Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-15 / 103. szám
6 Dunántúli napló 1978. április 15-, szombat Baranya megye 1Q4-8—1849-ben — Agancsnyelű? — Igen. Néha könnyű, néha nehéz beszerezni agancsot, de nagyjából mindig van anyag. Még acél is. Komolyan mondom, az utóbbi évben a mi szakmánk nem panaszkodhat anyaghiányra. Ami kell, megkapjuk. — Mit mondjak erre? Volt idő, amikor szinte megnyomorított bennünket az adó. Vissza is adtam az ipart, munkát vállaltam az Építőanyagipari Vállalatnál, de aztán, hogy néhány éve az állam megértőbb lett velünk szemben, adózás és más szempontok alapján is, újra kértem az engedélyt, meg is adták. Egyébként kevés késes és köszörűs dolgozik ma már. — Mennyi? A híres mohácsi késesek (nem bicskások!) egyik képviselője, Simon Vilmos a Tolbuhin úton lakik, hosszú, földszintes, szürke, zártkapus házban, az udvar kes- kenyen hátra nyúlik a műhelyig, amelynek ablakai előtt egy férfi meszet olt, keveri a fehér és füstölgő masszát. Kérdem, hol a mester, mögöttem szólal meg valaki: — Melyik? — Miért, hány van? — Az apám, meg én ... — mondja a tizenvalahány esztendős fiú, aki jó dús afró- frizurát visel, csak nem feketét, hanem szőkét. Kinyitja a műhelyt, mellig érő magas asztalon végzik az adminisztrációt, kinyit egy kockás füzetet: — Milyen néven is van a cucc? — Nincs cuccom, én tényleg a mestert keresem — mondom neki. Azonnal hívja az apját, zömök, fiához hasonlóan, nagyon jókedélyű férfit. A műhely egyik falhosszán — az ablak alatt — sátupad, át- ellenben különböző finomságú köszörűk, egy kisebb helyiségben a kovácsülő, és az izzító, amelyet valamikor marhabőr- fúvó táplált levegővel, most villanyventillátor nyomja alulról a levegőt a szénre, Simon Vilmos pedig tűzfogóval emeli ki a parázsból a keskeny acéllemezt. Megtáncoltatja kalapácsát az üllőn, aztán ráver az anyagra, nyújtja, alakítja, visz- sza a tűzbe, ismét felizzik, újra nyújtja, az üllő pedig cseng-bong, és hangja betölti még a visszhangot verő udvart is. A rozsdamentes anyag hamarabb kihűl, a kovácsolás több időt igényel. Jön egy asszony, mondja a mesternek: — Vilikém, olyan éle legyen, hogy magán próbálom ki elsőnek ... — Borotválkozni lehet, olyan lesz — nyugtatja meg, s meg— A kisiparosok a magas adózásra szoktak panaszkodni... állapodnak, hogy holnap jöhet a késért vagy ha ráér, estefelé is benézhet. A kisipari munka egy része szolgáltatás: behoznak zsebkést, konyhakést, kis- meg nagyollókat, húsdaráló kést, többnyire élesítésre, esetleg új nyelet kérnek, de hát ebben nem sok pénz van. — Mire összejön egy százas, három-négy kuncsaftot ki kell szolgálni érte. De nem baj, végül is a szakmában mindent meg kell csinálni. Egyébként a Pécsi Bőrgyárnak dolgozom, évente több száz bőrvágókést szállítok. — Borotvái vagy bárdot készít-e? — Csak élesítek. Ma már borotvát nagyon kevesen használnak, akik divatos szakállt növesztenek, azok szívesen használják „szőrigazításra''. A zsebkés persze mindig szükséges kelléke a férfiembernek. A késes — Itt van Mohácson még a Bakits bácsi, de úgy tudom már csak javítást vállal, egyébként nagyon jónevű mester volt. Akkor Villányban a Cöcek, Siklóson a Dárdai dolgozik és nincs is több. — Vásárokra jár-e? — Sajnos eddig nem nagyon, legföljebb a mohácsi vásárra. De most mindenképpen jelentkezek majd áruval. A fiam kitanulta a villanyszerelő szakmát és szeretném, ha második szakmának ezt is megszerezné. Úgy látom, ügyes, szorgalmas kis gyerek, ha majd kiöregszem, ő vinné tovább a műhelyt. Most már ketten vagyunk, lesz idő vásározásra. Nem a pénz miatt, mert volt olyan vásár, — igaz egy nagy vihar elverte — tíz órakor már hazapakoltunk, szóval egy árva kést sem adtunk el. Inkább azért, hogy megismerjenek a környékbeliek is. A pécsi vásáron is látom, hogy szakmabeliek jönnek Dunaújvárosból, Bajáról, Dunaföldvárról, de még ide a mohácsi vásárra is. Es az a fura helyzet, hogy „idegen” késestől megveszik a portékát, s évek múlva hozzám hozzák javítani. — Miért baj az? — Nem az a baj, hogy hozzám fordulnak, hanem az, hogy nehezebb a javítás. Minden késesmesternek megvan a maga alapmintája. Például: új pengét kell csinálnom egy olyan késre, amit még apám készített. Ránézek, tudom, hogy ez „Simon kés", megvan az alapminta, hozzáidomítom és máris kész. — Édesapja Is késesmester volt? — Nemcsak ő, hanem a nagyapám, de még a nagybátyám is, sőt még a dédapám is a századforduló előtt. Szétszóródott a Simon-dinasztia, de a szakmát még most is űzik Egerben, Kalocsán, jómagam itt folytatom, és mint mondom, majd a Vili tovább viszi a szakmát, csak egészség legyen ... Jön át az udvaron egy szép, Madonna-arcú kislány, a barátnője a kapuban várakozik: — Apu, vidd át a magnómat, megígérted, hogy megjavíttatod. Tudod, holnaputánra kell . .. A mester megnyugtatja: — Meglesz kislányom, holnapután bömböltetheted, ezt megígértem néked . . . Az ifjú Simon —, aki a satupadon kalapál valamit — elhúzza a száját: Magnó! Ö gitározik, egy tinédzser zenekar tagja, az az igazi muzsika. Nem ám a magnó... A mester újra táncoltatja az üllőn a kalapácsot és azt mondja: „Ez meg még szebb muzsika . ..” R. F. * Emlékezés a korabeli eseményekre Megyénkbe elsőként Mohácson értesültek a pesti forradalom híréről. Egy komáromi kereskedő hozta magával március 17-én a sajtószabadság első termékeit a mohácsi kikötőbe. A város ifjai fellelkesülvén Hatos Gusztáv főjegyző tüzes beszédein, leszedték a sóház tetejéről a császári címert. A kapu és kerítés fekete-sárga színeit átfestették nemzetiszínűre. A megye székhelyére március 18-án érkezett meg a pesti események híre. Másnap a megyegyűlés leváltotta a konzervatív országgyűlési követeket, és helyettük a haladást képviselő Majthényi Józsefet és Perczel Miklóst választotta meg. A március 28-i megyegyűlés megválasztotta azt a 40 tagú bizottságot, melynek feladata lett a nemzetőrség felállítása. Megyénkben ezzel a közgyűléssel „veszi kezdetét az új rendszer szellemében való átalakulás”. Április hó folyamán megyénkben több helyen a nép a legelő elkülönözések ellen foglalt állást. így mozgalmak zajlottak le Boksán, Bicsérden, Gerdén', Kákicson. A kormány rendeletben utasítja a megyét, hogy lépjen fel ezek ellen a megmozdulások ellen, és ha a népnek panasza van, „annak orvoslását a törvény által megszabott úton szorgalmazzák." Május 4-én iktatták be a fő- ispáni hivatalába a haladó szellemű főurat, Batthyány Káz- mért. A meqye községei is képviseltették magukat. Először élt a nép politikai jogaival. A főispán kinevezése után a vármegyei tisztikar konzervatív érzelmű tagjai lemondtak állásukról. Az új tisztikarra egy újszerű feladat várt: népképviseleti választásokat-'kellett lebonyolítani a megyében. Azonban a követválasztások a siklósi kerület kivételével minden zökkenő nélkül lebonyolódtak. „Ebben a kerületben már május végén meq kezdték a korteskedést Táncsics Mihály, a takácslegényből lett tanító, író és újságszerkesztő jelölése érdekében.” A május 27-én, Drávacse- pelyen tartott népgyűlés szervezőit és szónokait feljelentették a megyénél, hogy a fennálló rend ellen izgattak. A vizsgálat csak Munkácsi Albert lelkész beszédében talált „comu- nisticus" kijelentéseket. A megyei közgyűlés nem vonta felelősségre Munkácsit. Végül is minden akadály elhárításával Táncsics Mihályt választotta meg követéül a siklósi kerület június 21-én. 1848 nyarától a külső támadás veszélyének elhárítása iesz megyénk központi problémája. Jellasics fenyegető magatartásának hatására Csányi László mint kormánybiztos megszervezi a Dráva-vonal védelmét. Meg kellett küzdenie az ellenséges propagandával, a fegyverellátási nehézségekkel. De végül is július végére Baranyában a Dráva-vonalon 12 000 főnyi nemzetőrség védte a megye határát. Ezeknek harcértéke azonban a minimális volt. Augusztus folyamán a baranyai nemzetőröket és a 8. honvédzászlóaljat a bácskai táborba rendelik. A Sellye környékén állomásozó veszprémi nemzetőrök, anélkül, hogy az őket felváltó alakulatokat megvárnák, hazaindulnak. így, mikor Jellasics hadseregének jobbszárnya, Róth tábornok vezetésével szeptember 17-től kezdve benyomul megyénkbe, nincs katonai erő, amellyel Batthyány Kázmér sikeresen felvehetne ellene a harcot. így visszavonul Nlohács- ra. Róth serege, anélkül, hogy kárt okozott volna megyénkben, a Magyarszék—Sásd—Dombóvár útvonalon elhagyta Baranyát és megindult végzete, Ozora felé. Ha ütközetre nem is, partizánakciókra tellett a baranyai nemzetőrök erejéből. Szeptember 27-én Oroszlán rajtaütöttek Róth utánpótlását szállító szekérkaravánon, és elfogták kísérőikkel együtt. Október 2-án pedig a pécsváradi császári katonai raktárot foglalták el. Vajszlón a. nemzetőrök október 6-án a szerbek drávai átkelését biztosító kompokat foglalták el a miholczai révnél. Baranya megye helyzetére nagy befolyással volt a stratégiai fontosságú eszéki vár. Ezért Batthyány Kázmér ennek a várnak a biztosítását tartotta elsőrendű feladatának. Október 22- én a baranyai nemzetőrök élén bevonult a várba. Az ellenség nagy túlereje miatt minden erőt ide kellett összpontosítani, s így gyakorlatilag Baranya védtelenné vált. Ez tette lehetővé, hogy 1849. január 24-én már Szentlőrincről értesitették-a császári csapatok a megye székhelyét a megszállásról. Majd mikor február 12-én Eszék a császáriak kezére kerül, megyénk „az osztrák hadsereg által meghódított területnek tekinthető.” A Baranyát irányító királyi biztos, ifj. Majláth György új tisztikart nevezett ki, és hódoló feliratban biztosították Ferenc Józsefet a megye hűségéről. A hűséget a nép nem nagyon vonatkoztat^ magára nézve kötelezőnek, mert több esetben is fellépett a megszálló császári katonasáq ellen. Június folyamán Siklóson rajtaütéssel lefegyverezték az őrség egy részét, Hosszúhetényben kiverték a faluból a katonaságot. Szabályos ütközetre is sor került június 10-én Turonynál. „Ennyi volt Baranya 1848— 49-e, egy olyan megye népeinek története, amely nem került az események sodrásának középpontjába, de amelyet elértek a forradalom és fegyveres függetlenségi harc nagy hullámai" — állapította meg Szűcs Emil. Valóban, megyénk eseményei nem voltak országos horderejűek, azonban szűkebb hazánk életében nagy szerepet játszottak. Tegzes Ferenc levéltá ros A kutya, a gazda és a Hivatal Különös levél volt. Felszólítás. A Hivatal küldte. „T. Cím! Panasz érkezett az ingatlan bérlőitől T. Cím ellen, hogy kutyáját szabadon tartja, s ezáltal a bérlők nyugalma zavarva van, valamint az udvaron nem mernek közlekedni, mert a kutya megtámadja őket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a... számú rendelet., paragrafusának . .. pontja kimondja, hogy többlakásos lakóépületben, csak a tulajdonos hozzájárulásával tartható 1 darab kutya. Ebben az esetben is csak a lakásban tartható. A kutya szükségletének elvégzését pórázon, járda melletti folyókában tegye, amit feltakarítani köteles. Felszólítjuk T. Címet, hogy az állattartásról szóló rendeletet betartani szíveskedjék, ellenkező esetben a szabálysértési feljelentést meg fogjuk tenni T. Cím ellen.” A gazda remegő kézzel újból és újból végigolvasta a levelet, s közben szemrehányó pillantásokat vetett a küszöbön lógó nyelvvel ziháló kutyára. A négyemeletes belvárosi bérház kongott az ürességtől, csak a ház- mesterné asztmás, rekedt hangja cikázott a lépcsőházban. — Lehet, hogy ő jelentett fel? — villant át egy pillanatra a gazda tudatában a gondolat, de ezt elhessegette, mert a házmesterné állatbarát. Ő a gyerekeket nem állhatja, azokkal üvölt naphosszat. — Persze, az is lehetséges, hogy senki nem jelentett fel, s arról van szó csupán, hogy a Hivatal akar velem packázni — mélázott tovább. A kutya tudomásul sem véve a gazda vele kapcsolatos gondjait, úgy elnyúlt az ajtóban, hogy a feje kilógott a konyhába. A gazda fátyolos tekintettel bámulta a kutyát, de nem látta, mert gondolatban már a Hivatalban járt, s azt az illetékest kereste, aki a levelet írta, az aktákat leborogatta a szekrényről, az íróasztalon táncolt, belerúgott az olvasólámpába, felcsimpaszkodott a neonarmatúrára, s ott himbálózva adta elő Nagy Lajos: A kutya című írását, mely hatalmas közönségsikert aratott. A levél kiesett a kezéből. A gazda vigyorogva lehajolt érte, s mikor újból felállt, hangosan röhögni kezdett. A kutya is felkapta mozaiklapon nyugvó fejét, majd unottan visszaejtette. A gazda abbahagyta a röhögést, a levélre pillantott, majd a kutya sarokban elhelyezett vackára, ahol az almazöld műanyagbili békésen pihent. — De, hiszen Álmos (mert, így hívták a törzskönyvezett fekete pulit) szobatiszta, s még senkit nem támadott meg — morfondírozott tovább a gazda. — A Hivatal! — összeszorította fogait, szinte csikorogtak. — Ezek találhatták ki, pedig bejelentettem, hogy kutyám van, ha nem is így, hogy „egy darab”. A lakásban tartom, ha sétálni viszem, pórázt Teszek a nyakára, már csak azért is, hogy az autók el ne üssék. A kis dolgait hirdetőtábláknál, lámpaoszlopoknál „rendezi le", s a nagyot sem rakja folyókákba. Most azt kérik tőlem, hogy tanítsam meg a kutyát folyókába kakilni, s még azt is, hogy utána takarítsa el művét. No, nem! Ez még egy állatidomárnak is több éves munkájába kerülne, s a siker még akkor sem biztos. A gazda már vagy félórája állt a szoba közepén, s a kérdés nem hagyta nyugodni. A levél izzadságcsep- peket varázsolt homlokára, hisz a kutyája volt a mindene. Néha, mikor a felesége dolgozott, még azt is megengedte a kutyának, hogy az ágyára feküdjön. — Mit tegyek? — tanakodott még mindig a szoba közepén a gazda, mikor megszólalt a csengő. Nem csengett, inkább berregett, de az izgatottságtól kábult gazda úgy rohant az ajtóhoz, mintha a Hivatal nyomta volna meg a gombot. Eqy őszes férfi volt a negyedikről, mihelyt kinyílt az ajtó, belekezdett mondókájába: — Idefigyeljen, szomszéd úr. Nem tudom, hogy mikor, dea napokban remélem levelet fog kapni a Hivataltól. Telefonáltam az illetékesnek, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak ebben a házban, amit tovább nem tűrök. Ha o maga kutyáját meglátom, még a hajam is az égnek áll, s álmaimban már szörnyként jelenik meg. Nem titkolt vágyam, hogy ez a korcs tűnjék el a házból. S ha egy mód, ha csak egyetlen kis lehetőségem lesz, ezt ki is harcolom. Különben én is a Hivatalnál dolgozom. Hát, ennyit akartam mondani. Viszlát, szomszéd ÚH A zár enyhe csattanással becsukódott. A kutya felállt az előszobában, majd a szobába ballagó gazda lábának dörgölőzködött. A gazda lehajolt, megvakarta a kutya nyakát. — Mit gondolsz, költözzünk el a házból? De hová? — motyogta. Nézték egymást, a kutya meg a gazdája. Roszprim Nándor
