Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-14 / 73. szám

2 Dunántúli napló 1978. március 14., kedd Ülést tartott a megyei tanács A megyében működő népi ellenőrök eredményesen segítették a célkitűzések megvalósítását Napirenden a foglalkoztatás Munkaügyi vezetők továbbképzése Harkányban ■ Kisebb létszámmal nagyobb feladatok ■ Megváltozott munkaügyi teendők a vállalatoknál Magyar-bolgár barátsági napok A tavaszi békehónap jegyé­ben tartották a magyar—bolgár barátsági napok első program­ját tegnap Mohácson. A vá.ros legnagyobb üzemében, a Mo­hácsi Farostlemezgyárban nyi­tották meg a kiállítást, amely a fasiszták elleni küzdelmet, az I. bolgár hadseregnek hazánkban folytatott felszabadító harcait mutatja be. Ez alkalomra Mohácsra érke­zett a Bolgár Kulturális Központ igazgatóhelyettese, Iván Po- povszki Alexandr Gjurov fő­munkatárs és Emil Petkov tit­kár. A kiállítás megnyitása és megtekintése után baráti be­szélgetésen vettek részt a gyár szocialista brigádvezetőivel, akik nagy érdeklődést tanúsítot­tak a baráti ország munkaver- seny-mozgalma iránt. Ezek után a vendégek a Mo­hácsi-szigeti Homorúdra láto­gattak, ahol barátsági gyűlé­sen köszöntötték őket a község párt-, állami és tömegszervezet vezetői, majd Iván Popovszki tartott előadást a szocialista Bulgária gazdasági építőmun­kájáról. Többek között elmond­ta, hogy a bolgár népgazdaság ma, 5 nap alatt állít elő akko­ra értéket, mint a háborút meg­előző egész év alatt. Részletesen elemezte a KGST-vel, köztük hazánkkal ki­alakult széles körű gazdasági kapcsolatokat, megemlítve, hogy a következő években is dinamikus (60—65 százalékos) növekedés várható a két ország árucsere-forgalmában. Kurucz Gyula Társadalmi összetogás az alkoholizmus ellen Új bizottság tartotta tegnap Teladatmeghatározó tanácsko­zását Pécsett, a városi tanács épületében: az alkoholizmus elleni küzdelem Pécs városi Tár­sadalmi Bizottsága. A Vöröske­reszt Pécs városi vezetőségé­nek és a városi tanács egész­ségügyi osztályának összefogá­sával létrejött bizottság a meg­előzés érdekében kifejtendő felvilágosító, nevelő tevékeny­ségben határozta meg legfőbb feladatát. Az éves munkaprogramjuk­ban külön fejezetben határoz­ták meg az ifjúság és a felnőtt lakossáa között végzendő fel­adataikat. E szerint többek kö­zött tervezik, hogy az általános iskolákban előadásokat tarta­nak az alkoholizmusról, s a fel­sőtagozatos tanulók részére pe­dig rajzpályázatot is hirdetnek. Az úttörő- és KlSZ-szervezetek- ben ismertetik az alkoholizmus káros hatásait. A felsőfokú ok­tatási intézményekben — meg­hívott szakemberek részvételé­vel — kerekasztal-beszélgetése- ket szerveznek. Szeretnék csök­kenteni a különböző vendéglá­tó helyeken szeszesitalt fogyasz­tó fiatalok számát, s a KISZ Pécs városi Bizottsága, a ven­déglátó vállalatok, a rendőrség és a tanács kereskedelmi osz­tályának támogatásával meg­szervezik a vendéglátó egysé­gek ifjúsági őrjáratát. A felnőttlakosság részére szervezendő filmvetítéssel egy­bekötött felvilágosító előadások mellett a jövőben társadalmi aktívákkal ellenőrzik majd az élelmiszerkereskedelmi és ven­déglátó /egységeket, hogy mi­ként tartják be a szeszárusítás­ra vonatkozó rendeleteket. A megelőzés, gyógyítás mel­lett a harmadik fontos feladat az elvonókúrán átesettek utó­gondozása. A bizottság tagjai­nak állásfoglalása értelmében még ez évben klubot szervez­nek a gyógyult alkoholisták ré­szére. (Folytatás az 1. oldalról) A tanácsülés a beszámolót és a közrend-közbiztonság to­vábbi szilárdítása érdekében előterjesztett határozati javas­latot elfogadta. ' A Baranya megyei Népi El­lenőrzési Bizottság munkájának értékelése volt a soron követ­kező napirend. Dr. Szabó Jó­zsef, a megyei NEB elnöke szó­beli kiegészítést fűzött írásbe­li beszámolójához. Évente 35—40 vizsgálat A Megyei Tanács legutóbb 1960-ban tárgyalta a népi el­lenőrök munkáját. A mostani jelentés nem tartalmazhatta részletesen az azóta eltelt, kö­zel két évtized eseményeit, ezért csak az utóbbi néhány év és a jelenlegi helyzet főbb jel­lemzőiről adhatott számot. A megyében működő népi ellen­őrök és bizottságaik a felada­tuknak megfelelően, eredmé­nyesen segítették az országos és helyi célkitűzések megvaló­sítását. Munkájukkal lehetővé tették a megye dolgozóinak be­vonását az állami ellenőrzésbe, a közéleti tevékenység gyakor­lásába. Jelenleg több mint 1900 népi ellenőrt foglalkoztatnak a megyében, rajtuk kívül 150—200 szakértő segíti a felelősségtel­jes munkát. A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság és az irányítása alatt működő bizottságok évente 35 —40 téma- és célvizsgálatot vé­geznek. Döntően a gazdálko­dási tartalékok feltárását, a munkaerő, az anyagi, a beru­házási, a fejlesztési eszközök megfelelő felhasználósát és je­lentős részben a lakosságot közvetlenül érintő anyagi-szol­gáltatási, szociális és kulturá­lis ellátottságot vizsgálták. A vizsgálati eredmények je­lentős részét hasznosították a különböző irányító-ellenőrző és felügyeleti szervek. Mindezek ellenére nem terjedtek megfe­lelően a jó tapasztalatok. Többször előfordult, hogy a vizsgált szervek elmulasztották a szükséges intézkedések vég­rehajtását. Széles körű vita bontakozott ki a megyei NEB munkájáról szóló beszámoló után. Az első felszólaló, dr. Huszti Sándor, arra emlékeztetett, hogy még napjainkban is syk a névtelen bejelentés. Olyanok is az is­meretlenség homályába burko­lóznak, akiknek egyébként iga­zuk van. Ez a tény káros tár­sadalmi jelenségeket, rossz szemléletet demonstrál. Czé- gény József, a megyei pártbi­zottság titkára a kellő időben való tájékoztatás fontosságát hangsúlyozta, mert csak így le­het megelőzni azt, hogy a vizs­gálatokról, az abban érintett személyekről alaptalan plety­kák, híresztelések terjedjenek el. Hozzászólásában indítvá­nyozta, hogy a jelenleginél na­gyobb arányban vonjanak be fizikai munkásokat a népi ellen­őrök munkájába. Dr. Görcs László tanácstag javasolta, hogy vonják szorosabbra a kapcsolatokat a különböző ta­nácsi bizottságok és a népi el­lenőrzési bizottságok között, hogy kölcsönösen egyeztethes­sék terveiket, átadhassák egy­másnak a jó módszereket. Czente Gyula arról beszélt, hogy a népi ellenőrzés 20 év óta nélkülözhetetlen segítője és feltétele a jó vezetésnek. Az ellenőrzés a tanácsi apparátus egyik gyenge pontja és a NEB, ha nem is helyettesítheti, de jól kiegészíti a tanácsi ellen­őrzést. Bóna Ernőné elmondta, hogy milyen sokat jelent a fia­talok bevonása a NEB munká­jába. A népi ellenőrök közül 213-an KISZ-korosztályúak. Gallusz József indítványozta, hogy gyakrabban tűzze napi­rendre a megyei tanács a NEB munkájának értékelését. Dr. Dányi Pál hangsúlyozta, hogy az ellenőri munka hatékonysá­gának előfeltétele a jó téma- választás. Összehangolt ellenőrzést Szakali József, az MSZMP KB tagja, államtitkár, a KNEB el­nöke országos tapasztalatokról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző ellenőrző szervek sokszor indokolatlanul és egyidejűleg folytattak vizs­gálatot egy-egy vállalatnál. Az ellenőrzés nem akadályozhatja a termelést, a tényleges mun­kát. Éppen ezért a Megyei Ta­nács végrehajtó bizottságának is feladata, hogy összehangol­ja ezt a tevékenységet. A kü­lönböző ellenőrző szervek ta­pasztalatait azután összesíteni kell, mert csak így lehet meg­felelő gyakorlati eredményeket elérni. Dr. Szabó József válasza után a Megyei Tanács egyhangúlag elfogadta a megyei NEB be­számolóját és a határozatai ja­vaslatot. A testület ezután személyi ügyben döntött. Dr. Csernus Kálmánt — érdemei elismerése mellett — nyugállományba vo­nulása miatt felmentették a Megyei Testnevelési és Sporthi­vatal vezetői funkciójából. A tanács Orosz Ottót, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezető-helyettesét 1978. április 1-i hatállyal kinevezte a Megyei Testnevelési és Sporthi­vatal vezetőjévé. Az utóbbi évekhez képest megkétszereződött a mezőgaz­dasági kisgépek, kéziszerszá­mok kínálata. Ezt mi sem bizo­nyítja jobban, mint az a vá­sárlással egybekötött bemu­tató, ami tegnap nyílt Pécsett, a Konzum Áruház második emeleti vasosztályán. Mintegy 20 féle kisgépet és csaknem 40 féle kéziszerszá­mot tekinthetnek és vásárol­hatnak meg az érdeklődők. Minden bizonnyal igen nép­szerűek lesznek az univerzális traktorok, melyek egyik leg­ügyesebb változata a magyar —csehszlovák kooperációban készülő TERRE típusú kerti kis­gép. Az öt lóerős traktorhoz rotációs, szántó, kultivátorozó és boronáló berendezés is kapcsolódik, valamint egy 3,5 mázsás pótkocsi. Az. MPM olasz rotációs kapa előnye, hogy hókotrásra és permete­Az ország munkaerő-tartalé­kai fogyóban vannak. Ebben a tervidőszakban 1980-ig mind­össze újabb 60 000 ember áll munkába, s ez megközelítőleg sem éri el az előző tervciklusok zésre is felhasználható. Az MF—70-es típusú csehszlovák fűnyírógéppel viszont kapálni is lehet. A kéziszerszámok közül ki­emelkednek az NSZK Wolf cég termékei. A sárga fűnyírógé­pek, öntözőberendezések, met­szőollók, lombsöprő gereblyék néhány változatát első ízben árulják Magyarországon. A permetezőgépek több változa­tát kiállították. Némelyik per- metcsővel meghosszabbítható, így a fák lombkoronája is ké­nyelmesen permetezhető. Az ág- és sövényvágó ollók közül biztos sláger lesz az elektro­mos változatú, mely elemmel működik. / A Konzum Áruház mezőgaz­dasági kisgépbemutatóját már­cius 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők. szintjét. (1950 és 1975 között egymillióval nőtt hazánkban a munkaerő.) Ahhoz, hogy a ter­cier ágazatok - kereskedelem, közlekedés, egészségügy stb. — növekvő munkaerőigényét ki­elégíthessük, a termelő szekto­rokban — ipar, mezőgazdaság — csökkenő létszámmal kell megoldani a korábbinál is na­gyobb termelési feladatokat. Az élőmunkával való ésszerű gazdálkodás tehát fejlődésünk egyik kulcskérdése. Ez adja meg a jelentőségét annak az egyhetes bentlakásos tanfolyamnak, amely a Baranya megyei Tanács és a TIT közös rendezésében tegnap kezdő­dött Harkányban, a vállalati és szövetkezeti- munkaügyi ve­zetők és előadók részére. A tanfolyamot hétfőn délelőtt 10 órakor a harkányi Dráva Szálló nagytermében Koós László, az MSZMP Baranya me­gyei Bizottságának qazdaság- politikai osztályvezetője nyitot­ta meg. Megnyitójában egye­bek között körvonalazta a tan­folyam célját, ami a rendezők szándéka szerint olyan ismeret- anyag elsajátítását teszi lehe­tővé, amely jó alapot biztosít a munkaügyi tevékenységgel szembeni megváltozott követel­mények ellátására. Az egyhetes továbbképzőn egy-egy munkaügyi szakterület legkiemelkedőbb szakemberei ismertetik az időszerű vállalati és szövetkezeti munkaügyi fel­adatokat. a megváltozott teen­dőket. Az első napi program­ban, a megnyitót követően „Foglalkozási struktúránk ak­tuális kérdései a megyei gazda­ságpolitikai célkitűzések tükré­ben” címmel dr. Dányi Pál, a Baranya megyei Tanács elnök- helyettese tartott előadást. ­A program szerint ma dr. Rózsa József kandidátus, a Munkaügyi Minisztérium főosz­tályvezetője „Szociálpolitikai feladataink, rehabilitáció, vál­lalati szociális terv" címmel tart a tanfolyam résztvevőinek elő­adást, majd ezt követően a té­mában konzultációt. Szerdán, március 15-én dr. Pongrácz László kandidátusnak, a MŰM főosztályvezetőjének előadásá­ra és konzultációjára kerül sor „Jövedelemszabályozás, vállala­ti bérgazdálkodás” címmel. Március 16-án dr. Tímár János kandidátus, tanszékvezető egye­temi tanár, az ország jelenlegi munkaerőhelyzetéről, foglalko­záspolitikánk aktuális kérdései­ről tájékoztatja a résztvevőket. A zárónapon, március 17-én a program szerint dr. Komjáti Zoltán kandidátus, tanszékveze­tő egyetemi docens „A terme­lékenység, az élőmunka fel- használás hatékonyságának problémái és mérése a vállalati gyakorlatban” címmel tart elő­adást, amelyet konzultáció kö­vet. Védőruha­bemutató Egyhetes továbbképző tan­folyam kezdődött tegnap a harkányi Dráva Szállóban, a megye kereskedelmi és ven­déglátó vállalatai munkavé­delmi szakembereinek részére. A munkavédelmi továbbkép­ző tanfolyamon — ez évben először — bemutatják azo­kat a védőruházati termékeket, melyek jelenleg is kaphatók, s a kereskedelemben és ven­déglátóiparban dolgozók használhatják. A védőruházati bemutató célja, hogy a mun­kavédelmi előadók megismer­kedjenek a választékkal, s vásárláskor jobban válogas­sanak a különböző termékek között. R. N. gttXv.: Tanuljanak, tapasztalato­kat szerezzenek egymástól a vendéglátóipar szakemberei; minél több modern, egészsé­ges étel receptjével gazda­godjanak a szakácsok; mind­ez a vendég asztalára is odakerüljön — talán ezek a legfőbb törekvései annak a rendezvénysorozatnak, ame­lyet Vendégvárás a Mecsek alján címmel ismertünk meg néhány évvel ezelőtt. Idén március 20-tól április 16-ig tart a nagy közönségsikerre is számot tartó színes soro­zat. Bár speciálisan vendéglá­tóipari rendezvényről van szó, más kereskedelmi ágazatok bevonása nélkül mégsem le­hetne teljes a kép. így idén is részt vesz a sorozat ren­dezésében számos más jel­legű üzem, vállalat is. Felvo­nultatja termékeit a tejipar, a húsipar, bemutatókon te-' kinthetjük végig korunk üdí­tőitalait, konzervkészítménye­Vendégvárás a Mecsek alján, ’78 it, s mert a vendéglátás nem választható el az idegenfor­galomtól s a turizmustól sem, a Mecsek Áruházban felvo­nultatja kempingbútorait, fel­szereléseit a BARANYAKER is. A legfőbb rendező, a Ba­ranya megyei Tanács keres­kedelmi osztálya már jó elő­re felkészült az idei progra­mok összeállítására. A me­gye vendéglátással foglalko­zó vállalatainak Irépviselői — a rendezvénysorozat rendező­bizottsága - pedig már el­készítette, véglegesítette a majd egyhónapos program minden részletét. Ezek közül néhány. Speciális vendéglátóipari fogyóeszköz-bemutató színhe­lye lesz például a Pannónia Szálló különterme, ahol az AMFÓRA bemutatja új po­hársorozatát is. Érdekessége, hogy kizárólag hazai gyártók készítményeiből állítják ösz- sze a kiállítást. Szakácsver­senynek ad otthont a Misina Étterem. Az „Aranytányér”- díjért folyó küzdelem résztve­vőinek például jellegzetes baranyai egytálételek készíté­sében kell „maradandót" nyújtaniuk. Tanuló felszolgá­lók versenyeznek majd a Pannóniában, hidegkonyhai és cukrásztermékek bemuta­tóját nézhetjük — és kóstol­hatjuk - végig a FÉK, illet­ve a Mecsek Cukrászda ter­meiben. A helyi vendéglátó- ipar képviselői mellett 14 Ba­ranyán kívüli vállalat csapa­ta vesz majd részt a harká­nyi Napsugárban rendezendő csapatversenyben, ahol sza­kácsok és felszolgálók együt­tesen mérik össze ügyességü­ket. Csak néhány ízelítőt emlí­tettünk a Vendégvárás a Me­csek alján sorozat idei ren­dezvényeiből. Külön progra­mokkal kedveskedik vendé­geinek az időszakban minden vendéglátó vállalat és áfész saját egységeiben. Csak né­hány cím: turmixparádé, tea­bemutató, vadászvacsora, bá- nyószvacsora ... Március 20-án idegenfor­galmi hivatalok fiataljainak országos találkozójával veszi kezdetét a sorozat, amely el­sősorban a szakembereknek nyújt majd sok hasznos ta­pasztalatot. Ám, ahogy a programot végignézzük, azt hiszem, mi, vendégek sem fo­gunk csalódni. Zsalakó István Rotációs kapák és metszőollók Mezőgazdasági kisgép­bemutató a

Next

/
Oldalképek
Tartalom