Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-09 / 278. szám
1977. október 9., vasárnap Dunántúlt napló 13 Losonczi Pál az Algán Köztársaságba látogat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Mohammad Daoudnak, az Afgán Köztársaság elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látogatást tesz Afganisztánban. Politikai gyilkosság Baszkföldön A spanyolországi Guernicában szombaton terroristák meggyilkolták Augusto Guillermo Unceta-Barrenecheat, Vizcaya baszk tartomány parlamentjének elnökét. Életét vesztette a politikus két testőre is, többen pedig súlyosan megsebesültek. Megfigyelők szerint a merénylet az ETA (baszk nemzeti szabadság) elnevezésű földalatti szervezet radikális csoportjának akciója. A guernicai merénylet egy nappal az után következett be, hogy a madridi parlament politikai pártjai megegyeztek amnesztia-törvény kidolgozásában, amely teljes amnesztiát biztosítana minden baszk politikai fogoly számára. Suarez kormányfő akkor értesült a merényletről, amikor éppen a parlamentben képviselt politikai pártok vezetőivel tanácskozott az ország gazdasági problémáinak megoldását szolgáló közös irányelvek kialakításáról. A tanácskozás 28 résztvevője közös nyilatkozatban ,,a demokrácia elleni barbár cselekedetnek" minősítette a merényletet. Javasolták, hogy dolgozzanak ki törvényt a terrorizmus elleni védelemre. + TRIPOLI: Moamer El-Kad- hafi, a Líbiai Arab Köztársaság elnöke, a líbiai olasz megszálló csapatok kiverésének évfordulója alkalmából tartott nagygyűlésen kijelentette: „Az Egyesült Államok a közel-keleti probléma békés megoldása szorgalmazásának látszatát keltve csak időt akar nyerni, csak gúnyt űz azokból, akik elhiszik, Hogy e kísérletek komolyak". ♦ SZÓFIA: Magas Dimitrovi Komszomol kitüntetést nyújtottak át szombaton Szófiában Gladys Marinnak, a Chilei Kommunista lljúsági Szövetség főtitkárának, a Chilei Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága tagjának. Gladys Marin a Bolgár Komszomol Központi Bizottságának meghívására küldöttség élén tartózkodik Bulgáriában. NAGYVILÁGBAN KS D. NAPLÓ, TELEFOTÖ Moszkva ünnepli az új "ovjet alkotmányt. Fényár és tűzijáték a Kalinyin sugárúton. HANOI: A VNA hírügynöksége ismertette Szangad Szalodu thaiföldi hadügyminiszter tv-nyilatkozatát. A miniszter egyebek között ki jelentette, hogy kormánya továbbra is erőszakot alkalmaz majd a rendszert opponáló fegyveres csoportokkal, íqy a kommunista partizánokkal szemben is. A szomszéd országokkal való kapcsolatokról némiképp békü- lékenvebben nyilatkozott. Azt állította, hogy Thaiföld kész békés úton rendezni határproblémáit szomszédaival. + KAIRÓ: Az AI Ah ram szombaton New York i keltezésű első oldalas tudósításban számolt be Iszmail Fahmi egyiptomi miniszterei nők-helyettes, külügyminiszter legutóbbi megállapításairól. Fahmi szerint a genfi közel-keleti békekonferencia felújításának útjából elhárították az akadályok zömét, s várható, hogy a konferencia társelnöke, a Szovjetunió és az Egyesült Államok hamarosan szétküldi az értekezletre szóló meghívókat. A lap közölte azt is, hogy egyiptom ,.elvben" egyetért az Izrael által jóváhagyott amerikai „munkaok- mánnyal". ♦ PÁRIZS: Házilag készített bomba robbant szombatra virradóra AI lain Peyrefitte francia igazságügy-miniszter lakása mellett. A robbanás kisebb anyagi kárt okozott, sebesülés nem történt. Egy névtelen telefonáló szerint a „népek autonómiájáért küzdő fegyveres csoport" a felelős a merényletért. + HANOI: Az állam magára vállalja az összes kezelési költségei a közkórházakban — adja tudtul a Vietnami Egészségügy- és Pénzügyminisztérium most kibocsátott körlevele. A munkaképtelenek, az árvák számára az élelmiszerellátás is ingyenes az állami kórházakban. Amerikai indián delegáció érkezett Budapestre Az Országos Béketanács meghívására szombaton Russel Means-szel, az amerikai indiánmozgalom vezetőjével az élen négytagú amerikai indián delegáció érkezett Budapestre. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren dr. Sütő Gyula, az Országos Béketanács titkára, Makai György, valamint Lőrincze Péter, az Országos Béketanács elnökségének tagjai fogadták. A delegáció a hazánkban töltött négy nap alatt megismerkedik a fóti gyermek- várossal, a Nemzetközi Előkészítő Intézetben pedig külföldi diákokkal találkoznak. Hétfőn az Országos Béketanács székházában az amerikai indián mozgalomról tartanak beszámolót. A vendégek kedden Kiskőrösre látogatnak, majd szerdán a reggeli órákban elutaznak hazánkból. + ANKARA: A „Milliyet" című török lap szerint csupán az elmúlt néhány hónapban 150 koleramegbetegedés és három haláleset fordult elő Adana dél-törökországi tartományban. ♦ LISSZABON: Soares miniszterelnök október végén látogatást tesz Macao portugál gyarmaton - jelentette szombati számában az „Expresso” cimű jelentős portugál hetilap. Üdvözlő távirat A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa táviratban üdvözölte V. V. Kuznyecovot, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének első helyettesévé választása alkalmából. ♦ NEW YORK: Cyrus Vance, az Egyesült Államok külügyminisztere befejezte a közel-keleti külügyminiszterekkel New Yorkban három hét óta folytatott beható tárgyalásait. A héten Vance konzultált Dóján izraeli, Fahmi egyiptomi, Khaddan Szíriái külügyminiszterrel, majd egyórás eszmecserét folytatott Hosszan Ibrahim jordániai külügyi államminiszterrel. ♦ LOS ANGELES: Mose Da- jan izraeli külügyminiszter Los Angelesben beszédet mondott amerikai zsidó vezetők értekezletén. Újból elutasította a Palesztinái Felszahaditási Szervezet bármilyen formában való részvételét a genfi konferencián. „A tárgyaló küldöttség tagjaként teljességgel elfogadhatatlan bárki, akit a PFSZ nevezett ki, vagy aki a PFSZ tagjának vallja magát" — hangoztatta. Utalt arra is, hogy Izrael nem hajlandó tárgyalni Palesztinái állam létrehozásáról. + RÓMA: Terzani tábornok, az Olasz Titkosszolgálat (SÍD) helyettes főnöke és Rumor volt miniszterelnök erkölcsi-politikai vád alá került abban a perben, amelyet Catanzaróban folytatnak a milánói mezőgazdasági bank ellen 1969-ben elkövetett véres merénylet ügyében. Kiderült, hogy a bíróság még 1974-ben elfogatási parancsot adott ki az egyik fővádlott, Guido Giannettini ellen. Azzal vádolták, hogy fegyveres összeesküvést szőtt a a köztársasági rend megdöntésére. A letartóztatásnak amiatt nem tudtak sokáig érvényt szerezni, hogy a titkosszolgálat, később pedig a belügyminiszter és a miniszterelnök is védelmébe vette Giannettinit, a SÍD ügynökét. + TOKIÓ: Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnökhelyettes, a kínai népi felszabadító hadsereg vezérkari főnöke Peking- ben fogadta a japán úgynevezett önvédelmi fegyveres erők szeptember 26-a óta Kínában tartózkodó hat nyugállományú katonatisztjét. + TOKIÓ: öt, magát függetlennek nevező jobboldali japán felsőházi képviselő bejelentette, hogy a szenátusban Musozuku klub néven (függetlenek klubja) új politikai pártcsoportosulást hoz létre. Hatvan év — hatvan kép Lenin és a szorongatott helyzetben lévő Magyar Tanácsköztársaság megbízottja, Szamuely Tibor találkozása 1919. május 25-én. E találkozó után számos intézkedés született a Szovjet Oroszországgal szövetséges Magyar Tanácsköztársaság megsegítésére. Százezer magyar harcolt a Vörös Hadsereg soraiban. Közülük nagyon sokan lettek itt kommunisták. Az Oroszországi Kommunista (b) Párt és a magyar kommunisták közötti szoros kapcsolatokra, a testvéri együttműködésre utal e zászló, rajta a kétnyelvű felirattal. Miközben a Vörös Hadsereg, több fronton harcolva, verte vissza az intervenciós csapatok és a belső ellenforradalmárok támadásait, a hátországban rohammunkával folyt a gazdasági élet beinditása. A vasútépítés e munka fontos része volt. HETFŰ: Megnyílt a Brit Munkáspárt kongresszusa. — Meghiúsított puccskísérlet Bangladesben. KEDD: Megkezdődött a Legfelsőbb Tanács rendkívüli ülésszaka Moszkvában. — 35 ország nagyköveti szintű találkozójának nyitánya Belgród- ban. — Terrorcselekmények Olaszországban. SZERDA: Tárgyalások a Közel-Keletről New Yorkban és Washingtonban. CSÜTÖRTÖK: A politikai tisztogatás folytatására szólítottak fel Kínában a „négyek bandája" letartóztatásának első évfordulóján. — Nyolcszázezer ember tüntetett Madridban. PÉNTEK: Törvénybe iktatták az áj szovjet alkotmányt. — Púja Frigyes felszólalása az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitájában. — Lezárult az első tanácskozási hét Belgrádban.----------------------------------------------V ■ Á hét három kérdése iMéli;Yi!ág;hi!‘ádó' Az elmúlt hét nemzetközi eseményei közül az első helyen érdemel említést a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka, amelyen megvitatták az ország új alkotmányának tervezetét és az elfogadott számos módosító indítvány beillesztése után a képviselők jóváhagyták az ország új alaptörvényét. Mint Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke zárszavában hangsúlyozta, az új alkotmány a szocialista demokrácia elmélyítésének leghatékonyabb eszköze. A záróúlésen Vaszilij Kuznyecov személyében megválasztották a szovjet parlament elnökségének első elnökhelyettesét. Moszkván kívül New Yorkra és Belgrádra figyelt a világ. New Yorkban folytatódott az ENSZ közgyűlés általános politikai vitája, amelyben felszólalt Púja Frigyes, hazánk külügyminisztere is. Azt emelte ki, hogy Magyarország nemzetközi tevékenysége a béke és a biztonság megszilárdítására irányul. Belgrádban a hét végén lezárult az európai biztonsági tanácskozás első szakasza. A nyilvános ülésen elhangzott felszólalásokból levonható az a következtetés, hogy megvannak a feltételek a konstruktív munkára. Spanyolország újabb fontos lépést tett az egyébként minden bizonnyal még sokáig ható francóista örökség felszámolásának útján: a madridi kormányzat és a katalán politikusok közötti sorozatos tárgyalások eredményeként helyreállították a dél-európai országban Katalónia önrendelkezését. A megegyezés értelmében újra működhet a több évszázados múltra visszatekintő katalán poV litikai intézmény, a Generalität. A Generalität elnöke a mindeddig száműzetésben élő Josep Tarradellas lesz. . Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy Suarez kormányfőt nem csupán a liberalizálás óhaja vezérelte a katalán játszmában. A tartományban a júniusi parlamenti választásokon egyértelmű baloldali fölény mutatkozott meg. A kormányfő és a 78 éves, konzervatív Tarradellas megegyezése éppen azon alapult, hogy a befolyásos baloldalt háttérbe szorítsák. Ezért az agg politikus kormányában „apolitikus" technokraták kerültek túlsúlyba. A katalán játszma persze még korántsem lefutott. Az mindenesetre biztos, hogy hatással lesz a baszk tartományok követelte autonómia ügyére is. A kongresszus színhelye ezúttal is Brighton volt, a hangulat azonban a szokásosnál békésebb. A magyarázat egyszerű: Nagy-Britannia lassacskán parlamenti választásokra készül és ezt a választást kritikus jelentőségűnek ítélik meg. Vagyis a kormányzó munkáspártnak egységet kellett demonstrálnia a választók felé. Ezzel magyarázható, hogy a baloldal visszafogta bírálatát, s a kongresszus bizalmat szavazott a Callaghan-kormány gazdaságpolitikájának, bár azt is értésre adta: hatékonyabb cselekvést vár a gazdasági élet serkentésére és a munkanélküliség csökkentésére. A szubkontinens kulcsországában, Indiában hétfőn hivatali visszaélések vádjával letartóztatták Indira Gandhi volt miniszterelnököt. Később azonban bírói döntés nyomán szabadlábra helyezték. Ám egy, a hét végén érkezett jelentés arról adott hírt, hogy a jelenlegi kormányzat változatlanul keresi Gandhi asszony perbe fogásának módozatait. Ha figyelembe vesszük, hogy a kormányzó Dzsanata párt éppen azzal nyerhetett a parlamenti választásokon, hogy a demokrácia helyreállítását ígérte, meglepőnek tűnhet "ez a kísérlet. De csak látszatra. Az Indira Gandhi elleni kampány felszítását a Dzsanata jobbszárnya kezdeményezte: a cél nyilvánvalóan az, hogy az előző kormányzat politikájának kárhoztatásával kíséreljék megerősíteni pozícióikat. A jobboldal törekvéseit más is jellemzi, így például a korábban sem túl következetesen végrehajtott földreform megsemmisítése, az állami szektor háttérbe szorítása. A kormányzat nem tudott úrrá lenni az infláción és növekszik a munkanélküliek amúgyis milliókban mérhető száma. Az indiai fejlemények nyilvánvalóan hatnak a térség többi országában is, például Bangladesben. Itt — mint o hét elején kitudódott — katonai puccskísérletet hiúsítottak meg. A hivatalos közlés szerint a lázadók a néhai Mud- zsibur Rahman hívei voltak. Ez az ország tulajdonképpen két éve puccsok és ellenpuccsok hálójában vergődik, miközben egy lépéssel sem jutott előbbre irdatlan gondjainak felszámolásában. Zalai István