Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-28 / 116. szám
Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Éveken át szennyezte a környező területet és veszélyeztette a környező kutak tisztaságát az AFOR-telepről elfolyó olajjal szennyezett csapadékvíz. Megszüntetésére 1 200 000 Ft-os beruházással 470 m hosszú vízelvezetőárkot épít a Sellyéi Viztársulat. Világ proletárjai, egyesüljetek! Duncmtull napló XXXV. évfolyam, 116. szám 1978. április 28., péntek Ára: 80 fillér Napjaink fő kérdése Genfben a leszerelési bizottság most véget ért tavaszi ülésszakán is élénk vita folyt az új, tömegpusztító fegyverek kidolgozásának és gyártásának betiltásáról. A Szovjetunió éppen három éve javasolta egy erről szóló nemzetközi egyezmény megkötését, s az ENSZ- közgyűlés résztvevői többször is határozott támogatásukról biztosították a kezdeményezést. Hogy mennyire szükség van erre az egyezményre, azt sokat mondó tények bizonyítják. Az Egyesült Államok kormánya a minap égy felemás döntéssel „lepte meg" a világot. Carter elnök miközben elnapolta a végső szót a neutronbomba ügyében, előzőleg már az új, nukleáris töltetet hordozó szárnyasrakéták, a Trident atomtengeralattjárók gyártása és széles körű elterjesztése_ mellett döntött. Washingon azután tette meg ezeket a lépéseket, hogy a Szovjetunió a közelmúltban újabb fontos javaslatokat tett a fegyverkezési hajsza csökkentésére, így többek között a nukleáris fegyverek gyártásának egyidejű beszüntetésére, a neutronfegyverről való kölcsönös lemondásra. A szocialista tábor országai ezeket az indítványokat terjesztették a leszerelési bizottság elé. Valamivel korábban egy másik javaslat is született, amely szerint a helsinki záróokmány aláírói szerződésben vállaljanak kötelezettséget arra, hogy elsőként nem alkalmaznak nukleáris fegyvert. A Szovjetunió szívós erőfeszítései nyomán ezzel egyidőben az indokolatlan amerikai halogató taktika ellenére — tovább folynak a tárgyalások a hadászati támadófegyverek korlátozásáról, mint ahogy azok a háromoldalú megbeszélések is, amelyeken a szovjet, amerikai és brit küldöttségek a nukleáris fegyverkísérletek teljes és általános betiltásáról szóló egyezmény kidolgozásán munkálkodnak. A megállapodással egy immár több mint 20 éves múltra visszatekintő szovjet javaslat válna végre valóra. Szovjet—amerikai párbeszéd folyik a vegyi fegyverek betiltásáról és megsemmisítéséről is. Ebben a kérdésben a Szovjetunió tette meg első javaslatát. Bécsben az érdekelt országok öt éve tárgyalnak a közép-európai országok fegyveres erői létszámának és fegyverzetének csökkentéséről. A kérdés megoldását csupán az egyoldalú előnyök biztosítására törekvő nyugati államok makacs álláspontja akadályozza. A közeljövőben kerül sor az ENSZ-közgyűlés rendkívüli, leszerelési ülésszakára. Ez mindenképpen fontos fóruma lesz a leszerelésért folytatott küzdelemnek. Az eddig elért eredmények — mint például a biológiai fegyverek, a nukleáris robbantások részleges tilalmáról szóló szerződések — bizonyítják a küldötteknek, hogy kellő akarattal egyetértésre, kölcsönösen elfogadható megoldásokra lehet találni, anélkül, hogy egyoldalú előnyökhöz jutna bárki is. Ehhez azonban azt is tud- niok kell, hogy az igazi biztonságot napjainkban csak az általános és teljes leszerelés garantálhatja. Sz. Kozlov. APN Látogatás kát belvárosi építkezésen A fóliás zöldségtermelés Alapozzák a MESZOV-székház épületét a Bem utca és Rákóczi út sarkán A tél előtt tető alá kerül ■ Még nem látható, de készül a fedett piac Alapmunkák a MESZÖV-székháznál Megyénkben nines kihasználva a lehetőség A szederkényi Karasica Gyöngye Termelőszövetkezet fóliás kertészetében három hektáron termelnek káposztát és paprikát. Idén 100 000 fej káposztát szállítanak nyugati exportra. csiperkegombánál. A paprika,' paradicsom, uborka stb. mellett újabb növényeket vontak a fóliás termesztésbe, Szeged környékén az újburgonyát, a kordonra felfutó sárgadinnyét. Nagyüzemeinkben a teljesen gépesíthető sátorblokkos fóliás termelés terjed. A vegyszeres gyomirtás szerepét a sátorban a fekete vagy füstszínű síkfólia veszi át, amit a sorok között a talajra fektetnek. Igen olcsó, négyzetméterenként 2 forint és helyettesíti a kapát és a vegyszert. Új, főként a rossz talajú, de jó klímájú tájakon nagy jö. vő előtt álló módszer a konténeres zöldséghajtatás. Ez 25- 30 centi átmérőjű edényekben, vagy 1,5-2 méter hosszú, fekvőhengerekben történik. A soproniak Vegaszka néven már gyártják a bele való földet. A fólia alatt hajtatott zöldséggel kis területről nagy érték állítható elő. Tavaly hazánkban 3000 hektáron 3,3 milliárd értéket termeltek. Ehhez képest a 134 000 hektáros szántóföldi zöldségterület 7 milliárdos bevétele területarányban eltörpül. A tanácskozás vitájában többen szólaltak fel, majd a résztvevők Görcsönybe utaztak, ahol megtekintették a Mecsek. völgye Tsz fóliatelepét. — Rné — Két belvárosi építkezésen pillantottunk tegnap a kerítés mögé. Két olyan beruházás pillanatnyi helyzetét rögzítettük, amelyekre megvalósulásuk után jelentős feladat vár. A fedett piacról van szó és a MESZÖV- irodahózról, amelynek földszintjén a nagy önkiszolgáló étterem lesz. Csendes délelőtt volt a Baj- csy-Zsilinszky úton. A bekerített területen éppen kevesen dolgoztak, de ezek a napok különben is olyanok, amikor a piac építésénél nem történnek látványos dolgok. A hatalmas építmény pilléralapozása csaknem teljes egészében megtörtént, csupán a majdani pince körüli pillérsor alapozása maradt későbbre. A 60x16 méter alapterületű pince földtömegének kisebb részét kiemelték már és megtették az előkészületeket a vákuumos talajvízszint csökkentésére. Pécsett első ízben alkalmazzák ezt a módszert, s azért van ró szükség, mert oly magas a talajvíz szintje, hogy enélkül elképzelhetetlen lenne a pince alapozása. Száznál több csápkutat helyeztek el körben, amelyek ötméteres mélységből állandóan szívják majd a talajvizet. Míg e művelet folyik, rendszeresen figyelik a környező épületeket, nem hat-e rájuk a talajvíz megmozgatása. Jövő héten kezdik a szivatást. Ügy számítják, hogy egy hét alatt sikerül annyira csökkenteni a talajvíz szintjét, hogy folytathatják a 3000 köbméternyi föld kitermelését. A pincét 50 cm vastag vasbeton fal- és fenéklemez határolja, az alulról ho- tó óriási talajvíznyomásnak azonban ez sem tudna ellenállni, míg az épület a nyomást nem ellensúlyozza. Ezért a szerkezet szerelése idejére valószínűleg elárasztják a pincét. A tartópillérek állítását előreláthatóan augusztusban kezdik el, s még a tél beállta előtt tető alá akarják hozni a fedett piacot, amelynek 1979 végére kell elkészülnie. A Konzum Áruház mellett jóval mélyebben vannak az építők, de az ő munkájukat nem veszélyezteti a talajvíz. Itt még mindig tart a felső laza talajrétegek leszedése, miközben bontják a korábban itt állt épületek falmaradványait és alapjait. Az egykori Vadászkürt most tűnik el végérvényesen ... Ahogy szedik le a talajt, úgy bukkannak elő a tavaly bedolgozott cölöpalapok fejei. Ezekből különböző nagyságú darabok most feleslegesek, tehát le kell réselni a cölöpfejeket az alapok tervezett magasságáig. Zsaluzzák már a talpgerendákat, hamarosan megkezdik az alap betonozását. A nyári hónapokban „kibújik a földből" a MESZÖV-székház. H. I. térhódítása Dr. Somos András akadémikus előadása a dél-dunántúli tanácskozáson A műanyagok mezőgazdasági hasznosításának egyik legnagyobb hazai úttörője, dr. Somos András akadémikus, az MTA alelnöke, a Kertészeti Egyetem Zöldségtermesztési Intézetének igazgatója, tegnap előadást tartott Pécsett a cserkúti Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás nagytermében, a dél-dunántúli zöldségtermesztési tanácskozáson, amelyet a Pécsi Akadémiai Bizottság biológiai és mezőgazdasági szak- bizottsága a megyei tanáccsal, a MAB helyi szervezetével és a TIT mezőgazdasági és élelmezésügyi szakosztályával közösen rendezett. Az akadémiai bizottság célja, mint arra megnyitójában dr. Diófási Lajos, a szakbizottság titkára rámutatott, a rendezvénnyel nagyobb lendületet adni jó adottságú megyénkben a korgi primőr zöldségtermelésnek. Kisüzemeinkben napjainkban gyorsan terjed a fóliás hajtatás, megyénk nagyüzemi fóliás felülete mindössze 10 hektár, a szakcsoportok 20 hektárjával együtt 30 hektár, ami az ország 3000 hektárt kitevő fóliás felületének mindössze egy százaléka. Ez kb. az egyik szentesi tsz fóliástelepi méretének felel meg. A korai zöldségek iránt megnövekedett a kereslet, a fóliás zöldségtermesztésben nagy megyei tartalékaink vannak. — Az üvegház vagy fóliaház vita — mondotta egyeljek között Somos professzor — hazánkban az utóbbi javára dőlt el, mert az üvegház építési költsége négyzetméterenként 3500 forint, a korszerű fóliaház pedig 500-600 forintból kihozható, azonos pénzből 4—6-szor akkora fedett felület építhető. A magyar fóliasátrak félhengeres — szélálló — megoldását mind több dél-európai ország alkalmazza. Az olaszok komolyan érdeklődnek az intézetben kikísérletezett, Soroksáron már működő vízfüggönyös fóliasátor iránt, amit télen sem kell fűteni, tehát abszolút energiatakarékos. Lényege: a dupia fóliapalást között 12-14 fokos kútvizet cirkuláltatnak, s ez annyira szigetel, hogy még mi-, nusz 25 Celsius foknál sem kell fűteni. Az olcsó geotermikus energia hasznosítása új távlatokat nyithat fóliás termesztésünkben. A fólia a még olcsóbb napenergiát az üvegnél is nagyobb hatásfokkal hasznosítja, mert a rövidhullámú sugarakat átengedi. Ezek számos palántabetegségre gyógyító hatásúak. Kevés meleget és fényt igénylő fóliás zöldség, a saláta, a fejes káposzta egyik legjobb svéd exportcikkünk, vagy a most honosított kínai kel, ami salátaféleség, 1 kilós súlyra fe. jesedik. Az őszi-téli hasznosítást jól bírja a fóliás laska- gorpba, amelynek termesztését magyar kutatók dolgozták ki és külföldön magasabb ára van a