Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)

1978-05-22 / 139. szám

Callas mellet«

Hitler és a többi sátán

— Zeneakadémia! Zeneakadémia! — Este 7 órakor hosz- szú percekig ezt a szót ismételték a pesti taxik URH-ké- szülékei. Mindenki oda kért kocsit. A koncert fél 8-kor kezdődött, de mór december 13-án elkelt minden hely, a március 18-i dalestre, amelyet Elisabeth Schwarzkopf, korunknak _ Callas mellett — legnagyobb operaprimadonnája adott a pesti Zeneakadémián. Igaz, az utóbbi másfél évtizedben már nem énekelt operában. Helyette az énekművészet legnehezebb válfajában, a klasszikus daléneklésben remekel. Egész estére szóló szerepépítkezés helyett egyetlen dalba sűrített tragédiákat és komédiákat ad elő, cseppben a folyót, egyszem versben a drámát.

Schwarzkopf és az opera persze örökre egybenőtt fogalmak. Miután a 23 éves pose- ni lány 1938-ban Berlinben a Parsifal virágleányaként bemutatkozott, aztán 1943-tál többnyire Bécsben, 1948 óta főként Londonban énekelt — a nagy koloratúrszoprán, majd a drámai szoprán szerepekkel meghódította a világ szinte valamennyi operaszínházának közönségét. Lemezei azóta is őrzik ezt a kivételes szépségű, nemes hangot, operák felvételein. A magyar énekrajongó közönség számára sosem pótolható kár, hogy az ötvenes években operaművészi világsikert elért Elisabeth Schwarz- kopfot akkor nem hívták meg Magyarországra, és élőben már „csak” mint dalénekest ismerhettük meg.

öröm az örömre a Zene- akadémia előcsarnokában: az Országos Filharmónia egyszerű kiállítású, de remek tartalmú műsorfüzete 27 lapoldalon ismerteti a dalest műveit, Mozart, Schubert, Schumann, Brahms, Liszt, Grieg, Loewe, Richard Strauss és Wolf dalait. Eredeti, tehát német nyelven és mellette, nyers fordításban magyarul is. Példás. Aztán jön — Elisabeth Schwarzkopf. Matrónaarc, hatvanhó- rom év. Ráadásul elterjedt, hogy éppen beteg is. A közönség kicsit számít az énekhangnak ebben a korban már természetes fakóságára. De Geoffrey Parsons angol zongoraművész, Schwarzkopf nagyszerű zenekísérője leüti a billentyűket és hamarosan megszületik a kivételes élmény: Elisabeth Schwarzkopf remek- beformált dallamíveket énekel, minden hangulatnak az árnyalatát is ki tudja fejezni — dallal és egész egyéniségével. Nem hiába tartották kitűnő színésznek, operaénekes korában is. Ami pedig szinte az élet csodája: 63 évesen nem igen kopott a hangja, legfeljebb mélyebb fekvésben énekel. Tapsorkán, — a nézőtéren néhány pécsi — négyszeres ráadás, a zongorán feslő rózsákból kisebb hegy. Jány Ferenc, a budapesti Interkoncert fiatal menedzsere már nyugodtan mosolyog! Koncert után tömegroham az autogramokért, ki hinné, mennyi tízdolláros drága Decca-lemez rejlik a

□ Hétfői

Korunk legnagyobb

opcraprimadonnája

Elisabeth Schwarzkopf Budapesten

pesti lakásokban, most arra is kérik az aláírást. Végre, közel egyórás dedikáció után leülhetünk néhány szóra az aranyos modorú Elisabeth Schwa rzkopffal.

— Az ön neve elválaszthatatlan az operairodalomtól. Véleménye szerint merre halad a világ operaköltészete?

— Egy dalest után, ilyen feldobott állapotban, ekkora szeretettel körülvéve... És ilyen nehezet' kérdezni!? Van persze véleményem, de sajnos, a zeneszerzők úgysem hallgatnak az énekesekre. Pedig — kár! Hát erről csak eny- nyit.

— Miben látja a klasszikus dal vonzó és emberlormáló erejét? Nem gondolja, hogy ma már viszonylag kevés fiatal ül a klasszikus dalestek nézőterén? ^

— Nem. A klasszikus dal . .. hát az nehéz művészet. A közönségnek is. Felsőfok. Ide nem lehet csak úgy beülni, hanem már kifejlesztett énekés zenekultúrával. Aki idáig eljut, az már végigjárta a zene- és énekhallgatás lélekfinomító útjait. Itt már bizos, hogy a közönség „vájtfülű" és általában talán kifinomultabb egyéniségű emberekből áll., Idáig eljutni, — maga ez a folyamat az emberformálás.

— Nem félti a dalkultúrát a technikától?

— Ha az elektronikus zenére gondol, akkor nem. Hiszen az nem az emberből fakad, ezért nem is nevezhető zenének. De az élő művészet gépi rögzítésétől sem féltem. Lemezeimet az egész világon milliószámra hallgatják, a hangversenyterem mégis mindig tele van. Más jó énekes koncertjein is. A többször ismételt, nagyon tökéletes lemezfelvétel, magnószalag, vagy rádiófelvétel nem pótolhatja az élő hangverseny mindig jelenlévő kockázatát, a közönség előtt történő alkotás izgalmát, szépségét.

Másnap Elisabeth Schwarzkopf hazarepült Londonba. Úgy éreztük: kivételes hangja mellett a titka: belülről fakadó emberi ragyogása.

Földessy Dénes

Nyugdíjban az emeletes autóbusz

Közel tíz évi szolgálat, negyedmillió lefutott kilométer után nemrégiben nyugdíjba vonult az ország egyetlen emeletes autóbusza, amely eddig a pécsi kacskaringós utcákat rótta. A becsületben leszolgált évek után illendően elbúcsúztatták, meghagyva azt a lehetőséget, hogy saját lábán — akarom mondani kerekein — tegye meg utolsó útját véglegesnek ígérkező nyugvóhelyére, a balatonvilógosi Volán üdülőbe. Ekkor azonban már nem csipkedte magát, fél napba is beletellett, amíg Pécsről a Balaton csücskéhez ért, a száz- egynéhány kilométeres úton 25 liter olajat fogyasztva tört utoljára borsot egykori gazdáinak orra alá.

Pécsett többször keltették halálhírét: felborult, használni

sem lehet többé. Kacsa volt

mindez. Az viszont igaz, hogy mi, pécsiek már itt nem találkozunk vele soha. Kísérletképpen került a Mecsek-aljóra, arról igazán nem tehet, hogy a vele kapcsolatos tervek nem váltak valóra, s utódja sem lesz egyhamar.

Lehetett volna közlekedési múzeum dicsőségeinek színhelyén, megkaphatták volna egykori kedvencei, a gyerekek, meghúzódva valamelyik iskola vagy dedó udvarának félreeső zugában, de — milyen a buszsors — alábakolva felállították a balatonvilógosi üdülő kertjében, ahol társalgóvá átalakítva várja majd jó két hét múlva a nyaraló kalauzokat, sofőröket. Volán-dolgozókat. Többé már nem utazni, hanem enni, inni, társalogni fognak esténként belsejében.

H. L.

Pisztolyok gyűjteménye

Történelmi pisztolyok gyűjteményét alakította ki pécsi lakásán Villányi József, aki gyermekkora óta gyűjti a használaton kívüli, csakis rossz állapotban lévő, régi pisztolyokat. A legértékesebb az a legalább 250 éves, úgynevezett csőpisztoly, amelyet a Zala megyei Hahóton talált, egy nádtetős

parasztház bontásakor az ereszben. Valószínű, hogy a falu kovácsa készítette, famarkolatába különböző virágmotívumokat is égetett, karcolt. Őriz egy százéves amerikai coltot is. Történelmi érték a Tanácsköztársaság idejéből való is, amit a Vörös Őrség egyik tagja használt.

HAaM5HDl2EM

Ördögűzés a XVI. században

Ördögűzés

■ Anneliese szomorú halála

■ Négyen a vádlottak padján

Különös pert folytatott a nyugatnémet Aschaffenburg kerületi bírósága. A vád: gondatlanságból okozott emberölésördögűzés. A négy vádlott: a 67 éves Wilhelm Renz atya, korábban Rück-Schippach plébánosa mint fővádlott, a 40 éves Ernst Alt ettlebeni plébános, mint bűntárs, továbbá a 60 éves Josef Michel kligenbergi ácsmester, fűrésztulajdonos és felesége — az áldozat, Anneliese Michel szülei, akiket a bíróság 6 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt.

Renz atya szidta és fenyegette a leányt, a 23 éves pedagógiai főiskolai hallgatót, Anneliese falba verte fejét, elszakította rózsafüzérét, földhöz verte magát, s ha imakönyvet vagy keresztet mutattak neki, szitkozódni, ordítani kezdett. A két pap ezalatt imádkozott azért, hogy a Gonosz hagyja el a leány testét.

A 73. szertartás után az apa az elalélt leányt ágyba fektette és fellélegzett: „Most már nyugton hagyják öt a szellemek, rövidesen vége az egésznek”. Néhány órával később, 1976. június 1-én 9 órakor reggel az éhségtől és szomjúságtól 28 kilóra lefogyott leány csakugyan meghalt.

Az államügyészség vizsgálata megállapította, hogy ha a leány halála előtt legalább egy héttel orvosi segítségben részesül, bizonyosan életben marad.

Nyugatnémet lapok szerint további két személyt is a vádlottak padjára kellett volna ültetni. Josef Stangl, würtzburgi püspök adott ugyanis engedélyt az ördögűzésre, a 83 éves Adolf Rodewyk frankfurti jezsuita atya véleményezése alapján.

Idegorvosok ugyan már korábban megállapították, hogy a gyakran görcsökben fetrengő Anneliese Michel epilepsziában szenved, Rodewyk viszont azt állította, hogy „megszállott”. „Egy második személyiség szólalt meg — mondotta —, aki magót Júdásnak nevezte és nem csinált titkot abból, hogy ördög.” Rodewyk megállapításait közölte a würtzburgi püspökkel, aki az 1614-ből származó római rituálé szerint elrendelte „a nagy ördögűzést”. A szertartás végrehajtásával a püspök Renz atyát bízta meg, aki jól ismerte a Michel családot, Renz, az egykori misszionárius háromszor hetenként XVII. századi varázsigékkel vette föl a küzdelmet a démonokkal. Ernst Alt segédkezett neki.

Csakhamar a démonok egész sora jelentkezett: Lucifer és Jú- dás után Káin és Néró, majd egy Fleischmann nevű pap, aki Alt községben három évszázaddal ezelőtt egy leányt elcsábított és megölt. Az új idők ördögei közül Hitler Adolf is jelentkezett. Az ördögűző Renz azonban ez utóbbiról így beszélt: „állandóan csak azt ordítja, hogy Heil! A többi ördögök azt mondják róla, hogy nagy a pofája, de nincs semmi mondanivalója."

Az ördögűzés azonban nem vezetett eredményre, sőt Anneliese Michel pszichikai zavarait elmélyítette és fokozta, mint ahogy az orvosszakértők megállapították. Renzék szertartásainak megkezdése után orvos többé nem látta a pácienst. Az utólagos vizsgálat kiderítette, hogy három hónappal halála előtt a leány már nem volt beAnneliese Michel — belehalt az éhezésbe

számítható, az utolsó hetekben pedig már teljesen eszelőssé, akarat nélkülivé vált.

A katolikus „Publik-Forum” című lap élesen támadja a püspököt, mert eljárása kompromittálta az egyházat. Egy egyházi bizottság megállapította, hogy különösen a késő középkorban fontos szerepe volt az ördögűzésnek, de Stangl szerint az csupán imádkozást jelent egy ember leikéért.

Kiderült, hogy nem Anneliese Michel az első, akiben Rodewyk az ördög tombolását felfedezte. Évekkel ezelőtt egy bizonyos Magda nevű ápolónővérnél állapította meg a démonok jelenlétét. Magda nővér azonban hisztérika és morfinista volt, aki Rodewyk ördögűzése ellenére a kábítószer túladagolása következtében meghalt.

Klingenbergben még mindig sokan hisznek az ördögűzés erejében. Egy apáca látomása szerint az ily módon elhunytak teste épen marad. Ezért Anneliese szülei február végén ex- humáltatták leányuk holttestét. Több száz néző és a sírnál imádkozó Renz atya meglepetésére azonban a halott maradványai — ahogy hivatalosan megállapították — a „szokásosak" voltak.

g. i.

Az exhumálás: a maradványok a „szokásosak"