Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-22 / 81. szám

e Dunanttm napló 1978. március 22., szerda Társadalomtudományi folyóiratunk Az elmélet közvetítése Hogyan készül a Társadalmi Szemle? ^^ársadalmi-politikai éle­® tünkben fontos sze­repet tölt be a harminchar­madik évfolyamába lépő Társadalmi Szemle. Az MSZMP Központi Bizottsá­gának folyóirata, amely el­méleti és politikai kérdések­kel foglalkozik, népszerű a közéleti érdeklődésű embe­rek körében, széles olva­sótábora van. A legtöbben összegyűjtik, gondosan meg­őrzik példányait. Könyvtá­rainkban gyakorta keresik régebbi számait is. Az el­múlt években egyre növek­vő példányszáma azt bizo­nyítja, hogy az olvasók ál­talában megtalálják a Tár­sadalmi Szemlében azt, amit keresnek. A folyóirat olyan kérdésekhez szól, amely sokakat érdekel az adott időben. A Társadalmi Szemle mun­káját irányító szerkesztő bi­zottság elnöke Benke Valé­ria, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja. A párt vezető szervei nagy segít­séget nyújtanak a szerkesz­tőségnek. Láng György és Józsa György, a szerkesztő­ség munkatársai ezt a kö­vetkezőkben foglalják össze: — A Társadalmi Szemle szerkesztő bizottsága évente többször ülésezik, s ilyenkor napirendre kerül a lap tartalma. Megvitatja a fél­éves lapterveket és az évi munkáról szóló elemzéseket. Az értékelések és észrevé­telek, a javaslatok sok se­gítséget adnak a folyóirat szerkesztéséhez. Elhangzik a szerkesztőbizottsági érte­kezleteken például, hogy mi készül a tudományos mű­helyekben, miről beszélnek a pártmunkások, mi foglal­koztatja leginkább a közvé­leményt. Csak az utóbbi évekre visszatekintve, a XI. kongresszus határozatá­nak, a párt programnyilat­kozatának végrehajtása sok kérdést vetett fel az embe­rekben. A világgazdasági helyzetnek a magyar társa­dalomra gyakorolt hatása szintén az érdeklődés közép­pontjában áll. A folyóirat pedig igyekezett nemcsak népgazdasági szinten fog­lalkozni ezekkel a kérdések­kel, honem bemutatta meg­jelenésüket és megoldási módozataikat is. — Aktuális dolgokról kí­vánunk írni — mondották a szerkesztőség munkatársai —, melyek a gyakorlatot és a szellemi pezsgést egy­aránt segítik. Jelenleg pél­dául az üzemi demokráciá­ról folyik hónapok óta tar­tó eszmecsere, melyet nem tudunk lezárni, mert folyton újabb és újabb érdekes hozzászólások érkeznek. Ezek, az üzemi demokrácia kérdését elméletileg és gyakorlatilag is megközelítő írások egyaránt segítik a tudományos kutatást és a közvetlen gyakorlatot is. Nemrég az érdekviszonyok­ról folyt hasonló eszmecse­re, mely fontos ideológiai kérdéseket segített tisztázni. — Hogyan lehet megha­tározni a Társadalmi Szem­le céljait? — Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy lapunk nem szakfolyóirat. Az el­méleti és politikai kifejezés azt jelenti, hogy a politikai kérdések megvilágításával összekapcsoljuk az elméleti problémákat, melyek kivá­lasztásánál figyelembe vesz- szük, hogy a politika éppen milyen kérdéseket tűz na­pirendre. Elméletileg feldol­goz a folyóirat olyan témá­kat, amelyek politikai dön­téseket segítenek előkészí­teni. Közreműködik a lap a párthatározatok előkészíté­sében és abban, hogy az olvasótábor nyomonkövet- hesse a határozatok végre­hajtását. — Helyet adunk a tudo­mányos élet bizonyos terü­leteiről érkező írásoknak, ha azok új gondolatokat tar­talmaznak, melyek további megfontolásokat vetnek fel. Erre ösztönöz a Politikai Bi­zottság határozata, amely kimondta, hogy lapunk fog­lalkozzon az élet új jelen­ségeivel, a tudomány leg­frissebb eredményeivel, s ezek ismertetésével, feldol­gozásával mutassa meg a fejlődés irányát. — A Társadalmi Szemle írásai persze nem a párt- határozat erejével rendel­keznek. Arról van szó csu­pán, hogy a párt politikáját hirdetjük, s nem adunk he­lyet az ezzel ellentétes né­zeteknek. Természetesen a gyakorlatban nem ilyen egy­szerű a dolog. A napi poli­tikai gyakorlat nem min­denkor és nem szükségsze­rűen esik egybe a társa­dalomtudományok egyes té­teles megállapításaival. Szükségessé válik tehát, hogy éppen a tudományos eredmények mélyebb feltá­rásával következetesen meg­mutassuk az általános ten­denciák érvényesülését. El­mondhatjuk egyébként, hogy ezek a közvéleményt is erőteljesen érdeklik. — Példányszámunk egyre emelkedik, ami a növekvő érdeklődés jele. Lugossy Györgyi Pécs város első politikai újsága A hírlapirodalom Pécsett immár 146 éves múltra tekint­het vissza. A legelső pécsi újság 1832. május 1-én, Kne- zevich István pécsi nyomda­tulajdonos kiadásában: „FÜNFKIRCHNER INTELLI­GENZ WOCHEN-BLATT" cím­mel még német nyelven je­lent meg. Igénytelen, szürke lap volt. Jelentősége azonban mégis nagy, mert ezzel kez­dődött a pécsi sajtó történe­te. Sem politikával, sem iro­dalommal nem foglalkozott, csupán piaci árakat, a budai sorsjátékhúzásokat, halálese­teket, jelentéseket és hirdeté­seket közölt. A lap megszűnése után ti­zenhat évig Pécsett nem ta­lálkozunk lapalapítással. A sajtószabadság kivívása után azonban, százharminc évvel ezelőtt, 1848. április 5-én már Pécsett is megjelent az első politikai napilap: „PRESSE­FREIE FLUGBLÄTTER" címmel. Felelős szerkesztője és kez­detben tulajdonosa, kiadója is Neuwirth Ernő Adolf volt. A lap tartalma szerint ma­gyar szellemű volt. Szerkesz­tőjének hazafias gondolkozá­sát tükrözi a lap mottója: „Für Freiheit, Volk und Vater­land” (A szabadságért, a né­pért és a hazáért). A lap politikai tartalommal heten­ként kétszer jelent meg. Neu- wirthről Szinnyei József, a későbbi „Vasárnapi Újság" hasábjain közölt sajtóbiblio­gráfiájában így írt: „ ... je­les nolitikai képzettségét tán­toríthatatlan hazaszeretettel pórosítá”. A „Pressefreie Flugblätter" néhány hét múlva megszűnt, illetve május 12-től új formá­ban, „Fünfkirchner Zeitung" címmel jelent meg. Pusztai József 60 éve tOrtent Béke- mozgalmak Pécsett 1918 első leiében Dokumentumok István-akna történetéből Hódítás és hadikárpótlás nélküli békét követeltek A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme nemcsak a világ politikai arculatának megváltozásához járult hozzá, hanem fordulatot hozott az első világháború menetében is. A forradalom békedekrétuma a demokratikus erőkön kívül nagy hatást gyakorolt minden béke­szerető emberre. Az októberi forradalom győ­zelmének hatására‘az egész vi­lágon tüntetések, tiltakozások kezdődtek a háború ellen. Ezen békemozgalmak élére Magyar- országon a szociáldemokrácia és az éledő kommunista szer­vezkedés állt. Bányászok sztrájkja 1917. november 25-ét a buda­pesti munkásság a béke napjá­vá avatta, és hatalmas béke­gyűlésen fejezte ki akaratát a „tisztességes, foglalás és kár­térítés nélküli béke” ügyében. E megmozdulás hatására 1917. december 2-án Pécsett is béke­gyűlést tartottak, ahol a részt­vevők magukévá tették a bu­dapesti munkásság határozatát és tiltakoztak a háború további folytatása ellen. 1918. január 21-én a pécsi bányamunkások politikai sztrájk­ba léptek, amelynek elsőrendű oka a háború volt. A bányá­szok követelték az általános vá­lasztójog megteremtését és a közélelmezés javítását is. 1918. február 14-én a Pécs vidéki bányászok beszüntették a munkát, tiltakozva az elbo- csájtott és katonai szolgálatra behívott társaik védelmében. A munkabeszüntetés közvetlen ki­váltó oka az volt, hogy az egyik pécsbányatelepi munkást a cs. és kir. katonai parancsnokság fegyelmi úton harminc napi szi­gorított elzárásra ítélte. A fe­szültség azonban már korábban is érezhető volt, ugyanis január végén mintegy 200 bányászt ka­tonai szolgálatra hívtak be. 1918. március 3-án a közpon- ' ti hatalmak békét kötöttek a fiatal szovjet állammal. Ez újabb lökést adott az „ellenállásnak”, bár hazánkban márciusban csak a békemozgalmak erősödése fi­gyelhető meg, amelyeknek oka a háború és az abból fakadó és fokozódó infláció volt. Április 22-én a főváros és több vidéki város szervezett munkássága sztrájkokkal és tün­tető tömeggyűlésekkel demonst­rált a háború ellen. Április 19-én Budapesten félórás mun­kabeszüntetést szerveztek, amely az április 22-i megmozduláso­kat készítette elő. Pécs mun­kássága is április 22-én csat­lakozott a békeharchoz. Dél­után három órakor a város üze­meiben, beleértve a bányaüze­meket is, abbahagyták a mun­kát, bezártak az üzletek és meg­állt a villamosközlekedés is. A nagygyűlés 16 óra 30 perc­kor kezdődött a Tornacsarnok előtti téren (ma Dischka Győ­ző utca 6.), ahol mintegy 6000 ember gyűlt össze, hogy „tilta­kozzon a reakciósok népcsaló és jogfosztó politikája ellen, hogy követelje a becsületes népjogok azonnali megadását és a Tisza­fáié reakció végleges pokolba- űzését s egyben hangos szóval tüntessen a mielőbbi általános béke mellett”. Mielőbbi békét Az egybegyűlteket a pécsi szociáldemokrata szervezet tit­kára, Szabó József köszöntötte. A gyűlés határozati javaslatot fogadott el, amely kimondta: „A pécsi szociáldemokrata párt- szervezet 1918. évi április 22-én av városi Tornacsarnok tágas ud­varán tartott pártgyűlése hatá- rozatilag kimondja, hogy válto­zatlanul ragaszkodik a háború­nak hódítás és hadikárpótlás nélküli békével való mielőbbi befejezéséhez, követeli az ál­talános, titkos és egyenlő vá­lasztójognak azonnali törvény­be iktatását, úgy, amint a ki­rályi szó és a kormányok ígé­rete ezekre kötelezettséget vál­lalt. Tiltakozik a pártgyűlés az ellen, hogy a munkapárti reak­ció az ország kormányzásába bevonassák, s minden ily irá­nyú törekvés ellen a legélesebb harcot hirdetve, követeli a par­lament azonnali feloszlatásával a nép igazi akaratát kifejező országgyűlés üljön össze. Mind­ezen követelések érdekében a mai tüntetés az utolsó, melynek eredménytelensége esetén a munkásság a legelkeseredettebb harcot kezdi meg. A háború okozta drágaság és az ellátásban mutatkozó ha­talmas űrök hatására hallatták hangjukat a tisztviselők is. Az értelmiségnek ezen rétege a há­ború előtt nemigen akart hal­lani tudatos szervezkedésről. Bár az infláció kimozdította őket a holtpontról, közel sem tudták el­érni azokat az eredményeket, amit az ipari munkásság kihar­colt. Nem akarták megérteni, hogy a munkásosztály szerve­zetei egész más alapon, más módszerekkel dolgoztak, mint amilyenekkel ők igyekeztek bol­dogulni. Pécs lakossága impozáns ke­retek között, a béke jegyében ünnepelte meg 1918. május el­sejét. Délelőtt tíz órakor a Nép­mozi helyiségében (ma Irányi Dániel tér) kezdődött meg az ünnepség. Szabó József üdvöz­lő beszéde után a gyűlés veze­tésével Scharbach János sza­bót, a Munkás szerkesztőjét bíz­ták meg, aztán Szabó Tilda szavalta el Csizmadia Sándor egy, az ünnepély hangulatához illő, költeményét. Majd dr. Haj­dú Gyula, a helyi munkásság egyik vezére, emelkedett szó­lásra, aki egyórás, nagyhatá­sú beszédében fejtette ki május elseje jelentőségét a békeharc­ban, hosszan taglalta a világ­háború kirobbanásának okait, rámutatott a munkásság harcá­nak céljaira és kijelölte azt az utat, amit a célok elérése ér­dekében a tömegeknek végig kell járniuk. Az ünnepélyt a vasutas dolgozók és a Gutenberg-dal- kör együttes éneke zárta le. 1918. május 6-án a Pécs kör­nyéki bányamunkások megta­gadták a kötelező háborús pót­műszakok teljesítését. A pótmű­szakok bevezetését a Pénzügy­minisztérium rendelte el, ugyan­is az ország széntermelése nem tudta ellátni a megnövekedett háborús szükségleteket. A hiá­nyos táplálkozás és a napi tíz­órás munkaszak annyira kimerí­tette a munkásokat, hogy egyes telepeken egyszerűen képtelenek voltak napi 16 órás munkaidő­ben dolgozni. Bár fokozatosan visszaállt a rend, az elégedet­lenség nem szűnt meg Ez a hangulat már egyenesen május 20-hoz vezetett, a Pécsett ál­lomásozó 6. pótzászlóalj felke­léséhez, amely már közvetlen kiváltó oka volt a bányamun­kásság megmozdulásának. Megtagadták a parancsot Május 20-án 9 óra 30 perc­kor érkezett a parancs a Fri­gyes laktanyába, hogy a „ha­tosokat” azonnal az orosz front­ra kell vezényelni. A katonák megtagadták a parancsot. Le a háborúval, békét és forra­dalmat jelszókkal vonultak ki az utcára. Ahol szükség volt rá, fegyvereiket is használták. A Pé­csett állomásozó 19. gyalogez­red katonáit vetették be elle­nük, félreinformálva őket a zen­dülés jellegéről. Bár a „hatos lázadást" sikerült 24 órán belül leverni, a pécsbányatelepi mun­kások Berta György tizedes ve­zetésével fegyvert ragadtak. Dr. Hajdú Gyula visszaemlékezésé­ben erről így írt: „Semmi re­mény sem lehet arra, hogy a bányászok fegyveres fellépésé­vel valamit is el lehetne érni. Ellenben szörnyű megtorlásnak tennék ki magukat — értelmet­lenül. Ami már megtörtént, azon már nem változtathatunk, de ne fokozzuk a bajt. A fegy­vereket dobálják el, ki erre, ki arra, vagy rejtse el aki tudja, mert biztosan jönnek rövide­sen a katonai rendőrök és a csendőrök ..." Estére Pécsbá- nyatelepen elcsendesedett min­den, további beavatkozásra nem volt szükség. A felkelés vezetőit a rögtönítélő bíróság azonnal halálra ítélte, a polgári egyé­neket pedig bíróság elé állí­tották. Az 1918-as év első felének békemozgalmai, közülük is első­sorban a hatos lázadás, fel­tétlenül hozzájárultak a mielőb­bi béke eléréséhez. Erdődi Gyula levéltári munkatárs Bitófára ítélve... Emlékezés Noszlopy Gáspár vértanúra A népszabadság ügyéér 'harcra buzdító Sárosi Gyula akit kétszer is halálra ítélt c haditörvényszék, 1852 decem bérében ezt írta: „UTÁNAM I” dörmög a mogorvt porkoláb, ­S magasra visz, hogy a csillagoka érem De sebaj . . . legalább ha itt főbt lőnek Az ezt néző eget arcul csapja vérem A vers címe: Az Újépületben Ez az a hírhedt Neugebäude amely Jókai regényeiben i: szerepel, és amelynek udvarár a szabadságharc sok hőse szenvedett vértanúhalált. / negyvennyolcas honvéd hadse reg katonaforradalmárai kö zött Nemeskürty István mec sem említi annak a nevét, aki kortórsai „a forradalom leg bátrabb embere" címmel ru háztak fel. Noszlopy Gáspár, az 1848— 49-es idők kormánybiztosa é: gerillavezére 1820—22 körű született a Somogy megye Vrácsikon' (ma: Újvárfalva) ti zenegy gyermekes családból Noszlopy Antal és Bárány Júlic gyermekei közül a felserdül három idősebb fiú a haza híve szavára a szabadságharc kato nája lett. Noszlopy Gáspá Baranyában és Somogybar csakhamar katonaságot tobor zott, s fáradhatatlan tevékeny sége eredményeként háromeze főnyi, jobbára hiányosan fel szerelt csapatával 1849 júniusé és augusztusa között állandóar nyugtalanította Nugent tábor szernagy nyolcezer főnyi had testét. Érdemeit elismerve, Kos suth Lajos kormánybiztossá é: katonai parancsnokává ne vezte ki. Augusztus végén Noszlop} csapatát beolvasztották a 127 honvédzászlóalj keretébe, c azonban továbbra is kint ma radt, és még Komárom kapi tulációja utón is folytatta ge rillaharcát a Bakony vidékén 1850 áprilisában elfogták Nősz lopyt, de a Ludoviceum kórhá­zából ügyesen megmenekült hlosszas bújdosás után Kecs­keméten talált menedékhelyet s itt álnéven maga mellé to­borzott olyan megbízható tár­sakat, akikkel együtt vakmerő tervet eszelt ki: egy jól felfegy­verzett gerillacsapattal el akar­ták fogni az 1852 júniusábar Kecskeméten átutazó Ferenc József császárt. A terv azonban kitudódott, s az osztrák csend­őrség megindította a hajszál az összeesküvés résztvevői el­len. Noszlopynak sikerült Kecs­kemétről elmenekülnie, de tár­sait mind elfogták. Hosszas ül­dözés után ő is fogságba ke­rült, s akárcsak az Arany trom­bita szerzője, Sárosi Gyula, ő is az Újépület haditörvényszéke elé került. Itteni életükről az összeeskü­vése egyik résztvevője, Vas- váry Ferenc írta meg börtön­élményeiket A Noszlopy-léle összeesküvés cimmel (Hazánk, 1886, V—VI. k.). Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1853. március 3-án akasztották fel a hős katonát, vele együtt Jubál Károly műegyetemi ta­nárt és Sárközy Aurél föld- birtokost is. Andrásffy Károly volt testőrhadnagyot ugyan­ekkor Bécsben lőtték főbe. A Noszlopy-összeesküvés töb­bi tagját (Bobory Károly ceg­lédi plébánost. Szabó Károly ceglédi református lelkészt, Zabolay Károly gerillahadna­gyot, Gál József honvédfőhad­nagyot és Vasváry Ferenc kecskeméti birtokost) hosszabb várfogságra ítélték. Édesanyja sohasem tudta meg, hogy Gáspár fiát a csá­szár bitófán kivégeztette. Mind­halálig bízott abban, hogy gyermeke visszatér, s a világ- szabadságért kibontott zászlót újra kezébe veszi, és Somogy és Baranya népe végül is örökre kivívja a szabadságot. Dr. Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom