Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)

1977-12-08 / 337. szám

Labdarugó UHUIK Honvéd—I (Tudósítónk telelonjelentése) Kispest, 500 néző. V.: Som­lai. Bp. Honvéd: Gujdár — Paróczai, Fejes, Török, Varga I. — Varga II., Pintér, Póczik — Weimper, Kozma, Gyimesi. Edző: Tichy Lajos. PMSC: Katzirz — Iványi, Torna, Hosz- szu, Kincses — Kiss, Dárdai, Lőrincz — Nagy, Dobány, Jó­nás. Edző: Kovács Imre. Cse­re: Gyimesi helyett Bodonyi a 65. percben, Dobány helyett Pál a 78. percben. Téli sportokra kiválóan al­kalmas, labdarúgásra már ke­vésbé kellemes időben kezdő­dött a mérkőzés, amelyre csak a leglelkesebb szurkolók vol­tak kíváncsiak. A kezdés előtt derült ki, hogy Lutz játéken­gedélye lejárt, így Lőrincz kez­dőember lett. Az első percek­ben a Honvéd szorongatott, Varga I. perdítése alig kerülte el Katzirz kapuját, majd Koz­ma szabadrúgása szállt mellé. Negyedóra elteltével „kisza­badult" a PMSC kapuja elől. Jónás lövése pattant vissza Fejesről, majd Dobány lövését és nem sokkal később tejesét védte Gujdár. A pécsiek ne­gyedóra elteltével átvették oz irányítást, ügyesen hozták fel a labdát a csúszós talajon, de helyzetbe nem tudtok ke­rülni. Sokáig esemény nélküli mezőnyjáték folyt, majd a 41. percben Póczik távoli lövését könnyedén védte Katzirz. A második félidőben kissé megélénkült a játék. Az 57. percben Lőrincz 17 méteres nagy lövését „tornászta” szög­letre GujdáT. A 66. percben Weimper 17 méteres lövését védte Katzirz, majd Dárdai bombáját öklözte ki Gujdár. Az utolsó 20 percben beszo­rult a Pécs. Weimper kétszer került gólhelyzetbe, de hibá­zott. A 85. percben egy cseles szabadrúgásnál állva marad­tak a pécsi játékosok és c Honvéd megszerezte a veze­tést. Huszonkét méterre a ka­putól Török lövés helyett bal­ra, Pintérhez továbbított, ő egyből átpörgette a labdát a jobbösszekötő helyén futó Kozmához, aki a kiinduló Katzirz mellett a rövid sarokba emelt (1 :0). A gól után pár kemény összecsapás és egy kimaradt Weimper-helyzet zár­ta a mérkőzést. Könnyen elkerülhette volna a vereséget a PMSC. Az első félidő nagy részében jobban, okosabban játszottak a leges pólyán mint a Honvéd, a me­zőnyfölényüket nem tudták :0 (0:0) gólra váltani. Szünet után so­káig kiegyenlített játék volt, de a hajrában feladta a Pécs addigi okos játékfelfogását és az addig jól „dolgozó” pécsi védelem kihagyásából a Hon­véd meg tudta szerezni a győz­tes gólt. A PMSC-ből Katzirz maga­biztosan védett, a védelem Hosszúval az élen egy-két megingástól eltekintve jól állt a lábán, a középpályások kö­zül Kiss és Dárdai emelkedett az átlag fölé, de kapura ők sem és a csatárok sem jelen­tettek sok veszélyt. A Bp. Hon­védből Varga I. és Pintér ját­szott jól, Kozma pedig eldön­tötte a mérkőzést. Belénessy Csaba Ülésezik az olimpiai program bizottság Csütörtökön és pénteken Frankfurt am Mainban tart munkaértekezletet az olim­piai programbizottság dr. Csanádi Árpádnak, a NOB végrehajtó bizottsága tag­jának, a bizottság elnöké­nek vezetésével. Ebből az alkalomból a DPA munka­társa, Günter Deister inter­jút készített a magyar sport­vezetővel. 1988-tól minden rendező ország, a 21 olimpiai sport­ágon kívül, még kettőt java­solhat felvételre a NOB ál­tal elfogadottakból. így mű­sorba kerülhet a tájékozódá­si futás, a tenisz, az aszta­litenisz stb. Csanádi dr. vé­leménye szerint, ha Sydney elnyerné az 1988-as rende­zést, minden bizonnyal a te­nisz kerülne a programba. Hangsúlyozta dr. Csanádi, hogy a 11 fős programbi­zottságnak nem könnyű a feladata, annyi az igény és a kérelem, legtöbbször ép­pen ezért ütközőpont a NOB és a nemzetközi szövetségek között, ez utóbbiak igen sok­szor indokolatlanul kívánnák növelni a versenyszámokat. Ebből eredően van egy olyan magyar javaslat, hogy a szö­vetségek részére úgynevezett érem- és részvevőkvótát álla­pítsanak meg. Ilyen esetben például a Nemzetközi Atlé­tikai Szövetség dönt majd, hogy mit akar: 50 km-es gyaloglást vagy esetleg női 5000 m-es futást. FTC—PVSK 2:0 (0:0) Hajra a kosárlabda IVB I-ben Rájátszás elitt a PVSK női és férfi csapata (Tudósítónk telelonjelentése) üllői út, 800 néző. V.: Bana. FTC: Hajdú - Martos, Megyesi, Rab, Major, - Nyilasi, Ebedli, Takács — Szokolai, Esterházy, (Pusztai) Magyar. Edző: Dal­noki Jenő. PVSK: Kovács — Hüber, Tal- lósi, Szabó, Németh — Tóth II., Kaszás, Grünwald — Nagy, (En- gert), Stájer, (Kresz), Csaba. Edző: Rónai István. A vékony hóréteggel fedett játéktéren már az első percek­ben gyors ferencvárosi támadá­sok futottak, de a zöld-fehér csatárok, akárcsak a későb­biekben, rendre elhibázták a helyzeteket. Szokolai, majd Ma­gyar előtt kínálkozott íehető- ség, mindkétszer tisztázott a pécsi védelem. A 9. percben Esterházy közelről mellé'fejelt. Ebedli 20 méteres lövését fog­ta Kovács, majd Magyar gól- batartó fejese vágódott ki a védőkről. A 30. percben újra Magyar ügyetlenkedett el gól­helyzetet. Az ellentámadás so­rán Hajdú kivetődve tisztázott Hüber elől. A 44. percben Ebedli lövése a gólvonalon álló Tóth II. válláról vágódott visz- sza a mezőnybe. Szünet utón mindkét csapat cserélt, a PVSK-ban Stájer he­lyén Kresz lépett pályára, míg a Ferencvárosban Esterházyt Pusztai váltotta fel. Tovább tar­tott az NB l-es csapat nyomá­sa és az állandó rohamozás az 55. percben gólt eredménye­zett. Szokolai jobboldali szög­letét Magyar az 5-ös jobb sar­káról fejjel keresztbe csúsztat­ta, a kaputól egy lépésre he­lyezkedő Pusztai az elvetődő Kovács keze között szemfüle­sen a hálóba kotorta a labdát. (1:0). A 63. percben újabb cse­rét haitott végre a PVSK, Na­gyol Engert váltotta föl. Két perccel később növelte előnyét a zöld-fehér együttes. Takács kitűnő labdával indította a kö­zépen kiugró Szokolait, aki ki­Megyebajnokság Siklós-Steinmetz SE 2:1 (1:1). PVSK-ttdzöpálya, 50 néző. V.: Kul­csár. A végig többet támadó honvé­dek rendre kihagyták helyzeteiket, míg a siklósiak ritka ellentámadá­saikból két gólt szereztek. Gállövők: Lombos! (2), ill. Somfalvi (11-esböl). Jók: Szilágyi (a mezőny legjobbja), Kovács, Lombosi, ill. Peterke, Szász. Pécsi Kesztyűgyár—Pécsi Kinizsi 4:0 (2:0). Zsolnay-pálya, 100 néző. V.: Szedeti. A lelkesen és jól játszó Kesztyűgyár ilyen különbségben is megérdemelten nyert. Góllövők: Kin­cses, Balázs II., Varga, Garai (11-es- ből). iák: Garai, Balogh I., Ba­logh II., Palkovics, ill. Bodor és Molnár. cselezte az eléje futó kapust, majd a labdával besétált az üresen maradt kapuba. (2:0). A hátralévő percekben Magyar közeli, valamint Rab távoli lö­vését tisztázta jó érzékkel Ko­vács kapus. A mindvégig szitáló hóesés­ben és rendkívül csúszós, ki­számíthatatlan talajú pályán jóformán mindvégig a ferenc­városi támadók és a pécsi vé­dők küzdöttek egymással. Az FTC játékosai okosan, rövid- passzos összjátékkal próbálták megközelíteni a kaput, de a vasutas játékosok szívósan, ha kellett önfeládozóan védekez­tek. Sőt, ameddig erejükből futotta, Grünwald vezényleté­vel tartották a labdát, ezzel is fékezve a Ferencváros lendü­letét. A második játékrészben láthatóan elkészültek erejükkel, teljesen feladták a támadás lehetőségét és a nagy gólkü­lönbségű vereség elkerülésére törekedtek. Az FTC az utolsó 30 percben óriási nyomás alatt tartotta a PVSK kapuját, de csatárai hadilábon álltak a góllövéssel. Az NB lll-as pécsi együttes összességében nem keltett csalódást az üllői úton. Jók: Megyesi, Ráb, Takács, Szokolai, ill. Kovács, Szabó, Tóth II., Grünwald, Kresz. Török Péter Az MNK további eredményei: MTK-VM-Haladás 2:2 (2:1), Csepel-Rába ETO 3:2 (3:1), SZEOL AK-Békéscsaba 2:2 (1:0), Ú. Dózsa-Eger 9:1 (3:0), Vasas-Kazincbarcika 5:0 (2:0), Tatabánya-Videoton 0:0. A kosárlabda NB l-ben a férfi csapatoknál még ket­tő, a nőknél már csak egy forduló van vissza, és be­fejeződik az őszi idény. 'A bajnokság kiírása szerint ezután a rájátszás követ­kezik. A részt vevő 16—16 csapat négyszer négyes csoportban az őszi mér­kőzések után kialakult sor­rend szerint három nap alatt körmérkőzésen dönti el a bajnokság, a kiesés és a végső sorrend kér­dését. A PVSK férfi és női csapa­tai egy ideig a veszélyes zóná­ban tanyáztak, a férfiak a Sop­ron, a nők a Szeged ellen ara­tott győzelmükkel kerültek el a kiesőjelöltek közül. A PVSK férfi csapatának a hátralévő mérkőzéseken a Vi­deotonnal kell megküzdenie Pécsett, idegenben a vasutas fiúk a Testnevelési Főiskolát kapják ellenfelüknek. Varga Ferenc, a csapat edzője a Vi­deoton elleni mérkőzésen győ­zelmet vár játékosaitól. — Ez azt jelentené — mon­dotta az edző —, hogy a rá­játszásban nyugodtan léphe­tünk majd pályára. Valószínű­leg a Körmend, a Videoton és a Sopron csapatával a 9—12. he­lyért kell majd csatáznunk. Amennyiben nem sikerülne megtartanunk a 12. helyet, késhegyre menő harcra van ki­látás a sereghajtók között, ahol jelenleg a Miskolc, a Csőszere­lők, a Székesfehérvári Építők és a Testnevelési Főiskola ta­nyázik. Az NB l-ből ugyanis három csapat esik ki. A PVSK helyzete azonban lényegesebben jobb mint a többi kiesőjelölté, a vasutasok jelentős pontelőnnyel rajtol­nak majd a rájátszásban. Jo­gos a kérdés, hogyan került a PVSK férfi csapata a bajnoki táblázat hátsó részébe. Er­ről az edző így beszélt: — Pálvölgyi, a csapat erős­sége, a sokszoros magyar vá­logatott játékos három nappal a bajnoki rajt előtt kórházba került, vakbéllel operálták, emiatt sokáig nem állt a csa­pat rendelkezésére, és csak az utolsó mérkőzéseken tudott is­mét pályára lépni. Pécsett hoz­tuk a mérkőzéseket, a Csősze­relő, a Miskolc és a Sopron mellett a BSE és a MAFC el­len is nyerni tudtunk. Idegen­ben azonban egyszer sem győz­tünk, és ez jelentősen befolyá­solta a csapat helyezését. A PVSK női csapatából so­káig hiányzott az együttes ve­zéregyénisége, a csapat játék­mestere, a sokszoros váloga­tott játékos Verbőcziné, aki szült. Ponterős játéka nagyon hiányzott a PVSK mérkőzésein. Balszerencséjére november ele­jén, amikor a Ganz MÁVAG ellen először játszott, hosszú kihagyás után, sérülése kiújult, és újból csak az idény végén, a két legutóbbi mérkőzésen, a KSI, és a Szeged ellen játsz­hatott. A Szeged ellen már ismét a régi eredményes Verbőcziné volt a pályán, 22 pontjával jelentősen hozzájárult a csa­pat sikeréhez. A Szeged elleni győzelmével a PVSK női csapata is elkerült a kiesőjelöltek közül. Szamosi Nándor edző elérte célját. Az együttes számítás szerint bent marad az NB l-ben. A ráját­szás előtti utolsó bajnoki mér­kőzésen Székesfehérváron az Építők ellen ugyan nincs sok keresnivalójuk, de a jelenlegi 12. helynél aligha kerülnek lejjebb. Ez esetben pedig de­cember közepén előreláthatóan a Ganz MAVAG-gal, a Vasas Izzóval, és a BEAC-cal a 9— 12. helyért játszanak majd. Hegyi István A kosárlabda NB I. állása Férfiak 1. Bp. Honvéd 28 27 1 2794-2265 55 2. G. MÁVAG 28 23 5 2513-2154 51 3. MAFC 28 20 8 2418-2201 48 4. V. Izzó 28 20 8 2511-2595 48 5. Baja 28 19 9 2367-2122 47 6. Kecskemét 28 16 12 2187-2115 44 7. BSE 28 16 12 2014-2062 44 8. Csepel 28 15 13 2562-2318 43 9. Körmend 28 14 14 2193-2176 42 10. Videoton 28 14 14 2255-2171 42 11. Sopron 28 11 17 2375-2565 38 12. Pécsi VSK 28 10 18 2376-2565 38 13. TFSE 28 10 18 2286-2490 38 14. Sz.fehérvár 28 6 22 2133-2470 34 15. Csőszerelő 28 2 26 2031-2588 30 16. Miskolc 28 1 27 2048-2614 29 Nők 1. BSE 29 27 2 2229-1623 56 2. MTK-VM 29 25 4 2218-1742 54 3. Bp. Spart. 29 2b 4 2351-1820 54 4. TFSE 29 18 11 1968-1794 47 5. Csepel 29 18 11 2018-1822 47 6. Sz.fehérvár 29 16 13 2057-1985 45 7. KSI 29 15 14 2200-1995 44 8. Diósgyőr 29 14 15 2007-2155 43 9. G. MAVAG 29 13 16 1911-2050 42 10. V. Izzó 29 10­19 1774-2030 39 11. BEAC 29 10 19 1813-2114 39 12. Pécsi VSK 29 10 19 1901-2254 39 13. Szeged 29 9 20 1867-2113 33 14. N.kanizsa 29 3 21 1872-2204 37 15. Kecskemét 29 7 22 1638-2124 36 16. ZTE 29 7 22 1865-2264 36 • GELSENKIRCHEN: A Schalke 04 szerződtette Lennart Larssont, a Halmstad BK válogatott játékosát. A svéd labdarúgó november köze­pétől edz a nyugatnémet együttes­ben, a szakvezetők elégedettek ve­le, nem sajnálták érte a 140 ezer dolláros vételárat. A 23 éves svéd futballista szombaton a München 1860 ellen mutatkozik be csapatában bajnoki mérkőzésen. A Schalke 04 vezetése Larssont a vb-re és más válogatott mérkőzésekre szabaddá teszi a svéd együttes számára. ^Korszerű, új gyárunk légkon- -&i"—U dicionált műhelycsarnokába * felveszünk : 14 éves kortól női dolgozókat gépi varrásra Foglalkoztatás két műszakban, bérezéssel és szállással kap- csolatban érdeklődni lehet: illl Kesztyűgyár 2. sz. Gyára I Pécs, Vadász u. 83. Munkaügy. ► 3) Népsport Képes HDN DN Sport 1. DVSC—Vác x 1 1 X 1 1 2. Szekszárd—SZMTE x 1 2 x 1 X X 3. BVSC—BKV Előre 1 X 1 1 X 4. Fűzfő—SBTC x 2 2 1 2 x 2 5. MÁV DAC—Nagykanizsa 1 1 X 1 X 1 6. BTASK—Volán 1 X x 2 1 X 7. MÁV NTE—Répcelak 1 X X 1 X 2 8. Rákóczi SE—PVSK 1 x 2 2 2 9. S. Textiles—Oroszlány 1 x 2 1 X 1 X 1 X 10. Foggia—Lanerossi X 1 X 1 X 1 X 11. Lazio—Napod 1 X 1 x 2 X 12. Torino—Juventus x 2 1 x 2 1 X 1 x 2 13. Verona—Inter x 1 2 1 1 X X +1 14. KTE—Bp. Spartacus x 1 2 1 X 1 1 Alapoznak a PMSC atlétái A PMSC ^"-kategóriás atlé­tikai szakosztályában már meg­kezdték a felkészülést a jövő évi versenyekre. Torma Ibolya gerelyhajjá 1978-ban az 50 métert szeretné elérni. A montreáli olimpiát megjárt Lépőid Endre oz 1978-as ver­senyidényben a 100 és 200 mé­ter helyett 400 méteren indul. A világ I ( sportja; § • SANTA CRUZ DE_ TENERIFE: A Kanári-szigeteken üdülő neves belga kerékpáros, Freddy Maertens kije­lentette, hogy 1978-ban csak a spa­nyol körversenyen és a Tour de France-on indul, a Giro d’ltalián nem áll rajthoz. • FRANKFURT: Dettmar Cramer, a Bayern München volt edzője már felvette a munkát új klubjánál, az Eintracht Frankfurtnál. A frankfurti csapattól a Bayernhoz távozott Lóránt Gyula ellen fegyelmi eljárást kért a klub elnöksége, mi­vel véleményük szerint indokolatla­nul szegte meg szerződését. 0 SZÓFIA: Szófiában megkezdő­dött a Bolgár Televízió nagydíjáért kiírt VI. nemzetközi teniszverseny, amelyet az Akademik sportegyesület rendez. A mérkőzéssorozaton svéd, csehszlovák, görög, román, magyar, lengyel, szovjet, osztrák, finn, NDK- beli, svájci, olasz és bolgár sporto­lók mérik össze egymással tudásukat. A férfi egyes első fordulójában a magyar Sziráki 7:6, 4:6, 6:2 arány­ban vereséget szenvedett a bolgár Dencsevtől. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mltzkl Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom