Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)
1977-11-10 / 309. szám
e Dunántúlt napló 1977. november 10., csütörtök |atvan éve, 1917. november 7-én a győztes NOSZF tűzcsóvaként világította meg példájával azt az utat, melyen meg lehet szabadulni a kapitalizmustól s szörnyű velejárójától, a háborútól. Az ünnephez legméltóbbnak tartjuk felidézni azt, hogyan fogadták a forradalom hírét a lövészárkok katonái, mit jelentett számukra. A Pécsi Naplóban 1917. november 22-én jelent meg a bukovinai fronton november 13-án írt tudósítás, amely a lövészárok-barát- kozások drámai, de egyúttal felemelő, internacionalista szellemű világát mutatja be. Barátkozás a lövészárkokban A hadsereg bomlása lényeges részét képezte az 1917 elejére fokozódó forradalmi válságnak. Februárban győzött a polgári demokratikus forradalom. Az Ideiglenes Kormány békekötés helyett a háború folytatása mellett döntött. Június 1-én Kerenszkij sikertelen offenzívát indított, mely a bukovinai fronton „vérbe fullasztotta" a lövészárok-barátko- zást. A NOSZF híre újabb támadás előtt érte a frontot. Korabeli tudósítás A közölt levél jól tükrözi a katonák békevágyát, s azt a felismerést, hogy ez a háború nem az ő ügyük. A levél írója meglátta azt, hogy — többek között — azért győzhetett a szocialista forradalom a Bolsevik Párt vezetésével, mert a legtöbbet ígért és adott —: békét, kenyeret, földet. Ennek a célnak a jegyében sikerült a pártnak összefognia az elnyomottakat a kapitalizmus megdöntésére, majd az új rend megvédésére is. A frontbarátkozósok, a hadifogságban tapasztaltak elősegítették, hogy a katonák „meg- fertőződjenek” a szocialista eszmékkel. Ennek bizonyítéka a Monarchia legnagyobb katonai felkelése, mely Pécsett tört ki 1918. május 20-án. Résztvevői a nagyrészt orosz hadifogságból hazatértekből álló pécsi „6-osok" pótzászlóaljának katonái voltak. A korabeli tudósító lelkes szavait idézve emlékezzünk a legújabb kor nyitányára! „Sebtében írom ezeket a sorokat, lázas izgalomban, még azoknak a történelmi jelentőségű nagy eseményeknek a kedélyeket forrpontra hevítő hatása alatt, amelyeket a rengeteg Orosz Birodalomból röpített világgá a sajdó idegszála: a távíródrót. Azaz hozzánk nem is röpítette, csak úgy cammogtatta. A lapokat itt a fronton mi csak 3—4 nap múlva kapjuk meg. Ami otthon újdonság, az mi- nálunk csak 3—4 nap múlva hat a szenzáció erejével. Tegnap tudtuk meg a világháború szeszélyes kaleidoszkópjának kétségtelenül legmegrázóbb hatású, legnagyobb horderejű eseményét. Tehát a hatalmas energiájú, varázslatos bálvány ledőlt. Kerenszkij megbukott. Minisztertársai fogságban. Győzött az üldözött Lenin, a szélső bal szocialista irányzat, a bolseviki mozgalom. Győzött, mert olyan varázsigéket irt zászlajára, amelyek minden oro^z lelkében ott szunnyadoz- tak, mint sóvárgó vágy, meleg óhaj, színes ábránd: béke, kenyér, föld! Ezek a varázsigék eruptív erővel hozták mozgásba az orosz lelkeket, és Leninéknek csak a hamut kellett elkotorni, hogy egyszerre hatalmas lángokban lobbanjon ki a hamu alatt parázsló zsarátnok. Még mámorosak voltunk a hirtelen ránk robbanó orosz változások bombaszerű hírétől, még izgalmas tűnődések között bámultunk bele a szivár- ványos perspektívába: fegyver- szünet — béke: béke — otthon — mikor ma délelőtt ránk szakadt az újabb meglepetésszerű hír. A századtelefon csilingel : — Balra tőlünk a hatosok (a pécsi hatosok), meg amo- dább a honvédek már barátkoznak az oroszokkal! Tehát már a fronton levő oroszok is tudják, hogy mi történt odahaza. Sőt már előbb tudták, mint mi. Hát persze. Leninéknek első dolguk volt, hogy kezükbe kerítsék a péter- vári hivatalos távirati irodát és a dróthálózatot. Azon süvöltik ki a frontra is az új kormány első parancsát és rövid programját. Könnyen érthető Hogy történhetett meg ily gyorsan a barátkozás? Nagyon egyszerű. A kíváncsiság mozgásba hozta a fiúkat innen is, túlnan is. Észrevették és nem lőnek. Egyenként, egymás után, azután csapatosan másznak ki az árokból. És integetnek. Fegyver nélkül, csak úgy puszta kézzel, hogy: gyertek! Egy pillanatnyi tétovázás. Mintha egymás leikébe akarnának bepillantani. Vajon nem akartok-e tőrbe csalni? Igaz szívvel hívogattok-e? És megindulnak egymás felé. Innen is, túlnan is. Már ott vannak a drótok előtt. A szorongás már oszladozik a lelkekből. És egy mámoros nagy érzés lopózik a helyébe: az egyetemes emberszeretet meleg villamosárama fut keresztül az idegeken. A következő pillanatban egy egetverő hurrá! Sapkák repülnek a levegőbe és ölelő karokkal borulnak egymásra az eddig farkasszemet nézni kényszerült ellenségek. A világ legszebb, legmepindítóbb drámai jelenete! És a háttérben ott vannak a lövészárkok — páholyból kikönyöklő, kipirult arcú, mámoros tekintetű nézők! A hangos szónál gyorsabb röppenéssel rohan el jobbra- balra a barátkozás híre. És hogy mire kell értékelni ezt a barátkozást, azt mi tudjuk legjobban megítélni, akik az orosz frontnak ezen a mindig exponált részén állunk őrt. A felderítő repülők már napokkal ezelőtt fontos megfigyelésekkel tértek vissza. Az orosz hadvezetőség épp a mi vonalaink előtt nagyarányú csapatösszpontosítást hajtott végre. Kétségtelen, hogy az oroszoknak támadó szándéka volt. A felkészülődés imponáló arányú volt. Hatalmas tüzérségi parkot és tíz, sőt a tartalékkal együtt húszszoros túlsúlyban' levő gyalogsági erőt vontak össze. Ez a biztosan megállapított tény tiszta bepillantást enged a pétervári események kulisszái mögé. Kétségtelen, hogy az antant nyugati zsarnokai, Anglia és Franciaország a megfutamított olasz haderő tehermentesítését követelték Oroszországtól. És Kerenszkij, amint már egyszer, most is behódolt. Elrendelte, hogy a vérbe fúlt, száz sebből vérző, pihenésre vágyó orosz hadsereg újból offenzívába fogjon. Idegen célért, idegen érdekekért, az egész nép akarata ellenére. Az grosz levegő megtelt elkeseredettséggel. És ezt az alkalmat használták ki ügyesen Leninék. A többit otthon már jobban tudják, mint mi itt künn. És most? Nem merünk még messzemenő következtetéseket levonni. Pedig ami itt körülöttünk most történik, az mind arra bátorítana. A barátkozás újra megindult, és feléled a kirli- babai áprilisi szép napok emléke. Amikor minden reggel ezzel köszöntöttek az oroszok a mieinkre: Állandó jövés-menés — Dobro jutro magyarszki! Dobro jutro svaba! És állandó volt a jövés-menés a két árok között. Egyik se jött vagy ment üres kézzel. Az oroszok hordták a cukrot, a mieink a rumot. Kinek mi volt, azt adott. Együtt pipóz- gattak, beszélgettek (már aki tudott) és ölelkeztek az alföldi magyar meg a szibériai cserkesz. Magyar tárogató édesbús hangjaitól visszhangzott az erdő és az oroszok hejehujáz- va, vidám belemelegedéssel járták nemzeti táncukat a magyar muzsikára. — Boldog szép kirlibabai napok! És egy csúnya napon vége lett mindennek. Kerenszkij fagyos parancsa vérbe fullasztotta a barátkozást. — Most újra feléledt. És most már nincs Kerenszkij. Mi lesz a vége most? Ki tudná megmondani! Jobbról, ahol hevesi fiúk állnak őrt, az ős fenyőerdő mélyéről rég nem hallott, tán el is felejtett, lelket andalító, idegeket megbizsergető melódia száll vidám, könnyű röppenéssel felém. Ott már egy kürtös dagadó kebellel fújja a Generalmarschot. Hogy mit jelent az, azt katonaviselt emberek jól tudják. Hát mégis? Talán! Igen!.És a vidám melódiákkal együtt száll a méla, tétovázó, melengető gondolatfoszlány: fegyverszünet — béke: béke — otthoni... Oh, te áldott, szép, novemberi tavasz!” Vajmi Mária Figyelemre méltó kiállítás Szigetváron Könyv- ritkaságok a Zrínyiekről Kultúrtörténeti szempontból nagyon figyelemre méltó kiállítást rendezett a Várbaráti Kör és a Járási—Városi Könyvtár Szigetváron. A Várbaráti Kör tulajdonát képező, Szigetvárhoz és a Zrínyiekhez kapcsolódó könyvritkaságokkal találkozhatnak itt a látogatók. A kiállítás egyik érdekessége a Bibliotheca Zrinyiana. A költő Zrínyi Miklósnak Csáktornyái kastélyában közel 500 kötetes könyvtára, híres fegyvergyűjteménye, képtára és éremgyűjteménye volt. Minderről a legnagyobb elragadtatással írtak Zrínyi külföldi látogatói, többek között Tol- lius Jakab holland tudós és Evlia Cselebi török világutazó. Könyvtárának megmaradt részét, közte saját műveinek, a Szigeti veszedelemnek a kéziratát is, a múlt század második felében találták meg. Az egész Zrínyi-hagyaték egy Kende nevű bécsi antikváriushoz került, aki fölismerve az állomány roppant nagy értékét, hozzáértő szakemberrel ren- deztette azt. Ebből a munkából született a Bibliotheca Zri- nyiana,_ A könyvritkaság tartalmazza Zrínyi saját kezű, igen gondos munkával, tematikus rendben összeállított katalógusát, mely a költő óriási műveltségét, sokirányú érdeklődését bizonyítja. Kiderül belőle, hogy a költő öt nyelven beszélt, olvasott, fogalmazott kifogástalanul, a magyaron kívül latin, német, olasz és horvát nyelven. Jól beszélt törökül, s könyvtárának nem egy darabja bizonyítja, hogy francia és spanyol nyelven is olvasott. A bécsi antikváriustól a Zágrábi Egyetem vásárolta meg Zrínyi könyveit 1896-ban. A Pécsi Egyetem Olasz Intézete 1932-ben azzal a megbízással küldte ki Zágrábba Drazsenovich Máriát, hogy vizsgálja át a hajdani Zrínyikönyvtár állományát, s másolja ki azokat a lapszéli jegyzeteket, amelyeket a költő Zrínyi fűzött olvasmányaihoz. Ennek a megbízásnak az eredménye a kiállítás egy másik ritkasága, a Zrínyi Miklós könyvjegyzetei című kötet. Drazsenovich Mária 38 olyan könyvet talált a Zágrábi Egyetemi Könyvtárban, amelyek kétségtelen hitelességű Zrínyi-jegyzeteket tartalmaztak magyar, latin és olasz nyelven. Legtöbb bejegyzés Istvánffy krónikájában olvasható. Amikor az egyes várak ostromáról olvas, mindig dédapja hősiességével veti össze a dolgokat. Például Szondi Györgyről Drégely ostromával kapcsolatban megjegyzi: „Jó Zrínyi Miklós módjára cselekedett ez a jámbor vitéz”. Amikor pedig csatavesztésről olvas, azt írja a lapszélre: „Absens fűit Zrini Miklós”, ami magyarul annyit tesz: „Távol volt Zrínyi Miklós". Kisfaludy Károlynak jó barátja volt Theodor Körner, a németek Petőfije, aki 22 éves korában esett el a Napóleon elleni háborúban. A zseniális német költőnek Kisfaludy ajánlotta feldolgozásra a Zrínyitémát. így született meg legnagyobb alkotása, a Zrínyi című tragédia, amely különböző nyelvekre lefordítva hamar meghódította Európa színpadait. Magyar nyelvre többen is lefordították. Kölcsey Ferenc Szemere Pál fordításában látta a darabot, és erről írta híres kritikáját, amely még ma is mintaképe a kritikai tanulmányoknak. Körner Zrínyiről írott műve 5 különTollseprü A természet is, a posta is gyakran megajándékoz bennünket levelekkel. Minden bizonynyal sok száz levél érkezik a Magyar Rádió és Televízió különféle osztályai címére. Ugyanez észlelhető a napilapok szerkesztőségeiben is. Hovatovább levelező ország leszünk. A Toliseprű írója is gyakran kap levelet. Ezekben a kedves olvasók vagy megerősítik, kiegészítik egy-egy cikkünk állásfoglalását, vagy kifogásolják azt. A közérdekűnek vélt levelek nyilvánosság elé kívánkoznak, halljuk hát az olvasók hangját! Halász Béla pécsi olvasónk kifogásolja a következő „kiszólásokat”: ja - igen; pardon — bocsánat! — vagy: Brahms: c- moll vonósnégyesét előadja az X. Y. kvartett". Szerinte ezek tautológiák, szófecsérlések, mert kétszer fejezzük ki ugyanazt. Őszi levelek Véleményünk: ugyanaz — tautológia nélkül. Ónozó Lajos komlói olvasónk szóvá teszi, hogy Komlón a felújítás alatt álló Béke szálló és étterem tetőzete gerincének nyugati részén: HOTEL BÉKE RESTAURANT, a keleti oldalon pedig ez olvasható: RESTAURANT BÉKE HOTEL. Szerinte Komló még nem világváros, amelyet elárasztanak a külföldiek. „Csak azon töprengek — írja —, hogy lesz-e mindig kéznél valaki, aki az érkező idegeneknek lefordítja a középen álló BÉKE szót.” Válasz: mi is emiatt nyugtalankodunk. Molnár Gábor mohácsi hallgatónk kérdezi, mi a különbség a hetéra- és a hetériamoz- galom között. Elég nagy. A hetéria ókori görög titkos társaság volt. Ezt a nevet később, a XIX. század elején átvette az a görög titkos társaság, amely a török iga lerázására alakult. A he- térák szintén a régi görög világban éltek: rendszerint olyan rabnők voltak, akik fuvolások vagy táncosnők gyanánt szerepeltek. Ma inkább a félvilági „hölgyeket" értjük e fogalmon. Ezek mozgalmáról azonban nem tudunk. Egyelőre. Fekete József olvasónk a tározó és a tároló vitában kiegészít bennünket, mondván: a katonaság ismeri a tároz igét is, mert „a fadugós oktatótöltényt gyakorlat közben be kellett tározni." Levele további részében azonban önmagával ellentmondva tagadja a víztározó szó létjogosultságát. Valóban: van, aki elfogadja ezt a szót; van, aki nem. Mi azért tettük szóvá, mert a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében készült Magyar értelmező kéziszótár már — a szaknyelvvel együtt — elfogadja a víztározó szót a víztároló szó használata mellett. Egy régebben írt levelében Némethy Sándor pécsi olvasónk kifogásolta, hogy a Rákóczi út sarkán levő motorkerékpár-üzlet külső falán helytelen a kiírás: „A nálunk vásárolt motor- kerékpárok vizsgáztatva rendszámtáblával árusítjuk.” A „Komolytalan rovat" írója is észrevette a hibás szöveget, s egyik krokijában szellemesen ezt írta: „Könnyebb az igét hirdetni, mint ragozni." Az igazság az, hogy valóban hibás a kiírt szöveg: nem a kerékpárok árusítanak, hanem a kerékpárokat árusítják az említett boltban. Viszont az is nyelvtani tény, hogy a kerékpár nem ige, hanem főnév, s éppen ezért nem lehet ragozni. Inkább hajtani kell. Tóth István dr. böző kiadásban van meg Szigetváron. Legkülönlegesebb az 1844-ből való miniatűr kiadás, s látható a kiállításon a Kör- ner-mű első bécsi előadásának plakátja 1812. december 30-i dátummal. Egyik híres, a műhöz írt előszó szerint az osztrákok ebből tanulták a hazaszeretet igéit, a török szultánt Napóleonnal helyettesítve. Különleges érdekessége a kiállításnak Anonymus krónikájának első magyar nyelvű kiadása. Amikor ugyanis Bél Mátyás 1746-ban a „Bétsi Udvari Könyvtartó Háznak egy rejtek fiókjában" megtalálta a „Gesta Hungarorum”-ot, a latin nyelvű krónikát a latinul nem tudó tömegek számára Szigetvár akkori plébánosa, Lethenyei János lefordította magyarra, és 1799-ben saját költségén kinyomatta. Zrínyiről, a hadvezérről 5 operát írtak különböző külföldi szerzők. Bár valamennyi szövegkönyv visszavezethető Körner művére, mégis mindegyik más. Ivan Zajc horvát zeneszerző Zrínyi-operájának partitúrája is ott van a kiállított könyvritkaságok között — ez a horvátok leghíresebb operája — Adelburg Ábrómo- vics Ágoston Zrínyi című drámája mellett. Ez a török származású, magát horvátnak valló szerző magyarul írta művét, a hadvezér halálának 300. évfordulójára,' 1866-ban. A Várbaráti Kör féltett kincsei között szerepel Cserenkó Ferencnek, Zrínyi kamarásának, a szigeti ostrom túlélőjének 1566-ból való naplója, amely 1971-ben, Zágrábban fakszimile kiadásban jelent meg, a Török Áfium és a Szigeti veszedelem ritkább példányai, Kodály Zoltán Zrínyi szózata című müvének partitúrája és szövegkönyve a szerző saját kezű ajánlásával, és még sok érdekesség. Molnár Imre, a Várbaráti Kör elnöke nem tekinti véglegesnek a közel 20 éves gyűjtőmunka során létrejött több száz iratos gyűjteményt. Állandó levelezésben áll az ország szinte minden jelentősebb antikváriumával, s amint Szigetvárral és a Zrínyiekkel kapcsolatos könyvre bukkan, azonnal tárgyalásokba kezd a megvásárlást illetően. Véleménye szerint a Szigetváron összegyűjtött könyvritkaságok a török hódoltság korának kutatói számára bázisul szolgálhatnak, hiszen munkájukhoz az anyag jó része itt egy helyben hozzáférhető. Különösen a hódoltság megszűnésének, a haza töröktől való visszafoglalásának 300. évfordulóját megelőző időszakban, vagyis az elkövetkezendő években nő meg ennek a jelentősége. Hegedűs Magdolna
