Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-19 / 50. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM - MŰVÉSZET 1978. FEBRUÁR 19. Lengyel „hármasfogat" bemutatkozása Pécsett Könyv Jelenetek az előadásból. Balról: Bárány Frigyes, N. Szabó Sándor, Németh Nóra és Vállai Péter Az európai színjátszás bőséges választékú stílus-palettájából színházaink — egy-egy ritka kivételtől eltekintve — igen kevés színt használnak fel. Játékstílus alapján nem igen lehet megmondani, hogy győri, debreceni, vagy éppen pesti, nemzetiszínházbeli előadást látunk. Bárhová szerződnek színészeink, nem éri őket meglepetés a velük szemben támasztott követelményeket illetően, s nézőink is megszokták, hogy azt kapják, amihez hozzászoktak, nagyobb „atrocitásoktól" nem kell félniük. Félreértés ne essék: színházművészetünk, színészeink európai rangot vívtak ki, de csak a játszott, szűk színskálán belül. Azt hiszem, ez a tény adhat magyarázatot az olyan abszurd jelenségre, hogy egy világszerte elismert rendező magyar színpadon, vezető színészeinkkel elképzeléseit csak óriási harc árán tudja megvalósítani ... Mindezek ismeretében kellőképp tudjuk értékelni a Pécsi Nemzeti Színháznak a poznani Teatr Polskival kötött szerződését, amelynek keretében bemutatták Roman Kordzinski vendégrendezésében Jaroslaw Ab- ramow— Newerly: Derby a kastélyban című komédiáját. Há- romfelvonásos, lebilincselő „komédia", olyan konfliktusra építve, amit mi egy kabarétréfa számára is soványnak tartanánk; eladjuk-e valutáért a méntelep telit ír csődöreit? A fiatal generációhoz tartozó, Magyarországon kevéssé ismert lengyel író (eddig két rövid hangjátékát mutatták be) erre a szituációra építve enyhén szürrealisztikus pszichodrá- mát hoz létre álomjáték segítségével. A Dembopolskiak ősi kastélyában, melyben ma egy kiváló eredményeket felmutató állami méntelep igazgatósága székel, a kocsisfiúból lett igazgató álmában megjelenik a lengyel közelmúlt és jelen több generációjának képviselője, összecsapásuk katarktikus élményei alapján sokkal mélyebben tárul fel a mai lengyel valóság problémaköre, mint azt egy simán „komédiának" aposztrofált műtől elvárhatnánk. Karbot igazgató, ki a valóságban pozícióféltésből feladta elveit, önmagát, utat engedett a „valutáért mindent” áramlatának, azt a generációt képviseli, — erényeivel és hibáival együtt —, amelyik a mai Lengyelország felépítését a kezdet kezdetétől végigküzdötte. Környezetében található az arisztokráciát és a szocializmust egyaránt kiszolgáló lakáj, Józef és a ménesmester. Az álomban visszatér a kastély 45-ben emigrált ura, Dembopolski gróf; ma ő jelenti a nyugati valutát, a gátlástalan vásárlót — minden „lengyelföld” iránti nosztalgiájával együtt és ellenére. És a „mát", az „önéletrajz nélküli" generációt képviseli Byr- czak, rövidlátó karrierizmusával, és Alicja, a „békebeli béke” arisztokratikus életstílusa utáni vágyaival, erkölcsi gátlástalanságával. Az álomképben így összevegyült „színtársulatnak" a kavalkádja az, amelyben az egyszerű munkás titkosrendőrré változik, a kísértet kellemes pásztorórával váltja meg magát az átok alól, ahol a személyi kultusz éveinek emlékei egybemosódnak a kastély „nyugati turisták paradicsomává” alakításával és ahol az ébrenlét erkölcsileg irreális megalkuvását az álom abszurditása csak hangsúlyozza, s nem oldja fel. A darab annyira a lengyel valóságra épül, hogy pontról pontra menő teljes és helyes értelmezéséhez a lengyel és magyar történelem különbségeinek ismerete szükséges. Itt példaként csak a két arisztokráciának a II. világháborúban játszott eltérő szerepére utalnék, amely mór önmagában megmagyaráz jó pár, magyar fül számára szokatlan intonációt. Ugyanakkor annyira mai, szocialista mű, alapkérdései any- nyira vonatkoznak a hasonló lépcsőket végigjáró magyar társadalmi fejlődésre is, hogy „magyarítása" teljesen felesleges, az így utólag beépített elemek zavaróak, kilógnak az előadásból. A drámai alapanyagra épülő igazi színházi élménnyel Roman Kordzinski rendező ajándékozott meg bennünket. A saját Németh Nóra és Bárány Frigyes erkölcsi értékrendszerével cselekedeteiben szembekerülő ember örök konfliktusát állította középpontba, felismerve az irodalmi anyag adta lehetőséget. Az álom szürreális szituációjában reális konfliktust hordozó emberek mozognak, míg az ébrenlét valóságában, a „valóságos erkölcseik” szerint élő emberek tűnnek szürreálisnak, s ez magyarázza a drámai helyzet végső megoldatlanságát, feloldhatatlanságát. Mindezt következetes játékstílussal, kitűnő színészvezetéssel, a szürrealista felhangok magától értetődő kibontásával érte el. Megtanított bennünket látni, érezni, reagálni egy számunkra szokatlan térben. Az első felvonás lassú tempója, mely — az itt-ott zavaró beszédtechnikai problémák mellett — fő oka lehetett annak, hogy a poének eleinte nem csattantak úgy, mint kellett volna, valószínűleg csak a bemutató fokozott idegfeszültségével magyarázható. A világítási effektusok, melyek komoly dramaturgiai feladatot láttak el, nem tűntek mindig teljesen következetesnek és elég markánsnak. Karbot igazgató szerepében Bárány Frigyes igen összetett feladatot oldott meg, sikeresen. Álmai énjén keresztül kivetített figurák között mozog úgy, hogy közben a saját jellemét is reális tetteket és elfojtott vágyakat egyaránt érzékletessé tevővé gyúrja. Az alapfigurát már a bemutatón is éretten nyújtó alakítás a további előadások azokkal a tulajdonságokkal, amellyel elfogadtatta velünk a lengyel arisztokrácia darabbeli, számunkra szokatlan helyzetét. Gondolataiban és viselkedésében egyszerre tudott „snájdig” és taszító lenni, poénjai mindig pontosan ültek és találtak, kitűnően érezte az előadás ritmusát. Németh Nóra felfokozott gesztusrendszerével, mozgásával pontosan kifejezte az öregedő férfi álomképeiben megjelenő tizenéves lány erotikával fűszerezett esszenciáját. Sok komornyik szerepe utón Jozef alakjában Faludy László eljátszotta a komornyikot. Gesztusai, mimikája, nosztalgiája, szkepticizmusa, a kastély iránti hűsége teljesen feltárt egy életformát, egy generációt, s annak értékrendszerét. Szivler József átgondolt, kidolgozott alakítást nyújtott a ménesmester szerepében. N. Szabó Sándor és Györgyfatvay Péter szerepük összes negatív vonását precíz következetességgel építették az előadásba, előkészítve a fasisz- toid csúcspontot. Melis Gábor főosztályvezetője villanásnyi szerepében is jól illeszkedett az előadásba. Péter Gizi Pedro Luis Albornos szürrealisztikusra hangszerelt figurájában számára teljesen szokatlan feladatot oldott meg, maradéktalanul, a rendezői elképzelés szerint. során bizonyára még új színekkel gazdagodik. Byrczak Vallói Péter megformálásában energiában, lendületben elmaradt „igazgatójától”. így összeütközéseik nem mindig érték el a lehetséges forrpontot. Hogy ennek a lehetősége adott, jelzik az utolsó összecsapás nagyszerű íve, a patkányból diktátorrá válás kitűnően megoldott per- Megjött a kastély egykori ura... Pákozdy János és Faludy cei. Pákozdy János Dembopolski grófja rendelkezett mindA díszleteket és jelmezeket is poznani vendég, Zbigniew Bed- narowicz tervezte. Némi polietilén és egy-két merészebb szín alkalmazásával Kordzinski elképzeléseit hangulatilag jól szolgáló játékteret hozott létre. Jelmezei is belesimultak az előadás egészének stílusába. A „derby”-n a lengyel „hármasfogat" megérdemelt sikert aratott, új színfolttal gazdagította Pécs művészeti életét. Szilárd István Katona Imre: Zsolnay Nem tudjuk, milyen festő vált volna Zsolnay Vilmosból, ha tervei sikerülnek és végig kitart az ecset és a paletta mellett, az azonban bizonyos, hogy a világ kerámiaművészete jóval szegényebb lenne működése nélkül. A Zsolnay-keró- mia mindenütt fogalom, s ez már önmagában is rang, értékmérő. Munkáit újra és újra a valódi művészi teljesítménynek kijáró áhítattal csodáljuk. Varázslatuk titkát számos könyvben, tanulmányban igyekezték megfejteni szakavatott műértők, s ma már elmondhatjuk, hogy alkotásainak egész irodalma van. Katona Imre ennek a terjedelmes értékelő irodalomnak a segítségével próbált olyan könyvet írni, mely elsősorban a nagyközönségnek szól, áttekinti és összefoglalja Zsolnay Vilmos pályáját, művészetét. Zsolnay élete a kezdeti kudarcok, nehézségek ellenére is kiegyensúlyozott volt, éppen ezért a szerző keveset foglalkozik személyével, inkább munkájára helyezi a súlyt. Természetesen ott, ahol erre szükség van, az életrajzi adatokat sem hagyja említés nélkül. Zsolnay Vilmos egyiné'ségét többnyire munkájából, törekvéseiből ismerjük meg. Pályája, mint közismert, érdekesen alakult. Festőművésznek készült, az élet azonban prózaibb területre kényszerítette. Vállalkozó lett, a város iparának egyik megalapozója, de a művészi ambíciók mindig ott éltek a lelkében. Talán éppen ennek köszönhető, hogy mint gyáriparos, olyan iparághoz vonzódott, mely lehetőséget teremtett ifjúkori álmainak megvalósítására. Valószínűleg maga sem gondolta, hogy a kerámiaművészet terén ilyen eredményeket ér el, hogy kutató és teremtő elméje a legnagyobbak közé emeli. Katona Imre a család történetének rövid áttekintése után Zsolnay Vilmos indulásának nehézségeivel foglalkozik. Egy ambíciókkal teli fiatalembert ismerünk meg, aki hamarosan megtalálja azt a területet, ahol a benne munkáló tehetséget kifejtheti. Fivérétől átveszi a csődbe jutott kis üzemet, s a lehetőségeket számbavéve, munkához lát. Felismeri, hogy nemcsak új termékekre, hanem minőségileg jobb, színvonalasabb produktumokra van szükség, ha állni akarja a versenyt. Ez a felismerés indította el a kis kerémiaüzemet a felemelkedés útján. Zsolnay állandóan kísérletezett, új módszereket próbált ki és soha nem nyugodott meg. ha valami sikerült neki. Máris egy újabb elképzelés ösztönözte. Katona Imre- részletesen megismerteti az olvasót egy- egy új termék születésével, a különböző egyedi technikai eljárások kialakításának folyamatával. De nemcsak a gyártási folyamatokba avat be, hanem a művészi megmunkálás érdekes, sokunk számára teljesen ismeretlen fázisaiba is. Külön foglalkozik azokkal a termékekkel, melyek a gyár hírnevét megalapozták, meghozták a bécsi, majd pedig a párizsi világkiállítás elismerését. Az eozintechnika kidolgozása talán az egyik legtöbbet emlegetett megoldás, ha Zsolnay neve kerül szóba. Katona Imre több fejezetet szentel ennek az eljárásnak, mely eredetileg nem Zsolnay és Wartha találmánya — már egy XVII. századi olasz mester alkalmazta — de újra felfedezése és tökéletesítése mindenképpen kettejük hírnévét öregbíti. A könyv egészében tartalmas képet ad Zsolnay munkásságáról, helyenként azonban a szerző beleveszik a technikai eljárások részletezésébe, s ez a nem szakértők számára feleslegesnek és zavarónak tűnik. Kovács Sándor .V 0L<rU c-o'* -y ■ 'i <~T -í •* *■»--» * . ficTí í-g .n ^ „ 1 y, o/i-y ?. " Soltra Elemér rajza Arató Károly Meghajlik a lovag Sisakját leveti, meghajlik a lovag: a viadalnak végei Tűfogak, reccsenő palánkok mögött mozdulat sejlik, ezer arc nyüzsög, A dühöket, nosztalgiákat szelídíti nehéz alázat: napjaink fogynak, éveink letelnek: számonkérik a felelős szerelmet. Mert a rendet könnyen nem adják: riaszt is olykor a szabadság: megbünhődünk érte keményen! — Morgunk s nem tudunk haragudni mégsem; mint gombolyagot macskák, tébolyok agyunkat, pofozzuk, verjük évekig magunkat, mig versünkben a zsibongó világ végül törvénnyé rendeződik át.
