Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-30 / 88. szám

A Dunántúli napló 1978. március 30., csütörtök hírek 1978. MÁRCIUS 30 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ZALÁN nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.28 — nyug­szik 18.10 órakor. A Hold kél-------— nyugszik 9.17 ó rakor. Vincent van Gogh C zázhuszonöt évvel ez- előtt, 1853. március 30-án született Vincent van Gogh, a világhírű holland származású festő- és grafikusművész, Cé­zanne és Gauguin mellett a modern festészet egyik legnagyobb alakja. Harminc éves koráig műkereskedő és hitszónok volt. Autodidaktaként kezdte a rajzolást és fes­tést, majd az antwerpeni rajziskolán tanult. Első korszakában a bányászok és parasztok között élve főleg az ő életüket fes­tette, sötét színekkel, sö­tét hangolású, kifejező kompozíciókban. Döntő fordulatot jelentett számá­ra, hogy fivére, Theodor segítségével és közvetíté­sével megismerkedhetett a francia impresszioniz­mus és pointillizmus ered­ményeivel. Ettől kezdve stílusán a francia művé­szet hatása vált érezhető­vé; ezt tükrözik önarcké­pei is. Az impresszionista festészet mellett a színes japán fametszet tanulmá­nyozása és Gauguinnal való barátságának hatá­sára korábbi sötét szín­skálája kivilágosodott. 1888-ban a francia dél­vidéken, Arles-ban tele­pedett le; itt ideggyen­gesége elhatalmasodott rajta és 1890-ben egy őrültségi rohamában ön­kezével vetett véget életé­nek. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Tanner John házassága (délután 3 óra) Szigligeti bérlet. Játék a kas­télyban (este fél 8 óra) Kamaraszínház: Óriáscsecsemő (este fél 8 óra) Bakos/A bér­let. MOZI Az MKTH mai programja Ma reggel 9 órakor a Vo­lán klubban (Pécs, Bacsó Bé­la u. 4. sz.) a Közlekedéstu­dományi Egyesület rendezésé­ben hangzik el Klézl Róbert- nek, a KPM miniszterhelyette­sének előadása, melynek cí­me: A közlekedési vállalatok ellenőrzésével kapcsolatos idő­szerű feladatok. 13 órakor a Tégla- és Cserépipari Válla­latnál (Pécs, Mártírok útja 12.) tart előadást Anger László, a Tégla- és Cserépipari Tröszt főosztályvezetője A vállalati gazdálkodás és a piac ak­tuális kérdései iparunkban címmel. A Komlói Carbon Vál­lalatnál dr. Farkas Ferenc, a PTE adjunktusa tart előadást a vállalati termékszerkezetek korszerűsítéséről és az ezzel kapcsolatos vezetési feladatok­ról. Ennek időpontja 14.30. S végül a mai utolsó program: 16 órakor kezdődik Pécsett, a Technika Házában a Fejtések komplex gépesítésének lehe­tőségei a mecseki szénbá­nyászatban című előadás. A téma előadói: Szilágyi Antal bányamérnök, gazdasági ta­nácsadó; Végh József terme­lési főmérnök; Kálmán Endre termelési főmérnök; és Judt István termelési főmérnök, a Mecseki Szénbányák Vállalat dolgozói. S végül az eredeti prog­ramtól eltérően ma tartja elő­adását dr. Dányi Pál, a Ba­ranya megyei Tanács elnök- helyettese Pécsett, a Technika Házában, délután 16 órai kez­dettel. Előadásának címe: A foglalkoztatási struktúra ak­tuális kérdései. ♦ — A libatenyésztésről és árutermelésről, a pe­csenyeliba és májliba előállítás időszerű kérdé­seiről, az értékesítés és a piac alakulásáról tanács­koztak tegnap Pécsett, a Baromfifeldolgozóban, ter­melők, felvásárlók s az ipar képviselői, a Megyei Tanács, a MAE Baranya megyei Szervezete és a Baranya megyei Baromfi- feldolgozó és Forgalmazó Közös Vállalat rendezésé­ben. Az előadásokat Bis- kup Gyula, Deme János és dr. Kovács Akosné tartották, ezután szakfilm- és diavetítésre, majd kon­zultációra került sor. Vé­gül a tanácskozás részt­vevői üzemlátogatás kere­tében megtekintették az új baromfifeldolgozó vágó vonalait. — Bűnözés és pedagó­gia. Kriminálpedagógiai szimpozion zajlik március 29—30-án Budapesten, a Magyar Tudományos Aka­démián. Az elhangzó elő­adásokon és szekcióülé­seken a kriminálpedagó- gia helyzetét és feladatait, a pedagógiai hatékony­ságát és feladatait mér­legelik, valamint a jog és a bűnözés kapcsolatát elemzik többek között a résztvevők. — Tüskés Tibor író tar­tott előadást tegnap dél­után 5 órakor a Kisgra- fika Barátok Köre ülésén Irodalom és illusztráció címmel. Ilyenek voltunk A HÉT FILMJEI TAVASZI BEHÍVÓ Különváltan él a férj és a feleség, az asszony azon­ban még mindig szereti férjét. E kitartó szerelem tör­ténete elevenedik meg a Tavaszi behívó cimű színes szovjet filmen. ILYENEK VOLTUNK A vígjátékból, musicalekből ismert Barbra Streisand most az egyik legkedveltebb amerikai férfisztárral, Ro­bert Redforddal játssza el egy szerelmi történet fősze­repét. Sidney Pollack filmje egy haladó gondolkodású asszony és egy aranyifjú szerelmét mutatja be. Tavaszi behivó — Húsz új traktoros állt munkába tegnap a szentlőrinci Úttörő Terme­lőszövetkezetben, ahol üzemi keretek között helyben szervezték a traktorosképzést. A há­roméves képzés kedden eredményes záróvizsgával ért véget, amikor mind a húsz fiatal traktoros kéz­hez kapta traktorvezetői oklevelét. A frissen vég­zett traktorosok szerdán már bekapcsolódtak a ter­melőszövetkezetben folyó tavaszi talajelőkészítési és vetési munkákba. — Szurdi István, az Or­szágos Idegenforgalmi Ta­nács elnöke szerdán a két ország idegenforgal­mi együttműködésével kapcsolatos tárgyalásokra Moszkvába utazott. A megbeszéléseken a köl­csönös idegenforgalom fejlesztésével, többek kö­zött az 1980. évi moszk­vai olimpiai játékokra irá­nyuló magyar turizmus kérdéseivel foglalkoznak. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermekbelbetegek részé­re: Pécs város: POTE Gyermek- klinika, Szigetvár város és já­rás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekit»- lészeti betegek, égett és for­rázott gyermekek részére pá­ratlan napokon: POTE Gyermek- klinika, páros napokon: Me­gyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: I. kér. Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár, Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér. 1. 10/3. sz. gyógy­szertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/3. sz. gyógyszer- tár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér. Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. — Méhészet. Wissky Zol­tán, Peruban élő ma­gyar származású méhész tart előadást április 2-án 17 órakor a TIT székhá­zában. Saját, ezer csa­ládos méhészetében szer­zett tapasztalatai mellett beszámol a világ legna­gyobb, hetvenötezer csa­ládos méhészetéről is, melyet Mexikóban tanul­mányozott. — Tavaszi modellek bemutatója. A Vendég­várás a Mecsek alján ren­dezvénysorozat keretében a Konzum Áruház műso­ros divatbemutatót tart tavaszi modelljeiből. A program színhelye a szentlőrinci Arany Kalász étterem lesz, ahol a ven­dégek tájjellegű ételekkel is megismerkedhetnek. Időpontja április 1-e, este 19 óra. 04-05-07 Kővágószöllősnél, a 6-os út mellett tűz ütött ki tegnap délben. Kigyulladt és leégett az aljnövényzet, és a cserjés egy húszhektárnyi területen. A keletkezett kár ötezer fo­rint, a tűz okát vizsgálják. * Mecsekalja-Cserkúton, a zagytéri út mellett tegnap 14.43-kor tűz keletkezett és nagyobb területre terjedt ki. Leégett százhektárnyi terü­leten az aljnövényzet és a nádas, valamint kigyulladt két hektáron egy nyárfacsemetés. A kár 15 ezer forint, a tűz ke­letkezési okát vizsgálják. Mind­két esetben a pécsi állami tűzoltók, valamint a MÉV vál­lalati tűzoltói vonultak ki és oltották el az erdő- és avar- tüzeket. Április havi vásárok Április 3. Dunaszekcső, orszá­gos állat- és kirakóvásár, 9. Pécs, országos állat- és ki­rakóvásár, országos autó- és motorvásár, 10. Siklós, orszá­gos állat- és kirakóvásár, 12. Szentlőrinc, országos állat- és kirakóvásár, országos autó- és motorvásár, 14. Szigetvár, or­szágos állat- és kirakóvásár, 16. Pécs, országos autó- és motorvásár, 16. Mohács, or­szágos autó- és motorvásár, 16. Mázaszászvár, országos ál­lat- és kirakóvásár, országos autó- és motorvásár, 16. Szi­getvár, országos autó- és mo­torvásár, 17. Mohács, orszá­gos állat- és kirakóvásár, 20. Drávafok, országos állat- és kirakóvásár, 24. Pécsvárad, országos állat- és kirakó­vásár, 26. Mágocs, országos állat- és kirakóvásár. ♦ — Piackutatás Madrid­ban. A napokban jött meg a Zsolnay Porcelán- gyár főmérnöke spanyol piackutató útjáról, amely olyan eredménnyel zárult, hogy a gyár milliós nagy­ságrendben szállít porce­lánszigetelőket a jövő év­től kezdődően. A spanyol megrendelő a minőséggel elégedett, hiszen már 20 ezer dollár értékben vá­sárolt szigetelőket. — Bombay-i megren­delésre. Az EIVRT Sopiana Gépgyár március végén egymillió forint értékű ke­nőanyag szivattyút és wolfram-szálhúzó gépet szállít indiai megrendelés­re. A gépeket Bombay- ban, a TUNGSRAM által épített állami üzembe állítják be. Csütörtökön nyeremény­Az Országos Takarékpénztár csütörtökön Mezőtúron rendezi a nyereménybetétkönyvek 1978 első negyedévi, sorrendben 107. sorsolását, A húzáson a már­cius 29-ig váltott és a sorso­lás napján forgalomban lévő nyereménybetétkönyvek vesz­nek részt. A nyereményössze­get a betétkönyvet kiállító ta­karékpénztári fiók vagy posta- hivatal április 18-tól fizeti ki. ♦ — Vadász-étkészlet. A MAVOSZ közelgő száz­éves jubileuma alkalmá­ból a Megyei Intéző Bi­zottság megrendelésére vadász-motívumokkal dí­szített étkészleteket gyárt a Zsolnay Porcelángyár. A készleteket az Erdeitermék Vállalat pécsi üzletében fogják árusítani. — Szépül a város. A Fürst Sándor utcában, a Merkur pécsi telepe kör­nyékén parkosítanak a vállalat dolgozói. Az Ady Endre szocialista brigád valamennyi tagja részt vesz a zöldterületek ki­alakításában és a dísz­cserjék, bukszusok ülteté­sében. — Szűrt és Szebényt összekötő utat épít a Közúti Építő Vállalat. A két és fél kilométer hosz- szú, 15 millió forintért épülő út júliusban elké­szül. ♦ Esküvő BAZSÓ MARIA és NÉMETH JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1973. április 2-án 14.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). SUVECZ TERÉZ és VARGA OTTÓ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1978. április 1-én 16.00 órakor házasságot kötünk az I. kerületi tanácson. ■HEH BH Park: Farkasvisszhang (f4, fő, f8) Petőfi: Ilyenek voltunk (f4, hnő, 8) Kossuth: Tavaszi behívó (10, 12, 2, 4) Szeress engem Lily! (6, 8) Tanárképző Főiskola: A győ­zelem örökösei (5) PMMF filmklub (f8) Fekete Gyémánt: A hosszút út (6) Jószerencsét: Milyen szép a meggyilkol! halála (4, 6) Rákóczi: Zseb­pénz (5, 7) Május 1.: Zsaru­történet (fő) Boly: Vincent, Francois, Paul és a többiek (7) Harkány: Srácurak (7) Komló, Május 1.: Budapesti mesék (f5, f7) Komló, Zrínyi: Gulliver (4, 6) Egy eladott élet (8) Mohács: Meghívás egy gyilkos vacsorára (6, 8) Pécsvárad: Száz nap a gyer­mekkor után (7) Sásd: Pén­tek, a bennszülött (7) Sely- lye: Bombasiker (7) Siklós: Közös bűn (7) Szigetvár: Az akasztanivaló bolond nő (8) Várható időjárás csütörtök estig: az ország nagy részén derült, száraz idő, csak a Dunántúl délnyi4g(ati részén megnövekvő felhőzet, eső nél­kül. Többfelé élénk, helyen­ként erős, viharos lökésekkel kíséri déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: 2—7, legma­gasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Harson a kürtszó! (ism.) 8.57: Orosz Júlia és Jámbor László énekel. 9.30: Mozsár Imre nótákat énekel, Bicskei Géza cimbalmozik. 10.05: Gyerekeknek. 10.32: Szövet­kezeti nagyüzemek. 10.47: Beetho- ven-művek. 