Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-27 / 296. szám
e Dunant ült napló 1977. október 27., csütörtök ;i|||lÄ A növényvilág ritkaságai kaukázusi zerqevirág Kevesen tudják, hogy a Baranyába látogató európai, amerikai turisták, magyar és külföldi szakemberek milyen elragadtatással beszélnek a mecseki erdő gazdagságáról, szépségéről. Mivel a Keleti-Mecsek a zárt tölgyes erdők zónájába esik, a fafélék közül elsősorban a gyertyános és cseres tölgyesek az uralkodók. A hegyek északi oldalain ősi, rejtélyes hangulatú bükkösök díszlenek, amelyeket ha az ember kiirtana, nem” valószínű, hogy valaha ismét felújulnának. Tízezer év távlatában A mai növénytársulások képe hosszú évezredek fejlődésének eredménye, s hogy ezt a mai gazdagságot megértsük, vissza kell nyúlnunk 10—15 ezer évvel ezelőttre, amikor még fenyő- és nyirerdők borították a Zengő környéki tájat. Azt biztosan tudjuk, hogy a 10 ezer évvel ezelőtt véget ért jégkorszak hihetetlenül kipusztította, illetve a mediterránumba szorította az ezt megelőző melegebb - időnként trópusi korok növényzetét. Még ma sem eldöntött kérdés, hogy vajon a Keleti-Mecsek- ben leheltek-e olyan kedvező klimájú termőhelyek, ahol a jégkorszak előtti meleg vagy az egyes jégkorszakok közötti kedvezőbb időszakok maradványnövényei átvészelték volna a hosszan tartó, szinte tundrá- lis éghajlatot, A kutatók jelentős hányada ma azon az állásponton van, hogy a nálunk termő délszaki növények az utolsó jégkorszak után, úgymond posztglaciálisan vándoroltak vissza a Keleti-Me- csekbe. Mivel tőlünk északabbra a klíma számukra már nem kedvező, többségük itt éri el legészakibb elterjedését. Ez növényföldrojzi értelemben kimagasló jelentőségűvé teszi a Keleti-Mecseket, s a nagyközönség előtt is érthetővé teszi a szigorúan védett termőhelyek kijelölését. Honnan tudjuk azonban, hogy milyen növények népesítették be a múltbeli tájat? A kérdés megfejtésében az apró virágporszemek siettek az ember segítségére, amelyek érdekes módon kitűnően konzerválódtak a jégkor utáni lápokban, mocsarakban, megőrizvén a régmúlt üzenetét. Fajra jellemző fizikai-kémiai megjelenésük alapján, az egymásra rakódott rétegekben nyomon követhetők az ott élt növények. Igaz, hogy a Keleti- Mecsekben nem alakultak ki lápok, mint például a belgiumi Ardennekben, de a környező tájakon igen. így ma már biztosan tudjuk, hogy az időszámításunk előtti 5500—2500 között a nedves, meleg klíma hatására a tölgyesek fokozatosan hódították meg a Keleti-Mecseket. A fagyzúgosabb völgyekben megjelent a gyertyán, s az északi lejtőkön a bükk kiszorította az előző száraz melegkor ritkás tölgy-, hárs-, szili-, juharerdeit. II tölgyesek értékei A következő időszak megnövelte a ma már csak foltokban meglévő bükkerdő határait. A hűvös, nedves klíma hatására a tölgyesek az Alföldre, a Dél- Dunántúlra húzódtak vissza. Az időszámításunk előtt 800-tól beszélhetünk a mai Keleti-Mecsek jellegzetes erdőségeinek kialakulásáról. A fő uralkodó faféle ismét a tölgy lett. Az ember erdőirtó munkája azonban kevésbé érintette a területet. Inkább csak a kisújbányai medencében mutatható ki, ahol a természetes beerdősülési folyamat rendkívül lassúnak mutatkozik. örvendetes tény azonban, hogy a több mint másfél évszázaddal ezelőtt, Kitai- bel Pál átal megfigyelt növényzeti kép szinte alig változott. Érdekes színfoltjai a vidéknek a hegyek csúcsaira koncentrálódott hár- sas törmelékerdők, amelyeknek az állatvilágáról, hasonlóan, mint például az óbányai szurdok, erdejéről semmit sem tudunk. A tájvédelmi körzet uralkodó erdőtársulása a gyertyános tölgyes, míg a déli oldalakat (pl. Zengő, Hármashegy) és a magasabb tetőket melegkedvelő, szép állományú cseres tölgyesek foglalják el. Itt kell megjegyeznünk, hogy a legújabb szovjet kutatások szerint a tölgyerdők levegője valósággal csíramentes. Mindez nagyban megnöveli a tájvédelmi körzet erdeinek közjóléti szerepét, gondoljunk, csak a mecseki szénmedence légzőszervi megbetegedésben szenvedő bányászaira. A jövőben még fokozottabban kell törekedniök a várostervezőknek (pl. Komlón) arra, hogy a meglévő erdők valósággal „befollyanak" a városok utcáira, tereire. Tévedés azt hinni, hogy a meglévő lakótelepeket kell fásítani az ott lévő természetes növénytakaró kipusztítása után. Mi rejtőzik a lomb- korona alatt? A sötét bükkerdők kivételével a tölgyesek avar- és cserjeszintje rendkívül fajgazdag. Olyannyira, hogy itt most a legritkább, legjobban védelemre szorulókra szólhatunk. Elsőként a hazánkban sehol másutt nem élő csodálatos növényünkre, a ■ bánsági bazsarózsára (Paeo- nia officinalis banatica) kell felhívni a természetbarátok figyelmét, amely a főbb keletimecseki turistautak mentén az utóbbi években igen megfogyatkozott! Tudományos nevét PAEON-tól, a gyógyítás istenétől kapta. A déli országokban sokáig medicinaként használták az ott bőven termő növényt. Szigetszerű magyarországi előfordulása már régen felhívta a botanikusok figyelmét, hiszen hozzánk legközelebb csak a Bánságban terem, Meggypiros szirmait esetenként már április végén kibontja, de igazi pompájában csak májusban leshető meg. Első felfedezőinek egyike volt Kitaibel Pál, a híres természetbúvár. A bánsági bazsarózsáéhoz hasonlóan már a neve is távoli tájak hangulatát idézi a kaukázusi zer- gevirágnak (Doronicum cau- casicum). Ez a főleg Dél-Euró- pában, a Kaukázusban és Kis- Ázsiában elterjedt növény sok vihart kevert a múlt század közepének tudományos berkeiben. Mivel nem tudták, hogy a növényt a Kaukázusból már régebben leírták, Pécs egykori hires gyógyszerész-természetbúváráról Nendvich Tamásról nevezték el. Csak a későbbi kutatások bizonyították be, hogy a Mecsek-vidéki zergevirág a kaukázusi formával azonos, s így ä prioritás értelmében a Nendvich nevét nem tarthatta meg. Keleti irányban egészen Szekszárdig terem, s helyenként egyáltalán nem ritka. Tavaszi erdeieknek magányos, sárga virágfészkeivel kedves színfoltja, hasonlóan, mint az örökzöld, mediterrán leheletet adó szúrós csodabogyó (Ruscus aculealus), keleti-mecseki termőhelyei az erdők sűrűjében szerencsésen átvészelték a néhány évtizeddel ezelőtti vandál baranyai Hűvös erdők virága a bíborpiros ciklámen pusztítást, amikor gépkocsik sora szállította más megyékbe koszorúkötés céljából . . . Bár 1974 óta védett növényünk, még ma is itt-ott felbukkan a koratavaszi virágstandokon! De miért kell vajon a tájvédelmi körzet és minden terület növényvilágát napjainkban fokozottabban védeni, megismerni? Ahelyett, hogy a szinte már klasszikusnak ható érveket itt most részletesen felsorolnánk, elégedjünk meg egy angol professzornak az elmúlt évben megfogalmazott gondolataival: jelenleg a Földön közel 200 ezer virágos növény él, s ezek közül 20 ezer szinte a végveszély szélére került! A pusztulás nem napjainkban kezdődött, hanem már 100—150 évvel ezelőtt, s ha ez a folyamat feltartózhatatla- nul halad tovább, az ezredfordulóra 20 ezer virágos növénnyel lesz szegényebb a Föld flórája. Fazekas Imre Szovjet-francia űrkutatás Gyümölcsöző együttműködési programot dolgoztak ki szovjet és francia tudósok a legutóbb Leningrádban ülésező űrkutatási vegyes bizottságban. A közös munka főként különféle biológiai kísérletekre és a gammasugarak tanulmányozására terjed ki. A szovjet Kozmosz mesterséges holdak fedélzetén részben francia műszerekkel zajlanak le a kísérletek. Az úgynevezett Biobloc-program során élesztőgombákat és dohánymagvakat utaztatnak, és figyelik, hogy a súlytalansági állapot és a kozmikus sugárzás milyen hatással van a fejlődésükre. A programsorozat további részében francia gyártmányú detektorok segítségével mérik majd a nehéz ionok behatolását a kísérleti állatok szervezetébe, majd a kozmikus sugárzás könnyű Összetevőinek (hélium, hidrogén) hatását vizsgálják az élő szervezetekre. Ez utóbbinak eddig nem tulajdonítottak különösebb fontosságot, de tisztázni akarják, hogy amennyiben ez a hatás a súlytalanság állapotával párosul, nincs-e káros hatással az élő szervezetekre. A kísérletben ráklárvákat és dohánymagvakat küldenek fel a franciák, mig a szovjet kutatók saláta- és más növényi magvakat helyeznek el a mesterséges hold fedélzetén. A Hystor-program keretében a kísérleti alanyok a Szovjetunió sztyeppéiről származó patkányok lesznek. Francia gyártmányú detektorokat helyeznek el a koponyájukon és szintén a nehéz ionok behatolását vizsgálják az űrutazás során. Miután a patkányokat visszahozzák a Földre, bizonyos idő után feláldozzák őket a tudomány oltárán. Boncolásuk után a szövettani elváltozásokból következtetnek mcjd a kozmikus sugárzás nehéz ionjainak esetleges roncsoló hatására. A párizsi Pasteur Intézet orvosai és biológusai készítik elő az Ulysse kutatási programot, amelynek célja az élő szervezetek védekező immunreakcióit vizsgálja az űrkutatás során. Szovjet és amerikai űrhajósoknál ugyanis megfigyelték, hogy szervezetük védekező reakciója csökken az űrkutatás alatt. A kísérleteket fehér egerekkel végzik. A szovjet—francia közös űrkutatás legutóbbi eseménye az volt, hogy ez év június 17-én a Szovjetunió területéről Föld körüli pályára bocsátották a „Signe—III" elnevezésű francia mesterséges holdat. Programját a touluse-i egyetem kutatói dolgozták ki. A mesterséges hold feladata a gammasugarak tanulmányozása. A 102 kilogrammos Signe—111. mesterséges hold Csillagosok, katonák... „Meggyőződéssel, nyugodtan halok meg” ,,Okmányszerűen bebizonyosodott, hogy a német és magyar hadifoglyok nagy számban lépnek be a bolsevik pártba, a Vörös Hadsereg soraiba és töltenek be parancsnoki tisztségeket" — ez Klecanda főhadnagy, az ellenforradalmi erők „felderítés adjutásá"-nak a Vlagyivosztokban 1918. július 12-én keletkezett jelentésében olvasható. Néhány nappal később Klecanda főhadnagy még ezt jelentette: „A Szemjonov-frontról július 22-én kb. 3000 magyar indult el Habarovszkba. Következtetés: Az ellenség döntő csapásra készül Usszurinál”. ( Gajda ezredes, az ellenforradalmár csapatok parancsnoka és Usakov alezredes, a keleti front vezérkari főnöke 1918. július 30-án 6. számmal parancsot adott ki. A parancs a) pontja: „Mindazok a hadifoglyok, akik a központi- hatalmak állampolgárai, és együttműködnek a szovjet csapatokkal, amennyiben fegyverrel a kézben, harcban esnek fogságba, agyonlövendők vagy felakasztandók". A parancs a szovjethatalom helyi képviselőivel, a parancsnoki beosztásban harcoló magyarokkal, németekkel, kínaiakkal és a más nemzetiségű internacionalistákkal „kivételt" tett, s aláhúzta, hogy . őket „lehetőleg nem a helyszínen agyonlőni", hanem a főhadiszállásra kell kisérni és a kémelhárításnak átadni, de persze a kihallgatásuk „után agyonlövendők”. Goldfinger Ágoston nagy- kanizsai nyomdász Habarovszkban a magyar kommunista szekció megalapítója volt és részt vett az internacionalistákból szervezett távolkeleti osztag harcaiban, visz- szaemlékezéseiben irta: „A pártbizottság erőltetett ütemben dolgozott, osztagot toborzott, hogy segítségül küldje a fronton levő orosz elvtársaknak, Sikerült megalakítani az osztagot. Több tiszt csatlakozott önként, nevezetesen Tóth vezérkari százados, Lázár zászlós, Váci zászlós, Sári zászlós. Az osztag a nyikolszk-usszu- rijszki frontra ment. Ez az alakulat az utolsó pillanatig a távol-keleti szovjethatalom rendelkezésére állt”. Az osztag az Usszurszki Front csapataihoz tartozott, 1918 augusztusi adatok szerint különböző nemzetiségekből, orosz, magyar, kínai, német stb. katonákból állt. Az internacionalista alakulatok szervezésében a magyarok közül nagy szerepe volt Fried Dezsőnek, Lányi Imrének, Liszkay Lajosnak, Ballá Gáspárnak, Müller Armand- nak és még másoknak is. Az internacionalista alakulatok hősiesen harcoltak a Bajkál-tó partján az 1918 június végétől augusztus közepéig tartó csatákban, valamint a vlagyivosz- toki szovjet megdöntése után a június végén kialakult távolkeleti usszuri fronton. Szergej Lazo ismert hadvezér, aki 1918-ban a kelet-szibériai szovjet csapatok egyik szervezője volt, katonai tanácskozáson jelentette ki: „Jól harcolnak a nemzetköziek. Túlnyomó többségük magyar (80— 85Ho), a többiek osztrákok, németek. Ti tudjátok, én híve vagyok annak, hogy velünk együtt harcoljanak, ez adja soraink nemzetközi jellegét. Mindannyian, mint volt katonák, harci tapasztalatokkal rendelkeznek. A harcban lelkesek, lendületesen küzdenek. Hűek a forradalomhoz ..." A központi erőktől messze, elszigetelten küzdő távol-keleti szovjet csapatok helyzete azonban kedvezőtlenre fordult. Az újabb japán csapatok mellett amerikai, angol, francia alakulatok szálltak partra augusztusban Vlagyivosztokban, A bajkáli és usszuri fronton harcoló internacionalisták nagy része elesett. A Nyikolszk— Usszurijszk alatt vívott harcokban például a Fenyina-dombot védő — zömmel magyarokból álló — 1. nemzetközi század 376 katonájából csak 179 maradt életben. Az életben maradottak a tajgába vonultak vissza vagy a fehérek fogságába estek. A foglyok nagy többségét a fehérek kivégezték. Közöttük Liszkay Lajos tisztet is, aki egy internacionalista századot vezényelt az usszurijszki fronton. Liszkay Lajos az osztrák— magyar hadsereg hivatásos tisztje volt. 1918 tavaszán megszökött a hadifogoly-táborból, minden áron haza akart jutni. Elindult nyugat felé, de Irkutszk alatt az internacionalisták elfogták. Mivel tiszt volt, kémnek vélték, s letartóztatták. Véletlenül azonban olyan katonákra bízták, akik korábban a fronton az ő parancsnoksága alatt szolgáltak, s vele estek hadifogságba. Katonái Liszkayt a kevés „jó" tiszt közé sorolták, emberségesnek tartották Beszélgettek vele, elmondták miért harcolnak a szovjet csapatok oldalán. E beszélgetések nyomán Liszkay, a volt hivatásos tiszt arra a meggyőződésre jutott, hogy neki is a nemzetköziek körében a helye. Parancsnoki feladatot vállalt, s hősiesen harcolt. Liszkay Lajos a fehérek fogságában sem tántorodott meg Kivégzése előtt levelet írt az ellenforradalmárok parancsnokságához. Az 1918. november 26-án keltezett levél a fehérek kémelhárításának az irattárából később a szovjet hatóságok birtokába került. „Uraim!... önök ürügyet találtak, hogy meg sem várva az előzetes vizsgálat befejezését, golyó általi halálra ítéljenek engem. Habár az ilyen vég fölöttébb kedves egy katona szivének, nyomban az Ítélet kihirdetése után tiltakoztam az előzetes vizsgálóbizottság előtt . . . Miért? Nem mintha felháborítana az önök „jogellenes” eljárása. Jól tudom, hogy Önök mindnyájan a hóhérok fajtájába tartoznak, hogy gyilkosság az Önök specifikus társadalmi funkciója, és hogy a jogi procedúra egyáltalán nem felel meg az önök óhajainak és cselekedeteinek. De mint katona, mint volt tiszt meg akarom mondani utolsó véleményemet önöknek, akik tiszti rangot viselnek, s akként szolgálnak" — írta bevezetésül Liszkay Lajos, majd arról szólt, miért és miként állt a vörösök mellé. Levelét aztán így folytatta : „Addig jellegzetes tiszti módra — azt hittem, hogy az internacionalisták: rablóbanda. Ez a véleményem megváltozott. Olyan embereket láttam, akiket sokkal mélyebben hatott át az igazságosság és o humanizmus tudata, mint a földkerekség minden vezérkarát és tisztjét együttvéve, önök, uraim, újra csak fényes bizonyítékát szolgáltatják e kijelentés helytálló voltának . . „Durva tévedés volna azt hinni, hogy én most visszaváltozhatnék azzá, ami voltam. önök még csak nem is értik, képtelenek megérteni, hogy önöket, mint a kapitalizmus bérenceit, már holnap halálos veszély fenyegeti. A legrövidebb út tehát a frontra vezetett csapatommal együtt, amelyet rám bíztak. Hiszen a fronton nagy szükség volt a katonailag képzett és odaadó parancsnokokra. Liszkay Lajos levele további részében arról írt, hogy a vörösök veresége csak ideiglenes és az intervenció túlerő nyomán történt. Liszkay Lajost 1918 novemberének végén az Amur-folyó melletti Blagovescsenszk városában a fehérek kivégzőosztaga elé állították. Buszkén, internacionalista meggyőződéssel és bátorsággal nézett szembe a puskacsövekkel . . . Tímár Ede
