Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-10 / 10. szám
Új évi gondolatok az úszósportról ■■zOTSH irányelvei 1975 óta meghatározzák az úszás — mint alapsportág — fejlesztését és népszerűsítését. Pécsett a fejlesztés alapfeltételei jórészt biztosítva vannak már. A Hullámfürdő befedésével megfelelő medencéhez jutottak az úszók, egyre több gyermek tanul meg úszni és a felnőttek közül is egyre többen járnak rendszeresen uszodába. Az általános iskolai kötelező úszóoktatást függetlenített szakember segíti és évek óta jól működnek az egyesületi úszótanfolyamok is. Már három fedett tanmedence van Pécsett az iskolás tanulók részére. A PMSC nagy célt tűzött ki úszószakosztályának „A" kategóriássá fejlesztésével, mert ehhez a nemzetközi szintű felkészülés feltételeit és eredményeinek elérését kell biztosítani. A szakosztály létesítmény- helyzete fokozatosan javul és immár öt főfoglalkozású edző foglalkozik a versenyzőkkel. Megalakult az Universitas PEAC úszószakosztálya is, ahol a felsőoktatási intézmények hallgatóinak és dolgozóinak sportigényének kielégítése mellett utánpótlás nevelésével is foglalkoznak. A pécsi úszósport legnagyobb reménysége az utánpótlás válogatott kerettag Je- lics Ágnes, aki még nem töltötte be a 14. évét. Ha fejlődése töretlen marad, akkor a válogatottságig viheti. Eljuthat a válogatottságig Bódis Éva is. Jelics és Bódis mellett a női mezőny tehetséges ígéretei még Pesti, Kelbert, Pozsgai, Karpondi, Erdősi, Fendler, Krik- ler, Hartmann. A fiúknál sajnos kevesebb a tehetség, Óberritter és Arató érheti el a legjobb eredményeket. A Mohácsról Pécsre került Vámosi is hallathat még magáról. A megye más úszószakosztályaiban több „csiszolatlan gyémánt” található, de a tehetségek kiválasztódása általában csak a felkészülés, nevelés hosszabb folyamatában érvényesülhet. Ezért nagy jelentőségű a megyei TSH azon törekvése, hogy a vidéki szakosztályok legjobbjai Pécsre járnak edzésekre. Az újpetrei Maróti, Fischer, Magyar, Hornung és a Bősz testvérek, a siklósi Baló, Stecher, valamint Simon testvérek máris versenyről versenyre javulnak. A má- zaszászváriak sem álltak le, ők is többször beutaznak edzést tartani a Hullámfürdőbe. Újra bekapcsolódtak a programba a mohácsiak is. Találkoztunk már szentlőrinci és komlói úszókkal is Pécsett. A megyei szövetség szeretné, ha Harkányban, Villányban és Beremenden is újra megindulna az úszóélet. A harkányi fürdő idegenforgalmi vonzása is szükségessé teszi, hogy az egyik medencében egész éven át legyen sportolásra alkalmas víz. K ét pécsi kezdeményezés feltétlen említést érdemel még. Első alkalommal került megrendezésre az általános iskolások felmérő Expressz Kupa úszóverseny-sorozata. A kezdeményezésnek bizonyára folytatása lesz. Ugyancsak első ízben rendezte meg az Universitas PEAC a 30 éven felüliek úszóversenyét, melynek népszerűsége folytatást eredményezett. Dr. Vlaskovits József megyei úszó-szakfelügyelő Kézilabda Dunántúli Napló Kupa Január 21— február 19.: Január 21-től 26. alkalommal kerül megrendezésre a kézilabda Dunántúli Napló Kupa. Huszonnégyszer a Vasutas Tornacsarnokban került megrendezésre, majd a városi sportcsarnok elkészültével 1977-ben már az új létesítmény volt a DNK színhelye. A XXVI. kézilabda Dunántúli Napló Kupára is a városi sportcsarnokban kerül sor. A férfiak az I., II., valamint a III. osztály két csoportjában küzdenek a helyezésekért és ismét megrendezik négy csapat részvételével az öregfiúk tornáját. A nőknél I. osztály, valamint kétcsoportos II. osztály lesz az idei DNK-ban. A csoportok beosztása, Férfiak, I. osztály: PMSC, Komlói Bányász, Universitas PEAC, Dombóyár, István-akna, Pécsi Kesztyűgyár. II. osztály: PMSC II., Siklós, Szent- lőrinc, Szekszárd, Universitas PEAC II., Nagyharsány. III. osztály: „A” csoport: Me- cseknádasd, Universitas PEAC III., Siklós II., Szentlőrinc II. „B" csoport: Kozármisleny, Pécsi Sportiskola, István-ak- na II., Kesztyűgyár II. Nők, I. osztály: PMSC, PBTC, Universitas PEAC, Zsol- nay, Szekszárd, PMSC II. II. osztály, „A" csoport: Kesztyűgyár, Gázmű, PBTC II., Pécsi Sportiskola. „B" csoport: MEZŐGÉP, Universitas PEAC II., Siklós, Kesztyűgyár II. öregfiúk: Pécsi Bányász, Pécsi Dózsa, Komlói Bányász, Pécsi Kesztyűgyár. A férfi I, osztályban a játékidő kétszer 25 perc, a női I. osztályban kétszer 20 perc. A férfi II. osztálytól lefelé kétszer 20 percesek a mérkőzések, a női II. osztályban kétszer 15 perc a játékidő. A férfi és női I. osztály győztese elnyeri a Dunántúli Napló Kupát, míg a további csoportok győztesei a Baranya megyei Kézilabda Szövetség által felajánlott tiszteletdíjakat kapják. Az első forduló január 21-én, szombaton lesz. További játéknapok: január 22., 28., 29., február 4., 11., 12., 18. és 19. Húsz egyesület 153 versenyzője állt asztalhoz a Pécsi járás 1978. évi egyéni asztaliteniszbajnokságán. Győztesek. Férfiak. Felnőtt egyes: Végh (Pereked). Felnőtt páros: Kárpáti —Kovács (Szentlőrinc). Ifjúsági egyes: Schleisz (Pécsvárad). Ifjúsági páros: Lauer—Schleisz (Pécsvárad). Serdülő egyes: Kernyák (Szentlőrinc). Serdülő páros: Dékány—Kernyák (Szentlőrinc). Nők. Felnőtt egyes: Szabó (Szentlőrinc). Ifjúsági egyes: Nagy (Szentlőrinc). Ifjúsági páros: Győrfi— Nagy (Szentlőrinc). Serdülő egyes: Szabó (Pécsvárad). Felnőtt vegyes páros: Nagy—Lévai (Szentlőrinc). Tenisz Saab Kings Cup Magyarország— Jugoszlávia 3:0 Csütörtökön Pécsett lesz a magyar—NSZK mérkőzés Röviden ELÖADAS. A PMSC szervezésében Páder János, az OTSH elnökhelyet« tese hétfőn délután Pécsett idösze- rű kérdésekről tartott előadást a PMSC, az Universitas PEAC, valamint a Pécsi Sportiskola edzőinek. * létesítmény, a mezőgép mágocsi telepén új sportpálya épül. Az építkezési munkálatokat a Sásdi Költségvetési Üzem végzi. * LÖVÉSZET. Salgótarjánban a vidéki léglegyveres sportlövő bajnokságban 34 klub 652 versenyzője szerepelt. A pontversenyben a békéscsabai lövészklub végzett az első helyen (24) a dunaújvárosiak (22) és a Rába ETO (19) előtt. A győztesek: légpuska, férfi: Édes János (Gyöngyös) 381, női: Kis Éva (Pécs) 378. Légpisztoly, férfi: 1. Kacká Pál (Salgótarján) 375, női: Kiss Éva 357. Magyarország teniszváloga- tottja lejátszotta második mérkőzését az Európai Nemzetek Csapatbajnokságában. A franciák ellen elért 2:1 arányú győzelem után Taróczyék Szabadkán is kitűnően játszottak és újabb győzelmet arattak. Először a Szőke—Ilin találkozóra került sor, és a magyar játékos 6:3, 6:4 arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél, Ezután következett a Taróczy— Szavics mérkőzés, melyben Taróczy diadalmaskodott 6:4, 6:2 arányban. A magyar csapat ezzel már megnyerte a mérkőzést és a párosban elért siker csak növelte annak értékét. A Taróczy—Szőke kettős 6:3, 6:4 arányban volt jobb az Ilin— Szavics párosnál. A magyar csapat Szabadkáról hétfőn Pécsre utazott és a városi sportcsarnokban folytatják a felkészülést a csütörtöki NSZK elleni mérkőzésre. Az NSZK válogatottja vasárnap 3:0-ra győzött Franciaország ellen. A Magyarország— NSZK mérkőzésre, mely csütörtökön 17.00 órakor kezdődik, jegyek elővételben válthatók a városi sportcsarnokban, a Kossuth Lajos utcai sportboltban, és az újmecsekaljai könyvesboltban. Házassággal köszöntött be az év a szovjet sportban: a világhírű tornásznő, Olga Korbut és a neves táncdalénekes, Leonyid Bortkevics házasságot kötött. (Telefotó—TASZSZ—MTI—KS) Az év első edzése Labdás bemelegítés Elkezdte a felkészülést a tavaszi idényre a PMSC Hétfőn reggel 28 játékos megkezdte az alapozást az 1977/78. évi labdarúgó-bajnokság tavaszi idényére. A 30-as keretből ketten — Nagy és Jónás — sérülésük miatt hiányoztak. Az alapozást megelőzte az elmúlt héten az orvosi vizsgálat, majd az első edzés előtt az egyesület és a szakosztály vezetői beszélték meg a játékosokkal, a tavaszi feladatokat. Délelőtt a Tanárképző Főiskola tornatermében Kovács Imre, dr. Dunai János, Sági Sándor és Kovács József edzők irányításával kezdődött a munka. — A terem 30 játékosnak kicsi — mondotta Kovács Imre vezető edző — ezért keddtől megosztjuk a keretet, egy része marad a főiskolán, más része a Tüzér utcai fedett futófolyosón végzi az edzéseket. A szabadtéri edzéseink színhelye az újmecsekaljai pálya lesz. A PMSC labdarúgói négy hétig napközis rendszerben készülnek. Ez azt jelenti, hogy a délelőtti termi és a délutáni szabadtéri edzések között is együtt marad a keret. A felkészülés február 3-án zárul, és február 4-én Budapesten mezei futóversenyen vesznek részt a játékosok. Külön csoportban futnak majd azok, akik állandó csapattagok, és külön csoportban versenyeznek a tartalékok. Az első előkészületi mérkőzést február 7- én, kedden játsszák a piros-feketék a Véménd NB lll-as csapatával a Dunántúli Napló Kupáért. Február 9-én újabb DNK mérkőzés következik, ekkor a Szekszárdi Dózsa lesz az ellenfél. A DNK-ban a helyosztót február 11-én vívják. A bajnokság tavaszi nyitánya február 15-én lesz. A világbajnokság miatt sűrített program vár az NB l-es csapatokra, és már április 22-én befejeződik az idény. Májusban különböző nemzetközi tornákon vesznek részt az élvonal csapatai. Labdarúgók „lóversenye". A „lovak" helyzete nem irigylésre méltó. Cseri László felvételei 1. Bologna—Genoa 2:1 1 2. Foggia—Atalanta 1:0 1 3. Lanerossi—Napoli 0:0 x 4. Milan—Verona 1:1 x 5. Perugia—Lazio 4:0 1 6. Pescara—Juventus 1:2 2 7. Roma—Internazionale 1:2 2 8. Torino—Fiorentina 1:0 1 9. Bari—Ternana 1:1 x 10. Cremonese—Lecce 1:1 x 11. Palermo—Catanzaro 1:1 x 12. Pistoiese—Varese 2:2 x 13. Rimini—Cagliari 3:1 1 + 1 14. Sampdoria—Taranto 4:0 1 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 1. fogadási héten 31 darab 13 találatos szelvény volt. Nyereményük egyenként 45 264 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény 21 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 89 475 forint. A 12 találatos szelvények száma 909 darab, nyereményük 1029 forint. 11 találatos szelvény 11 270 darab volt, nyereményük 83 forint. A 10 találatos szelvények száma 72 298 darab, nyereményük 20 forint. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007