Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)

977-10-29 / 298. szám

A Dunántúli napló 1977. október 29., szombat HÍREK 1977. OKTÓBER SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából NÁRCISZ nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.23 — nyug­szik 16.32 órakor. A Hold <él 18.14 — nyugszik 8.32 órakor. Augustin Béla S záz évvel ezelőtt, 1877. október 29-én született és 1954 decem­berében halt meg Augus­tin Béla gyógynövényku­tató, a mezőgazdasági tu­dományok kandidátusa. Budapesten 1899-ben gyógyszerész-, 1904-ben pedig Bernben bölcsész- doktori oklevelet szerzett. 1903-tól egy évtizeden át a budapesti egyetem Növénytani Intézetében volt tanársegéd, 1905-töl a gyógyszerésztanlolya- mon a növénytan és gyógyszerismeret tanára. 1915-ben megszervezte o budapesti Gyógynövény- kísérleti Állomást, s an­nak első vezetője lett. Közben folyamatosan az egyetemen is oktatott (a T udományegy etemen gyógynövény-ismeretet, a közgazdasági egyetemen a gyógy- és vegyipari nö­vények természetrajzát). Tudományos kutatásai­val jelentősen fejlesztette a hazai gyógynövény- gyűjtést és termesztést. Számos cikke, tudományos értekezése jelent meg a Természettudományi Köz­lönyben, a Botanikai Köz­leményekben és több más szakfolyóiratban. Társszer­zője az Útmutatás a va­dontermő gyógynövények gyűjtéséhez című, 1922- ben megjelent fontos ké­zikönyvnek, A gyógy- és vegyipari növények ter­mesztése cimű munkának, valamint az 1948-ban megjelent Magyar gyógy­növények cimű kötetnek. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Perzsák - Trójai nők (este 7 órakor) Gózon-bérlet. Kamaraszínház: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (este fél 8 órakor) Madách-bérlet. MOZI Park: A neretvai csata (f4. 7) Petőfi: Napsugár fiúk (f4. hnó 8) Kossuth: Fantasztikus komédia (10, 12, f7, f9) Kegyetler tréfa (f3. .f5) Fekete Gyémánt: Vihar a szó razföldön (4) Tisztes honpol­gárok (6) Jószerencsét: Jeremy (5. 7) Rákóczi: A .'illómcsinálc (5) Gyalog-galopp (7) Má­jus 1.: Libera, szerelmem (f6) Harkány: Hotel Pacific (7) Komló, Május 1.: Szerelmesek románca (f5) Komló, Zrínyi: Apám, az agglegény (4, 6) Apám néhány boldog éve (8) Mohács: Fedőneve: Lukács (6. 8) Sellye: Szondákon 8. (7) Siklós: Gyilkosság az Orient expresszen (7) Szigetvár: Pil­langó (5. 8) idfijárás Várható időjárás szombat estig: reggelre az ország nagy részén ismét köd képződik és ennek egy része napközben is megmarad. Gyenge, változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 4—9, legmagasabb nappali hőmér­séklet szombaton a tartósan ködös helyeken 10, máshol 15 fok körül. Ülést tartott a MÉSZÖV elnöksége Kettőszázötvenkét vagon burgonyát, zöldséget és gyümölcsöt tárolnak o téli hónapokra a Baranya megyei fogyasztási szövet­kezetek. Ezekből az áruk­ból zökkenőmentes lesz a lakosság ellátása — álla­pították meg az október 28-án megtartott MÉSZÖV elnökségi ülésen. Az áfészek a tárolt áru- mennyiséget saját felvá­sárlásból biztosították. Mohácson, Sellyén, Szi­getváron, Komlón és Boly­ban komoly mennyiségű burgonyát tárolnak. Al­mából harminc vagonnal tettek el télire. A szövet­kezetek pincéiben, raktá­raiban helyet kap a ká­poszta, kelkáposzta, kara­lábé, sárgarépa, zeller és zöldség, összesen tizen­egy vagon zöldárjut szállí­tanak majd a szövetkezeti boltokba. ♦ — A Dráva menti Víz­gazdálkodási és Talajvé­delmi Társulat kommunis­tái, szervezett dolgozói, szocialista és munkabri­gádjai, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére vállalt 1977. évi gazda­sági tervet, a vállalt meg- rendeléses vízrendezési munkákat 100 százalékra, a műszaki tervezést 135 százalékra, a vállalt no­vember 7-i határidő előtt, 27-én teljesítették. — Új képeslapok Bara­nyáról. A Képzőművészeti alap kiadó vállalata ké­peslapot jelentetett meg Sellyéről, valamint a drá- vaivónyi református festett templomról. — A Csontváry-múzeum­ban október 30-ra hirde­tett matiné előadás elma­rad . ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermekbelbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfü­lészeti betegek, égett és for­rázott gyermekek részére pá­ratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, se­bészet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- é; agysérülések: Idegsebészet Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Nagy Sándornak, az OTP osztályigazgatójának elnökletével tartották meg tegnap Pécsyáradon a lottó 43. heti sorsolását. Autóbusz- járatok a temetőbe A Volán 12. sz. Vállalat értesíti az utazóközönsé­get, hogy 1977. október 29-én 12.00 órától 1977. november 2-án 19.00 óráig a temetői látogatá­sokra rendkívüli járatokat indít. A járatok a Kossuth téri nyitott utasváró déli olda­láról indulnak, ezért a mecseki járatok indulási helyét ez idő alatt a nyi­tott utasváró északi olda­lára tesszük át. A járatokat mind a Kossuth térről, mind a köztemető északi kapujá­tól a temetői nyitvatartás és az utazási igényeknek megfelelően közlekedtet­jük. A járatok útvonala a Kossuth térről: Kossuth tér, Bajcsy-Zs. u., Szalai A. u., Rózsa F. u., Bolgái Néphadsereg u., Siklósi u., temető. Temetőtől: temető, Sik­lósi u., Bolgár Néphadse­reg u., Rózsa F. u., Rákó­czi út, Hal tér. Megállóhelyek: temető felé: Kossuth tér, Piac tér, temető. Kossuth tér felé: temető, Rózsa F, u., Hal tér. ♦ — Tegnap műszakilag átadták a pellérdi postát. A jól felszerelt hivatal no­vember 4-én kezdi meg működését. A Pécsi Pos­taigazgatóság hétszázöt­venezer forintot költött az építkezésekre. — Átadták az új malo­mi útat. A Baranya me­gyei Építőipari Vállalat ötmillió forint értekben új utat épitett a pécsi Sa- rohin úttól Mólomig. A forgalomtechnikai bejá­rást már korábban, teg­nap pedig a műszaki át­adást tartották. — A népek barátsága hete keretében tegnap tartották a Pécsi Tanár* képző Főiskola orosz sza­kos hallgatóinak orosz nyelvű vers- /és próza­mondó versenyének dön­tőjét 28 résztvevővel. A két első Makarics Ad­rienne és Szalma Judit, a három második helyezett Vetró Katalin, Albert Márta és Misky Éva lett. — Polgári védelmi be­mutató és oktató objektu­mot hoztak létre a pécsi Pannónia Sörgyárban. A dolgozók polgári védelmi oktatásához és az önvé­delmi alegységek kikép­zéséhez itt a legváltoza­tosabb szemléltető eszkö­zök állnak rendelkezésre. ♦ Állatorvosi ügyelet A Pécsi járás területén 1977. október hó 29-én 13 órától, 1977. október hó 31-én reggel 8 óráig dr. Péter Lajos. Tele­fon: 15-588. Ha ez a szám nem jelentkezik, a 09 telefonon hagyható üzenet a „Pécsi já­rás állatorvosi ügyelete" címen. Az ügyelet helye: Pécs, Me­gyeri út 24. •k Pécs város területén október 29-én 13.00 órától 31-én reggel 8 óráig dr. Papp Elemér. La­kása: Radnóti Miklós u. 7/B. II. emelet 9. Telefon: 16-433. ♦ Közlemény Pécs megyei városi Közegész­ségügyi-Járványügyi Felügyelő­ség közli a lakossággal, hogy az 1977. évi gyermekbénulás elleni védőoltás II. részletét 1977. október 31.—november 5. között kapják a csecsemők és kisgyermekek. Védőoltásban részesülnek az 1974. október 1.—1977. június 30. közötti időben született gyermekek. A védőoltásokat a körzeti gyermekorvosi rendelőkben végzik. Kérik a kedves szülőket, hogy gyermeküket vigyék el a védő­oltásra, és a Sabin-cseppek be adásához szükséges kiskanalat is vigyék magukkal. A bölcsödés gyermekek védő­oltásukat a bölcsödében kap­ják meg. A LOTTO nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Pécsváradon megtartott 43. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 7, 41, 47, 48, 90 Az október 31 -i tárgynyere- mény-sorsoláson a 42. heti szelvények vesznek részt. ♦ — Megjelentek a Mi­kulás-figurák. A pécsi üz­letekben mái kaphatók a tél közeledtét jelző cso­koládéfigurák. A tavalyi­hoz hasonlóan idén is jó az ellátás. A Baranya— Tolná megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereske­delmi Vállalat 450 mázsa mikulás-figurát, 220 má­zsa karácsonyfa függelé­ket és 26 vagon szalon­cukrot bocsát a baranyai és tolnai vásárlók rendel­kezésére. — Politikai könyvnapo­kot rendez a Pécsi Ta­nárképző Főiskola. A program október 27-től november 3-ig tart. A Kossuth Kiadó könyveit részletre is meg lehet vá­sárolni a könyvnapok ide­je alatt. — Felnőtt irodalmi szín­padot szerveznek Pécsvá­radon, a Művelődési Köz­pontban. Jelentkezni no­vember 10-ig lehet a mű­velődési házban. A fog­lalkozásokra hetente egy­szer kerül sor. ♦ Születés MÓNUS ESZTER és KISS SÁNDOR szeretettel értesítjük kedves rokonainkat, barátainkat, isme­rőseinket, hogy ZOLTÁN nevű fiúgyermekünk született. — Szigorúbban ellenőr­zik az élelmiszereket Ba­ranyában. Az elmúlt há­romnegyed évben 2718 mintából 14 602 vizsgála­tot végzett a Baranya megyei Állategészségügyi Állomás laboratóriuma. Csaknem harminc száza­lékkal többet, mint az előző év hasonló idősza­kában. Elsősorban tejet, tejtermékeket és húské­szítményeket ellenőriztek. — Kompotok télre. A Szigetvári Konzervgyárban feldolgozott gyümölcsök közül a több mint száz vagon léalmából sűrít­mény készült, míg a 69 vagon befőttalmából és a 187 vagon körtéből kom­pot. Feldolgoztak még 50 vagon sárgabarackot, 97 vagon őszibarackot, vala­mint szilvából 70, meggy­ből 14 vagonnal. — Koszorúzás. Minden évben megemlékeznek a pécsi Asztalos János Kö­zépiskolai Fiúkollégium nevelői és diákjai név­adójuk, Asztalos János vezérőrnagy halálának évfordulójáról. A tegnapi koszorúzási ünnepségen dr. Varga Tibor, a kollé­gium igazgatója mondott megnyitót, majd Dobay József, a pécsi Nagy La­jos Gimnázium igazgató­ja, a névadó egykori munkatársa mondta el émlékeit. — Jó paprikatermés. A 4800 hektáros szegedi tájkörzetben befejeződött a fűszerpaprika szedése. Több egymást követő „szűk esztendő" után az idén rekordterméssel fize­tett a táj .ipiros aranya", összességében több mint 4300 vagon paprikát szü­reteltek a gazdaságok. A minőséggel is elégedettek a szakemberek. — Az Ady-szavalóver- seny eredményei. A városi úttörőelnökség szavalóver­senyt hirdetett az általá­nos iskolákban a költő születésének 100. évfordu­lója alkalmából. A kerü­leti selejtezők már lezaj­lottak, s a három kerület­ből indult 58 tanuló kö­zül tizenheten jutottak a november közepén tartan­dó városi döntőbe. ♦ A Zöldért mai árai A mai piac slágercikke o gyorsfogyasztásra alkalmas, jó minőségű szabolcsi alma, melynek ára mától 3,80 forint helyett 2,80. Az őszi zöldség és gyümölcs­termékekből folyamatos és jó az ellátás. A Zöldért raktá­raiban nagy készletek állnak rendelkezésre. Azonban a múlt hetihez viszonyítva több ter­mék ára emelkedett. A zöld­ségek közül 2,60 és 1,80 a cékla, a zeller ára 7 és 5,80 forint. A körte 12 és 9, o csemege szőlő 24, valamint a borszőlő kilója 15 forint. A mák kilója pedig 84 forint. Már jóval kevesebb van a paprikából, a töltenivaló 16, a lecsónak való 7,60, míg a pi­ros paradicsompaprika 17 és 12 forint, a zöld paradicsom- paprika pedig 10 és 7 forint. RADIO KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Sulisajtó. 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Korunk hősei. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szól­va .. . 12.45: Melódiakoktél. 13.50: Nem minden a látszat. 14.00: ifj. Burka Sándor népi zenekara játszik. 14.30: Termelési rendszerek, kombi­nátok, egyesülések a mezögazdasag- ban. 15.05: Új Zenei Újság. 15.40: Sztevanovity Zorán énekel. 16.00: 168 óra. 16.55: Magyarország—Boli­via vb-selejtező labdarúgó-mérkőzés. 19.00: Örökzöld dallamok. 19.54: Ku- rucdalok népi gyűjtésekből. 20.10: „Vidék, hol egykor ringatott remé­nyem . . .” Irodalmi est. 21.05: Mi a titka? 22.15: A Rádiószinház bemu­tatója. 23.15: A beat kedvelőinek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Mescserin együttes játszik. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: He­gedűs a háztetőn. Részletek. 8.55: Népdalok. 10.00: Hogy tetszik len­ni? 11.00: Válaszolunk hallgatóink­nak. 11.15: Polkák fúvószenekarra. 11.25: Orvosi tanácsok. 11.33: Nép­szerű muzsika — világhírű előadó­művészek. 12.33: Nemzeti operákból. 13.20: Balladáink Európában. 13.35: Éneklő Ifjúság. 14.00: Fiataloknak I 14.45: Napraforgó. 15.33: A faljáró. Aymé novellája. 15.53: Székely End­re: Komárom megyei bányászdalok. 16.00: Ady szavalóverseny. 16.50: Öt­órai tea. 18.00: Verbunkosok, nóták. 19.09: A hónap műsorából. 20.38: Bob herceg. Részletek 21.19: A Ka­rinthy Színpad műsora. 22.20: Szelé- nyi István: Szvit rézfúvókra. 22.33: Slágermúzeum. 23.15: Zongora­muzsika. HARMADIK MŰSOR 8.08: Liszt: XII. magyar rapszódia. 8.19: Mindenki zeneiskolája. 9.09: Hangverseny. 10.05: Slágerlista. 10.40: Rafael Kubelik operafelvéte­leiből. 11.14. Bach: V. branden­burgi verseny. 11.38: Kórusmuzsika. 12.20: Zenekari muzsika. 14.05: Taru Valjakka dalestje. 15.15: A Liszt Fe­renc Kamarazenekar Mozart hang­versenye. Kb. 16.03: óda a jelenhez. Neruda versei. Kb. 16.20: A hang- versenyközvetités folytatása. 16.55: Kettős portré József Attiláról. 17.40: Kodály: Szonáta. 18.03: Hőndel-mü- vek. 18.31 : Uj operalemezeinkből. Közben: 20.21: Szabó Magda: Régi­módi történet. 20.31: Az operaközve­títés folytatása. 21.39: Dzsesszfelvé- teleinkböl. 22.06: Kocsár Miklós szerzői estje. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Jubilál a Me­csek vegyeskórus. 17.30: Divatoson, célszerűen, egészségesen. Görgényi Zoltán riportja a fiatalok öltözködé­séről. 17.40: Nóta-est. Közreműkö­dik: Bányainé Acs Irén, Nagy Józsa, Berczeli Tibor és Fábián János. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.10: Szombat esti muzsika. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. Hírek, tudósítá­sok. — Gálics György népi zenekara játszik- — Három megyén át. Ak­tuális összeállítás. — Zene hallga­tóink kérésére. 19.15: Német nyelvű műsor. A hét eseményeiből. — Neue Zeitung előzetes. — A *jövö hét mű­soraiból. — Szombat esti muzsika. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétorna. 9.05: Természet barát. 9.25: Don Juan. Magyarul beszélő spanyol—francia film. 11.00: Művészeti Magazin. 12.52: Lagardere lovag kalandjai. VI/4. 13.50: A tize­des, meg a többiek. 15.30: Hírek. 15.35: Idesüssl 16.00: Ady Endre vers- és prózamondó verseny. 16.50: Magyarország—Bolívia. Vb-selejtező. 18.50: Reklám. 19.00: Egymillió fon­tos hangjegy. 19.15: Cicavízió. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-Hiradó. 20.00: Gusztáv kitesz magáért. 20.05: A sors iróniája. Magyarul beszélő szovjet film. I 21.45: Ifj. Sánta Ferenc mu­zsikál. 22.10: A vad gyerek. Magya­rul beszelő francia film. 23.25: Tv- Hiradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: National Gallery. Angol filmsorozat. XII/4. Az észak-európai reneszánsz. 20.25: Visszapillantva . . . válogatás. 21.25: Tv-Hiradó 2. 21.45: Doktor tojáshéj. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat 5. rész. JUGOSZLÁV TV 13.55: Labdarúgás: Sloboda—Dina­mó. 18.45: Szórakoztató-zenei adás. 20.00: A ruha én vagyok — humo­ros adás. 20.30: Péntek, a bennszü­lött — angol film. 22.30: Az el nem kötelezett országok rádiós szerveze­teinek konferenciája. 22.45: Zágráb ’77 — fesztivál. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Hét tv-nap. 17.50: Népi muzsika. 18.35: Dickens — filmsoro­zat. 19.55: Akciók. 20.00: Tv-tárca. 20.30: Komolyzene. 21.30: Huszon­négy óra. 21.40: Sportszombat. 21.55: Torna.-V-x­Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tegnap táviratban üdvözölte Sir Keith Holyoke-t Új-Zelana fökormányzójóvá történt megválasztása alkalmo bál. > * Tglat Benler, a Török Köztársaság budapesti nagykövete pénteken ha zája nemzeti ünnepe al kalmából fogadást adott rezidenciáján. A fogadá­son megjelent Trethon Fe renc munkaügyi miniszter, Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke és Szalai Bélc külkereskedelmi államát kár, valamint politikai, kulturális és gozdasayi életünk több más ismert személyisége és tagja is A Központi Népi Ellen őrzési Bizottság péntek ülésén Villányi Miklósnak a munkabizotság vezetője nek előterjesztésébe! megvitatta oz óllampol górok által kezdeménye zett magánlakásépités vizsgálatáról készült je lentést. Lapzárta Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Fahri Koruktürköt, a Tö­rök Köztársaság elnökét Török­ország nemzeti ünnepe alkal­mából. Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke Süleyman Demirel miniszterelnöknek kül­dött üdvözlő-táviratot. * Pénteken Moszkvában ülést tartott a Szovjetunió Miniszter- tanácsa. A kormány megvizs­gálta a jövő évi gazdasági és társadalmi fejlesztési terv és - költségvetés tervezetét. A vitá­ban részt vettek a miniszterta­nács elnökhelyettesei, a szövet­ségi köztársaságok miniszterta­nácsainak elnökei, továbbá a miniszterek és a szovjet kor­mány más tagjai. A kormány elnökségét megbízták, hogy a szövetségi köztársaságokra, mi­nisztériumokra és igazgatósá­gokra lebontva vizsgálja meg a terv és a költségvetés ter­vezeteit. * A Carter-kormány további milliárdos segélyeket folyásit Izraelnek és nyugtatni próbál­ja az amerikai zsidóság veze­tőit, de Washington igy sem kap támogatást közel-keleti rendezési terveihez. Az ameri­kai külügyminisztérium a na­pokban szokatlan erőfeszítése­ket tett, hogy megnyerje a genfi békekonferencia tervének a rendkívül befolyásos zsidó szervezetek vezetőit. A minisz­tériumban, zárt ajtók mögött folyt megbeszélés után a meg­hívottak csak annyit mondtak el: „felháborodásuknak" adtak kifejezést a rendezési tervek, valamint a Genfre vonatkozó október 1-i szovjet—amerikai közlemény felett. Vance külügy­miniszter e meddő eszmecse­re után csütörtökön Hahum Goldmannal, a Zsidó Világ- kongresszus elnökével tárgyalt. A testület vasárnaptól Wa­shingtonban tartja évi kong­resszusát. * < A Mecseki Szénbányáknál 16 üzemi csapatnak a részvételé­vel tegnap rendezték meg a „10 nap, amely megrengette a világot" vállalati politikai döntőt a Szovjetunióról. A négyórás vetélkedőt a Béta­bánya Kispál József, Molnár Sándor és Tormássy Loránd összetételű csapata nyerte. 2. a Kossuth-bánya és 3. a kom­lói Szénelőkészítő csapata lett. * Figyelmetlenül vezette sze­mélygépkocsiját Hollóvári Já­nos kistótfalusi lakos és Újpet- re közelében az előtte forgal­mi ok miatt kivilágítva álló, Schneider Ármin palkonyai la­kos által vezetett autóbusszal összeütközött. A személygépko­csi vezetője, felesége és egy utas könnyű sérülést szenvedett. Ugyanezen a helyszínen a sű­rű ködben nagyobb sebesség­gel vezetett Milder János új- petrei lakos és személygépko­csijával ugyanezen autóbusznak ütközött. Személyi sérülés nem történt. * Egy őrizetlenül hagyott ló Kacsóta közelében tegnap ne- I kiment egy személygépkocsi­nak, majd Szentlőrinc közelé­ben a vágtató lovat egy autó­busz a ködben elütötte. A bal­eset következtében három sze­mély könnyebben megsérült, az anyagi kár körülbelül hetven­ezer forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom