Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-11 / 99. szám
Dunántúlt napló 1978. április 11., kedd hírek 1978. ÁPRILIS 11 KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából LEÓ nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.04 — nyugszik 18.27 órakor. A Hold kél 7.23 — nyugszik 22.26 órakor. Lóvasút O tven évvel ezelőtt, 1928. április 11-én közlekedett utoljára a Margitszigeten lóvasút. Az első pesti lóvasút a kőbányai függővasút volt; ezt 1827. augusztus 20-án nyitották meg, de egy év múlva már be is szüntette működését. Egyetlen sínjét faszerkezetű bakokra szerelték: csak terhet, elsősorban követ és téglát szállított, Kőbányáról a Hatvani kapuhoz. A Közúti Lóvasút Társaság 1864- ben alakult meg, első vonala a Kálvin tér—Újpest közötti volt, amelyet 1866- ban nyitottak meg. Két évvel később kiépült a városligeti és a kőbányai vonal is. A Budai Közúti Társaság a Lánchíd budai hidföjétől Óbudáig és a Raktárház (mai Bem József tér) és a Zugliget között épített ki vonalakat 1867-ben. A két vállalat később egyesült, s 7 093-ben cifrát árazták vonalaik villamosítását. Eredetileg lóvontatású volt az 1867-ben épült Budapest—Soroksár—Haraszti vicinális is, de 1886- ban gőz-, majd később elektromos vontatásra tértek itt át. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Lohengrin (este fél 7 óra) Törzs-bérlet. MOZI Park: Pénzt, vagy életet! (4, 6. 8) Petőfi: Az ezüst tó kincse (3) Hollywood, Hollywood (5) POTE filmklub (f8) Kossuth: Hollywood, Hollywood (9, fi2, 6, f9) Az ezüst tó kincse (2, 4) Ifjúsági Ház: Dugó, a csodacsatár (2) Tanárképző Főiskola: Az inkák kincse (5) Elveszel, elhagylak (f8) Fekete Gyémánt: Az elveszett expedíció (4) Jószerencsét: Váltságdíj egy halottért (4, 6) Rákóczi: Odülók (5, 7) Május 1.: Háborúm, szerelmem (fő) Boly: Stressz (7) Harkány: Milyen szép a meggyilkolt halála (7) Komló, Május 1.: A kenguru (f5, f7) Komló, Zrínyi: A Csendes-óceán kalózai (4, 6, 8) Mohács: Rézhegyek királynője (6) Barna férfi estidőben (8) Pécsvárad: Bombasiker (7) Sásd: Vértestvérek (7) Sellye: Váltságdíj (7) Siklós: Az akasztanivaló bolond nő (7) Szigetvár: A macskás öregúr (6) Légyfogó (8) Várható időjárás kedd estig: az ország nagy részén derült, száraz idő. Délnyugaton kedden időnként megnövekvő felhőzet, helyenként záporral, esetleg zivatarral. Időnként erős, a Dunántúlon helyenként viharos déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában plusz 1, plusz 6 fok között, északkeleten gyenge fagy, legmagasabb nappali hőmérséklet 15—19 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: eleinte kevés felhő, majd változóan felhős idő, kisebb esőkkel. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 14—18, később 11—16 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Elhunyt Sík Endre és Inokai János Sík Endre nyugalmazott külügyminiszter, az Országos Béketanács elnöke, a Béke-világtanács tagja, Nemzetközi Lenin Béke- dijas 87 éves korában, hétfőn elhunyt. * Életének 68. évében, hosszas szenvedés után elhunyt Inokai János, az országgyűlés alelnöke. Temetéséről később intézkednek. — A szokásos tavaszi útfenntartási munkák keretében aszfaltjavítást végeztek tegnap a KPM dolgozói a Rákóczi út jobb oldalán, a Bercsényi utca és a Hal tér közötti szakaszon. Az aszfalt egy-két helyen megsüppedt, ezt a részt körülkazettázták, s az alsó réteget pótolták. A mai napon a felső aszfaltréteg is felkerül az útra; amíg a munkálatokat be nem fejezik, az egyik sávon szünetel a forgalom. — Jogásztalálkozó. Az elmúlt hét végén Szegeden megrendezett Vili. országos ifjúsági jogásznapokon jól szerepeltek a Tudományegyetem joghallgatói. A polgári jogi jogesetmegoldó versenyben Gál Miklós, az orosz szakszöveg fordításában Holló András győzött. A pécsi jurátusok egy második és két harmadik dijat is nyertek. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet: Pécsbányatelep. Baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Cgési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül- orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: I. kér. Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér. 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszer- tár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér. Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. Az Újságíró Stúdió zárófoglalkozása ünnepélyes zárófoglalkozását tartotta tegnap délután a Tudomány és Technika Házában a Pécsi Továbbképző Újságíró Stúdió. Az ünnepségen részt vett Bocz József, a párt-végrehajtóbizottság tagja, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága titkára és Pásztor János, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkárhelyettese. Mitzki Ervin, a Dunántúli Napló főszerkesztője köszöntötte a stúdió végzős hallgatóit és a pécsi tömegtájékoztatási intézmények vezetőit, majd dr. Ibos Ferenc, a MUOSZ Oktatási Központjának igazgatója tartott előadást a Politikai nyilvánosság és a közvélemény címmel. A foglalkozás befejezéseként Pásztor János átnyújtotta a stúdió hallgatóinak a végzést tanúsító okleveleket. — Darált kukorica és búza a kistermelőknek. A Baranya megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat ez év tavaszától új szolgáltatásként darált kukoricát és búzát is biztosít az egyéb tápokon kívül a háztáji állattartóknak. A lakarmányt kis tételben is árusítják a vállalat boltjaiban, az ÁFÉSZ-üzletekben. — Kitüntetés. A Magyar Agrártudományi Egyesület VII. közgyűlésén, az elmúlt hét végén Tessedik Sámuel emlékéremmel tüntették ki Czé- gény Józsefet, az MSZMP- Baranya megyei végrehajtó bizottságának tagját, a pártbizottság titkárát, az egyesület baranyai csoportjának elnökét. Ugyanezen alkalommal dr. Álló Miklós, a Baranya megyei Tanács osztályvezető-helyettese, az egyesület titkára Kiváló munkáért elismerést kapott. A kitüntetéseket dr. Romány Pál miniszter adta át. — Pécsi siker Egerben. 14 díjat hoztak el a Pécsi Tanárképző Főiskola művészeti együttesei és szólistái az egri főiskolás ének-zenei fesztiválról. Aranyérmet kapott a női kar, a kamarazenekar, a barokk együttes, Betlenem Márta és Zsengellér Tibor szólóénekesek. Ezüstöt hét, bronzot két tanuló nyert. — Parkerdő Szigetváron. A vár és a Lenin lakótelep között sétauta- kat, játszótereket, esőbeállókat, szalonnasütőket és erdei tornapályát alakítanak ki. 1980-ig mintegy 1,8 millió forintot költenek a munkálatokra. _ Hófehérben a lőtéri dombok Menyasszonyi fehér ruhát öltöttek Pécsett, a Ivov-kertvárosi lőtéri dombok: vakító fehérben pompáznak, mintha sűrű hó esett volna. Mindhárom hosszúkás dombon kinyílott néhány nap;a a kökény: egy ágon 30—40 apró, pöttömnyi virágocska díszük. Már feltűntek a virággyűjtők is, a belőle készült tea rendkívül illatos, kellemes aromájú, többek között vesebántalmak és hörghurut ellen is használ. — Dedikálás. A költészet napja alkalmából ma délután 16 és 17 óra között Bárdosi Németh János és Csorba Győző a Szép versek 1977. c. kötetet dedikálják a Magyar írók Könyvesboltjában. (Kossuth Lajos u. 21., a volt antikvárium helyiségében.) — Baráti társaságot szervez a Pécsi Tudományegyetem tanácsa végzett hallgatói, oktatói és dolgozói számára. A társaság létrehozásának célja az egyetem hagyományainak ápolása és területi kapcsolatainak erősítése. Az alakuló közgyűlést az egyetemi nap keretében, 1978. május 27-én, szombaton tartják. A baráti társaság tagjai közé április 20-ig lehet jelentkezni, a Pécsi Tudományegyetem rektori hivatalában. — Festőműhelyt alakít ki a Mohácsi Építőipari Szövetkezet a MEGYESZER Vállalat mohácsi telepén. A kivitelezés költsége meghaladja • az 1,5 millió forintot. 04-05-07 Két parkoló kocsit ütköztetett egymásnak Dévényi László 37 éves komlói lakos április 9- én délben Pécsett, a Táncsics Mihály utca 3. sz. ház előtt. Dévényi figyelmetlenül vezette személygépkocsiját, s nekiütközött az előtte álló másik autónak; a meglökött kocsi pedig egy harmadik autónak ütközött. A baleset során Ge- dő Ágnes négyéves kislány könnyű sérüléseket szenvedett; a keletkezett anyagi kár tízezer forint. A Geodéziai és Térképészeti Vállalat egyik GAZ kocsija tegnap délután a 6-os úton, a homokbányánál eddig ismeretlen okokból fölborult. Három személy könnyebben megsérült. — Makai Ida költő részvételével író—olvasó találkozót rendeznek Komlón 1978. április 11-én, a költészet napján. Délután 2 órakor a komlói Carbon kultúrtermében, maja 5 órakor a Május 1. Művelődési Házban, az óvónők klubjában rendezik a találkozót; mindkettőn Sólyom Katalin, a Pécsi Nemzeti Színház művésznője működik közre. Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 1065 gépkocsit adott át a Merkur új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 300-at Zsiguli 1500 típusból adtak ki. A gépkocsik előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 13 304, Trabant Limousine (Győr) 4853, Trabant Limousine Speciál (Budapest) 18 874, Trabant Limousine Speciál (Győr) 9641, Trabant Limousine Hycomat 6593, Trabant Combi (Budapest) 2984, Trabant Combi (Győr) 877, Wartburg Limousine 9399, Wartburg de Luxe 10 532, Wartburg de Luxe tolótetős 3006, Wartburg Limousine tolótetős 2260, Wartburg Tourist 3157, Skoda 105 S (Budapest) 89 873, Skoda 120 L (Budapest) 543, Skoda 120 L (Debrecen) 421, Skoda 120 L (Győr) 476, Polski Fiat 1500 12 799, Polski Fiat 126 9820, Zaporozséc 26 172, Zsiguli (Budapest) 93 503, Zsiguli (Debrecen) 44 577, Zsiguli Combi 11 485, Zsiguli 1500, 11 777, Zsiguli 21 011 (Budapest) 9035, Zsiguli 21 011 (Debrecen) 5042, Dácia 10 010, Moszkvics 2140 2355. — Gyűjtik a gyökereket. A jó idő beálltával megkezdték Baranya megyében, elsősorban Siklós, Sásd és ' Szentlőrinc környékén a kálmos- és örvénygyökér gyűjtését. A gyűjtőktől a Herbáriq veszi át a gyökereket, melyekből értékes gyógyszer alapanyagok készülnek. — Elmarad az előadás. A Művészettörténeti kalandozások c. sorozat IV. estje, melyen Pap Gábor művészettörténész a reneszánszról tartott volna előadást, április 12-én 19 órakor, elmarad. Az Ifjúsági Ház e programjára egy későbbi időpontban kerül majd sor. — Rónay György József Attila-díjas író, műfordító, a Vigilia folyóirat főszerkesztője súlyos betegség következtében, életének 65. évében elhunyt. Temetéséről később intézkednek. RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Ha azt mondom . . . fordítva? 8.57: Mozart-művek. 10.15: Kincskereső kisködmön. Móra Ferenc regénye rádióra alkalmazva V. (befejező) rész. 10.50: Spanyol muzsika. 11.40: A Balogh család. Veres Péter regénye folytatásokban. X. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.10: Törvénykönyv. 13.25: A Melódiakoktél folytatása. 14.11: Meseopera. 15.10: Dávid Gyula műveiből. 15.44: Magyarán szólva. 16.05: Harson a kürtszó! 16.35: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik, Bangó Margit cigánydalokat énekel. 17.32: Zenekari muzsika. 18.00: A Szabó család. 19.15: Regina Res- nik és Robert Merrill énekel. 19.58: Gazdasági minifórum. 20.28: Muzsikáló kikötők — Havanna, III. rész. 21.08: Többszemközt a Kossuth Klubban. 21.38: Bemutatjuk új felvételünket. 22.20: Emanuel Feuermann gordonkázik, Franz Rupp zongorázik. 22.55: Meditáció. 23.05: Zenekari muzsika. 0.10: Latzin Norbert táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Andor Ilona énekkara énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Klasszikus operettnyitányok. 9.05: Külföldről érkezett . . . 9.30: Derűre is derű. 10.00: A zene hullámhosz- szán. 12.00: Balogh Albert népi zenekara játszik. S. Bíró Antal nótákat énekel. 12.33: Arcképek a bolgár irodalomból. 12.50: Csajkovszkij: I. szvit. 13.33: Kodály: Gyermekkarok. 14.00: Kettőtől hatig . . . A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR 18.00: A Varsói Rádió új könnyűzenei felvételeiből. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Béres János népi kamaraegyüttese játszik, Lovass Lajos népdalokat énekel. 19.15: Könyvismertető. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Az utolsó magyar király nyomában. Pölöskei Ferenc és Takács Ferenc dokumentumműsora — II. rész. 21.28: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Népi muzsika. 23.30: A csavargók. Részletek Ziehrer operettjéből. HARMADIK MŰSOR 14.05: Sosztakovics. XV. vonósnégyes. 14.40: A magyar nyelv hete. 15.00: Beethoven: Prométheusz — balett. 16.03: Mindenki iskolája. 16.30: A pünkösdi királyság. Részletek Verdi operájából. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.05: Mindenki zeneiskolája. 18.44: Zenekari muzsika. 19.33: A Regensburgi Dóm kórusa Palestrina műveket énekel. Vezényel: Theobald Schrems. 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. A Magyar Rádió Bach—Bartók ciklusa. VII. rész. Közben: 20.20: Modern írók portréi. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.25: Dzsessz- felvételeinkből. 22.07: Operaegyüttesek. 22.48: Huzella Elek: Concertino lirico. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kívánságok. 17.30: Adottságok, lehetőségek a Pécsi Állami Gazdaságban. Simon Ferenc és Bertha Béla műsora (ism.). 17.50: Részletek Donizetti operáiból. Közreműködik: Ágoston Edit, Bolla Tibor és Mar- czis Demeter. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: A Mantovani zenekar lemezeiből. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Az ifjúság hullámhosszán. Zenés műsor. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek, tudósítások. — Régi mesterségek nyomában: az ács. Reil József riportja. — Hallgatóink kérésére. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.54: Tévétorna. 10.00: Deltácska. 10.20: Szünidei matiné. Kisfilm-össze- állítás. 1. Formák. Belga filmsorozat gyerekeknek. 6. Textilek. 2. Jan és Tini. NDK bábfilm. 10. Hol szerezzünk nagydobost. 3. Szép tájak. Szovjet kisfilm. 4. Csukás István: Le a cipővel. Gyermekfilm — I. rész. 16.23: Hírek. 16.30: Ember és Föld. Spanyol ismeretterjesztő rövidfilmsorozat. A venezuelai ősrengeteg. 16.55: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 17.10: Sakk-matt. 17.30: Mindenki iskolája. 13. Fizika. Az elektromos áram mágneses hatása. 18.00: Reklámműsor. 18.05: 4. Kémia. 18.35: A kerék. Bolgár rajzfilm. 18.45: A költészet napja. ..Együgyü ének". József Attila ifjúkori verseiből. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv- Híradó. 20.00: Autók és emberek. Francia filmsorozat. VI/1. rész: Minden kezdet nehéz. 20.45: Emma. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. VI/1. rész. 21.25: Zene, zene, zene... Körkép. 22.25: Tv-Híradó. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Látogatóban Benedek Istvánnál. Az otthon és a könyvek dicsérete. 20.50: Tv-Híradó 2. 21.10: Fakitermelés. Osztrák ismeretterjesztő rövidfilm. 21.25: Requiem Hans Grundigért. Magyarul beszélő NDK tévéfilm. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tvnapló. 17.45: A törpéknek fogalmuk sincs. Gyermekműsor. 18.15: Irodalom. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Jelzések — belpolitika. 21.15: Ciklus Hemingway művei nyomán. Akiért a harang szól. Amerikai film. MÁSODIK MŰSOR 17.15: Rövidfilm. 17.30: . . . nyomában — dokumentum-filmsorozat. 20.00: Poldark-filmsorozat. 20.55: Huszonnégy óra. 21.20: Tudományos műsor. 22.05: Rövid mesék a jó éjszakához. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke hétfőn fogadta Maung Maung rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Burmái Unió Szocialista Köztársaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízó- levelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Házi Vencel külügyminiszterhelyettes. Davor Martinovichnak, a kanadai Ontario tartomány iparügyi és idegen- forgalmi minisztériuma kelet-európai irodája igazgatójának vezetésével szakértőkből álló tíztagú gazdasági küldöttség érkezett hazánkba. A piacfeltáró delegáció tagjai hétfőn a Magyar Kereskedelmi Kamarában tájékoztatást kaptak a magyar gazdasági életről, és találkoztak magyar vállalati vezetőkkel. * Az Interkozmosz program keretében hétfőn Budapesten megkezdődött a szocialista országok űrtávközlési állandó munkacsoportjának ülése. A péntekig tartó ülésen a tudományos kutatások terén folytatott együttműködés kérdéseit vitatják meg. A Magyar Agrártudaí mányi Egyesület megtartotta VII. országos tisztújító küldöttközgyűlését. A közgyűlés munkájában részt vett és felszólalt Havasi Ferenc miniszterelnök-helyettes. Az egyesület elnökévé Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezési miniszterhelyettest, főtitkárává Klenczner Andrást, az állami gazdaságok központja vezér- igazgatóját, ügyvezető titkárrá Csáky Csabát választotta. Lapzárta A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására Wit Dra- pichnak, a Lengyel Nemzeti Egységfront Országos Tanácsa ügyvezető alel- nökének vezetésével hétfőn Budapestre érkezett a Lengyel Nemzeti Egységfront küldöttsége. Carter amerikai elnök döntése, hogy későbbre halasztja a neutronfegyver sorozatgyártását, nem talált egyértelmű helyeslésre az amerikai közvéleményben. Politikusok és közéleti személyiségek közül sokan, valamint különböző sajtóorgánumok rámutatnak arra, hogy az elnök ezzel a döntéssel még nem szüntette meg az új típusú tömegpusztító fegyver gyártásából fakadó veszélyeket. Egy spanyol szélsőjobb- oldali csoport vállalta magára azt a merénylet- kisérletet, amelyet Antonio Cubillo, a Kanári szigetek önrendelkezéséért és függetlenségéért küzdő mozgalom (MPAIAC) főtitkára ellen egy hete követtek el Algírban. Viharos lelkesedéssel köszöntötte Csillagváros hétfőn hosszú távoliét után visszaérkezett polgárait, a Szaljut 6 űrállomás világcsúcstartó személyzetének tagjait, Jurij Romanyenkót és Georgij Grecskót