén — Mohács környékén — kevesebb a gondunk, de a szigetvári, komlói területen, a siklósi járásban már feszültségek jelentkeznek az ellátásban. Hozzá kell tennem, még így is — relatíve — kedvezőbb helyzetben vagyunk, ha az ország más vidékeihez', a többi megyéhez hasonlítjuk magunkat. Mert például tízezer lakosra 1,8 szemészeti szakrendelési óra jut megyénkben — szemben az országos 1,7-del, a somogyi 0,9- del, a tolnai 1,4-del. Hetvenhét szakorvosi órával rendelkezünk összesen. De bárki megkérdezhetné azt is: ebből a 77-ből mennyi működik? A rendelkezésre álló szakorvosok száma kevés, ezért kénytelenek vagyunk az üres órákat helyettesítéssel ellátni. Természetesen ezt is az emberi terhelhetőség határain belül tehetjük. A szakember-utánpótlásra a megyében működő egyetlen kis ágylétszámú szemészeti osztály nem megfelelő. Nem szakmailag, hanem mert nem tartozik az osztályhoz annyi szervezett orvosi állás, amivel a folyamatos szakorvosi utánpótlás biztosítható lenne. A szemészeti klinika elsőrendű feladata a vezető szakkáderképzés, azaz a vidéki fekvőbetegosztályok osztályvezető főorvosainak utánpótlása. Ez a folyamat valahogy elakadt... — Az integráció, a kórház- rendelőintézeti egységek létrejötte segiti-e a szakellátást? Az alaptémánál maradva: a szemészet vonalán érezhető-e valami változás? Dr Halda Tamás: — Természetesen az eszközök, lehetőségek koncentrálásával ütőképesebb gyógyító apparátus jöhet létre, de ez még a jövő kérdése. A gyakorlat pillanatnyilag mást mutat: zsúfoltság van, a betegek elégedetlenek, s nincsenek a legjobban ellátva ... Személy szerint azt várnám az integrációtól, hogy — például — a szemészeti szakrendelések mint a klinika kihelyezett ambulanciái működjenek. A szakorvos ne arra legyen ítélve, teljesen reménytelenül, hogy élete végéig semmi mást sem tehet, csak szemüveget rendel. Maradjon meg számára a klinikai kapocs, a jobb közérzet. Higgyék el, így, nagyon jó erőkkel lehetne a szakrendelést megoldani. Másrészt egy, a szomszédainknál már régen túlhaladott állásponton is változtatni kell. Mi azt mondjuk, csak a szemész szakorvos rendelhet szemüveget, s ezzel munkaidejének, energiájának 80 százalékát lekötjük. Ez óriási luxus. Sokkal jobb, kifi- zetődőbb'lenne számunkra, ha egészségügyi középkóderekre, ha tetszik, ezzel a szóval élve, ortoptisztinekre bíznánk a dolgot. Ök azok, akik néhány éves képzéssel még a szakorvosnál is precízebben végeznék el ezt a munkát, s a szemorvosnak végre lenne ideje és ereje, hogy az energiáját a szembetegek gyógyitására, szembetegségek felismerésére fordítsa. Dr. Jáni Lajos: — Az eddigiek alapján a mohácsi integrációról mondhatjuk a legjobbakat. Már érezhetők gazdasági és financiális előnyei, melyek-az erők és eszközök koncentrálásából adódnak. Ez egy lényeges előrelépés, melynek fontos lélektani szerepét is hangsúlyozni kell! — Szimpatikusnak tűnik a javaslat: mind több középkáder beállításával enyhíteni a szemészgondot. Hol lehetne az ortoptisztin-képzést megvalósítani? — Dr. Halda Tamás: — Úgy tudom, hogy az or- vostovábbképző intézet mellett működő főiskolán ilyen szemészeti jellegű képzést terveznek. Jól jönne ez nekünk is, az ország többi megyéinek- városainak is, ahol hasonló helyzetben vannak. A másik lehetőség: helyben tenni valamit. Baranya egészségügyi szakközépiskoláiban egy-egy tanulócsoportot csodálatosan fel lehetne készíteni erre a szakmára. Dr. Jáni Lajos: — Pécsett, a Janusban és Komlón is folyik egészségügyi középkóder-képzés. Most, szeptembertől a szigetvári gimnáziumban is indul egy osztály, hogy a majdan felépülő szigetvári 500 ágyas kórház középkáder-utánpótlósa meglegyen. De vajon hol találhatnánk meg azt a bázis- intézményt, ahol a diákok gyakorlati foglalkozásait megtarthatnánk? Dr. Halda Tamás: — Ezt a klinika vállalja. Akár holnap jöhetnének a lányok. S higgyék el, a végső megoldás ez: a gyermekszem- gondozó intézet létrehozása megfelelő középkáderek nélkül lehetetlen. — Mi lenne az a közeli avagy távoli program, amely végül is a megoldást hozná „gyerekügyben"? Dr. Szilasi Anna: — Megvalósíthatónak tartom a gyermekszemgondoző intézet létrehozását, ha jól képzett szakdolgozókkal fogunk rendelkezni, akik elvégezhetnék az óvodákban-böl- csődékben a szűrést, a fénytörési hibával élőket, tompalátókat kiemelnék, gondoskodnának szakorvoshoz küldésükről. A kérdés most már csak az: az így kiszűrteket hova irányítsuk, hol kaphatnák meg a gyógyulásukhoz megfelelő kezelést? Hisz nincs gyermekszemészetünk. Vajon ezt — a szakmai integráció keretén belül — a klinika vállalnó-e? Dr. Halda Tamás: — A klinika ezt, mai lehetőségeit nézve, nem vállalhatja. Az általános gyermekgyógyászat keretében tudnám elképzelni az utógondozást. Dr. Várbíró Béla: — A gyermek szem betegek felkutatása, szűrése roppant nagy munkával jár. A népesedési statisztikát ismerve, a szűrés után — csak Pécset nézve — számításaink szerint 900—1000 kisgyermeket kellene utógondozásba venni és ellátni. Érezzük a felelősségét, de ma még nem sokat tudunk tenni. Jelenlegi lehetőségeink rendkívül korlátozottak, státuszunk ugyan van, de nincs szakemberünk. Ugyanakkor a szakrendelő biztosítása —vagy ami igazán kellene —, speciális gyermekszemgondoző intézet létesítése objektum hiányában sajnos még jó ideig várat magára... A mi intézetünkben — ha lenne szemészünk — folytathatnánk azokat a szűréseket, amit a klinika megkezdett — igaz, egyelőre csak limitált formában. Kiszámoltuk: három orvossal.. és kilenc szakasszisztenssel a gyermekszemgondo- zást — megfelelő helyiségek birtokában — pécsi vonatkozásban megoldhatnánk... Egyébként úgy érzem, — sezt a résztvevők nevében mondhatom —, e beszélgetést követően továbbra is napirenden marad a gyermekszemészet témája. * A kerekasztal-beszélgetés itt véget ért. A legfőbb kérdésre, hogy mikor lesz megyénkben gyermekszemgondoző intézet, az ismertetett okok miatt egyelőre nem tudunk válaszolni. De bízunk abban, hogy előbbre léphetünk, s talán az elkövetkező tervciklusok egyikében minden feltétel kéznél lesz, s megvalósulhat az álom. De addig is tennünk kell valamit. A szocialista kultúra elmélete filozófiailag, esztétikailag, politikailag és egyéb aspektusokban alaposan ki van dolgozva. Ezzel szemben, a marxista diszciplínák között mind ez ideig éppen az életmódkutatások, az életmódmodellek a legelhanyagoltabbak, a legkezdetlegesebbek. A reális helyzetet kell először feltárni ahhoz, hogy a homogén szocialista kultúrán és a heterogén életmódon keresztül eljussunk az egységes élet- módkultúráig. Jelenleg nincs egységes szocialista életmo- dell, életmódminta, mely posz- tulátomként kisugározódna a különféle rétegek, csoportok heterogén életmódjára. Mindenesetre megkezdődött a „szocialista módon élni, dolgozni és gondolkozni" elv teoretikus kiművelése. ♦ A heterogén kultúra és a heterogén életmód etnikai, településszociológiái, nemzeti, illetve osztály jellegű okai közismertek. E viszonylatban azért számos tartósnak bizonyuló összekötő kapocs tapintható ki. Gondoljunk mindenekelőtt a hagyományosokra. Ezek rendkívül színesek, ellentétes érték- predikátumúak, a népi, nemzeti, helyi folklorisztikus szokások felelevenítésétől, a nagyvárosi szubkultúráig. Igen tarka és ellentmondásos ez a kép. Nagyjából, egészében az önálló életmód-típusoknak sajátos szubkultúrájuk van. Olyan izolálódott szubkultúrákról van szó, melyek konokul ellenállnak az összes haladó, értékes társadalmi, kulturális törekvésnek. Az ilyen életmódtípusok alapjait képező statikus elemek azért pozitív szerepet is betölthetnek: átmenthetik a kultúra számos értékét a következő nemzedéknek, illetve az új életmód számára is. Egy új életmód kereteiben számos régi, klasszikus érték, érzelmi, nemzeti lokálpatrióta stb. kötelék széttéphetetlen maradhat, még akkor is, ha az új életforma keretei a falusi létformáról a városira váltottak át. Közös mozzanat pl. mindkettőben a történelmileg kialakult nemzeti attitűd. Ismeretes, hogy hazánk a morbus hungaricus, az alultápláltak országa volt évszázadokig. Ma az ellentéte. Ebben is keresendő, illetve a „habzsoló behozási hajszában" is keresendő táplálkozási kultúránk elmaradottsága. ♦ Tagadhatatlan, hogy heterogén kultúránkban a szocialista kultúra egyre inkább vezető szerepet tölt be. Sajátos, mégis az a keveredési mód, ahogyan az pl. a paraszti életmódban megnyilvánul. A falusi életmód átalakulását számos szociológus tanulmányozta. A táplálkozási, öltözködési, ízlésbeli városiasodás ellenére a művészi, kulturális értékek befogadásában jelentős lemaradást regisztrálnak a felmérések. Az értelmiség között végzett vizsgálatok viszont mást mutatnak. Az ún. művészi, kávéházi életmódhoz nem tartozik hozzá a megfelelő attitűd, a kreatív beállítottság. A régi életmód külső kereteinek szélesítésével az új életmód minőségileg nem jelent még szervesen újat az egyén életében. Az egyén átválthat a falusi életformáról a városira, ezek a mindennapi lét külső formai oldalai, de új életmódjában számos régi, statikus szokást, értéket változatlanul tovább vihet. ♦ Számos életmódváltozás „kultúra-devalvációval" is járhat. Az építőiparban végzett felmérések szerint a pesti munkásszállásokon élő építőipari segédmunkások már nem „vidékiek”, de még nem is „pestiek". Egy rossz értelemben vett városi „szubkultúra" peremén tanyáznak. A magukkal hozott morálisan, folklo- risztikusan értékes tulajdonságokról könnyen lemondanak. Mindaddig, amig az életmód heterogén lesz — márpedig belátható időn belül, e téren nem lesz változás — addig a heterogén kultúra lassú visz- szaszorításáról lehet csak szó. Az azt jelenti, hogy a szocialista kultúra egységes rendező elvei, magukban az egyéni és integrációs életmódokban, belülről kezdik meg érvényesíteni átépítő funkciójukat. A szocialista társadalom kultúrpolitikai irányelve a humanizmus. Az ember önmegvalósulását, a sokoldalúan fejlett, harmonikus kommunista ember- eszményt minden heterogén életmódban uralkodóvá kell tenni. Ennek társadalmi, gazdasági feltételei adottak. Számos konvergens folyamatról van szó, melyeket a centralizált „kultúraelosztás" jelentősen elősegít. A szocialista humanizmus alapján lehet nivellálni az olyan, történelmileg kialakult, szétszakadt, sőt ellenséges kultúrszférákat, mint a „tömegkultúra" és az „elitkultúra” stb. ♦ A cél érdekében azonban a heterogén életmódstruktúrák vonatkozásában is kell tenni valamit. Mindenekelőtt társadalmilag irányítani és intézményesíteni kell az életmód alapját képező konstans elemeket: a szabad idő felhasználást, a táplálkozást, az utazást, a művelődést stb. Az intézményesített életmódelemek azután primer elemekként, maguk kezdik alakítani az individuum gondolkodást és életmódja egyéb területeit. Itt nem valamiféle uniformizálódásról van szó — még ha a modern lakótelepek lakásai tojásként hasonlítanak is egymáshoz —, hanem arról, hogy a hagyományos életmód uralkodó elemeit intézményesítve és a társadalmi tudatosság szervezett szintjén töltsük meg szocialista tartalommal. A „felülről" jövő kultúrhatás önmagában kevés. Az egyéni életmód alappilléreit kell átépíteni ahhoz, hogy a homogenizáló kultúra egységes életmódot alakítson ki. Dr. Estók Tivadar
