Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-27 / 115. szám
1978. április 27., csütörtök Dunántúlt napló 3 n tudományos kutatás eredményei és kérdései Felhozni, meggyökereztetni a fiatalokat Koncentráció és specializálódás a mezőgazdaságban A z Agrárgazdasági Ku- tató Intézetben kutatók egy csoportja folyamatosan vizsgálja, elemzi azokat a mozgásrendszereket, amelyek a mező- gazdaságban végbemenő koncentrációs és speciali- zációs folyamatokat Hazai és nemzetközi téren előidézik. Egyidejűleg elemzik a már végbement koncentráció és speciali- záció hatását és eredményeit a mezőgazdaság fejlődésére. Az e témában folyó kutatások legfrisseb eredményeiről tájékoztatta a mezőgazdasági újságírókat a közelmúltban a Magyar Sajtó Házában megtartott konzultáció keretében dr. Márton János, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója. Előadásából ezúttal azokat a megállapításokat ragadjuk ki, amelyek jól hasznosíthatók a gyakorlati életben, az eddigi pozitív és negatív tapasztalatok feltárásával igyekeznek helyes irányba terelni a koncentrációs törekvéseket, segítik tisztázni a téves értelmezéseket. fl tévedés eredete A téves értelmezés abból adódik, hogy hazánkban a helyi politikai vezetők, a sajtó képviselői is gyakran összetévesztik a vállalatot az üzemmel. Ez a téves értelmezés a német eredetű üzemtan szó átvételéből ered. Az üzemtan helyett ma vállalati gazdaságtanról kell beszélnünk, mert az üzem nem egyenlő a vállalattal. Az üzem a vállalaton belül önálló egység. Még a leg- szakosodottabb vállalaton belül is több üzem működik. Van egy optimum: ez addig tart, amíg az üzemek számának növelése vállalaton belül előnyös. Mekkora ez az optimum? Ezt a világon még egy tudós sem mondta meg, valószínűleg azért, mert általános optimumok nincsenek. Mezőgazdaságunkban az elmúlt időszakban sajnos nem üzemi, hanem vállalati koncentráció zajlott le. Sok kárt okozott elsősorban a hazai iparban az a téves gondolkodás, hogy a koncentráció jó, a decentralizáció valami rossz. Nem így van, mert a koncentrációt világszerte decentralizáció kíséri és a mezőgazdaság koncentrációja fejlett tőkés, a szocialista és a fejlődő országokban egyaránt nagyon differenciáltan érvényesül. Külföldi példák Franciaországban 1950-ben gyors koncentrációs folyamat kezdődött meg, amikor a városok környékén 100—1000 hektáros farmok jöttek létre, ez a folyamat azonban 1970 óta lelassult, megáll. Hasonló helyzet alakult ki Hollandiában, Dániában, sőt Japánban is. Japánban 1960 és 1975 között 6 millióról 4,5 millióra csökkent a farmok szfima, de itt megállt a csökkenés. A szocialista országokban a koncentráció legalább annyira differenciált, mint a tőkés államokban. Lengyelországban, Jugoszláviában a kisüzemek dominálnak, a Szovjetunió európai területein (a szűzföldeken 100 ezer hektáros gazdálkodó egységeik vannak!) sokkal kisebb az átlagos méret, mint hazánkban, ahol 3000— 6000 hektár az átlagos nagyság. Ugyanakkor figyelembe veendő, hogy a mezőgazdasági termelés egyharmada nálunk is miniüzemekből szárTéves értelmezés: a vállalat nem azonos az üzemme A területi koncentráció önmagában nem jelent megoldást mazik. A koncentráció egyes fejlődő országokban fordítottan zajlik le: felosztják a parasztok között a nagybirtokokat. . . Ebből is érzékelhető, hogy koncentrációnak egységes üteme s tudományosan meghatározott rendje nincs, de iparban és mezőgazdaságban világszerte mind jobban uralkodik az a felismerés, hogy a a mammutvállalatok mellett létjogosultságuk van a közepes, a kicsi és a minivállalatoknak, egységeknek is, mert ezek kölcsönösen erősítik egymást. Kél fontos mutató Nálunk a területi koncentráció került előtérbe. Talán azért, mert így egyszerűbb az irányítás, a szakosodás, amelynek vannak kiemelkedő eredményei, de tudományos alapról szemlélve a területi koncentráció önmagában nem oldja meg gondjainkat. Az Agrárgazdasági Kutató Intézetben semmiféle összefüggést nem tudtak kimutatni a területi koncentráció mérete és a vállalati mutatók pozitív vagy negatív alakulása között. Más a helyzet az üzemi koncentrációval. Noha az esetben sem javult az eszközarányos nyereség, két fontos, korábban igen elhanyagolt mutató — az ember és a föld! — azonban kedvezően változott meg: javult az élőmunka hatékonysága és a területi termelékenység. A vállalati koncentrációt nem, az üzemi koncentrációt objektív okok motiválják, ami lényeges különbség és előny. A technikai fejlődésnek létezik olyan mozgásrendszere, amely kifejleszti a nagy gépeket és a hozzájuk tartozó technológiát, amit egyszerűsítve „nagy technikának” nevezhetünk. A nagy technika több száz hektár földet, több ezer állat tartását igényli, s mindez az élőmunka-hatékonyság, a területi termelékenység javulásának irányába hat. A nagy technika azoknál a növényi és állatfajtáknál válik be, amelyek jól bírják a tömegkezelést. A nemesítők a fajták tömegkezelési tűrőképességének javításán dolgoznak, céljuk minél több ágazatot kivonni az egyedi kezelésből. Jól sikerült ez például a kukoricánál, amely nemrég még egyedileg kezelt növény volt és kiderült, hogy jól bírja a tömegkezelést. Hasonló a helyzet a baromfinál, sertésnél, a zöldségfélék közül a paradicsomnál, a gyökérféléknél, a spenótnál vagy a zöldborsónál. Kicsi a tűrőképessége a tényészlónak, mely egyedi kezelést kíván. A zöldségfélék közül nem bírja a tömegkezelést ma még a zöldpaprika, a spárga, a karfiol, gyümölcsök közül a bogyósok, a guruló málna stb. Alacsony tűrőképességű állat még ma is a tehén, amely a nagyüzemben is egyedi kezelést kíván. A kutatók általános megállapítása, hogy ma már hazánkban sincs létjogosultságuk azoknak a fajtáknak, amelyek nagy ráfordítással kis értéket hoznak létre. Tömegkezelés A tömegkezelést jól tűrő fajták és ágazatok igénylik az üzemi koncentrációt. Ennek optimuma a helyi adottságok függvénye. Az Egyesült Államokban az előadó látott 36 000 férőhelyes marhahizlal dót is, de itt a költségtényezők már olyan magasak voltok — helikoptereket kellett beállítani stb. —, ami megkérdőjelezte a méret gazdasá gosságát. Az amerikai adottságoknak legjobban a 20—30 ezres marhahizlalda felel meg. Lakott helyektől 70 kilométer távolságra lehet csak ilyeneket létrehozni, ez sűrűn lakott ' országunkban irreális. Hazánkban a baromfi és a sertés elvileg a maximális koncentrációt is kibírja, bár sertésnél az állategészségügyi rendszabályok börtönszigorával abszolút steril viszonyok között lehetne csak elképzelni, amikor a gondozók hetente egyszer hagyhatják el a telepet. Tehát a jelenlegi méreteken nem tanácsos túlmenni. A szarvasmarhaágazatban már szűkebb a koncentráció lehetősége. Tehénből 1000 állatnál többet összevonni nem tanácsos egy helyen, mert e fölött ugrásszerűen megnő a költség és csökken a nyereség. Az optimális a 600 és 1000 férőhely közötti tehenészet. Hízómarhánál 3000— 10 000 darab lenne az optimális koncentráció, de akkora méretnél a KÖJÁL-előírások igen megnövelik a költségeket. A növénytermesztés területi koncentrációja, illetve annak jelenleai optimuma sík- és dombvidéken eltérő. A jelenleg kialakult területegységek jók; sík területen kukoricánál a 700—800 hektár, cukorrépánál, burgonyánál 350 hektár, búzánál 800 hektár, lucernánál 1000 hektár stb. Tíz-tizenöt éven belül azonban a gáztípusú műtrágyák, a légi növényvédelem és egyéb tényezők általános elterjedésével ezek az alapegységek növekszenek. Dombvidéken azonban a jelenlegi üzemi méretek is túl nagyok. Dekoncentráció A koncentrációval egyidejűleg lezajlott egy dekoncentráció is hazánkban, amire jó példa a makói hagyma, a szegedi és kalocsai fűszerpaprika termelésének elterjedése az országban. Régebbén a tejtermelő tehenészetek is főként Nyugat-Dunántúlon koncentrálódtak, azóta kiterjedtek az országban, jelenleg Békés megyében a legkoncentráltabb a tejtermelés. A koncentráció napjainkban a háztáji gazdaságokban is végbemegy. A tehéntartók száma például stagnál vagy csökken, de egyre többen tartanak hathét tehenet. Ugyanakkor a nagyüzemekben lezajlott koncentrációval egyidejűleg hazánkban is megnőtt a mező- gazdasági kistermelők száma, részesedésük a termelésből 30 százalékos, de a hazai élelmiszerellátás, önellátás mintegy 50 százalékát adják, és besegítenek az exportba. A háztáji és kisegítő gazdaságokban napjainkban lezajló koncentráció törvényszerű és hasznos, sajnos az eszközellátottságuk nem tart ezzel lépést. Ez a háztáji kor/zerűsödésével járó koncentráció kétségtelenül konzerválja a kisüzemi termelést, de a felmérés szerint az ezredfordulóig ez a folyamat szükséges és hasznos, tekintve hogy az így előállított értéket nem nélkülözheti a magyar gazdaság. — Rné — Forgácsolók kéz a kézben Vajon fel lehetne-e fűzni az egyéni érdekeket az anyagi ösztönzés olyan szálára, amelyen csoportérdekké rendeződnének? Az Egyesült Izzó pécsi vákuumtechnikai gépgyárában erre vállalkoztak. Újszerű csoportpremizálás a Sopianában Tizenkét százalékkal emelkedtek a teljesítmények A forgácsolók nagyon is magányosak. A lilliméterekre, a mikronokra figyelnek, s nem egymásra, legkevésbé arra, hogy a tegnap belépett fiatal szaki rossz kést fogott be vagy idejét vesztegetve mérőeszközökért szaladgál, s közben harmadával, negyedével kevesebbet visz haza a borítékban. A munka természetéből adódik ez. A forgácsolónak a saját, egyénileg nagyon is jól mérhető, zsebremenő teljesítményére kell folytonosan ügyelnie, nincs ideje jó tapasztalatait megosztani, saját szerszámait kikölcsönözni másoknak. A törődés hiánya Vajon, fel lehetne-e fűzni az egyéni érdekeket az anyagi ösztönzés olyan szálára, amelyen csoportérdekké rendeződnének? Az Egyesült Izzó pécsi vákuumtechnikai gépgyárában erre vállalkoztak. A kétszáz fős forgácsolóüzemből egyetlen év alatt száztízen léptek ki, betanítottak és szakmunkások, zömében fiatalok. Az elmúlt évben maguk a gyáriak, de a budapesti anya- vállalat munkalélektani osztálya is végzett hangulatfelmérést a forgácsolók körében. Túl a kereseti gondokon, az anyag- és szerszámellátás akadozásán, a fiatalok elsősorban a törődés hiányát vetették fel. Mit tesz itt a törődés? Ecseteltük már, a forgácsolóknál a munka természetéből adódóan ki-ki a saját munkadarabjával és teljesítményével van elfoglalva, szekrényében magának gyűjti be a várható feladatokhoz méretezve a különböző késeket, tokmányo- kat, mérőeszközöket, hogy azok mindig kéznél legyenek. Áki öttíz évet eltöltött a szakmában, páholyban érezheti magát. De mikorra