Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-22 / 22. szám
1978. január 22., vasárnap Dunántúli napló 13 Közeledik a Szaljut—6-hoz a Progressz—I Európai ifjúsági leszerelési konferencia Az európai ifjúsági leszerelési konferencia résztvevőinek egy csoportja. A képen: (balról jobbra) G. I. Janajev, a szovjet küldöttség tagja, B. Sterjanov, a Bolgár Komszomol KB első titkára, B. Ny. Pasztuhov, a Lenini Komszomol első titkára. TESTVÉR- LAPJAINK ÍRJÁK CAI/IBEHCKO flEAO Elkészült Szliven 15 éves városfejlesztési terve, amely 15 évre meghatározza a feladatokat. E szerint fóly- tatják Kelet-Szliven építését 3—4, illetve 7—8 emeletes házakkal. 1980- tól a jelenlegi városközponttól nyugatra lévő területen két új városrész építését kezdik meg. A terv szerint 1980 végéig 3200 lakást kell átadni az építőknek, ugyanakkor el kell készíteni a bölcsődéket, óvodákat, üzleteket és a szolgáltatóipari létesítményeket. A lakásépítés fokozását elősegíti a helyi házgyár teljesítményének növelése, ugyanakkor növelik az építőipari szövetkezetek lakásépítő teljesítményét. A nagyarányú állami és szövetkezeti lakásépítés mellett szorgalmazzák a kertes családi ház építkezést is, ahol ez nem ütközik a 15 éves városfejlesztési tervvel. GAZETAr^H zacltodnia DZ1ENNIK POLSKIÉJ ZJEPNOCZONEJ PARTII BC3QT.»:fZE.l Konin városban (poznani vajdaság) nehéz férfiszakmák jellemzőek a foglalkoztatottságra, bányászat, kohászat, erőmű. A nők foglalkoztatására létesítették néhány éve a Ponanex céget, amely férfiingeket készít, tavaly 1,6 milliót, elsősorban exportra. Az üzem dolgozóinak munkájára két éve nem érkezett panasz. A Ponanex cé'-'et most fejlesztik, további 1103 főt foglalkoztató üzem épül és megkezdődött a technikusok, szakmunkások kiképzése. @SzabapSzúÍ Temes megyében, mint egész Romániában a gyártmányok minőségének javítása és az energiatakarékosság jegyében kezdődött a 1978-as esztendő. Az ipari és mezőgazdasági üzemek sorra jelentik, hogy milyen vállalásokat tettek a két célkitűzés teljesítése érdekében. Közöttük a temesvári Román Bőripari Vállalat munkásai arra tettek Ígéretei, hogy 10 százalékkal túlteljesítik az éves tervet, minőség terén pedig a nyersbőrök 63 százalékából állítanak elő elsőosztályú árut. /tbBOBCHafl npaeaa A „kék tűzről" fog élni egy kolhoz a Szokalszkij járásban. Befejeződött a geológiai felmérés a Szko- moróhi és a Peretoki falvak határában, ahol földgáz után kutatnak sikerrel a geológusok. A falvakba hamarosan földgáz-vezeték épül. A gázt ezen a vidőken kék fűzként emlegetik, mivel a lápos részeken néha kigyullad. A Lopatina nevű helybéli kolhoz saját erőből épít ki egy fővezetéket, így dolgozói gázzal fűthe- tik lakásaikat. A jemeni miniszterelnök látogatása Székesfehérváron Ali Nasszer Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke és kísérete — Romány Pál mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter és Házi Vencel külügyminiszter-helyettes társaságában — szombaton Székesfehérvárra látogatott. A Fejér megyei Pártbizottság székházában Takács Imre, az MSZMP Fejér megyei Bizottságának első titkára, Závodi Imre, a megyei tanács elnöke és Székesfehérvár vezetői fogadták a vendéget. Takács Imre, a megye iparának helyzetéről, fejlődéséről, mezőgazdasági eredményeiről, a lakosság életkörülményeiről tájékoztatta a vendégeket, akik ezt követően az Ikarus székes- fehérvári gyárába látogattak, A jemeni vendégek elsősorban a trópusi körülmények között üzemeltethető városi és távolsági autóbusztípusok iránt érdeklődtek. Ali Nasszer Mohamed miniszterelnök elismerőleg jegyezte meg, hogy jelenleg száz Ikarus-autóbusz fut a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban és igen jól működnek. A székesfehérvári látogatás következő állomása a Vörösmarty Termelőszövetkezet volt, ahol Tőke Ferenc elnök ismertette a közös gazdaság tevékenységét. ♦ ♦ AMSZTERDAM: A Holland KP Amszterdamban ülésező XXVI. kongresszusán szombaton folytatódott a vita a párt elnöke, Henk Hoekstra által előterjesztett beszámoló jelentésről. A vita középpontjában a kormány válságpolitikájának bírálata, a munkahelyek megőrzéséért folytatott küzdelem, a párt napilapjának, a De Waar- heid feladatainak meghatározása, valamint több nemzetközi kérdés áll. Szombaton már közeledett a Szaljut—6. űrállomás felé a világ első teherszállító űrhajója, a Progressz—1. A földi irányító központ közlése szerint a kísérlet az előre megadott programnak megfelelően haladt. A pályamódosítás után a teherszállító űrhajó pályája megfelelt a kiszámítottnak és a Progressz berendezései a tervezettnek megfelelően dolgoztak. Közben az űrállomáson folytatódott a megadott program♦ BRÜSSZEL: Vo Van Szung, a VSZK nagykövete a Benelux államokban, Brüsszelben megtartott sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy országa változatlanul kész a határkonfliktus békés rendezésére Kambodzsával, de erélyesen vissza fog vágni bármely újabb agresszióra, amely a szomszédos állam részéről éri. A VSZK testvéri or. szágnak tekinti Kambodzsát, amellyel vállvetve küzdött a függetlenségért. ,,Mélyen sajnáljuk azonban, hogy a Phom Penh-i kormányzat gyűlöletet próbál szítani ellenünk és megkísérli elszakítani Vietnam területének egy részét. + NEW YORK: Kissinger, volt amerikai külügyminiszter elvállalta a világ egyik legnagyobb beruházási és bankvállalkozásának, a „Goldman, Sachs And Co.”-nak tanácsadói tisztét. Az egykori diplomata feladata az lesz, hogy értékelje, milyen hatással lehetnek a világban végbemenő politikai változások a cég és ügyfelei vállalkozásaira. + LISSZABON: A szocialista párt és a szélsőjobboldali demokrata szociális centrum párt között létrejött szövetség súlyosan veszélyezteti Portugália fiatal demokráciáját, mert a szocialista párt a CDS bevonásával újabb jobbratolódást idéz elő a kormányzatban — mutatott rá Alvaro Cunhal, a Portugál KP főtitkára a kommunista diákszövetség lisszaboni I. kongresszusán. Kijelentette: pártja minden legális eszközt fel fog használni a jobbratoló- dó kormányzat elleni küzdelemben. nak megfelelő munka. Roma- nyenko és Grecsko, nyilván a várható nagyobb megterhelés miatt, csak kisebb feladatokat kapott: ellenőrizték számos műszer és berendezés működését, ismét nagytakarítást rendeztek és az összegyűjtött tudományos megfigyelési anyagot osztályozták. A pénteki orvosi vizsgálat szerint egészségük kifogástalan, vérnyomásuk és pulzusuk normális.-é ÚJ-DELHI: A napenergia hasznosításával foglalkozó nemzetközi konferencia Új-Delhiben befejezte munkáját. A konferencián 52 országból 350 küldött vett részt. A résztvevők egyöntetű véleménye szerint nemzetközi együttműködésre van szükség ahhoz, hogy megoldják a napenergia hasznosításával felmerülő problémákat. + LONDON: A Londonban tartózkodó lános Károly spanyol király látogatását az angol sajtó az egyik utolsó angol gyarmat, Gibraltár jövőbeni sorsáról való puhatolózással hozza összefüggésbe. János Károly arról kíván tájékozódni, hajlandó-e London újra napirendre tűzni a terület kérdését. Gibraltár stratégiailag a térség egyik legfontosabb pontja: ellenőrzés alatt lehet innen tartani a Földközi-tenger és az Atlanti óceán közötti szorost. + FIRENZE: Kétfejű kígyót találtak Firenze közelében. A két fej miatt táplálkozásra kép- telejj, legyöngült hüllőt állatkertbe szállították. Szakértők szerint a jelenleg 30 centiméter hosszú, mesterséges etetésre szoruló állat gondos kezelés esetén életben maradhat. ♦ HAVANNA. Január 16—19. között Havannában megbeszélést tartottak a Kubai Köztársaság, valamint az Amerikai Egyesült Államok partvédelmi szerveinek képviselői. Megállapodtak abban, hogy együttműködnek a nemzetközi vizeken, a mentés, a hajózás zavartalanságának biztosítása, és a nyílt tengeren elkövetett terror- cselekmények megakadályozása érdekében. (Folytatás az I. oldalról) ben a helsinki záróokmányt aláíró országok - többek között - kötelezettséget vállalnának arra, hogy nem alkalmaznak egymás ellen elsőként nukleáris fegyvert. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a Szovjetunió új békekezdeményezéseinek, amelyek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját ünneplő Moszkvában hangzottak el, s amelyekre a Magyar Népköztársaság parlamentje egyetértéssel, pozitívan válaszolt. A nukleáris fegyverek gyártásának egyidejű beszüntetése, majd a készletek fokozatos megsemmisítése és a békés célú atomrobbantások moratóriumának meghirdetése az általános leszerelés elengedhetetlen feltétele. A KISZ KB első titkára hangsúlyozta az ifjúság jelentős szerepét a békéért és az enyhülésért vívott harcban, kiemelve, hogy a magyar ifjúság szervezetei részt vállalnak a haladó + PÁRIZS: Kina útra modern francia fegyvereket kíván vásárolni és egyéb vásárlásait is attól teszi függővé, hogy francia részről készek-e erre vonatkozó igényeit kielégíteni — tűnik ki a Le Monde munkatársainak Raymond Barre francia miniszterelnök pekingi tárgyalásairól szóló szombati tudósításából. ifjúsági mozgalmak munkájában és különös gondol fordítanak az európai fiatalok szervezeteivel kialakított együttműködés fejlesztésére. A kontinens ifjúságának hozzá kell járulnia ahhoz, hogy mindenki, az illetékes kormányok is megértsék: a fegyverkezési versenyt nem lehet új, és mind újabb, hatásosnál hatásosabb fegyverekkel megállítani. A leszerelés nemcsak a fegyverek kérdése. Sokkal többről van szó. Az életről, minden ember jogáról egy igazságosabb, biztonságosabb jólétet ígérő holnaphoz. Arról, hogy minden nép szabadon döntse el, milyen utat választ saját boldogulásához. Arról, hogy az emberiség a rendelkezésére álló hatalmas tudományos és termelési kapacitást ne önmaga elpusztítására használja fel. Arról van szó, hogy ne neveljük félelemre, bizalmatlanságra- és ellenséges érzületre a fiátalságot. Terjesszük a népek kultúráját, tanuljuk egymás nyelvét, utazzunk, ismerkedjünk, kereskedjünk — egyenrangú félként. A leszerelés kérdése ilyen ügy! Ezért szavazunk tiszta lelkiismerettel a konferencia közösen kidolgozott záródokumentumára és biztosíthatom önöket, hogy a magyar ifjúság, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség kész aktívan közreműködni annak megvalósításában — mondotta befejezésül Maróthy László. HÉTFŐ: Az olasz kormány hivatalosan is bejelenti lemondását. — Visz* szatér a földre a Szojuz—27. űrhajó személyzete. — Népszavazás Ecuadorban. KEDD: Belgrádban, a téli szünet után, folytatódik a 35 ország képviselőinek találkozója. — Jeruzsálemben, egynapos halasztással, megkezdi munkáját az egyiptomi—izraeli—amerikai politikai bizottság. — Tárgyalások Ciprusról. — A Kekkonen-front sikere a finn elnökválasztásokon. SZERDA: Az egyiptomi külügyminiszter hazarendelésével megszakadnak a jeruzsálemi megbeszélések. — TASZSZ-nyilatkozat az „Afrika szarvánál" kialakult helyzetről. — Vietnami tiltakozás az újabb kambodzsai provokációk miatt. CSÜTÖRTÖK: Portugáliában Soares egy jobboldali párt közreműködésével alakit kormányt. — A JNDK kormányfője Budapesten. — Az SZKP küldöttsége a Koreai Munkapárt képviselőivel tárgyal Phenjanban. PÉNTEK: A Szovjetunióban felbocsátják az első teherszállító űrhajót. — Carter elnök évi üzenete az únió helyzetéről. — NDK—NSZK tárgyalások. — Budapesten megnyílik az európai ifjúsági szervezetek leszerelési értekezlete. SZOMBAT: Afrikai körútja során, Púja Frigyes külügyminiszter Angolában folytat megbeszéléseket. — A Holland Kommunista Párt kongresszusa. Ml AZ OKA A KOZEL-KELETI DIPLOMÁCIÁI IDEGHABORÜNAK? A meglepetésekben ugyancsak edzett közel-keleti szakértők is kapkodhatták fejüket a héten: szinte naponta zajlottak az ütközetek a diplomáciai idegháborúban. A hét kezdetén Egyiptom és Izrael éles szóváltásai kavarták a kedélyeket s az amerikai külügyminiszter váratlanul lemondta utazását, nyilván azért, hogy lecsendesítse a szembenálló feleket. Némi késéssel azután mégis útrakelt s úgy tűnt, hogy képesek lesznek megállapodni egy kompromisszumos napirendben. A jeruzsálemi politikai bizottság nyitó ülését követő banketten, Begin izraeli miniszterelnök azonban szokatlanul kemény hangot használt, mire az egyiptomi külügyminiszter elállt eredetileg tervezett udvarias pohárköszöntőjétől. Néhány óra múlva Szadat visz- szarendelte az egyiptomi delegációt, bizonytalanná vált a katonai tárgyalások folytatódása is, a konferencia megmentése érdekében új amerikai közvetítési kísérletek indultak. Tulajdonképpen nem a kudarc jelentett váratlan fordulatot, hiszen a Kairóban és a Jeruzsálemben kifejtett álláspontok — szavakban! — fényévnyi távolságban vannak egymástól, hanem inkább az értekezlet ilyen gyors félbeszakadása. A szavak viszont nem mindig fedik a tetteket s a valóságos ellentétek kétségtelenül keverednek a dra- matikus színjátékkal. Úgy tűnik, hogy Washingtonnak, Izraelnek és a jelenlegi egyiptomi vezetésnek közös érdeke az igazi rendezéshez vezető genfi utak elkerülése, közben azonban kölcsönös zsarolás és pozícióharc folyik. Izrael a békésebb kifejezések hangoztatása mellett folytatja erőpolitikáját; Kairó a keménykedés mögött hajlandó további engedményekre, csak elfogadható formákat szeretne találni; az Egyesült Államokban pedig kettős nyomás nyilvánul meg, az Tzrael-lobby és az arab olaj-lobby egyaránt tevékeny. Amennyiben a Közel-Keleten lehet egyáltalán politikai időjárási előrejelzést adni, valószínű, hogy ez a „hidegmeleg" klíma folytatódik. Egyelőre nem látni olyan pontokat, ahol igazi megegyezést köthetnek, viszont túl sokat kockáztattak már eddig is, semhogy be lehetne jelenteni a teljes eredménytelenséget. Ez a látványos helybenjárás tovább bonyolítja a helyzetet, s változatlanul eltéríti a közel- keleti fejleményeket a kibontakozáshoz vezető utakról távútokra és zsákutcákba. Ml TÖRTÉNIK „AFRIKA SZARVÁNÁL"? A gyéren érkező s néha ellentmondásos hadijelentések arra engednek következtetni, hogy új helyzet van kialakulóban az ogadeni háborúban. Megtört a Szomáliái támadás lendülete, állóháború bontakozott ki, s ahogyan időt és lélegzetet nyer az etiópiai haladó rendszer, kedvező feltételek teremtődnek az ellentámadáshoz, a behatolt külföldi csapatok kiszorításához. Mindez látható idegességet, helyenként már valóságos fej- vesztettséget keltett a térség imperialistabarát köreiben. A Szomáliái elnök egyik fővárosból a másikba utazik, mind aktívabbá válik Szaud-Arábia, s megkezdődött az álhírek terjesztése. Olyan közlemények láttak napvilágot, hogy a szovjet honvédelmi miniszter Etiópiában tartózkodna, a „Varsói Szerződés inváziót tervez Szomália ellen” s hasonló képtelen kitalációk. A TASZSZ határozott nyilatkozatban tette helyére a dolgokat, megcáfolta a hazugságokat, ugyanakkor megerősítette az ismert tényt: a Szovjetunió támogatja Etiópia igazságos, önvédelmi harcát. Ilyen körülmények között zajlott — zárt ajtók mögött — öt nyugati hatalom válság- tanácskozása Washingtonban, de a jelek szerint nehéz lenne vállalni egy nyílt beavatkozást Szomália mellett. így marad a közvetett segítségnyújtás és változatlanul az áttételes módszer — Szaud-Arábián át érkeznek amerikai s egyes értesülések szerint Pakisztánon át kínai fegyverek Mogadisu- ba. Etiópia fellép minden veszélyes, külső manőver ellen, s változatlanul lehetségesnek tartja a békés megoldásokat. Hajfandó elfogadni az Afrikai Egységszervezet közvetítő tevékenységét (ugyanakkor jellegzetesen afrikai ügy lévén, nem tartja a Biztonsági Tanácsot illetékesnek ebben az ügyben), nincs semmifajta területi követelése Szomáliával szemben, viszont jogosan követeli, hogy a szomszéd ország csapatai hagyják el Etiópiát. A megoldás kulcsa most minden eddiginél inkább Szomália és támogatóinak kezében van: a kalandok és a hamisítás helyett mennyiben hajlandók a kijózanodásra, a végsősoron kölcsönös érdekeken alapuló békés rendezésre. Ml JELLEMZI A SZOCIALISTA VIETNAM DIPLOMÁCIAI Aktivitását? A Vietnami Szocialista Köztársaság, amelyet érthetően elsősorban a belső feladatok, az újraegyesítés, valamint az újjáépítés foglaltak el, az utóbbi hetekben mind tevékenyebb békediplomáciát folytat. A VSZK külügyminisztere több délkelet-ázsiai országot keresett fel, új kezdeményezések történtek Vietnam és az ASEAN-országok kapcsolatainak fejlesztésére — így széleskörű együttműködési programot dolgoztak ki Malaysiával és a Fülöp-szigetekkel, rendeztek számos vitás problémát Thaifölddel. Bejelentették a vietnami kormányfő közeli, indiai utazását, s gazdasági jellegű tárgyalások folynak Japánnal. Újabb vietnami lépések történtek Kambodzsa irányába is: az év kezdete óta immár a harmadik indítvány Hanoi részéről, hogy rendezzék békés úton a súlyos összeütközéseket kiváltó határvitákat. Kambodzsa sajnos még mindig nem hajlott az ésszerű figyelmeztetések megfogadásá- ra, fegyveres erői a hét derekán nyolc helyen hajtottak végre újabb határprovokációkat s 23 vietnami polgár életét vesztette. A VSZK részéről természetesen nem maradhatott el a megfelelő válasz, de a határozott intézkedésekkel egyidőben újabb javaslat hangzott el — mint már korábban annyiszor — a kétoldalú tárgyalásokra. A haladó világ messzemenően szolidáris Vietnammal, támogatja békediplomáciáját, és őszintén reméli, hogy mielőbb sikerül megoldást találni az újabb délkelet-ázsiai ellentétvonal felszámolására, amelynek léte árt a sokat szenvedett Indokína népeinek s csak azoknak használ, akik nem törődnek Vietnam és Kambodzsa igazi érdekeivel. Réti Ervin