Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-07 / 66. szám
e Dunanmii napló 1978. március 7., kedd Ismerjük meg a rendeletét A tankötelezettségről Hány éves korig iskolaköteles a gyermek? A szülök és a gondviselők felelőssége A tankötelezettséget hazánkban az 1962. évi 13. sz. törvényerejű rendelet szabályozza. Ennek végrehajtásáról a 7/1963. (XII. 11.) MM számú miniszteri rendelet intézkedik. E cikk keretében tájékoztatni kívánjuk a szülőket arról, hogy melyek e rendeletek leglényegesebb előírásai. Célunk e tájékoztatással az, hogy a szülők — legalábbis nagy vonalakban — megismerjék a jogszabályokat és az ismeretek birtokában eleget tudjanak tenni gondviselői kötelezettségeiknek. A rendeletek megszabják a tankötelezettség idejét a következőképpen : „A tankötelezettség a gyermek 6. életévének betöltését követő szeptember hó 1. napján kezdődik és tiz tanéven át tart Megszűnik a tankötelezettség a szorgalmi idő befejezésével abban a tanévben, amelyben a tanköteles a 16. életévét betölti. Szünetel a tankötelezettség, ha a tanköteles az általános iskolát elvégezte és napi négy órát meghaladó munkaviszonyban áll.” Amit a közvélemény tévesen értelmez A közvélemény általában úgy tudja, hogy addig tanköteles a gyermek, amíg általános iskolai tanulmányait be nem fejezi. Ha ezt az elvárást 14 éves korig teljesíti a gyermek, megszűnik a tankötelezettsége. Mint látható, ez nem így van, függetlenül az általános iskola befejezésének időpontjától, 16 éves korig tart a tankötelezettség, és ennek eleget kell tenni az általános iskola befejezése után középfokú oktatási intézményben, szakmunkásképző iskolában, továbbképző iskolákban vagy a miniszter által meghatározott egyéb oktatási intézményben. Ha a gyermek 14 éves korban befejezi az általános iskolát és utána napi 4 órát meghaladó időben munkát vállal, akkor szünetel a tankötelezettség, tehát nem kell iskolába járnia 16. életévének betöltéséig. „A tankötelezettség teljesítése az általános iskolában kezdődik. Azok a tanulók, akik nyolc év alatt nem végzik el az általános iskolát, legkésőbb annak a tanévnek végéig köteles iskolába járni, amelyben a 16. életévüket betöltik.” Azoknak a testileg és szellemileg megfelelően fejlett gyermekeknek, akik hatodik életévüket a tanév első hónapjában (szeptember 1. és 30. között) töltik be, az iskola igazgatója kivételesen engedélyezheti az iskolai tanulmányok megkezdését. Ebbe a kategóriába tartozó gyermekek tehát elkerülhetik a tanévvesztést. A felvétel iránti kérelmet írásban az illetékes iskola igazgatójához kell benyújtani a behatások időszakában. A kérelemhez csatolni kell hatósági orvosi bizonyítványt, valamint, ha óvodába járt a gyermek, a vezető óvónő véleményét. A törvényerejű rendelet meghatározza azt, hogy mi tartozik a tankötelezettség teljesítésének fogalomkörébe. Ezek szerint: „A tankötelezettség teljesítése az oktatási intézménybe való behatással, az intézmény rendszeres látogatásával1 és a tantervben meghatározott ismeretek elsajátításával történik." Meghatározza a rendelet azt is, hogy ki a felelős a tankötelezettség teljesítéséért és kimondja, hogy erről a szülő, vagy a gyermek neveltetéséért felelős más személy (gondviselő) köteles gondoskodni. A beíratósi kötelezettség teljesítése A behatási kötelezettségnek úgy lehet eleget tenni, hogy az első osztályba kerülő gyermek szülője március l.és 15. között felkeresi a körzetileg illetékes általános iskolát és ott bemutatja személyi igazolványát. Ha a gyermeket gondviselő neveli, saját személyi igazolványa helyett a gyermek születési anyakönyvi kivonatát kell bemutatni. A 2—8. osztályba történő behatást az iskola — a szülő megjelenése nélkül automatikusan elvégzi. A szülő vagy gondviselő minden további teendőjéről a behatás alkalmával az iskola tájékoztatást nyújt. A behatást mindig a körzetileg illetékes általános iskolában kell elvégezni, függetlenül attól, hogy adottságai folytán rendes iskolában, vagy gyógypedagógiai intézetben kell, hogy folytassa tanulmányait a tanköteles gyermek. Mint az előbbiekből látható, a szülő kötelezettsége nem merül ki a behatás lebonyolításából, a továbbiakban gondoskodni kell a rendszeres iskolába járatásról és segítenie kell a maga eszközeivel az ismeretek elsajátítását is. Tudnivalók az iskola- körzetekröl Tájékoztatni kívánjuk a lakosságot az iskolakörzetekkel kapcsolatos tudnivalókról is. Azokon a településeken, ahol e'-' iskola működik (községekben) egyszerű a dolog, itt ez az iskola a körzetileg illetékes intézmény, tehát a behatást itt kell elvégezni. Nagyobb településeken (nagyközségek, városok), ahol több ‘iskola működik, az egyes iskolákhoz tartozó körzetek kijelölését a helyi tanács végrehajtó bizottsága végzi és gondoskodik arról, hogy ez a lakosság tudomására jusson. Pécsett az iskolai körzethatárok megállapítása a városi művelődésügyi osztály feladata. Pécs iskolakörzeteinek szabályozása — az igények szerint — már több évvel ezelőtt megtörtént, az iskolák útján erről a szülők tájékoztatást* kaphatnak. Időnként azonban szükségessé válik a kijelölt körzetek felülvizsgálása és módosítása. Ennek legfőbb oka az, hogy a város egyes részein nagyarányú építkezések vannak, így olyan helyzet alakulhat ki, hogy vannak iskolák, melyek • tanulólétszáma a megkívántnál több, másoké kevesebb lesz. Jelenleg Pécs város 3. kerületében tartjuk szükségesnek a körzethatárok felülvizsgálatát és az új helyzethez való igazítást. Az új körzethatárok kijelölése már megtörtént, és ezt a művelődésügyi osztály időben a lakoság tudomására hozza. Arra kérjük a lakosságot, hogy a márciusi behatások alkalmával az 1978. szeptemberben tankötelessé váló gyermekeket már ennek az intézkedésnek figyelembevételével írassák be a körzetileg illetékes általános iskolákba. A tankötelezettségi törvény végrehajtása egész társadalmunk alapvető érdeke. Megvalósítása csak akkor történhet meg hiánytalanul, ha a szülők, iskolák, társadalmi és politikai szervek, intézmények és tömegszervezetek együttműködnek. Ma még — sajnos — az a helyzet, hogy a tanköteles korú gyermekek országosan mintegy 10%-a nem végzi el az általános iskolát 16 éves koráig. Arra kell törekedni, hogy ezt a jelenleg kedvezőtlen arányt fokozatosan csökkentsük, illetve megszüntessük. E törekvésünkhöz kérjük a tanulók szüléinek, gondviselőinek támogatását. Erdődi Gyula ált. tanulmányi felügyelő Pécs m. város Tanácsa V. B. művelődésügyi osztálya Sorsolták a volt taxikat Pécsett SZÜLETTEK: Kinder Bálint, Schvedics Attila, Popróczi Tímea, Bokors Lajos, Medgyaszai László, Orsós Aranka, Kiss Gábor, Fri- derich Gábor, Schwarcz Attila, Milovecz Mónika, Keszthelyi Mónika, Stampf Ildikó, Kálmán Agnes, Gáti Szilvia, Do- hoczki József, Varga Mónika, Unyi Gabriella, Weisz Borbála, Nagy Richárd, Urbán Katalin, Gregorics Roland, Pe- teli Erika, Szemere Evelin, Pe- thes Tímea, Bukovics Balázs, Komáromi Judit, Farkas Mária, Cséplő Tamás, Oltványi Anikó, Borbély Adóm, Gulyás Ferenc, Gémes Kornél, Tót Miklós, Bari Zuzsinna, Bóna Norbert. MEGHALTAK: Balázs Margit, Czirják György, Tót Józsefné Sarancz Anna, Hartmann Antalné Ven- czeli Dóra, Deli Jenő, Bazsó Jánosné Herke Teréz, Vidák György, Oláh György, Csermák Erzsébet, dr. Lakatos Lajos, Pap Lászlóné Venter Rozália, Kincses Ferencné Fischer Erzsébet, Bencze József. Óriási tömeg tolongott az elmúlt héten és tegnap Pécsett, a MERKUR Vállalat használtautókat értékesítő telepén. A 12-es Volán 28, 3-7 éves taxit adott át értékesítésre. Az alacsony ár mintegy 500 embert vonzott a telepre, ahol sorsolással „társadalmi zsűri” előtt döntötték el, hogy kik lesznek az autók új gazdái. A műszaki állapotuknak megfelelően 25 000 és 45 000 forint között változtak az árak. Két hét a Polski Fiat 126 P gyárban Megszüntetik az eddig előíorilult gyártási hibákat Három percenként gördülnek ki a kiskocsik a Polski Fiat 126 P lengyelországi, Bielsko- Biala-i gyárának kapuján. A hazánkban is gyorsan népszerűvé vált mini személygépkocsik gyártását, az előforduló hibák javítását tanulmányozta Bielsko-Bialában és Tichiben Bozsánovics Mihály, a XIV-es AFIT pécsi, Szigeti úti szervizének szerelője. — Négy típust gyártanak jelenleg. Az 594 és a 652 köbcentiméteres autókat Magyar- országra is szállítják, az L jelű luxus változatot Nyugat-Euró- pába, zömmel az NSZK-ba és Belgiumba. A rokkantaknak készülőt egyelőre Lengyelországban forgalmazzák. A személygépkocsi fődarabjai Bielsko-Bialában készülnek, míg az összeszerelést Tichiben végzik. — Mit változtattak meg a 650-esnél az alaptípushoz képest? — Módosítottak a karburátoron, a hengerfejkiképzésen és a szívószelepeken, így csökkentették a fogyasztást. Az alaptípus 100 kilométeren 5,2 liter benzint „eszik”, míg a 650-es A műszaki hetek keretén belül a Közlekedéstudományi Egyesület, a Pécs városi-járási Közlekedésbiztonsági Tanács a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolával együttműködve önkéntes gépkocsi álla- potvizsgálatat, fényszóróbeállítást és műszaki tanácsadást végez személygépkocsi tulajdonosoknak március hónapban. Az elmúlt esztendőben mintegy 300-an vették igénybe ezt a szolgáltatást. Idén a gyújtásbePécs —Baranya útjain Megyénkben a 6-os számú főközlekedési út kacsótai átkelési szakaszánál burkolatszélesítési munkák kezdődnek a héten. Az 57-es számú út 5. és 6. kilométer közti szakaszán hídépítés és terelőút építés folyik. Mindkét munkánál a sebességkorlátozás 40 kilométer óránként. Pécsett az északi érintő út Kodály Zoltán, Radnics és Xavér úti csomópontjánál közműépítések miatt március 8-tól a Kodály Zoltán útról a Radnics utca, északi irányból zsákutca lesz. A héten útépítési munkák kezdődnek a Bittner, Egressy, Orgona és Bimbó utcákban. mindössze 4,6 litert. A fék hatásfokát növelték és a munkahengerek is nagyobbak lettek.- Milyen hibák fordultak elő leggyakrabban a 126-os Polski Fiatnál? — A motor túlmelegedésé- nek következtében a szelepvezetőszáraknál és a főtengelynél a motorolajfolyás, valamint a sebességváltónál és a nyelestengelynél is az olajfolyás. Ezt a gyáriaknak is szóvá tettem, de ezekről a hibákról már tudtak, így az új autóknál várhatóan megszüntetik ezeket a hibákat. Elmondtam azt is, hogy az üzemanyagszűrő kilyukad néhány ezer kilométer után. Az első függőperselyek 5-6000 kilométernél már kotyognak. A hátsó lámpák burkolatát műanyagcsavarral rögzítik, ami igen gyakran beletörik a le-, illetve a felszerelésnél. A konstrukció módosításoknál figyelembe veszik a náluk járt szerelők észrevételeit, így történt ez a kuplungkinyomócsapágyat rögzítő kuplungvilla csavarnál is, melynek szakítószilárdságát 80-ról 100 ki- lopondra változtatták. Bozsánovics Mihály két hetet töltött Lengyelországban, az utolsó napon gyakorlati és elméleti vizsgát tett a kis Polskiból. Tapasztalatait most már itthon kamatoztatja. (Roszprim) állításától a motor ellenőrzéséig igen sok apró javítást elvégeznek a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a XIV-es AFIT Vállalat szakemberei. Az akciót Pécsett a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola Perczel utcai műhelyében bonyolítják le március 8-án, 10-én, 15-én, 17-én, 22-én, 24-én, 29-én és 31-én reggel 8 órától, délután 17 óráig. Gépkocsivásár Úgy tűnik az eladásra kiállított autók gazdái a „verebeket” várták vasárnap délelőtt a vásárban, mert olyan csillagászati összegeket kértek egy-egy típusért, hogy azért már valóban egy komoly gépkocsit lehet vásárolni. Az új Trabantok tulajdonosai szemrebbenés nélkül mondták ki a hetvenezres kínálati árat. A kiállított több mint félezer gépkocsi között szép számmal akadt Zsiguli is. ZU-s 1300-asért 120 ezer forintot kértek. Bő volt az 1500-asok felhozatala is, de a magas árak miatt nem keltek el. A háromnapos 126-os Polski gazdája 78 ezret szeretett volna zsebretenni. Egy dolog elgondolkodtatott az első tavaszi vásáron. Nagyon sok egy évesnél fiatalabb kocsit állítottak ki eladás reményében tulajdonosaik és ez valahogy nem természetes. Két oka lehet: hamar megunták az autóvezetést, vagy pedig fizetésüket egészítik ki a kocsira kért felárból. (M. I.) — Előretöltött akkumulátor. Tavaly az autós hiánycikkek között fő helyet foglaltak el az akkumulátorok. Jelenleg az AUTÓKER Vállalat pécsi, Baj- csy-Zsilinszky úti üzletében 10 féle akkumulátort árulnak személygépkocsikhoz. Újdonság az osztrák VARTA cég előretöltött akkumulátora. •2c — 15 millió liter benzint tankoltunk mintegy 90 millió forint értékben a SHELL három pécsi töltőállomásánál az elmúlt évben. •2c — Ma délelőtt a MÉV központi irodaház nagytermében tartja tanácskozó testületi ülését a Baranya megyei Közlekedésbiztonsági Tanács. Beszámolnak az MKBT és területi szerveinek 1977. évi munkájáról, valamint ismertetésre kerül a középtávú terv is, mely meghatározza az MKBT jövőbeni munkáját. A kiváló társadalmi aktívák jutalomban részesülnek.- * — Tegnap este Pécsett, a Fegyveres Erők Klubjában „Meddig kezdővezető az újonnan vizsgázott járművezető?" címmel nagy sikerű előadást tartott dr. Rada György közlekedési ügyész, dr. Herczeg Sándor rendőrorvos százados és Deák József, az ATI igazgatóhelyettese. •2c — Fokozott figyelemmel vezessünk Pécsett, a Sörház, Ku- lich Gyula és a Megye utca által határolt útszakaszokon, mert pincetömedékelési munkálatok miatt a forgalmi rend néhány helyen megváltozott. A letakart jelzőtáblák ugyan figyelmeztetnek, hogy megszűnt az egyirányúsítás, éppen ezért számítsunk szembejövő forgalomra. * — Bővül a pécsi Közlekedési Park. Az óvodás korú gyermekek részére egy mini közlekedési pályát alakit ki a Mecseki Kultúrpark, ahol a kicsikkel életkori sajátosságaiknak megfelelően lehet foglalkozni. * — Tíz baleset. A Baranya megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának tájékoztatása szerint az elmúlt héten 10 közlekedési baleset történt a megyében. Hét könnyű és három súlyos kimenetelű. Autóval Isztambulba Románián és Bulgárián keresztül Isztambulba szervez utazást saját gépkocsival az Autóklub Baranya megyei szervezete június 17—24. között. A kevés vezetési gyakorlattal rendelkezők is bátran vállalkozhatnak erre az útra, hiszen az utazás csoportos, így nem fordulhat elő olyan eset, hogy mit csináljak, ha véletlenül külföldön robban le a gépkocsim. Az Autóklub külföldre szervezett túráihoz minden segítséget megad. ■Műszaki Hetek. 1978 Díjmentes gépkocsivizsgálat Pécsett /