Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-29 / 29. szám
Dunántúli napló 1978. január 29., vasárnap A Újságíró —olvasó találkozó Újságíró—olvasó találkozó lesz február 2-án este 6 órakor Pécsváradon, a művelődési központban: Részt vesz: Mitzki Ervin főszerkesztő, Gállos Orsolya, Lázár Lajos újságíró. Pécsi Újságíró Stúdió Hétfőn — 30-án — tartja soronkövetkezö foglalkozását a Dunántúli Napló szerkesztőségében délután 5 órai kezdettel a Pécsi Újságíró Stúdió Mitzki Ervin, lapunk főszerkesztője az üzemi lapszerkesztés, tördelés témakörben tart előadást. Légből kapott a „kertvárosi történet” Pécsett számos helyen az utóbbi napokban szóbeszéd tárgyát képezte, hogy „a kertváros egyik óvodájában1' az óvónő egy kisgyereket valami csínytevés miatt a pincébe zárt. Napközben elfeledkezetl a ,,bezárt gyerekről" és mire eszébe jutott és érte ment, a kisgyerek megőszült ... Az apa pedig, amikor az ügyről tudomást szerzett, lapáttal leütötte az óvónőt. Az ,.esetről" különböző változatok is elterjedtek. A hírről megkérdeztük Csorba Tivadart, a Pécs városi Tanács V. B. művelődésügyi osztályának vezetőjét, aki a következőket mondta: „A művelődésügyi osztálynak is tudomására jutott a szóbeszéd, annak különböző változatai. Kivizsgáltuk és megállapítottuk : az eqész (kertvárosi történet’ légbőlkapott". t-r) — Csökkent a halvásárlás. Most, a téli disznóvágások idején Pécsett, a korábbi 140 mázsához képest 90—100 mázsa hal, főleg ponty fogy a Halértékesítő Vállalat üzleteiben. A jövőben több keszeget, kárászt, amúrt szállítanak a Balatoni, Hortobágyi, Bikali Állami Gazdaság halastavaiból. Február havi vásárok 5-én Pécs, országos állat- és kirakóvásár és országos autó és motorvásár. 8-án Szent- lőrinc, országos állat- és kirakóvásár, és országos autó- és motorvásár. 10-én Szigetvár, országos állat- és kirakóvásár. 12-én Pécs, országos autó- és motorvásár. 13-án Siklós, országos állat- és kirakóvásár. 19-én Mohács, országos autó- és motorvásár. 20-án Mohács, országos állat- és kirakóvásár lesz. Parkoló gépkocsik sokasága, rokonok, ismerősök tolongása jelezte tegnap a Petőfi laktanya előtt: katonai eskütétel folyik odabent. Ezúttal a legutóbb bevonult, néphadseregünk egyik épitő-műszaki alakulatának fiatal katonái tettek ünnepélyes fogadalmat. Látogatási tilalom A Szigetvári Városi Tanács egészségügyi osztálya az influenzajárvány miatt a városi kórházban a mai naptól látogatási tilalmat rendelt el. — Játékkölcsönző építését kezdi a jövő héten a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat az újme- csekaljai városrész körzeti parkjában. A tettyei és a Ho-Shi-Minh-park kölcsönzőjéhez hasonlóan, itt is díjmentesen vehetik birtokba a gyerekek a szabadban használható sportszereket, játékokat. LOTTOtájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 4. játékhéten két darab ötta- lálatos szelvény volt. Nyereményük egyenként 1 864 348 forint. Négy találatot 217 fogadó ért el, nyereményük egyenként 17 183 forint. Három találata 14 323 fogadónak volt, nyereményük egyenként 260 forint. A kéttalálatos szelvények száma 808 855 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Bélyeggyűjtők találkozója. A Pécs városi bélyeggyűjtő kör január 29- én 10.00 órakor tartja zárszámadó taggyűlését. A gyűlést a József utca 15-ben, a KPVDSZ klubjában rendezik meg. — hiúitól Dunántúli napló NYOMOZÁS A FÖLD ALATT Százmillióra rúg az anyagi kár, halálos és súlyos balesetek, zavarok az áram- és gázszolgáltatásban... LAKÁSTÖZEK BARANYÁBAN Hol van még a szalonnasütés? JÉGKORSZAK UTÁNI NYUGALOM Többen doktorálnak ebből a témából TERVEZZÜK A NYARAT — SZOT- ALAPON Csak ízelítőnek: az olasz út ötezer forintba kerül két hétre GÉPKOCSIFOSZTOGATÓK Társult a három jóbarát LONO KIRÁLY MEGÖLTE FELESÉGÉT Egy félreértés: Cook kapitány is halott KILENCVENNÉGY ÉVES TUDÓS- Az ifjúságot meg kell tanítani kételkedni SZOBROK — ALLATBŐRBEN Minden izom, szőrszál a helyén, s egy pillanatra meg is retten a látogató MACSKAJÁTÉKKAL KEZDŐDÖTT A legjobb filmszínésznő — Pásztor Erzsi SIKERÜL-E A TOVÁBBJUTÁS? Férfi kézilabda világ- bajnokság Hz Ifjúsági Ház programja Vasárnap 14 órakor a Rákóczi hadnagya c. magyar, 16 órakor az Egy lány Chicagóban c. amerikai filmet vetítik. 18 órától DISCO. Hétfőn 19 órakor: Az argentínai LABDARÚGÓ VB ELŐTT . . . Beszélgetés MÁTRAI SÁNDORRAL, az FTC sokszoros válogatott labdarúgójával és PETERDI PÁL sportújságíróval. Kedden 19 órakor a Március klub összeállításában Victor Jara művei, valamint chilei és kubai népdalok hangzanak el. Szerdán 19 órakor . kerül színre Szofoklész: Antigonéé, drámája a • Központi Amatőr Színpad előadásában. A címszerepet vendégként Bókay Mária, a Pécsi Nemzeti Színház művésznője alakítja. Csütörtökön délután fél 5- kor könnyűzenei műsor lesz KATONA KLÁRI, MÁTÉ PÉTER, IHÁSZ GABOR és a FŐNIX együttes részvételével. 18 órától a Miniegyetem keretében dr. Stork András vezet vitát Ki a barátod? címmel. Pénteken 19 órakor a II. filmklubban Rogosin: Iszákosok utcája c. filmjét játsszák. Szombaton 19 órakor a Központi Amatőr Színpad rendezésében nyilvános műsoros jelmezbál lesz. Belépés csak jelmezben ! Vasárnap 14 órakor a Vihar a szárazföldön c. szovjet, 16 órakor az Olcsó regény c. olasz filmet vetítik'. 18 órától DISCO. A HIRLAPOZÓ naponta 14 órától áll az érdeklődők rendelkezésére. — Új légszennyeződést mérő készüléket helyeztek el Baranya megye több településén. Automatizált mérőállomás működik — az országos mérőhálózat részeként — Sellyén, a malom közelében, Vajsz- lón, a Ganz Árammérő Művek gyáregysége mellett, valamint Mohácson, a Vörösmarty utcában. Utóbbi helyen a városbelső levegőjét a széntüzelésű kályhák veszélyeztetik. Vajszlón azt is meg akarják vizsgálni, hogy a megyeszékhely felől el- sodródnak-e idáig a „szennyhullámok". II telefonná! A Dunántúli Napló szerkesztősége január 31-én, kedden délután 4-től 6 óráig telefonügyeletet tart a 10-046-os telefonon. Olvasóink a módosított borforgalmi adóval és az illetékrendelettel kapcsolatos kérdéseket tehetnek fel a szerkesztőségünkben megjelent illetékeseknek. Jelen lesznek: Gerber Jenő, a megyei tanács vb pénzügyi osztályvezető-helyettese, dr. Dobribán Jakab, a megyei tanács vb pénzügyi osztályának csoportvezetője, dr. Lenkefi László, a megyei illeték- hivatal vezetője, dr. Nagy Ferenc, a városi tanács vb pénzügyi osztályának vezetője, dr. Sabacz Jenő osztályvezető-helyettes, dr. Speigl Gyula adóügyi csoportvezető, dr. Böröcz László, a Pécs városi illetékhivatal osztályvezetője. Várjuk olvasóink hívását a 10-046-os telefonszámon. ♦ — Új Timberjack traktort állítottak munkába a hetvehelyi erdészetben. Ebből a tolólappal ellátott önrakodóból mindösz- sze kettő van hazánkban. Időközi tanácstagi választások Pécsett A Baranya megyei Tanács 1978. március 5-re (vasárnap) időközi tanácstagi választásokat írt ki Pécs m. város lemondás folytán megüresedett, valamint a városfejlesztés következtében kialakított új választókerületeiben. A tanácstagok választását megelőző jelölőgyűlésekre a következő választókerületekben kerül sor: Január 30-án, hétlön: 23. vk. Pécsi Sütőipari Vállalat, Zsolnay V. u. 61., 17 óra. 48. vk. Kesztyűgyár kultúrterme, 14 óra. 90. vk. 506. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Építők u. 17 óra. 112. vk. Anikó utcai általános iskola, 18 óra. 115. vk. Berek utcai általános iskola, 18 óra. Február 6-án, hétfőn: 16. vk. Mecseki Szénbányák kultúrterme, Komját Aladár u. 5. 17 óra. 27. vk. Budai II. párthelyiség, Engels u. 2. 17.30 óra. 111. vk. dr. Hal József úti általános iskola étterme, 17 óra. 113. vk. Anikó utcai általános iskola, 18 óra. 114. vk. Berek utcai általános iskola, 18 óra. Ma este VASARNAP SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Cigányszerelem (du. 3 óra, este 7 óra) Kamaraszínház: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (du. 3, este fél 8 óra) HANGVERSENY Liszt-terem: Általános iskolák III. bérleti hangversenye (fél 9, 10 és fél 12 óra) MOZI Park: A királylány zsámolya (10) Túl a félelmen (n4, nó, n8)„ Petőfi: Zsuzsi és a varázsgyűrű (10) Túl a félelmen (4, 6, 8) Kossuth: A legszebb szemű menyasszony (10, 12, 2, 4) A macskás öregúr (6, 8) Tanárképző Főiskola: Ordasok között (4) Az utolsó mozielőadás (f7) FÉK: Én és a tábornok (6) Ifjúsági Ház: Rákóczi hadnagya (2) Egy lány Chicagóban (4) Fekete Gyémánt: Aladdin és a csodalámpa (4) Teketória (6) Jószerencsét: Veronika visszatér (10) A tizedes meg a többiek (3) Egy erkölcsös éjszaka (5, 7) Rákóczi: A tizedes meg a többiek (10) Veronika visszatér (3) A szerelem rabja (5, 7) Május 1.: A két aranyásó (10) Dulszka asszony erkölcse (f4, f6) Boly: Csutak és a szürke ló (3) Santiago fölött esik az eső (5) Harkány: Én és a nagyapám (10) Focizzon, aki tud (5, 7) Komló, Május 1.: Bob herceg (10) A vad bolygó (f5, 17) Komló, Zrínyi: Az akasztanivaló bolond nő (4, 6, 8) Mohács: Fehér farkasok (10) Zsaru-történet (4, 6, 8) Pécsvárad: Tisztes honpolgárok (3, 5) Sásd: Beköszönt a szeptember (f5, 7) Sellye: Ki látott engem? (4, 6) Siklós: Vihar a szárazföldön (10) Piedone Hongkongban (5, 7) Szigetvár: Bogáncs (10) Srácurak (6) Kiváló holttestek (8) HÉTFŐ SZÍNHÁZ Szünnap Mohácsi mozi kamaraterme: Kamarazenekari est. Bérleti hangverseny (este 7 óra) MOZI Park: Keresztesek (f4, 7) Petőfi: Túl a félelmen (4, 6, 8) Kossuth: Túl a félelmen (10, 12) Bogáncs (2) A macskás öregúr (4) Helga (6) A tűzön nincs átkelés (8) Tanárképző Főiskola: Ordasok között (5) Az utolsó mozielőadás (f8) Fekete Gyémánt: Keserű csokoládé (6) Jószerencsét: Zsarutörténet (5, 7) Rákóczi: Piedone Hongkongban (5, 7) Május 1.: A farmer felesége (f6) Boly: Rákóczi hadnagya (7) Harkány: A stadion őrültjei (7) Komló, Május 1.: Egy lány Chicagóban (f5, f7) Komló, Zrínyi: Keresztesek (4, f8) Mohács: Az akasztanivaló bolond nő (6, 8) Pécsvárad: Veri az ördög a feleségét (7) Sásd: Tisztes honpolgárok (7) Sely- lye: A szerelem rabja (6) Siklós: Ki látott engem? (7) Szigetvár: A szabadság katonái (6) A játékfilmszemle vetítéseire jegyek kaphatók a mozik pénztárainál I Várható időjárás vasárnap estig: fokozatosan a keleti országrészben is erősen megnövekvő felhőzet, majd országszerte túlnyomóan borult idő, sokfelé esővel, havas- esővel, helyenként átmenetileg havazással, élénk, a Dunántúlon időnként viharossá fokozódó déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában 0, plusz 5, keleten még kevéssel fagypont alatt, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap plusz 4, plusz 7 fok között. 12. A felszabadulás utáni idők egyik legveszedelmesebb bandájának, több fegyveres rablógyilkosság tetteseinek elfogása után megkönnyebbülten fordíthattuk figyelmünket ismét a szülői ház, az otthon melegét nélkülöző nyolc fiúra. Négyen közülük — Sorján György, Pataki Péter, Csikós Lajos és Gulyás Pál — szüleiket nem is ismerték, a háború előtt lelencházban nevelkedtek. A felszabadulás után oda már — nem vihettük vissza őket. Az akkor alakult gyermekvédelmi szerv pedig csak elhelyezésüket vállalta, élelmezésükről, valamint fekvőhelyről és takaróról nekünk kellett gondoskodni, míg a Vöröskereszt és a különböző társadalmi szervek bekapcsolódtak a gyermekvédelmi munkába. A másik négy fiú sorsának jobbrafordításáért azonban szüleikkel is meg kellett küzde- nünk. Néhány nap múlva megtaláltuk Tomcsik Pista édesanyját. Az akkori körülményeket figyelembe véve jólöltözött, negyven év körüli asszony állt velem szemben. Kezet fogtunk, leültettem. — Tudja-e hol van a fia, asszonyom? — tértem gyorsan a tárgyra. — A fiam? Elszökött otthonról. Ki tudja, merre csavarog. — Érdeklődött már utána? — Nem, nem is akarok. — Miért? — Mert megelégeltem eddigi életemet. — Milyen életét? Hiszen a férje becsületes, rendes ember volt. Kommunista magatartásáért ölték meg a büntetőszázadban. — Velem csak azt közölték, hogy meghalt. — Miért költözött el otthonról, amikor megtudta, hogy a férje már nem él? — Mert nem akartam egyedül maradni. —- De hiszen a szomszédok szerint a fia, míg maga nem hagyta el a lakást, mindennap otthon is aludt. — Ez nem igaz — mondta ingerülten. — Szóval a szomszédok mind hazudnak? — Azt nem mondtam, de haragszanak rám. — Miért haragudnának? — Azt nem tudom. — De én igen. Meg is mondom. Azért, mert otthagyta 13 éves, önmagáról gondoskodni nem tudó, védtelen fiát és ösz- szeállt egy másik férfival. — Nem érdekel, hogy ön hogyan vélekedik rólam. És a fiam sem érdekel. Az asszony felállt, indulni készült. — Nem kérdezte, mégis közlöm, hogy a fia itt van nálunk. Na, nem mint bűnöző, hanem mint elhagyott árva gyerek. Majd mi gondoskodunk róla. Az asszony visszalépett: — Láthatnám? — Nem — feleltem határozottan —, mert ez a fiúnak csak ártana. — És mi lesz belőle? — Remélem: ember. Becsületes ember, amilyen az apja volt. Az asszony lehajtott fejjel hagyta el a szobát. Ha akkor lett volncí gyermek- és ifjúsági törvény, mint ma, akkor ezt az anyát súlyosan megbüntetik. Többet nem láttam, csak a fia tett róla említést, sok-sok év múlva. (Folytatjuk) A magyar és a kubai mezőgazdaság együttműködéséről tárgyalt január 23—28. között Budapesten a Hammer József mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes és Angel Curbelo Morales, kubai mezőgazdasági miniszterhelyettes által vezetett küldöttség. A tárgyalások eredményeképp aláírták a két minisztérium első műszaki-tudományos együttműködési megállapodását. Angel Curbelo Moralest fogadta Romány Pál miniszter. * Szombaton fejeződött be a Magyar EEG Társaság XXII. évi tudományos ülése, melyet idén Pécsett rendeztek meg. A háromnapos találkozó alatt 70 előadás hangzott el az agykutatás legújabb eredményeiről, a kutatások további feladatairól. ♦ Gyermeküdültetés A Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa értesíti az érdekelt szülőket, hogy február 1-én, a vaj- tai gyermeküdülőből a gyermekek 10.56-kor; az ormándpusztai gyermek- üdülőből a gyermekek 14.38-kor érkeznek haza. Kérjük a szülőket, hogy a gyerekeket a főpályaudvaron várják. A Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa értesíti az érdekelt szülőket, hogy a február 2-án Röj- tökmuzsajra és Tóalmásra üdülni induló gyermekek második orvosi vizsgálata január 31-én, kedden 8— 10 óráig lesz az SZMT székházában (Pécs, Szálai András út 11.) A gyermekek Röjtökmu- zsajra február 2-án 5.25- kor, Tóalmásra 6.25-kor indulnak. Gyülekezés: indulás előtt fél órával a főpályaudvaron lesz. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek VASARNAP Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére : Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye égési területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: II. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-töl reggel 7 óráig. HÉTFŐ Mindennapos felvételi ügye- letek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. sz. klinikai tömb. Sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SÓS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-töl reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: I. kér. Pécs-Vasas II. Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszer- tár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér. Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár.