Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)

1978-04-25 / 113. szám

A Dunántúlt Tlgplö 1978. április 25., kedd HÍREK 1978. ÁPRILIS KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MÁRK nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.38 — nyug- szik 18.37 órakor. A Hold kél 21.33 — nyugszik 6.21 órakor. Eugéne Delacroix S záznyolcvan évvel ez­előtt, 1798. április 25- én született — és 65 éves korában, 1863-ban halt meg — Eugéne Delacroix francia lestő és grafikus- művész, a romantikus mozgalom vezéralakja, a modern festészet egyik út­törő mestere. Művészi fejlődésére leg­nagyobb hatással a pári­zsi Louvre-ban végzett ta­nulmányai voltak. Itt első­sorban Rubens és Vero­nese műveit másolta. Klasszikus alkotások ha­tása érződik első jelenté­kenyebb művén (Római nők áldozatkészsége, 1818). 1822-ben állította ki Dante bárkája című festményét, amely a ro­mantikus mozgalom vezér­alakjává avatta. S való­ban, a romantika művé­szeti nézeteit, világképét sűrítve nyújtja ez az al­kotás: a szenvedélyes fe­szültség, a drámai effek­tusokra törő festésmód és méltóság a legjellemzőbb vonásai e korai fő művé­nek. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Derby a kastélyban (este 7 óra) Törzs­bérlet. Kamaraszínház: Pinokkió (dél­után 3 óra) Bernarda Álba háza (este fél 8 óra) Katona­bérlet. HANGVERSEN V Liszt-terem: Bach: János-pas- sió. Közreműködik a Zenemű­vészeti Főiskola Pécsi Tagoza­tának Zenekara. Vezényel: An tál György. ,,A” bérlet IX. hangversenye (19.30 óra) MOZI Park: Holtbiztos tipp (4, 6, 8) Petőfi: Az éjszaka a betyáro­ké (n4) A választ csak a szél ismeri (nő) POTE filmklub (n8) Kossuth: A vadon kiáltása (10, 12, 2, 4) Keserű csoko­ládé (6, n9) Tanárképző Főiskola: A Scot­land Yard vendége (6, f8) Fekete Gyémánt: Csak egy asszony ... (6) Jószerencsét: A fekete kalóz (4, 6.) Rá­kóczi: Véres föld (5, 7) Má­jus 1.: Közös bűn (fő) Boly: Volt egyszer egy vadnyugat (7) Harkány: Riasztólövés (7) Komló: Május 1.: A pillanat éífibere (f5, f7) Komló, Zrínyi: Ruszalka meséje (4) A zsoldos­katona (6, 8) Mohács: Kaland a szigeten (6) Dübörgő csend (8) Pécsvárad: Pillangó (7) Sásd: A néma dosszié (7) Sellye: A csillagszemű (8) Siklós: A fiatalság elixir je (5, 7) Szigetvár: Cirkusz a cirkusz­ban (6) Hannibál tanár úr (8) Várható időjárás kedd estig: nappali gomolyfelhő-képződés, szórványosan kialakuló zápor­ral, zivatarral. Mérsékelt, vál­tozó irányú szél. Éjszakai hő­mérséklet: 2—7, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 17—22 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: eleinte főként nap­pali felhőképződés, száraz idő. Később változóan felhős idő, .zivatarral. A hőmérséklet átme­netileg csökken. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet plusz 4—plusz 9 fok között, legmagasabb nappali hőmér­séklet: 17—22 fok között. Je­lentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország te­rületének 10 százalékán vár­ható. A Budapesti Műszaki Egyetem acélszerkezetek tanszékén laboratóriumi vizsgálato­kat végeznek a könnyűszerkezetes építési kormányprogram jegyében. Tizennégy, különböző típusú csarnok egy-egy acél keretszerkezetét különleges berendezések­kel „vallatják”. Az országban egyedülálló mérőberendezés a hó- és szélnyomás hatásán kívül a csarnok többi tartóelemének a merevségre gyakorolt befolyását is vizsgálja és értékeli. A nagyszabású méréssorozat célja olyan méretezési eljá­rás kidolgozása, amelynek alkalmazásával a könnyűszerkezetes csarnokok keve­sebb acél felhasználásával építhetők fel. Előadói konferencia Bocz József, a megyei párt-vb tagja, az MSZMP Baranya megyei Bizottsá­gának titkára tartott teg­nap délután előadást Pé­csett a városi tanács dísz­termében a tavaszi béke­barátsági hónapra készülő HNF-propagandisták ré­szére, aktuális politikai kérdésekről. A HNF Bara­nya megyei Bizottsága ál­tal rendezett konferencián részt vett Halas Ilona, a HNF Baranya megyei Bi­zottságának titkárhelyet­tese. ♦ — Négy film megtekin­tése szerepelt a Baranya megyei Tanács egészség- ügyi és szociálpolitikai bi­zottsága cigányügyi albi­zottságának tegnapi ülé­sén a napirenden. A Kos­suth Klubmoziban az albi­zottság tagjainak levetí­tették a cigánylakossággal foglalkozó Cséplő Gyuri, Faluvégi házak, Mit csi­nálnak a cigánygyerekek? és a Nekem az élet tet­szik című filmeket. — Propagandista-kép­zés. Baranya és Tolna megyei KISZ-szervezetek propagandista fiataljainak hathetes képzése kezdő­dött tegnap Pécsett, a Tar Imre KISZ-vezetőképző is­kolán. Az elméleti-gyakor­lati felkészítés célja, hogy a propagandista-készsé­gek gyakorlásával ered­ményesebben tevékeny­kedhessenek majd a KISZ- szervezetekben. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye- letek gyermekbelbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet: Pécsbányatelep. Baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Koponya- és agysérülé­sek: Idegsebészet. Felnőtt fül- orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-éLET telefonszolgálat hí­vószáma 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: I. kér. Pécs-Vasas II., Beth­len Gábor u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár. II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógy­szertár. III. kér. Pécs, Veress E. u. 2. sz. 10/7. sz. gyógyszer- tár. — „Száz kívánságát teljesítjük” címmel szóró­lapot jelentetett meg tíz­ezer példányban a Pécsi Szogáltatóipari Vállalat. A négyoldalas ismertetőben a lakossági szolgáltatás fajtáit, helyszíneit, a tele­fonszámokat közlik. 04-05-07 Figyelmetlenül vezette sze­mélygépkocsiját Nagy Sándor 19 éves dunaújvárosi lakos vasárnap és Szalánta belterü­letén az árokba hajtott. A ve­zető súlyosan, három utasa könnyebben megsérült. Az ügy­ben vizsgálat folyik. * Három ember halálát és há­rom sérülést okozott az ittas vezetés vasárnap este Baranya- jenő és Baranyaszentgyörgy kö­zött. Almási István 40 éves sásdi lakos ittasan vezette sze­mélygépkocsiját, s egy jobbra ívélő kenyaiban áttért az út bal oldalára. Itt elütötte a vele azonos irányban, gyalogosan haladó Orsós István 30 éves, Orsós Istvánné 26 éves, Orsós László 4 éves, Orsós Margit 10 éves, Orsós Magdolna 8 éves és Búzás Julianna 50 éves ba- ranyajenői lakosokat. Orsós, Orsósné és a négyéves László a helyszínen életüket vesztet­ték, Búzás Julianna súlyosan, a másik két qyermek könnyeb­ben sérült meg. Almási ellen eljárást indítottak. * Ugyancsak ittasan vezette gépkocsiját Mátyás Lajos, 30 éves kővágószöllősi lakos. Hét­főn reggel 8 órakor Kacsóta belterületén a kormány mel­lett elaludt és az árokba bo­rult. Mátyás Lajost súlyos sérü­lésekkel szállították kórházba. * Tűz ütött ki — eddig isme­retlen okból — hétfőn délelőtt Mecsekszentkút térségében, egy fenyőcsemetésben. A ki­gyulladt csemetés három és fél hektár területen leégett, a keletkezett kár 15 ezer forint. A tüzet a pécsi és komlói tűz­oltók fékezték meg. Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 1506 gépkocsit adott át a Merkúr új tulajdo­nosaiknak. Ebből legtöbbet, 777-et Skoda 105 S típusból adtak ki. A gépkocsik előjegy­zési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 13 655, Trabant Limousine (Győr) 4885, Trabant Li­mousine Speciál (Budapest) 19 021, Trabant Limousine Spe­ciál (Győr) 9698, Trabant Li­mousine Hycomat 6855, Trabant Combi (Budapest) 2984, Tra­bant Combi (Győr) 886, Wart­burg Limousine 9608, Wartburg de Luxe 10 532, Wartburg de Luxe tolótetős 3129, Wartburg Limousine tolótetős 2338, Wart­burg Tourist 3268, Skoda 105 S (Budapest) 90 650, Skoda 120 L (Budapest) 543, Skoda 120 L (Debrecen) 535, Skoda 120 L (Győr) 583, Polski Fiat 1500 12 830, Polski Fiat 126 9820, Zaporozsec 26 215, Zsiguli (Bu­dapest) 93 624, Zsiguli (Deb­recen) 44 655, Zsiguli Combi 11 504, Zsiguli 1500 12 076, Zsi­guli 21011 (Budapest) 9035, Zsiguli 21011 (Debrecen) 5154, Dácia 10 196, Moszkvics 2140 2855. ♦ — Megváltozott az idő­pontja egy kiállítás meg­nyitásának. A Pécsváradi Járási Művelődési Köz­pontban a pécsi járás te­rületén működő öntevé­keny művészek — fafara­gók, díszítőművészek, fotó­sok — kiállításának meg­nyitása április 27-én lesz; a bemutatót május 6-ig tekinthetik meg az érdek­lődők. — Gyűjtik a tyúkhúrt. Baranya megye vizenyős, nyirkos részein elkezdték a gyógynövénygyűjtők a tyúkhúr szedését. A nö­vény föld feletti részéből vese- és epeműködést se­gítő gyógyszer készül. — „Szépség, jólápolt- ság házilag” — címmel kozmetikai bemutatóval egybekötött tanácsadás lesz csütörtökön délután a HNF Pécs városi Bizott­ságának Geisler Eta utca 16. szám alatti székházá­ban. A bemutatót a HNF városi bizottságának nő­bizottsága rendezi. — Több lakás Mohá­cson. A helyi tanács a Tolna megyei Állami Épí­tőipari Vállalattal 80 la­kás kivitelezésére kötött szerződést. A munkák ez évben kezdődnek. A la­kásátadás tervezett üteme 1979 negyedik, illetve 1980 első negyedéve. További 24, célcsoportos beruhá­zásban épülő lakás kivi­telezője a Mohácsi Építő­ipari Szövetkezet, amely a munkálatokat még az idén megkezdi és 1980-ra befejezi. — Szép magyar be­széd. A Kazinczy Ferenc szép magyar beszéd ver­senyen, melynek döntőjét Győrben rendezték meg április 21—22—23-án, pé­csi siker is született. Fo­dor Sára, a Pécsi Keres­kedelmi és Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző In­tézet tanulója elnyerte a KISZ Központi Bizottság különdíját. — Diákcsere. 20 lengyel egyetemista érkezik a nyá­ron Bydgoszczból a Ta­nárképző Főiskola építő­táborába és ugyanennyi pécsi főiskolás utazik Len­gyelországba. Erről kötött megállapodást az észak­lengyelországi városban a tanárképző főiskola két­tagú küldöttsége. Tejtermelési díjak Kiemelkedő eredményt ért el az 1977. évi orszá­gos tejtermelési verseny­ben két Baranya megyei gazdaság. A Holstein— Friz keresztezésből szár­mazó tehénállománnyal versenyző üzemek közül a Szigetvári Állami Gazda­ság második díjat kapott, valamint 80 000 forint pénzjutalmat. A másik ka­tegóriában, az árutej mennyiségét legjobban növelő gazdaságok verse­nyében szintén második díjat s az ezzel járó hat­vanezer forint pénzjutal­mat a kátolyi Új. Élet Ter­melőszövetkezet kapta. A díjakat Budapesten Ván- csa Jenő mezőgazda- sági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes adta át. ♦ — Nővérszállás Sziget­váron. Egy régi épületből nővérszállót alakít ki mint­egy 100 000 forintért a Szigetvári Városgazdálko­dási Vállalat. A 30 sze­mélyes szálló április vé­gén készül el. — Pályázati siker. A Budapesti Vegyiművek or­szágos pályázatot hirdetett meg az általa gyártott műtrágyák és növényvédő­szerek üzemi alkalmazá­sára. A most zárult pá­lyázaton Fári János, a Szigetvári Agrokémiai Tár­sulás szakembere és Joó József, a Szentlőrinci Ál­lami Gazdaság szakembe­re első díjat, Jánossy Ba- lázsné, a Szigetvári Ál­lami Gazdaság szakembe­re második díjat nyert. — Tájékoztatást tartott tegnap a Baranya megyei Mezőgazdasági Termelő- szövetkezetek Szövetsége a termelőszövetkezeti el­nökök, párttitkárok és jog­tanácsosok részére, amely­nek témája a szövetkezeti belső szabályzatok, a munkaügyi szabályzat és a szervezeti és működési szabályzat elkészítése volt. Előadók voltak a TOT ré­széről: dr. Pongrácz Ala­dár főosztályvezető és dr. Sárai György főosztályve­zető, a szabályzatminták alkotói. ♦ Útlezárás A Pécsi Ingatlankezelő Vál­lalat közli, hogy 1973. április 26-tól 1978. május 10-ig a Lég- szeszgyár u. 36. számtól (DE- DÁSZ számítóközpont) a Déli ipari út becsatlakozásáig csa­tornaépítési munkák miatt az átmenő forgalom elől lezárják. Célfuvarral az alább telephe­lyek megközelíthetők a vasúti átjáró felől. Pincegazdaság, Idegenforgalmi Hivatal, Gáz­mű, XIV. AFIT, OMF, DÉDASZ. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÜS0RflE30l_ RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Marx és Engels. I. rész. 8.57: Barokk muzsika. 10.05: Iskola­rádió. 10.20: Szárazon és vizen. 10.35: Menotti: Amelia bálba megy- Egyfelvonásos opera. 11.29: Fúvós­zene. 11.40: A Balogh család. 12.35: Melódiákoktól. Közben: 13.10: Tör­vénykönyv. 13.25: A Melódiákoktól folytatása. 14.03: Egy göcseji nóta­fa. Horváth Ferenc. 14.13: Terülj, terülj asztalkám. Meseopera. 14.47: Éneklő Ifjúság. 15.10: Horváth László (klarinét) felvételeiből. 15.44: Ma­gyarán szólva . . . 16.05: Harsan a kürtszó. 16.35: Kórusok magyar köl­tők verseire. 17.07: Fiatalok stúdió­ja. 17.57: Mai könyvajánlatunk. 18.00: A Szabó család. 18.27: Hall­gatóink figyelmébe. 19.15: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 19.49: Az utolsó mohikánok. Riport. 20.19: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt Huszti Péter. 21.05: Húszas stúdió. 22.?0: A Lipcsei Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: 22.57: Meditáció — a csapatmun­káról. 23.07: A hang versenyköz vetí­tés folytatása. 0.10: Máté Péter tánc­dalaiból. PETŐFI RADIO 8.05: Dalok a Dühös Múzsa c. hanglemezről. 8.20: Benda László vietnami útijegyzete. I. rész. 8.33: Zenés játékokból. 9.24: Monológ. 9.30: A ruha teszi az embert. Rá­diójáték. 10.00: A zene hullámhosz- szán. 11.55: Látószög. 12.00: Népi zene. 12.33: Arcképek a bolgár iro­dalomból. 12.50: Magyar előadómű­vészek Haydn-felvételeiből. 13.28: Barkácsolóknak. 13.33: Schumann négykezes zongoradarabjaiból. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: A Lokomo­tív GT együttes felvételeiből. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Valahol Dé­len. Részletek Kemény Egon—Erdődi János operettjéből. 19.14: Vélemé­nyem szerint. Nemes György írása. 19.30: Csak fiataloknak. 20.33: Min­denki Könyvtára. 21.03: Népzeneked­velőknek. 21.33: Barangolás régi hanglemezek között. 21.55: Barátság slágerexpressz. 22.33: Tíz perc kül­politika. 22.43: Nóták. 23.30: Ope­rettrészletek. HARMADIK MŰSOR 14.04: Zenekari muzsika. Közben: 14.59: Hó-szobor. Összeállítás mo­dern olasz írók műveiből. 15.23: A zenekari muzsika c. műsor folytatása. 16.03: Mindenki iskolája. 16.33: Operarészletek. 17.27: Nemzetközi magazin. 17.57: A világgazdaság hí­rei. 18.02: Mindenki zeneiskolája. 18.50: Bruch: g-moll hegedűverseny. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Ránki Dezső zongoraestje. Közben: kb. 20.30: Hajdú Zoltán útépítő mérnök­kel beszélget Erdős Agnes. Kb. 20.50: A hangversenyközvetítés folytatása, kb. 21.30: Petrovics Emil: Bűn és bűnhődés. Kb. 22.30: Dzsesszfelvé- telekből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kíván­ságok. 17.30: Beszélgetés állami­díjasokkal. Somogyvári Valéria mű­sora. 17.45: Rivaldafényben... Be­mutatjuk Albert Miklóst, a Pécsi Nemzeti Színház magánénekesét. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: A Smokie együttes slágerei. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Dzso Maracsics énekel. — Nyolca­dikosok. Filákovity Branko riportja. — A nemzetiségi óvónők énekkara énekel. Vezényel: Pávics György. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Elmondom a kongresszuson. Reil József riportja. — Önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.54: Tévétorna (sz. — ism.) 10.00: Énekeljünk együtt. Kiöntött a Tisza. 10.05: Magyar nyelv és irodalom (ált. isk. 2. o.) 11.05: Kémia tudománya és oktatása. Továbbképzés kémiata­nároknak. Termokémia. 12.05: Föld­rajz (ált. isk. 5. o.) Jugoszlávia. 14.45: Énekeljünk együttl (Ism.). 15.55: Földrajz (ism.). 16.28: Hírek. 16.35: Közös erővel. — Az OKBT filmje. 16.50: Tízen Túliak Társasá­ga. 17.30: Mindenki iskolája. 14. Fi­zika. 18.00: Reklámműsor. 18.05: 11. Matematika. 18.35: Leningrádi séta. A város, ahol élünk. Szovjet dokumentumfilm (sz.). A Horizont szerkesztőség műsora. 19.00: Reklám­műsor. 19.1 Ö: Esti mese. 19.20: Té­vétorna (sz.). 19.30: Tv-Hiradó. 20.00: Autók és emberek. Francia filmsorozat. VI/3. rész: Az autó hadba vonul. 20.45: Emma. — Ma­gyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. VI/3. rész (sz.). 21.30: Színházi al­bum. 22.30: Tv-Hiradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Korok, versek. József Attila: Flóra. 20.40: Rohan az idő. — Ked­velt dallamok. IV. rész (ism. — sz.). 21.00: Tv-Hiradó 2. 21.20: Reklám­műsor. 21.30: Eltelt egy nap. Ma­gyarul beszélő szovjet film. IUGOSZLÁV TV 16.40: Magyar nyelvű tv-napló. 17.00: Úttörő tv-stúdió. 17.45: Tudó­sítás a Macedón kommunisták kong­resszusáról. 18.15: Olvasmány. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Aktualitások — belpolitika. 20.50: Akciók. Munkavédelem. 21.00: He­mingway művei nyomán: A Kili­mandzsáró hava — amerikai játék­film. 23.10: A Horvátországi KSZ, a Crna Gora-i KSZ, a Macedón KSZ kongresszusainak krónikája. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Rövidfilm. 19.00: . . . nyomá­ban — dekumentumfilmsorozat. 20.00: Poldark — filmsorozat. 20.55: Hu­szonnégy óra. 24.15: Tudományos műsor. 22.00: M. Krleza: Aretej — dráma. I. rész. Hazánkba érkezett a Jemeni Nemzeti Front Egyesített Politikai Szerve­zetének pártmunkáskül­döttsége Salem Gubran- nak, a Központi Bizottság tagjának vezetésével, A delegáció az MSZMP ta­pasztalatait tanulmányozza a mezőgazdaság szerve­zésében, pártirányításban. * Erdei Lászlóné, a MNOT elnöke, a szocialista or­szágok nőmozgalmi veze­tőinek tanácskozására Havannába utazott. * Április 24-e — a DÍVSZ javaslatára — nemzetközi ifjúsági szolidaritási nap. Földünk haladó gondol­kodású fiataljainak mil­liói ebből az alkalomból újabb szolidaritási de­monstrációkkal és más megmozdulásokkal támo­gatják a szabadságukért, nemzeti függetlenségükért és felemelkedésükért küz­dő népek harcát — hang­zott el a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség budapesti székházában hétfőn megtartott sajtó- konferencián. Ezen a vi­lág ma is nehéz sorban élő nemzeteinek képvise­lői találkoztak az újság­írókkal, s szóltak népük, ifjúságuk küzdelmes nap­jairól. * Pullai Árpád közleke­dés- és postaügyi minisz­ter — Rudolf Schulze miniszterelnök-helyettes, postaügyi és távközlési mi­niszter és Otto Arndt köz­lekedési miniszter meghí­vására — hétfőn hivata­los baráti látogatásra a Német Demokratikus Köz­társaság fővárosába, Ber­linbe utazott. Lapzárta A bolgár fővárosban hétfőn megnyílt a Varsói Szerződés tagállamai kül­ügyminiszteri bizottságá­nak tanácskozása. A ta­nácskozáson részt vesz: Petr Mladenov, a Bolgár Népköztársaság, Bohuslav Chnoupek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Emil Wojtaszek, a Lengyel Népköztársaság, Púja Fri­gyes, a Magyar Népköz- társaság, Oskar Fischer, a Német Demokratikus Köz­társaság, Stefan Andrei, a Román Szocialista Köztár­saság és Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügymi­nisztere. * Aldo Moro hitelesnek látszó, hétfői dátumot vi­selő kézírásos levelét jut­tatták el a terroristák hét­főn a Vita Sera című, kis példányszámban megjele­nő római laphoz. „Már csak másodpercek vannak hátra”, írja benne a ke­reszténydemokrata veze­tő, aki Benigno Zaccag- ninihez, a keresztényde­mokrata párt főtitkárához és a párt egész vezetősé­géhez címezte írását. El­ítéli benne a keresztény- demokrata vezetőket, ami­ért visszautasítják a poli­tikai tárgyalásokat a ter­roristákkal és — mint írja — „megkerülik ez igazi politikai problémát". Ugyanis, mint állítja, nem emberiességről, könyörü- letről kell beszélni, ha­nem „hadifogolycseréről”. A miniszterelnökség rö­viddel később kiadott közleményben megerősí­tette: „A kormány nem tárgyal a Vörös brigádok­kal Moro szabadonenge- dése érdekében”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom