Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)

977-10-08 / 277. szám

1977. október 8., szombat Dunántúli napló 3 tisztikus díszletei között játszó­dik. Sajnos sem ez, sem Vágó Nelli hatásos jelmezei nem változtatnak a lényegen, amire bevezetőül már utaltam. Alap­vető rendezői, sőt dramaturgiai félreértésről van szó. Figyel­meztetni (is) akarta a szerző a görögöket a perzsák sorsá­val? Lehet. De nem ez a mű alfa és ómegája. A Perzsák egy maroknyi nép elszánt sza­badságharcának, a mérhetetlen erő- és számbeli fölényben le­vő hódítók feletti csatanyerés­nek a győzelmi éneke. Ez tény­kérdés. Hogy „tragikus megér­téssel" ábrázolná Aiszkhülosz a legyőzötteket? Ez már vitat­ható, felfogás kérdése. Ám, ha a rendezői szabadság nevé­ben így is értelmezem, ez még nem jelenthet együttérzést, permanens részvétkeltést, ami­re ez az előadás fölépül. Er­re utal a műsor jegyzete is: „ . . miért nem a győztes gö­rögök közt játszatja (ti. a szer­ző) a drámát, miért a legyő­zött perzsák között?” A válasz egyszerű: a nagyobb hatás ér­dekében az ellenkező oldalról való ábrázolás módszerével él; erősnek, nagynak mutatja be az ellenséget, így válik még magasztosabbá a győzelem té­nye. Pontosan úgy, ahogyan később Schiller ábrázolja a bevezetőül már utaltam. Alap­németalföldi szabadságharcot (Don Carlos) vagy Szimonov - amerikai környezetben — Az orosz kérdést. A rendezőnek a patinás anyag ellenáll, az elő­adás leül — és „ülve ma­rad” . .. Sok a technikai hiba is, a kórus a proletkultos sza­valókórusok legrosszabb ha­gyományait idézi; emlékezetes alakítással nem találkoztunk. Mindehhez annyit; elmélyül­tebb dramaturgiai elemző mun­ka, átgondoltabb rendezői kö­zelítés, a mit? és miért? el­döntése kívántatik a nemzet pécsi színházában, amely szo­cialista eszmeiségre kíván . ne­velni. Wallinger Endre IN A televízió korrektül vissza­tért a veseátültetés problé­máira, kiegészítvén illetéke­sek nyilatkozataival azt a bi­zonyos múltkori riportot, amelynek vitathatatlan eré­nyeit voltam bátor magam is szóvátenni, noha a rendelke­zésemre álló adatok szerint nem teljes egyetértést keltve. Dehát hogy a téma legalább­is két táborra osztja a hoz­zászólókat, az a tévé műsorai­ból is kiderült, netán egysze­rűen abból a körülményből- is, hogy megszületett a higgadt második, amelyet az imént az illetékesek fórumának nevez­tem, bár - ha jobban , bele­gondolunk — illetékesek fó­ruma volt az első is. Mit tudunk meg a csü­törtöki ínlerjúfüzérből? Túl sok adatot éppen nem, az olvas­hatatlan táblázatok okából, bár lehetséges, hogy a hiba az én készülékemben (vagy szemben) van. A legfontosabb adatokat mégis megtudtuk: Megkezdődött a hangversenyévad Penderecki Lukács-passiója Újszerű dramaturgiai megoldások Az utókor alighanem a XX. század második felének rep­rezentáns alkotásai között fog­ja számon tartani Penderecki Lukács-passióját. Jósolgatni ugyan kockázatos — a kortár­si melléfogások egész soráról tud a krónika —, mégis, e le­nyűgöző alkotást élő előadás­ban is hallva annyit talán mondhatunk: egyike a legjobb zeneműveknek, amit az utóbbi 2—3 évtized terméséből meg­ismerhettünk. Nagyszerűen megoldották Elhangzott már a rádióban, hanglemezen is hozzá lehetett jutni, ez a fajta zene azonban csak élő előadásban mutatja meg valóságos arculatát. Meg­szólaltatásához pedig éppen olyan akusztikai környezet kell, mint a pécsi Székesegyház ha­talmas, visszhangos belső tere. Az egymáson csúszó kórus- hangfürtök, különleges zeneka­ri szín-effektusok, az újszerű dramaturgiai megoldások kon­certteremben nem érvényesül­hettek volna ilyen tökéletesen. De nemcsak a helyszín, ma­ga az előadás is ideális volt. Penderecki Passiójában a kó­rusé a vezető szerep. A bibliai történet tömegjeleneteinek megszólaltatásán túl, — épp­úgy, mint a középkor népi misztériumjátékaiban vagy Bach passióiban —, a kórusté­telek mondják el a szerzőnek vagy méginkább a befogadó közösségnek a történet egyes jeleneteihez fűződő reflexióit is. A Debreceni Kodály Kórus nagyszerűen oldotta meg rend­kívül nehéz feladatát. Kissé kemény, „egyenes” hangzásuk, mely más műfajban kevésbé tetszett volna, itt határozott előnyt jelentett: fokozta a sze- kundhalmazok disszonanciájá­nak élességét. Igaz csodálattal és némi irigységgel hallgattuk a deb­receni Bányai Júlia zenei álta­lános iskola gyermekkórusát: gyönyörű hangon és kápráza­tos intonációs biztonsággal énekelték a Passió gyermekko­ri szólamait. Ennyire tehetsé­gesek Debrecenben a gyere­kek vagy valahol másutt kere­sendő a titok nyitja? A zenekarnak kevesebb sze­rep jut Penderecki Passiójá­ban. Az Állami Hangverseny- zenekar pontosan látta el ezt az inkább nagy figyelmet és •stílusismeretet, mint magasfokú hangszertudást igénylő szere­pet. A három lengyel szóló­énekes, Stelania Woytowicz. Andrzej Hiolszki és Bernard Ladysz hangszépség dolgában is kiváló volt, igazi elismeré­sünket azonban a nehéz szó­lamok virtuóz intonálásával vivta ki. Leszek Hartdegen (narrátor) ékes latin deklamációját keve­sen érthették. Ezúttal talán el lehetett volna tekinteni a szö­veg egyházi jellegétől, és a magyar fordítást a hallgató kezébe lehetett volna adni. Ez nagyban segítette volna a ze­ne megértését. A népes előadógárdát Jerzy Katlewitz jól érthető, világos mozdulatokkal irányította. Nem­csak vezénylése, hanem kar­mesteri értelmezése is világos volt: hatalmas freskóként vetí­tette elénk a roppant drámát A nagy hallgatóságot vonzó koncert növelte a zenei világ­nap ünnepélyességét, ugyan­akkor méltó nyitánya volt az 1977/78-as hangversenyévad­nak is. Egy héttel korábban, Bánky József zongorakoncertjével megkezdődött a Csontváry Ma­tinék idei sorozata is. Koncert? Sehogyse illik a szó erre a rendhagyó műsorú, bensőséges hangulatú délelőtti muzsikálás­ra, melynek első felében egy sorozat apró ráadásdarab hangzott el. Érzékeny muzikali­tás és tökéletes kidolgozottság tették valóban vasárnapi aján­dékká ezt a megszakítás nélkül végigjátszott remekmű-füzért. A végsőkig finomított, cizellált formálásmód azonban nem minden esetben vált az elő­adás javára: Vivaldi és Bach zenéjét kifejezetten romanti­kussá színezte. Gyönyörű egységben Az apró darabok ellensúlyo­zására a műsor második felé­ben Liszt hatalmas h-moll szo­nátáját adta elő Bánky József. Liszt-interpretációjában ezúttal — a korábban is jellemző el­mélyült tudatosság mellett — a műben való teljes feloldódás szép megnyilvánulásait érez­tük. Nagyon tetszett a forma biztos kezű megragadása, pontosan érzékelhettük a té­teleken átívelő szerkezet gyö­nyörű egységét. Dobos L. Orvosszemmel Budapesten 30, Miskolcon 10, Szegeden 5 veseátültetést hajtottak összesen végre. Az utóbbi tizenöt időben messze megelőzte a másik harmincat, de azután folytatás nélkül ma­radt. A folytatás hiányára vo­natkozóan csak homályos in­formációkat nyertünk, de józan ésszel valóban be kellett lát­nunk, hogy megfelelő háttér nélkül a legkiválóbb orvosok, a legjobban felszerelt és leg­jobban szervezett műtők, la­boratóriumok stb. sem hoz­hatnak megoldást. A megszó- laltatottak nagyobbik része megtette a tőle telhetőt, a hatáskörébe tartozót, eljutott az általa elérhető lehetősé­gek határáig. De nincs vese. Megértettük, hogy kis or­szág vagyunk, tudomásul vet­tük, hogy már tervezik a KGST együttműködést, meg­hallgattuk, ’hogy továbbkép­zéseken kellene változtatni az orvosi szemléleten, azt is, hogy mely intézményeket kel­lene még bekapcsolni ebbe a szervezetbe, amelynek csak egyik része a veseátültetések­re képes emberek és intéz­mények rendszere, a másik, most már a további fejlődés egyetlen (vagy legfőbb) aka­dálya a többi egészségügyi intézmény, ahol megoldatlan az átültethető vesék megmen­tése, továbbítása. Ez a nagy, tehetetlen tömeg, ez a laikus által alig átlátható szervezeti bonyolultság az első számú főellenség. Erről is jó lett vol­na többet megtudni, mert ér­tem én, hogy a vesebeteg­ségek problematikájának az átültetés csak egyetlen kis ré­sze, meglehet a közvélemény által némileg túlbecsült, a szenzációéhség átkával meg­vert újságírók által meg túl­ságosan kiemelt része, de to­vábbra sem tudom elhinni, hogy ezen a területen a le­maradásunk törvényszerű volna. H. E. Ógörög tragédiák Háború = háború?... Aiszkhülosz és Euripidész egy-egy művével nyitotta meg idei évadát a Pécsi Nemzeti Színház. Szívesen lelkesednék a választás ötletességén: be­mutatni, hogyan reagált a klasszikus triász első és har­madik tagja a hellén kultúra bűvöletes alig-évszázadának két különböző szakaszában egy-egy konkrét, de más „mű­fajú" történelmi eseményre. Aiszkhülosz Perzsák-ja a szata- miszi ütközetnek, a görög nép­felszabadító háborúnak állít emléket az idő tájt, amikor megkezdődik, illetve kibonta­kozik a görög demokrácia s ezzel a művészetek és a drá­mairodalom azóta is utolérhe­tetlen fénykora. Euripidész Trójai nők-je jó hat évtized­del később, a hanyatló de­mokrácia idején született, ami­kor Athén területszerző rabló­háborút indít Szicília ellen. Ta­lán figyelmeztetésül is szánja (Kasszandra jóslataival, Poszei- don dörgedelmeivel): a győze­lem is magában hordhatja az istenek büntetését, a más né­pek leigázása miatti büntetés csíráját, miként ez a kor né­zője előtt a trójai mondakör eseményeiből ismeretes volt. Mindkét darab legyőzőitekről szól, kétségtelenül. Az előbbi egy gőgös nagyhatalom vere­ségéről és a győzők: egy kis nép fejlettebb kultúrájának, ügyességének és önfeláldozó hazaszeretetének erényeiről; az utóbbi arról, amikor ugyanez a nép (jó 1200 évvel koráb­ban) egy teljesen értelmetlen háborúban elsöpri a föld szí­néről Trója városát és népét. Tehát szívesen lelkesednék a választáson -, hisz két telje­sen különböző jellegű háború­ról van szó, amelyben a legyő­zőnek helyzete sem és reak­ciói sem azonosak, nem is le­hetnek azok — mégsem tehe­tem. Gáli László rendezői kon­cepciója minden áron együvé igyekszik paszírozni a két mű merőben különböző eszmeisé­gét, részvétet próbálva csihol­ni a legyőzöttek iránt ott is, ahol ez nem indokolt: a Per­zsákban. Gáli László általában beszél a háborúról, egyetlen kategóriának tekintve azt. Aho­gyan a műsorfüzet anonim nyi­latkozata is Euripidészről meg­állapítja: „Ő is a legyőzött ellenfél szemével nézi a há­borút, de ő már azt is kétli, hogy egy háborút egyáltalán meg lehet dicsőségben nyerni. A háború a legyőzöttnek nyo­morúság, a győzőnek szé­gyen ..Vajon miért kellene Jelenet a Perzsákból A trójai nők kara, elöl Petényi Ilona (Hekabé) szégyenkezniök a honvédő-fel­szabadító harcok népeinek, hőseinek? Rejtély. A háborúk támadó és védekező jellege között még a polgári történet- írás is különbséget tesz. Elvi alapon ennyit a háborúk mi- neműségéről. Euripidész Trójai nők c. tra­gédiája megrázó alkotás. Egy trilógia (pontosabban tetraló­gia) harmadik s egyetlen meg­maradt darabja. Az egész mű a trójai háborúról szól, mely a monda szerint Heléna el­újabb kori tanulságaival. Moti­válták ebben nyilván az ellen­állás, a fasizmus élményei és annak időről időre újjáéledő módszerei a világ különböző részein, s nem kevésbé az is, hogy a mű alaphelyzete és -gondolata összecseng az író filozófiai nézeteivel, a vá­lasztás és felelősség kérdései­vel vagy éppen az egykori maqúisard-ok, a „remény nél­küli cselekvés heroikus pesszi­mizmusa" gondolatával. Sajnos összevetésre nincs módom, a Hekabé és Andromaché A trójai nők egyik jelenetében (Peté­nyi Ilona és Miklósy Judit) rablása miatt folyt tíz éven át. E harmadik rész az utolsó „fel­vonást”, a legyőzöttek sorsát, a görögök bosszúját jeleníti meg. Történelmi pillanat: Tró­ja pusztulása. A férfiak elhull­tak a haza védelmében, csak nők maradtak: kiszolgáltatva a győztes görögöknek, rabsorsuk­ra várva az égő város falai alatt Himnikus erő sugárzik ebből a tragédiából: a leigá- zottak mély és örök emberi fáj­dalmát zengi a mű. Euripidész — sugallva ugyan a bosszúálló győztesek gyászos jövőjét — még a kétségbeesés, -a belé- törődés hangján szól. Sartre 1964-ben átdolgozta a dara­bot, kiegészítve a történelem Sartre-adaptáció nem hozzá­férhető. Mi az előadás nyo­mán Illyés Gyula feldolgozá­sát ismerhettük meg, aki nyil­ván tovább gondolto a mű alapeszméjét. Eszerint bizonyos hangsúlyok megerősödnek, élessé válnak az euripidészi műhöz képest (pl. Andromaché és Hekabé alakjában): a kó­rus itt cselekvő erő, s a főhős Hekabé se passzívan hullik bele a rabságba, hanem e szavakkal: „hurcoljatok el, én át nem adom magamat, az igazamat." Poszeidon tenger­isten jövendölésével zárul ez a feldolgozás: „Háborúzzatok csak ... beledögöltök mind," Huszár László ezt a hatásos zárógondolatot már - ledobva klepetusát — civilben mondja el. Kár. Teátrális a gesztus; Hevesivel szólván: minek mu­tatni is azt, amire a szó ereje is képes (lehet) .. . Egyébként az előadás híven tükrözi a szerzői szándékokat, valóban a leigázottságban is megőr­zött emberi méltóság drámája lett a Trójai nők bemutatója, A rendezés gondos, kiegyen­lített produkcióval, a szerep­lők néhány kimagasló alakítás­sal gyarapitottak bennünket. Petényi Ilona (Hekabé) porba sújtott királynője - mindvégig a színen - erőt sugároz, Mik­lósy Judit anyai fájdalma meg rendítő vádiratként sistereg, Emlékezetes Dávid Kiss Ferenc árnyalt hírnök-alakja; Marko- vits Bori - figurálisán legaláb­bis — jól megoldott Kasszand rája. Vári Éva (Heléna) és ifj. Kömives Sándor (Menelaosz) kettőse derűs pillanatokkal old­ja a komor tragédia légkörét. Aiszkhülosz Perzsákja Fehér Miklós hármas tagolású, gö­rög színpadot jelző- szép, ar-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom