Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)

1978-01-09 / 9. szám

niiföbaba 1700-bol, ffelcentís étkészlet, hintő, prémbundás Hölggyel

Jütékországhan

jártunk

„Az a legszebb ilt, hogy minden olyan kicsi és mégis igaz!"

Ez jólesett... Jó három évtized múltán ránk köszöntött a hintaló. Bólintott egyet szép deres fejével s ez a szín hinta- lóéknál nem az életkort, hanem a szépséget jelezte. Hiszen gyermekkorunk igazi lovai közül is a deresek voltak a legszebbek, leginkább az almásderes. A patinás, téli óbudai főtérről bemenet, a helybeli néprajzi múzeum néhány szobájában tolongtunk, aznapi újsághírre összefutott mindenféle gyerekek meg mindenféle felSzódavizes éjszakák, lányok és zene nélkül

Interjú Niki Lalidéival

A lengyel napilap, a Zycie Warsawy riportere, Barbara Romanowicz interjút készített Niki Laudával, a világ jelenlegi első számú autóversenyzőjével. A beszélgetés néhány érdekes részletét küldte el szerkesztőségünknek Krassó László, a Magyar Rádió és Televízió varsói tudósítója.

A bécsi Tour Szállónak szinte a bejárati üvegéhez simul a Mercedes, melyből Niki Lauda száll ki. Kicsi, sovány, ösz- szetört ember benyomását kelti, legalábbis az elegáns, sudár menedzser, dr. Hickl mellett. A riporternek még sokáig kell várnia a száguldó emberre, mert a hallban tömeg vette körül. Ebben a szállodában egyébként hét napig „Lauda Show”-t rendezHa valakinek nem tetszem, ne nézzen rám

tek, ami abból állt, hogy a halál torkából menekült, s újra az életveszélyt választó versenyző autogrammokat osztogatott, interjúkat adott, élményeiről mesélt és megvendégelte az ottlevőket. Hogy mindezt miért? Természetesen pénzért! Dr. Hickl bizalmasan elárulta, hogy schillingben mérve hatszámjegyű összegről van szó.

— Nem zavarja a rajongás? — kérdi az újságírónő, miután Lauda odatelepedett mellé.

— Ez semmi I Sokkal rosz- szabb Monte Carlóban. Ugye,

nőttek. Néhányon taxival jöttek. Szóval akkor bólintott ránk a régi-régi hintaló. Nem tudni, kié volt egykor, de az biztos, hogy most — mindenkié. A téli óbudai főtéren mindenki emléke lett. Láttam, ahogy két recegőtérdű öreg megbökte egymást:

— Ilyen volt a Lajoskánknak!

— Nem! Tamásnak vettük először, már semmire sem emlékszel ... — korholt vissza a néniké.

— Az a verkli volt!

— Dehogyis . . .

Dehogyis fontos most, hogy Lajoskának, avagy Tamásnak vették-e először. Az a fontos, hogy újra láttunk hintalovat, szépsörényűt, meg búgócsigát, meg agyagolyót és annyi sok ritkán látott játékot. Janek Éva, az Óbudai Néprajzi Múzeum vezetője rendezgette össze ezt a néhány szobányi tárlatot, amire a Déli-pályaudvarról taxi□Héttői

val rohantak vissza számos pécsiek, s ami az óbudai gyerekek téli szünetét oly kedvessé tette. Ráadásul ez az ország első múzeumi játékkiállítása. Legalábbis Janek Éva így tudja. Dél-Magyarországon is eddig csak egyszer láttunk hasonlót; egy babatárlatot a Bajai Kirakat Galériában. Azt is egyetlen szenvedélyes gyűjtő adta át. Az óbudait meg Karlócainé Kelen Mária óvónő. Félezer régi játékot gyűjtögetett össze, félezer kedves holmit, jó tíz év alatt. Janek Éva megtudta, elkérte, megrendezte, méghozzá remekül. Fotókat készítettek a babafejekről s azok ott lógnak a játékországok felett.

Mert játékország van a néhány teremben. Ólomkatonák, tarackágyúkkal, hadseregnyi létszámban, döcögő, aztán teljes színházi próbajelenet az 1850-es évekből, piciben, naturalista részletességű konyha, falának hossza mindössze 20 centi, félcentis étkészlet.. . Azt mondja egy pécsi kislány, aki ugyancsak taxival rohant ki a Mecsek Expressz előtt a Pesten hallott újsághírre:- Az a legszebb itt, hogy minden olyan kicsi és mégis igaz!

Lejegyezni való, bölcs mondás, hiszen ami kicsi, az védtelen, azt szeretjük.

összecsukható barokk szoba, fülleteg bordó plüssfüggönnyel, ős-matrica, millió színű virággal, s állítólag jobban ragadt, mint a mai, hintó, benne prémbundás hölgy, Singer varrógép kicsiben, persze csak reklám, valójában aprópénzpersely volt, néhai kisgyerekek vágyaihoz. Vagy pici írógép, körforgás betűtömbbel. És alvóbaba, már 1700-ban is! Gyors számolása termekben: minden tíz nézőből hat felnőtt! Keressük a gyermekkor tiszta világát.

Földessy Dénes

Felveszünk kesztyűk gépi varrásának betanulására

14 ÉVES KORTÓL

női dolgozókat

Szállásügyben felvilágositást adunk.

KESZTYŰGYÁR 2. SZ. GYÁRA,

PÉCS, VADASZ U. 83. MUNKAÜGY.

All

a

bál...

M

őst, hogy bejöttek ezek a farkasordító hidegek — Szentgotthárdon mínusz 6 fokot is mértek és megyénk legöregebb állampolgára is azt mondta, emberemlékezet óta ilyen ítéletidő nem volt, legföljebb múlt hét közepén, ameny- nyire így vissza tud emlékezni - szóval én mindjárt tudtam, hogy a hideggel elkezdődött a disznóvágások és a bálok szezonja. Most éjjel is olyan hóviharba kerültem, hogy csak közismerten bátor kiállásom mentett meg a fagyhaláltól ... A szánkó repült velem a csillogó por-havas erdei úton, a lovak csengőjét túlharsogta a vihar, én meg csak csaptam őket az ostorommal, erősen fogtam a gyeplőszárat, időnként oldalt pillantottam a bundába, estélyibe és ékszerekbe bugyolált illatos naccságára, aki szőke és szemének színe oiyan, mint a félszáraz pezsgő és aki egy-egy huppanónál fel- sikolt örömében és hozzám bújva ilyeneket mond, hogy: „Óh...!” meg ilyent hogy: „Ah...!", de én csak hajtom a lovakat, már messziről látom a Herczeg Ferenc-i úrikastélyok fényes ablakait, a bálterem sziporkázó csillárjait... cigányzene kezdi a Palotást... csak úgy brummog a nagybőgő... Meg a szemétledobó, mert hallom, ahogy Józsi barátom, a szomszéd, jön vissza a lépcsőházból az üres vödörrel... Hat óra, fúj a sörgyár, se lovak, se szánkó, se nacs- csága, csak a paplan a földön, a szél pedig az ablakomon dörömböl.

D

e a farsangi hangulatot azért a szél sem tudja eloszlatni. Gondolom, már sok helyütt postázzák a meghívókat, lesz gazdászbál, jogászbál, gondolom orvosból is, sokáéból és svábbál egészen biztosan és majd koratavasz- szal a cigányból zárja a farsangot. Én mindegyik bált kedvelem, főképpen a cigánybált, mert az már a tavasz közeledtét jelzi, meg jókat is lehet röhögni, mert évekkel ezelőtt például az Olimpia pincérének lábából haraptak ki egy féltenyérnyit, aki a megpakolt tálcával éppen a verekedők között egyensúlyozta magát.

Szóval most tűnődöm, miként is áll a bál, kérdezem asztalszomszéd-kollégámat, mi jut eszedbe a ,,bál"-ról, azt válaszolja, mint mindenre — hogy a „nők”, kérdem a másikat, ő „első bálos” idejét fogságban töltötte, farsangi vacsoraosztáskor belelökték a ká- sás-kondérba, ott járta a nyitópalotást. Ezek mindketten egy- egy generációt képviselnek — életkoruknak megfelelően — de meg kell hagyni, nem komoly emberek.

Én bezzeg igenis voltam el- ső-bálos még egészen fiatal éveimben, amikor is „négerez- tünk", vagyis hölgyválaszkor a csúnyább csajokat ötven fillérért, a környék legrondább hölgyeit egyforintért kértük le jól fizető táncos partnereiktől, mert az ember mindent megtesz a másikért...

,,... És Te? — kérdem kolle- ginámtól, no igen, hát ő amikor első-bálos volt... nem régen persze, mondjuk úgy hány éve is? mindegy, ezt ne írd, szóval főiskolára jártam és a báli készülődés volt a legizgalmasabb, végigjártuk az üzleteket, hogyan tudnánk olcsón szépek lenni, vettem is világos brokátanyagot, megőrjítettük a varrónőt, aztán az albérleti szobában - ahol laktam - a bál délutánján összejöttünk a lányokkal, cserélgettünk cipőt, táskát, stólát, kesztyűt, — kinek mi hiányzott, pótoltuk — és megesküdtünk, hogy ha negyedórán belül nem kérnek fel bennünket a fiúk, hazamegyünk ...” És otthon bőgtetek mi? — „Csak nem képzeled, már az első ötpercben felkértek bennünket, mi voltunk a legszebbek, ... igen ... hogy a táncpartnerem mit mondott? —, arra nem emlékszem, de igen

szépet mondott, egy este begyűjtöttünk nyolc—tíz randevút ... Az volt a „menő”, aki legtöbb ígéretet tett. . . dehogyis hazudtunk, miket beszélsz ... szóval ez volt. És pezsgőt is ittam.”

Panaszkodik egy pedagógusnő, hogy az iskolában megrendezik a bált a lányoknak-fiúk- nak, a lányok még csak-csak, de fiúk nem szívesen mennek el a bálba, mert farmerben nem szabad megjelenni... Ebben is van valami, mert — példának okáért — a napokban hallottam, hogy szilveszteri estélyiruha hat és fél ezerbe került, sőt, láttak nyolcezres öltözéket is, de ezek idősebb hölgyek voltak, egyébként egy Lurex-anyag métere is megvan vagy ezer forint, ha nem több és még a varratás, meg ez, meg az... szóval nem a fiataloknak találták ki. Egy ismerősömtől érdeklődőm, voltál e bálban, „Discóban igen ... de bálban? Ugyan minek? Van a discónál jobb?” Közbevetettem neki, hogy egy bál mégis más, felveheted a fémszálas bokáig- érőt, meg a gyöngysorodat, ami elöl összefogva olyan szépen beágyazódna főként a két szép domborulat között... „Eszednél vagy?!” — és letette a kagylót.

K

iderül, nem tudok bálügyben senkivel komolyan társalogni, minden kihullik a kezemből, azt hiszem, legjobb, ha a farsang alatt majd besodródom valamelyik bálba, addig meg is nyíratkozom a borbélynál, kikefélem a nagykabátomat is, mert az ember mégsem állíthat be csak úgy, nem igaz? Álarcosbáltól viszont tartózkodom, mit lehet tudni, hölgyválaszkor milyen zsákot hasítok ki magamnak, találok-e „négert", aki néhány forintért megváltást hoz rám? Jó lesz nekem egy egyszerű bál is, némi kis költőpénzt magamhoz veszek, pezsgőre meg borra ... Másra nem jut, pedig gondoltam, néhány dupla feketét is fölhajtók majd — farsang idején miért is ne? — de ezt a tékozlást már nem engedhetem meg magamnak.

Rab Ferenc

azt nem kell különösebben bizonygatnom, hogy nem vagyok ijedős, ha a köröket rovom a géppel? De elhiheti, hogy félek, amikor a tömeg közepébe kerülök. Úgy érzem magam, /mintha háborúban lennék, már előre eltervezem, hogyan védekezem.

— Mindig Így volt ez?

— Nem. Kezdetben tetszett a népszerűség. Jó érzés fogott el, ha odaléptek hozzám: „Ugye, ön az, Lauda úr?" Egy bizonyos mértéken túl azonban már nagyon fárasztó. Ezért aztán a menők ma már nem is a nyilvánosság előtt élnek. Hol van már az az idő, amikor a futam előtti éjszakákat a Cote d’Azur kaszinóiban töltötték a versenyzők? Ma már mindegyik, mint kő zuhan az ágyba este kilenc órakor, lányok és zene nélkül, szódavízzel az asztalon. Csak a kötelező partykon veszünk részt, amit Ferrari, Eccleston és a többiek adnak. Végül is tőlük függ a pénzünk.

— Amíg mi itt beszélgetünk, vendégei a szálloda egyik különtermében Unom borokat isznak. És ön?

— Ásványvizet, mint rendesen. Józan életre törekszem, nem iszom, nem dohányzom. Ezt megkívánja a hivatásom, amely olyan, mint a többi. Kétségtelen, jól lehet keresni, de Onassisnak még több volt. És, hogy meg lehet halni? Igen, mint a taxisofőrnek vagy a pilótának. Soha nem volt olyan gondolatom, hogy rosz- szul választottam volna.

— Ha fia lenne, beleegyezne abba, hogy versenyezzen?

— Azt csinálna, amit akarna. De ehhez előbb kellene egy fiú. Választana ő maga, mint ahogy az apja csinálta. No, ennyit a családról, nem szeretem ezt a témát.

— A Nürnburgringben 45 másodpercet töltött az égő autóban. Mit érzett akkor, amikor nagyon közel jött a halál?

Lauda egy szóval válaszolt, azzal, amelyet nem nagyon szoktunk használni napilapokban.

— Mégis segítségért kiáltott. Kollégái azt mondták a verseny után, hogy az ottani hangját életük végéig nem felejtik el. Megszakították a kört és Niki Laudát kimentették a tűzből. Három évvel korábban Zandwoortban, a hollandiai pályán ugyanennek a Niki Laudának a szeme láttára égett el Roger Williamson.

— ön nem állt le és később állítólag úgy nyilatkozott, hogy a parkolásért magát nem fizetik.

— Ez nem igaz! Az újságírók mindent összekevernek. Füstöt láttam, semmi többet... Ma már megállnák a legkisebb füstjeire is.

Ennél a válasznál Lauda lassan beszélt, a végén még mintha mondani akart volna valamit. A kérdező felé mutatta eltorzított arcát. Vékonyka, rózsaszín bőre a szeme körül gyűrött, mint a papír. Sok a forradás rajta, füle szakadozott.

— Egy évvel ezelőtt szinte elvesztette az arcát. Ezzel együtt egy csomó pénzt is elveszített. Hiszen azelőtt gimnazista mosolyával hirdetett tejet, autógumit, cigarettát és még jó néhány dolgot.

— Ha valakinek nem tetszem, nagyon sajnálom, nenézzen rám! A feleségemnek semmit sem változtam. És különben is úgy vélem, hogy most még jobban az érdeklődés homlokterébe kerültem, mint azelőtt. Mert az emberek szörnyen kiváncsiak, szörnyen ...