Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-11 / 280. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló Ä jubileumra emlékeztek XXXIV. évfolyam, 280. szám 1977. október 11., kedd Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja J A Szovjetunió Űrrepülésirányító Központja jelentette: Leszáll a Szojuz—25 Eltéréseket közelítési rendszertől A Szaljut—6 folytatja útját Vlagyimir Kovaljonok és Va- lerij Rjumin szovjet űrhajósok űrrepülésének második munkanapja vasárnap, moszkvai idő szerint 23 óra 30 perckor kezdődött. & A programnak megfelelően az űrhajósok ellenőrizték a Szojuz—25 űrhajó fedélzeti rendszereit és elvégezték a tervbe vett munkálatokat. Hétfőn, moszkvai idő szerint 7 óra 09 perckor a Szojuz—25 űrhajó automatikus rendszerben megkezdte a közeledést a Szaljut—6 űrállomáshoz, majd 120 méteres távolságból végezte a közvetlen megközelítést. Minthogy az előirányzott közelítési rendszertől eltérések mutatkoztak, az összekapcsolást elhalasztották. A személyzet megkezdte az előkészületeket a földre való visszatéréshez. A Szaljut—6 orbitális tudományos állomás folytatja útját. Hazánkba érkezőit O Dzin U hadseregtábornok Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására hétfőn délután hivatalos, baráti látogatásra katonai küldöttség élén hazánkba érkezett O Dzin U hadseregtábornok, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, a KNDK népi fegyveres erőinek minisztere. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Czinege Lajos és a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának tagjai fogadták. Jelen volt Kim Ze Szűk, a KNDK budapesti nagykövete, J. Naumenko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője, valamint F. F. Kriv- da vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. Ezt követően Czinege Lajos, a Magyar Néphadsereg vezetőinek társaságában hivatalában fogadta O Dzin U hadseregtábornokot. Párizsba utazik Joszip Broz Tito jugoszláv elnök Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök meghívására szerdán hivatalos, baráti látogatásra Párizsba utazik. A jugoszláv államfő kíséretében lesz Jakov Blazsevics, a Horvát Köztársaság elnökségének elnöke, Milos Minies külügyminiszter, Jankó Szmole, a szövetségi végrehajtó tanács tagja és más személyiségek. Tito elnök Giscard d’Estaing tavaly decemberi jugoszláviai látogatását viszonozza és péntekig marad Franciaországban. A látogatásnak mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonít. Az újabb francia—jugoszláv csúcs- találkozóra olyan időszakban kerül sor, amikor a két ország tapcsolatai minden téren sike- esen fejlődnek. A belgrádi la- ook hangsúlyozzák, hogy Tito ílnök párizsi tárgyalásai minden bizonnyal újabb ösztönzést idnak az együttműködés továb- 3i erősítésének. Hatékonyabb ár ellenőrzést! Továbbképző tanfolyam kezdődött tegnap Harkányban Az Országos Anyag- és Árhivatal, három minisztérium bevonásával, egyhetes továbbképző tanfolyamot szervezett Harkányfürdőn az ipari termelői árak és a szolgáltatási díjak ellenőrzésével foglalkozó fővárosi, megyei és megyei városi tanácsi dolgozók részére. A Dráva szállóban hétfőn megnyílt tanfolyam célja a szakmai ismeretek elmélyítése, a helyi árhatóságok árellenőrzési munkájának fejlesztése és a tapasztalatok kicserélése. A házigazda megye részéről dr. Földvári János, a Baranya megyei tanács általános elnökhelyettese nyitotta meg a tanfolyamot. Ezt követően Sándor Sándor, az Országos Anyag- és Árhivatal árellenőrzési osztályának vezetője tartott bevezető előadást. A tanfolyam rendezésével kapcsolatban Sándor Sándor elmondotta: Az elmúlt félévben az árhatóságok több mint ötvenezer helyszíni árellenőrzést végeztek. Az árellenőrző vizsgálatok alapján a szükséges intézkedéseket megtették. A vizsgálatoknak közel egyhatodát követte szankció. Ennek a munkának jelentős részét végzik a most továbbképzésre összehívott tanácsi dolgozók. Ismeretes, hogy az elmúlt évben a tanácsok árellenőrző tevékenysége számottevően fejlődött. Ezt a Minisztertanács is megállapította, de azt is kimondta, hogy tovább kell javítani az árellenőrzés hatékonyságát. Különösen időszerűvé teszi ezt az, hogy éppen a Minisztertanács hozott júliusban átfogó határozatot az állami ellenőrzési rendszer továbbfejlesztéséről. Most, hogy megteremtődtek a hatékony árellenőrzés alapjai, az a feladat, hogy javítsuk a vizsgálatok módszereit, növeljük az árellenőrző vizsgálatok színvonalát és ezzel hatékonyságát. Az árellenőrzés célja egyrészt az indokolatlan áremelések megakadályozása, az árrendelkezések betartásának ellenőrzése, de emellett az árrendszer működésének ellenőrA résztvevők egy hét alatt a legképzettebb szakemberek által tartott általános és ágazati módszertani előadások meghallgatásával gyarapítják ismereteiket. Emellett gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt és jelentős időt töltenek a tapasztalatok kicserélésével, bevált módszerek átadásával. A továbbképzés annyiban is eltér a korábbiaktól, hogy ezen most csak a fővárosi, megyei és megyei városi tanácsok végrehajtó bizottságai ipari osztályának dolgozói vesznek részt. így több idő jut az ipar és a szolgáltatások árellenőrzési módszereinek alapos tanulmányozására. Az ipari termelői árak ellenőrzésének javítása azért fontos, mert végső soron az indokolatlan fogyasztói áremelkedések megakadályozásához is segítséget ad. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az indokolatlan fogyasztói árak, illetve az áremelkedések jelentős része már a termelői szférában keletkezett. Hné Finn parlamenti delegáció érkezett Budapestre A magyar országgyűlés meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Budapestre érkezett a finn parlament küldöttsége, Veikko Helle-nek, a parlament elnökének vezetésével. Az elnököt útjára elkísérte a felesége. A küldöttség tagjai: Juhani Su- rakka, Aulis Juvela, Lea Suti - nen, Matti Maijala, Tapani Mörttinen, Jorma Fred képviselők, valamint Jaakko Hissa, a finn parlament külügyi titkára. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, az országgyűlés elnöke és felesége, valamint az országgyűlés tisztségviselői fogadták. Jelen volt Kaarlo Juhana Yrjö-Koskinen, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete. A küldöttség a kora délutáni órákban a Hősök terén ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét, majd délután a parlamentben Apró Antal fogadta a finn parlament küldöttségét és megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. Apró Antal este az Országház Vadász-termében vacsorát adott a küldöttség tiszteletére. Lvovi tanácsi küldöttség Baranyában Szovjet tanácsi delegáció érkezett tegnap Baranyába Pécs testvérvárosából, Lvovból. A delegációt, 'amelyet Tyimofej Dmitrovics Tyelisevszkij, a Lvovi Területi Tanács elnöke vezet, reggel a beregsurányi határállomáson Horváth Lajos, a Baranya megyei Tanács elnöke fogadta. A szovjet tanácsi vezetők Horváth Lajos tanácselnök társaságában Nyíregyházán és Szolnokon keresztül utazva az este érkeztek meg Pécsre. Dr. Biró Sándor ünnepi beszédét mondja Fotó: Erb János Tíz éve alakultak a tsz-szövetségek Ünnepi ülés a TIT Bartók-klubjában A termelőszövetkezetek I. országos kongresszusa állásfoglalása alapján tíz esztendővel ezelőtt alakultak meg országszerte azok az előkészítő bizottságok, amelyek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek területi szövetségeinek létrehozását voltak hivatottak előkészíteni. Baranyában 1967 októberében jött létre a két területi szövetség mohácsi, illetve pécsi székhellyel. Egy évtized a szövetkezeti mozgalom, a magyar mezőgazdaság történetében ugyan nem nagy idő, ám ez a tíz év igen jelentős volt a termelőszövetkezetek, azok érdekvédelmi szerveinek fejlődése szempontjából. Tegnap délelőtt Pécsett, a TIT Bartók-klubjában kibővített ünnepi elnökségi ülést tartott a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Baranya megyei Szövetsége. A megjelenteket, többek között Sajgó Jenőt, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetőjét, dr. Földvári Jánost, Baranya megye Tanácsának általános elnökhelyettesét, Krasznai A A 14-es AFIT pécsi telepén bolgár buszok javítását végzik egyezmény alapján. A tervek szerint ebben az évben 80 felújított buszt küldenek vissza Bulgáriába. tolt, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának titkárát, valamint Lukics Józsefet, a MEDOSZ Baranya megyei titkárát Papp Zoltán, a szövetség elnöke köszöntötte, majd dr. Biró Sándor, a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Baranya megyei Szövetségének titkára méltatta a jubileum jelentőségét. Részletesen elemezte az 1975 decemberéig funkcionáló két szövetség munkáját: amelyek folyamatosan figyelemmel kísérték a termelőszövetkezetek gazdálkodósát, a termelési rendszerek tevékenységét, a zöldségtermesztés fejlesztésének programját, a szarvasmarha- és sertéstenyésztés alakulását, a mezőgazdasági üzemek beruházási tevékenységét, az együttműködések, a társulások helyzetét, az időközben megvalósult termelőszövetkezeti egyesülések tapasztalatait, a gazdaságok káder- és személyzeti, oktatási, közművelődési, sport- és kulturális tevékenységét, rendszeresen foglalkoztak — és természetesen ez a mára is érvényes — a termelőszövetkezetek belső ellenőrzésével, a társadalmi tulajdon védelmével, a szocialista munkaversennyel. A felsoroltakból is kitűnik, hogy a szövetségek sokoldalú és igen felelősség- teljes munkát végeztek, amit a megye és a gazdaságok pártós társadalmi vezetőivel szoros együttműködésben valósítottak meg. A szövetségek az elmúlt tíz esztendő során tevékenységüket két fő területen fejtették ki: a gazdasági érdekvédelem és a szövetkezetpolitikai érdek- képviselet terén.’ A szocialista mezőgazdaság fejlődése támasztotta többek között azt az igényt, hogy a két területi szövetségből megyei szintű érdekképviseleti szerv alakuljon: az eltelt több mint másfél év eredményei is bizonyítják e döntés helyességét. Dr. Biró Sándor végezetül köszönetét mondott a megye párt-, állami és társadalmi szerveinek, a mezőgazdasági üzemeknek azért a segítségért, amit a szövetség munkájának érdekében kifejtettek. Ezt követően több elnökségi tag kért szót, emlékezve a szövetkezeti mozgalom eredményeire. S. Gy.