Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-30 / 88. szám
1978. március 30., csütörtök 3 A költségvetési üzemek 19 milliója Tíz évvel ezelőtt alakultak meg az első tanácsi irányítású költségvetési üzemek Baranyában. Létrehozásukra azért volt szükség, mert a városokban, községekben addig tevékenykedő KÖFA brigádok meglehetősen szervezetlenül végezték munkájukat. A költségvetési üzemek tavalyi, idei terveit megtárgyalták és elfogadták az illetékes tanácsok. A sellyei üzem beruházási és felújítási tevékenysége idén 15 millió forint lesz. Belefér ebbe a harkányi ifjúsági tábor és a siklósi ABC áruház építése, a sellyei csatornázás éppúgy, mint iskolatatarozás, orvosi rendelő rendbehozatala vagy éppen Vajszlón múzeum kialakítása. Hasonló tervei vannak a siklósi költségvetési üzemnek is, ezek között út- és járdaépítés, szennyvízcsatornák lefektetése, Villányban aszfaltozás és jó néhány lakás karbantartása szerepel, mintegy 15 millióért. Komlón a tanács részére 5 millió forintot meghaladó értékben a gesztenyési lakóterület útjait hozzák rendbe, járdát, utat építenek, bölcsődét újítanak fel a helyi üzem dolgozói, és mivel szabad kapacitásuk is van, más megrendelők számára 7 millióért hídépítő csatornákat, raktárakat húznak fel. A sásdiak új óvodát, megszépült orvosi rendelőt, diákotthont köszönhetnek majd az ottani költségvetési üzemnek — előreláthatóan még 1978-ban. A költségvetési üzemek az elmúlt évtized alatt bebizonyították létjogosultságukat. Tevékenységük hasznos és a lakossági igények kielégítése miatt szükséges. Mozgékonyán, rugalmasan tudják a tanácsi munkákat elvégezni. A Baranyában működő kilenc költségvetési üzem közül tavaly csak egy gazdálkodott veszteségésen, a többiek összesen 19 millió forint nyereséget produkáltak. Igazi nyeresége azonban a lakosságnak van munkájukból. H. L. Dunámon napló A MÁSODIK LÁNCSZEM BemutaljuK a Komlói Űttörőházat ■ j létesítménnyel gazda- godik Komló lassan formálódó, új művelődési centruma. Két éve született az „első láncszem”, a zeneiskola, most az úttörőházat avatják, s közben a komlóiak áldozatos adakozása révén már mint a közeljövő új alkotásáról beszélnek a hangverseny- és szinházteremről. Ennek az együttesnek a teljessé tételét szolgálja majd egyszer a ma még csak titkon áhított vágy: a művelődési ház. Csillogó üveg, hófehér falak, „iparisárga" nyílászárók — ez az első gyors benyomás. És mivel ezek miatt oda kell figyelni, jobban is megnézi az ember az új épületet, ami a Kossuth Lajos utca felé és azon át a régi, roskatag úttörőházra tekint. Amit innen látni: széles üvegfal, az épület délnyugati sarkán háromkaréjos lépcsősor a hármas tagolású főbejárathoz, a túlsó oldalon pedig az ezzel összecsendülően a sarkokat levágó „gazdasági" bejáratok. A komlói az első igazi úttörőház a megyében. Ezért érdemes közelebbről is szemügyre venni az épületet, amelyet a BARANYATERV két építésze, Csaba Gyula és Weiler Árpád tervezett. Már korábban terveződött Komlóra egy úttörőház, amiben a tanmedencétől a tornateremig az égvilágon minden megvolt. De aztán idejekorán rájöttek, hogy ennek megvalósításához nem lesz elegendő pénz. A módosítási igény 1974 nyarán jelentkezett. A mostani ház azután született meg. — Vettük a kivitelezőtől, a Tolna megyei Építőipari Vállalattól a lapot: az előregyártott szerkezet egyetlen lehetőségét — mondja Csaba Gyula. — Megpróbáltuk az univáz-t, ami ez esetben különleges jelleget ad az épületnek. 10 millió körüli költségelőirányzattal kellett a tervezés idején számolni, végül is 13 millióba került a ház. Az épület földszintjén van a 120 személyes színházterem, a domboldal felé tekint az üvegfallal határolt játékszoba, a könyvtár. E helyiségek tágas csarnokot fognak közre, ami részben a ruhatárnak ad helyet, de alkalmi kiállításokat is fogadhat ugyanúgy, mint az emeleti csarnok. Efölé két hosszirányú, üvegszálerősítésű, poliészterrel borított kupola borul. Kelet felé üvegfal zárja a csarnokot. A földszinten az említetteken kívül, valamint az emeleten vannak a szakköri helyiségek. Az épülettel együtt tervezték meg a berendezést is. Nyilván pénzügyi okokkal magyarázható, hogy igénytelenebb berendezés került az új házba, ami azonban mit sem von le az Úttörőház egészének értékéből. • Nem bizonyítvány-magyará- zásra kértük Csaba Gyulát, amikor néhány észrevételt felvetettünk a beszélgetés során. Válaszai ugyanis szorosan hozzátartoznak az épület további bemutatásához.- Hallottuk a kifogást, hogy nincsenek ablakok a földszinti üvegfalú helyiségekben. — De vannak ajtók, amiket ki lehet nyitni, s akkor a termek a terasz felé bővülnek. A teraszt egyébként sem szabad utcaként felfogni, hiszen szerves része, intim hangulatú folytatása a helyiségeknek.- A gyerekek nézőpontjához viszonyítva talán túl magas a színpad... — A nagyterem többcélú helyiség, az átrendezhetőséget a vízszintes padló biztosítja, s ez kétségtelenül rontja a látási viszonyokat. Egyébként minden többcélú helyiség közös hibája, hogy nem tud egy célt — jelen esetben a színházszerű funkciót — tökéletesen szolgálni. Lehet, hogy a legkisebbeknek magas a színpad, de a tízen felülieknek ez a normál szemsugár-magasságú színpad már nem okozhat gondot.- Meg kellett volna nyitni az emeletet a tető felé. — Nekem is folyton az járt az eszemben, kit lehetne megnyerni ennek az ötletnek, de a korlátozott pénzügyi lehetőségek miatt nem javasoltam. Valóban ideális tetőterasz lehetne, kínálja is magát erre, hiszen ennyivel is nagyobb lenne a ház. A tető teherbírása olyan, hogy alkalmas burkolattal bármikor járhatóvá lehet tenni.- Jó megoldás a kupola, de talán más anyaggal jobb fett volna. — Magam is menet közben jöttem rá, hogy nem lett volna szabad ezt csinálni. Némi többletköltséggel ugyanilyen félhenger-profilú plexilapokkal kellett volna lefedni és egészen más hatást, tökéletes megvilágítást értünk volna el. Egyszer ez is megoldható. • Az új úttörőház már hetek óta zsong a gyermekzsivajtól. Hársfai István Parkjaink csinosságáért Fogj unk össze! Tavasz van, megelevenedtek a parkok. A parképítő munkások a tél emlékeit eltüntetve azon fáradoznak, hogy a parkok csinosan fogadják az embereket. Nem könnyű dolog a parkok rendbe hozása. Fel kell ásni a betonkeményre taposott földet, bevetni fűmaggal, kiültetni a virágokat, a cserjéket, facsemetéket, kicserélni a homokozókban a homokot, megjavítani a játszószereket, fokozott gonddal rendbe tenni a szobrok környékét, és ahol vízmedence van, ott a szerkezeteket is kijavítani.. . Szóval sok mindent kell csinálni, sok ember kell hozzá és sok pénzbe kerül az egész. Ásnak, taposnak És mi hogyan fogadjuk mindezt? Néhány hónapja embertársaim megjavításának legcsekélyebb reménye nélkül írtam le tavaly téli tapasztalataimat a frissen felásott parkok frissen taposott ösvényeiről, s tettem fel a kérdést: vajon mi a véleményük a parképítőknek, hogy a munkájukat csak ennyire becsüljük meg? A kérdést ismét feltehetem. Szűkebb lakóhelyemen", Uránvárosbon néhány hete konok elszántsággal ismét nekiálltak felásni a parkot. Valamelyik reggel egyik helyen még csak a keményre taposott föld volt, délután hazamenet már a felásott föld köszöntött és a frissen megforgatott hantokon díszelgő első lábnyomok. Néhány nap múlva méteres ösvénnyé szélesült, s amikor ismét jöttek a munkások elsimítani a földet, ezt az ösvényt meghagyták. Mikor mondtam egyik kollégámnak, hogy ezt meg kellene írni, összevitatkoztunk rajta. Nem azokat hibáztatta, akik mindenfelé ösvényt taposnak, hanem azokat, akik nem méltányolják, hogy az emberek szeretik lerövidíteni az utat. Ennek szellemében volt rá eset, hogy a kitaposott ösvényt „jár- dásították", ám mit tesz isten, az új járda mellett nemsokára ott volt a még újabb ösvény. Persze nem ez az ösvény-ügy a lényeg. Sokkal fájóbb látni az eltiport cserjéket, a megcsonkított fákat, a szeméttel telehordott vízmedencéket... Ügy néz ki a dolog, hogy egyfelől nagy pénz- és munkaráfordítással megy a parkok rendbetétele, másfelől pedig azon vagyunk, hogy e parkok mihamarabb tönkremenjenek. Jól tudom, ezzel a fény- közléssel senkit nem változtatok meg. Ehhez kevés egy újságcikk. Különösen, ha az ellenkező hatások nyomosabbak. Egyszer valaki megelégelte, hogy egy lurkó Tarzant játszik a fán, aminek ágai veszélyesen recsegtek-ropogtak. Rászólt a srácra, de mielőtt mondandója végére ért volna, már harsogott valamelyik emeleti ablakból a kiáltás: „Hagyja a fiamat, semmi köze hozzá, hogy mit csinál! - Hintázz csak fiam nyugodtan!" Ez az ember másodszor már nem szól. És az is tűrni fogja a rendbontást, akit egyszer a kamaszok melegebb éghajlatra küldtek. Mit lehetne csinálni? Ügy vélem, a társadalmasítás segíthetne. A Kertészeti és Parképítő Vállalat fák, cserjék és kiültetett virágok öntözésére' kér társadalmi munkát és javasolja, hogy egy-egy terület folyamatos parkgondozására kisebb kollektívák jelentkezzenek. Bizonyára a lakók közreműködésére számítanak. Ha pedig a lakók részt vállalnak a ház körüli parkrészek gondozásából, e munka révén a parkok gazdáivá is válnak, s bizonyára gondjuk lesz a rongálok megfékezésére vagy távol tartására. Az iskolák feladata is De én még tovább is mennék. Nem tudom, az iskolákban nem lehetne-e osztályfőnöki órákon, úttörőfoglalkozásokon a lakókörnyezet védelmére nevelni a gyerekeket, s nem lehetne-e hetedikes-nyolcadikos úttörőkből a lakókörnyezetet védő őrségeket szervezni? Ilyen, feladatra még a KISZ ifjúgárdistái is vállalkozhatnának. Ki tudja, talán egy ilyen, nagy társadalmi összefogás hozzásegítene ahhoz, hogy parkjaink mindig csinosan köszöntsenek bennünket. H. I. Természetvédelmi társadalmi őrség Péesváradon ügyelnek a település, a táj szépségére Jelzik az ártalmakat, figyelmeztetnek Így ismerni a saját falut, összes utcájának, zegzugának valamennyi hangulatát — igazi és bensőséges szülőhelysze- retetre vall. A határban egy fa, egy bokor, egy kerítés is sokat mond számukra. Másfajta hozzáállás ez egy közösséghez, valóban törődő és felrázó ténykedés, tisztaszívű lelkesedés. Ilyen gondolatok jutottak eszembe, amikor Péesváradon a környezet- és természetvédelmi társadalmi őrség tagjaival beszélgettem, és közben észrevétlenül a község is közelebb került hozzám. Baranya megyében a Hazafias Népfront égisze alatt néhány éve sorra alakultak az őrségek, hogy jelezzék a természetet, a környezetet érő ártalmakat, időben figyelmeztessenek, sőt a bajok megelőzésére is gondoljanak. Legrégibb a pécsváradi; négyéves. Néhány embert nagyon bántott a hajnalokra megjelenő sok szemét, sörösüveg, az úttest közepére kihajigált pad. Fürs- tenhoffer Jánosnak, a tsz gépudvarkezelőjének kezdeményezésére 12 taggal létrejött az őrség. Négy bányász, egy segédmunkás, egy kocsis, két szerelő - közülük hárman párttagok — járja a határt, kirándulóhelyeket naponta szabad idejében, vasárnap egész nap, legtöbbször késő éjszaka is. Leginkább kettesben gyalogolnak, figyelmeztetik a rendbontókat, a rongálókat, útbaigazítják az eltévedteket és magyarázzák a táj szépségét: ki ültette a hatszáz éves gesztenyést, hol nő a legöregebb fa, hol fészkel sas, hány patak szeli át a völgyeket.. . Erdő és mezőtüzeket vesznek észre, állatokat mentenek meg, rendbe- teszik az útjelzőtáblákat, parkosítanak, ebben tanácsot is nyújtanak, mert már jónéhá- nyan vesznek maguktól fát házuk elé. Hasonló fajtákat akarnak telepíteni utcánként. A tisztasági, faluszépítési mozgalomban előadásokat tartanak. A meglazult járdakockák betonozására is jut idejük. Társadalmi munkások is egyben. Ha például még nem is hat egységesen, de már felfigyeltek rájuk. Szalonnás József: — Én bizony, hogy rakodónak szegődtem, messzi fuvarokra kértem magam, hadd lássak más határt, más községet is, összehasonlítom őket a miénkkel. Mi se lehetünk elmaradva. Először csak nézem a rongálót, hogy mit is akar, és csak alapos megfigyelés után figyelmeztetem. Bárdi Elek: — Az italbolt környéke az enyém, ahol sokan megjegyzéssel fogadják a kérést, de azért hallgatnak rám. Tavaly tíz szabálysértési feljelentést tettünk sörösüveg-dobálók, rózsa- és gesztenyetolvajok, zug- szemetelők ellen, de olyant is figyelmeztettünk, aki az utcára folyatja ki a trágyalevet. Fürstenhof fér János: — Szép szóval megyünk, mégis háládatlanság, kioktatás a fizetségünk, nem egyszer egykét vezető részéről is. Nagy bajt okoznak a tizenévesek, de a felnőttek sem kíméletesebbek. Nincs tudtára adva senkinek, hogy mi dolgozunk. Egykét rendelet segíthetne, de tekintélyünket növelné az igazolvány, esetleg a karszalag, az egyensapka, ahogy Bulgáriában is ez a szokás. Az úttörőkkel jó a kapcsolatunk, de a KlSZ-t még nem sikerült megnyerni: nagyon elöregedünk, hisz 40-50-60 év felé ballagunk. Nem ismerjük a KOJÁL-t, sok védett madár, virág értékét. Nyáron, de ősszel is hétvégén 5000-6000 kiránduló is. megfordul a városiasodó településen, ezért nem mindegy, milyen véleménnyel távoznak. Az őrök erre is adnak. A kapcsolatuk az idelátogatókkal kedvezően alakul. Leginkább azokra támaszkodhatnak, akik helyben születtek, és idősek, akik még szombaton felseprik az utcát. Lutz Sándor bácsinak épp akkor mondtak köszönetét, amiért nemcsak a portájára, de a távoli környezetére is ügyel. — Most az elavult várkertet szeretnénk rendbehozni, fát metszeni, kiirtani a járhatatlan dzsungelt. Naplójukban feljegyzik a történteket, megfigyeléseiket, így részben falukrónikások is. Az őrség lelkes, öntevékeny magja egy alakuló társadalmi közösségnek. Azt mondták búcsúzóul, hogy közel kerültek a természethez. Azt hiszem a falujukhoz és egymáshoz is. Csuti János
