Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-25 / 84. szám
1978. március 25., szombat Dunántúli napló 5 NAGYVILÁGBAN KÜLGAZDASÁG Kedvező Willy Brandt pénteki programja Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke és kísérete pénteken a Budapesti Történeti Múzeumba látogatott. A vendégeket Horváth Mklós főigazgató fogadta, s kalauzolta a múzeumban. Willy Brandt érdeklődéssel szemlélte a középkori királyi palotát, valamint az elmúlt néhány esztendőben feltárt XIV—XV. századi gótikus szobrokat. Ezt követően Willy Brandt és kísérete ellátogatott az ország- gyűlés tavaszi ülésszakára. A vendégeket Apró Antal, az országgyűlés elnöke köszöntötte. A Német Szociáldemokrata Párt elnöke délután több napos pihenésre Veszprém megyébe utazott, ahol több város nevezetességeivel ismerkedik. ♦ + MOSZKVA: Gyalogosan indul el Mexikóvárosból, az 1976-os olimpia színhelyéről Moszkvába, az 1980-as olimpia városába Luis Acosta Centeno. A kiváló mexikói sportoló jelenleg 69 éves. A „magányos vándor", ahogyan a mexikói lapok Centeno-t elnevezték, 1979 decemberében indul el Mexikóvárosból Veracruzba gyalog, innen a spanyolországi La Co- runa-ba hajóval utazik, majd Európán keresztül gyalog megy Moszkva felé, ahova a tervek szerint az olimpiai játékok megnyitójára érkezik meg. + MOSONMAGYARÓVÁR: 1978. március 20-24. között — az éves kiképzési tervnek megfelelően - tartották meg a Mosonmagyaróvár járási polgári védelmi bemutató gyakorlatot. A gyakorlaton a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság polgári védelmi szervei az együttműködési tervben meghatározott köl. csönös segítségnyújtási feladatokat hajtották végre. + MILÁNÓ: Az olasz rendőrség, amely Aldo Moro kereszténydemokrata vezető és elrablói után nyomoz — úgy tűnik — még mindig a sötétben tapogat. Egy nyomozótiszt szavai szerint: még reménykedünk, bár most ismét elölről kezdhetünk mindent. Ezzel arra utalt, hogy a nyomozás már két biztosnak vélt „szálon" is kudarcot vallott. + NICOSIA: Nejat Kanuk, az egyoldalúan kikiáltott „Ciprusi Török Szövetségi Állam" miniszterelnöke pénteken benyújtotta lemondását Raul Denktas államelnöknek. Egyidejűleg bejelentette, hogy kilép a kormányzó nemzeti egységpártból és a továbbiakban független politikusként kíván tevékenykedni. Vedat Celik, a ,,Ciprusi Török Szövetségi Állam" külügyminisztere személyes okokból ugyancsak benyújtotta a lemondását. Begin izraeli miniszterelnök elutazott Washingtonból. Előzőleg elismerte, hogy jelentős nézeteltérések vannak az Egyesült Államok és Izrael között. A képen Begint Vance amerikai külügyminiszter a repülőgéphez kíséri. A szovjet—spanyol gazdasági kapcsolatok .újkeletűek, közismerten csak Franco halála után bekövetkezett változások nyomán nyílott erre lehetőség. Azóta e kapcsolatok bővültek és erősödnek, mindkét fél megelégedésére. Az első szovjet—spanyol gazdasági kapcsolatfelvételt várakozáson felüli siker kísérte. Erre még a két ország diplomáciai kapcsolatainak felvétele előtt került sor, amikor megalakították a Sovispan vegyes vállalatot, amelynek részvényesei a Szovjetunió Halgazdasági Minisztériumának halászati flottája és két spanyol cég. A Franco-emlőkön nevelkedett jobboldal néhány vezetője ugyan tiltakozott még a gondolat ellen is, de ez nem zavarta sok spanyol üzletember érdeklődését, mert megbízható távlati partnernek tartották az ajánlatot tevőt. A vegyes vállalat forgalma, halászattal és halfeldolgozással foglalkoznak, az első évben 300 000 dollárt tett ki, amely a Pravda közlése szerint „jelenleg több tucatszorosára bővült, az alaptőke pedig 12-szeresé- re.” A spanyol fél megelégedéssel jegyzi meg, hogy a szovjet halászhajók látogatásai a Kanári-szigeteken és műszerezéséről KGST tanácskozás Pécsett, az atomerőművek ♦ WASHINGTON: Áorilis 12-14. között hivatalos látogatást tesz Washingtonban Nico- lae Ceausescu román elnök — jelentette be a Fehér Ház szóvivője. ♦ METULLAH: Izrael „valószínűleg egy héten belül" megkezdi csapatainak kivonását Dél-Libanonból — jelentette ki a Maarivnak adott interjújában pénteken Ezer Weizman hadügyminiszter. A megszálló csapatok kivonására tett ígéretét Weizman rögtön kiegészítette azzal, hogy „amennyiben az ENSZ-erők képtelenek megállítani a palesztin fegyveresek behatolását Izrael területére, úgy az izraeli erők visszatérnek a térségbe." Mint ismeretes, Libanon elleni invázióját Tel Aviv egy palesztin akció megtorlásának ürügyén indította meg. + PEKING: Pénteken Teng Hsziao-ping, a KKP alelnöke, első miniszterelnök-helyettes elnökletével plenáris ülést tartott a Pekingben folyó kínai országos tudományos értekezlet. A mintegy hatezer küldött előtt beszédet mondott Hua Kuo-feng, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke, miniszterelnök. Hua Kuo-feng „stratégiai fontosságú, kolosszális" feladatnak ne- vczte azt a célkitűzést, hogy a század végére Kínának a tudomány és a kultúra terüleién utol kell érni, sőt maga mögött kell hagyni a legfejlettebb országokat. Hangsúlyozta, hogy e feladat megvalósítása érdekében kell mozgósítani Kína több százmilliós lakosságát, a pártot, a hadsereget és minden nemzetiséget. A KGST Atomenergia Állandó Bizottság nukleáris műszeripari munkacsoportja Pécsett, a Pannónia Szállóban tartotta 35. ülését. A pénteken véget ért és jegyzőköny aláírásával zárult tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia, a Szovjetunió, valamint a KGST keretében működő nemzetközi nukleáris műszeripari gazdálkodó egyesülés — az Inter- ratominstrument — képviseletében tizenhárom hazai és huszonnyolc külföldi szakember vett részt. A négynapos tanácskozáson az atomerőművek műszerezésével, az ipar és a gyógyászat részére készülő nukleáris műszerek kérdéseivel, ezen a területen a szabványosítás lehetőségeivel foglalkoztak. Központi témája volt az atomerőművek szabályozó és ellenőrző rendszerének kidolgozása. Az ülés magyarországi helyszínét különösen időszerűvé tette, hogy Pakson előrehaladott az atomerőmű építése és egyik fontos feladat az új energiabázis- szabályozó és ellenőrző rendszerének kidolgozása. Kiemelt volt ez a téma azért is, mert 1990-ig távlati prognózist dolgoznak ki. Elemzés készül az igények felméréséről. E munkába igyekeznek bevonni a szocialista országok intézményeit, gyárakat és kutató intézeteket. A nukleáris műszeripari munkacsoportnak tehát koordináló szerepe is van. A legközelebbi feladatot abban jelölték meg, hoav azokban a műszerekben, ahol még nem alakult ki a gyártásszakosítás, előkészítsék ezt a tevékenységet. A megoldást sürgeti az atomerőműfejlesztési program. Számítás szerint az ezredforduló idején a szocialista országokban az összenergiatermelés 20 (húsz) százaléka atomerőművekben történik, ami ötszöröse a jelenleginek. E proaram megvalósításához nélkülözhetetlen a legkorszerűbb ellenőrzési és szabályozási rendszerek kialakítása, illetve gyártásának meqoldása a szocialista országok szakosodásával. Hajnalné ♦ ♦ PRÁGA: A szlovákiai Pop- rod városban megkezdődött az európai országok eszperan- tista szervezeteinek XI. konzultatív értekezlete. A hétfőig tartó tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és a Szovjetunió képviselői vesznek részt. Az NSZK-ban az észak-württembergi munkáltatók 200 ezer munkás elbocsátásával válaszoltak a fémmunkások sztrájkjára. A képen sztrájkőrség a mannheimi fémmű előtt.---------------:------------*-----------------v---------+ BUKAREST: Bukarestben pénteken megnyílt a román nagy nemzetgyűlés ülésszaka. A tanácskozás napirendjén törvénytervezetek szerepelnek a dolgozók javaslatainak, pana- szainakés kereseteinek kivizsgálási rendjéről: az állami szocialista vállalatok szervezéséről és irányításáról; az egészségvédelemről, a vámokról. Emellett a törvényhozás több más kérdést is megvizsgál. ♦ NEW YORK: A NewYork-i ENSZ székházban a Vietnami Szocialista Köztársaság újjáépítése ügyében összehívott nemzetközi értekezleten felszólalt Halász András, az állandó magyar ENSZ-képviselő helyettese. Emlékeztetett rá, hogy a magyar küldöttség aktívan támogatta a közgyűlés őszi ülésszakán egyhangúlag elfogadott határozatot, amely felkéri a tagállamokat és a nemzetközi intézményeket: nyújtsanak segítséget Vietnamnak az újjáépítésben. Kettétört a tankhajó Pénteken reggel végképp ket- tészokadt az egy hete a bre- tagne-i partok előtt sziklazátonyra futott óriás tankhajó, az Amoco Cadiz, és ezt követően újból megindult a tartályaiból az olajáradat. Az élénk szél és a tenger- áramlatok egyre tovább sodorják kelet felé a tengeri életet megsemmisítő olajfoltot. Emiatt a katasztrófa színhelyétől 100-200 kilométerre levő kikötőkben is riadókészültséget rendeltek el, annál is inkább, mert éppen húsvétra várják az esztendő legnagyobb dagályát. A mentés mindeddig nem sok eredményt hozott: szivattyúkkal eddig mintegy 2000 köbméter szennyezett tengervizet vontak ki az óceánból. Ennek az anyagnak a négyötöde tengervíz, egyötöde olaj. Vance sajtóértekezlete Lehetséges a SALT-megállapodás A szovjet—amerikai kapcsolatok „kényes szakaszban” vannak, de talán már a közelebbi jövőben lehetséges a SALT-megállapodás — jelentette ki pénteki sajtóértekezletén Cyrus Vance amerikai külügyminiszter. Vance érezhetően törekedett arra, hogy mérsékelt hangot üssön meg, miután szovjet részről — teljes joggal — az enyhülési politika feladásaként értelmezték Carter amerikai elnök egy héttel korábban elhangzott harcias kijelentéseit. Az amerikai külügyminiszter ezúttal is arról beszélt, hogy „lényeges haladás" tapasztalható a SALT-tárgyalásokon, bár vannak megoldásra váró kérdések, „közöttük két-három igen nehéz”. Véleménye szerint változatlanul szükséges és lehetséges az Egyesült Államok és szövetségesei „biztonsági igényeit” kielégítő, ellenőrizhető egyezmény, amint az megszületik, „például nyáron”, a kormány azonnal a kongresszus elé terjeszti majd jóváhagyásra — mondotta Vance. A Közel-Keletről szólva Vance hivatalosan megerősítette: a Biztonsági Tanács 242. számú határozatának értelmezésében, a megszállt területeken létesített izraeli települések ügyében „nincs egyetértés az Énwesült Államok és Izrael között”. Nemzetközi tanfolyam a Csillagvárosban Megkezdődött az űrhajósjelöltek másfél éves kiképzése Beköltöztek a szocialista országokból érkezett űrhajósjelöltek a részükre épült új lakóházba Csillagvárosban. A bolgár, kubai, lengyel, magyar, mongol, román űrhajósjelöltek számára már meg is kezdődött a rendszeres kiképző munka. A kiképzés időtartama mintegy másfél év — ebben az időszakban az űrhajósjelöltek elsősorban az általános ismereteket szerzik meg és fizikailag is felkészülnek várható munkájukra. Ezt követően kerülhet sor a speciális gyakorlásra, az egyes űrhajók személyzetének konkrét felkészítésére ahhoz, hogy begyakorolják a számukra megszabott kísérleteket, feladatokat. Mint a Szovjetszkaja Rosszi- ja című szovjet lap írja, az első nemzetközi űrhajóstanfolyam csehszlovák, NDK-beli és lengyel részvevői 1976 decemberében érkeztek a Csillagvárosba, a szovjet űrhajósok kiképző központjába. Kiképzésük közvetlen vezetője Vaszilij Lazarev űrhajós volt. A második nemzetközi tanfolyam megszervezéséhez természetesen felhasználják az így szerzett tapasztalatokat is. A további űrrepülések során a nemzetközi személyzeteknek mind bonyolultabb és nehezebb munkát kell elvégezniük. Az egyes feladatok, programok meghatározása az Inter- kozmosz-együttműködésben részvevő országok űrkutatási programjának sajátos kutatási területeit is figyelembe veszi. Szolidaritási nyilatkozat Elítélik a Szomáliái agressziót Az etióp forradalom támogatására, az etiópiai néppel való szolidaritás fokozására szólított fel Havannában közzétett nyilatkozatában az Afro-ázsiai és Latin-amerikai Népek Szolidaritási Szervezetének (OSPAAL) végrehajtó titkársága. Az okmány élesen elítélte az imperialista körök által ösztönzött, a közelmúltban vereséget szenvedett Etiópia-ellenes Szomáliái agressziót. A Szomáliái kormány imperialistabarát politikája, terjeszkedő törekvései a szabadságért és függetlenségért küzdő haladó afrikai országok ellen irányulnak. Szomália agresszív cselekedetei nem értékelhetők másként, mint a békéért, az elnyomás ellen folyó harc internacionalista elveinek elárulásaként — hangsúlyozta a szervezet. A nyilatkozat a továbbiakban hangsúlyozta: az etiópiai nép megvédte forradalmát az agressziótól. A győzelemhez nagy segítséget nyújtottak a szocialista és antiimperialista erők, mindenekelőtt a Szovjetunió és Kuba. Teljes kudarccal végződtek az imperialisták tervei, hogy Afrika észak-keleti részén reakciós tömböt hozzanak létre. Etiópia az afrikai forradalom bástyája lett a kontinensnek ezen a területén, akárcsak Angola Afrika déli részén — mutatott rá a dokumentum. távlat, biztos piac a Sovispan tevékenysége nagymértékben hozzájárultak a hajójavító vállalatok kapacitásának kihasználásához, a szigetek munkásainak foglalkoztatottságához, a helyi kereskedelmi forgalom bővítéséhez és a kikötők tevékenységének felélénkítéséhez. Azóta a szovjet—spanyol gazdasági kapcsolatok kiterjedtek más területekre is: több mint 2000 szovjet gyártmányú traktor dolgozik a spanyol földeken, gépgyártó és ércbányászati berendezések működnek gyárakban, bányákban és az áruforgalom 1972 óta több, mint ötszörösére növekedett. Mint a Pravda megjegyzi, nem felhőtlen a két ország gazdasági-kereskedelmi együttműködése, mert egyes szélsőséges propagandaorgánumok hangulatot próbálnak kelteni ellene. A közelmúltban az Interviu című madridi lap nagy cikket közölt a szovjet—spanyol gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról és idézte Euralde vállalati elnök szavait: „A spanyol—szovjet kereskedelmi kapcsolatok távlatai igen kedvezőek. A szovjet fél határozottan támogatja a szoros kapcsolatokat... Biztos piacot ajánlanak nekünk.” Ez valóban az illetékes válasza volt. K. J.