Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)

1978-04-18 / 106. szám

© Dunántúli napló 1978. április 18., kedd Ismerjük meg jogszabályainkat A gépjárművezetők egészségügyi r C letszinvonalunk emel- ^ kedésével egyre több a gépkocsi hazánkban, így egyre több olvasót érinte­nek a gépjárművezetők egészségi alkalmasságá­nak orvosi megállapításá­ról szóló jogszabályok. A gépjárművezetők egészségi alkalmasságá­nak orvosi megállapítá­sáról az 1/1976. (I. 16.) EüM. sz. rendelet, vala­mint az annak végrehajtá­sáról szóló 6/1976. (Eük. 3.) EüM. sz. utasítás, va­lamint az 1/1978. (I. 18.) KPM-BM. sz. együttes ren­delet rendelkezik. Az orvosi vizsgálat célja, egyrészt a vezető nem szen­ved-e olyan betegségben, testi vagy szellemi fogyatékosság­ban, amely őt a gépjármű ve­zetésére egészségi szempont­ból alkalmatlanná teszi; más­részt az, hogy a vizsgált sze­mély betegség, testi vagy ér­zékszervi fogyatékosság fenn­állása esetén is gépjárművet vezethet-e. Kezdés előtt A rendelkezések szerint a gépjárművezető jelölt — a gépjárművezetés tanulásának megkezdése előtt — előzetes egészségi alkalmassági vizsgá­laton, meghatározott esetek­ben pályaalkalmassági vizsgá­laton, a gépjárművezetői en­gedéllyel rendelkező személy pedig időszakos, illetőleg so- ronkívüli egészségi alkalmassá­gi vizsgálaton köteles az ille­tékes orvosnál megjelenni. Ott személyazonosságát hitelt ér­demlően igazolni, az előírt il­letékbélyeget leróni, vizsgálati űrlapját, illetve vezetői enge­délyét, egészségi állapotáról kezelőorvosa írásos vélemé­nyét átadni, és magát a szük­séges vizsgálatoknak alávetni köteles. Amennyiben az idő­szakos alkalmassági vizsgálat más egészségügyi szervnél tör­ténik, a gépjárművezető köte­les „egészségügyi törzslapját" az előző véleményező egész­ségügyi szervtől kikérni és a vizsgálatot végző orvosnak át­adni. Különböző alkalmassági sza­bályok alapján kell a jelöltet véleményezni az 1. csoportba: (a jogosítványban A és B be­tűjellel jelölt esetek), és a 2. csoportba (a jogosítványban C és D betűjellel jelölt ese­tek), illetve a megkülönbözte­tett jelzéssel ellátott gépkocsik vezetői és azok, akik gépjár­művezetői munkakörben dol­goznak (tartozó gépjárművek vezetésére irányuló kívánság esetén.) Előzetes orvosi vizsgálat csak annál a személynél végezhető el, aki a 16. életévét már be­töltötte. Időszakos orvosi vizs­gálaton a gépjárművezetői en­gedéllyel rendelkező személyek kötelesek megjelenni, az alkal­masságot véleményező orvos által a jogosítványban megje­lölt érvényességi idő lejárta előtt. Általában: — Az 1. csoportba tartozó gépjárművezetők közül az, aki az orvosi vizsgálat idején az 50. életévét nem töltötte be, 5 évenként; 50—65. életév kö­zött 3 évenként; 65. életév után 2 évenként. — A 2. csoportba tartozó gépjárművezetők közül az, aki az orvosi vizsgálat idején 45. életévét nem töltötte be 3 évenként; 45—60. életév között 2 évenként; a 60. életév be­töltése után 1 évenként köte­les orvosi vizsgálaton megje­lenni. Soron kívül Soron kívüli vizsgálatnak kö­teles a gépjárművezető magát alávetni, ha az egészségi al­kalmasság megállapítását vég­ző egészségügyi szerv az orvo­si vizsgálatra a fentieknél rö- videbb határidőt állapított meg vagy a vizsgálat elvé­alkalmasságának orvosi megállapításáról geztetésére a gépjárművezetőt felszólították, illetőleg, ha a gépjárművezetőnek eszmélet- vesztéssel járó rosszulléte vagy sérülése volt, továbbá, ha lá­tásélességében szemüveggel nem javítható rosszabbodás ál­lott be. A soronkívüli vizsgálat lefolytatása iránt meghatáro­zott esetekben a rendőrható­ság és. a munkáltató is köte­les intézkedni, ha az alkal­masságot kérdésessé tevő ál­lapot jut tudomására. (Pl.: Epilepszia, tudat-, egyensúly-, mozgásszervi- és beszédzavar, 6 hónapot meghaladó kereső- képtelenség, rokkantság meg­állapítása stb.) Az élet- és vagyonbiztonság fokozott védelme érdekében a jogszabály valamennyi orvos­nak kötelezővé teszi, ha gép- járművezetői engedéllyel ren­delkező betegnél olyan beteg­séget, állapotot észlel, amely gépjárművezetői alkalmasságát kérdésessé teszi, az illetékes szerven keresztül soronkívüli or­vosi vizsgálatot keli kezdemé­nyeznie. Az a gépjárművezető, aki egészségi állapotában olyan romlást észlel, amely — a fenti felsorolás szerint — gépjárművezetésre átmenetileg alkalmatlanná teheti vagy a gépjárművezetést befolyásol­hatja, köteles kezelőorvosának (körzeti, üzemi, szakrendelési orvosánál) vizsgálatra jelent­kezni. Az egészségi alkalmassági vizsgálaton felül pályaalkal­massági vizsgálatra kell külde­ni a 18. életévét méq be nem töltött, illetve 55. életévét már betöltött qépjárművezető-jelöl- tet, a 2. csoportba tartozó je­löltet vagy ha az előzetes al­kalmasság alapján az orvos szükségesnek tartja. Vezetői engedéllyel rendelkezők eseté­ben pályaalkalmassági vizsgá­lat szükséges rendőrségi, orvo­si döntés alapján, illetve a gépjárművezető vagy munkál­tatója kérelmére. A jogosultak Elsőfokon az egészségi al­kalmasságot az állandó lakó­hely, illetve a munkahely sze­rint kijelölt orvos, továbbá az Egészségügyi Minisztérium ál­tal kijelölt intézmények, a Fegyveres Erők és Testületek, a MÁV Egészségüqyi Szolgálat kijelölt orvosai véleményezik. Pécsett az állandó lakóhelytől függően a II. és III. kerületi Rendelőintézet munkaalkalmas­ság! szakrendelést végző szak­orvosok, továbbá a nagyobb üzemek üzemorvosainak jelen­tős része jogosult a gépjár­művezetők egészségi alkalmas­ságának orvosi megállapításá­ra. Másodfokon az orvosi vizs­gálatokat — általában — az Országos Orvosszakértői Inté­zet elsőfokú orvosi bizottságai (Pécsett: Munká.csy M. u. 19. alatt) végzik. A rendeletben meghatáro­zott testi fogyatékosság esetén, az előzetes és időszakos al­kalmasságot Szakértői Bizott­ságnak kell véleményeznie. Az orvosi vizsgálat során a szakmai irányelved betartásá­val, a legnagyobb körültekin­téssel, a közlekedés biztonsá­gának szem előtt tartásával kell eljárni. Az egészségi al­kalmasságot az egyéni adott­ságok figyelembevételével, minden esetben egyedi elbí­rálás alapján kell megállapí­tani, az egészségi állapottól függően feltételek és korláto­zások szabhatók meg. Alkal­masság esetén az orvos véle­ményét a vizsgálati űrlapra rá­írja, illetve a gépjárművezetői engedélyt érvényesíti, és meg­határozza a következő idősza­kos orvosi vizsgálat időpontját. Feltételekkel vagy korlátozá­sokkal megállapított alkalmas­ság esetén a jogosítványba történő bejegyzésen túl erről a tényről, valamint alkalmat­lanság megállapításáról köte­lezően értesíteni kell az illeté­kes elsőfokú közlekedésrendé­szeti hatóságot is. Kérelmezés Az alkalmatlanságot a gép- járművezetővel, illetve a jelölt­tel írásban kell közölni, a ve­zetői engedély érvényesítését meg kell tagadni. A vizsgált személy az első­fokú megállapítás ellen 6 hó­napon belül illetékköteles fe­lülvéleményezés iránti kérel­met nyújthat be — az elsőfo­kon eljáró szerven keresztül — a másodfokon eljáró szerv­hez. A másodfokú orvosi meg­állapítás ellen a vélemény kézhezvételétől számított 15 napon belül illetékköteles fe­lülvizsgálati kérelemmel lehet élni az Országos Orvosszakér­tői Intézet Főigazgatójához, aki bizottság meghallgatásával dönt. Az eddig ismertetett általá­nos szabályok mellett eltérő rendelkezések vonatkoznak többek között a súlyosabb egészségkárosodásban szenve­dők alkalmasságának, továbbá a gépjárművezetőnek minősülő speciális foglalkozási körökre vonatkozó alkalmasságnak megállapítására. Dr. Szilasi Anna városi főorvos SZÜLETTEK: Orsós Krisitina, Ha- lasi Erzsébet, Czigner Krisztina, Rad­nóti Eszter, Ragoncsa Arnold, Bó­dog Lídia, Hegedűs Timea, Ország- Sugár Beáta, Bajomi Éva, Tóth Ag­nes, Patacsi Szilvia, Bukovits Alida, Laczikó Tamás, Gép Roland, Kiss Andrea, Szabó Miklós, Hohmann István, Meiszterics Melinda, Wirth Mónika, Hlaszni Zita, Farkas Bence, Bíró Zsuzsanna, Hirth Olivér, Papp Tamás, Nagy Hajnalka, Lőrincz Zol­tán, Till Miklós, Tóka Anita, Szobics Krisztián, Virág Zsolt, Vecsey Dóra, Pálfi Erzsébet, Schleier Gábor, Tóth András, Virág Eszter, Deutsch Péter, Jutási Gábor, Szigetváry Napsugár, Hegedűs László, Zoltay Viktória, Ke- rényi Roland, Szabó Szilvia, Túrái Attila, Laki Piroska, Német Ildikó, Balogh János, Benkő László, Nagy Szilárd, Burai Éva, Bányai Zoltán, Kővári Mónika, Peringer Andrea, Bagi András, Kozma Imre, Pintér Anikó, Kapitány Mónika, Forgó Gá­bor, Füzes Eszter, Vass Krisztina, Brucker Zsófia, Major László, Pince­helyi Krisztina. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Masz- lavér László és Dóra Márta, Jakab József és Magyar Marianna, Berta Zoltán és Győr Agnes, Szilágyi Já­nos és Mészáros Éva, Puska László és Iványi Matild Éva, Merényi Gyula és Mirbach Rita. MEGHALTAK: Gyurkity Márta, Imre Zoltán, Erdős Ferenc, Dombi Jánosné Major Erzsébet, Settler Lajos, Vörös Katalin, Pillinger Bélá- né Radovits Mária, Fekete Gyula, Szabó Sándor, Bencze Józsefné Bö- röcz Julianna, Kárász István, Kata József, Keller János, Körmendy Er­nő, Závor József, Márton Vendelné Právics Teréz, Kisfalvi Antal, Tóth Lászlóné Löffer Terézia, Kramphardt János, Halász József, Nagy Arpád­né Somogyi Emma, Gölöncsér György- né Egédi-Gyurka Julianna, Vókó János, Tóth Jánosné Stokker Mária, Széni Istvánné Pál Erzsébet, Üjpál József, Tikos Jánosné Csőszi Zsófia, Matulik Sándor, dr. Borsodi Pálné Kálmán Ilona, Szukics József, Lévai Gyula, Krammer János, Csike La- josné Pölöskei Rozália, Stipánovics István, Nagy Mihály, Berta János, Hesz Péterné Schneider Erzsébet, Csendes Lajos, Dinnyés Lászlóné Mézner Julianna, Wéber Antalné Hencsei Erzsébet, Ferenczi Béla, Hochrein' Ferenc, Erdősi István, Klimó Jenőné Lesnyik Teréz, Filipó Ferenc, Szlipcsevics Mária, Bogthy László. Ön milyen gépkocsivezető? A közelmúltban hírt adtunk arról, hogy a Volán 12. sz. Vál­lalatnál körzeti munkalélektani állomást létesítettek. A mun­kalélektani állomás csak a Vo­lán gépjárművezetők részére tart vizsgálatot, de nem elkép­zelhetetlen, hogy közlekedési kultúránk emelkedésével más szerv is balesetmegelőzési cél­zattal létrehoz vagy Pécsett, vagy a megyében ilyen jellegű állomást. Milyen vizsgálatok folynak itt? Közlekedési munkára való al­kalmasságnak nevezzük az olyan képességek, készségek összességét, amelyek birtoká­ban a gépkocsivezető képes egészségének lényeges károso­dása nélkül huzamosabb időn át az átlagos munkateljesít­ményt minőségi és mennyiségi szinten problémamentesen pro­dukálni. Hogy ezeknek az is­— KILENC BALESET. A Bara­nya megyei Rendőr-főkapitány­ság közlekedési osztályának tájékoztatása szerint az elmúlt héten kilenc közlekedési bal­eset történt Baranya megyében. Két halálos, egy súlyos és hat könnyű kimenetelű.-k — 2681 SZEMÉLYGÉPKOCSI. Az elmúlt esztendőben 2631 sze­mélygépkocsit javítottak a Ma­gyar Autóklub Baranya megyei műszaki állomásán. A „sárga angyalok’* 508 esetben nyújtot­tak segítséget a rászoruló autó­soknak az utakon. A leggyako­ribb gondot a gyújtás okozta. ’K — DÍJMENTES gépkocsi- vizsgalatok. Az idén is meg­rendezték a műszaki hetek ke­retén belül a díjmentes gép­kocsivizsgálatot. 150 gépkocsi­tulajdonos élt a lehetőséggel, s kereste fel a Széchenyi Gimná­zium és Szakközépiskola jól fel­szerelt műhelyét, ahol a XIV-es AFIT és a szakközépiskola ta­nulói álltak ,, készenlétben”. A műhelyben gyakran három autón dolgoztak egyszerre, s bizony előfordult, hogy még az utcán is szereltek. A legtöbben gyúi- tásbeállítást, diagnosztikai mű­szeres vizsgálatot és fényszóró beállítást kértek. A fék- és kor­mányvizsgálat néhány autóra nagyon ráfért. Az apróbb hibá­kat a helyszínen kiiavították. Minden egyes autót olyan ,.szemüveggel néztek”, mintha műszaki vizsgán lett volna. Az akció hasznosnak bizonyult, saj­nálhatják, akik nem vettek részt ezen. •k — TOVÁBBKÉPZÉS. A megyei közlekedésbiztonsági tanácsok mellett működő járási, községi KBT-k munkájában az országban jelenleg tízezer aktivista vesz részt. Vállalták, hogy ellenszol­gáltatás nélkül, szabadidejük­ben előadást, ankétot, versenyt, vetélkedőt, film- és diavettést rendeznek, szerveznek, egyben értékelik a különböző baleset megelőzési programokat. mérveknek a gépkocsivezető jelölt eleget tud-e tenni, ezt hivatott eldönteni a közlekedé­si beválás vizsgálat. Tény az, hogy az alkalmazott módszerekkel ma már megál­lapítható, jól* eldönthető, hogy a közlekedésben hivatássze­rűen részt vevők alkalmasak-e. Ugyanis az előírt orvosi vizsgá­latok mellett sokrétű érzékelés­pszichológiai és személyiség vizsgálatokat végeznek. Zárai Tibor Pécs—Baranya útjain Baranya útjain április 18. és 25. között az alábbi helyeken végeznek komolyabb út- és híd- felújítási munkákat. A 6-os szá­mú úton Mecseknádasd és Pécsvárad között a varasdi völgyhídnál a szélesítési mun­kák folytatódnak, félpályás le­zárással és 40 kilométeres se­bességkorlátozással. A forgal­mat elektromos berendezéssel irányítják. Szentlőrinc és a szentdénesi elágazás között az aszfaltszőnyeg-hengerlés folyta­tódik. Szentlőrnic és Kacsóta átkelési szakaszán a padkára leállósávokat építenek. Az 57- es pécs—mohácsi főközlekedési úton Lánycsók térségében a híd szélesítéséhez szükséges terelő- utat építik. A 6-os számú pécs —kaposvári főközlekedési úton Magyarszék község átkelési szakaszán a hídszélesítésnél 40 kilométeres sebességkorláto­zással számoljanak a gépjármű- vezetők. A 6-os út pécsi átke­lési szakaszán a megsüppedt és megrongálódott burkolat ön-i töttaszfaltos javítása kezdődött. A munkálatok előreláthatólag május végéig tartanak. Útbur­kolat-szélesítés kezdődött a ki­rályegyháza—sellyei összekötő úton Sumony és Okorág, vala­mint Gilvánfa és Nagycsány kö­zött. Felületi bevonás készül a gyűrűspusztai és bissei bekötő utakon, ahol kavicsfelverődésse! kell számolni. Kátyúzásos útja­vítás kezdődött Sátorhely és Majs, Töttös, Boly, valamint Fé­ked térségében lévő közutakon. Pécsett, az Asztalos János út 27-től nyugatra a Mecseki Szénbányák Építési üzeme la­kóház építését kezdi a héten. Ezért az út ezen részén útszű­külettel és sebességkorlátozás­sal számoljanak az arra közle­kedők. A Tüzér utcában a felül­járó tervezéséhez szükséges közműbemérés miatt kutató­aknákat készít a Hídépítő Vál­lalat, ezért váltakozó útszűkü­lettel, sebességkorlátozással ta­lálkozhatnak a Tüzér utcában. Fórum a közlekedésről Nyilvános közlekedési fóru­mot rendeznek április 24-én 18 órai kezdettel Pécsett a Fegyveres Erők Klubjában. A Sárga fény sorozat utolsó ren­dezvényén az érdeklődők a közlekedéssel kapcsolatos és ehhez kapcsolódó témakörök­ből kaphatnak választ kérdé­seikre. Válaszolnak: Koncz Ist­ván, az ÉPFU főmérnöke, Teme- si Ferenc, a KPM igazgatója, Litványi Tibor, az ATI igazgató­ja, Gyimesi János őrnagy, a Baranya megyei közlekedésren­dészeti osztály vezetője, Vokó János, a Pécs város Tanács----------------------------------* -----------------------------------­É pítési és Közlekedési Osztá­lyának vezetője. A befejező programot megelőzően a Bara­nya megyei Közlekedésbizton­sági Tanács négy hónapon ke­resztül rendezte Sárga fény címmel a baleset megelőzésére irányuló előadásait. A korábbi előadásokon szó esett az esti sötétben okozott balesetekről, az új KPM-rendeletekről és eze­ken kívül még számos érdekes előadást hallgathattak végig az érdeklődők. A nyilvános fórum célja is az, hogy ezekből a té­makörökből választ kapjanak az érdeklődők. Totálkár után új gépjármű A totálkáros (teljesen tönkre­ment) jármű helyett bizonyos feltételek mellett soronkívül új gépjárművet biztosítanak a ma­gánautósoknak. Erről szól az Állami Biztosító és a Merkur Személygépkocsi-értékesítő Vál­lalat szerződése, amelyet most újítottak meg. A megállapodás értelmében soronkívüli kiutalásra a gépjár­mű felelősségi és Casco-bizto- sítása alapján rendezett károk­nál csak akkor kerülhet sor, ha — a forgalmi engedély bejegy­zése szerint — a gépjárművet három évnél nem régebben, új állapotban hozták forgalomba és a káresemény az autó ere­deti tulajdonosát éri. Akik az ÁB—AFIT megállapodás alap­ján kérik a kárrendezést vagy a hagyományos (számla nélkü­li, számlás) eljárást veszik ugyan igénybe, de igazolják, hogy a roncsot értékesítették és ugyanakkor kivonták a forga­lomból, szintén részesülhetnek a kedvezményben az Állami Biztosító és a Merkur-megál- lapodás feltételei szerint. A nyugati típusú gépjármű­vek, a három évnél régebben, valamint a belföldön használt állapotban forgalomba kerülő autók tulajdonosaira nem vo­natkozik az ÁB-szolgáltatás. Ugyanez a helyzet a gépjármű­vek második, harmadik tulajdo­nosaival és azokkal, akiknek a kocsiját a hagyományos kárren­dezés után nem vonják ki a forgalomból. A Casco-biztosítás alapján rendezett károkra sem vonatkozik a fenti eljárás ak­kor, ha a forgalmi engedély szerinti tulajdonos a baleset időpontjában a gépkocsit ve­zető személy (kivétel: közeli hozzátartozók) nem azonos, il­letve a balesetet a vezető sú­lyos gondatlansága vagy a KRESZ szabályainak megsérté­se idézte elő. Az Állami Biztosító igazolása alapján a totálkáros gépkocsi tulajdonosa részére a Merkur a tönkrementtel azonos gyárt­mányú és típusú gépkocsit biz­tosít, beleértve a Trabantot és Wartburgot is. Az Állami Bizto­sítóba kiutalás új lebonyolítási rendje értelmében arra kéri az ügyfeleit, hogy a Merkúrt csak annak írásos értesítése után keressék fel személyesen. Akiknek a korábbi szerződés megszűnése és az új megálla­podás érvénybe lépése közötti időpontban lelt totálkáros az autójuk, azok a most ismerte­tett felételek mellett kaphatnak új személygépkocsit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom