Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)

1977-12-08 / 337. szám

e Dunántúlt Tlaplo 1977. december 8., csütörtök „Internacionalizmus, szolidaritás, szocialista hazafiság” Érteke« dokumentumok SxisetuOron Kádár János kötete Húsz év magyar és világtörténelme. Röviden igy lehet­ne megfogalmazni, mit is tartalmaz Kádár János nemrég napvilágot látott új kötete, az „Internacionalizmus, szoli­daritás, szocialista hazafiság’’. Az MSZMP Központi Bizott­sága első titkárának 1957 és 1977 között elmondott beszé­dei, a különböző lapokban megjelent cikkei és interjúi nem csupán nemzeti történel­münk egy fontos szakaszára, a szocialista építés két évtizedé­nek küzdelmeire világítanak rá. A kötetben megjelent állás- foglalások, nyilatkozatok sora a nemzetközi munkásmozgalom egyik legfontosabb húsz évé­ről vallanak, bizonyítva: a cím­ben szereplő három kifejezés egymástól elszakíthatatlan egy­ség, vezérfonala az MSZMP tevékenységének. Nyilvánvaló: ezek a beszé­dek, cikkek mindig egy adott időszak feladatainak megfele­lően születtek, mindig a konk­rét helyzet konkrét elemzése lenini követelményének alapján íródtak. (Kevesen gondolnak rá, de tény, hogy azok, akik 1957-ben születtek, ma már a tudatosan politizálok soraiba léptek.) A könyv húsz évvel ezelőtt megírt elemzései ma is élnek. Alig pár hónappal az ellenfor­radalom leverése után mondta el Kádár János beszédét a moszkvai szovjet—magyar ba­rátsági nagygyűlésen. Az érté­kelés, amelyet akkor szocialis­ta történelmünk talán legnehe­zebb idejében elmondott, ma is érvényes. S érvényes az, amit a magyar párt első embe­re a proletár internacionaliz­mus hatalmas erejéről mondott Moszkvában: „Meggyőződésünk szerint a proletár internacio­nalizmus a nemzetközi munkás- osztály és az emberi haladás nagy ereje, amely minden zsák­utcába vezető nézetet leküzdve halad előre a maga fejlődésé­nek útján." A megállapítás, amely a proletár internaciona­lizmust és a szovjet—magyar barátságot összekapcsolta, két évtizede egyik legfőbb alap­elve az MSZMP külpolitikájá­nak, hazánk nemzetközi kap­csolatainak. A legnehezebb időszakban a proletár internacionalizmus jegyében nyújtották segítő ke­züket magyar elvtársaik felé a világ kommunistái, s az inter­nacionalista szolidaritás hatá­rozta meg és határozza meg ma is az MSZMP kapcsolatát a testvérpártokkal, a nemzet­közi munkásmozgalom oszta­gaival, a nemzeti felszabadító mozgalmakkal. Párt- és államközi viszo­nyainkban kiemelt helyet fog­lalnak el a Szovjetunióhoz, az SZKP-hoz fűződő sokoldalú kapcsolatok. Érthető hangsúlyt kapnak tehát ezek a gondola­tok a kötet szinte minden írá­sában. Ma is változatlan ér­vényű az a megállapítás, ame­lyet az MSZMP VII. kongresz- szusának előadói beszédében tett Kádár János: ...a Szov­jetunió történelmi útjának ta­pasztalatai alapot és útmuta­tást adnak a magyar kommu­nistáknak is a szocialista épí­tés feladatainak megoldásá­hoz. Az általános törvényszerű­ségek azonban- mindig konkrét módon, az adott történelmi korszak és a változó nemzeti környezet sajátos viszonyai kö­zött érvényesülnek. Az egyes kommunista pártok feladata éppen abban áll, hogy tudják: „felkutatni, tanulmányozni, megkeresni, kitalálni, felismer­ni minden egyes országban a nemzeti sajátosságokat, a nem­zeti szempontból jellegzetes mozzanatot... az egységes nemzetközi feladat konkrét megoldására ..." Kádár János kötetének egyes anyagaiból nehéz lenne kiválasztani, melyik az, amelyik inkább foglalkozik az interna­cionalizmus, melyik, amelyik a hazafiság kérdéseivel. Tudjuk: ez a két fogalom szorosan egybefügg, elválaszthatatlan egységet képez pártunk politi­kájában. o A párt megalakulásának 50. évfordulóján elmondott beszé­dében hangsúlyozta: „A törté­nelmi tapasztalatok azt bizo­nyítják, hogy a nemzeti és nemzetközi érdekeket össze le­het és össze kell egyeztetni. Semmiféle vélt vagy valóságos nemzeti érdeket nem lehet a nemzetközi érdek rovására ér­vényesíteni. Ha a szocialista közösség általános érdekét megsértjük, ónnak végső soron a nemzeti érdek is csak kárát látja." A nemzeti érdeknek és a szocialista internacionalizmus­nak ez a határozott felfogása következetesen végighúzódik az egész köteten. Ez vonatkozik el­sősorban a magyar—szovjet párt- és államközi kapcsolatok­ra, de a nemzetközi munkás- mozgalomról elmondottakra is. „Az internacionalizmus — ma” című, tíz évvel ezelőtti cikké­ben irta Kádár János, az az­óta is sokat idézett sorokat: „Elveink és pártunk forradalmi tapasztalatai alapján valljuk, hogy a Szovjetunióhoz fűződő viszony mindenkor a legfonto­sabb és legbiztosabb próba­köve volt minden politikai irány­zatnak és mindenekelőtt a pro­letár internacionalizmusnak .. . Mindenki, aki tudatos ellen­sége a munkáshatalomnak, a népi demokratikus államnak, a szocializmusnak, egyben szov­jetellenes is; ilyenek természe­tesen az imperialisták, s nálunk itthon azok, akik visszasírják a kapitalista-földesúri rendszert... Üjabbpn azonban akadtak a világban olyan emberek, akik kommunistáknak mondják ma­gukat s közben szovjetellene- sek. Mi azonban nem ismerünk szovjetellenes marxizmus—leni- nizmust, szovjetellenes interna­cionalizmust, szovjetellenes kommunizmust. Tudjuk, hogy ilyen a valóságban nincs." o Fontos része a kötetnek az a néhány cikk, amely a lenini örökség elemzésével, a lenini típusú párttal foglalkozik. Az MSZMP-t, mint marxista, lenini típusú pártot jellemzik az alább idézett szavak: „A párttal szemben követelmény, hogy a marxizmust élő tudományként kezelje, alkotó módon alkal­mazza, ne silányítsa dogmává, mindig bátran nézzen szembe az új helyzet új kérdéseivel, új feladataival, és találja meg azokra a marxista megoldást. A párt nem tudja betölteni küldetését, ha önmagába zár­kózik, elszakad a tömegektől. Végezetül, de talán nem utolsósorban a könyv még egy részletére kell felhívni a figyel­met. Kádár János kötetében helyet kapott nem egy interjú, amelyeket az évek során nyu­gati burzsoá és kommunista sajtószervek képviselőinek adott, s válaszai az elmúlt egy évben tett külföldi látoga­tásain rendezett sajtóértekezle­teken feltett kérdésekre. Nos. nem is arról van szó, hogy ezekben valami lényegesen kü­lönbözne az egyébként más formákban formulázott állás- foglalásoktól. Sokkal inkább ad azonban lehetőséget a köz­vetlen beszélgetések és rögtön­zött válaszok olvasása arra, hogy megismerjük a nyilatkozó személyiségét, következetes gondolkodását, s azt, ami egy ilyen posztot betöltő politikus­nál sem utolsó szempont, hu­morát, emberi szerénységét. A. K. Hogyan hdt meg a költő Zrínyi Miklós Sajtóhibás pécsi bankjegyek # A Nádor kávéház, mint pénz­kibocsátó • Króm papiros pénzek gyűjtőknek A naptár 1919-et mutatott. Pécs utcáin megszálló szerb katonák hullámoztak. S a vá­rosban teljes pénzügyi zűrza­var uralkodott. Az áruk értékét külön szabták meg dinárban, jugoszláv koronában, lebé­lyegzett koronában, lebélyeg- zetlen kék pénzben, fehér pénzben. Szinte napról napra fokozódott a pénzhiány. Adót senki sem fizetett, s a mint­egy 7 millió koronás Költség- vetéssel dolgozó városi ház­tartás rendkívül nehéz hely­zetbe került. A város állandó kiadásai havonta félmillió koronát tet­tek ki. Ezért c város úgy ha­tározott, hogy kiadásainak fe­dezésére 10 millió korona éi- tékű pénzjegyet bocsát ki. A pénztárjegy szövege az első oldalon a következő volt: „Pécs törvényhatósági város pénztárjegye 10 koronáról. — Pécs város ingó és ingatlan vagyonával egyaránt szavatol ezen pénztárjegy értékéért. Pécs, 1919. április hó 1-én. Nendtvich Andor sk. polgár- mester, Deutsch Kornél sk. főszámvevő, Sziebert Árpád sk. lópénztáros." A bankjegyek nyomását áp­rilis 5-én kezdték meg a Pé­csi Irodalmi és Könyvnyomdái RT. nyomdájában. Az eljárás igen bonyolult volt, mert a pénztárjegyeknek öt-hat gépen kellett keresztülmenniök. A hatóság megbízottjai már egy órával a munka megkez­dése előtt megjelentek a nyomdában és utolsókként tá­voztak onnan. Este a kinyom­tatott pénzjegyeket ólommol lezárták és azt csakis az el­lenőrző közeg nyithatta fel. A kinyomandó pénz papirosát megolvasva adták a nyomdá­ba és a nyomás közben meg­sérülteket azonnal megsemmi­sítették. A „Dunántúl” című lap április 9-i száma közölte, hogy az új 10 koronás pénz­tárjegyek már forgalomba ke­rültek, de „a tipográfiának nem valami remekművei. Ma­radt rajtuk sajtóhiba is. A vi­lágoskék alapnyomás különö­sen a bankjegy hátlapján na­gyon elmosódott. Sokon kife­jezték abbeli meggyőződésü­ket, hogy a pénztárjegyeket könnyen lehet utánozni. Ezek a technikai hiányosságok a nagy sietségben lelik magya­rázatukat." Nem változtatott a gazda­sági helyzeten az sem, hogy a város 1919. április 19-én kibocsátotta a második 10 millió korona szükségpénzt is 10, 20, 50 és 100 koronás cím­letekben. A legnagyobb problémát az aprópénz hiánya okozta. Ezért, amíg a város nem ad ki na­gyobb mennyiségű aprópénzt, a Dunántúli Könyvkiadó és Nyomda Rt. pénztára 50, 20 és 10 filléres szükségpénzeket bocsátott ki. Példáját azután számos más vállalat és intéz­mény is követte, mint például: a MÁV üzetvezetőség Élel­miszer Hivatala, a Pécsi Ke­reskedelmi Közlöny, a Sze­génygondozó Hivatal, a Viga­dó Étterem (Biermann Testvé­rek). Még az 1920-as évek­ben is folytatódott az apró­pénzek kibocsátása a vállala­tok részéről. A Nádor k ivéház például 10, 30, 50 filléres, az Otthon kávéház (László Mór) 10, 20 filléres, a Royal kávé­ház pedig 10, 20 és 50 fillé­res aprópénzt adott ki. A szerb kormányöiziosság november 27-én rendeletet adott ki, amelynek értelmében a már egyízben felülbélyeg­zett osztrák—magyar bankje­gyeket SHS-bél/egekkel ra­gasztják felül, mert a bélyeg­zést könn/ű volt utánozni, le­mosni. December 13-án a rendőrség közölte a lakosság­gal, hogy hamisított 100 ko­ronás városi pénztárjegyeket találtak. A nyomozás során csupán annyit sikerült meg­állapítani, hogy a hamisítást nem magyarok követték el, s hogy a szálak Zágráb felé ve­zetnek. Ekkor határozta el a városi tanács, hogy új, nehe­zebb mintájú bankjegyeket nyomat, s a régi 100 koroná­sokat kicseréli. A városi tanács október 17-i kelettel 50, 20 és 10 filléres papírpénzeket hozott forga­lomba. Az 50 filléres címlete­ket II. és III. kiadásban is ki­bocsátotta. Ezeket a pécsi Taizs-nyomdában készítették. „A műgyűjtők és múzeum szá­mára a hatóság 20 ivet króm­papírra nyomatott. Ezek vol­tak a szükségpénz első példá­nyai" — olvassuk a „Pécsi Est” 1919. december 19-i szá­mában. A város vezetősége tervpá­lyázatot hirdetett új százkoro­nások elkészítésére, s a bizott­ság az első díjat Gebauer Ernő pécsi festőművésznek ítélte oda. A város ezután újabb nagyobb címletű és ap­rópénzeket bocsátott ki. Pusztai József „n veszélyben elszánt volt...” 313 évvel ezelőtt, 1664. no­vember 18-án halt meg tragi­kus hirtelenséggel a magyar nép nagyra hivatott vezére, lánglelkű tanítója: Zrínyi Miklós, a költő-hadvezér. Ami­kor a kursaneci erdőből a gyászhír Európa-szerte elterjedt, sokan voltak olyanok, akik nem tudták elhinni azt, hogy egy megsebzett vadkan végzett a XVII. század egyik legnagyobb, legsokoldalúbb tehetségével. Azóta is gyakran fel-felmerül annak gyanúja, hogy Zrínyi Miklós orgyilkosság áldozata lett. Most két olyan korabeli dokumentumot ismertetünk, amelyek egyértelműen amellett foglalnak állást, hogy Zrínyi Miklósunk életét valóban egy felbőszült vadkan oltotta ki. Mindkét dokumentum a Sziget­vári Várbaráti Kör gyűjtemé­nyében található. Ezek a kora­beli források egyben azt is bi­zonyítják, hogy milyen nagy te­kintélye volt Zrínyinek, mennyi­re őszintén fájlalták váratlan halálát Európa különböző or­szágaiban is. Az első dokumentumunk XIV. Lajos francia király nevéhez fű­ződik. Köztudott, hogy a „nap­király" a Habsburgok ellen irá­nyuló politikájában komoly szerepet szánt Zrínyi Miklósnak. Váratlan halála őt is megdöb­bentette és udvari papját, Leonhardo Frizon jezsuita pá­tert bízta meg azzal, hogy a költő Zrínyiről egy érdemeit is méltató gyaszbeszédet írjon. A baiokk retorika szabályai sze­rint felépített gyászbeszéd első ízben 1665-ben jelent meg Pá­rizsban a jezsuita atyák válo­gatott beszédeinek kötetében, majd pediq Augsburgban 1696- ban. Ebből a beszédből idé­zünk: ......Te igen bátor Zrínyi, v ajon halálodra a dicsőségnek ezt a mezejét tartogatták csak, ezt az erdőt és pusztaságot? Vajon az az ellenség, akinek jóvoltából az utolsó csapást kaptad, vadkan képében kel­lett, hogy eljöjjön? Vajon ez a jutalom és hála a vallástalan- ság üldözéséért és megbosszú- lásáért? Ezt hozta Neked az ol­tárnál tett ünnepi esküyésed? Ezt érdemelte csak kiváló vitéz­séged és a keresztény név di­csőségéért vállalt sok fáradsá­god? Ó, Pannónia kegyetlen csapása, Germánia súlyos vesz­tesége, minden hivő ember számára gyászeset! Egyedül a török népnek örömnap ez, me­lyet városaikban örömtüzek gyújtásával ünnepelnek meg. Hiszen talán a pannóniai ba­sák a nagy pusztításnak (cél­zás a költő Zrínyi híres téli had­járatára I) még füstölgő rom­jait és ama vidék rettenetes sírdom^jait is látják még! Nem tudtak örömükben nem ujjon­gani annak a villámnak a ki- hunytán, amelynek csapásától minden összezúzva, tönkretéve kopáron meredezik". A másik korabeli forrásmun­ka Augsburgban jelent meg 1700-ban a tudós Ricaut, Dona­do, Foscarini Berengano és más történészek hitelt érdemlő írá­sai és jelentései alapján „Die neueröffneten ottomanischen Pforten" cím alatt. A hatalmas munka az 1664-től 1700-ig le­zajlott európai történelmi ese­ményeket tárgyalja, többek kö­zött Zrínyi Miklós hadjáratait és halálának körülményeit is: .. Kevéssel ezután a bátor gróf Zrínyi sajnálatos módon fejezte be életét: midőn egyik vadászata alkalmával övéitől elszakadva mélyen behatolt az erdő sűrűjébe, egy vadkan, amely a vadászhálóból szaba­dult ki, és éppen ezért már na­gyon fel volt bőszülve, rája rontott, és térdén megsebezte, majd ismételten a földre dön­tötte úgy, hogy a grófnak nem volt ideje a megfékezésére. Ez­után a dühöngő állat újabb sebet ejtett rajta, mégpedig a fején, és ez halálos volt. Ha­marosan ezután egyik apródjá- nak a karjai között adta ki lel­két. Ez volt a vége annak a híres hősnek, akit a halál min­den eddigi veszélyes helyzeté­ben elkerült. Hót végülis egy ilyen gonosz állatnak kellett végeznie vele! Az isteni gond­viselés döntött így, és ezt az emberek nem fürkészhetik ki, legfeljebb mindenki a saját vé­leménye, illetve tévedése szerint értelmezheti! A törökök mindenesetre nagy ellenségük halálát saját iste­nük elhatározásának tulajdoní­tották, vallásuk csodájának tar­tották, és azt hitték, hogy egy olyan állatnak kellett vele vé­geznie, amilyenre a mohame­dánok undorral tekintenek (az iszlám ugyanis tiltja a disznó­hús evést!). Szerintük nem volt méltó arra, hogy emberi kéz által haljon meg. Valóban, a törököknek ádáz és esküdt el­lensége volt, engesztelhetetle­nül gyűlölte őket, miként haj­dan Hannibál a rómaiakat. A veszélyben mindiq elszánt volt, a kivitelezésben bátor, a mun­kában fáradhatatlan, békében szelíd, és mulatságaiban is a középutat szerette. Mértéktar­tóan viselkedett, és ezt inkább a természettől, nem pedig az orvosaitól tanulta. Egyébként igen éles és gyorsjárású esze volt, a min­dennapi beszélgetésekben vi­dámnak mutatkozott. Beszéd­modora szeretetre méltó volt, de egyúttal nagyfokú szelle­messég is volt benne, amely ellenálhatatlan tekintélyt biz­tosított neki. Viszonylag sokat beszélt, de mindiq okosan és a maga idejében. Nagylelkű volt, különösen katonái irányában, akiktől a zsákmányt soha nem kobozta el, hanem inkább min­dig tüstént és körültekintően osztotta szét. Egyszóval a ke­resztény vallásnak egyik legna­gyobb védelmezője volt. Bátor­sága és viselt tettei alapján méltó arra, hogy őt a történe­lem a legnagyobb hősök közé sorolja!” Molnár Imre Irinyi Miklós halála. Ismeretlen német mester rézmetszete 1665-bö

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom