Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)

1978-04-03 / 92. szám

1978. április 3., hétfő Dünantmt napló 3 Állami Díjat kapott a Kandó Kálmán brigád Tizenkét megilletődött munkás Tudták, hogy Állami Díjra terjesztették őket fel, a szocia­lista brigádmozgalomban már minden címet elnyertek, 17 al­kalommal tüntették ki őket a különböző fokozatokkal, egy­szer az MSZMP KB kongresz- szusi oklevelét, háromszor a „Vállalat kiváló brigádja” cí­met, az elmúlt évben pedig a „Magyar Népköztársaság ki­váló brigádja" címet is meg­kapták. Most hallgatunk, szá­mukra olyan hihetetlennek tű­nik az egész. Itt jártak már a rádiótól, pesti újságoktól, elfogódottságukat azonban még nem tudták levetkőzni. Én meg azért hallgatok, mert mi­előtt kijöttem a Pécsi Hőerő­műbe, elolvasom régebbi írá­saimat a Kandó Kálmán bri­gádról (harmadszor találko­zunk most), azt hittem majd nyomon tudom követni, hogy a tizenkét munkás milyen lát­ványos utat járt be, amíg a mostani csúcsra eljutott. Hat esztendeje is, három éve is szorgalmasan dolgoztak, sza­bad idejükben tanultak, tár­sadalmi munkát végeztek is­kolákban, óvodákban. Igaz, minden alkalommal kiderült, hogy kicsit több szabad ide­jüket töltötték a gyárvárosi is­kolában, néhányon megint új szakmát szereztek, gyarapodik a brigádban a technikusi ok­levéllel rendelkezők száma, a brigád családi estjein egyre jobban barátokká formálód­nak. Megszeppentek, zavartak. Ez lenne hát a hétköznapi for­radalmi tett? Magam is a rendkívülit kutatom. Persze, a heroikus tettek, a szinte hihe­tetlen munkateljesímények, a gigászi építkezések hőseinek történetén nevelkedtünk vala­mennyien, nehezen tudjuk fel­fogni, hogy a ma rendkívüli tettei kevésbé látványosak, vi­szont sokkal nagyobb kitartást, erőt, észt és áldozatkészséget követelnek. A „Kandó Kálmán" brigád például 1977-ben 1805 óra társadalmi munkát vég­zett. Mindannyian 19 napot dolgoztak a gyárvárosi iskolá­ban, öt tanterem világítását korszerűsítették. Természetes fényhatást szeretnének a tan­termekben, ahol nagyobb a fény, vidámabb, levegősebb minden... Nem ám saját gyermekeiknek csinálják, ők nem segítőkész kedves apukák.., Munkahelyükön is azt sze­retnék, ha minden munkahely világos lenne, ahol fény van, ott rendet kell tartani, ott ren­desen kell dolgozni, a színes gépek jobb kedvre derítik a munkásokat. Emlékszem a régi erőmű karbantartó műhelyére is: fe­kete, kopott satupadok, olajos satukra könyökölve majszolták a munkások a zsíroskenyeret. Egy hosszú bádogvályúban le­hetett kezet mosni. Itt barna csempével kirakott a mosdó, fényes, tiszta tapétával leta­kart asztal mellett beszélge­tünk, a műhely egyik fala üvegből van, a dísznövények tucatjai pompáznak a műhely­ben, két akváriumban vidáman úszkálnak a díszhalak, a satu­padok zöldre festettek ... Fo­tóriporter barátom is ezt az otthoni hangulatot árasztó mű­helyt szeretné megörökíteni, talán még a kávézó sarok is ott lesz a képen. Fürj Zoltán brigádvezető összeszedte köz­ben a brigádot: Bittér And­rás, Botos Mihály, Csordás Mi­hály, Katona János, Kára György, Kovács Ferenc, Kovács József, Lengyel László, Bozsá- novics János, Laisz Pál, Muth Ferenc Állami Díjas munká­sok kicsit megilletődötten áll­nak a fényképezőgép előtt. A brigádnaplót forgatom, jó néhányuknak a szakképzett­ség rovatból kilóg a felsoro­lás: három-négy szakma nem újdonság ebben a brigádban. Van, aki 9 szakképzettséget adó tanfolyamot és iskolát vég­zett. Katona János például májusban üzemmérnöki diplo­mát szerez, négyen már tech­nikusok, kilencen elvégezték a marxizmus—leninizmus esti középiskolát, Kora György és Kovács Ferenc pedig a 3 éves tagozatra járnak. Hatan párt­tagok, hárman munkásőr- parancsnokok... Vakítóan süt a márciusi dél­előtti napfény az erőműben, a szénszállító-szalagház éles ár­nyékot vet a hőerőmű fő csar­nokán. 70 hektárnyi terület, sok száz munkahely. A Kandó Kálmán-briqád munkáján mú­lik, hogy üzemel ez a hatal­mas energiatermelő bázis. Csaknem húszesztendős, sok berendezése bizony már nem a legkorszerűbb, komolyabb, az áramtermelést akadályozó üzemzavar azonban még nem volt. A villamos berendezések többségét úgy kellett kicserél­ni, hogy az egész technikai berendezés eredeti céljának megfelelően üzemeljen tovább­ra is. Az erőmű a két évtized alatt rég kinőtte gyermekbe­tegségeit, amolyan igazi újí­tást itt már nehéz kitalálni, a brigád most is itt dolgozó tag­jai azonban mégis 77 olyan újítást adtak be, amelyből 50 hasznosítható volt, s amely mintegy 7 milliós megtakarí­tást eredményezett. Kérem, hogy vigyenek ki, mutassák meg az utóbbi évek legnagyobb munkáit. Szívesen megteszik, de hát hány napom is van erre? Háromezer vil­lanymotor, az automatikák, sok ezer közvilágítási lám­pa... Az udvari széntéren esz­tendőkig bukdácsoltak a dó­zerok: a világítótestek szem- kápráztatóan vakítottak, vagy szemmeresztően árnyékban hagyták a szénkupacokat. A Kandó Kálmán brigád árnyék- és káprázatmentes világítást tervezett és csinált. Munkájuk többségét ugyanis ők maguk tervezik is... A Parlamentben a szombati ünnepségen feleségeik is ott voltak (Kovács Ferenc a kato­nafiát vitte el), hazafele jutott arra is idő, hogy elmondják, miért is maradnak el annyit hazulról. A tizenkilenc 8 órás munkanap ugyanis sok fél­napból tevődik össze, persze az asszonyok mindig is meg­értették, hogy a társadalom­nak most nagy szüksége van az apró erőfeszítést kívánó, ke­vésbé látványos, szorgalmas munkára, a vezetékeken bab­ráló férjek ilyenkor egyáltalán nem tűnnek hősnek, ott a Par­lamentben azonban ők is, a Kandó Kálmán brigád munká­sai is talán egy pillanatig megértették, hogy a társada­lom mégis mennyire becsüli tetteiket. Hát persze, hogy megille- tődtek... Lombosi Jenő A történelem cselekvő részesei M egyei Pártbizottságunk tagjai legutóbbi ülésükön meghall­gatták az MSZMP Központi Bizottsága 1978. március 15-i határozatáról, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hely­zetéről, fejlesztésének feladatairól szóló tájékoztatót. Ez alkalommal érdemi vitát nem nyitottak a határozatból fa­kadó megyei feladatok megjelölése céljából, úgy döntöttek, hogy erre egy későbbi időben, körültekintő felkészülés után kerül majd sor. Ennek ellenére a határozat néhány fontos tanulságára kitért a megyei tanácskozás. Az egyik, melyet a pártbizottság ülésén kiemelten hangsúlyoztak; hogy a Központi Bizottság határozata a XI. pártkongresszus mér­céjével mérte a mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk helyzetét. A közeli jövőben több területen fogja a Központi Bizottság átte­kinteni, hogyan valósulnak meg a kongresszus határozatai. Ezt a feladatot a megyei pártbizottságok szintén elvégzik, rövidesen ná­lunk Baranya megyében is. Szükséges ez azért, hogy a két kong­resszus közötti időben minden fontos pártfórum áttekintse, hogy mit hajtottak végre a kongresszus, a pártértekezletek határozatai­ból, mire kell a jövőben nagyobb figyelmet fordítani. A mezőgazdaság területén a Központi Bizottság a következőket állapíthatta meg: „A XI. kongresszus kijelölte a követendő irányvonalat. Ennek megfelelően folytatjuk bevált agrár- és szövetkezet-politikánkat: továbbra is alapvető a mezőgazdaság szocialista nagyüzemi rend­szerének, az állami gazdaságoknak és a szövetkezeteknek a fej­lesztése, szocialista vonásaik erősítése; támogatjuk a háztáji és ki­segítő gazdaságokat termelési lehetőségeik minél teljesebb kiak­názásában, az új kapacitások létrehozásával egyidejűleg a meg­lévő, régi eszközök hasznosítására, a hagyományos módszerek al­kalmazására is törekszünk; erősítjük a termelési és az értékesítési biztonságot; fejlesztjük, együttesen alkalmazzuk az anyagi érde­keltséget és az erkölcsi ösztönzést; erősítjük a gazdaságok önálló­ságát; következetesen érvényesítjük a demokrácia, az önkéntesség és fokozatosság elvét; fenntartjuk a mezőgazdasági termelés álla­mi támogatását, megkülönböztetett figyelmet fordítunk a kedvezőt­len adottságú gazdaságok fejlesztésére." Ez a tömör megfogalmazás megerősíti mindazt, ami a mezőgaz­dasággal kapcsolatban a párt XI. kongresszusán is elhangzott: hogy folytatjuk bevált agrár- és szövetkezetpolitikánkat. Ennek ér­dekében azonban a gyakorlatban dolgozóknak sokat kell tenni még a jövőben, hogy a megfogalmazott helyes elvek valóra vál­janak. Újból megerősítést nyert, hogy mezőgazdasági termelésünk három fontos pilléren nyugszik. Ezek: az állami gazdaságok, a ter­melőszövetkezetek, a háztáji és kisegítő gazdaságok. Közös, jó munkájuk eredményeit összegezhette a Központi Bizottság határo­zata, amikor megállapította, hogy népünk életszínvonalának emel­kedésében nagy szerepe van a szocialista mezőgazdaságnak és az élelmiszeripárnak. Ezért szól a jelentés és a határozat elismerésse.l munkájukról. Ezek az elvek iránymutatóak a következő évek szá­mára, mind az országban, mind a megyénkben. A másik fontos tanulság, mely megyei pártbizottságunk ülésén szintén elhangzott, annak hangsúlyozása; a magyar mezőgaz­daság helyzetében történelmi jelentőségű fordulat, hogy létrejött és fejlődik a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság. A Központi Bi­zottság határozata ezt egész hazánk szocialista fejlődése szem­pontjából nagy jelentőségűnek jelölte meg. Ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy a Központi Bizottság vitájában megfogalmazódott; él és dolgozik hazánkban egy nemzedék, mely ennek a történelmi jelentőségű változásnak nem csak tanúja, hanem cselekvő részese volt. Történelmet formá­ló cselekedetet hajtottak ezek az emberek végre, amikor kezde­ményezői voltak a mezőgazdaság szocialista átszervezése megvaló­sításának. Volt, aki az agitációs szó erejével tette ezt, sokak ne­héz feladatot vállaltak, amikor a számtalan nehézséggel vajúdó gazdaságok irányítását, vezetését vállalták. A mezőgazdaság szo­cialista átszervezése lenini elvei személyükben is érvényesült. Fo­kozatosság? Igen fokozatosan nőttek fel vezetők, dolgozó parasz­tok a feladatokhoz, önkéntesség? Ezrek és ezrek vállalták ön­ként a kezdeményezést, majd az új módszerek elsajátítását, a kor­szerű követelményeknek megfelelő együttműködések, társulások, egyesülések útját. Demokratizmus? Nem volt könnyű megtanulni a termelőszövetkezeti demokrácia biztosítását, de ma már kiala­kultak azok a jó formák, melyek érvényesülésének szabad utat biz­tosítanak. A történelmi feladatot cselekvőén vállalók példáját magunk és az ifjabb nemzedék elé állítani különösen aktuális ezekben a na­pokban, amikor felszabadulásunk ünnepén visszatekintünk a meg­tett útra. Él közöttünk, velünk együtt egy nemzedék, mely az el­múlt három évtizedben valóban nem csak tanúja, hanem alakító­ja, formálója volt hazánk fejlődésének. Ok azok, akik most életük ötödik, vagy hatodik évtizedében járnak. Közülük kerültek ki a fel- szabadulás után a párt alapító tagjai, részt vettek a földosztásban, harcoltak a munkásosztály hatalmának megteremtéséért, küzdöttek az egységes munkáspárt létrejöttéért, soraikból választották az ál­lamosítás után az első munkásigazgatókat, szervezték a párt ifjú­sági mozgalmát, fegyvert fogtak a proletárdiktatúra védelmében, amikor azt az ellenforradalom fenyegette, tagjai voltak az első munkásőr egységeknek, — hogy csak néhányra utaljak. Van, mit tanulnunk tőlük. T öbbségükben még ma is erőben, egészségben rendszerünk támaszai, akikre mindig lehet számítani. Még nem fárad­tak, el, akkor sem, ha egyiküknek-másikuknak gyengébb is a szíve, elfullad a hangja. Közülük nem egy kapott éppen ezekben a napokban magas kitüntetést, néhányat mai, ün­nepi számunkban mutatunk be. A Központi Bizottság legutóbbi határozatának elismerő szavai úgy vélem vonatkoznak erre a ge­nerációra is, annak legkiválóbbjaira. Tavaszi pillanatképek Szokolai felv. — Mitzki Ervin

Next

/
Oldalképek
Tartalom