Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-16 / 16. szám
Pécs: Hatszáz horgász az Ifjúsági Házban Még soha nem vettek eny- nyien részt a horgászok téli előadás-sorozatán, mint tegnap délelőtt Pécsett, az Ifjúsági Házban. Hatszáz horgász hallgatta meg Misota Istvánnak, a MOHOSZ megyei Intéző Bizottsága tagjának előadását, melyben a horgászvizek kezeléséről, a halasításról volt többek között szó. Az előadást fi I mvetítés követte. A nagy érdeklődésnek több oka van. 'A MOHOSZ megyei Intéző Bizottsága ez évben különösen nagy figyelmét fordít a téli oktatásra. Az Ifjúsági Házban a tegnapi előadást még öt követi, minden alkalommal vasárnap délelőtt. Ugyanakkor több horgászegyeHorvát—magyar néptánckutatás Ma reggel Zágrábba utazik Vidákovics Antal, a Baranya Táncegyüttes művészeti vezetője. Jugoszlávia és Magyar- ország közötti kulturális egyezmény keretében három hónapon át a Zágrábi Néprajzi Egyetem vendége lesz. Vidákovics Antal, aki a pécsi Délszláv Általános Iskolában testnevelést, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatán pedig néptáncot tanít, ezt mondta indulás előtt a háromhónapos kutatásról: — Jugoszlávia hat néprajzi területéből hármat: a Dráva mentit, a dalmátot és a makedónt kutatom majd. Leginkább az első izgat, hiszen Európában egyedülálló megfigyelés, hogy a magyarországi horvát tánc keveredik más nép táncával, a három szóla- mú horvát népdalokra például csizmaszárat vernek, ami sajátos somogyi magyar vonás. Most ennek a stílussajátosságnak a Dráva túlsó partján található nyomaira vagyok igen kíváncsi. Ezen kívül kérték, hogy táncmotívum-füzéreket vigyek le, feltehetően tehát ko- reografálok is majd. F. D. Szeged: Építőanyag-szállítás A vasárnapi napfényes, enyhe időjárás az egész Dél- Alföldön kedvezett azoknak a vállalatoknak, amelyek előszállítási szerződést kötöttek a vasúttal. A szerződés alapvető előnye, hogy kisebb a szállítási tarifa, mint a csúcsidőszakokban. A MÁV szegedi igazgatósága területén most bőven rendelkezésre áll vasúti kocsi. Vasárnap több mint háromszáz vagon sóder, homok, kő és más építőanyag futott be az igazgatóság területén lévő rakodóállomásokra. Különösen Szegedre vittek sok építőanyagot. A Dél-magyarországi Építő Vállalat házgyárához huszonkilenc vagon sóder érkezett. A szegedi hídépítkezésre több mint ötven vasúti kocsi betonanyagot szállítottak vasárnap, a szegedi vasutasok összesen 2200 vagont továbbítottak a dél-alföldi munkaterületükön. MTI Siklós: Munkásőr egységgyűlés A Siklósi járás „id. Kréth Imre" munkásőr zászlóalja tegnap tartotta ünnepélyes évzáró egységgyűlését a határőr laktanyában. Gulyás József járási munkásőr parancsnok jelentését Bocz József, a megyei vb tagja, a megyei bizottság titkára, Megyaszai József, a Munkásőrség megyei parancsnoka és Kovácsovics Márk, a járási pártbizottság első titkára fogadta a munkásőrök, állami, gazdasági, társadalmi szervek és társ fegyveres testületek vezetői, képviselői jelenlétében. A Táncsics Mihály Gimnázium tanulóinak műsora után a résztvevők egyperces néma felállással adóztak a tavaly elhunyt két alapító tag, Gróf Kálmán és a névadó fia, ifj. Kréth Antal munkásőrök emlékének. Gulyás József és Kovácsovics Márk értékelték az elmúlt kiképzési év eredményeit. A legjobbak kitüntetése során hárman Kiváló parancsnok, 11-en Kiváló munkásőr címet, míg a Szolgálati érdemérmet 20 év után öten, 15 év után hatan, 10 év után 14-en és 5 év után 15-en, a leszerelők közül a Munkásőr emlékérmet 15-en kapták. A zászlóalj legjobb egységei a beremendi század és a BCM szakasza lettek. A munkásőr esküt 36-an tették le, a leszerelők és tartalékba vonulók nevében Tomkó Miklós adta át fegyverét Polgár Zoltánnak. A megyei pártvégrehajtóbizottságnak a munkásőrökhöz intézett levelét Bocz József olvasta fel, majd az ünnepélyes egységgyűlés az In- ternacionálé hangjaival ért véget, M. L. Bokszkesztyű k az ISPO-ra A tőkés piacokon igen keresett sportkesztyűk gyártására specializálódott a Pécsi Kesztyűgyár siklósi gyára, ahol újabban a lelkes kis gárda a bokszkesztyűk varrására is berendezkedett. Mindennek előzménye, hogy betiltották a versenyzést az eleddig az NDK- ból vásárolt bokszkesztyűkben, mire a kesztyűgyár tervezői az ökölvívó szövetséggel együttműködve új versenykesztyűket és speciális, súlyokkal is ellátható edzőkesztyűket fejlesztettek ki. A jövőben Siklós látja el kesztyűvel azt a háromezer hazai ökölvívót, akiket a szövetség igazolt versenyzőként tart számon, ugyanakkor, miután a siklósi gyárban ebben az esztendőben akár tízezer boksz- kesztyűt is megvarrhatnak, szeretnék magukat beverekedni a tőkés piacokra. Mivel termékük világszínvonalú, igen jó árat számíthatnak érte, míg a divatkesztyű párja négy és fél- öt dollár, addig a bokszkesztyűért tizenöt dollárt is kapnak. Értékes termékről van tehát szó, amely ráadásul hazai alapanyagból — magyar disznóbőrből és disznőszőrből készül. A siklósi bokszkesztyűk mintadarabjai egyébként hamarosan útnak indulnak, február közepén bemutatják a müncheni ISPO-n, Európa legnagyobb sportcikk-kiállításán és vásárán, ahol 800 - köztük 400 nyugatnémet - cég szokott parádézni, és tíz—tizenötezer szökés üzletember megfordulni. A Pécsi Kesztyűgyár termékei, benne a siklósi bokszkesztyűk bizonyára felkeltik majd a nyugati vevők érdeklődését. Az ISPO-n egyébként ott lesz a siklósi gyár technológusa is, aki a konkurrenciát figyeli, hiszen a gyáriak szerelnék állandóan tökéletesíteni sportkesztyűiket. (—mz—) sülét szervez tagjai számára hasonló előadássorozatokat. Ezeknek megfelelő propagandát biztosítottak. Az érdeklődés azzal is magyarázható, hogy ez évben az ifi és az új horgászoknak egyesületeikben be kell számolniok horgászati, alapismereteikről, a régi horgászok pedig ez évben önként, jövőre kötelezően hasonló beszámolásnak kell hogy eleget tegyenek. Az előadások sok segítséget adnak a felkészüléshez. Végül: a tegnapi előadás után éS a következő öt alkalommal is az Ifjúsági Házban éves területi és napi jegyeket sorsolnak ki. Tegnap egy éves engedély a Pécsi-tóra, két drá- vai éves és öt éves jegy a baranyai kisvizekre, 5—5 darab napi engedély a Herman-tóra, a Pogányi-tóra és Kovácsszéná- jai-tóra talált gazdát. M. E. Kap°svár: Február 4-én: Dorotiya-bál Csokonai Dorottyája köztudottan a kaposvári Kossuth tér 2. szám alatt álló ún. „Dorottya ház"-hoz fűződik. Itt zajlott le az a 18. századvégi főispáni beiktatási ünnepség, amelynek fényes külsőségei később nagy szerephez jutnak a szatirikus eposz leíró részeiben. A ház előtt ma Csokonai mellszobra áll, a falon pedig emléktábla hirdeti a „Dorottya ház” irodalmi vonatkozásait. Ez a gondolat vezette a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottságát csaknem húsz éve, amikor először rendezett Dorottya bált Kaposváron. A gondolat azonban nem vált hagyománnyá; néhány kísérletezés után abbamaradt. Pár évvel ezelőtt ismét fölelevenítették, most már kétnapos vidám rendezvénysorozattá kibővítve a Dorottya báli hagyatékot. Szombaton este vidám hangulatú sokác bált tartottak Pécsett, a Nádor Szállodában. Mohács: Farsangnyitás sváb bállal A hagyományos sváb bál nyitotta meg Mohácson a február végéig tartó farsangi mulatságok hosszú sorát a Bartók Béla Művelődési Központban. Szombat estétől vasárnap reggelig szólt a zene, folyt a bor meg a sör és járták a bálozók a polkát, keringőt. Már akinek jutott hely. Pontosan 559 jegyet adtak el, az éjszaka folyamán eltávozok helyére még éjjel 2-kor is háromszor annyi volt a bebocsátásra váró. Nagyon nehezen győzték az ostromot a rendezők. Igazi sváb viseletét nem sokat lehetett látni. — Ebben a melegben nem valami kényelmes volt az öt alsószoknya - mert annyit illik - aztán a fehér hímzett, meg a felső blúz is igen meleg ilyenkor - adta a magyarázatot Schmidt Pálné, aki Somberekről érkezett férjével. — Minden évben eljövünk ide és Budapestre, az Intercontinentálban megrendezendő sváb bálba is, ha meghív bennünket a szövetség. Jövő szombaton oda megyünk. — Kocsival? — Busszal. Nincs nekünk kocsink. Az csupa önmegtartóztatás. Pláne, a bálban! Csak nem fogok egész este néhány pohár jaffa mellett üldögélni... - ezt férje mondta, aki tagja a sombereki férfikórusnak, és meleg ide, tánc oda, viseli a gazdagon hímzett, Bitterekkel, apró üveggyöngyökkel díszített, bélelt inget. Néhol az asztalok alól előkerül a demizson egy kis saját termésűvel, a táskákból a sti- folder, kenyér — ez is hagyomány. Azért Misi bácsinak, azaz Nagy Mihálynak (aki két évtizede vezeti a művelődési ház büféjét) sem volt ideje unatkozni. Az éjszaka folyamán elfogyott több mint 1000 szendvics, fél mázsa virsli, 1200 üveg sör, rengeteg bor és hűsítő. K. Gy. Az idei Dorottya bált (négy másik bállal egy időpontban) február 4-én rendezik meg a kaposvári Dorottya Szállóban. Előző napon déli 1 órakor megkoszorúzzák Csokonai szobrát, majd Kaposvár tanácselnöke átadja a város kulcsait Karnevál hercegének, aki Dorottya „kis-aszszonnal" egy hintában hatalmas tömeg — közte néptánc együttesek, lovas bandériumok — kíséretében végigkocsikázik a Fő utcán. Délután meghívott amatőr színjátszó együttesek farsangi népszokásokat, klasszikus és mai vígjátékokat mutatnak be a Latinca Művelődési Központban. A Dorottya bál 4-én este díszes külsőségek mellett, nyitótánccal és kabaréműsorral kezdődik. Éjfélkor Karnevál hercege visszaszolgáltatja a város kulcsát azzal a hosszú listával együtt, ahol fel vagyon írva: mi mindent „nem sikerült” még „elrendeznie" a másfél nap alatt, ami továbbra is a " város tanácselnökére vár majd ... A Dorottya bálra kb. másfél ezer; a Kapos szállóbeli sváb bálra ezer s a többire: a cigánybálra, a fiatalok rongyos báljára, valamint a Park étterembeli délszláv bálra is —, ahol egyébként a pécsi Milán falatozó szláv ételkülönlegességeit tálalják fel — több ezer vendéget várnak. W. E. Pécsre látogat a kaposvári színház Pécsre látogat a kaposvári színház. Csehov Ivanov c. drámájának a program szerinti utolsó bérletszüneti előadása zsúfolt ház előtt, forró sikerrel hangzott el szombaton este a Csiky Gergely Színházban. A közönség — amelynek soraiban több pécsi arcot is láttunk — hosszan ünnepelte a kitűnő előadás művészeit. A nagy érdeklődésre való tekintettel a darabot februárban is műsorra tűzik. A színház igazgatójának tájékoztatása szerint — a két színház igazgatója közti megegyezés alapján — ez év tavaszán a kaposvári színház Pécsett is bemutatja az Ivanovot, Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő c. színművével együtt. w. e. Bátaszék: Korszerű szociális épület Az ország egyik legjobban felszerelt szociális épületét adták át Bátaszéken a vasúti csomóponton. A 37 millió forintos költséggel készült intézményt a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat építette kitűnő minőségben. Régi gondot oldottak meg ezzel Bátaszéken. A vasutasok orvosi ellátása nem a legjobb volt, az üzemi konyha épületét magánszemélytől bérelték, a munkásszálló sem á legkorszerűbb intézmények közé tartozott. Az új épület két szinten foglalja magába a szükséges helyiségeket. A háromszáz fős öltöző minden igényt kielégít, az egészségügyi ellátást akár 2000 ember is igénybe veheti, a konyhán és a hozzá tartozó étteremben 300-an ebédelhetnek, van egy 100 és egy 25 személyt befogadó oktatóterem, de nem feledkeztek meg a vendégszobákról és a munkás- szállóról sem. H. J. Nagykanizsa: Több gáz Zalából A nagykanizsai székhellyel működő KŐGÁZ Somogy, Zala és Veszprém megye területén érdekelt. A tavalyi 830 millió forintos árbevételükkel szemben az új esztendőben 941 milliót terveznek. Tizenhat százalékkal kívánják növelni a földgázértékesítést, ami 1978-ban várhatóan eléri a 360 millió köbmétert. A jelentős emelést indokolja részben Pápa nemrég történt bekapcsolása az országos földgázhálózatba és a Kaposvári Húskombinát növekvő földgázfelhasználása. A propán-bután gázértékesítési A pécsiek kedvenc kirándulóhelye — Orfű —. té len is népszerű. Sokan találtak kellemes sportolási, szórakozási lehetőséget a tó jegén vasárnap délután. (Ornódi L. felvétele) terv 35 ezer tonna. A mélyépítési program alapján mintegy 40 kilométerrel bővül a föld- gázvezeték hálózat. Elkezdődik a konténeres propán-bu- tángáz szállítás fogadásához megfelelő cseretelepek átalakítása, felújítása, s a tröszti tervvel — 2300-as terv — szemben a KÖGÁZ 2600 új földgázfogyasztó bekapcsolását vette tervbe. Ebből mintegy ezer Zala megyére, a többi a másik két megyére esik. A propán-butángáz használók körét is jelentősen bővítik — újabb tízezerrel. Ez azt jelenti, hogy a három megyében minden igénylőt és ma még gázpalackért várakozót ki fognak elégíteni. A KŐGÁZ beruházási terve 170 millió forint. A második negyedévben megkezdi üzemelését az új udvari propánbutángáz töltőtelep. Gy. A. Sárvár: Befejeződött a cukorrépa-feldolgozás Vasárnap befejeződött a répafeldolgozás a Sárvári Cukorgyárban. A 122 napos kam pány alatt 30 000 vagon ré pából 3600 vagon kristálycuk rőt állítottak elő. Az üzem nemcsak nyugat-magyarországi körzetének répatermését dől gozta fel, hanem segített a alföldi cukorgyáraknak is. MTI