Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-29 / 29. szám
Kézilabda Dunántúli Napló Kupa Heti jegyzetünk Elüti a kicsiket a nagykocsi? Baranya legjobb sportolóinak pénteki díjkiosztó ünnepsége során a rádión keresztül kérdéseket is lehetett feltenni az érintett sportolóknak. Autós- bajnokunktól azt kérdezték többek között: lehet-e a Pécsi Volán autós szakosztálya a legjobb magyar szakosztály? A válasz egyértelmű nem volt. Az indoklás: az új bajnoki pontozási rendszer, a sorrend megállapítása egyértelműen a nagykocsikkal rendelkező szakosztályoknak kedvez, ami eleve megszabja az elsőség lehetőségét. Első vagy legjobb, csakis az a szakosztály lehet, amelyik a legtöbb nagykocsival rendelkezik. Magyarán, ez évtől a Trabant már nem ellenfele a Gordininak, az Alpine- nak és a BMW-nek. Persze ez eddig is nyilvánvaló volt. Senki nem hitte azt, hogy netán egy széria Zsigulival meg lehet verni Kiss Dezsőt vagy Cserkúti Józsefet az aba- ligeti hegyi pályán. Csak éppen a pontozási rendszer igyekezett kiegyenlíteni a különbségeket, úgy, hogy kicsivel is lehetett sokra menni. Mert ugyanannyit ért - pontszámban — mindegyik géposztálybeli győzelem. A kisegyesületek így ráhajtottak az olcsó géposztályokra. Remekeltek a kiskategória vidéki résztvevői. Hajtotta őket a minél jobb szereplés, hiszen a végső elszámolásnál, a csapatversenyben a bajnoki pontokat kellett összeadni. így egy széria Lada vagy egy Trabant első helyért járó kilenc pontja annyit ért, mint az Alpine kilenc pontja. Nagy hajtóerő volt ez. Hiszen az abszolút egyéni elsőségbe elsősorban az anyagi lehetőségek adottságai miatt csak a legjobban dotáltak szólhattak bele. A csapatverseny nyíltabb világa volt az, ami állandóan jobb munkára, nagy akarásra sarkallta a kevesebb anyagival rendelkező, jórészt saját erejükre (és mondjuk ki: zsebükre) hagyatkozó kis szakosztályokat. Ez a hajtóerő viszont nagyon sokat adott a magyar autósportnak, amely végeredményben még csak most kezdi bontogatni a szárnyait. Az pedig, hogy ezek a'szárnyak majd milyenek lesznek, az a tömegesítéstől függ javarészt. Ha kevesek sportja marad, félő, hogy gyengék maradnak azok a szárnyak . . . Az új „elszámolási rend” szerint a bajnoki pontok a csapatversenyben vajmi keveset számítanak. Az időeredmények határozzák majd meg a csapatversenyekben is a sorrendet. Az idővel pedig a kiskocsik nem tudnak versenyezni. Azaz: a nagykocsik kivédhetetlenül illuzórikussá tesznek minden erőlködést. Természetes, hogy egy gyári Skoda 130-as „sétálva” is többet tud, mint egy agyonbűvöli Trabant. Többet tud az R 5-ös Alpine, mint egy széria Lada. Ha pedig a végelszámolásnál nem a bajnoki pontok, hanem az időeredmények lesznek a mérvadók, itt a kérdés: érdemes-e egy Trabantot tuningolni, egykét lóerőért hónapokig dolgozni, ha az mindenképpen csak a „futottak még” kategóriában juthat szóhoz? Meghajtja-e a „maszek” versenyző a széria Ladáját, ha ez a csapatán vajmi keveset segít? Szóval a lelkesedés, a fáradtságot nem ismerő munka lendülete látszik vesztesnek ilye- ténformán. Mit nyer ezzel szemben a magyar autósport? Tulajdonképpen ez a kérdés. Csak éppen a választ nem tudjuk még. — K — PVSK szurkológyíilés A PVSK NB lll-as labdarúgó- csapatának szurkológyűlése január 31-én lesz 17 órai kezdettel a Vasutas tornacsarnokban. Kikapott a Komlói Bányász A városi sportcsarnokba kilátogatott közönség ezúttal nem csalódott. A női és férfi I. osztályban ezúttal erősebb és izgalmasabb mérkőzéseket láthattak mint az első fordulóban. A férfiaknál a vártnál nehezebben győzött a PMSC a kitűnően játszó István-akna ellen. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az első félidőben egyenlő ellenfél volt a Bányász, a szünet után és különösen a hajrában nyújtott játék alapján azonban megérdemelten győzött a PMSC. A Komló-Kesztyűgyár találkozón a Bányász biztos vezetés tudatában könnyelműsködötl és ez megbosszulta magát. A megyeEredmények. Női I. osztály: PMSC—Pécsi BTC 17:11 (7:7). Vezette: Hummel, Radies. Ld.: Fajcsiné (4), Balázsné (3), illetve Kresz (4). Férfi I. osztály: ' Pécsi Kesztyűgyár-Komlói Bányász 16:15 (5:8). Vezette: Hummel, Radies. Ld.: Érsek (4), illetve Vétek' (6). PMSC—István-akna 28:18 (12:12). Vezette: Kóczián, Kis- gadó. Ld.: Harmat (8), Ágoston (6), illetve Kiss J. (8), Szegedi (6). Női II. osztály: Universitas PEAC II.—Kesztyűgyár II. 23:7, Kesztyűgyár l.-PBTC II. 9:5. Férfi II. osztály: PMSC II.— Szentlőrinc 22:9, Universitas PEAC II.—Szekszárd 24:17. Férfi III. osztály: Szentlőrinc-Me- cseknádasd 19:23. Kovács Miklós Gergely legyőzte Bengtssont Nincs szerencséjük a rendezőknek az idei Európa—12 asztalitenisz-versennyel. A korábbi két lemondás (Klampár és Douglas) után, a szombati kezdés előtt újabb visszalépés történt. A svéd Helmann bejelentette, hogy megbetegedett, az orvosi vizsgálat torokgyulladást állapított meg és ezért nem állt asztalhoz soronkövet- kező mérkőzésen Szabó Gabriella ellen. Aztán egy újabb svéd lemondás következett: a férfiak 5. fordulója előtt Thor- sell kézsérülése miatt visszalépett a Surbek elleni mérkőzéstől. Eredmények: Nők: 5. forduló Magos-Bergeret (francia) 2:1, Kisházi-Silhanova (csehszlovák 2:0. 6. lorduló Bergeret—Kisházi 2:1, Ham- mersley-Szabó 2:1. Férfiak: 4. forduló Gergely-Lieck (nyugatnémet) 3:2, Jónyer-Martin (francia) 3:0. 5. lorduló Gergely-Bengtsson 3:0.y£V( Buzogány (PMSC) szerez gólt az István-aknai Bányász elleni mérkőzésen. Fotó: Arató László Nagyszerű győzelem az NDK ellen Gulyás László, az MTI kiküldött tudósitója jelenti Herning- ből: Délben kelt útra szombaton a magyar férfi kézilabda-válogatott Herningből a valamivel több mint 100 kilométerre lévő Esbjergbe, hogy másodszor is pályára lépjen a IX. kézilabda világbajnokságon. Faludi Mihály közölte, hogy milyen ösz- szeállításban szerepel az együttes az NDK elleni igen fontos találkozón. — Annyi a változás az első mérkőzéshez képest — mondta —, hogy Várkonyi helyett Molnár Gyula játszik majd, míg Bakos és Budai is „pihen”. A himnuszok elhangzása, és a játékosok bemutatása . után két dán játékvezető sípszavára elkezdődött a küzdelem. iiafi«iix«ce9ir olimpiai pont Az élvonalba igyekszik a pécsi súlyemelés Megfelelnek az „A” kategóriás követelménynek Megduplázták olimpiai pontjaik számát a PMSC súlyemelői, 1976-ban 15, az elmúlt évben 31 pontot szereztek. A szakosztály az országos bajnokságon mind a négy korosztályban, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt, helyezéshez jutott. A 31 olimpiai pont hat versenyző nevéhez fűződik. Lénárt 15, Kazinczy 7, Szabó 5, Máté, Pencz, Kovács 3—3 pontot hozott. A PMSC legeredményesebb sportolója 1977-ben Lénárt, a súlyemelő szakosztály versenyzője volt. A 60 kilogrammos súlycsoportban országos ifjúsági bajnokságot nyert, ifjúsági versenyző létére a felnőttek között is helytállt, a magyar bajnokságon súlycsoportjában negyedik lett. Lénárt nemzetközi versenyeken is eredményesen szerepelt. A Lengyelországban megrendezett IBV-n az előkelő második helyet szerezte meg. Kazinczy sérülése miatt egy évet kihagyott, de ez nem látszott meg eredményein. Már a junior bajnokságon is bebizonyította jó formáját, ott azonban nem sikerült dobogóra kerülnie, 4. helyen fejezte be a versenyt. A felnőtt bajnokságon Kazinczy nagyszerűen küzdött. A szakítás után ugyan még csak a mezőny végefelé helyezkedett el, de lökésben kárpótolta magát és dobogóra került, végeredményben a 3. helyet biztosította magának a 75 kilogrammos súlycsoportban. Szabó, Lénárthoz hasonlóan, két bajnokságon is elindult, az ifiknél a 60 kilogrammos súlycsoportban a 4., a felnőtteknél 5. helyen végzett. Máté az ifjúsági,- Pencz, Kovács a serdülő- bajnokságon jutott helyezéshez, mindhárman negyedikek lettek. A legjobb magyar súlyemelők ranglistáján is ott vannak a PMSC versenyzői. Az abszolút ranglistán a 60 kilogrammos súlycsoportban Lénárt 7., Szabó 6., a 75 kilogrammos súlycsoportban Kazinczy 6. Az ifjúsági ranglistán a 60 kilogrammos súlycsoportban Lénárt a listavezető. Szabó a második, de Varga, Pencz, Máté, Kovács nevével is találkozunk a legjobb ifjúsági és serdülő versenyzők ranglistáján. Lénárt az országos csúcstartók közé is feliratkozott. Súlycsoportjában szakításban 110, lökésben 130, az összetettben 230 kilogrammos teljesítménnyel tartja az országos csúcsot. Az elmúlt évben az Országos Súlyemelő Szövetség megvizsgálta a PMSC súlyemelő szakosztályának helyzetét és meg^ A CENTRUM & ÁRUHÁZBAN 1978. január 30-tól február 11-ig fi rM WJ ^MÍT Y°—4°o\o-°s CENTRUM 4RUH4Z láren8edménnyel most vásárolhat, most érdemes Minden igényt kielégít választékunk, óriási árukészletünk Centrum Áruház a város központjában! állapította, a szakosztály tárgyi feltételei megfelelnek egy „A” kategóriás szakosztály követelményeinek. A PMSC Tüzér utcai termében ideális otthonhoz jutottak a súlyemelők, a sportág jellegének megfelelően kialakított teremben 12—15 versenyző tud egyszerre dolgozni. A szakosztály négy válogatott kerettag versenyzője, Kazinczy, Szabó (utánpótlás válogatott), Lénárt és Pencz (ifjúsági válogatott) fokozott gonddal készül. Ebben az évben különösen Léncrtra hárult nehéz feladat. Júliusban Görögországban, Szalonikiben rendezik meg az ifjúsági világbajnokságot. Az elmúlt évben Lénárt sérülése miatt nem indulhatott a vb-n, az idén azonban ott szeretne lenni a nagy versenyen. Ha ez a terve sikerül, Kazinczy után ő lesz a második pécsi súlyemelő, aki világbajnokságon rajthoz áll. Pencznek is lehetősége lesz felkészültségét bizonyítani, ő az IBV-re készül. Ebben az évben vezették be a súlyemelőknél is a nemzetközi versenyző kategóriát. A PMSC súlyemelői még nem érték el ezt a szintet, az országban csak nyolc súlyemelő teljesítette, de 1979-re Kazinczy és Lénárt megpályázza ennek kiharcolását. Jelenleg a szakosztály három elsőosztályú (Lénárt, Szabó, Kazinczy) versenyzővel rendelkezik a hat ifjúsági aranyjelvényes sportoló mellett. Az idei évben Lénárttól 250, Kazinczytól 300 kilogramm körüli összteljesítményt várnak a szakemberek. Ismerve a két versenyző hozzáállását, felkészültségét, ez az eredmény nem elérhetetlen. Baracs Ferenc, a PMSC ügyvezető elnöke így értékelte a szakosztály munkáját: — A szakosztály elmúlt évi célkitűzését teljesítette, a „B” kategóriás követelményeknek eleget tett. Az eredményekkel elégedettek vagyunk, azonban többet szeretnénk. Ebben az évben meg kell teremtenünk a szakosztály tömegbázisát s szeretnénk megvalósítani az utánpótlás sportiskolái rendszerben történő nevelését. Távlati célkitűzésünk: 1980-ig teljesíteni az „A” kategóriás szintet. Hegyi István Magyarország—NDK 12:10 (7:6) 3000 néző, vezette Rogil és Olsson (mindkettő dán). Magyarország: Bartalos — Kenyeres (3), Kovács (3), Szilágyi, Kocsis, Gubányi (1), Jánovszki, csere: Molnár (4 — 7 méteresből), dr. Süvöltős (1), Verőczi, cseré: Kontra. Minden dicséretet megérdemel a magyar kézilabda-válogatott azért a fegyelmezett játékért, amelyet szombaton az NDK elleni igen fontos találkozón nyújtott. Elsősorban védekezésben múlta felül ellenfelét a magyar gárda, és a támadások kialakításánál volt türelme addig játszani, amíg az igen erőszakosan fellépő NDK- sok hibáztak saját kapujuk előtt. Meglepő volt az NDK együttesének gyenge támadó játéka, ez különösen a második félidőben tűnt fel, amikor csak büntetőből tudtak a magyar kapuba találni. A magyar válogatottból ezen a találkozón Bartalos és Kenyeres játéka emelkedett ki, de a védőmunkáért valamennyi társuk dicséretet érdemel. Annak ellenére, hogy a magyar együttes második vb-ta- lálkozóját is megnyerte, még nem biztos, hogy a legjobb nyolc közé kerül. Ez csak a következő, a vasárnapi, a Her- ningben sorra kerülő románok elleni találkozón dől el. A magyaroknak már a döntetlen is elég ahhoz, hogy csoportgyőztesként jussanak tovább, viszont, ha veszítenek, akkor az is könnyen előfordulhat, hogy rosszabb gólkülönbségükkel esetleg kiesnek, és csak a 9— 12. helyért játszhatnak tovább! Ugyanis a román válogatott 35:17 (18:9)-re győzte le a franciákat. így a csoport álfása két forduló után a következő: 1. Magyaro. 2. Románia 3. NDK 4. Franciao. 2 2 -------- 45:32 4 2 1 — 1 51:35 2 21—1 28:28 2 2 -------- 2 39:68 — Mai sportműsor Kosárlabda. NB I. nők: PVSK—Vasas Izzó, városi sportcsarnok, 11.00. NB I. férfiak: PVSK-BKV Előre, városi sportcsarnok, 9.30. Kézilabda. Dunántúli Napló Kupa mérkőzések: Sportiskola—István-akna, III. o. férfi, 14.30. Universitas PEAC —Siklós, II. o. női, 15.15. Siklós— Nagyharsány, II. o. férfi, 15.50. Universitas PEAC—Zsol nay, I. o. női, 16.35. Universitas PEAC-Dombóvár. I. o. férfi, 17.10. Universitas PEAC— Siklós, III. o. férfi, 18.05. Ércbányász -Bányász öregfiúk. 18.05. Kesztyűgyár—Kozármisleny, III. o. férfi, 19.35. Valamennyi mérkőzés a városi sport- csarnokban lesz. Labdarúgás. Steinmetz Kupa mérkőzések:- Mohács—Beremend, Mohács, 9.30. Siklós—Boly, Mohács. II. 15. Zsolnay SE—Postás, Zsolnay- pálya, 9.30. Kinizsi—István-akna, Zsol- nay-pálya, 11.15. Gázmű—Drávafok, Gázmű-pálya. 9.30. Kesztyűgyár-Má- zaszászvár, Gázmű-pálya, 11.15. Mó- gocs—Pécsvárad, Ifjúsági stadion, 9.30. Vasasi Bányász-Sportiskola ifi. Ifjúsági stadion, 11.15. PBTC—Pogány, BTC edzópálya, 9.30. Steinmetz SE— Szalánta, BTC edzőpólya, 11.15. Asztalitenisz. Baranya megye felnőtt bajnoksága. Egyetemi Torna- csarnok, 8.30. Dunántúlt ncroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 6. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007