Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)

1978-01-14 / 14. szám

Dunantmi napló 1978. január 14., szombat I imeteorolögiai Intézet je A z időjárás együtt él ve­lünk. Anélkül, hogy gondolnánk vele, megszépíti vagy el­rontja napunkat; hangulatun­kon, zsebünkön érezhetjük ál­dásait, átkait. Ember és időjá­rás kapcsolata kettős arcot mutat. Megtanultunk időjárást „csinálni”: mesterséges suga­rak napsütést pótolnak, ügyes szerkezetek kiszámolt esőt per­meteznek, az időjárás esemé­nyeit azonban legföljebb ellen­súlyozhatjuk, de nem változ­tathatjuk meg. Dr. Varga Ha- szonits Zoltán, a Meteorológiai Előrejelző Intézet igazgatója azt mondja: — Az ember életéből még sokáig nem tudjuk kizárni az időjárás hatásait Vannak azon­ban eszközeink és tudományos ismeretünk, amelyekkel eléme- hetünk az időjárás eseményei­nek: az ember saját életét tud­ja úgy alakítani, hogy ne érje felkészületlenül az időjárás. Ehhez a „lépéselőnyhöz" adhat segítséget a meteorológia. Az intézet hírközpontjában gép gép hátán, szűnni nem akaró kopogás mindenütt. A géptávirók ontják a számokat, egész Európa adatait. Odébb még okosabb gépek: a Tele­fongyár MODEN-masinái: töb­bet tudnak és főleg huszon­négyszer gyorsabbak az előzők­nél. De még mindig nem olyan okosak és gyorsak, mint az amerikai „agytröszt": az IBM system 7, a világ jelenleg leg­korszerűbb számítógépe. Egy­maga intézi mindazt, amit em­ber és gép együtt: adatotvesz, lebont és rendszerez, kiválaszt és küld tovább ... A gépek munkáját később feldolgozva és értékelve látom újra: előttünk Európa időjárása térképbe rajzolva. Titokzatos színek, számok, vonalak a pa­píron, még titokzatosabb sza­vak a levegőben. Úgy érzem, mintha nem is az előrejelzés, hanem maga az időjárás ké­szülne a szemem előtt. A fejek a térkép fölé hajolnak: a szél irányából, ciklonok vonulásá­ból valaki „változó időt" jósol, többen megtorpedózzák. Han­gos gondolkodás, fejszámolás, vita és újabb vita; végül egyezség a — vélhetően — legjobb, legszakszerűbb előre­jelzésben. Aztán sietve szétszé­lednek: a vonal végén a rá­dió, a tévé, a sajtó, a mi­nisztériumok, ipari központok, repülőterek ... Egy ország várja az intézet híradásait. Furcsa elgondolni, de így igaz: a mezőgazdaság kevésbé Hatvan éves a baranyai népmesék gyűjtője: dr. Bánó István A Meteorológiai Intézet hírközpontjában a legmodernebb gépe­ken érkeznek az adatok. Egy részüket fölhasználják, a többit to­vább küldik más európai állomásoknak. Lépéselőnyben az ember érdeklődik az időjárás iránt, mint az ipar. Hosszabb távú tervezésnél, nagyobb területe­ken még fölhasználják az inté­zet segítségét; a helyi terme­lésben azonban megfeledkez­nek az előrejelzésről. Az ősz­szel történt: Cegléd környékén ezerhétszáz hektáron lefagyott a paprika. Dr. Bartha Berta- lannét, az agrometeorológiai előrejelző osztály vezetőjét kér­dezem: meg lehetett volna előzni a kárt? — Meg. Egyetlen telefonnal! A fagyot ugyan nem tudtuk volna megállítani, de lett vol­na idő a betakarítás megszer­vezésére: a gépek, a munka­erő átcsoportosítására, a szállí­tás és értékesítés előkészítésé­re. Dehát a mezőgazdák leg­többször csak akkor jönnek, amikor a „csapást" kell iga­zolni — a biztosítónál... Pedig az intézet sokféle és eredményes kutatást végez. A búza terméselőrejelzése évek óta „bejön”; a szélprognózis­sal napra meghatározható a magbetakarítás, a talajhőmér­séklet előrejelzésével pedig a vetés ideje. A nádudvari KITE (Kukorica és Ipari Növényter­melési Együttműködés) évek óta hasznosítja az intézet munká­ját. Az intézet pedig kiadvá­nyok és a MÉM útján közvetve igyekszik segíteni, de felkérésre bárkinek, bármilyen szolgálta­tást elvégezne — ha kérnék ... — Túl vagyunk már azon — mondja dr. Varga Haszonits igazgató —, hogy józan pa­raszti ész, tapasztalatok alap­ján „saccoljuk" az időjárást. Ez nem lehet a nagyüzemi gazdál­kodás döntéseinek alapja. Az intézet repülési osztálya két éve alakult: ők látják el hazánk kisgépes — mezőgaz­dasági, vízügyi és sportrepülé­sének meteorológiai szolgálatát. Nyáron a Szekszárdi Repülő­klub gemenci vitorlázórepülő­bajnokságára az osztály önkén­tes csapata teljes technikai felszereléssel költözött. le öcsénybe. Óránként jöttek az adatok Európa időjárásáról, eb­ből következtettek hazánk és az őcsényi körzet helyzetére, várható alakulására. Mi taga­dás, kevesen hittek nekik. Az­tán, mérleget készítve a ver­senyről, elkezdték tisztelni a meteorológusok munkáját: húsz­ezer kilométerrel repült többet a mezőny az átlagosnál és egyetlen versenynapon tizen­öten repülték meg az arany­koszorú távolsági feltételét, a 300 kilométert! — öcsény kísérlet volt arra, hogy egy nemzetközi szintű me­teorológiai kiszolgálás mennyi­ben segíti a teljesítmény-repü­lést - mondja Vissy Károly, az általános repülési osztály ve­zetője. — A sikeres kísérlet számunkra is hasznos tapaszta­latokat hozott, hiszen a vitor­lázórepülésben érvényesül leg­inkább a légkör szerepe. Más ügyben kutatgatva érde­kes hírre találtam: Ecuador a világ egyetlen országa, ahol nincs meteorológiai előrejelzés. Az ország időjárását az egyen­lítői fekvés állandósítja, s az időjósok így legföljebb azt köz­ük — utólag —, ha valami el­térően alakult. Nálunk az időjárás alakulá­sának pontos és szakszerű elő­rejelzésére szükség van. Néha nagyobb is, mint hihetnénk. Major Árvácska A legizgalmasabb pillanatok: készül a meteorológiai előrejelzés A térképeken az európai helyzetkép, az intézet munkatársai ebből következtetnek hazánk várható időjárására T amás, az örök albérlő két hétre lakástulajdo­nos lett. Egy krómozott, Wertheim kulcs, egy alig rozsdás karikán. Barátja, a tulaj külföldre utazott. Egy krómozott kulcs. Kulcs, a sok­szor áhítozott egyedülléthez, kulcs az elmaradt örömökhöz. Első emelet kettő.... Szépen telt az este, leheve- redtek a tágas franciaágyra, a liverpooli gombafejűek szolidan duruzsoltak hangszóróból. Az oportót fröccsé hígították, hogy tovább tartson. Városról, isko­láról, szerelemről, könyvekről, Duna-partról, Balatonról, zené­ről beszélgettek. Éjfél is elmúlt már, mikor Éva szedelődzködni kezdett. Számára még nem ért véget a nap, mert reggel egy spec-kol vázlatot kellett bead­ni. Kapuzárás éste 9-kor — hir­dette a lépcsőház földszintjén a felirat. S mint ahogy az egy rendes házban lenni szokott, a kapu valóban kulcsra volt zár­va. Házmester a szomszéd lép­csőházban. A kulcscsomón árválkodó Wertheim csak a lakásajtót nyi­totta. Vártak. Tamás arra gon­dolt, hogy talán mégiscsak ket­tesben töltik az éjszakát, Éva pedig arra, hogy talán mégis­csak bennrekedt a négyemele­tes házban egy kései vendég, akit majd lekísérnek a háziak. Vagy akad valaki, akit csak a záróra kerget ki egy éjfélig nyitvatartó borozóból és pityó- kásan most fog hazajönni. Viccelődtek, miközben Tamás már sokadszor nyomta meg a lépcsőház-világítás piros gomb­ját. A kátránypapírba burkolt csövekben csörgedezett a me­leg víz, valahol eső kopogott és az ablakok eresztékein szo­lidan áramlott a levegő. Éjsza­kai üzem. Lakónévsor: Hartmann és dr. Zákányi; Wéberné és Gölön­csér, a bőrfestő. Cziráki és ifjú Weszelics; Ságodi doktor és Jambrisek Aranka. Melyik név a legszimpatikusabb? Kihez le­hetne becsengetni ilyenkor, mi­kor a kedd már szerdába for­dult, hol kopog még vajon egy gyorsan, nehogy megakaszthas­sa mondandóját a visszautasí­tás. — Hol voltak itt? Kis szünet: — Csak itt vol­tunk a házban, tetszik tudni, a házigazda otthon hagyott ben­nünket és még nem jött haza, mi meg becsaptuk az ajtót, mert el kell mennünk. Csend. Éva és Tamás remény­kedve vártak, özvegy Sulyokné sem mozdult, mert azt meghal­iiiipuzárás írógép, honnan hallatszik ki vajon a családi civódás békés zaja? Végigjárták az emelete­ket, az ajtóknál meg-megállva füleltek. Minden lakásban csend volt, még a tisztességes horkolás zaja sem törte át a sok zárral biztosított ajtókat. Mérlegelve tapintatot és tisz­tességet, valamint a megíran­dó dolgozat sürgősségét, a föld­szint 3. előtt kötöttek ki. Csen­gettek. Biztató hang: csoszogás szű­rődött ki. özvegy Sulyokné hangja nem álmos volt, inkább haragos: — Ki huligánkodik már megint? — mordult. — Kézit csókolom, elnézést kérünk, hogy ilyen későn felköl- töttük, csak az a helyzet, hogy nem tudunk kimenni. Ki szeret­nénk menni a kapun, de zárva van. Ha tetszene tudni segíte­ni... — darálta le Éva olyan lottók volna, a zárt ajtón ke­resztül is. Kisvártatva aztán visszament a szobájába, még lehetett hallani az ajtó nyikor- dulását és azután semmi sem történt. özvegy Sulyokné alaposan összetörte az éjféli pár önbizal­mát. Közben kialudt a lépcső­házi világítás, újból életre kel­lett kelteni. Tanácstalanságukban végig­olvasták a tűzvédelmi utasítást. Ha tűz lenne, akkor most biz­tosan könnyen kijutnának a házból, özvegy Sulyokné sem tétovázna, hogy kinyissa-e a kaput vagy sem. Ifjúi szíveket megdobogtató, örömteli zaj a földszint egyből: lehúztak egy vécét. Szolidan, halkan beko­pogtattak hát Jambrisek Aran­kához. — Ki az? — Kézit csókolom, én vagyok az, Weiner Tamás, nem tetszik ismerni, de nem baj, csak sze retnénk egy pillanatra elkérni a kapukulcsot, mert nem tu­dunk kimenni. Tetszik tudni, itt voltunk a . .. — Én egy dolgozó nő vagyok kérem, bent alszanak a gyere kék a szobában, ne zaklasson minket. — Mint a géppisztoly hangja, olyan keményen ko­pogtak Jambrisek Aranka bősz szavai. — Mi nem akarunk bemen ni magához, még az sem kell, hogy ki tessék jönni, csak a levélbedobó nyíláson ki tetsze­ne adni a kulcsot és egy fél perc múlva már vissza is ad­nánk. — Menjenek vissza oda, ahonnan jöttek! Alvó gyerekek ide, alvó gye rekek oda, Jambrisek Aranka dühödten csapta be a szoba­ajtót. Cigarettára gyújtottak és ol­vasgatták a hirdetményeket. Házirend 27. paragrafus: „A kapukulccsal rendelkező sze mély köteles a kapu zárására megállapított idő utáni érke-, zéskor vagy távozáskor a kaput bezárni. Csak az egyidejűleg ugyanabba az épületbe érkező vagy onnét távozó, általa is is mert személyek be-, illetve ki engedésére jogosult.” Ez leg alább tiszta beszéd. Ki lehetne tenni a lakásajtókra a rendes ház, szabálytisztelő lakók fel iratot. Ezután már nem csengettek be sehova, csak ültek a rideg lépcsőházban. Jambrisek Aran­ka még kétszer ment ki a vé cére azon az éjszakán, más említésre méltó esemény nem történt. Erdős Ákos Dr. Bánó István budapesti tanszékvezető főiskolai tanár. Neve nem ismeretlen azok előtt, akik baranyai néprajzzal fog­lalkoztak, vagy foglalkoznak je­lenleg is. Baranya megyében Kaposszekcsőn született 60 év­vel ezelőtt: 1918. január 14-én. Már gimnazista korában, 1935- ben kezdett foglalkozni a nép­rajzzal, illetve a népköltészet­tel. Főleg népmeséket, népszo­kásokat kutat. önálló néprajzi munkája: az Új Magyar Népköltési Gyűjte­mény II. köteteként jelent meg: a „Baranyai népmesék", ame­lyet Budapesten 1941-ben adott ki a Pázmány Péter Tudomány- eqyetem Bölcsészeti Karának Magyarságtudományi Intézete és a Franklin Társulat. Dr. Bánó István könyvéről a „Sorsunk” című pécsi folyóirat­ban 1942-ben többek között a következőket írta: „A gyűjte­mény, amely 25 egyén ajkáról lejegyzett 69 közleményt tartal­maz, örvendetes jele annak, hogy az ifjabb nemzedék egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a magyarságtudomány területei felé, amelyeken még oly sok keresni — találni — és tenni­való van. Ezeken a területe­ken nem csupán azokat a fel­adatokat értjük, melyeknek kör­vonalait tudományos követel­mények jelölik ki, hanem a szó szoros értelmében azokat a magyarság által lakott térsége­ket is, melyeknek lassan-lassan elapadó hagyományforrásait fő­leg a néprajzi kutató tudo­mányszomja eddig vagy nem, vagy csak alig-alig kereste fel. Ezek közé tartozott még pár évvel ezelőtt Baranya is, amely­nek komoly tudományos érdek­lődéssel felkarolt magyarsága Bánó István gyűjteményében időn belül immár harmadízben szólal meg. Ez a teljességében a baranyai Hegyhátról szár­mazó gyűjtemény tartalmilag részben a jelen sorok írója szintén baranyai gyűjteményé­nek második részéhez csatla­kozik, amennyiben ugyancsak kötetlen alakú elbeszélő anya­got foglal magába. Ennek leg­nagyobb része valódi és trufa- mese, kisebb része inkább ado­mának nevezhető hagyomány, amelyeket a gyűjtő sem műfa­jok, sem az elrendezés alapjá­ul szolgáló típusrendszerben el­foglalt vagy elfoglalható he­lyük, hanem az egyes mese­mondók szerint csoportosított. Ezzel, saját bevallása szerint is, a mesélőt kívánta előtérbe helyezni. A gyűjtemény ennyi­ben különbözik elődeitől. Az eredmény az ő megállapítása szerint az, hogy 25 mesemon­dó közül 2 alkotó, a többi rep­rodukáló egyéniség. Dr. Bánó István írt bevezető tanulmányt dr. Berze Nagy Já­nos: „Magyar Népmesetípu­sok" című kétkötetes művéhez. Ő szerkesztette és jegyzetekkel látta el a „Régi magyar nép­mesék Berze Nagy János ha­gyatékából" c. munkát dr. Dö­mötör Sándorral közösen. Pusztai József Szeretném, ha szeretnének Csinszka A harminchat éves költő és a húszéves leány szérelme min­den tekintetben rendkívüli volt. A művelt, tehetséges leány át­gázolt egyetlen szülője, apja karatán, a konvekciókon, és 1915. március 27-én Budapes­ten a Központi Városházán há­zasságot kötött a nála jóval öregebb, beteg testű és feldúlt lelkű költővel. Adyban e házasság a rátalá- lás érzésének beteljesülését je­lentette; feloldódást a kéj és kín szenvedélyétől; a „biztos­ság, nyár s szépség és nyuga­lom" megtalálását; az eddigi életút összegezését. „Minden asszonyom visszahoztad” —tör ki a költőből a teljes élet vá­gya­Az ismerkedés levelezéssel kezdődött. Boncza Bertukának (anyakönyvezett beceneve: Bim- ci volt) sokat beszéltek Lutry- ben egy leányinternátus növen­dékei Adyról, szerelmes versei­ről, a Nyugat Ady-számáról. Berta levelet írt a költőnek, s hosszú hónapokon át hiába várta a választ. Végre az év utolsó napjára, szilveszter est­jére megérkezett a levél. Olyan volt a hangja, mint amilyent Ady sok másnak is írt: kedves, udvarias, de sablonos. Ady 1912 májusában Lédá­hoz megírja az Elbocsátó, szép üzenetet, s több futó föl- lobbanás után 1913 őszén fe­leségül kéri Dénes Zsófiát, a Pesti Napló párizsi munkatár­sát. A Zsukával kötendő há­zasságot azonban megakadá­lyozta annak édesanyja. Boncza Berta is férjhez sze­retett volna menni, s e cél ér­dekében szerelmi levelezést folytat Tabéry Géza íróval, majd Lám Bélának lesz titkos jegyese. Közben azonban nem szakítja meg a levelezést Ady Endrével sem. 1913. tavaszán ezt írja: „Én végtelenül szere­tem, s tegnapébredő furcsa, kicsi lényem igaz melegét te­szem a lába elé." Két évvel később Bertuska, illetőleg Csinszka (a Csacsinsz- ka névből rövidítette játékosan Ady) a költő felesége. Robotos Imre: Az igazi Csinszka című, 1975-ben meg­jelent művében egyoldalúan csoportosított érvekkel azt igyekszik bizonyítani, hogy Ady rosszul választott. Szerelmük aligha „megtalált igazi szere­lem” volt, mert Ady később már bánta ezt az elhamarkodott házasságát, de válásra nem volt elég ereje. A Robotos által fölkavart szél vihart aratott. A Csinsz­kát még ismerő barátnők és irodalomtörténészek védelmük­be vették őt, s bizonygatták, hogy Csinszka minden bizarr- sága ellenére is hűséges élet­társa volt Adynak. Bizonyos az is, hogy Ady nem férjnek termett egyéniség volt. Az idenen nők c. prózai írásában vallja: „Az egész asszony! génusz csúfsága, hogy a hím embernek az a nő tetszik, akit nem ismer.” Nem csoda, ha a csúcsai kas­télyból ki akart törni. Boncza Miklós halála után sikerült is véglegesen visszatérnie Buda­pestre, ahol a pesti Veres Pálné utcában Csinszka szép lakást rendezett be Ady szá­mára. Házasságukba sajnos beleszólt a világháború is. 1915 februárjában már mene­külni akar „óráiban a borza­lomnak”. Legörcsölt ihlettel vé­nülő betegként feleségénél ke­res menedéket. Nem sok, de szebbnél szebb szerelmes ver­sek születnek Csinszkához: Cif­ra szűrömmel betakarva, Beteg szívemet hallgatod, Nézz, drá­gám, kincseimre, De ha mégis stb. Egyik legszebb Csinszka-vers- ben, a minden rágalmat visz- szaverő Egy háborús virágének ben írja: Rettenetben is óvott — Örök dala a szívnek — Em­bernek hitet adtál — Be jó hogy megmaradtál. Dr. Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom