Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-28 / 116. szám
Dunántúli napló A 1978. április 28., péntek KÉPREJTVÉNY Hatvan év—hatvan kép 1978. ÁPRILIS PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VALERIA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.33 — nyugszik 18.51 órakor. A Hold kél-------— nyugszik 9.12 ó rakor. Elsősegélynyújtó verseny A Magyar Vöröskereszt Baranya megyei vezetősége elsősegélynyújtó versenyt rendezett tegnap a megye középfokú oktatási intézményeiben működő vöröskeresztes csoportok részére. Az egészségügyi iskolák kategóriájában első helyezést ért el a pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola; a gimnáziumok és szakmunkásképző iskolák kategóriájában a pécsi Nagy Lajos Gimnázium csapata végzett az első helyen. A májusban megrendezendő országos elsősegélynyújtó versenyen ennek a két iskolának a csapata képviseli majd Baranya megyét. ♦ — Éneklő Ifjúság. Vasárnap délelőtt 9 órakor Pécsett, a Liszt Ferenc hangversenyteremben rendezik a középiskolások Éneklő ifjúság mozgalma III. fordulójának területi döntőjét. A vetélkedőn Baranya, Tolna, Somogy és Fejér megyék 14 közép- iskolás kórusa vesz részt. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Tanner John házassága (este 7 órakor) Tímár-bérlet. Kamaraszínház: Gimnazisták (du. 3 órakor) MOZI Park: A kenguru (4, 6) A Második utca foglyai (8) Petőfi: Kihajolni veszélyes (n5, n7, n9) Kossuth: Kihajolni veszélyes (10, 12, fó, f8) Volt egyszer egy vadnyugat (2) Tanárképző Főiskola: Dugó, a csodacsatár (5) Gyorsított eljárás (f8) Fekete Gyémánt: Fény az akasztófán (6) Jószerencsét: Ilyenek voltunk (4, 6) Rákóczi: Ók ketten (5, 7) Május 1.: Túl a félelmen (f6) Boly: A szabadság katonái (7) Harkány: Csak egy asszony... (7) Komló, Május 1.: Száll o kakukk fészkére (f5, 7) Komló, Zrínyi: A választ csak a szél ismeri (4, 6) Falusi ballada (8 órakor) Mohács: Vadember (6, 8) Pécsvárad: A néma dosszié (7) Sásd: Egy erkölcsös éjszaka (7) Sellye: A megrögzött (8) Siklós: Meghívás egy gyilkos vacsorára (5, 7) Szigetvár: Magyarok (6. 8) Várható időjárás péntek estig: túlnyomóan felhős, időnként borult idő, ismétlődő esővel, záporral, zivatarral. A zivatart egy-két helyen jégeső is kíséri. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Zivatar idején átmenetileg szélerősödés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 4—9, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 13—18 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: időnként megnövekvő felhőzet, elszórtan esővel, záporesővel. Mérsékelt, a zivatarok idején megélénkülő délies szél. A hőmérséklet az évszaknak megfelelően alakul. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: 4—9 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 14— 19 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Római katolikus főpapok eskütétele Csütörtökön Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt esküt tett a Magyar Népköztársaság alkotmányára Kádár László egri érsek, Paskay László címzetes püspök, veszprémi apostoli Kormányzó es Rosto Ferenc székesfehérvári segédpüspök, magas egyházi tisztségükbe történt kinevezésük alkalmából. Az eskütételen jelen volt Katona Imre, az Elnöki Tanács megbízott titkára, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a magyar római katolikus püspöki kar elnöke. ♦ — Múzeumok ünnepi nyitvatartása. Pécs város múzeumai május 1-én 12 órától délután 18 óráig látogathatók. Kedden és szerdán (2., 3-a) minden múzeum zárva lesz. — Lahti város kialakulása és története címmel tart előadást Ensio Portanén lahti helytörténész, a Harjulai Népfőiskola rektora. Az eseményre a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottsága mellett működő Magyar—Finn Baráti Klub rendezésében kerül sor 1978. április 20- án 18.30 órakor, a Pedagógusok Szakszervezete Nevelők Háza klubtermében (István tér 6. I. em.). ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: II. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: I. kér. Pécs-Vasas II., Bethlen Gábor u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár. II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér. Pécs, Veress E. u. 2. sz. 10/7. sz. gyógyszer- tár. Az üzletek nyitvatartása A pécsi és baranyai boltok, vendéglátó egységek, piacok, vásárok nyitvatartási rendje a május 1-i kettős ünnepeken. Április 29., (szombat). Valamennyi bolt, vendéglátó egység szombati nyitvatartás- nak megfelelően üzemel, kivéve a 18.00 óra előtt záró, kijelölt élelmiszerüzleteket, melyek nyitvatartása ezen a napon a szükségletnek, megfelelően 1—3 órával meghosszabbodik. A heti vásárok és a napi piacok a szombati napokra előirt árusítást folytatják. Április 30., (vasárnap). Minden bolt zápra tart, kivéve a mozibüféket. A vendéglátó egységek vasárnapi nyit- vatartás szerint üzemelnek, a közülük kijelöltekben tej, kenyér és péksütemény árusítás e napon történik. Május 1., (hétfő — a Munka ünnepe). A mozibüféket kivéve —a boltok zárva lesznek. A vendéglátó egységek vasárnapi nyit- vatartás szerint dolgoznak. Országos állat- és kirakóvásárok, napi piacok nem tarthatók. ♦ — Megérkezett a könyvesboltokba, és tegnap óta kapható Berták László pécsi költő Emlékek választása című legújabb verseskötete. — Forgalomirányító jelzőlámpát helyeznek ma üzembe az 58-as főközlekedési út harkányi szakaszán. — Nyit a sikondai strand. Szombaton nyit a sikondai strandfürdő. A Baranya megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szocialista brigádjai társadalmi munkában csinosították o fürdőt és környékét a hétvégi nyitásra. Egyelőre reggel 9-től délután 5 óráig, amennyiben tovább melegszik az idő, úgy reggel 8-tól 6 óráig fogadják a vendégeket. Új MTESZ szakcsoport Új szakcsoport alakult csütörtökön Pécsett az MTESZ keretében. A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület pécsi csoportjához tartozik és a földrendezés, ingatlannyilvántartás, földminősítés, föld- használat kérdéseivel, problémáival foglalkozik: 66 tagot számlál, vezetőjének Kiss Pétert, a Baranya megyei Földhivatal osztályvezetőjét választották meg. Helyettes vezető Nagy Endre lett, szintén a földhivatal osztályvezetője. A tegnapi első foglalkozáson a talaj- és földvédelem gondjait vázolták. ♦ — Pécsi karnagy vezényli a Magyar Rádió kórusát. Tillai Aurél, az ismert pécsi karnagy és zeneszerző vezényli pénteken 19.33-kor az MRT énekkarát a 3. programban közvetített nyilvános stúdióhangversenyen. 04—05—07 Latorovszki József 32 éves pécsi lakos tegnap reggel 7.15- kor oldalkocsis motorkerékpárjával Pécsett, a József Attila utca felé haladva, összeütközött egy csuklós autóbusszal. A motoros súlyos sérüléseket szenvedett. A Bartók Béla utca és az Esze Tamás utca kereszteződésében tegnap reggel háromnegyed nyolc órakor Takács Marina 11 éves pécsi kislány körültekintés nélkül szaladt át az úttesten. A kislányt egy személygépkocsi elütötte; Takács Marina könnyű sérülést szenvedett. Lobogózzuk fel a házakat! Pécs megyei város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága felhívja a város lakosságának, a vállalatok, intézmények vezetőinek figyelmét, hogy május 1-re, a Munka ünnepe tiszteletére a lakóházakat és a közhivatalokat nemzeti színű és vörös zászlókkal lobogózzák fel. ♦ — Mohács díszpolgára címmel tüntették ki dr. Fáy Mihályt. A Farostlemezgyár igazgatójának Fischer János tanácselnök adta át a Mohács Városáért Emlékérmet, valamint a díszpolgári címet tanúsító okiratot. — Mutatványszám. Színes borítóval és színes belső oldalakkal jelent meg a Magyar Mezőgazdaság legújabb száma, amit ünnepi meglepetésnek szánt a kiadó és a szerkesztőség. A mutatványszámból azt is megtudjuk, hogy ez év július 6-tól rendszeresen színes köntösben jelentkezik a népszerű mezőgazdasági hetilap. — Szőlökapálás helyett kémiai gyomirtás. A Baranya megyei Növényvédő és Agrokémiai Állomás április 29-én, szombaton délelőtt Magyarürögben, Horváth Sándor helyi kistermelő szőlőjében bemu- tatjti azokat az új gyomirtó szereket, amelyek a kisüzemi szőlőkből is száműzhetik végre a kézi kapát. A bemutatóra minden pécsi és baranyai szőlőtulajdonost meghívnak. A Vasas Szakszervezet központi vezetőségének ülése A Vasas Szakszervezet központi vezetősége csütörtökön ülést tartott, amelyen Méhes Lajost, más fontos beosztása miatt, érdemeinek elismerés^ mellett felmentette főtitkári tisztsége alól. A központi vezetőség Herczeg Károlyt a szakszervezet főtitkárává megválasztotta. Az ülésen részt vett Biszku Béla és Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja is. ♦ — Megyei gyermek bábfesztivál. A Doktor Sándor Művelődési Központban tegnap rendezték meg az évi kulturális szemle keretében a baranyai úttörők és kisdobosok bábfesztiválját. A bemutatón a járások és városok ezüst- és arany okleveles bábcsoportjai vehettek részt. A résztvevő tizenhat csoport műsorából kereszt netszetet kaphattak a nézők és a szakemberek a megyében működő gyermekbábosok tevékenységéről. — Renaissance és modern. Péntek este 6 órakor tartják a Puskin művelődési házban a renais- sancé és modern zenét bemutató műsort a Pécsi ütősegyüttes és a Pécsi Renaissance Együttes közreműködésével. — Visszatért a 10-as. Tegnap reggel üzemkezdettől ismét a régi útvonalon közlekedik a 10-es autóbusz a Megyeri út és a Petőfi utca között. A 6/A út ezen szakaszán elkészült a végleges aszfalt- burkolat. Az útszakasz használatát egyelőre csak az autóbuszok számára engedélyezték. — Somogyi rapszódia. Sajtóvetítésen mutatta be csütörtökön este Kaposváron a Somogyi rapszódia című dokumentumfilmjét az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának stábja. A film a kaposvári Fonámunkás Kisszínpad tevékenységén keresztül a közművelődés egyik lehetőségére, követendő példájára hívja fel a figyelmet. ♦ Esküvő LIZÁN ILONA TRAUTMANN ANTAL szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1973. április 29-én 19.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). Tegnap ülést tartott Pécsett a KISZ Baranya megyei Bizottsága. Elsőként Czégény József, a megyei vb tagja, a Baranya megyei Pártbizottság titkára ismertette az MSZMP KB- nak a mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzetéről, fejlesztésének feladatairól szóló értékelését és a határozatból adódó feladatokat. A testület javaslatot fogadott el a KISZ Baranya megyei Bizottsága küldöttgyűlési beszámolójára, jelentést hallgatott meg a munkásszálláson élő fiatalok körében végzett nevelőmunka tapasztalatairól, majd tájékoztatót kapott a tavaszi taggyűlések helyzetéről, főbb tapasztalatairól és a FiN megyei rendezvényeiről. Az ülésen részt vett és felszólalt Rózsahegyi István, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Farkasfalvi József, a KISZ KB osztályvezető-helyettese. * Markója Imre igazságügyminiszter meghívására Gustav Koranteng Addow- nak, a Ghánái Köztársaság igazságügyiminiszterének és legfőbb ügyészének vezetésével csütörtökön küldöttség érkezett Budapestre. A delegáció tanulmányozza a magyor jogi élet és az igazságszolgáltatás kérdéseit. * Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, aki április 24—27. között az NDK-ban tartózkodott, csütörtökön hazaérkezett Budapestre. Tárgyalásokat folytatott a két ország közlekedési és távközlési tapasztalatairól, a műszaki-tuaományos együttműködés továbbfejlesztéséről. Lapzárta A Központi Bizottság április 19—20-i üléséről és időszerű művészetpolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön a művészeti szövetségek kommunista aktíváinak — az MSZMP Oktatási Igazgatósága Villányi úti székházában megtartott — értekezletén. Az ülésen részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese, Grósz Károly, az MSZMP KB osztályvezetője és Pozsgay Imre kulturális miniszter. * Hazája nemzeti ünnepe alkalmából Senkuro Saiki, Japán budapesti nagykövete csütörtökön este fogadást adott a Hilton szállóban, amelyen megjelent Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Rácz Pál külügyi államtitkár, és Török István külkereskedelmi miniszter- helyettes. Az ünnepi eseményen részt vett a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. * Washington. Az Egyesült Államok képviselőházának megajánlási bizottsága csütörtökön egyhangúlag jóváhagyta a Magyarországgal a közelmúltban aláírt kereskedelmi egyezményt. Charles Vanik képviselő, a kereskedelmi albizottság vezetője ajánlotta elfogadásra a testületében részletesen megtárgyalt szerződést, amely a többi között lehetővé teszi a két országnak a kölcsönös megkülönböztetésektől mentes normális kereskedelmét. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Az ember útja. Tímár László bevezetője egy holnap induló műsor-sorozathoz. 8.37: Zenekari muzsika. 9.34: óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Versek. 10.40: Beethoven: Fidelio. Az 1. felvonás fináléja. 11.00: Hogy volt?! Nemes György műsora — műsorokról. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nótamuzsika. 14.00: Sztravinszkij: A katona története — szvit. 14.25: Nyitnikék. — Kiskolások műsora. 15.10: Zengjen a muzsika. Az amatőr zenei mozgalom híradója. 16.05: Járjuk a világot . . . Szállodában lakni. 17.10: Mozart: D-dúr „Prágai" szimfónia. 17.34: Adottságok, lehetőségek a Szarvasi Állami Gazdaságban. 17.54: Balassa Sándor műveiből. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: Irószobám. Nemes Nagy Ágnes vallomása. 20.10: Magyar operaénekesek. Sass Sylvia. 21.00: Színes népi muzsika. 21.34: Láttuk, hallottuk. 22.20: Bende László vietnami útijegyzete. III. rész. 22.30: Zenekari muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Szatirikus dalok. 8.20: Világ- történelem dióhéjban. 8.33: Népdalok, néptáncok. 9.20: Részletek daljátékokból. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Kultúra és gazdaság. Jegyzet. 12.00: Fúvószene. 12.33: Dvorzsák: D-moll vonósnégyes. 13.03: Nőkről — nőknek. 13.33: Zenés műsor napköziseknek. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Egy rádiós naplójából. 19.50: Bing Crosby zenés életrajza. 20.33: Hogy volt?! Nemes György műsora — műsorokról. 21.32: Slágermúzeum. 22.33: Népi zenekarok műsorából. 23.15: Operett- részletek. HARMADIK MŰSOR 14.05: Jelena Obrazcova énekel. 14.31: Zenekari muzsika. 16.03: Bach orgonaműveiből. 17.00: Tip-top parádé. 17.30: Holnap közvetítjük . . . Wagner Rienzi című operája. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Zenekari muzsika. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Az MRT énekkarának hangversenye. Közben: kb. 20.13: Tallózás az NSZK sajtóban, kb. 20.33: A hangversenyközvetítés folytatása, kb. 21.10: Hangszerszólók. 21.30: Közkívánatra. 22.35: Síremlék (Homage a Debussy). Pilinszky János rádiókompozíciója. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hirek. 17.05: Munkásművelődés. Nevezési adatok, a Munka és Művelődés mozgalom helyzete Pécsett és a megyében. — A magyar munkásmozgalom története. II. Szirtes Gábor előadása. — A zenei romantikáról. Ivasivka Mátyás összeállítása. — Könyvszemle. — A Hőerőmű Jedlik Ányos szocialista brigádjánál. 17.30: Sportmagazin. Szerkeszti: Kovács Imre. 18.00: Déldunántúli híradó. 18.15: Rhoda Scott orgonái. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hirek. — Budapesti tudósítónk jelenti. — A Központi Nemzetiségi Együttes műsorából. — Napkeltétől — napnyugtáig. Határszemle. Riporter: Frankovics György. — Zene futószalagon. 19.00: Német nyelvű műsor. Kulturális magazin: Hirek. — Népdalcsokor. — Nemzetiségi szakkörök az anyanyelvi oktatás szolgálatában. Riporter: Reil József. — Baranyai melódiák. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 7.59: Tévétorna (ism. — sz.). 8.05: Magyar irodalom (ált. isk. 8. o.). 9.30: Kuckó (ism.). 10.00: Tévéovi. — Iskolaelőkészitő tanfolyam. 10.30: Tizen Túliak Társasága (ism.). 11.45: Angol nyelv (középisk. IV. o.). 15.20: Tévé-ovi (ism.). 15.50: Magyar irodalom (ism.). 16.33: Hírek. 16.40: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja (sz.). 17.00: Malom. — Utazási vetélkedő. Szovjetunió. 17.30: Szeged készül a vásárra. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. 18.00: Reklámműsor. 18.05: Mindenki közlekedik. Közlekedési műsor. 18.20: Ot perc meteorológia. — Időjárás előrejelzés. 18.25: Crume- ron és Elena. — Nyergesújfalu 1978. (sz.). 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Vészi Endre: Muslicák a liftben. — Tévéfilm. 20.55: Megkérdezzük a minisztert. Látogatóban Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternél (sz.). 21.30: Delta, tudományos híradó. 22.35: Tv-Hiradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: „Együtt — egymásért". — Dokumentumfilm. 20.25: Ot perc meteorológia (ism.). 20.30: Egészségünkért. Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. 20.45: Tv-Hiradó 2. 21.05: Villanófény. — Tények és tanúk. 21.25: Szinészmúzeum. — Kabos Gyula (ism.). JUGOSZLÁV TV 17.30: Gyermekműsor. 18.00: A Vajdasági KSZ konferenciájának krónikája. 18.15: Kongresszus előtti fórum. 18.45: Szórakoztatózenei adás. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Zenei rajzfüzet. 21.05: A rendőrnő. — Filmsorozat. 21.55: Ökölvívás: Parlov— Toni Grin. 23.20: Korunk dossziéja: 1951, utána Hét tv-nap. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Szobrásztechnikák. 19.15: Akciók: Úszóiskola. 20.00: Vendégszerkesztő. 21.00: Huszonnégy óra. 21.20: Arcképek. 21.50: Komolyzene. 22.20: Shirley Bassey szórakoztatja önöket. 5. A Vörös Újságot terjesztő csepeli munkásfiatalok. Mikor jelent meg először a Vörös Újság? 6. A Kommunisták Magyarországi Pártja kiadásában megjelent magyarul az „Állam és Forradalom” című ! mű. Ki a szerzője?