Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)
1977-12-30 / 358. szám
Dunántúli napló 1977. december 30., péntek HÍREK 1977. DECEMBER 30 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából DÁVID nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.01 órakor. A Hold kél 21.13 — nyugszik 9.55 órakor. Boross Mihály C záz évvel ezelőtt, 1877. december 30-án született Kiscellen és 1944- ben halt meg Sárhogár- don Boross Mihály újságíró, Író. Egész fiatalon újságírónak állt, s több lapnál dolgozott; többek között az Esti Kurír színházi kritikusa volt. Elsősorban kulturális témájú cikkei, tárcái, glosszái keltettek figyelmet. Az újságírás mellett írói ambíciói is voltak. Regényei közül azok a legjelentősebbek, amelyekben izgalmas — bár sokszor utópisztikus — történetek során bemutatja kora szociális mozgalmait, a társadalmi ellentéteket, a proletariátus nehéz helyzetét, s a kommunista forradalmi megmozdulásokat. Fontosabb művei: Homályban című verseskötete, amely 1900-ban jelent meg; Pünkösdi királyság, Az ékszer című elbeszéléskötetei (ezek 1904-ben láttak napvilágot). Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Cigányszerelem (este 7 órakor) Szabó S. bérlet. Kamaraszínház: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (este fél 8 órakor) MOZI Park: Pillangó (4, n8) Petőfi: Az akasztanivaló bolond nő (4, 6, 8) Kossuth: Bombasiker (10, 12, f7, f9) Sztrogof Mihály (2, n5) Ifjúsági Ház: A kis sün és a bocs (3) Tanárképző Főiskola: Fehér farkasok (5) A Második utca foglyai (f8) Fekete Gyémánt: Fedőneve: Lukács (6) Jószerencsét: Fekete gyémántok (5) Rákóczi: A kis hableány (5) Szandakan 8. (7) Május 1.: Indiánkaland Onta- rióban (fő) Boly: A Scotland Yard vendége (7) Harkány: Pénzt, vagy életet! (7) Komló, Május 1.: Régi idők rock zenéje (f5, f1) Komló, Zrínyi: Száz nap a gyeremekkor után (4, 8) Mohács: Center az égből (6, 8) Pécsvárad: Santiago fölött esik az eső (7) Sásd: A magas, szőke férfi visszatér (7) Sellye: Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandja (7) Siklós: Suttogó fantom (7) Szigetvár: Piedone Hongkongban (6. 8) Várható időjárás péntek estig: időnként felszakadozó felhőzet, szórványosan eső, elsősorban északon havasesö. Gyenge, változó irányú, majd nyugatira, északnyugatira forduló és megélénkülő szél. Főként éjszaka és reggel több helyen még köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 2, plusz 3, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: plusz 2, plusz 6 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: változóan felhős idő, az időszak végén esővel, havasesővel, havazással. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 2, plusz 2 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, plusz 6 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 70 százalékán várható az időszak végén. A Szegedi Városi Kórházban már most — két évvel a miniszteri rendeletben előirt határidő előtt — megvalósitották az újszülöttek inkubátoros védelmét és megfigyelését, három vállalat — a Konzervgyár, a Textilművek és a Falemezgyár — segítségével. Ipari televíziót használnak a kismamák oktatására, valamint az újszülötteket is azon keresztül mutatják be a hozzátartozóknak. Lakáskiutalási és értékesítési névjegyzék Pécs megyei város Tanácsa V. B. igazgatási osztálya felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a kerületi hivatalok az 1978 —1979. évi ideiglenes lakáskiutalási és értékesítési névjegyzéket 1977. december 31-én a kerületi hivatalok székházában kifüggesztik. A kifüggesztés ideje 30 nap. ♦ — Tsz-verseny. Az új évben ismét meghirdetik a nyári és őszi betakarítási versenyt a baranyai termelőszövetkezetekben. Egyebek között erről hozott döntést a Baranya megyei Tsz Szövetség elnökségének nemrég újjáválasztott héttagú szociálpolitikai és versenybizottsága, amely Kislaki László bizottsági elnök vezetésével szerdán tartotta első ülését. — MÉH-akció. Az 1977 eleji győri kísérleti jellegű kezdeményezés mintájára a MÉH 1978. január 1-vel kezdődően országos akciót hirdetett a termelő- szövetkezetek dolgozói számára. A vas- és fémhulladékokat, kiselejtezett gépeket a téli időszakban a tsz-ek dolgozói behordják a MÉH telephelyeire. Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyében összesen 22 telepen folyik a hulladékbegyűjtés. Az akció január elsején kezdődik és február végén zárul. — Változás az Ifjúsági Park műsorában. A mai napra, december 30-ra hirdetett Cintula-disco elmarad, helyette Ráüss Károly discózik. A program helye és ideje változatlan. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye- letek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely* lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Évzáró uttorokarnevál A pécsi Ifjúsági Ház volt tegnap reggel kilenctől házigazdája a Pécsi járás úttörőszilveszterének. A huszonhárom úttörőcsapatból kétszázötven pajtás és felnőtt vezető először Sólyom Kati színművésznő gyermekműsorát hallgatta, majd az Interklub rendezésében igazi karnevál következett a VIT és a nemzetközi gyermekszervezet, a Cl- MEA jegyében. Az úttörők a környező országok népviseleteiben adták elő dalaikat, mutatták be táncaikat és az ott élő pajtások egyenruháit. A műsor után délután kettőig ropták a táncot a járási úttörőszilveszter résztvevői. 04-05-07 A rendőrség őrizetbe vette Michelisz Antal 21 éves pályamunkás, töttösi lakost. Michelisz december 26-án éjjel fölgyújtotta Blandl György töttösi lakos szalmakazlát; a tűz átterjedt a szomszéd kazalra is. Az önkéntes tűzoltók a lakosság segítségével megakadályozták a tűz továbbterjedését. A gyújtogatás ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. December 28-án délután Erlich Henrik 35 éves felsőpal- konyai lakos Kozármisleny és Űjpetre között a vizes úttesten személygépkocsijával megcsúszott és egy útmenti fának szaladt. Erlich és felesége súlyos, egy utas könnyű sérüléseket szenvedett. — Férfi dzsekik az NSZK-ba. A tervek szerint 15 ezer sertésvelúr- dzsekit szállítanak a jövő évben az NSZK-beli BEROLINA cégnek. Az első szállítmányt 1978. január végén küldik el a Kesztyűgyár bőrruházati üzeméből. Partnyitás Balatonfürednél Az általános elv: megnyitni a Balaton partszakaszát a tömegek előtt — Siófok után most a legszembetűnőbben Balaton- füreden jut érvényre. A városi tanács — a Balatoni Tárcaközi Bizottság támogatásával — Balaton- arács és Csopak között csaknem egy kilométer hosszúságban szabadstrandot alakított ki. Gondoskodtak az autóparkolási lehetőségekről is. A közeljövőben a kereskedelmi és vendéglátóipari ellátás további javítására törekednek. A helyi tanács megbízásából a napokban elkészült a mólótól a Marina szállóig nyúló partszakasz rendezésének tanulmányterve. Ezt a szakaszt úgynevezett „mindenki partjává" alakítják, és valójában mintegy másfél kilométerrel meghosz- szabbitják a Tagore-sé- tányt. A terv szerint 30 méter szélességű partszegélyen hoznak létre közterületet. — A Baranya megyei Könyvtár értesíti olvasóit, hogy december 31-én nyitvatartási ideje megváltozik: könyvek délelőtt 10 órától 14 óráig kölcsönözhetők. — Új lakások Szentlő- rincen. Tizennégy lakás műszaki átadása kezdődött a héten Szentlőrin- cen. A két és fél szobás lakásokat a Pécsi Építőipari Szövetkezet építette. — Újévi malac. A Baranya megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat kétszáz darab bőrös malacot szállít szilveszterre a vendéglátóipari egységekhez. Százhúsz darabot a Baranya megyei, nyolcvanat pedig a Mecsek- vidéki Vendéglátó Vállalat rendelt meg. — Kitüntetés. Az egészségügyi miniszter özv. Mészáros Vilmosné hímeshá- zai ápolónőt nyugdíjba vonulása alkalmából az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesítette. A kitüntetést december 29-én, a hímes- házai Községi Tanácson dr. Kóbor József megyei főorvos adta át. A gyorsíróverseny baranyai helyezettjei A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezték meg ez évben a dolgozók gyors- és gépíró versenyét. Közel 1200 versenydolgozatot adtak be; ezek háromnegyed része sikeres volt. A versenybizottság kihirdette az eredményt; a baranyai helyezettek a következők; Gyorsírásban, 250 szótagon harmadik lett Kiss Judit (Komló, Tejipari Váll.); 220 szótagon második helyezést ért el Bencs Éva (Komló, Zrínyi Mgtsz); végül 180 szótagon első helyre került Mocsári Tiborné, a Baranya megyei Tanács dolgozója. ♦ — Népszerű Pécsett a Levéltár történelmi kiállítása, melyet november végén nyitottak. Az eltelt időszak alatt mintegy háromszázan tekintették meg. Általános és középiskolák, a Széchenyi gimnáziumnak például majdnem mindegyik osztálya, de vállalatok, üzemek kollektívái is elmentek megnézni a régi dokumentumokat bemutató kiállítást. A Járási és Városi Földhivatal Pécs, Rét u. 49., értesíti az érdekelteket, hogy a telekkönyvi és földnyilvántartási ügyintézés illetve adatszolgáltatás 1978. január hó 2. napjától kezdődően — Pécs megyei város területére vonatkozóan — Bajcsy-Zs. u. 4. sz., a pécsi járás területére vonatkozóan pedig Széchenyi tér 14. sz. alatt történik. * Szibériai tigris az állatkertben. Tegnap szállították a mecseki állatkertbe Nagyezsdát, a szibériai nőstény tigrist. A „ragadozó" igen szelíd, hiszen a Fővárosi Nagycirkuszban nevelődött. A nőstény tigrist Jaceknak, a him tigrisnek társként vásárolták. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Szegődjünk a nyomába... 8.37: Barokk muzsika. 9.34: Adám, Éva. 9.53: Lutoslawski: Kis szvit. 10.05: Monológ a költészetről. 10.44: Szviridov: Kurszki dalok. 11.00: Gondolat. 11.45: Csajkovszkij: Anyegin. — Zárójelenet. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalcsokor. 13.57: Macskabolt. Mesejáték. 15.10: Magyar előadóművészek felvételeiből. 16.05: Húszas stúdió. 17.10: Melis György nótafelvételeiből. 17.40: Tipegő. Gyermekrádió műsor felnőtteknek. 18.00: Székely Mihály énekel. 19.15: Világszinház. 20.41: Új lemezeinkből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Nemzeti táncok romantikus operákból. 22.50: Pillantás a nagyvilágba. 23.10: Schubert: C-dur vonósötös. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az MRT énekkara énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Operettrészletek. 9.00: Halott, mint a dodo. Szuhay Havas Ervin írása. 9.15: Nóták. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: David Tuhmanov együttese játszik. 12.33: ' Dalok, hangszorszólók. 13.33: Versek. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: A-tól Z-ig a popzene világában. 18.33: Verbunkosok, katonadalok. 19.10: Slágermúzeum. 20.00: Falusi esték. 20.33: Hangképek a Magyar Rádió 1977. évi népzenei fesztiváljáról. II. rósz. 21.03: Egy év a külpolitikában. 21.31: A Syrius, az Almárium és a Panta Rhei együttes hangversenye a Láng Művelődési Központban. 22.33: Szimfonikus könnyűzene. 23.10: Operettrészletek. HARMADIK MŰSOR 14.05: A hugenották. Meyerbeer ötfelvonásos operájának közvetítése Párizsból. 17.30: Jelenidőben. 18.05: Pierre Boulez vezényel. 19.00: Rádióhangversenyekről. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. George Malcolm és Schiff András négykezes zongora-estje. Közben: kb. 20.25: Versek világa. 21.35: Pillangó. VI. (befejező) rész. 22.02: Operaáriák. 22.21: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Kulturális magazin. Szerkeszti: Nádor Tamás. A tartalomból: Mérlegen 1977. művészeti élete. Irodalmi események és a Jelenkor. — Munka és művelődés akció és egyéb közművelődési sorozatok a művelődési házakban. — Év végi jelentés Somogybái és Tolnából. — Az év koncertjeiről. 17.30: Bárdos: Szeged felől. A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusát Tillai Aurél vezényli. 17.35: Szakmák, emberek: a kéményseprő. Görgényi Zoltán riportja. 17.40: Ritmus és dallam. 18.00: Dél-dunántúli hiradó. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hirek. — Budapesti tudósítónk jelenti. — Új felvételeinkből. — A nemzetiségi múlt dokumentumai. III. rész. — Énekegyüttesek műsorából. 19.00: Német nyelvű műsor. Hirek. — A Baranya megyei Nemzetiségi Bizottság jövő évi tervei és feladatai. — Fúvóstalálkozó Pécsett. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.13: Tévétorna (ism., sz.). 9.20: Szünidei matiné. Kisfilm-összeálli- tás. Közben: 10.00: Lottósorsolás. A lottó 52. heti szelvényeinek számsorsolása. Közvetítés a városligeti műjégpályáról. 10.20: Szünidei matiné — folytatás. 16.08: Hirek. 16.15: Lesz-e tornaterem Szomolyán? Doku- mentumfilm-sorozat. A terv. 16.25: Teremlabdarúgó Képes Sport Kupa. Videoton—MTK-VM és Tatabányai Bányász—Vasas mérkőzések. Közvetítés Tatabányáról. 18.10: Reklámműsor. 18.15: Ot perc meteorológia. Időjárás előrejelzés. 18.20: Mindenki közlekedik ' . . Közlekedési műsor. 18.35: Játék a betűkkel. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-Hiradó. 20.00: Röpülj páva. Népművészeti vetélkedő. 5. elődöntő (sz.). 21.30: Delta. Tudományos Hiradó. 22.10: Tv-Hiradó 3. 22.20: Ot perc maxi macskával. Jugoszláv rajzfilmsorozat (sz.). 1. Az egérfogó, a kötél. 2. A kutya, a kocka. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Minden szerelem kezdetén. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat 3/3. rész. 21.05: Tv-Hiradó. 21.25: Reklámújság. Szilveszteri különkiadás (ism.). 21.35: Ot perc meteorológia (ism.). 21.40: Szemle. Társadalmi körkép. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: A zöld sárkány menete — adássorozat gyermekeknek. 18.15: A muzsikálástól a kólóig. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Jugoszláv show-müsor. 21.05: Bronk — filmsorozat. 21.55: Arcképek. 22.40: Sakk. 23.10: Hét tv-nap. MÁSODIK MŰSOR 17.45: Obersdorf: Síugrások (felvételről). 18.45: Japán bábfilm. 19.10: Források — költészeti adás. 20.00: Kihívások. 22.00: Huszonnégy óra. 22.15: Beethoven szonáták. Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára csütörtökön ellátogatott a Vasutasok Szakszervezetébe, ahol részt vett a kibővített elnökségi ülésen. A vendéget Koszorús Ferenc főtitkár tájékoztatta a szakszervezet tevékenységéről, soronlévő legfontosabb tennivalóiról, majd beszámolt a vasútnak a népgazdasági tervből adódó gazdasági feladatairól, a szakszervezetnek a termelést, a terv teljesítését segítő teendőiről. Borbély Sándor felszólalásában, megerősítve a Vasutas Szakszervezet feladatait, tájékoztatta az elnökségi ülés részvevőit a népgazdaság helyzetéről, terveiről és a szakszervezetek ezzel kapcsolatos legfontosabb tennivalóiról. * Csütörtökön a rákospalotoi temetőben nagy részvéttel kísérték utolsó útjára Pavlovszky Ferencet, a munkásmozgalom régi harcosát, a SZOT alelnö- két, a Nyomdász Szakszervezet elnökét. Az elhunyttól az MSZMP XIV. kerületi bízott sága nevében Schwalner András, a SZOT elnöksége, és a Nyomdász Szakszervezet központi vezetősége nevében Kimmel Emil, a szakszervezet főtitkára búcsúzott. * A Magyar—Szovjet Baráti Társaság aranykoszorús plakettjével tüntették ki az IBUSZ-t a magyar—szovjet barátság elmélyitésében végzett kiemelkedő tevékenységéért. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója évében az utazási iroda a tavalyinál 25 százalékkal több turista szovjetunióbeli utazását szervezte meg, s csaknem 20 százalékkal emelkedett a vállalat szovjet vendégeinek száma. A kitüntetést Tasnádi Emil, az MSZBT al- elnöke csütörtökön nyújtotta át az IBUSZ vezetőségének. Lapzárta Csütörtökön véget ért Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár egyiptomi látogatásának hivatalos része. Schmidt fele ségével együtt Kairóból Felső- Egyiptomba utazott, hogy ott töltse a következő hetet. A bonni kancellár az Arab Liga főtitkára által a tiszteletére adott ebéden ismételten le szögezte, hogy a közel-keleti rendezéshez az Izrael által 1967-ben megszállt arab területek kiürítésére van szükség, valamint arra, hogy tekintetbe vegyék a palesztinok nemzeti jogait — jelentette az AFP a ligához közelálló forrásra hivatkozva. Schmidt elítélte az erőszakos területszerzést és sikraszállt a térség valameny- nyi államának joga mellett, hogy biztonságos és elismert határok között éljen. * Pekingben csütörtökön este bejelentették, hogy december 27-e és 29-e között ülést tartott az ország népfrontjellegű szervezetének, a kínai nép politikai tanácskozó testületének (KNPTT) állandó bizottsága. Az ülésen megjelent Huo Kuo-feng, a KKP KB elnöke; ott voltak a KKP KB alelnökei, a Politikai Bizottság tagjai, a kormány és a parlament vezetői. Beszédet mondott Je Cseien-jing, a KKP KB alelnö- ke, valamint Fang Ji, a Politikai Bizottság tagja, a Tudományos Akadémia alelnöke. Je alelnök a néhai Mao Ce- tung és Csou En-laj „egységfront-politikáját" méltatta és hangoztatta, hogy „fel kell számolni a négyek bandájának ártalmas befolyását o pártnak az értelmiséggel, a kisebbségi nemzetiségekkel, o tengerentúli kínaiakkal és a vallási ügyekkel kapcsolatos politikájával". Az ülésen felszólalt Ulanfu, a KKP KB egységfront-osztályának vezetője, □ PB tagja. Közölte — amit később az ülés határozatként fogadott el —, hogy a KNPTT 5. — új — országos bizottságának első ülését az országos népi gyűlés, a kínai parlament, 1978 tavaszára tervezett ülésszakával egyidejűleg tartják meg. •Se Leonyid Brezsnyev és Alek- szej Koszigin táviratban üdvözölte Nicolae Ceausescut és Manea Manescut Románia népköztársasággá történt kikiáltása harmincadik évfordulója alkalmából. A szovjet vezetők kifejezték meggyőződésüket: a két ország népét egyesítő hagyományos barátság és testvéri kapcsolatok minden eszközzel történő megszilárdítása, a Szovjetunió és a Román Szocialista Köztársaság közötti együttműködés további mélyítése mind kétoldalú alapon, mind a Varsói Szerződés és a KGST kereteiben, hozzájárul ahhoz, hogy a román nép új, kiemelkedő sikereket érjen el a fejlett szocialista társodalom építésében.