Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-26 / 57. szám
1978. február 26., vasárnap Dunántúlt napló 13 ÓRA A NAGYVILÁGBAN TESTVÉR- LAPJAINK ÍRJÁK AbBOBCIiaH npaeaa Emeletes házakból álló falurész épül Nyikolájevben az Oparszkij negyedben. A legutóbbi tíz évben ötven három- és négyemeletes családi ház készült, ezen kívül egy kétszintes iskola, ahol 290 gyerek tanul. Kétszintes a tanári szolgálati lakás is. Fejlődött az egészségügyi ellátás is, maga a kolhoz egy kétszintes üzemi kórházat épített, amely 65 ágyas, 6 orvos és 23 nővér dolgozik benne. Mellette kapott helyet az ugyancsak több szintes gyógyszertár, szintén a kolhoz kivitelezésében. Korábban egy orvos tevékenykedett a faluban. ©SzftBADÍzáP A temesvári Electrometal Vállalat dolgozói, az országos céloknak megfelelően, idén 50 terméket korszerűsítenek elsősorban formatervezéssel és ezzel mintegy 260 tonna fémet takarítanak meg. Többek között jobb minőségben és korszerűbb formában gyártják a villanykályhákat is, amelynek súlya 3,2 kilóval lesz könnyebb és ugyanakkor gazdaságosabb lesz az áramfelhasználása. CAI/IBEHCKO flEAO Szliven megyében vadszámlálást végeztek és megállapították, hogy mintegy 728 őz, 3824 szarvas, 2181 vaddisznó, 30 000 nyúl, 27 000 fogoly, 5100 szirti fogoly, 4490 fácán él a területen. Az idei tél nagy feladatot jelentett a vadállomány etetésében, összesen 167 vadetetőt és 3520 sóle- lőt létesítettek az erdőségekben és a dombvidékeken, ahol több mint 200 köbméter takarmányt helyeztek el. EIAI Műemléket fenyeget a nagy közúti forgalom Vukováron. A városi galéria épületének megrongálódtak az oszlopai, állandóan remeg a talapzat, sok repedés mutatkozik az értékes történelmi objektumon. 1819- ben emelték az épületet, ez volt Vu- kovár első postakocsi-állomása. Sok egyéb rendeltetés után városi múzeum lett, most képzőművészeti alkotásoknak illetve a Bauer-gyüjtemény- nek ad helyet. Az utóbbi 1200 műtárgyból álló kollekcióval együtt a vukovári Horvátország egyik leggazdagabb képzőművészeti galériája. A fenyegetett épület problémáját a Vu- kovár körül épülő terelőút fogja megoldani, amely felszabadítja a város- központot a nagy átmenőforgalomtól. ® Schweriner t VoIkszeitung Schwerin város tanácsa határozatot hozott a kisipari üzemek teljesítőképességének és fejlesztésének további előmozdításáról. Közel 80 millió márka értékű javítást és szolgáltatást végeztek a schwerini kisiparosok az elmúlt évben a legkülönbözőbb területeken. A kisipari üzemek célul tűzték ki, hogy 1978-ban túlhaladják a 80 milliós összeget. Új műhelyeket rendeztek be, s megakadályozták olyanok bezárását, amelyeknél a tulajdonos elérte a nyugdíjkorhatárt. Az 1978-as tanévre 108 tanulóval kötöttek szerződést, ugyanakkor 99 fiatal szakmunkás kisiparos elhelyezéséről gondoskodtak.-f MOSZKVA: Kommunista szombatot tartanak Lenin születése évfordulójának tiszteletére április 22-én a Szovjetunióban. A kezdeményezést egyszerre több gyár kollektívája tette meg, s azóta országszerte igen sokan csatlakoztak már hozzájuk. Az önkéntes munka résztvevői a kommunista szombat termelési értékét a szovjet békealap céljaira ajánlották fel. ♦ WASHINGTON: Előzetes megállapodás született pénteken este 160 000 amerikai bányász követeléseinek teljesítéséről és így — talán — a közeljövőben véget ér a 81 napja tartó bányász-sztrájk. + ANKARA: A török elhárítás egyik magas rangú tisztje ellen pénteken per kezdődött az ankarai katonai bíróságon. Az ügyész halálbüntetést kért a vádlottra, aki a vád szerint államtitkokat szolgáltatott ki amerikai és brit kémeknek. + BONN: A wiesbadeni statisztikai hivatal adatai szerint a Német Szövetségi Köztársaságban 1977-ben fizetésképtelenség miatt 9562 csődeljárás megindítására került sor, ami 200 esettel volt több, mint 1976- ban. A csődbe juttatások miatt több százezer munkás és alkalmazott vesztette el munkahelyét. + BEIRUT: Jasszer Arafat szombaton azzal vádolta Szádat elnököt, hogy a Palesztinái nép iránt gyűlöletet szít az egyiptomi közvéleményben. A PFSZ elnöke egy libanoni gerillakiképző tábor felavatásán mondott beszédet. Arafat hangsúlyozta: jól ismeri az egyiptomi népet, a palesztinai ügy érdekében hozott áldozatait, s meggyőződése: ez a nép soha nem fog elfogadni olyan közel-keleti megoldást, amely figyelmen kívül hagyja a palesztinaiak jogait és érdekeit. ♦ ADDISZ ABEBA: Az eti- ópiai hírügynökség jelentése szerint az etióp népi milícia alakulatai folytatják a harcot az ellenforradalmi bandák ellen, amelyek fegyveres terrorral és gazdasági szabotázsokkal próbálják meghiúsítani a forradalmi átalakulást az országban. Az ellenforradalom elleni harcban a népi milíciát aktívan támogatják a paraszttársulások és a városi lakosok, a szakszervezetek és más tömegszervezetek. + BELGRAD: Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke pénteken pihenésre Belgrádba érkezett. Mint ismeretes, a La Pasionaria a közelmúltban műtéten esett át. Pénz van, de hol Empain? Egy hónappal Edouard-Jean Empain báró, az Empain—Schneider tőkéscsoport elnök-vezérigazgatója elrablása után hivatalosan továbbra is mély hallgatás övezi az ügyet — ám a francia sajtóban megjelent értesülések szerint a tárgyalások közben folytatódtak a csillagászati váltságdíjat követelő emberrablók és a báró családja között. A hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint a család és a báró cégei összegyűjtötték a 20 és 40 millió frank között mozgó váltságdíjat — ám az átadás korántsem bizonyul könnyűnek. A gengszterek rendkívül óvatosak és mivel a körülményeket gyanúsnak találták, e hírek szerint nem jelentek meg azon a randevún, amelyet a Haute Savoie-i alpesi üdülőhelyen, Megeve-ben adtak a báró egyik közeli barátjának. A rendőrség ugyanis szintén megjelent Megeve-ben, ahol különben 17 évvel ezelőtt a Peugeot autógyáros- dinasztia gyermekének elrablóit tartóztatták le a nyomozók a váltságdíj átadása után. A rendőrök ezúttal szerették volna lefényképezni az emberrablókat, azok azonban nem mutatkoztak. A bujócska így folytatódik. * A Szibir szovjet atomjégtörő megkezdte a 78-as sarkvidéki hajózási szezont. A hajókaraván Murmanszk kikötőjéből a Barentes és a Kara-tengeren keresztül a Jamal-félszigetre tart. ♦ + GENF: Az ENSZ emberi jogok bizottságának 34. ülésszakán erélyesen elitélték a chilei junta bűncselekményeit. Zorin, a szovjet küldöttség vezetője kijelentette, hogy a külső imperialista erők támogatásával létrejött fasiszta rezsim változatlanul súlyos bűn- cselekményeket követ el a chilei nép ellen. Növekszik a hóhérok áldozatainak vége- láthatalan névsora. + BUDAPEST: Maróthy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára szombaton hazaérkezett Berlinből, ahol részt vett a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség X. közgyűlésén. Huszonötén életüket vesztették és több százan megsebesültek pénteken az egyesült államokbeli Wo- verly-ben, amikor átrakodás közben felrobbant két vasúti tehervagon, amelyben folyékony propángázt szállítottak. A robbanás után Waverly egész lakosságát további katasztrófáktól tartva kiköltöztették. Heti külpolitikai összefoglaló ;X££!*I*X*X*X;X*X£X£X;X;X;X;X;3Ö£X£I;X*X*I,X«X*X,X*X*!,X,X,X*X,X,X,X*r HÉTFŐ. Asszad Szíriái elnök moszkvai útja. — A balulsikerült egyiptomi kommandó-akció következtében kiéleződik Kairó és Nicosia viszálya. — Franciaországban hivatalosan is kezdetét veszi a választási harc. KEDD. Az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsülése Tripoliban. — Megemlékezések a szovjet hadsereg megalakításának 60. évfordulójáról. — Húzódik az olasz kormányválság megoldása. SZERDA. A DÍVSZ 10. közgyűlése Berlinben tanácskozik. — Chnoupek, csehszlovák külügyminiszter bonni látogatása. — Újabb kambodzsai provokációk a vietnami határon. CSÜTÖRTÖK. A Kinai Kommunista Párt KB ülése. — Waldheim New Yörk-i sajtóértekezlete. — Jubileumi megemlékezés Prágában, a „Győzelmes február" 30. évfordulóján, Gustáv Husák beszéde. PENTEK. Plenáris ülés a belgrádi találkozón. — A vietnami kormányfő indiai utazása. — Mozambik elítéli a rhodesiai „belső rendezést". SZOMBAT. Atherton amerikai diplomata folytatja közel-keleti „ingázását". — Palesztin válasz a kairói vádakra. A nemzetközi terrorizmus gyakran állítja nehéz választás elé a kormányokat, milyen lépéseket tegyenek adott esetben az ártatlan túszok kiszabadítása érdekében, meddig vállalhatják a kockázatokat, például egy kommandóakció során. Van azonban egy alapszabály: nem lehet olyan választ adni, ami a terrort még veszélyesebb ellenterrorral súlyosbítja. A nicosiai gyilkosság, az afro-ázsiai szolidaritási mozgalom ülésének megzavarása mély felháborodást váltott ki világszerte. Egyiptom azonban nem elégedett meg azzal, hogy a ciprusi kormány, felelőssége tudatában, megtette a szükséges lépéseket s közeledett a megoldáshoz, hanem a szigetország szuverenitását megsértve, Nicosia hozzájárulása nélkül, saját szakállára cselekedett. Alighanem igazuk van azoknak a nyugati lapoknak, amelyek úgy vélték, hogy Szádot jó pontokat akart gyűjteni külföldön és otthon egy vakmerő rajtaütéssel, tekintélyét és népszerűségét szerette volna emelni. Az osztag vállalkozása azonban kudarcba fulladt s Kairó most mindenkit okol, csak az igazi felelősöket nem. Fékeve- szetten rágalmazzák Ciprust, elmennek egészen Kiprianu elnöki mandátumának kétségbevonásáig s visszautasítják Nicosia ülésezett a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága, a kulturális forradalom óta először tanácskozott Pekingben az ország népfront jellegű testületé s összehívták a parlament ülését. Mindezeket az eseményeket részben előre is bejelentették, amivel igazolják, hogy Kínában előrehaladt a „nagy rendteremtés” folyamata. rendezési javaslatait. (Ciprus, amelynek éppen elég baja van saját válságával, példamutató türelmet és önmérsékletet tanúsít, láthatólag nem akar ürügyet szolgáltatni a viszony további élezéséhez.) Az egyiptomi vezetés azonban még tovább ment. Jóllehet a PFSZ határozottan elhatárolta magát a gyilkosságtól, mindenért a palesztin mozgalmakat okolják. Mintha az Izraellel különtárgyalá- sokba bonyolódott kairói kör csak erre várt volna: így szabad az út az alkúdozás előtt, hiszen nem kell törődni a „hálátlan és cselszövő palesztinek- kel”. A larnacai repülőtéren lejátszódott dráma ilymódon utóhangot kapott és Kairóban azt a célt szolgálja, hogy megpróbálják igazolni az igazolhatat- lant... A parlament funkcióját ellátó országos népi gyűlés olyan kérdésekben hivatott dönteni, mint a tízéves gazdaságfejlesztési terv, az új alkotmánytervezet s több fontos állami tisztség, köztük a miniszterelnöki és elnöki poszt betöltése. A kínai belpolitikai nagyhét ezért bizonyos kérdéseket tisztázhat s esetleg betekintést engedhet a Magyar küldöttség utazott a genfi leszerelési konferenciára Bonyolult vitákra kell számítani A február 27-én kezdődő nemzetközi és nemzeti nem kormányszervezetek genfi leszerelési világkonferenciájára szombaton délelőtt Budapestről elutaztak a magyar küldöttek. Az Országos Béketanács delegációjában Pethő Tibor, az OBT elnökhelyettese, Berend T. Iván és Straub F. Bruno akadémikusok, valamint Lőrinc Tamás, az Országos Béketanács tagjai keltek útra. Uavancsak szombaton utazott el a fórumra Várkonyi Imre prépost kanonok és Szabó Géza c. prépost, aki az európai katolikusok berlini konferenciája, valamint Tóth Károly református püspök, aki a Keresztyén Békekonferencia megbízásából vesz részt a leszerelési értekezleten. Kovács Judit, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség küldötteként lesz jelen a genfi tanácskozáson. Az elutazás előtt Pethő Tibor, a genfi Nemzetek Palotájában hétfőn megnyíló tanácskozás várható munkájáról és a magyar- békemozgalmi delegáció álláspontjáról nyilatkozatot adott a Magyar Távirati Iroda munkatársának. — A leszerelési megállapodások, a konkrét egyezmények megkötése magától értetődően a kormányok döntéseitől függ, de ugyanakkor enyre ♦ Szélsőséges fiatalok provokációi Rómában Szélsőbalos és „autonomista” álbaloldali diákok szombaton incidenseket provokáltak az olasz fővárosban. A rendőri tilalom ellenére Róma több pontján tüntetni kezdtek, követelve, hogy a középiskolákban és az egyetemeken eleve biztosítsák nekik az elégséges osztályzatot. A követelés egy hónapok óta tartó szélsőséges kampány része, amelyben egyes tanárokat megfenyegettek, sőt többet közülük erőszakkal megakadályoztak abban, hogy átlépjék az iskola küszöbét, mert visszautasították követelésüket. A szélsőségesek személygépkocsikat és autóbuszokat gyújtottak föl, pisztollyal lövöldöztek, provokálták a járókelőket és gyújtópalackokat hajigáltak a megfékezésükre kivezényelt rendőrökre. A hatóságok több- tucat fiatalt őrizetbe vettek. világ legnépesebb országában folyó hatalmi harc kulisszái mögé. Ha nyilvánosságra kerülnek a nevek, számok, adatok, irányzatok — ezekből talán le lehet majd vonni a következtetéseket, milyen elképzelések s feltehetően kiknek az elképzelései érvényesültek. Viszont azt sem lehet kizárni: a kompromisszum jegyében, olyan általános megfogalmazásokat hallunk majd s az új állami tisztségviselők olyanok lesznek, hogy legfeljebb átmeneti kiegyezésről lehet szó s nem véglegesnek tűnő megoldásokról. Az eddigi jelek arra utalnak, hogy a hatalmi küzdelem korántsem zárult le. Még a négyek bandáját elítélő határozatok is óvatosan fogalmazódnak: mindig egy folyamatban lévő kampányt érzékeltetnek. Ugyanakkor a Kína-szakértők szinte egyöntetűen vallják: miközben a jelenlegi vezetés egységesen látszik fellépni a négyekkel szemben, ez az egység más területeken már nem ilyen acélos. Előfordulhat, hogy Tien An Men téri parlamenti épületből érkező s nyilván alaposan megszűrt jelentések is tudósítanak majd róla. nagyobb súllyal esik a latba a mind reálisabb és józanab- bul gondolkodó emberek, a politikai és társadalmi szervezetek állásfoglalása. Hozzá kell tenni: ez a közvélemény természetesen nem teljesen egységes, ezért Genfben is nehéz és bonyolult vitákra kell számítanunk. A nyugati nem kormányszervezetek népes delegációkat küldenek a fórumra, s küldöttségeikben szóhoz jutnak az enyhülés ellenzői is. Arra számíthatunk tehát, hogy ezek a körök igyekeznek majd megkérdőjelezni a leszerelés szükségességét. Az enyhülés ellenzőinek erejét nem szabad lebecsülni, hiszen tény: ma a világban naponta egy- milliárd dollárt költenek fegyverkezésre akkor, amikor a Földön ugyancsak egymilliárd ember éhezik. Az ok: az Egyesült Államok és a NATO- országok katonai, technikai fölényre törekednek. Ezzel a szocialista országokat, és mindenekelőtt a Szovjetuniót a 1 sokba kerülő honvédelmi fejlesztésre szorítják. — A tudomány mai állása szerint egyik fél sem kerülhet katonai, technikai fölénybe. Ebből következik: a nemzetközi biztonságnak, politikának nincs katonai biztosítéka, megoldása. Ezért is fontos,' hogy Genfben a tanácskozás az egész világra kiterjedő felvilágosító hadjáratot indítson. A magyar küldöttség — szem előtt tartva hét szocialista ország együttes javaslatát — Genfben hatékony és reális intézkedéseket, konkrét leszerelési meqállapodásokat szorgalmaz. Szeretnénk, hogy —a mi munkánk révén is — a genfi világkonferencia ésszerű és hasznos javaslatokat adjon az ENSZ idén sorra kerülő rendkívüli leszerelési közavűlé- sének — mondotta befejezésül Pethő Tibor. ♦ Megegyezés Libia és Csád között A Líbiai Sebha városában ^ befejeződött az a négyoldalú találkozó, amelyen Moamer El-Kadhafi líbiai, Felix Mallo- um csádi, Seyni Pountché nigeri államfő, valamint Mohamed Ibrahim szudáni első al- elnök vett részt. A tanácskozásról kiadott záróközlemény szerint a konferencia résztvevői kinyilvánították készségüket, hogy minden vitás kérdést az Afrikai Egységszervezet elvei alapján rendeznek. Megerősítették, hogy Líbia és Csád újra felveszi a teljes diplomáciai kapcsolatokat. Egyben meghatározták a Csád „nemzeti megbékélés” elérésének útját. A záróközlemény leszögezi: a sebhai tanácskozás eredményei bizonyítják, hogy az afrikai népek képesek a kölcsönös megértés légkörében külső beavatkozás nélkül békés úton megoldani a felmerült problémákat. ♦ + TOKIÓ: ötmillió tonna acélból, 24 ezer cölöpre építik Oszaka új nemzetközi repülőterét, mely a túlzsúfolt japán nagyváros lakosságának rengeteg gondot okozó szárazföldi repülőtér tehermentesítésére szolgál majd. Telek hiján az új légikikötőt a tengerre építik. Alapját egy öt kilométer hosszú és egy kilométer széles vízen lebegő „acéldoboz" alkotja majd. E fantasztikus mérnöki létesítmény egyelőre csak papíron létezik, de a tervezet iránt igen nagy az érdeklődés. + GENF: Kétszáz halálos áldozata volt az elmúlt néhány hónapban a kábítószer- fogyasztásnak az Egyesült Államokban — közölte az amerikai képviselő Genfben, a nemzetközi narkotikum-bizottság napokban véget ért ötödik rendkívüli ülésszakán.