Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-05 / 5. szám
e Dunántúlt napló 1978. január 5., csütörtök BARANYAI TAJAK. TAM LÁSZLÓ: VILLANYI PINCÉK Irodalom a két világháború között Dr. Nemes István kötete E korszak magyar irodalmának áttekintése, értékelő feldolgozása márcsak azért is nehéz feladat, mert az 1919-től 1945-ig tartó időszak hazánk történelmének egyik legvitatottabb és egyúttal egyik legtragikusabb fejezete is. Ez az az idő, amikor a Tanácsköztársaság kivívott eredményei elsikkadnak, s utat nyitnak az ellenforradalmi terrornak. A trianoni békeszerződés által megvont határok alkalmat adtak arra, hogy egy nagytőkés-nagybirtokos csoport a tőkés hatalmaktól szerzett kölcsönökkel stabilizálja hatalmát. Amíg látszatdemokráciával, egy látszatföldreform „eredményével” kérkedve tovább fokozódott parasztságunk rétegeződése, addig egységesebbé vált munkásosztályunk olyan ellenzéki erőt kezdett kialakítani és képviselni, amelyet a gazdasági válság hatására fasizálódó kormányhatalom sem tudott megtörni. E bonyolult történeti folyamatok közepette kialakult irodalmi élet szellemi áramlataiban igazít el, von eszmei-világnézeti líneát, és tud stílus- irányzatok szerint is kategorizálni dr. Nemes István kandidátusnak a Tankönyvkiadó kiadásában megjelent Az irodalom története 1919-től 1945- ig című, 250 lapnyi terjedelmű munkája. A szerző személyében mesterkézre akadt e korszak irodalmi anyaga, mert dr. Nemes István pécsi főiskolai tanár e stúdiumot évek óta oktatja, magában alaposan kiérlelte, irodalmát tökéletesen átvette. Pedig a szerző helyzetét nehezítette az a körülmény, hogy az Oktatás^ Minisztérium rendeletére a világirodalmi és a magyar irodalmi tananyagot egységesíteni kellett. Ez az összevonás annál inkább is nehéznek bizonyult, mert a világ- irodalmat jellemző fejlődéstől a magyar irodalom a hazai társadalmi-politikai tényezők hatására gyakran elmaradt. Az Ady által „új időknek új dalaival" meghirdetett progresz- szív eszmeáramlat ugyanis indulása után rövidesen megtört, s a politikai élettel egy ütemben jelentkezett irodalmi körforgásunkban is a nacionalista-soviniszta ideológia. A szűk hatósugarú haladó magyar irodalom a nehéz körülmények, a két világháború közötti polarizáltság ellenére is megpróbált válaszolni társadalmunk súlyos kérdéseire. Ezért lendül fel a politikai líra, főleg a szociográfia és a publicisztika, hogy azután a későbbiek során egyre határozottabb hangon hallassa szavát az ellenforradalmi rend és a fasizmus ellen. Népi tehetségek tömege tömörül a haladás zászlaja alá. „Az új írógárda a valóság eddig ismeretlen tájait hozta, elfojtott Indulatokat közvetített; új témákat, élményeket szólalta'ott meg" — írja Nemes István. A szerző kitér a két világháború közti világirodalom fontosabb jelenségeinek ismertetésére is. Behatóan tárgyalja a hagyományos epikai világkép bomlásának hírnökeit (Marcel Proustot, James Joycet), majd a kritikai realizmus új törekvéseivel ismerkedünk meg G. B. Shaw, Roger Martin du Gard és E. Hemingway prózájában. Hosszasan foglalkozik a szocialista világirodalom eredőivel, közép- európai, franciaországi nagy- jaival, majd a szovjet szocialista regény új tendenciáival, főleg A. Tolsztoj, M. Solohov, I. Ehrenburg és K. Szimonov munkásságának méltatásával. A magyar irodalom fő áramlatait tárgyalva Nemes István nem hallgatja el a periodizált kor konzervatív vagy jobboldali radikalista irodalmát sem. Tollán szóhoz jut Mécs László, Herczeg Ferenc vagy éppen Szabó Dezső — megfelelő kritikai tendenciával. Műve homlokterében természetesen a haladó irodalom minél teljesebb kibontása áll. A szerző részletesen foglalkozik a „népi” írók sokat vitatott csoportosulásával, a proletár lét és a szocialista eszme vonásában jelentkező irodalommal éppúgy, mint a szintézisteremtő életművek bemutatásával. Kitekintésül a szomszédos országok magyar irodalmának jelentősebb képviselőivel is megismertet bennünket a szerző. S mindezt élvezetes, fordulatos esszéstílusban. Ez az alig átfogható anyag bravúrosan áttekinthető kompozícióban, marxista szemléletű kitűnő összegezésekkel, a valóság kendőzetlen, elfogulatlan őszinteségében áll előttünk. Életrajzból éppen csak annyit csepegtet, amennyi egy- egy írói oeuvre áttekintéséhez szükséges. A magyar és a világirodalom értékes nagyjai saját korukba és a művek keletkezésének genetikus rendjébe ágyazva akként állnak elénk, hogy róluk és műveikről minden lényegeset, fontosat megtudhatunk, hogy kedvet kapjunk az eredeti művek behatóbb megismerésére is. (—thisz—) Ady Endrének volt „kedves ta ROZMANITS TIMÓT KÁROLY Az Ady-jubiieum gazdag irodalomtörténeti fellendülést hozott. Egyre-másra jelennek meg könyvek, tanulmányok, cikkek a nagy költővel kapcsolatos személyekről és eseményekről. Ezek között aránylag kevés szó esett a költő egyik kedves gimnáziumi tanáráról, Rozmanits Timót Károlyról. Minket baranyaiakat és pécsieket annál is inkább érdekel az ő személye, mert Baranya megyében született, itt élte gyermek- és ifjúkorát, majd öregkorát. Rozmanits Timót Károly, a nagymúltú piarista tanítórend tagja 1888—1892 években Nagykárolyban tanította Ady Endrét földrajzra és természetrajzra. A költő a gimnázium négy alsó osztályában mindig jeles osztályzatot kapott tőle, és nagyon ragaszkodott népszerű, jóságos tanárához, aki négy éves tanári és nevelői működésével kiérdemelte a „kedves tanár” címet. Ha Ady küzdelmes és mozgalmas életsodrában erősen antiklerikális érzelmű is lett, de hűsége régi kedves tanárához töretlen maradt. Magam is jól emlékszem az alacsony termetű, tipegő járású idős tanárra, aki élete utolsó évtizedeiben Pécsett is tanított a városi Felső Kereskedelmi Iskolában. Bizonyosan élnek még néhányon akkori tanítványai közül, akik e sorokat olvasva ismét felidézik diákköri emlékeiket. Rozmanits Timót Károly Sely- lyén született 1860. január 24-én. Szülei Sellyéről Mohácsra költöztek, és a külvárosi elemi iskola szomszédságában laktak. Az ifjú 1877. szeptember 1-én Vácott a piarista rendbe lépett. 1878—1880 években Nyit- rón teológiát tanult és 1880- 1882-ig Budapesten az egyetemen földrajz—természetrajz szakon tanárjelölt volt. 1883. július 23-án pappá szentelték, és első miséjét Mohácson, a Püspöki templomban mutatta be. 1882-től 1884-ig Vácott, 1884-től 1894-ig Nagykárolyban gimnáziumi tanár. 1894-től 1896-ig Kolozsváron a rend tanárképzőjében tanár, majd 1898-tól 1899-ig Léván tanít. 1899-ben a rendből átlép a világi papság státusába és felvételt kér a pécsi egyházmegye kebelébe. Előbb Bátán plébánoshelyettes, majd Pécs város meghívja a tulajdonát képező Felső Kereskedelmi Iskolába tanárnak. Itt tanít évtizedeken át haláláig. Uhl Antal . Értékes dokumentum Ismeretlen Lisztfénykép a pécsi levéltárban A nótaköltő hagyatékának legbecsesebb darabja A levéltár sok érdekes titkot, kincset rejteget, még az ott dolgozó munkatárs előtt is. Az értékes dokumentumok sokszor hosszú évekig lapulnak békésen rejtekhelyükön, míg valaki rábukkan. A hozzáértés mellett egy jó adag szerencse is kell, főként a rendezetlen anyagoknál. Sokat számít ilyenkor a jó érzék és a „szerencsés kéz”. Évekkel ezelőtt, bejelentés alapján a levéltáá munkatársai az egyik Megye utcai ház padlásáról faládába csomagolt el egy másik lakásba. A család egyik távoli rokonának hagyatékáról, illetve annak maradványáról volt szó, és a család éppen akkor költözött el egy másik lakásba. A család egyik tagjának elmondása alapján ez az iratanyag már évek óta ott porosodott a padláson, érthető, hogy nem akarták magukkal vinni. Az iratanyag Ányos (Adler) Laci, a két világháború közötti népszerű nótaköitő hagyatéka volt. Az iratanyag a zeneszerzővel kapcsolatos iratokat, kottákat, fényképeket, korabeli plakátokat és műsorfüzeteket tartalmazza. Az iratanyag áttanulmányozása során képet kaphat a kutató a huszadik század első felének könnyűzenei életéről. A kortársak neki dedikált művei között szerepel például: Eise- mann Mihály meleg hangú ajánlása is. Az otthonában készült fényképek tanúsítják, hogy lakását kifinomult ízléssel rendezte be, több száz kötetes könyvtára is volt. Kétségtelen, hogy a megmaradt hagyaték legbecsesebb darabja a fényképek közül előkerült Liszt Ferencet ábrázoló fotográfia. Szkladányi Péter fuvolaművész a fényképet elvitte Budapestre, az Országos Zenetudományi Intézetbe, ahol Legény Dezső és több neves Liszt-kutató is megnézte a képet. Megállapításaik szerint ez a Liszt-fénykép még nem ismeretes a szakirodalomban. A fénykép az 1880-as évek neves fővárosi fényképészének, Klösz Györgynek műtermében készült, a Hatvani utcában. Majd száz év viszontagságai ellenére világosan felismerhetők az öregedő muzsikus markáns vonásai. Ősz haja, jellegzetes hajviselete, markáns, határozott, jövőbelátó arckifejezése mindenki számára azonnal felismerhetővé teszi. A fényképet a Magyar Országos Levéltár nyugdíjas főrestaurátora, Hasznosné Szöllősi Ilona tette hozzáférhetővé az új- ibóli fényképezés számára. Útmutatásai alapján a Magyar Országos Levéltár fotólaboratóriumában készült róla másolat. Dr. Nádor Tamás most megjelent kitűnő könyvében (Liszt Ferenc életének krónikája) közli Liszt egyik amerikai tanítványának véleményét az öregedő mesterről: „Egész megjelenésének, modorának van valamilyen jezsuita eleganciája és nyugalma. Jelen sorok írója abban a szerencsés helyzetben volt, hogy jelen lehetett az Ányos- hagyaték beszállításánál, s rendezés közben került a kezébe a becses fénykép. A fotó készítésének időpontját ez idáig még nem sikerült megállapítani. Az biztos, hogy életének utolsó éveiben készült, amikor legfőbb tartózkodási helyei Weimar és Bayreuth mellett Budapest voltak. Itthon természetesen tanítványain, barátain, ismerősein kívül a rajongók hada is körülvette, sok kötelezettségvállalással is együttjártak ezek a hazalátogatások, sokszor bizony már terhes is volt a sok fellépés, látogatás, estély, rendezvény. Ezekben az években készült a felvétel is. Leírásokból ismerjük, hogy Liszt Ferenc 1886. július 31-én bekövetkezett halála után csak nagyon kevés személyes holmi maradt utána, többek között a fényképen viselt reverenda is, de o felmérhetetlen szellemi kincset az utókorra hagyta. Vargha Dezső levéltári munkatárs ’ H» i ijjj:: :::ÍÉÍíB:ÉÉÍ:éÍüÍ:IÍIÍIÍ!* Dr. Berze Nagy János néprajztudós neve és munkássága már jól ismert a hazai és nemzetközi néprajztudományi körökben. Néprajzi tudományos munkássága közben több folklórtudóssal és -kutatóval levelezett, s hozzá is fordultak több alkalommal néprajzi ügyekben felvilágosításért és tájékoztatásért leveleikkel nemcsak tanárok, tanítók, nyelvészek és történészek, hanem magyar és külföldi egyetemi tanárok is. Fontos tudományos érdek volt megtudni azt, hogy tudományos munkájában kikkel levelezett és hogy a magyar népmesekincs tudományos nemzetközi összehasonlító, módszeres elemző-kutató munkájában milyen tudományos célok és érdekek megismerése vezették. Nem kevésbé fontos volt tudni azt is, hogy a levélírók a leveleikben milyen tudományos kérdésekben vártak taná-, csőt vagy véleményt tőle. A Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottsága abból a Berze Nagy János levélhagyatéka célból, hogy a néprajztudományi munkája végzésében többször szükségessé vált levelezésében rejtőző tudományos indítékai, érdeklődési köre és munkamódszere is a néprajz- tudomány és a közművelődés számára ismeretessé válhasson — a tudományos levélhagyatékát „Egy néprajztudós műhelyéből" című műben Eger, Gyöngyös, Jászberény, Pécs, Szekszárd és Tolna megye Tanácsa végrehajtó bizottságainak közös anyagi támogatásával dr. Bánó István főiskolai tanár és dr. Fülöp Lajos főiskolai docens tudományos szerkesztésében és elemzésében kiadta. Külön értéke még e kiadványnak az, hogy a tudományos kutatás érdekeire való tekintettel Berze Nagy János összes kiadott és még kiadatlanul maradt munkásságának a jegyzékét is tartalmazza. Levelezésének értékét nagyban emeli az a körülmény, hogy nem élt a néprajztudomány központjában, így az időnkénti beszélgetéseket is a levelek pótolták. Dr. Berze Nagy levelei rendkívül szorgalmas, a tudományos érdekek felderítését célzó tudományos kutatómunkáját és ebben való elmélyülését bizonyítják. Leveleiben jól tükröződik az az olthatat- lan tudásvágy, amellyel könyvigényét kielégítette. Levelezése szinte kizárólag tudományos munkásságával kapcsolatos. Levelei bepillantást adnak a kor tudományos viszonyaiba, rávilágítanak a néprajztudomány problematikájára, a kutatás területeire, irányaira, Berze Nagy János tudományos módszerére, terveire és intencióira, valamint külön ama megfeszített munkájára is, amelyet a magyar néphagyományok gyűjtése és tudományos feldolgozása érdekében a korában uralkodó felfogással szemben kifejtett. A tudományos levélhagyaték nyomdai kiadása eszköz dr. Berze Nagy János néprajztudós életének és munkásságának jobb és részletesebb megismeréséhez, de értékeléséhez is. E mű értékét külön emeli még az, hogy ebből olyan adatok válnak a kutatók, a tudományos világ és a közművelődés előtt ismertté, hozzáférhetővé, amelyeket csak levelezésének ismerete nyújthat.
