Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)
1977-11-20 / 319. szám
f mar az enyem” A Jóna-kút öreg kút, jó kút, mondjuk, hogy valahol Szatmár vármegyében. Ma már egy teremtett lélek se tudja, hogy miért éppen Jóna-kút a neve. Mély, szerény, csöndes, hűvös forrású kút ez a Jóna-kút. Ott van a falu, Mártonfalu, északi végén, csupasz kút- ágassal. El akarjuk mondani ennek a szegény, árva kútnak a történetét. Magyarországon egy élelmes írónak különben is kötelessége a múltat ápolni. A daliás, úri, dicső múltat, ama gyönyörű, régi jó időket. Mi is meghajlunk e kötelesség előtt, amidőn a Jóna-kútról írunk. Mivel azonban az emberek, akik Magyarország történelmét csinálták, általában utálatosak nekünk, írjunk inkább egy kútról. Egy kút sohase lehet olyan lelketlen és érdemtelen, mint egy magyar nagyúr. A Jóna-kút sokkal bölcsebben és érdekesebben élte le a maga életét, mint ezer fiók-Zápolya. Ez a mi mentségünk, amikor a Jóna- kútból ezennel novellohőst csinálunk. A Jóna-kutat akkortájban áshatták, amikor Mártonfalu népének kevés szüksége volt vízre. Nyilván még az áldott jobbágy-világban, amikor a paraszt bort ivott. Ez a borivás nem volt egészen könnyű és furcsát- lan dolog. Az uraság, úgy sejtik, valami Andrássy nagyon meghányadoltatta a paraszt borát. Szegény már- tonfalvi paraszt mit tehetett mást, lopott a sajátjából. Ez is valami különös, speciális és magyar. És még csúfolódnak velük a külföldiek, hogy nincs külön magyar glóbusz. Tehát megállapíthatjuk, hogy Mártonfalu népe alapjában el lehetett volna a Jóna-kút nélkül. De szüksége lehetett a kútra az And- rássy-domíniumnak, tehát megásták. ökörgenerációk születőnek és haltak meg a Jóna-kút körül. Jó vizet isznak az Andrássy-ökrök és Andrássy-lovak. Ősszel és tavasszal pedig a márton- falvi robotosok jöttek, s a kutat kikaparták. Hadd áradjon vidámabban, bővebben a Jóna-kút vize. Mártonfalu népét elzárták a kút- tól, ami természetes. Elzárták még akkor is, amikor elmúlt a jobbágy-világ. Sőt elzárták akkor is, amikor Mártonfalu szőlőhegyeit fölfalta az amerikai féreg. Voltak kutak Mártonfaluban bőven, az igaz. De sétálón, fanyar, petyhüdt vizű kutak voltak ezek. Nyár és aratás idején úgy hullott a rossz víztől a paraszt, mint ősszel a légy. A Jóna-kút azonban megmaradt úri kútnak sokáig. Történt, hogy Mártonfalu népéről rossz hírek érkeztek a megyéhez. Romlik a paraszt, istenét nem imádja, papját nem tiszteli. S nyomban e hírekre az And- rássy-birtok gazdát cserélt. Papok érkeztek Szatmárról, papoké lett az uradalom. Bent a faluban zárda és új templom épült. A Jóna-kút nézte nyugodtan, hogy mi történik; nem bánta. Bölcs kút volt a Jóna-kút, akinek Ady Endre ii Jónakút mindegy volt, ki merít belőle. A falu népe is ugyanaz időben ritkulni kezdett. Kevesen születtek, és kezdett már divatba jönni Amerika. A papok, az új birtokosok meg fogadást tettek, hogy lábraállítják a pusztuló Már- tonfalut, s megtartják a szent honi föld számára a megkergült parasztot. Kezdték azzal a papok, hogy a Jóna-kutat megnyitották boidognak-boldogta- lannak. A jó, hideg víz hátha észretéríti őket. Sűrűén látogatták sorba az apró parasztházakat a kegyes barátok. Feddették a templomkerülőket, csitították az elégedetleneket. Példálóz- gattak, hogy valamennyien egy atyának fiai vagyunk, íme, a Jóna-kút is ma már mindenkié, úré, papé, paraszté, baromé. A Jóna-kút hallgatott mélyen ott a falu végén. Szennyes korsókat, kantákat mártottak bele, de hallgatott. Csak néha-néha vált sárgássá, zavarossá a vize. Kicsi, mély forrása valósággal nyögött olyik éjszakán. Mintha rosszat álmodott volna, mintha beteg lett volna a Jóna-kút. Talán a titkos nyelvén beszélt is a Jóna-kút. Talán ilyeneket mondott: késő már, késő, minden késő. Kiderült nemsokára, hogy hiába nyitották meg a Jóna-kutat. A papok is későn érkeztek és hiába prédikálnak a parasztnak. A vármegye orvosa ráparancsolt Mártonfalura, fúrassanak artézi kutat. Az artézi kút elkészült, s a Jóna-kútra most már senki sem ment. Vizét legföljebb, ha dohányültetéskor s a cséplésnél kazánitatásra merték. A papok már-már arra gondoltak, hogy betemettetik a Jóna- kutat. Talán kegyeletből, talán hanyagságból, mégis megmaradt a Jóna-kút. Csupasz kútágassal, omló fallal, búsan, ma is ott van. Mintha cégére volna egy bús, majdnem egészen elpusztult falunak. Néha öt- venből egy ember visszavisszakerül Amerikából. S nézi, látja keserves szemekkel, mi lett a híres kútból. A papok ott vannak most is, de egyre kevesebb embernek prédikálhatnak. Csak éppen a megmaradt asz- szonynépség jár el a templomba. Fiatal barátok is vannak, s a leányok szeretnek gyónni. Valami végtelen, megállíthatatlan, rossz szagú romlás nehezedett rá az egész környékre. Olykor, sötét éjszakán, lopva jön valaki a Jóna- kúthoz. Megáll, valamit belehullat a kútba, nagy locs- csanás. Az árva Jóna-kút találgatja: csecsemő vagy döglött macska? Mióta fiatal páterek gyóntatnak, azóta éjszakánként el-eljön a kúthoz egy-egy leány. Sápadtan, szédülő fejjel beledob a kútba valamit. Ami élet terem a züllő Mártonfaluban, a Jóna-kút nyeli el. Valamikor életeket tudott volna megtartani, de nem engedték. Ma eltemeti a friss életet, a keveset is ott, a papok . földjén. Eszünk ágában sincs az ügyészséget figyelmeztetni a Jóna- kútra. A Jóna-kút nem bűnös, a papok sem, Mártonfalu kis megmaradt népe sem, a leányok sem. És ki tudja, talán amikor a történetet olvasni fogják, betömték, betemették már a Jóna-kutat. Köveket, földet borítottak azóta talán már erre a vádoló szájra. S a Jóna-kút nem tudja már megmondani, hogy milyen szép az élet hosszú idők óta egy boldogtalan országban, melyet urak és papok boldogítanak. Ady Endre Fölszállott a páva „Fölszállott a páva a vármegye-házra, Sok szegény legénynek szabadulására.” Kényes, büszke pávák, Nap-széditö tollak, Hirrel hirdessétek; másképpen lesz holnap. Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre, Új arcok, új szemek kacagnak az égre. Új szelek nyögetik az ős magyar fákat, Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat. Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, Vagy ez a mi hitünk valóságra válik. Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek, Vagy vagytok vagy ismét semmi ködbe mentek. Vagy láng csap az ódon, vad vármegyeházra, Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva. Vagy lesz új értelmük a magyar igének, Vagy marad régiben a bús, magyar élet. „Fölszállott a páva a vármegye-házra, Sok szegény legénynek szabadulására.” Négy-öt magyar összehajol Itt valahol, ott valahol Esett, szép, szomorú fejekkel Négy-öt magyar összehajol S kicsordul gúnyos fápdalmukból Egy ifjú-ősi könny, magyar könny: Miért is? És utána mint a zápor Jön a többi könny: Miért is, miért is, miért is? S nincs vége könnynek és miértnek. Fölöttük hahota köszön, Hahotája, akik nem értnek S akik sohase kérdik s kérdték Miért is? És csöpög a könny: Miért is, miért is, miért is? És hömpölyög fönt a hahota, Hogy soha, soha, soha. Ennyi búsulással fényesen Nyilnék meg az Ég, Ahol csak Ég és okos üdvösség van S itt nem elég. Itt nem kell csak a könny S itt valahol, ott valahol Esett szép, szomorú fejekkel Négy-öt magyar összehajol, Miért is, miért is, miért is?