kerülnek páholyba a tanulók, a fiatal szakmunkások? Egy százalékért harminc forint Ők sok-sok szakmai problémával érkeznek a gyárba, s természetesen nem kész emberek. Ha az idősebb szakik nem nyúlnak a hónuk alá, időről időre nem kísérik figyelemmel munkájukat, nem segítik a legjobb fogások megmutatásával, esetenként saját szerszámaikkal, akkor a fiatalok kínlódva és keveset teljesítenek, keveset keresnek, előbb-utóbb elkedvetlenednek és kalapot emelnek. Közös érdekeltségre és szemléletváltozásra van tehát szükség. Már a hangulatfelmérés során is élesen felvetődött, túl sok — 40—50 — ember tartozik egy-egy művezetőhöz. Ennyi ember szakmai gondjával, ügyes-bajos dolgával képtelen a művezető foglalkozni. Ezért első lépésként a múlt év végén növelték a művezetők számát, ma egy-egy művezetőre átlagban 25 forgácsoló jut. Ezzel együtt kezdetben — kísérleti jelleggel — három, később, ez év elején 18 munkacsoportot hoztak létre, 7—12 fős, átlagban 9 fős csoportokat. Az önkéntes alapon verbuválódó csoportokban egyaránt találunk szakmunkásokat és betanulókat, idősebbeket és fiatalokat. A kikötés csak az volt, a csoportok harmada-fele fiatal legyen. Minden munkacsoportra induló teljesítményt, ha tetszik, csoportnormát állapítottak meg. Ez úgy jött össze, hogy minden csoportban összeadták az egyéni, a képesítéstől és a szakmában eltöltött időtől függő normákat. És most jön a pénz. A vállalat kilátásba helyezte, amennyiben a csoport havi teljesítménye 1 százalékkal nő, akkor minden dolgozó — természetesen egyéni teljesítményéért is megkapva a bért — 30 forint prémiumban részesül. Amennyiben 10 százalékos a teljesítménynövekedés, akkor már fejenként 300 forint. A vállalat összesen havi 40 ezer forint prémiumot irányzott elő a forgácsolóknak, ami — természetesen megfelelő teljesítményt feltételezve mögötte — átlagban 1 forintos órabéremelésnek felel meg. Ez már kellő húzóerőt jelenthet. Az idősebb szakik segítenek A forgácsolóknál bevezetett csoportos prémiumrendszer eredményei, amint azt dr. Keszthelyi József üzemgazdasági vezető tanúsítja, máris jelentkeznek. Kezdjük azzal, a munkát a csoportvezető osztja szét (a csoportvezetésért pólékot kap), ő jelöli ki, ki alkalmas a bonyolultabb munkára, kinek kell csak, mondjuk, nagyolnia. A feladatok így testre szabottak. Ezzel együtt tehermentesült a művezető, aki most többet tud szakmai kérdésekkel foglalkozni, azzal, ami a hivatása. A jelek szerint a csoportokban most már többet törődnek egymással, az idősebbek segítik a fiatalokat. Ezt bizonyítják a teljesítmények is: a forgácsolóban az év első két hónapjában 12 százalékkal emelkedett a teljesítmény. Miközben nőtt a produktív idő, jelentősen csökkent a túlórák száma. A korábbi havi 2400 óráról havi 300 órára! Mérséklődött a fluktuáció is, jóllehet, erről majd hosszabb távon lehet érdemlegesen nyilatkozni. A munkacsoportok prémiuma természetesen nem egyforma, a jobb brigádok havi 4—5 ezer forinton osztozkodnak — a prémiumot egyébként a csoportvezető, a művezető és a szakszervezeti bizalmi közös egyetértésben osztja el —, más brigádok egyelőre csak kevés prémiumban részesülnek. A lehetőség természetesen mindenkinek egyformán adott. Olyannyirc, hogy például most a betanítottak is havonta rendszeresen kaphatnak prémiumot, nem esetenként, mint korábban. A csoportnormákat egyébként — a csoport mindenkori adottságainak megfelelően — negyedévenként rugalmasan lehet változtatni, szigorítani, lazítani. Miklósvári Zoltán