11.40: A Balogh-család. Veres Péter regénye folytatásokban. V. rész. 12.35: Melódiakoktél. Köz­ben: 13.15: Házunk tája. 13.30: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Szabadpolc. 14.30: Zenekari mu­zsika. 15.10: Dalok a Nagy Hon­védő Háborúról. 15.28: Ezeregy dél­után. 17.07: Álmodjunk együtt is­kolát. 17.27: Bartók: III. vonósné­gyes. 17.44: Bemutatjuk új felvé­teleinket. 17.59: Filmzene. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: Csapó Károly népdalfelvételeiből. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. A Magyar Állami Hangver­senyzenekar hangversenye. Közben: kb. 20.25: Versek. Kb. 21.30: A Les Humpries énekegyüttes felvételeiből. 21.40: Történelmi figyelő. 22.20: Népdalok. 22.50: Meditáció (ism.). 23.00: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából. 0.10: Schöck Ottó táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Magyari Imre népdalfeldol­gozásaiból. 8.20: Tíz perc külpoli­tika (ism.). 8.33: Slágermúzeum. 9.28: Népek meséi. 9.58: A zene hullámhosszán. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: A Budapesti Koncertfúvószenekar játszik. 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Szimfonikus táncok. 13.30: Zöngész­de (ism.). 14.00: Színe-java. 16.00: Történeteim. 16.33: Kívánságkabaré. 17.00: Segíthetünk? 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Kisváros­ban élni ... 21.02: Könnyűzenei Olimpia. Elődöntő. A BBC műsora. 21.32: A Rádió Dalszínháza. 22.33: Világtörténelem dióhéjban. 22.43: Az Állami Orosz Énekkar Csajkov­szkij kórusokat énekel. 23.00: Tánc­zene. 23.30: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. Kárpáti István nótákat énekel. HARMADIK MŰSOR 14.05: A Filharmónia Fúvósötös hangversenye a Zeneakadémia kis­termében. 15.16: René Kollo Wag­ner operáiból énekel. 15.50: Könyv­szemle. 16.03: Fonotéka. 16.23: Kó­rusainkat ajánljuk. 16.32: Mi a véleményed? 16.52: ötórai tea. 18.05: Wilhelm Furtwängler vezényli a Berlini Filharmonikus Zenekart. 19.33: Sci-fi kedvelőknek. I. rész (ism.). 20.31: Olasz művek opera­hangversenye. 21.30: Kamarazene, vokális zene. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: A Helikonra készülnek . . . Ring Ferenc zenés összeállítása. 17.25: A város, amely­ben élünk. Környezetvédelmi őrjá­raton. Riporter: Kovács Péter. 17.35: Hegyi József feldolg.: Népek ba­rátsága. Előadja a Pécsi 500. Ipari Szakmunkásképző Intézet vegyeska­ra és a Művészeti Szakközépiskola zenekara. Vezényel Pécsi Géza. 17.45: öt perc közgazdaság. Dr. Zeller Gyula előadása. 17.50: A Boney M együttes felvételei. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Kovács Apollónia nótákat és cigánydalokat énekel. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Pero Nikolin nép­dalokat énekel. Közreműködik az Eszéki Rádió zenekara. — A nagy­város árnyékában. Riportműsor Nagykozárról. — Ez is sláger volt . . . 19.00: Német nyelvű mű­sor. Hírek. — Szőlőoltványnevelés a villányi tsz-ben. — önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 7.59: Tévétorna. 8.05: Földrajz (ált. isk. 8. oszt.). 9.00: Tizen Tú­liak Társasága (ism.). 10.05: Élő­világ (ált. isk. 5. oszt.). 10.30: Kuckó (ism.). 11.05: Kémia (ált. isk. 7. oszt.). 15.15: Földrajz (ism.). 15.50: Élővilág (ism.). 16.10: Kémia (ism.). 16.28: Hírek. 16.35: A Ma­gyar Televízió Szabadegyeteme. 17.25: Óvodások filmműsora. 1. Lá­togatás játékországban. NDK kis- film. 2. Ponny és Sonny. 3. Hol­land rajzfilm. 17.50: Képek az er­dőből. Szovjet kisfilm. 18.00: Tévé­börze. 18.10: Telesport. 18.35: ön­tözni kell. Riportfilm. 19.00: Rek­lámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Privalov milliói. Magyarul beszélő szovjet film. I. rész. 21.25: Megkér­dezzük a minisztert. Vendégségben Keserű Jánosné könnyűipari minisz­ternél. 22.05: (Ne) . . . adj fel egy hirdetést. Riportfilm. 22.25: Tv-Hír- adó 3. MÁSODIK MŰSOR 18.18: Világnézet. 19.00: 111/10. Francia nyelvtanfolyam. 19.15: Orosz nyelvtanfolyam. 19.30: Tv-Híradó 20.00: így kell járni. Bemutatjuk a Baranya Táncegyüttest. A pécsi kör­zeti stúdió műsora. 20.45: Tv-Híradó 2. 21.05: A Visztula mentén. NDK dokumentumfilm (színes). 21.25: Az állam támaszai. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm. I. rész. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Forrófejűek — gyermekmű­sor. 18.15: Tudomány és technoló­gia. 18.45: Homokóra — vetélkedő. 19.15: A konyha nagy mestereinek- kis titkai. 19.20: Rajzfilm. 20.00: Külpolitika. 20.50: Dimitrije Tucovic (ism.). 22.05: Szarajevói zenei es­ték. MÁSODIK MŰSOR 16.40: Népi muzsika. 17.20: Kosár­labda: Monting—Vozdovac. 19.00: Rövidfilm. 19.15: Nap, felhők, szél — tájékoztató adás. 20.00: Egy este Jean-Louis Barrault-val és Madeleine Renault-val. 21.55: Huszonnégy óra. 22.15: A nő ma — dokumentummű­sor. 22.45: Zenei fesztivál krónika. Kibővített ülést tartott tegnap délután a HNF Komló városi Bizottsága. Többek között megvitatták a városi tanács és a nép­front együttműködési megállapodásának terve­zetét, valamint tájékozta­tót hallgattak meg az 1977. évi városfejlesztési tervek teljesítéséről, s az idei célkitűzésekről. •*« „A Magyar Vöröskereszt V. kongresszusa nyomá­ban" c. általános iskolai területi vetélkedő döntője tegnap zajlott le. A dön­tőt —, melyen öt megye képviseltette magát — a megyei első helyezettek számára rendezték, itt dőlt el, hogy az országos ver­senyre melyik csapat jut tovább. Baranya, Somogy, Tolna, Fejér és Zala me­gye iskolásai küzdöttek a legjobb helyezésért; a Somogy megye és a Bara­nyát képviselő pécsvára- diak egy ideig holtver­senyben álltak, végül a Pécsváradi Általános Is­kola csapata bizonyult a legjobbnak. így májusban Budapesten, az országos versenyen a területi dön­tő győzteseként a pécs- váradiak vetélkednek to­vább. * Két új kiadvány szol­gálja ezentúl a szövetke­zeti parasztság rendszere­sebb tájékoztatását, össz­hangban a mezőgazdasá­gi szövetkezetek III. kongresszusának határo­zatával — erről döntött szerdai ülésén a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége. Ezenkívül értékelte az el­nökség az elmúlt évben a szövetkezetek számára a TOT kulturális és sport alapjából kiutalt kiegé­szítő támogatás felhasz­nálását. Az ülésen oda­ítélték az 1978. évi TOT- irodalmi ösztöndíjakat, a Kulturális Minisztériummal és az írószövetséggel egyetértésben. Lapzárta Szerdán megnyílt □ len­gyel parlament tavaszi ülésszakának első ülése. A tanácskozás napirend­jén szerepel a kormány beszámolója annak a par­lamenti határozatnak vég­rehajtásáról, amelyet a Szejm 1974-ben fogadott el a népélelmezés további javításáról és a mezőgaz­daság fejlesztéséről. «* öttagú kormányküldött­ség élén szerdán hivatalos munkalátogatásra Etiópiá­ba érkezett Munyua Waiyaki kenyai külügy­miniszter. Salgótarjánban nagy érdeklődés mellett került sor a Magyarország— Csehszlovákia ifjúsági vá­logatott labdarúgó-mér­kőzésre, amely tisztázta, hogy melyik csapat játszik az idei lengyelországi UEFA-torna 16-os döntő­jében. A magyar fiatalok győztek, s ezzel májusban Lengyelországban játsza­nak Európa legjobb ifjú­sági csapatai ellen. Ma­gyarország—Csehszlovákia 1:0 (1:0). * Az AFP jelentése sze­rint megérkezett Buenos Airesbe Krizsán József, a Magyar Labdarúgó Szö­vetség főtitkára, aki ar­gentínai tartózkodása so­rán megtekinti a magyar válogatott vb alatti szál­láshelyeit a fővárosban és a Mar Del Plata mel­letti Chapadmalal-ban. Részt vesz az argentin válogatott két mérkőzésén is, megtekinti a magyar csapat június 2-i ellen­felét Bulgária, majd áp­rilis 5-én Románia ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom