Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)

1977-11-06 / 306. szám

1977. november 6., vasárnap Dunántúlt llaplo 13 Ünnepi nagygyűlés Kijevben K i j e v Bajnok Zsolt, az MTI kiküldött tudósítója je­lenti: Szombaton reggel Moszkvából egésznapos lá­togatásra Kijevbe, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosába érkezett Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára, a Szovjetunióban tartózko­dó magyar párt- és kormányküldöttség vezetője. Vele együtt érkezett Marjai József, hazánk moszk­vai nagykövete, a küldöttség tagja. Elkísérte a látogatásra Kádár Jánost felesége is, továbbá Leonyid Szmirnov, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökhelyettese, az SZKP KB tagja. Csaknem tizenkét órás út után, pontosan reg­gel 9.00 órakor futott be a szerelvény a zászló­díszbe öltözött kijevi pályaudvarra, ahol Vlagyi­mir Scserbickijjel, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával az élen a köztársaság és a főváros párt- és állami ve­zetői köszöntötték Kádár Jánost és a többi ma­gyar vendéget. Vörös nyakkendős pionírok virágcsokorral ked­veskedtek az érkezőknek. Kádár Jánost és a többi vendéget sok százan üdvözölték a pálya­udvaron. A megérkezés után a Központi Bizottság első titkára virágot, illetve koszorút helyezett el a kijevi Lenin-emlékművön, az októberi forradalmi emlékműnél és az ismeretlen katona sírjánál. Ezután barátsági nagygyűlésen vett részt és fel­szólalt Kádár elvtárs. Kadar Janos beszede Kedves Elvtársakl Barátaink! Nagy örömünkre szolgál, hogy részt vehetünk most, itt Kijevben ezen a felemelő ün­nepségen, amelyen Szovjet-Uk- rajna megemlékezik a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom világtörténelmi jelentősé­gű győzelmének 60. évforduló­járól. Őszinte köszönetét mon­dok Scserbickij elvtársnak, minden ukrán barátunknak a meghívásért, a baráti fogadta­tásért. üdvözlöm az ünnepi ülés elnökségét, minden részt­vevőjét. Átadom önöknek és az önök személyében az ukrán kommunistáknak, Szovjet-Uk- rajna minden dolgozójának a magyar kommunisták, a szocia­lizmust építő magyar nép test­véri üdvözletét és legjobb kí­vánságait. Elvtársak! Feleitheletlen élményben volt részünk az elmúlt napokban Moszkvában, ahol jelen lehet­tünk a Nagy Október 60. év­fordulójának központi ünnep­ségén. Közeli és tisztelt bará­tunk. Leonyid lljics Brezsnyev elvtárs nagyhatású beszédét, a felszólalók szavait, az egész ünnepséget áthatották és bera­gyogták a szovjet forradalom lánglelkű ihletőjének és vezé­rének, a halhatatlan Vlagyimir lljics Leninnek diadalmasan beteljesülő eszméi. A szovjet néo — amely megteremtette a világ első szocialista államát és társadalmát, ahol minden hatalom a dolgozó népé és meqszűnt az embernek ember általi kizsákmányolása — való­ban úi lapot nvitott az embe­riség történelmében. A nagyszerű vívmányok híven visszatükröződnek a Szovjetunió új alkotmányában, amely mesz- szemenően és sokoldalúan biz­tosítja a szojvet emberek kiter­jedt jogait és egyben kifejezi a Szovjetuniót alkotó köztársa­ságok. népek és nemzetiségek szilárd egységét. Mi magya­rok lelkesedéssel üdvözöljük szovjet testvéreink történelmi vívmányait, gratulálunk a ha­talmas eredményekhez és szív­ből további, még nagyobb si­kereket kívánunk saját boldo­gulásukra, az emberiség javára. Elvtársak! Scserbickij elvtárs beszéde jól tükrözte azt a történelmi fej­lődést, amelyet a Szovjetunió testvéri népeinek sorában az ukrán nép elért. Az elmúlt hatvan esztendőben felvirágzott Szovjet-Ukrajna gazdasági élete, nemzeti kultúrája. A magyar nép nagy érdek­lődéssel figyeli és jól ismeri Szovjet-Ukrajna életét, lendü­letes fejlődését, nagyra becsü­li az ukrán nép jelentékeny hozzájárulását a nagy haza, a Szovjetunió erejének és hatal­mának növeléséhez, a kommu­nizmus építéséhez. Szovjet-Uk­rajna ma úgy él dolgozó né­pünk tudatában, mint a hatal­mas ipar, a korszerűen fejlett mezőgazdaság, az élenjáró tu­domány és kultúra köztársasá­ga. Tudjuk, hogy Ukrajna nép­gazdaságának valamennyi ága óriási fejlődést ért el az októ­beri forradalom óta. Szovjet- Ukrajna gazdasága ma már sok tekintetben • eléri a fejlett európai országokét, sőt, az egy főre jutó nyersvas-, acél- és kőszénlermelésben a legna­gyobb ipari hatalmak előtt jár. Emellett sikeresen folytatódik a közfogyasztási cikkeket gyár­tó ágazatok és üzemek fejlesz­tése. A világszerte híres ukrán mezőgazdaság is nagyszerű eredményeket ér el. örömmel hallottuk, hogy Ukrajna gabo­na-, cukorrépa-, hús- és tejter­melése ma már a többszöröse a háború előttinek, és a most záruló gazdasági évben is na­gyot fejlődött az ukrán mező- gazdaság: sikeresen teljesítet­ték a betakarítás nagy felada­tait. Tudjuk, hogy az idén min­den eddigit túlhaladó, rekord mennyiségű gabonabeszolgál­tatást teljesítettek, amelyért magas elismerésben részesül­tek. A jószomszédság nevében üdvözöljük az építőmunkában elért nagyszerű eredményeiket. Szovjet-Ukrajna jövője további nagy fejlődést, még szebb táv­latokat í^ér. A Nagy Október évfordulóján a magyar nép újabb, kiemelkedő sikereket kíván Ukrajna népének, min­den dolgozójának. Elvtársak! A magyar nép, a testvéri szovjet néppel együtt, mint sa­ját ünnepét köszönti a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom győzelmének 60. évforduló­ját. A Nagy Október eszméinek hatására a magyar proletariá­tus az elsők között követte oroszországi osztálytestvérei­nek a példáját, és 1919 tava­szán kikiáltotta a Magyar Ta­nácsköztársaságot. Az első ma­gyar szocialista forradalmat el­tiporta a nemzetközi reakció. A magyar nép legjobbjai azon­ban az elnyomatás negyedszá- rada alatt is reménységgel te­kintettek a Szovjetunióra. Nem­hiába, mert a hitleri fasizmust szétzúzva a dicsőséges szovjet hadsereg a mi hazánkat is fel­szabadította. Népünk elmúlha- tatlan hálát érez a szovjet hő­sök iránt, akik súlyos véráldo­zat árán hozták el nekünk a szabadságot. A magyar nép élni tudott a szabadsággal: győzött hazánk­ban a szocialista forradalom, Magyarországon ma a fejlett szocialista társadalom épül. Elvtársak! Barátaink! A lélekszámban kis magyar nép sok évszázadon át ma­gára hagyatva, ellenségeivel viaskodva állt a történelem viharában. Sorsában az ho­zott döntő fordulatot, hogy immár több, mint három évti­zede a vele közös úton hala­dó, azonos érdekű és törekvé­sű szocialista népek családjá­ba tartozik. Kiemelkedő fon­tosságú számunkra a magyar —szovjet barátság és együtt­működés, amely nemzeti füg­getlenségünk, szocialista fej­lődésünk és békénk legfőbb támasza. A magyar—szovjet barátság ezer szálú kötelék, amely a közös, -lenini eszméktől a po­litikai célok és elvek azonos­ságán át a legkézzelfogha­tóbb együttműködésig életünk minden területét átszövi. Jól­eső érzés itt arról szólnom, hogy a magyar—szovjet együttműködés számos élő kapcsolata fűz össze bennün­ket a szomszédos Szovjet-Uk- rajnával. Sokoldalú az együtt­működés a magyar és az uk­rán dolgozó emberek között: hat magyar megye testvérkap­csolatokat ápol a Herszoni, a Kárpátontúli, a Krími, a Lvovi, az Ogyesszai és a Vorosilov- grádi területtel. Számos ma­gyar és ukrán ipari, mezőgaz­dasági és közlekedési vállalat között van gyümölcsöző, köl­csönösen előnyös együttmű­ködés. Ezt mondhatom el a mi Leninvárosi Tiszai Vegyi kombinátunk és az Ukrajnai Katus Vegyi Kombinát sikeres együttműködéséről. Népeink barátságát jól szolgálja a Vinnyicát Albertirsával össze­kötő 750 kilowoltos távvezeté­ket és az orenburgi gázveze­téket építő magyar és szovjet dolgozók közös munkája. Erő­sítik a magyar és az ukrán nép barátságát azok a kap­csolatok, amelyek a kultúra és a tudomány területén kötik össze népeinket. Erőt és önbizalmat ad szó munkra, hogy a szovjet nép őszinte, önzetlen, internacio­nalista barátságára mindig számíthatunk. Ez a testvéri ba­rátság kiállta az idő próbáját, kitéphetetlenül él népünk szí­vében és értelmében. Azt ki vánjuk — és mindent meg is teszünk é^te —, hogy a ma­gyar—szovjet barátság a szó teljes értelmében örök és megbonthatatlan legyen! Kedves Elvtársak! Kedves ukrán Barátaink! Szeretném megismételni, hogy nagy örömmel tettünk eleget meghívásuknak. Jóleső érzés számunkra, hogy ma együtt ünnepelhetünk önök­kel, s hazatérve hírül adhat­juk: akárcsak az egész szov­jetország népei, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársa­ság népe is erejének és fej­lődésének teljében folytatja a kommunizmus építésének nagy művét. Újabb nagy sikereket kívánok a testvéri ukrán nép­nek. Kívánom, hogy áldozat­kész munkájuk nyomán tovább virágozzék szülőföldjük, erő­södjék és gazdagodjék köz­társaságuk, Szovjet-Ukrajna. Éljen a Szovjetunió és di­cső kommunista pártja, éljen a nagy szovjet nép! Éljen az Ukrán Kommunista Párt, virágozzék Szovjet-Ukraj­na ! Éljen a megbonthatatlan magyar—szovjet barátság! Éljen a kommunizmus és a béke! Kádár János szavait sűrűn szakította félbe a tetszésnyil­vánítás és a beszéd végén az ünnepi ülés résztvevői hosz- szan, melegen üdvözölték a szónokot. Az ünnepi ülésen felszólal­tak a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordu­lójának tiszteletére indított munkaverseny kiválóságai, élenjáró dolgozók, a köztársa­ság több politikai, társadalmi és gazdasági vezetője. Fel­szólaltak a libanoni, ja mexi­kói, a svéd, a Szomáliái test­vérpárt Kijevbe látogató kép­viselői is. Az ünnepi ülést hangver­seny és díszvacsora követte. Kádár János és felesége, valamint Marjai József a ké­ső esti órákban vonattal visz- szaindult Moszkvába. Katzirz látványos vetődéssel hárít egy szegedi szabadrúgást. Ács Sándor felvétele A 87. percben lőtt góllal (Munkatársunk te/efonje/en é $ZEOL AK~PMSC \l0 (0l0) Szeged, 2500 néző. V.: Ur- bán. SZEOL: Nagy — Kádár (Szalai a 32. percben), Hoj- szák, Forgács, V. Tóth, — Kozma III. (Holler a 64. perc­ben), Birinyi, Zámbori —Koz­ma II., Garics, Jernei. Edző: Himer István. PMSC: Katzirz — Iványi, Torna, Hosszú, Kin­cses, — Dárdai, Pál, Lőrincz — Kardos (Lingl a 82. perc­ben), Kiss, Dobány (Lutz a 28. percben). Edző: Kovács Imre. A tartalékcsapatok mérkő­zését a PMSC nyerte 2:0-ra, Jónás és Keresztes góljaival. A találkozó kezdetére elállt az eső és az első támadáso­kat a pécsiek vezették. A 7. percben Pál nagy szólója után hosszan szöktette Kisst, Nagy kapus merész vetődéssel há­rított. Egy perccel később Do­bány elfutott a balszélen, kö­zépre adott, de Kiss jó hely­zetben nem érte el a labdát, Lőrincznek sikerült elcsípnie, átadását Kiss kapta, de lövé­se nyomán a labda a kapu­fán csattant. A visszapattanó labdát Dobány 5 méterről az üres kapu fölé emelte. Egy perc alatt három pécsi gól­helyzet maradt kihasználatla­• • Ünnepi sportműsor November 6., vasárnap Labdarúgás. NB II. mérkőzés: Kom­lói Bányász—Dorogi AC. Komló. 13.00. NB III. mérkőzések: Sellye— Véménd. Sellye. 13.00. PVSK—Orosz­lány. PVSK-pálya. 13.00. Megyebaj­nokság: Siklós—Zsolnay SE, Siklós, 13.00. Szalánta—Szigetvár, Szalánta, 13.00. Boly—Vasasi Bányász. Boly, 13.00. P. Kinizsi—Honvéd Steinmetz SE, Kovács-telep. 10.00. Mágocs— Beremend, Mágocs, 13.00. BTC— Kesztyűgyár, Bőrgyár-pálya, 10.30. Drávátok—Pogány, Drávátok, 10.00. Mázaszászvár—Magyarszék, Máza- szászvár, 13.00. Országos itjúsági bajnokság: Véménd—Sellye, Véménd, 9.30. PVSK—PMSC. PVSK-pálya. 11.30. Sportiskola—Komló. Kovács-telep, 11.15. Kosárlabda. NB I. férfiak: PVSK— MAFC, városi sportcsarnok, 10.00. NB I. nők: PVSK—Ganz-MAVAG. városi sportcsarnok, 11.30. NB II. nők: Zalaegerszegi Volán—Univer­sitas PEAC, Zalaegerszeg. 10.00. Röplabda. NB II. férfiak: Univer­sitas PEAC—Győri Dózsa, Egyetemi tornacsarnok, 16.00. Kőbányai Lom­bik—Honvéd Steinmetz SE, Buda­pest. 11.00. ÉLGÉP SC—Pécsi Vörös Meteor, Budapest, 12.00. NB II. nők: Mohács—Postás SE, Mohács. 11.30. Bonyhádi Spartacus—Pécsi Vörös Meteor, Bonyhád, 14.00. Vívás. November 7. emlékverseny. Tanárképző Főiskola, 7.30. November 7., hétfő Kosárlabda. NB I. nők: ZTE— PVSK, Zalaegerszeg, 20.30. Röplabda. NB II. férfiak: Honvéd Steinmetz SE—Győri Dózsa, Dobó Gimnázium, 9.00. NB II. nők: Mo­hács—Ajkai Videoton, Mohács, 12.00. Moddellezés. Rádióirányítású autó- modellező országos meghívásos ver­seny, Építők úti iskola, 9.00. markodottan lőtte és a ka­pus védett. A 44. percben Kiss remek cselek utón Dárdaihoz továbbított, majd Lőrinczhez került a labda, a középpályás a 16-osról mellé lőtt. A második félidőt a SZEOL kezdte jobban, a 49. percben mégis a PMSC előtt adódott lehetőség. Kardos remek lab­dát adott Iványinak, a hátvéd felfutott, de kivárt, így be­adás helyett szorongatott hely­zetből lőni kényszerült és Nagy védett. Az 52. percben Pál távoli lövése alig kerülte a jobb felső sarkot. Az 59. percben Kiss kiugratta Kar­dost, a szélső már csak a ka­pussal állt szemben, de 10 méterről a felső lécet találta el. A másik oldalon Birinyi veszélyeztetett, a SZEOL kö­zéppályása 15 méterről fölé lőtt. Valamivel többet birto­kolta a labdát a szegedi csa­pat A 77. percben Jernei 16 méteres szabadrúgását védte Katzirz. Szorongatott a SZEOL, de a pécsi védők a 87. per­cig jól álltak a lábukon. Ek­kor váratlanul gólt ért el a hazai csapat, mely egyben a győzelmet is jelentette szá­mukra. A jobb oldalról Jernei ívelt be szögletet, és a kapu előtt a földről visszapattanó labdát Birinyi a jobb alsó sa­rokba fejelte. (1:0). Az -utol­só percben Lőrincz lövését ki­ütötte Nagy, majd Kiss elől mentett a szegedi kapus. Balszerencsés vereséget szenvedett a PMSC Szegeden. III. a 11-es pontról lőtt fölé. Változatos volt a mérkőzés. A 18. percben Hojszák távoli bombáját Katzirz bravúrral null A másik oldalon Kozma ütötte szögletre. A 24. perc­ben három szögletet is lőhe­tett a PMSC, de mindhárom alkalommal sikerült felszaba­dítaniuk a szegedi védőknek. Közben Dobány megsérült, nem tudta folytatni a játékot, helyére Lutz állt be. A 30. percben Iványi felfutott a jobb szélen, beadását Kardos elha- A piros—feketék 60 percen ke­resztül nagy fölényben voltak, és akár gólokkal is vezethet­tek volna helyzeteik alapján. Ezután érthetetlenül átenged­ték a kezdeményezést a Sze­gednek, de a hazaiak ekkor sem jelentettek különösebb ve­szélyt Katzirz kapujára. Akár­csak Békéscsabán, Szegeden is az utolsó percekben kapott góllal veszített a PMSC. Hiá­ba játszottak a találkozó na­gyobb részében ötletesen, hi­ába dolgoztak ki helyzeteket, azokat nem sikerült értékesí­teni. Belenyugodtak a döntet­len lehetőségébe, és ezt nem szabad. A PMSC kapujában Katzirz kevés dolgát jól látta el. egy alkalommal bravúrral védett Iványi veszélyes felfutásaival vétette magára észre. A hát­védsor tengelyében ezúttal Hosszú volt a jobb. Kincses is elfogadható teljesítményt nyújtott. Középpályán Dárdai­nak nem sikerült semmi. Pál jól rombolt, lövésekre is vál­lalkozott, re azok pontatlanok voltak. Lőrincz jól szervezett Mindhárom csatár gólhelyze­tekben hibázott, és ez végül is a vereséget jelentette. A Sze­ged legjobbjai: Hojszák, For­gács és Birinyi voltak. Lázár Lajos További eredmények Ú. Dózsa-MTK-VM 0:0 Megyeri út, 8000 néző, v.: Palotai. Bp. Honvéd-Dunaújváros 3:2 (0:1) Kispest, 1500 néző, v.: Tátrai. Góllövők: Nagy (2), Póczik (11- esből), illetve Szepesi (11-es­ből), Lukács (öngól). Videoton—MÁV Előre 5:2 (3:1) Székesfehérvár, 6000 néző, v.: Kőrös. Góllövők: Szabó (3), Kovács J., Nagy II., illetve Ha­vasi, Lechner. Zalaegerszegi TE-Tatabányai Bányász 0:0 Zalaegerszeg, 2000 néző, v.: Hámori. Vasas-Haladás VSE 2:0 (1:0) Szombathely, 5000 néző, v.: Lauber. Góllövők: Kovács, Mül­ler. * Diósgyőr-Kaposvár 4:0 (1:0) Diósgyőr, 4000 néző, v.: Somlai. Góllövők: Váradi, Magyar, Oláh (11-esből) és Grolmusz. Kiállítva: Karasz (Kaposvár). Csepel-Békéscsaba 6:1 (4:0) Csepel, 1000 néző. v.: Nagy B. Ferencváros—Rába ETO 2:1 (2:1) Győr, 15 000 néző. V.: Pá­dár. Góllövők: Vépi (11-es­ből), Szokolai, illetve Milei (11-esből). AZ NB I. ÁLLASA: 1. Ú. Dózsa 10 6 4 — 20- 8 lé 2. Vasas 10 7 1 2 22- 9 15 3. MTK-VM 10 6 3 1 16- 7 15 4. Tatabánya 10 5 3 2 18-13 13 5. Videoton 10 5 2 3 29-16 12 6. Bp. Honvéd 10 6 — 4 20-10 12 7. Csepel 10 6 — 4 19-13 12 8. DVTK 10 4 3 3 13-11 11 9. FTC 10 4 2 4 18-19 10 10. PMSC 10 3 3 4 11-10 9 11. ZTE 10 2 5 3 11-16 9 12. Dunaújváros 10 2 4 4 14-20 • 13. Haladás 10 3 2 5 11-18 0 14. Rába ETO 10 2 3 5 11-16 *7 15. Békéscsaba 10 2 3 5 12-22 7 16. SZEOL 10 3 — 7 9-21 6 17. Kaposvár 10 1 3 6 12-21 5 18. MÁV Előre 10 2 1 7 10-26 5 > «

Next

/
Oldalképek
Tartalom