Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)

1977-12-15 / 344. szám

1977. december 15., csütörtök Dunántúli napló 5 Pártvezetők látogatása Fock Jenő Győrben Szerdán Győrbe látogatott Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, akit a megyei pártbi­zottság székházában Háry Béla első titkár és a pártbizottság titkárai fo­gadtak. Fock Jenő részt vett és fel­szólalt a Győr-Sopron megyei Párt- bizottság kibővített ülésén, amelyen többek között a Központi Bizottság legutóbbi üléséről hangzott el tájé­koztató. A pártbizottság tagjai meg­hallgatták az idei év gazdasági munkájáról szóló tájékoztatót, majd jóváhagyták az 1978. évi gazdasági munkára vonatkozó feladattervet. Borbély Sándor Veszprémben Szerdán ülést tartott Veszprémben a megyei pártbizottság. Megtárgyal­ták a tudományos intézmények és a mezőgazdaság kapcsolatát. Össze­gezték a megyei párt-végrehajtóbi­zottság második félévi operatív ter­vének végrehajtási tapasztalatait és az 1978-as első félévi tervet. Az ülé­sen részt vett és felszólalt Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kovács Gyulának, az MSZMP Veszprém megyei Bizottsága titkárának, nyugállományba vonulása alkalmával, érdemei elismeréséül a Szocialista Magyarországért érdem­rendet adományozta. A kitüntetést Borbély Sándor a megyei pártbizott­ság szerdai ülésén adta át. Németh Károly Salgótarjánban Németh Károly, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán Salgótar­jánba látogatott, ahol a megyei pártszékházban Géczi Járjos első tit­kár fogadta. Németh Karoly részt vett és felszólalt az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának kibővített ülé­sén, amelyen megtárgyalták Nógrád 1977. évi gazdálkodásának tapaszta­latait és az 1978 évi feladatait. Ezt követően Németh Károly találkozott Nógrád megye párt- és állami ve­zetőivel, akikkel eszmecserét folyta­tott az időszerű politikai és gazda­sági kérdésekről. Gáspár Sándor Zuglóban Gáspár Sándor, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára szerdán a XIV. kerületbe látogatott. Délelőtt beszélgetést foly­tatott a kerület párt- és állami ve­zetőivel, társadalmi aktivistákkal. Ezt követően Gáspár Sándor ismertette a Központi Bizottság legutóbbi ülé­sén meghatározott legfontosabb fel­adatokat. Délután részt vett és fel­szólalt a kerületi pártbizottság ülé­sén. + HANOI: A Vietnami nem­zetgyűlés állandó bizottsága egyhangúlag jóváhagyta és ratifikálta Vietnam és az NDK barátsági és együttmű­ködési szerződését. A bizott­ság megállapította, hogy az egyezmény tovább erősiti a két ország barátságát, s pro­letár internacionalizmuson nyugvó együttműködését. NAGYVILÁGBAN Eszmecsere Magyarország és az atomenergia-ügynökség kapcsolatairól Púja Frigyes külügyminiszter és dr. Sigvard Arne Eklund, a Nemzetközi Atomenergia ügy­nökség főigazgatója szerdán tárgyalást folytatott a külügy­minisztériumban. A tárgyaláson áttekintették Magyarország és a Nemzetközi Atomenergia ügynökség kapcsolatait, esz­mecserét folytattak az együtt­működés további fejlesztésének lehetőségéről, valamint egyéb időszerű kérdésekről. Sigvard Arne Eklund professzort, a Nemzetközi Atomenergia Ügy­nökség főigazgatóját Meisel János rektor, a Budapesti Műszaki Egyetem tiszteletbeli doktorává avatta. Képünkön: Sigvard Arne Eklund átveszi a díszdoktori oklevelet. ♦ AMSZTERDAM: Egy amszterdami háromtagú külön­leges bíróság szerdán 15 évi szabadságvesztésre ítélte a 79 éves Pieter Menten holland multimilliomost, aki műkincs­gyűjteményéről volt híres. A bíróság megállapította, hogy Menten 1941 augusztusában a Lvov melletti Bodhoroce fa­luban polgári személyek tö­meges meggyilkolásában vett részt. Több mint 200 férfi, nő és gyermek meggyilkolása ter­heli lelkét. A vádlott és vé­dői fellebbezést nyújtottak be az ítélet ellen. 4- GENF: Szerdán a Szov­jetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia küldöttsé­geinek részvételével folytatód­tak az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltásá­ról szóló szerződés megköté­sével kapcsolatos tárgyalások. 4- PÁRIZS: Hétfőn külügy­miniszter-helyettesi szinten foly­tatódnak a kapcsolatok nor­malizálásáról megkezdett viet­nami-amerikai tárgyalások — jelentette be szerdán a VSZK párizsi nagykövetsége. A tár­gyalások jelenlegi szakaszá­nak kezdetét eredetileg de­cember 7-re tűzték ki, ezt az időpontot azonban technikai okokból vietnami kérésre mó­dosították. Súlyos incidensek a Kanári­szigeteken Hétfő óta egymást érik az incidensek Santa Cruz de Tenerife-ben, a spanyol fennhatóság alatt álló Ka­nári-szigetek székhelyén s a rendörterror elleni tilta­kozás egyre szélsősége­sebb formákat ölt. Szer­dán hajnalban ismeretlen fegyveresek egy robogó gépkocsiból tüzet nyitot­tak két őrt álló rendőrre, egyiküket súlyos, a mási­kat könnyebb sérülések­kel kórházba szállították. Hétfőn Tenerife-ben rendőrsortüz áldozata lett egy 23 éves diák, aki a rendőrök egy korábbi gyil­kos akciója elleni tiltako­záson vett részt. Szaljut-6 Jurij Romanyenko, a Szojuz —26 és a Szaljut—6 parancs­noka helyszíni rádió- és szí­nes televíziós közvetítést adott az új űrállomásról a szovjet közönségnek. Elmondotta, hogy a személyzet most már min­ders berendezést üzembe he­lyezett, érdekesség, hogy az űrhajó rádiótelex-kapcsolatban van a földi irányító központ­tal, a rádión és a televízión kívül. A televízió persze csak „egyirányú” az űrhajóról köz­vetít a földre. A telex viszont mindkét irányba dolgozik saz űrállomás személyzetének pél­dául rendszeresen továbbítják a földről a legfrissebb híre­ket, „kozmikus újságot" szer­kesztenek számukra. A Szaljut—6 űrállomás ha­talmas objektum — összsúlya 26 tonna. Hossza körülbelül 21 méter, köbtartalma meg­haladja a 100 köbmétert. ♦ • 4- ALGÍR: A Nyugat-szaha- rai Függetlenségi Mozgalom, a Polisario Front szerda este be­jelentette: úgy döntött, hogy szabadon bocsátja francia foglyait. Mint az Algírban nyil­vánosságra hozott közlemény hírül adja, a Polisario „politi­kai felelősségének teljes tu­datában” döntést hozott a nyolc francia állampolgár sza­badon engedésének elvéről és módjáról. A kommüniké rész­leteket nem közöl, így nem tudatja a szabadon bocsátás időpontját sem. 4- RÓMA: Szerdán római háza előtt elrabolták Otelló Mozettit, egy lűtöolajkereske- delmi cég tulajdonosát —- je­lentette be a rendőrség. Ugyanazon a napon Forliban (Emilia tartomány) ismeretlen merénylők sikertelen kísérletet tettek a helyi labdarúgócsa­pat elnökének elrablására. Ebben az évben 69 embert ra­boltak el Olaszországban, és a szabadon bocsátások lejében kifizetett váltságdíj mintegy 20 millió dollárnak megfelelő összeget tesz ki. 4 TOKIÓ: Szombaton nyílik meg Tokióban a 19 tőkés or­szág szocialista és szociálde­mokrata pártjait tömörítő Szo­cialista Internacionálé három­napos konferenciája. A ta­nácskozásra már szerdán a ja­pán fővárosba érkezeit Anker Jörgensen, dán miniszterelnök, a szociáldemokrata párt elnö­ke és Kalevi Sorsa, a Finn Szociáldemokrata Párt elnöke, aki ugyancsak kormányfő. A tanácskozásra Tokióba várják Willy Brandtot, a Szocialista Internacionálé elnökéi, továb­bá Francois Mitterrand-t és más nyugati szocialista pártok vezetőit is. 26. A Független Nép június 28-i számában jelent meg: „Ami­kor a város éhesen szaladgált a fekete sárkenyérért, egy szem krumpli után, a bányász sós vizben főtt babon végzi nehéz munkáját, gyereke éretlen kör­tét rágcsál, kénytelenek elnéz­ni, hogy az Üdülő Szállóban a legnagyobb dologidőben nyu­godtan ebédelnek borjúhúsból főtt pörköltet, napi másfél gramm arannyal fizetnek a kedves vendégek, becsületes kereskedők, akik megveszik a Tiszát Vásárosnaménynél 180- ért és eladják Szegeden 210- ért. A feketézés jobb üzlet, mint a lopás." Az Új Dunántúl 1946. május 1-i számában olvasom: „Nincs drágaság! Olcsó, nagyszerű az élet: 400 milliós cipő, 2 milli­árdos ruha, és az étteremben 50 milliós sült mellé 30 millió­ért finom bort is ihatsz. Min­den nagyszerű Pécsett ebben az újjáépülő, küszködő város­ban, csak éppen nem azoknak, akik az újjáépítési végzik. Azok számára viszont igen, akik a kávéházban vesznek és elad­nak, mérik a lukszot, (arany) fogukkal vizsgálják a ,,Nap- csit" cserélik a ,,hosszú-kes- kényt", (dollár) A május 11-i számból: „Ma reggel a pécsvidéki bányászok felvették a munkát. Másnap 19 billió pengőt hozott Lakatos elvtárs, amelyből kifizetik a februári és márciusi elmaradt béreket, s talán a jövő pénte­ki bérfizetésre is marad belő­le." A Nemzeti Bizottság 1946. június 28-i ülésén elmondta Hajdú Gyulc, hogy Mecseksza- bolcson éhenhalt két nyugdí­jas bányász . . . Szandtner József ma ismét személyzeti vezető Széchenyi- aknán - a külszíni bányaüzem­ben. Évtizedekig dolgozott a szakszervezetben és a régi pécs- bányai bányaüzemben. — Hát volt akinek a Corsó- ban fejére döntöttük az epret. A Nádorban is elcsattant né­hány pofon .. . Akkor voltam először ilyen előkelő helyen. — Ártatlanok, a nem feketé­zők is kaphattak a pofonok­ból? — Lehet. Amikor a Nádorból kijöttünk, egy feketekalapos úr­féle jött szembe. Neki is ki­mértük. Másnap a kéthetes pártiskolán találkoztunk. Az egyik előadó volt. Nem számí­tott akkor, ha illetéktelen is ka­pott, az is kisebb baj volt, mintha szó nélkül tűrtük volna az árdrágítást, feketézést. Csak­nem minden héten bejöttünk akkoriban a városba, összeka­paszkodtunk a Király utcában s mindenkit magunkkal sodor­tunk. Az akkori tetteket nem lehet mai ésszel megítélni. Nem volt szappan. Tudja mit jelent ez a bányászoknál? Az élelemtár kiürült, az elkesere­dés szörnyű méreteket öltött, mi, bányászok a föld alól ki­szállva ezerszeresen éreztük a helyzet súlyosságát, ezért is volt a pécsbányai bányászság egyik legaktívabb politikai té­nyező. (Folytatjuk) Nyájasság, mosoly, üres szólamok Egyiptom és Izrael tárgyalása Szadat Washingtonba utazik? Szerdán délelőtt a Mena House hotelben megkezdődtek az egyiptomi és az izraeli kül­döttség tárgyalásai. A tárgya­lásokon, mint ismeretes, meg­figyelői minőségben részt vesz az Egyesült Államok és az ENSZ képviselője. A helyszínen levő újságírók megjegyzik, hogy a megnyitás félórás késést szenvedett, hogy a fotóriporterek megörökíthes­sék az egyiptomi és az izraeli résztvevők mosolyát. A két kül­döttség tagjai tüntető nyájas­sággal rázták egymás kezét, és egymásra mosolyogva lépték át a konferenciaterem küszö­bét. Egyórás ünnepi nyitóülést tartottak. Az itt elhangzott szónoklatok azt mutatták, hogy Egyiptom sürgős gesztust vár — a nyilvánosság előtt is — Izraeltől. Az izraeli küldött azonban csak azt ismételget­te, ami Izrael részéről mind­eddig elhangzott, s tapodtat sem engedett. Észmat Abdel-Magid egyip­tomi küldöttségvezető (az or­szág állandó ENSZ-delegátu- sa) beszédében a béke szük­ségességéről beszélt. Kijelen­tette, hogy a béke feltétele az izraeli kivonulás a megszállt területekről, és a palesztin „haza" megteremtése. Megfigyelőknek feltűnt, hogy Magid angol nyelvű beszédé­ben a palesztinokról szólva nem a „State” (állam), ha­nem a „homeland" (haza) ki­fejezést használta. Magid kö­zölte azt is, hogy a konferen­cia nyitva áll a meghívottak — köztük a Palesztin Felsza- badítási Szervezet — előtt. Iz­rael küldöttségvezetője, Alian Ben Elisszar (Begin miniszter- elnök irodavezetője) a béke­szólamokon kívül semmit sem válaszolt az egyiptomi kíván­ságokra, bár az egyiptomi kül­dött hangsúlyozta, hogy Sza­dat elnök „bátor lépésére, ha­sonló izraeli választ vár” Kai­ró. Az izraeli delegátus nem szólt a megszállt területek problémájáról, megismételve külguzdosóg Szlovákiában napirendre ke­rült a vágóállat felvásárlás és húsfeldolgozás korszerűsítése, amely több célt szolgál. A je­lenlegi helyzetet, hogy a mező- gazdasági nagyüzemek és a húsfeldolgozó üzemek között működik egy felvásárló szerv, bonyolultnak és feleslegesnek tartja a felmérés a szállítási költségek, a szállítási vesztesé­gek és ingadozások miatt. E közbülső felvásárló szervet a hatodik ötéves tervidőszak fo­lyamán megszüntetik és közvet­len kapcsolatot alakítanak ki a gazdaságok és a húsfeldol­gozó üzemek között. Nemcsak arról van szó, hogy egy nagykereskedelmi közvetítő vállalatot felszámolnak, mert ez önmagában csak bonyolíta­ná és nehezítené a vágóhidak állatokkal történő ellátását. A cél, hogy egységes agroélelmi- szer-kombinátokat hozzanak létre a mezőgazdasági nagy­üzemek és húsfeldolgoz kö­zött, amelyek a vágóallat-te- nyésztésen és -hizlaláson kívül különböző hústermék-fajtákat készítő feldolgozó üzemek is lesznek. Azt tervezik, hogy nagykapacitású szarvasmarha- és sertéshizlaldákat létesítenek a húsipari kombinátok körzeté­ben, ugyanakkor a mezőgaz­dasági nagyüzemek is létesí­tenek kisebb teljesítményű üzemeket vágásra és hús- feldolgozásra. Ezzel azt kí­vánják elérni, hogy csök­kenjen a vágóállatok szállítási távolsága, az ebből eredő veszteség, ugyanakkor a hizlal­dákban úgy lehet irányítani a munkát, hogy az a lehető leg­jobban megfeleljen minőségi­leg a feldolgozóipar szükségle­teinek. az egyiptomi küldött szavait arról, hogy Izrael is várja a távolmaradottakat, Ben Elisszar a Palesztinái Felszabadítási Szervezet helyett „a palesztin nép igazi képviselőiről" szólt. Az Egyesült Államok kül­dötte csak az amerikai béke­vágyról és a béke elérésének „nagy lehetőségéről" beszélt, anélkül, hogy érdemi kérdé­sekbe bocsátkozott volna. Azokkal a Kairóban elter­jedt hírekkel kapcsolatban, hogy Szadat elnök néhány órán belül az Egyesült Álla­mokba utazik, és ott pénteken találkozik Carter elnökkel és Beginnel, a szóvivő kijelentet­te: ezeket a híreket sem meg­erősíteni, sem cáfolni nem tudja, ilyen jellegű információ nincs birtokában, de „Szadat elnök jeruzsálemi útjára sem számított senki". A Pravda véleménye Kairóban olyan benyomást igyekez­nek kelteni, mintha Egyiptom nem akarna különbékét kötni Izraellel, hanem a közel-keleti kérdés általá­nos rendezésére törekednék. Az egyiptomi vezetés úgy tesz, mintha nem értené, miért volt elítélő vissz­hangja Szadat elnök magatartásának az arab államok többségében — írja szerdán a Pravda kairói tudósítója, az egyiptomi—izraeli tárgyalásokat kommentálva. A lap rámutat: a ta­lálkozó az Egyesült Államolf kezde­ményezésére, Washington áldásával jött létre. Izrael képviselői azért jöttek Kairó­ba, hogy előkészítsék az amerikai- cionista jellegű „békét". Elképzelé­sük szerint ennek kell biztosítania Izrael és az Egyesült Államok kato­nai, politikai és gazdasági uralmát a Közel-Keleten — szögezi le a lap. A tudósítás rámutat: a Szadat elnök által kezdeményezett lépéseket nem támasztják alá konkrétumok, így jo­gos a kétség az egyiptomi politika őszintesége iránt. Az egyiptomi propaganda most azt hangoztatja, hogy a rendezés kulcsa az Egyesült Ál Izmok kezében van. „Ennek az állításnak megvan a ma­ga sajátos logikája, hisz éppen az Egyesült Államok rendezte el, hogy Egyiptom és Izrael leüljön a külön- utas tárgyalások asztalához" — han­goztatja a szovjet lap. Korszerűbb hústermelés E fokozatos, de mindenkép­pen nagy összegeket igénylő beruházásokban és fejlesztés­ben anyagilag is részt vesznek az állami húsfeldolgozó válla- la’ok. mert a mezőgazdasági nagyüzemek önmaguk erre képtelenek, vagyis közös vállal­kozások lesznek. Ugyanakkor az állathizlaló „gyárak" létesí­tésében a mezőgazdasági nagyüzemeket is érdekeltté te­szik, hogy speciális vágóállat­fajtákat neveljenek konkrét cé­lokra, például prágai és ha­sonló típusú sonkák gyártásá­hoz, nagyobb súlyú sertéseket szalámi készítésre, fiatal vágó­marhákat diétás húsfajták elő­állítására stb. — természetesen ösztönző, minőséget figyelembe vevő átvételi árakkal. Termé­szetesen a mennyiség sem má­sodlagos, hiszen e fejlesztés­nek talán a legfőbb célja, hogy hosszú távon megnyugta­tóan megoldják a lakossáq ál­landó és jó hús- és húskészít­mény ellátását, valamint az ex­portot biztosítsák. A mezőgaz­dasági nagyüzemeket anyagi­lag abban is érdekeltté teszik, hogy egyenletessé tegyék a vágóállat-ellátást, ne legyenek az átadott mennyiségben fél év alatt 60 százalékos eltérések, mint ez nem egyszer előfordult egy januári és egy júniusi hó­napban, zavarokat okozva az ellátásban is. Tehát több vágóállat, korsze­rű és több húsfeldolgozó üzem, biztonságos ellátás és export — ez a célja a több évre szóló fejlesztési programnak. K. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom