Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)

1978-02-26 / 57. szám

DN HÉTVÉGE 10. FIATALOK 1978. FEBRUÁR 26. A rock könyvéből 3. A „Gyilkos”, Jerry Lee Lewis a zon­goránál. Mindjárt fölgyújtja. A rock királya és a trónkövetelők A rúzsozós Kicsi Ricsi Kettős életet élnek, békésen megfér életükben a munka és a hobby, kiegészíti egymást a kettő vagy merőben más. A kettő által teljes az életünk o Dr. Adonyi Mária orvosgya­kornok, a Gyermekklinika „E” osztályán. Az éneklés hatéves korától élteti. Az orvosi szobá­ban az ügyeleti kiíráson a gép­pel írt nevek sűrűn áthúzva, átírva az ő nevére. — Az éneklés miatt rend­szeres az ügyeletcsere, min­dent elvállalok és mindent vi- szonzok, csakhogy részt vehes­sek a próbákon és a fellépé­seken. Szerencsémre nagyon rendesek és megértőek a kol­légák. Általános iskolás korában 6 évig zongorázott és szolfézst tanult, szopránként kórusban énekelt. Pécsi lány, a Nagy Lajos Gimnáziumban tanult fi­zika-kémia szakon, énekelt az iskola kórusában, úszott és vö­röskeresztezett. — Mi szeretett volna lenni? — A természettudományok érdekeltek, a vöröskeresztes foglalkozásokon Zsolt doktor rendszeresen beavatott minket az orvosi dolgokba, egyszóval olyan kedvet csinált, hogy másnak, mint orvosnak, nem is mentem volna. Érettségi után 1969-ben az orvosira je­lentkeztem, és felvettek, ősztől a Nevelők Háza kamarakóru­sának lettem tagja altként. Orvosi diplomát 1975-ben szerzett, és kettős szakmai cél lebegett a szeme előtt: gyer­mekorvos és klinikus akart len­ni. — Ezek szerint jól tervezett. — Gyermekorthopaédiára ke­rültem, szerettem, de nem er­re vágytam. Nagyon szeretem a gyerekeket, így amikor ta­valy májusban itt lehetőség kí­nálkozott, átjöttem. Dobos Gyula Jövő decemberben szakvizs­gázik. A napi — sokszor nyolc óránál is jóval több — klinikai munka után heti kétszer két­órás gyakorlás a kórussal, na­gyobb fellépések, turnék előtt akár naponta is. Otthon ál­landóan szól a zene, több mint 100 klasszikus lemeze és rengeteg könnyűzenei magnó- felvétele van. — Minden jó zenét szeretek — mondja. Ké­szül a szakmájára, zenét hall­gat, nyelveket tanul. Németül és bolgárul jól tud, angol kö­zépfokú nyelvvizsgára készül, az oroszt is megérti. — Meddig énekel? — Ameddig csak az orvosi munkám — és majd a család — mellett lehet. o Dobos Gyula, 21 éves vóká- nyi fiút is előbb a hobbyja, a vadászat érdekelte. Volt egy keverék vadászkutyája, mindig azzal csatangolt, leste a va­dakat és a vadászokat. Egy­szer aztán felfogadták hajtó­nak, utána éveken át mindig ment, amikor csak tehette. Ez még általános iskolás korában volt. — Nyolcadik után vadász­nak készült? Laczkó Katalin — Gondoltam arra is, de a rokonságban és a szomszé­daim között bőven van eszter­gályos, így e mellett döntöt­tem. Azóta se bánom, szere­tem a szakmámat, anyagilag is jól kijövök, néha megkere­sem a 4000 forintot is. A pécsi 500-asban tanulta emeltszinten a szakmát, 1974- ben végzett. Egy évig a So- pianaban dolgozott. Szeret ott lenni, de a bejárást egyre nehezebben viselte. Délelőt­tösként, hajnali fél négykor kelt, és délután négyre ért ha­za, délutánosként fél tizenket­tőkor indult és jóval éjfél után került ágyba. — Tehát válaszút elé került: vagy a szakma, vagy a szen­vedély ■.. — Mindkettőhöz ragaszkod­tam, így 1975 szeptemberétől az újpetrei tsz-nél dolgozom. Közelebb vagyok, több a pén­zem, még több a szabad időm. Jól választottam. — Hogy lett vadász? — Elvégeztem az egyéves alapfokú vadgazdálkodási tan­folyamot, letettem az állami vadászvizsgát és 1976 augusz­tusától már saját sörétes fegy­verrel járom a környéket a vó- kányi „Új Élet" vadásztársa­ság tagjaként. — Milyen vadat hajt szíve­sen? — A vaddisznót, a fácánt és a vadkacsát, de enni egyi­ket se szeretem. Nem is ezért vadászok. Még nincsenek nagy va­dászkalandjai. Mesél a mun­kájáról. Most öntvény-futógör­gőket esztergál, szinte látom, hogy mosolygós arca hogy vált át komollyá, ahogy figyeli a munkadarabot, a gépet, érzem az olajszagot, és fülembe ha­sit a zaj. Aztán látom, hogy beöltözve nekiindul a határ­nak, lesi a nyomokat, figyeli a neszeket, gyönyörködik a táj­ban. Elképzelem, mennyire fá­radtan érhet haza a szokszor 30—35 kilométeres gyalogtúrá­ja után. Elhiszem, hogy a mun­ka után vágyik a szabadba, a határjárás után viszont kipi­henten, frissen dolgozik. Rövidesen bevonul. Leszere­lés után tovább dolgozik és vadászik, az érettségit is meg akarja szerezni. o Laczkó Katoljnt a szakmája vitte a hobbyhoz. Pécsett, a Janus Pannonius Szakközépis­kola középfokú óvónőképzőjét végezte 1973-ban. — A gimnáziumban haboz­ni is kellett, hogy majd a gye­rekekkel ezt is tudjuk. Elmen­tünk a Bóbitáék egyik elő­adására. Annyira megtetszett, hoqy ott maradtam. Megfogott a játék, az alkotás. Ez 1970- ben volt, azóta is Így érzek. Két évig irodában dolgo­zott, és szabad idejében ha­bozott, aztán a 48-as téri óvo­dában kezdett, majd megnyi­tása óta a Budai Nagy Antal úti óvodában óvónő. Szereti a gyerekeket, a foglalkozásokon is sokat játszik velük, sokszor ők maguk kérik. Kevesen tud­ják róla, hogy a báb a hob­byja. — Mit köszönhet a bábozás­nak? — A komolyzenét korábban nem értettem, nem is nagyon szerettem, azóta megváltozott a véleményem. Az irodalmat még jobban kedvelem, jól ér­zem magam a Bóbitáéknál, fiatal a társaság, sok közös programunk van a felléoése- ken és a próbákon kívül. Szín­házba, moziba is eljárunk, so>- kát turnézunk az országban, eljutottunk Finnországba, Ju­goszláviába már többször is, tavaly ősszel pelig Irakban jártunk. — A gyerekeknek vagy a felnőtteknek játszik szíveseb­ben? — A gyerekek nagyon őszin­ték, lelkesek, öröm nézni, hogy sugárzik az arcuk, hogy verő­dik össze a tenyerük, amikor győz a kedvenc mesehősük, vagy hogy fogják vissza a lé­legzetüket, amikor épp a go­nosz kerekedik felül. A felnőt­teknek mást,, és másképp ját­szunk, ez szakmailag jobban érdekel. Két kedvenc darabom van, A három kismalacot még most is játsszuk, a másik a Kiállítás képei volt. Heti kétszer kétórás próba, fellépések, bemutatók előtt, ha kell naponta, vasárnap dél­előttönként szinte mindig fel­lép. Az óvodai munka mellett hosszú távon is jól megfér a bábozás. Idővel szeretné elvé­gezni a felsőfokú óvónőképzőt. Murányi László Szólnom kell még Antoine Fats Dominóról. Őt is láthattuk a Régi idők rock-zenéjében. A hihetetlenül kövér, hihetetlenül virtuóz zongorista-énekes érde­kes módon „száguldás" számai­val tűnt föl: Hagyom a négy szelet fújni; Néha szeretnék kerék lenni; Rohanok. (Kevesen tudják, hogy a későbbi twist­király, Chubby Checker az ak­kor már elfelejtett Domino reinkarnációja volt: stílusában, mozgásában, sőt, nevében is. Ernest Evans ugyanis azért vet­te föl a Chubby nevet, mert az épp úgy Dagit jelent, mint a Fats, a Checker pedig ugyan­olyan társasjáték, mint a Do­mino.) Domino a rock-hoz a kreol zongorastílust, a bluest és gi­tár helyett a szaxofonszólót ad­ta, aztán eltűnt. A Las Vegas-i Flamingo Hotelban több mint egymillió dollárt vesztett rulet­ten, kénytelen volt megalázó szerződést kötni, évekig itt kel­lett a bárban zenélnie, aztán, mivel hírnevét elvesztette, ki­rúgták. 1968-ban, a nagy revi- vál idején először a Beatles által feldolgozott egykori szá­ma, a Lady Madonna fordítot­ta felé az érdeklődést, majd a „régi idők" világturné sikere. Már a következő nemzedék­hez tartozik Elvis Presley, a leg­nagyobb színpadi egyéniség, valamint az extravagáns Jerry Lee Lewis, akit egy ízben a tűzoltók mentettek meg, mert egy húszperces zongoraszólója után felpattant a hófehér ho­kedliról (mindig ezen játszott) és benzinnel leöntötte, felgyúj­totta a hófehér zongorát, majd beült a tűzbe. (Persze, megren­dezett mutatvány volt.) No és szólnom kell Richard Wayne Pennimanról, akit Little Richard néven ismerünk. Ö már a Da­vid Boowie-féle abberációkot valósította meg a színpadon: fellépés előtt szóját rúzsozta, szemét gondosan kifestette, mű- szempillát ragasztott, az extázis közepén levetkőzött, ruháit fá­radt mozdulattal a közönség közé hajítva. Egy szerencsés kimenetelű repülőkatasztrófa után kezdett gondolkodni visz- szavonulásán, majd — jellem­zően politikai nézeteire — az első szovjet világűrsikerben a Sátán diadalát látván, vissza is vonult, belépett egy babtista szerzetbe. A hatvanas évek vé­gén „Én vagyok a rock and roll királya” felkiáltással és a ha­sonló című nagylemezzel jelent­kezett, de elavult sztárkodása, nevetséges manírjai csak a közönség gúnykacaját hozták a Lucille, Long Tall Sally és a Good Golly Miss Molly szerző­jének. Érdekes módon ekkoriban oz amerikai rock kevés hatást gya­korolt az európai könnyűzene fejlődésére. Európában főleg Presley, Berry és Little Richard előadói stílusa hódított, a töb- biekről jóformán tudomást sem vettek. Viszont jóval népsze­rűbbek voltak az USA második vonalának előadói, a Régi idők rock-zenéjében látott gusztus­talan, de egykor nagyon sike­res nőszemélyek énekegyüttese, a Shirelles; a Platters; a Hol­lywood Argyles együttesek, va­lamint Duan Eddy, vagy az 1959-ben Big Bopper Richard- sonnal és az első országos fel­lépésére induló Ritchie Valens- el együtt repülőszerencsétlen­ség áldozatául vált Buddy Holly. Szántó Péter Szakma hobby MANÖKENEK Hogyan lesz valaki mane- ken? Kamaszkori álom, akár egy lányregényben, gyakor­lás tükör előtt, egy divatbe­mutató élménye, esetleg a szerencsés véletlen játszhat főszerepet. Baráti Éva úgy lett maneken, hogy Györgyi, az ikertestvére helyett sétált először végig a kifutón, a Luxus Áruház bemutatóján. A beugrás jól sikerült, bár lámpalázzal küszködött, mert a nyilvános szereplés csak megszaporázza a szívverést. Éva nem vezet naplót, de az első szereplés napjára, 1977. március hetedikére mindig emlékezik majd. — Divattal korábban nem foglalkoztam, csak annyira izgatott, mint a hozzám ha­sonló fiatal lányokat — mondja Baráti Éva. — Csak azóta érdekelnek a modellek. a szabásminták, az anyagok és a színek, amióta mane­ken vagyok. — Ruhatárának kedvelt da­rabja? — Fekete bársonyzakó. Ez örökös divat. — Melyik szint szereti a legjobban? — Ősszel és télen a fe­ketét, nyáron a fehéret. Ked­velem a barna különböző árnyalatait is. Dehát állan­dóan változik a divat, újra és újra sorra kerül az egész paletta. Mindig van valami friss. Olyan a divatban egy új szín, mint a kifestett szo­ba, felüdíti azt is, akié, és azt is, aki jár benne. — Milyen irányba halad a divat? — Nehéz fölfedezni a leg­fontosabb irányvonalat. Nem­csak nekem, hanem nyilván azoknak is, akik a divatot irányítják, akár mint világhí­rű tervezők, akár mint a kü­lönféle anyagok gyártói. Ma két fő irányvonal fedezhető fel, az úgynevezett klasszikus és a lezser, sportos vagy avantgarde-stílus. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert ezeken belül mindenki meg­találhatja az egyéniségének megfelelő stílusú öltözéket. — Hogyan öltözik a leg­újabb divat szerint? — Nem elsődleges az, hogy mi a divat. Azt hordom, ami megfelel az ízlésemnek, az egyéniségemnek. Kedve­lem például a laza ruhákat, amelyek szabadon hagyják a testet, nem szorosak, tehát nem akadályozzák a moz­gást. — Hány ruhát mutat be egy bemutatón? — Átlagosan hatot. — És a készülődés? — Négy-öt percet kíván az átöltözés két ruha bemutatá­sa között, ha a holmikat több rétegben kell magunkra vennünk. — Fárasztó foglalkozás. Sok az utazás, az otthoni előzetes készülődés. — Szeretek utazni — mondja Baráti Éva. — Min­den vidéki út újabb élmény, önnön országát senki sem ismerheti eléqgé. Ami az elő­készületet illeti, úgy illik felkészülni, mint a színésznek az előadásra. Frissen, kipi­henten ajánlatos megjelenni a kifutón és kell tudni a „szerepet" is, történetesen azt, milyen ruhákat muta­tunk be. Rendszeresen úszom, gimnasztikázom, mert ez is az előkészülethez tartozik. És még valami, nem használok erős sminket, mert minden­ben a természetességet ked­velem. Baráti Éva 171 centiméter magas, testsúlya 55 kg, élet­kora nagyon közel van a húszhoz. (M. M.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom