Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)

1978-01-15 / 15. szám

Jó kezdés, gyenge folytatás ■■■■■tHflaMHMMMMMMMi Komlón ■■■■■■■Mi Nagy lehetőséget szalasztottak el Kevés a jól képzett játékos Támad a Komló, veszélyben az Eger kapuja. Felvételünk a Komlón lejátszott és 4:1 arányú Bányász győzelemmel végző­dött mérkőzésről készült. Ekkor még jól és eredményesen ját­szottak a komlóiak az NB ll-ben. A Komlói Bányász labdarú­gói az NB II. őszi mérkőzésein váltakozó sikerrel szerepeltek. Gyenge kezdés után magára talált az együttes, sorozatban nyerte mérkőzéseit, két alka­lommal a bajnoki táblázat élén is álltak. Az idény dere­káig jól ment a játék a csa­patnak, s a jó eredmények sem maradtak el. Ebben az időben a régebben is megbízható csa­patrész hírében álló védelem ismét kitett magáért, a közép­pályások és támadók is jó tel­jesítménnyel rukkoltak ki. Hoh- mann új szerepkörében az együttes motorjának, irányító­jának bizonyult. Kolesánszky lendülete, gólképessége nem egy szép győzelmet eredmé­nyezett. A szurkolók bizakodtak A komlói szurkolók, akik kö­zül sokan még mindig az NB l-es csapat emlékeiben élnek, mind többen tértek vissza a le­látóra és nem egy mérkőzésen kaptak nyíitszíni tapsot a játé­kosok. A jó eredmény után a hangulat derűlátó lett a szur­kolók körében, és bizakodva várták a folytatást. Ez azonban elmaradt. Az őszi idény második felére visszaesett a komlói tizenegy. Sérülések, fegyelmezetlenségek, kiállítások bontották meg az együttest, de a játékosok ön­teltsége, ambícióhiánya is hoz­zájárult a sikertelenséghez. Fe­gyelmezetlensége miatt Hoh- mann három mérkőzésen nem szerepelhetett. Kivált a csapat­ból a katonai szolgálatra be­vonult fiatal Hegyi, pedig vele úgy látszott, megoldódik a jobbszélső kérdése. Nagyka­nizsán Kolesánszky sem játsz­hatott, nem volt rendben a sportorvosi igazolása. Két fia­tal játékos, Gallai és Gruboro- vics, akik jó ideig a csapat erősségének bizonyultak, for­májukban erősen visszaestek. A védelem kapkodott, sokat bi­zonytalankodott, a középpályá­sok, akik eddig uralták a me­zőnyt, nem tudtak megfelelő kapcsolatot teremteni a táma­dókkal. A csatársor pedig szét- esően, erőtlenül játszott. Jel­lemző a támadósor teljesítmé­nyére, hogy nyolc fordulón ke­resztül egyetlen gólt sem sike­rült lőniük. Kolesánszky, a csapat gólzsákja, aki az első tíz mérkőzésen tíz gólt lőtt, a későbbiek során egyetlen alka­lommal se talált a hálóba. A bajnoki táblázaton hétről hétre lejjebb csúszott az együt­tes és hetek alatt szertefoszlott a jó szereplés lehetőségének reménye, végül is a 9. helyen kötöttek ki. Elszalasztott nagy lehetőség A Komlói Bányász labdarú­gói nagy lehetőséget szalasz­tottak el az őszi idényben. Amennyiben nem állt volna be törés a csapat szereplésében, most az élcsoportban várhatnák a tavaszi évad mérkőzéseit. Ez azonban nem következett be. A játékosok harci készsége meg­csappant, hozzáállásuk kedve­zőtlenül megváltozott és formá­juk erősen visszaesett. A meg­felelően képzett tartalék játé­kosok hiányában a különböző okokból kiesetteket nem sike­rült pótolni. Különösen kevés a tómadójátékos, valójában csak egy vérbeli csatáruk van Kole­sánszky személyében. Gruboro- vics ugyan sokáig jól játszott a balszélen, de később játék­felfogásbeli problémák jelent­keztek nála és ez erősen meg­mutatkozott teljesítményén. He­gyi pótlására pedig ezidáig nem találtak megfelelő embert a jobbszélen. Több megoldás­sal kísérletezett Csaba Gábor vezetőedző, a lendületes, gyors, kapuratörő szélső továbbra is hiánycikk a komlóiaknál. A Komlói Bányász őszi mér­lege 20 mérkőzés, 8 győzelem, 5 döntetlen, 7 vereség, 21. pont. Huszonöt gólt lőttek és 24 gólt kaptak. A hazai pályán hat alkalommal sikerült nyer­niük (Eger, Debrecen, Vác, Várpalota, Kossuth KFSE, Do­rog). Ezzel szemben idegenben csak két alkalommal tudtak győzni, Szekszárdon nyertek és Budapestről a BVSC-től hozták el a két pontot. A csapat öt döntetlenéből hármat a hazai pályán (Salgótarján, Volán, Budafok) ért el, kettőt ide­genben (Kazincbarcika, BKV Előre). A hazai vereségek közül kü­lönösen fájdalmas volt a MÁV- DAC elleni sikertelenség, de Fűzfővel sem bírtak idénynyitó első mérkőzésükön. A két hazai vereség mellett öt alkalommal idegenben vesztettek (Szolnok, Nagykanizsa, Fűzfő, Vasas Iz­zó). A mérkőzéseken 20 játékos jutott szóhoz: Kovács, Gruboro- vics, Gallai és Gyurina szere­pelt minden alkalommal. Kilenc játékos iratkozott fel a góllövő listára, az élen Kolesánszky áll tíz góllal, Gruborovics és He­gyi négy-négy alkalommal ta­lált a hálóba, Szabó két gólt szerzett, Hohmann, Tresch, Steib, Barta és Roth egy-egy gólt lőttek. Csaba Gábor vezetőedző az őszi idény mérkőzéseit így ér­tékelte: — Tizenkilenc pontot tervez­tünk és 21 pontot szereztünk. A megszerzett pontok számával elégedettek vagyunk, a játék azonban sokszor döcögött és az eredmények sem úgy alakultak, ahogy szerettük volna. A baj­nokság első felében kifejezet­ten jól játszott a csapat, ké­sőbb azonban kellemetlen meg­lepetések értek bennünket. A hajrában az utolsó két mérkő- kőzésen ismét összeszedték ma­gukat a játékosok. A csapat­ban csak a közvetlen védelem nyújtott összességében elfogad­ható játékot, a középpályások és a támadók teljesítménye a közepesnél gyengébb volt. Bien a kapuban beváltotta a _sze- repléséhez fűzött reményeket, Gyurina többre képes, Kovács a hajrában visszaesett, ezt meg­előzően biztos pont volt a csapatban. Steib jó kezdés után megsérült és nem talált magára. Barta váltakozó for­mában játszott, de bebizonyí­totta, hogy helye van a csa­patban. Szabó bíztatóan mu­tatkozott be, aztán visszaesett, és csak az idény végére jött fel ismét. Gruborovics és Gal­lai nem tudták állandósítani jó formájukat, Roth sokáig ügyesen szervezte a játékot, kár, hogy megsérült. Hohmann teljesítményét fegyelmezetlen­sége lerontotta. Hegyi hét mér­kőzést játszott, ügyes szélső­nek ígérkezik. Kolesánszky az idény második felében keveset mozgott, ebben az időszakban a kapura alig jelentett ve­szélyt. Lahó, Tresch, Bányász, Gál, Alt kisegítő emberként jöttek számításba. Tavasszal javíthatnak Az őszi idény nem egy mér­kőzésén bebizonyították a kom­lóiak: vannak értékek a csa­patban és komoly feladatok megoldására is képesek a já­tékosok. Az is kiderült, a Kom­lói Bányász még nem érett, rutinos együttes és könnyen ér­hetik meglepetések a csapatot. A játékosok pillanatnyi indisz- ponáltsága több fájdalmas ve­reséget eredményezett. Annak a csapatnak, mely az NB ll- ben jól kíván szerepelni, nem­csak a hazai pályán, de ide­genben is helyt kell állnia. A komlóiak pedig idegenben gyengébben szerepeltek. Jó fel­készüléssel, a játékosok meg­felelő hozzáállásával, a tavasz- szal javíthat mérlegén a Kom­lói Bányász. Hegyi István Tapétázni most is lehet, a minták sokaságából válogathat... tapéta szakboltjában Pécs, Kossuth L. u. 1. (Nick-udvar) Igényes áruválaszték — részletes szaktanácsadás — ezért érdemes szakboltunkban vásárolni... Ackermann kórházba került Két világhírű NDK spor­toló, Rosemarie Acker­mann és Jochen Danne- berg e napokban nem újabb eredményeivel, ha­nem sérülésével foglalkoz­tatja az NDK sportközvéle­ményt. Rosemarie Ackermann - i a világ 1977-es legered­ményesebb női sportolója —, aki tavaly a nők közül elsőnek átugrotta a két méteres magasságot, kór- , J házba került. Ackermann már hosszabb ideje baj- i lódik- a bokájával, s azt remélik, hogy a mostani műtéttel egyszer s minden­korra megszüntetik a kivá­ló atlétanő ilyen természe­tű problémáit. Az NDK síugró világ­sztárja, Jochen Danne- berg viszont gyógyulófél­ben van. A Sportiskola leány atlétái télen is le-lejárnak edzeni a PMSC Tüzér utcai sporttelepére. Fotóriporterünk, Arató László a ta­vaszi idényre készülő ifjú sportolók egyik edzését örökítette meg. Utoljára 1971-ben nyert ellenein Sax Ribii Zoltán Dubaiba készül Az 1976-os férfi egyéni sakk- bajnokságnak — Potisch nagy­mester távollétében — Ribii Zoltán nagymester volt a favo- ritja. Annál nagyobb volt az­után a meglepetés, amikor a kortárs, a szintén 1951-ben született Sax Gyula egészen símán győzni tudott. A közelmúltban befejeződött 1977. évi bajnokságban kiala­kult holtverseny mindenekelőtt azt igazolta, hogy Sax nagy­mester előző évi elsősége nem a véletlen műve volt. A kétsze­res bajnok Ribii, a később le­játszásra kerülő párosmeccs másik résztvevője is elismerően nyilatkozott ellenfeléről. — Eleve úgy indultam a küzdelembe, hogy az egyetlen komoly konkurrens csak Sax Gyula lehet. A magyar bajnok­ság mezőnye a FIDE mércéje szerint kb. Vlll-asnak felelt meg, tehát viszonylag gyenge volt azokhoz a nagymester-ver­senyekhez viszonyítva, amelye­ken mi játszani szoktunk. Az itt­honi ellenfelek néki jobban „fekszenek", a gyengébbeket biztosabban veri, mint én. Stílu­sa jobban érvényesül azokkal szemben, akik eleve csak dön­tetlen igényekkel ülnek a sakk­asztalhoz. — Saját teljesítményével elégedett? Sporthírek Női röplabda KEK visszavá­gó mérkőzésen a legjobb négy' közé jutásért a Vasas Izzó pén­teken késő este Lyonban 3:0 (14, 4, 10) arányban győzött a francia ASU Lyon együttese ellen. A magyar csapat a bu­dapesti találkozót ugyancsak 3:0-ra nyerte és így biztosan jutott tovább. + Az angliai Hastfngs-ban a nemzetközi sakkversenyen füg­gőjátszmák befejezésére került sor. A magyar színeket képvi­selő Sax Gyula a 14. forduló­ból függőben maradt cseh­szlovák Vlastimil HojJ elleni játszmájában a 48. lépésben döntetlen eredményt ért el. így fél ponttal áll a második he­lyen a vezető izraeli Dzindzi- hashvili mögött. Az élcsoport ál­lása az utolsó forduló előtt: Dzindzihashvili 10 pont, Sax 9,5 pont, Petroszjan (szovjet) 9 pont, Hort 8,5 pont. — A jelenleginél több pon­tot aligha szerezhettem volna. Verseny közben több napon át lázas betegen versenyeztem, ez­után már elsősorban a veret­lenségemre vigyáztam. — VersenfKtársai közül ki­ket említene külön is? — Portisch Lajos nagymes­ter öccse, Ferenc ügyesen tak­tikázott, veretlen tudott marad­ni. Jutalma a világbajnoki zó­naversenyen való részvételi jog. Lengyel Levente továbbjutása nagyobb meglepetés, mint Por­tisch Ferencé, annak ellenére, hogy ő cím dolgában — nem­zetközi nagymester — jobban áll. örülök annak, hogy a leg­fiatalabb résztvevő, a döntő­ben újonc Orsó Miklós — aki az én tanítványom — dicsére­tesen küzdve 50 százalékos tel­jesítményt ért el. — A Nemzetközi Sakkszövet­ség által évenként kibocsátott Élőlistán az 1976-os 13. helye­zéssel szemben tavaly csak a 16. tudott lenni. Mi ennek az oka? — Elsősorban az 1976. de­cemberében befejeződött évi magyar bajnokság —, az eredményeket ugyanis mindig csak a tárgyév október 31-ig veszik figyelembe — ahol jó- néhány pontot vesztettem. Ezt követően hiába voltam a sakk­csapat EB-n a II. táblán a mezőny egyik legjobbja, továb­bá a leningrádi és a verbászi nagymester-versenyeken is jól szerepeltem, mégsem sikerült elég pontot gyűjtenem pozíci­óm megtartásához. —í Mit vár a Sax elleni pá­ros meccstől? Egyáltalán, mikor kerül arra sor? — Az időpont teljesen bi­zonytalan. Januárban ugyanis ellenfelem Angliában szerepel, februárban pedig én rajtolok egy színvonalasnak ígérkező vi­adalon, Dubaiban, ahol előre­láthatólag Petroszjan, Szmisz- lov, Andersson, Keene és má­sok is ott lesznek. A rendezők előzetes ígérete szerint Karpov is asztalhoz ül, bár én ebben egyáltalán nem vagyok biztos. A majdani párosmeccsen egyébként győzni szeretnék. Optimizmusom alapja, hogy Sax utoljára 1971-ben nyert ellenem. A végeredményt egyébként másodlagosnak tar­tom; a világbajnoki zónaverse­nyen való sikeres helytállás mindkettőnk számára 4öbbet je­lenthet. Jocha Károly Kosárlabda PVSK— Ganz-MÁVAG 81:79 (49:35) NB l-es női mérkőzés, Pécs. Vasutas Tornacsarnok, 200 né­ző: Vezette: Kardos, Pur. A PVSK a jól játszó Verbő- cziné irányításával jelentős előnyre tett szert már az első félidőben. Szünet után elfárad­tak a pécsiek, feljavult a ven­dégcsapat és egy ponttal ve­zettek is. A PVSK a hajrában újítani tudott és nagyon érté­kes győzelmet arattak. Legjobb dobók: Verbőcziné (33), Nota- isz (15), Bundászné (10)„ illet­ve Ináncsiné (27), Balogh (17), Csuka (14). Mai sportműsor Asztalitenisz. Nyugat-Magyarország felnőtt egyéni asztali tenisz-bajnok­sága, városi sportcsarnok, 8.30. Kosárlabda. NB I. mérkőzés: Kecs­kemét—PVSK, férfi csapatok, Kecske­mét. 10.30. MTK-VM—PVSK, női csa­patok, Budapest, 10.30. Dunántúlt naoio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrőí György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom